Osztrák-amerikai fizikus
Bécsi, majd göttingeni egyetemi tanulmányok után 1906-ban doktorált Göttingenben - antik fényelméletekből. Miután Bécsben sikertelenül próbálkozott egy másik fizikatörténeti témával habilitálni, atomfizikai elméleti kutatásba fogott. 1910-ben, három évvel a Bohr modell megszületése előtt az atomi elektronok Rutherford-féle bolygómodelljének és a Planck-féle kvantumhipotézisnek az összeegyeztetését tűzte ki célul. Próbálkozását nagy visszatetszéssel fogadták a bécsi kísérleti fiziko-kémikusok, míg végül 1912-ben Hasenöhrl elfogadta habilitációul "az elektroncsoportok egyensúlyi helyzetéről" írt dolgozatát. Bécs után Lipcsében majd Londonban tanított az egyetemen, életének utolsó öt évében az Egyesült Államokban volt professzor. Az 1920-as években német nyelven megjelent könyvei, amelyekben a kvantummechanikát és a kvantumkémiát hozta közel az érdeklődő olvasókhoz, sok tehetséges fiatalnak csináltak kedvet az új fizikához. Köztük volt Lew Kowarski is. (Dr. Radnai Gyula)

Osztrák matematikus
A grazi egyetemen kezdetben kémiát tanult, majd áttért a matematika szakra. 1927-ben védte meg doktori disszertációját. Egy évet töltött a zürichi egyetemen Paul Finsler mellett, majd elnyert egy ösztöndíjat a göttingeni egyetemre, ahol Emmy Noether és van der Waerden előadásait hallgatta. 1929-1930-ban a bonni egyetemen Otto Toeplitz mellett dolgozott. 1931-ben a münsteri egyetem magántanára lett. A 2. világháborúban rejtjelezési munkákon dolgozott. 1946-ban a mainzi egyetem matematikai intézetének vezetője, majd 1957-ben a heidelbergi egyetem alkalmazott matematikai intézetének alapító igazgatója lett. Munkásságának legfőbb területe a gyűrűelmélet, hálóelmélet és a funkcionálanalízis volt. A topológiai vektorterekről írt könyve alapműnek számít. Az általa megfogalmazott gyűrűelméleti Köthe-sejtést a mai napig nem sikerült teljesen bebizonyítani.

Építész, szakíró
Egyetemi tanulmányait Budapesten, Bécsben és Franciaországban végezte. Műveiben a népi, elsősorban az erdélyi formakincset használta fel. 1906-ban a milánói nemzetközi kiállítás magyar termének megtervezéséért a kiállítás aranyérmét kapta. 1908-ban Veszprémben építette az első vasbeton-szerkezetű színházépületet. 1909-ben átépítette a soproni színházat, a Nemzeti Színház tervpályázatán 1913-ban első díjat nyert. 1938-ban tervei alapján épült Somló hegyen a Szent Istvánról elnevezett kilátó. 1977-ben a veszprémi tetőfedő iskola vette fel a nevét.

Középiskolai fizikatanár, tankönyvszerző
Mennyiségtan-természettan szakos oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1907-ben. Kezdetben az egyetemen dolgozott fizikus kutatóként, igazi hivatását azonban 1922-ben találta meg az izr. fiúgimnáziumban, ahol ő lett a természettani szertár őre. Az iskolában természettudományos önképzőkört vezetett, a szertár melletti műhelyben sok fizikai kísérleti eszközt készített. Fizikai tréfák c. kis könyvében a pörgettyűtől a szappanbuborékokon át a röntgensugarakig sok meglepő jelenséget magyarázott meg olvasmányos stílusban. A Faragó Andor által szerkesztett Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok majdnem minden számában tűzött ki érdekes fizikai feladatokat. A gimnáziumok két befejező osztálya számára írt fizika tankönyveiben Einstein relativitáselméletét is tárgyalta, s a második kötet végéhez fizikatörténeti lexikont illesztett. Negyven éven át tanított ugyanabban az iskolában, melynek utódjában, a Scheiber Sándor gimnáziumban márványtábla őrzi emlékét. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus
1804-ben iratkozott be a párizsi École Polytechnique-ra, ahol Monge tanítványa lett. 21 éves korában felelevenítette a Pascal-tételt és egy ahhoz hasonló, róla elnevezett tételt (Brianchon-tétel) fedezett fel. A tétel hasznos a kúpszeletek (kör, ellipszis, parabola, hiperbola) tulajdonságainak vizsgálatában. Évfolyamelsőként végzett és bevonult Napóleon seregébe tüzérhadnagyként. 1818-ban Vincennes-ben a Királyi Testőrség Tüzériskolájának professzora lett.

Francia matematikus, fizikus,filozófus
1873-ban az École Polytechnique-n tanult. A matematikai doktorátust a párizsi egyetemen szerezte meg, azután 1879-1881-ben Cannes-ban adott elő analízist. 1881-től halálig a Sorbonne-on tanított. A matematika legkülönbözőbb területeiről tartott előadásait tanítványai adták ki. Tudományos munkássága sokrétű. Eredményei a differenciálegyenletek, komplex függvénytan, divergens sorok, topológia, valószínűségszámítás területére tartoznak. Sok matematikai munkája fizikai és csillagászati kérdésekhez kapcsolódik. Igen nagy hatással volt a relativitáselméletre, a legújabb kozmogóniákra, a topológiára és a valószínűségszámításra. 1902-ben a kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktora lett, majd 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai díját is megkapta.

