MITTERPACHER LAJOS (Bellye, 1734. aug. 25. - Pest, 1814. máj. 24.)

Tizenöt éves korában belépett a jezsuita rendbe, majd a bécsi egyetemen tanult matematikát és teológiát. 1762-ben kinevezték a Mária Terézia által felállított Theresianumba hitoktatónak, ahol többek között a mezőgazdasági ismereteket is tanítania kellett. A jezsuita rend (magyarországi) működési engedélyének megvonása után (1773) a nagyszombati egyetemen bölcsészdoktori címet szerzett. Az egyetem Budára helyezésével egyidejűleg (1777) mezőgazdaságtani tanszéket is felállítottak, melynek első professzorává nevezték ki, ezt az állását haláláig betöltötte. Az agrárismereteken kívül természetrajzot, technológiát és földrajzot is tanított. Kitűnő, nagy felkészültségű előadó volt, aki az agrárismeretek terjesztését tankönyveivel is segítette. Nemcsak az egyetem hallgatóinak, hanem a középfokú iskolák tanulóinak is írt tankönyveket.

Oktatói tevékenységétől elválaszthatatlan szakírói munkássága. Nagyváthy Jánost és Pethe Ferencet megelőzve, a hazai agrárszakirodalom első nagy egyénisége volt. Önállóan megjelent munkáinak száma mintegy félszáz. Jelentősebb - általában latin nyelven írt - műveit számos más nyelvre is lefordították, és többször is kiadták.

Legjelentősebb munkája, a háromkötetes Elementa... ismerteti a mezőgazdaságtan egész rendszerét. A mű tulajdonképpen egyetemi előadásainak részletes kidolgozása. Alaposan tárgyalja a földművelés, a növénytermesztés, a kertészet, a szőlőtermesztés, az erdőművelés, az állattenyésztés és a mezőgazdasági termékek feldolgozásának legfontosabb kérdéseit. Az egész munkát az okszerű mezőgazdasági termelésre való ösztönzés, útmutatás hatja át. Fő munkáján kívül számos tanulmányban, kiadványban foglalkozott az agrártudományok egy-egy részterületével, egyik

másik sajátos növényi kultúrával. Az Elementa... az első hazai agrár-enciklopédiának is tekinthető.

Főbb művei

Adumbratio notionum oecenomicarum... Vindobonae, 1773.; Elementa rei rusticae in usum academiarum regní Hungariae conscripta. Budae, 1779-1794. 1-3. k.

Irodalom

PINZGER Ferenc: M. L. Természettudományi Közlöny, 1940. jan.-márc. Pótfüzet.; ÉBER Ernő: A mezőgazdaságtan első hazai egyetemi tanszéke és első tanára M. L. In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1962.; FEHÉR György: M. L. In: Évfordulóink... 1984.

Pintér János