SÉBOR JÁNOS (Facskó, 1890. dec. 27.-Sopron, 1965. febr. 26)

Édesapja főerdész volt, édesanyja is erdész családból származott. 1909-ben érettségizett a zentai főgimnáziumban. Felsőfokú tanulmányait Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskola Erdőmérnöki Osztályán 1913-ban fejezte be. Az ezt követő kötelező két év gyakorlatot Orsován és Lugoson töltötte. Itt birtokrendezési, földmérési és üzemrendezési munkákat végzett. Sikeres államvizsga után kitüntetéses erdőmérnöki oklevelét 1915-ben vehette át. Utána Lugoson, Besztercebányán, Bustyaházán dolgozott vasúttervezési és építésvezetői munkakörben. Munkájának és kiemelkedő képességének eredményeként 1918. március 10-én került Selmecbányára Jankó Sándor professzor mellé az Erdészeti Földméréstani Tanszékre tanársegédnek. Az ősi alma matert Sopronba költözésekor is követte. 1923-ban Jankó professzor halála után, adjunktusi beosztásban megbízták a tanszék vezetésével, amely tisztséget 42 éven át, halála napjáig viselte. Iskolát teremtett, generációkat nevelt fel.

Tanszéki, sokoldalú tevékenysége mellett az 1925-27. évben a bécsi műegyetem földmérnöki szakának hallgatója. Ugyanitt földmérőmérnöki oklevelét 1931-ben szerezte meg.

1926-ban főiskolai rendkívüli, 1931-ben rendes tanári címet kapott; 1934-ben egyetemi nyilvános rendkívüli, 1938-ban rendes tanárrá nevezték ki.

Időközben erdőtérképeket készített Pannonhalma, Szabadszentkirály, Röjtök, Erdőcsokonya, Rábakecöl ....községek határában. Itthon és Ausztriában részt vett háromszögelési munkákban. 1938-ban irányította Corum törökországi város felmérési munkáit.

A budapesti Műegyetem Bánya-, Kohó és Erdőmérnöki Karának 1943- 44-ben és 1947-48-ban dékánja, 1944-45-ben és 1948-49-ben pedig prodékánja lett. Az 1944-45-ös évben mutatott példás, bátor, emberi helytállása (az intézmény kitelepítésének, műszer és eszközparkja elvitelének megakadályozása) ma már legenda. 1948-ban az Országos Erdészeti Egyesület elnökévé választotta.

S. J.-nak elévülhetetlen érdeme volt abban, hogy 1949-ben Sopronban kezdődhetett meg a földmérő mérnökök képzése. Az új karnak megalakulásától 1955 végéig megbízott vezetője volt.

Kialakította és oktatta az erdészeti földméréstan, vadpatakszabályozás (később, 1958-ban hidrotechnikai melioráció), fotogrammetria, valamint az általános geodézia (1949-től 1959-ig a Földmérnöki Karon) című tantárgyak tananyagát.

Ízig-vérig pedagógus volt, de mint tudós is jelentősen gazdagította az egyes tudományágakat. Tudós tevékenységének összefoglaló műve Az általános geodézia I, II. című (1953, 1955) tankönyv. A kitűnő műben összegezte addigi munkájának eredményeit.

A bécsi Richard Schumann professzor hatására elsőként vektoros kiegyenlítéssel foglalkozott. Kimutatta és kutatta a fotogrammetria erdészeti alkalmazásának szükségszerűségét és lehetőségét. A kutatási eredményeket az oktatásba beépítette és több nagy figyelmet érdemlő tanulmányban, számtalan előadásban publikálta. Elkészítette az Erdészeti zsebnaptár földméréstani részét.

Számos bizottságban irányította és szolgálta a tudományág fejlődését. Vezetője volt az MTA Geodéziai Bizottságon belül működő fotogrammetriai albizottságnak.

Kiemelkedő munkásságának minősítése: 1951-ben a Magyar Népköztársaság Érdemérem arany fokozata kitüntetés; 1959-ben "Lázár Deák" emlékérem; 1963-ban "Bedő-díj". 1953-ban tudományos munkájának elismeréseként az MTA-tól a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot kapott; 1962-ben az EFE díszdoktorrá avatta. Vallotta, hogy a tananyagot közepes képességű és felkészültségű oktatók is meg tudják tanítani közepes szinten, de a tantárgyat megszerettetni csak a legjobbak képesek.

Sírja a soproni Szt. Mihály temetőben található.

Irodalom