Amerikai csillagász
A Queens Egyetemen matematikát tanult, majd a Johns Hopkins Egyetemen csillagászatból doktorált 1898-ban, ezután az új Yerkes Obszervatórium munkatársa lett, a Columbia Egyetemen pedig csillagászati előadásokat tartott. Tucatnyi expedíción vett részt szerte a világban, amelyek célja teljes napfogyatkozások, ezek során a napkitörések, protuberanciák spektrumának megfigyelése volt. Eredményeit közlő összefoglaló munkája sok kiadást ért meg. 1910 után a Yerkes Obszervatóriumban Frank Schlesinger módszerét alkalmazva csillagok parallaxisának fotografikus meghatározásával foglalkozott. Ez a módszer lehetővé teszi a szóba jöhető csillagok távolságának meghatározását. 1913-tól a Virginia Egyetem Leander McCormick Obszervatóriumának igazgatója volt, itt folytatta csillagparallaxisokra vonatkozó és fotometriaii munkáit, de egyre többet áldozott idejéből az intézet menedzselésére, amelynek presztízse vezetése alatt jelentősen nőtt. Élete során számos jelentős tudományos akadémia is tagjai közé választotta. (Piriti János)

Osztrák fizikus
A bécsi egyetemen tanult matematikát és fizikát, 1919-ben doktorált. Származása és női mivolta miatt nehezen fogadta el a korabeli tudományos világ. Különböző ösztöndíjakból több intézetet látogatott sorra, pl. Göttingenben Pohl, Párizsban Marie Curie mellett is dolgozott. 1923-tól fizetés nélküli munkatársként dolgozhatott a bécsi akadémia Rádium Intézetében. Hertha Warmbacherrel kifejlesztettek egy módszert, amellyel alfa-részecskék és protonok pályáinak detektálása és energiájuk meghatározása volt lehetséges fotoemulzióban. Eközben 1937-ben felfedezték azt a jelenséget, amelynek során nagyenergiájú kozmikus részecskék egy atommaggal ütközve részecskék sokaságát ("csillagot") létrehozva hagynak nyomot az emulzióban. A fotoemulziós módszer felhasználásával tett felfedezéseiért Cecil Powell amerikai fizikus kapott 1950-ben Nobel-díjat (Erwin Schrödinger a két osztrák fizikusnőt is a díjra jelölte). Bécs német megszállása után külföldre menekült, Einstein segítségével a mexikói műegyetemen kapott állást, 1944-ben az Egyesült Államokba költözhetett, ahol végül a Miami Egyetemen dolgozott. 1960-ban tért vissza Bécsbe, ahol - ismét fizetés nélkül - folytatta a 22 évvel azelőtt félbehagyott munkát. Egy munkacsoportot vezetett, ahol a CERN részecskenyom-felvételeinek elemzésével foglalkoztak. 1962-ben megkapta az osztrák Schrödinger-díjat, de az akadémiának soha nem lett tagja. (Piriti János)

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait 1804-ben Pesten végezte. 1806-ban a pesti sebészeti tanszéken adjunktus. 1807-től az anatómia helyettes, 1809-től r. tanára. 1826-27-től a sebészet előadója, 1833-tól r. tanára. Az 1829-30-as tanévben az egyetem rektora. 1840-ben országos főorvos, 1843-44-ben az orvosi kar igazgatója volt. 1848-ban a kereskedelemügyi minisztériumban az orvosi ügyek osztályának vezetője, majd a katonai egészségügy irányításával bízta meg a Honvédelmi Bizottmány. Feladata volt a katonai gyógyszerbeszerzés függetlenítése Ausztriától. Küzdött a hadiegészségügy megteremtéséért és a honvédorvosi kar megszervezéséért tevékenykedett. 1846-ban Pest városa díszpolgárává választotta. 1839-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, műegyetemi tanár, kereskedelmi miniszter
Előbb a bécsi műegyetemen asszisztens, majd az Osztrák-Magyar Államvasúttársaság resicabányai műveinél főmérnök, 1899-ben a selmecbányai erdészeti és bányászati főiskola tanára. 1920-ban a gépészmérnöki kar dékánja, 1933-34-ben rektora. A gépelemekről írt tankönyve hézagpótló jelentőségű munka volt a magyar műszaki szakirodalomban. 1926-1929-ig kereskedelemügyi miniszter a Bethlen-kormányban. Mint miniszter közúti hálózatunk korszerűsítését és az államvasutak villamosítását tekintette céljának. Lemondása után visszatért a tanszékre és a Talbot Centrale elnökigazgatója lett.

Angol matematikus, csillagász
Észak-amerikai tanulmányútját követően (1796-97) a Londoni értéktőzsdén működött üzletemberként. Eközben csillagászati számításokkal is foglalkozott, 1825-ben az üzleti élettől visszavonult, és magánemberként csak csillagászati munkát végzett. A londoni Királyi Csillagászati Társaság egyik megalapítója volt 1820-ban. Kezdeményezte a tengerészet számára nagy jelentőségű Nautical Almanach táblázat új, jobban kezelhető alakra hozását. Hatalmas munkát végzett a 18. századi, és a kortárs csillag-pozíció mérések egységes redukálására. Legnagyobb műve a Lalande, és a Lacaille-féle helymeghatározások 57000 csillagát magába foglaló katalógus. Az 1836. május 15-i teljes napfogyatkozás idején leírta a holdperemet gyöngysorszerűen övező fénygyűrűt, amely a holdfelszín völgyein átcsillanó napfénytől származik. Ezt ma "Baily-gyöngysornak" nevezik. Gazdasági és üzleti szakíróként is számon tartják. Két ízben nyerte el a Királyi Csillagászati Társaság aranyérmét, 1827-nen és 1843-ban. Az utókor egy holdkráter és a 3115.sz. kisbolygó elnevezésével őrzi emlékét. (Bartha Lajos)

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Torontói Egyetemen tanult, 1949-ben doktorált. Ugyanabban az évben csatlakozott Charles Towneshoz a Columbia Egyetemen, részt vett abban a mézer- és lézerkutatási programban, amelyért Townes 1964-ben Nobel-díjat kapott. Townes és Schawlow Microwave Spectroscopy c. monográfiája 1955-ben jelent meg. Schawlow 1951-tól a Bell Telephone Laboratories munkatársa volt, 1960-ban vendégprofesszorként tért vissza a Columbia Egyetemre, majd Stanfordba költözött. Az amerikai Nicolaas Bloembergennel és a svéd Kai Manne Börje Siegbahnnal megosztva 1981-ben fizikai Nobel-díjat kapott azért a forradalmi jelentőségű munkáért, amelyet az elektromágneses sugárzás és az anyag kölcsönhatásának spektroszkópiai elemzésében végeztek. Schawlow és Bloembergen azokkal a vizsgálatokkal érdemelte ki a díjat, melyekben csak lézerekkel kimutatható jelenségeket tanulmányoztak.

Főgimnáziumi matematika- és fizikatanár
1867-70-ig az eperjesi teológiai akadémián tanult, mely akkor a papi és tanári pályára jogosította. Azután egy évig nevelő volt Kis-Rozvágyon (Bodrog-közben) Szeghy Gyula gyermekei mellett és két évig gróf Andrássy Manó családjánál, mely időnek nagyobb részét Genfben töltötte. 1873-tól Budapesten fizikát és matematikát tanult a József-műegyetemen és tudományegyetemen két évig, az utolsó évben már mint a József-műegyetem kísérleti fizikai tanszékének tanársegédje. Innét meghívták tanárnak Nagy-Kállóra az állami főreáliskolához és az iskolai év végén Budapestre az evangélikus főgimnázium fizika tanszékére 1876-tól. 1877-ben fizikából és matematikából tanári vizsgát tett. 1889-ben elkészítette a mértan tanításának részletes tervét az I-IV. osztályok számára. 1895-től könyvtárnoka a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak.

Pedagógus, főiskolai tanár
Apja Bayer Róbert, matematika-fizika-testnevelés szakos tanár, a mezőkövesdi gimnázium és kollégium alapítója volt, aki fiát is a fizika és a technika szeretetére nevelte. Bayer István 1931-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet, de karrierje csak a háború után teljesedett ki. 1951-től fizika szakfelügyelő, majd a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet ill. az ennek örökébe lépő Országos Pedagógiai Intézet fizika tanszékének vezetője lett és maradt 1971-es nyugdíjazásáig. Tankönyvek társszerzője, szakmai-pedagógiai folyóiratok szerkesztője volt, nyári továbbképző tanfolyamokat szervezett. 1958-ban Kossuth-díjat kapott "az általános és középiskolai fizikaoktatás érdekében végzett kiváló munkásságáért". (Dr. Radnai Gyula)

Francia csillagász
LeVerrier meghívására 1861-ben érkezett a Párizsi Csillagvizsgálóba, ahol haláláig dolgozott. Legfontosabb eredménye, hogy jelentősen pontosítva befejezte LeVerrier bolygómozgásokra vonatkozó munkáját. A Jupiter-típusú bolygók pályaelemeit és tömegét az akkor elérhető legnagyobb pontossággal sikerült meghatároznia. További jelentős munkája az obszervatórium fél évszázadon át történő meridiánátmenet-méréseinek feldolgozása és közzététele. Ezeknek az idő meghatározásában, majd a Föld forgásának vizsgálatában volt igen nagy jelentőségük. (Piriti János)

Osztrák geológus
1956-tól a bécsi egyetem professzora, 1873-tól parlamenti képviselő, 1898 és 1911 között a bécsi Tudományos akadémia elnöke volt. Fia Franz Eduard Suess szintén a bécsi egyetem geológiaprofesszora, unokája pedig a magfizikai héjmodell egyik kidolgozójaként a kaliforniai egyetem fizikaprofesszora volt. Az Alpok geológiájára vonatkozó kutatásai indították el az egyik első globális tektonikai elmélet megalkotásához. A 19. század uralkodó felfogása a fokozatosan hűlő Föld zsugorodása volt, ennek alapján dolgozta ki Suess a feldarabolódó és süllyedő-emelkedő őskontinens átalakulására építő elméletét. A korabeli elképzelésekkel szemben pl. a vulkanizmust nem a hegységképződés okának, hanem következményének tartotta. Az 1883-tól megjelent három kötetes összefoglaló műve (Das Antilz der Erde) és ennek később átdolgozott kiadásai évtizedekig a geológia egyik legjelentősebb forrásai voltak. Elméleti munkássága mellett nagy szerepet játszott kora több jelentős műszaki alkotásának tervezésében is, így pl. az 1873-ban átadott 95 km hosszú vízvezetékrendszerében (I. Wiener Hochquellenwasserleitung), amellyel Bécset látták el az Alpok magashegyi forrásaiból származó ivóvízzel. Halálakor Lóczy Lajos a Földtani Közlönyben méltatta jelentőségét. 1903-ban a Royal Society Copley-éremmel tüntette ki, Az Osztrák Geológiai Társaság emlékérme, az Antarktiszon a Suess-gleccser, a Holdon pedig egy kráter viseli a nevét. (Piriti János)

Angol matematikus
A Harvard University-n 1895-ben megszerezte a BA, majd 1897-ben az M.A. fokozatot. Két évig tanított a Williams College-en, majd doktorátust szerzett a strasbourgi (a város akkor Németországhoz tartozott Strassburg néven) egyetemen 1901-ben. 1901-ben visszatért a Harvard egyetemre, és itt tanított nyugdíjbavonulásáig, 1941-ig, 1919-től a mechanika professzoraként. Az 1. világháború alatt az USA hadserege számára statisztikai problémák megoldásán dolgozott. Elméleti munkássága során a matematika alapvető kérdéseivel, halmazelmélettel foglalkozott. Fontos eredményeket ért el a Boole-algebrának axiomatikus algebrai struktúraként történő tárgyalásában. Egyetemi oktatómunkájában mérnökhallgatók számára adott elő matematikát, ennek módszertani kérdései is foglalkoztatták.

Angol fizikus, Nobel-díjas
A cambridge-i Trinity College hallgatójaként végzett 1900-ban. J.J. Thomson tanítványa lett a Cavendish-laboratóriumban, majd 1906-1913 között Amerikában, a princetoni egyetemen tanított. 1911-ben bebizonyította, hogy az elektronokat a magas hőmérsékletű fémek és nem a levegő bocsátja ki, mint egyesek vélték. Az elektron-kibocsátás sebessége és a fém abszolút hőmérséklete közti összefüggést egyenlettel írta le. Ezt Richardson-törvénynek vagy Richardson-Dushmann-egyenletnek nevezik, és sokat lendített az elektroncsövek kutatásán és fejlesztésén. 1914-ben fizikaprofesszor, majd a londoni King's College kutatási igazgatója lett. A Nobel-díjat 1928-ban kapta "a termikus emisszió jelensége és kivált a nevét viselő törvény felfedezéséért". 1939-ben lovaggá ütötték.

Osztrák-angol filozófus
A Monarchia egyik leggazdagabb családjában nőtt fel. Mérnöki tanulmányokat végzett Berlinben és Manchesterben, majd Bertrand Russell tanítványa lett Cambridge-ben, itt matematikai logikát tanult. Az 1. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, olasz hadifogságba esett. Néhány évig visszavonult a filozófiától, majd meghívásra 1929-től tanított Cambridge-ben, s onnan 1947-ben ment nyugdíjba. 1938-ban lett brit állampolgár. Életében csak egy könyve, első korszakának főműve, a "Tractatus logico-philosophicus" jelent meg nyomtatásban 1921-ben. Gazdag életművének nagyobb részét halála után adták ki hátrahagyott kéziratai, illetve Cambridge-i előadásainak gyorsírásos szövegei alapján. Nagy befolyása volt az ún. Bécsi Kör tagjaira. A 20. század egyik legnagyobb hatású filozófusa, jelentősen hozzájárult a logika, a matematikusfilozófia és a nyelvfilozófia fejlődéséhez.

Építészmérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1885-ben. Hosszabb ideig mint az általános művészettörténet tanársegédje működött, utóbb magántanári képesítést nyert, majd 1905-től az ókori építészet ny. r. tanára volt. Gyakorlati tervezői, építészet- és művészettörténeti írói tevékenysége egyaránt jelentős. Ő tervezte a főváros századeleji városképének legjelentősebb elemei közé tartozó Ferenc József-híd (mai Szabadság-híd) és a 2. világháború alatt elpusztult Erzsébet-híd architektúráját. A Fővámtéri dunai híd architektúrája tervét ismertető tanulmányát, illetve az architektúra sikerült megoldását a Mérnök Egylet 1896-ban Hollán-pályadíjjal jutalmazta. Számos vidéki középületet és templomot is épített.

Vaskohómérnök
Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián nyerte, majd ugyanott volt tanársegéd. 1894-től a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. mérnöke, 1904-ben főmérnöke, 1905-től a vállalat ózdi üzemének igazgatója, 1910-től a budapesti vezérigazgatóság központi műszaki igazgatója, 1927-től műszaki vezérigazgatója. A borsodnádasdi hideghengermű az ő alkotása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek tiszteletbeli és háromszor választott elnöke volt. Az Egyesület 1936-ban tiszteletére Zorkóczy Samu-emlékérmet alapított, amellyel érdemes tagjait tünteti ki.

Elméleti fizikus
Már édesapja, Moravcsik Gyula is tagja volt az Eötvös Collegiumnak. Őt 1946-ban vették fel, ebben az évben érettségizett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Felvételét Bay Zoltán, Faragó Péter, Hajós György, és az igazgató, Keresztury Dezső támogatta, aki akkor egyben kultuszminiszter is volt. Elsőéves egyetemi hallgatóként matematikai analízisből Szász Pál előadását követte élénk figyelemmel, fizikából szorgalmasan látogatta a műegyetemen Bay Zoltán előadásait. 1947 nyarán Párizsban járt tanulmányúton, 1948 nyarán pedig kényszerűségből elhagyva a Collegiumot, az Egyesült Államokban a Harvard Egyetemen folytatta és fejezte be egyetemi tanulmányait 1951-ben. Elméleti fizikai doktori disszertációját 1956-ban védte meg a Cornell Egyetemen. Itt Hans Bethe volt a legnevesebb professzor, ezért nem meglepő, hogy őt is a magfizika, elsősorban a két-nukleon kölcsönhatás elmélete foglalkoztatta. Ugyanakkor széleskörű érdeklődése kiterjedt tudományelméleti, tudománypolitikai kérdésekre is. Behatóan foglalkozott a tudományos teljesítmény objektív értékelésének lehetőségével általában, valamint a természettudományos kutatás helyzetével a fejlődő országokban, az ún. harmadik világban. Személyesen járt Pakisztánban, Indiában, Dél-Amerikában. Mind az Amerikában élő magyar, mind a hazai fizikus közösséggel sikerült jó kapcsolatban maradnia, már a 60-as években részt vett itthoni szakmai konferencián. Az Oregon Egyetem tanáraként szabadságát töltötte Torinóban, amikor váratlanul, 61 éves korában meghalt. (Dr. Radnai Gyula)

Svéd természettudós, csillagász
Az uppsalai egyetemen tanult matematikát, fizikát és csillagászatot, ahol apja és nagyapja is professzor volt. 1730 és 1744 között az uppsalai egyetem csillagászatprofesszora volt. 1740-ben megépíttette az uppsalai obszervatóriumot. Szorgalmazta a Gergely-naptár bevezetését, az akkor már pontatlan Julianus-naptár helyett. Foglalkozott a Nap és a Föld távolságának meghatározásával. Feltételezte, hogy a svéd partvidék geológiai süllyedésének oka a jégkorszak idején felhalmozódott jégtakaró lehetett. Kiadott egy csillagászati katalógust, amelyben 300 csillag adatai szerepelnek. 1733-ban a sarki fény kutatásai alapján egy 316 megfigyelés adatait tartalmazó gyűjteményt adott ki. 1737-ben tervezte meg a ma is használatos, 100-as beosztású hőmérsékleti skáláját (Celsius-skála). A svéd és a berlini akadémia, valamint a londoni Royal Society tagja.

Francia-angol mérnök
1793-ban belépett a francia haditengerészetbe, majd hat év szolgálat után, a forradalom tetőpontján visszatért Párizsba. Királypártisága miatt néhány hónap múlva el kellett hagynia Franciaországot. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol építészként és építőmérnökként dolgozott, majd New York főépítésze lett. Számos épületet, köztük fegyverraktárt és egy ágyúgyárat tervezett. Kidolgozott egy automatizált eljárást a vitorlás hajókon használt csigasorok készítésére, amelyet 1799-ben bemutatott a brit kormánynak. A berendezést, amely a tömegtermelést megalapozó automatizált gépsoroknak az egyik első darabja volt, a portsmouth-i haditengerészeti kikötőben készítette el. Készített gépet csizmák tömegtermelésére a hadsereg számára, fűrész-, kötő-, hajó- és nyomdagépet. Ő tervezte az Ile de Bourbon-i (ma Réunion) két függőhidat és az első úszódokkot Liverpoolnál. 1818-ban szabadalmaztatta az első fúrópajzsot. 1821-ben vállalkozása tönkrement, és az adósok börtönébe zárták. Barátainak kezdeményezésére a kormány kifizette tartozásait és így hamarosan szabadult. 1825-től kezdve 18 év alatt megépítette legvakmerőbb tervét, a Temze alatt futó alagutat. Ez volt az első alagút, amely víz alatt húzódik. Az építkezésben közreműködött fia, Isambard Kingdom Brunel is. Marc Isambard Brunelt 1841-ben lovaggá ütötte Viktória királynő.

Német matematikus
Bonnban Plücker asszisztense volt, tőle tanulta a geometriát. Huszonkét éves korában, Párizsban megismerkedett Sophus Lie norvég matematikussal. A francia matematikusok munkái nyomán csoportelmélettel együttesen kezdtek foglalkozni. 1872-ben Klein katedrát kapott Erlangenben. A müncheni műszaki egyetem, majd a lipcsei, 1884-től a göttingeni egyetem professzora lett. Klein alapvető jelentőségű kutatásai a csoportelmélet, az algebrai egyenletek, az elliptikus függvények, az automorf függvények is kiterjedtek. Különösen fontos a nemeuklideszi geometriák, ezen belül a hiperbolikus geometria megalapozására vonatkozó munkája. Topológiai kutatásai egyik érdekes eredménye a Klein-palack konstrukciója. Az MTA külső tagja volt.

Olasz fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Jómódú családban nőtt föl. Magántanárok tanították, nem végzett rendszeres egyetemi tanulmányokat, érdeklődésből azonban hallgatta egyetemi tanárok előadásait. 1894-ben megismerte Heinrich Hertznek néhány évvel korábban az elektromágneses hullámokkal kapcsolatban végzett vizsgálatait. Felismerte, hogy az elektromágneses hullámok alkalmasak információk továbbítására, és 1894-ben kísérleteket kezdett a hullámok nagyobb távolságokat áthidaló átvitelére. Mivel Olaszországban nem talált kellő érdeklődésre, 1896-ban Angliába ment és itt alapított céget, a "drótnélküli távíró" fejlesztésére. 1901-ben ő hozta létre az első transzatlanti üzenetátvitelt Anglia és Újfundland között szikratávíró segítségével, amellyel morzejeleket továbbított. Találmánya a rádiózás későbbi fejlődésének alapjául szolgált. 1909-ben Ferdinand Braun-nal megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

Ír születésű angol matematikus, csillagász
Jelentős eredményeit az égitestek kialakulásának, a csillagok fizikai sajátságainak és a relativitáselméletnek a terén érte el. Tanulmányait a cambridge-i Trinity College-ban végezte, itt kezdett foglalkozni csillagászattal. 1929-től az edinburghi, a londoni, a belfasti, majd 1944-től ismét a londoni, egyetemek matematikai tanszékein tanított. 1944-től a Greenwich-i Királyi Obszervatórium felügyelőbizottságának tagja. 1966-ban kinevezték a Sussex-i egyetem akkor alapított csillagászati központja professzorának. Már fiatalon elméletileg kimutatta, hogy a Napot alkotó elemek összetétele 75% hidrogén, 24% hélium, és 1% nehezebb elem. A következőkben a csillagoknak mint gázgömböknek fejlődését vizsgálta. Behatóan foglalkozott az általános relativitás elméletének egyes kérdéseivel, pl. az ún. ikerparadoxonnal. F. Hoyle, H. Bondi, T. Gold és G. Gamow társaságában az Univerzum kialakulásával és fejlődésével foglalkozott, kidolgozta az ún. állandó állapotú univerzum elméletét. 1985-ben lovagi címet kapott. A Királyi Csillagászati Társaság tevékeny tagja, 1961-63 között elnöke. A Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel jutalmazta 1976-ban. (Bartha Lajos)

Építőmérnök, műegyetemi tanár
A vasbetonépítés meghonosítója Magyarországon. Magyarországra települt lengyel családból származott. A pesti műegyetemen végezte tanulmányait 1884-ben, majd ösztöndíjjal Párizsban tanult és az Eiffel-cégnél dolgozott. 1888-ban visszatért Budapestre, ahol 1889-ben mérnöki irodát nyitott. 1901-ben az első műszaki doktor, 1906-tól az út- és vasútépítéstan ny. r. tanára a műegyetemen. A Hennebique-féle szabadalmak alapján számos vasbeton szerkezetű víztornyot, hidat és más magasépítményt tervezett és épített: a kőbányai, a szegedi és a margitszigeti víztornyokat, az örményesi Temes-hidat, a Ganz Vagon és Gépgyár szerelőcsarnokát és egyéb gyár- és raktárépületeket. Tőle származnak a Lánchíd újjáépítésének tervei is. Több munkájában (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal működött együtt. 1920-tól a Mérnök Egylet, 1921-től a Közmunkatanács elnöke, 1924-ben a Budapesti Mérnöki Kamara első elnöke.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen 1906-ban oklevelet és vegyészdoktorátust szerzett. Utána az egyetem ásványtani tanszékén tanársegéd, az ásványtelepek keletkezési feltételeit vizsgálta, majd kutatásait a Magyarhoni Földtani Társulat támogatásával a bécsi egyetemen folytatta. 1917-ben a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztője volt és a Természettudományi Szövetség elnöke lett. Az utóbbiból alakult meg 1919-ben a Természettudományi Direktórium. A Tanácsköztársaság idején a Marx-Engels Munkásegyetem tanárává nevezték ki. 1920 után bűnvádi eljárás indult ellene, állásából elmozdították. 1922-ben vegyi üzemet alapított (Isola Művek Rt.), ahol először gyártottak és dolgoztak fel Magyarországon műanyagokat. Több szabadalma volt a fékpofa és fékbetét, a csapágyak és csapágyperselyek műanyagból történő előállítására. 1952-től a budapesti műszaki egyetemen az új műanyag- és gumiipari tanszék vezetője. Kidolgozta a tanszék új oktatási programját.

Közgazdász, mérnök, miniszter, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti műegyetemen 1927-ben, majd a közgazdaságtudományi karon 1929-ben szerzett. Pályafenntartási és -építési mérnök volt a MÁV kaposvári osztályán. 1945-től 1947-ig, a pécsi MÁV-igazgatóság, 1949-ig a Közlekedésügyi Minisztérium vasúti műszaki osztályának vezetője, utána a MÁV vezérigazgatója 1949-56-ig. Közlekedés- és postaügyi miniszter, közlekedés- és postaügyi kormánybiztos s közben a MÁV vezérigazgatója 1962-63 között. Egyetemi tanár a BME vasútépítési és üzemtani tanszék vezetője, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) elnöke. A vasúti üzemtan átfogó műszaki, gazdasági problémáit vizsgálta. Több külföldi tudományos intézmény, így a moszkvai vasútmérnöki főiskola díszdoktorává fogadta. 1958-tól az MTA tagja.

Vízépítő mérnök, egyetemi tanár
1934-ben a budapesti műegyetemen általános mérnöki oklevelet szerzett. Az MTA tagja volt 1951-től, 1965-ben külföldre távozása miatt tagságát felfüggesztették, 1990-ben rehabilitálták. 1937-1942-ben az Országos Öntözésügyi Hivatal tervező mérnöke, majd a kutatási osztály vezetője, 1942-1948-ban a Magyar Királyi Vízerőügyi Hivatal főnöke, 1948-1951-ben az Országos Vízügyi Hivatal (OHV) tervezési és építési főosztály vezetője, 1951-1957-ben a Vízügyi Tervező Iroda igazgatója. Ő irányította a tiszalöki vízlépcső tervezését. Javasolta több vizierőmű, többek között a dunakanyari erőmű létesítését a magyar Duna-szakaszon. 1953-1957-ben a BME tanszékvezető egyetemi tanára, innen a Forradalmi Bizottságban való szerepvállalása miatt eltávolították. Dégen Imre támogatásával 1962-1964-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet igazgató helyettese, 1958-1965 között FAO-szakértőként vállalhatott külföldi megbízásokat. 1965-ban külföldre távozott, 1984-ig a Karlsruhei Egyetem vízépítési tanszék egyetemi tanára és a hidraulikai labor igazgatója volt. 1984-től professzor emeritus. Kutatási területe: a vízgazdálkodás, vízépítés, ezeken a területeken nemzetközileg elismert eredményeket ért el. A hidrológia területén fontos eredménye a tározó medencék méretezése; a mértékadó árvízhozam kiválasztása, a vízierőművek környezeti és szociális hatásának vizsgálata; duzzasztási görbék hidrológiai úton való meghatározása. Számos nemzetkösi tudományos társaság tagja volt, számos díjban részesült. 1952-ben Kossuth-díjat, 2006-ban Széchényi díjat kapott.

Fizikus, középiskolai és főiskolai tanár
Hódmezővásárhelyen érettségizett, majd Szegeden, az Eötvös Loránd Kollégium tagjaként végezte el az egyetem matematika-fizika tanári szakát. 1944-től 1956-ig tanított az orosházi evangélikus gimnáziumban, közben néhány évig szakfelügyelőként dolgozott, miközben a tankönyvírás töltötte ki minden szabadidejét. 1956-ban családjával Szegedre költözött és a tanárképző főiskola fizika tanszékének adjunktusa, docense majd tanára lett. Hőtan jegyzetét az ország minden tanárképző főiskoláján előszeretettel használták. A tanárképzés megszállottja volt, tanítványai féltő szeretettel vették körül. 1981-ben vonult nyugdíjba. Gyermekeit is a természettudomány megbecsülésére nevelte, egyik fia Bor Zsolt fizikus, akadémikus lett. (Dr. Radnai Gyula)

Német bakteriológus, patológus, Nobel-díjas
A 1924-ben a greifswaldi, majd 1925-től a münsteri egyetemen tanított. Egyidejűleg az I. G. Farbenindustrie kísérleti patológiai és bakteriológiai laboratóriumának igazgatója lett Wuppertal-Elberfeldben. Itt szisztematikus módszerrel új festék- és gyógyszermolekulákat keresett, s észrevette, hogy az egyik festéknek antibakteriális hatása van az egerek streptococcus-fertőzésével szemben. A streptococcus-fertőzések ellenszereként kifejlesztette az első sulfonamid gyógyszert, melyet Prontosilnak nevezett. 1939-ben ezért orvosi-élettani Nobel-díjat kapott, a náci Németország tilalma miatt ezt azonban akkor nem, csak 1947-ben vehette át. A 2. világháború után elsősorban a tuberkulózissal és a rák ellen alkalmazott kemoterápiával foglalkozott. 1959-ben a Royal Society tagja lett.

Amerikai matematikus
Eredeti neve Ascher Zaritsky. A kievi egyetem matematika szakára nem nyert felvételt, ezért filozófiát hallgatott, de emellett matematikával is foglalkozott. 1920-ban a polgárháborús állapotok miatt Olaszországba ment, a római egyetemen szerzett doktori fokozatot. Itt változtatta meg nevét tanárainak tanácsára az olaszosabban hangzó Oscar Zariski-ra. Olaszországból az erősödő fasizmus miatt az Egyesült Államokba távozott. Itt a Johns Hopkins egyetemen tanított, 1937-től, mint professzor. 1945-ben Sao Paolo-ban, majd 1946-ben az Illinois-i egyetem, 1947-től 1969-ig a Harvard egyetem professzora volt. Legfontosabb eredményeit a topológia és az algebrai geometria területén érte el, a modern algebrai geometria egyik megalapozójának tekintik. Több folyóirat szerkesztésében vett részt. Számos díjban és elismerésben részesült, 1981-ben Wolf-díjat kapott.

Vaskohómérnök, egyetemi tanár
Vaskohómérnöki oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián szerezte 1902-ben. Első munkahelye a kaláni (nándorhegyi) vas- és acélgyár volt, majd a selmeci akadémia Bányavegytani Tanszékén kezdett tanársegédként dolgozni. Egy év után a kaláni Bánya- és Kohótársaság nándorhegyi hengerdéjében helyezkedett el, ahol mérnöki, majd főmérnöki munkaköröket látott el. 1912-től 1918-ig a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű korompai durvahengerműjének, majd a gyárnak főmérnöke, 1921-1922 között igazgatója volt. 1923-tól Sopronban a Vaskohászattani tanszék vezetőjének, majd a fémkohászati osztály dékánjának nevezték ki. Az 1930/31. és 1931/32. tanévben a főiskola rektora lett. 1926-ban a budapesti műegyetemen magántanári képesítést szerzett a vasipari hengerlés és a kovácsolható vas gyártása témákban. 1945-től a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, kohó- és erdőmérnöki Karának dékánja volt. Találmánya volt egy elliptikus szelvényű forgóaknás gázfejlesztő, s az ő nevéhez fűződik a Siemens-Martin-kemencék automatikus ellenőrzésének Magyarországon elsőként történő bevezetése. 1945-ben lett az MTA levelező, később tanácskozó tagja. 1949-ben tagságát politikai okok miatt megszüntették, és csak 1989-ben állították vissza.

Mérnök, egyetemi tanár
1927-ben szerzett diplomát a budapesti műegyetemen. A MÁVAG Hídosztályán kezdett dolgozni. Itt hidakat és vasszerkezeteket tervezett és építkezéseket vezetett. 1939-ben főmérnökké nevezték ki. 1940- 44 között Erdélyben 90 elavult vasúti híd újjáépítését vezette. Irányításával készült a lakihegyi rádióadó. 1945-től a MÁVAG Hídosztályának vezetője volt. 1949-től az Állami Mélyépítéstudományi Intézetben osztályvezetőként a budapesti Duna-hidak újjáépítésének tervezése és irányítása volt a feladata. 1951-ben a BME Villamosmérnöki Karán új mechanika tanszék megszervezésére kapott megbízást. 1953-tól oktatott itt tanszékvezető egyetemi tanárként nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig. Tagja volt a Nemzetközi Hegesztési Egyesületnek és az MTA Acélbizottságának. Vasszerkezetek gyártásának és szabad szerelésének elméleti kérdéseivel foglalkozott.

Villamosmérnök, művelődéstörténész, technikatörténész
1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét. Egyetemi tanulmányai alatt demonstrátor volt a Matematika Tanszéken, majd az Irodagép Kísérleti Vállalatnál dolgozott. A diploma megszerzése után az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjában részt vett az első hazai elektronikus számítógép, a M-3 létrehozásában, a mágnesdob, majd a mágnesszalag illesztésével. 1963-tól a KGM Számítóközpontjának műszaki vezetője volt. 1965-ben az Információ-feldolgozó Laboratórium (INFELOR) alapító tagjai között volt. Főmérnöke, majd tudományos tanácsadója volt a vállalatnak. 1991-1997-ig a MATÁV-nál a vezetés tanácsadójaként dolgozott. 1968-ban egyik alapítója volt a Neumann János Számítógéptudományi Társaságnak, a választmány tagja, 1992-ig szakosztály vezetője volt. 1967-ben a londoni ICL cégnél dolgozott, 1975-ben Luxemburgban vendégkutató, 1986-2005 között az International Council for Computer Communication (Washington, D.C.) tagja volt. Szakmai munkásságát több díjjal ismerték el. Elismert játékszakértő volt. 2000-ben alapította a "Pro Ludo" díjat, melyet 2001 óta minden év júniusában ítélnek oda a hazai játékkultúra kiemelkedő személyiségeinek.

Vízmérnök, matematikus, műegyetemi tanár, tankönyvíró, nyelvújító
A legszorgalmasabb tiszai mérnökök egyike. Oklevelét az Institutumtól (a műegyetem pesti elődjétől) kapta 1841. április 27-én, de már 1837 óta a Tiszán dolgozott, egészen 1852-ig. 1839-ben Zemplénben felvételezett; munkálataival eljutott a Felső-Tiszára is, így 1845-ben Gergely és Eszeny között mért. Majd a Latorca hossz-szelvényeit készítette el, a Tisza két oldalán tervezett védtöltéseket Varsány és Salamon, Gergely és Eszeny között. 1848-ban mint a beregi vízszerkezet igazgató mérnökeként a vári csatornát javította, a Borsát szabályozta, és töltést épített Beregben. 1852. december 18-án kinevezték a Királyi József Ipartanoda tanárává, 1857. május 25-én pedig a Királyi József Műegyetem tanárává az elemi matematikai tanszékre. Algebra tankönyvet írt 1862-ben, 1868-ban pedig egy elméleti elemi mértant. Az Egyetemes Magyar Encyclopaedia munkatársa volt. Ő hozta be a magyar nyelvbe az "algebrai egyenlet", az "alaptétel", a "szakaszos tizedes tört", a "közönséges tört" kifejezéseket, és a "közös nevezőre hozni" szófordulatot. (Hujter Mihály)

Vízépítő mérnök
A budapesti műegyetemen szerezte mérnöki oklevelét 1887-ben. Első munkahelye a Berettyó-Ivánfenék-Mezőtúr-Mesterszállási Ármentesítő Társulat volt, ahol szakaszvezető mérnöki, helyettes osztálymérnöki feladatokat látott el. Nagyváradon, majd Debrecenben a Berettyó Vízszabályozó Társulat igazgató főmérnöke lett. Nevéhez fűződik a Társulat árvíz- és belvízvédelmi rendszerének a kiépítése. Az Árvizekről című művének megállapításai a műegyetemi előadások anyagaként is szerepeltek. 1901-től az Országos Vízügyi Nagytanács tagja volt.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
Szegény parasztcsaládból származott. A kolozsvári Unitárius Főgimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a FJTE-en végezte. 1903-ban kapta meg gyógyszerészi, 1906-ban gyógyszerészdoktori oklevelét. 1912-ben gyógyszertári vegyészi előléptetést kap. Állami ösztöndíjjal több európai nagyváros gyógyszerészeti intézetében tanulmányozza azok működését. Hazatérte után magántanári kinevezést kap, majd az Egyetemi gyógyszertár vezetőjévé nevezik ki. 1919 után Kolozsváron marad. 1922-től több gyógyszerész kollegájával megkapta a "libera practica" jogot. A ZEA vegyi és gyógyipari RT munkatársa lett. 1936-ban az Egészségügyi Minisztériumtól engedélyt kapott laboratórium létrehozására. 1941-1944 között - a FJTE visszaköltözésekor - ismét megkapta az Egyetemi gyógyszertár vezetését és a magántanári kinevezését. Gyógyszerészeti szaklapok főmunkatársaként széleskörű szakirodalmi tevékenységet folytatott.

Csillagász, tudománynépszerűsítő
A budapesti Tudományegyetemen 1932-ben szerzett diplomát. 1935-47 között a Budapest-svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársa. Főmunkaterülete a kisbolygók és üstökösök fotografikus pozíció meghatározása volt. Eközben egy új üstököst (Whipple-Bernasconi-Kulin 1943a = C/1942 C1), több mint 80 kisbolygót fedezett fel, amelyekből 20 kapott végleges sorszámot. Számos pontatlanul ismert aszteroida pályaadatát helyesbítette. Tökéletesítette a pályaszámítás módszerét. Nagy elhivatottsággal foglalkozott a csillagászat népszerűsítésével és a műkedvelő csillagászat szervezésével: 1943-ban a Természettudományi Társulat keretében indította meg az amatőr-alosztályt, 1947-ben a Magyar Csillagászati Egyesületet, amely önálló szervezetként 1949-ig működött, majd 1989-ben újra alakult. Megalapította az ország első nyilvános ismeretterjesztő intézetét, a gellérthegyi Uránia Bemutató Csillagvizsgálót. 1953-tól nyugdíjazásáig az Uránia igazgatója volt. 1963-ban életre hívta a TIT Csillagászat Baráti Körét, számos hazai ismeretterjesztő csillagda alapítását kezdeményezte. Számos könyve közül kiemelkedik A távcső világa c. munka, amely 1942-től (társszerzőkkel) három további, átdolgozott kiadást ért meg. Nevét a 3019.sz. kisbolygó és a Kulin György emlékérem örökíti meg. (Bartha Lajos)

Orvos, gyermekgyógyász
Orvosi tanulmányait Bécsben, Münchenben és Párizsban végezte, oklevelét a budapesti orvosi karon szerezte. Az egyetem Élettani Intézetében díjtalan gyakornokként kezdett dolgozni, majd a budapesti gyermekklinikán Heim Pál mellett díjtalan gyakornokként, tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott. 1933-34-ben Rockefeller-ösztöndíjjal egy évet a Harvard Egyetem Gyermekklinikáján töltött. 1936-ban gyermekgyógyász szakorvosi képesítést szerzett. Gyermekgyógyászként a pécsi egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján dolgozott, majd a budapesti egyetem II. sz. Gyermekklinikáján ny. r. tanár, igazgató volt. 1970-76-ig az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet igazgatója. Legfontosabb kutatási területe a só-vízháztartás. Tanulmányozta a csecsemőkori sorvadást és toxikózist; foglalkozott nephrológiával és az újszülőttek élet- és kórélettanával. Örökös díszelnöke volt a Magyar Gyermekorvosok Társaságának, az Egészségügyi Világszervezet szaktanácsadója, és számos külföldi szaktársaság tagja volt. Elnyerte a Francia Akadémia Pálma díját 1976-ban. 1948-tól az MTA tagja. 1951-ben Kossuth-díjat kapott.

Fizikus, tudománynépszerűsítő, újságíró
1965-ben az ELTE-n szerzett fizikus diplomát, majd a Központi Fizikai Kutatóintézet Magfizikai Főosztályán maghasadással kapcsolatos problémákkal foglalkozott. 1975-ben védte meg kandidátusi értekezését. 1975-től 1980-ig a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének (KFKI RMKI) igazgatóhelyettese volt, majd 1986-ig 6 éven át volt a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESz) főtitkárhelyettese. 1986-tól ismét a KFKI RMKI főmunkatársa. Tudományirányítási feladatköreiben sokat tett a magyar tudomány nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért és a tudományos ismeretterjesztés fellendítéséért. Közel 3000 tudományos ismeretterjesztő cikke jelent meg elsősorban a magfizika, részecskefizika, űrkutatás, atomenergetika, tudománytörténet tárgykörében. Rendszeresen kérték fel tévékben, rádiókban, internetes lapokban tudományos kérdésekről adott tájékoztatásra, előadást tartott a Mindentudás Egyetemén. Hat kötete jelent meg, köztük a KFKI történetét feldolgozó munkája. Az utolsó kettőt súlyos betegen kórházban fejezte be, megjelenésüket már nem érhette meg. Számos elismerésben részesült, néhány ezek közül: Prométheusz-érem (ELFT - 1986), Szilárd Leó-díj (Magyar Nukleáris Társaság - 1996), Fonó Albert-érem (Magyar Asztronautikai Társaság - 1998), Magyar Újságírók Országos Szövetsége Hevesi Endre-díj (1999), MTA Akadémiai Újságirói Díj (2002), Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2005). A Műszaki Élet, Fizikai Szemle, Magyar Tudomány szerkesztő bizottságának tagja volt. Több lexikon számára írt és fordított természettudományos tárgyú szócikkeket.

Német filozófus
1740-ben beiratkozott a königsbergi egyetemre, ahol az orvosi és teológiai tanulmányok mellett leginkább a matematika és a metafizika problémái foglalkoztatták. 1755-ben védte meg disszertációját a metafizika elveiről, s ettől kezdve a helyi egyetem magántanáraként dolgozott. Pályáját két nagy korszakra különítik el: az ún. kritika előtti (1746-1760) és a kritikai (1770-1790-es évek közepe) korszakra. A fordulat előtti időszakban Kant a newtoni természetfilozófia és kozmológia kérdéseivel foglalkozott, s ezáltal jutott a később Kant-Laplace elméletnek nevezett elképzelés felismeréséhez. Kopernikusz, Kepler, Galilei és Newton tanait elemezte. Az 1750-es évektől figyelme a leibnizi és wolffi filozófia hatására a metafizika felé fordult.

Francia orvos, fiziológus
1828-ban kapott orvosi diplomát, Párizsban kezdett praktizálni. A vérkeringés iránti érdeklődése vezette ahhoz a kísérletsorozathoz, amelyet vékony csövekben áramló folyadékokkal végzett, és amelynek alapján levezette a nevét viselő törvényt. Úgy tartják, ő használt először higanyos nyomásmérőt a vérnyomás mérésére. Matematikai formulát dolgozott ki a kör keresztmetszetű csövekben történő lamináris (nem turbulens) áramlás sebességének megadására. Az összefüggés, amelyet tőle függetlenül Gotthilf Hagen német vízépítő mérnök is felfedezett, ma Hagen-Poiseuille-egyenlet néven ismert.

Svéd matematikus, fizikus
1930-1947 között a matematika és mechanika professzora a Stockholm-i Királyi Technológiai Intézetben. Legismertebb eredménye a Chapman-Enskog módszer, amellyel először vált lehetségessé gázra vonatkozó Navier-Stokes egyenletek levezetése a Boltzmann egyenletből.

Amerikai elméleti fizikus
Német bevándorló szülők gyermeke, akinek a matematika és a nyelvek tanulása egyaránt könnyen ment az iskolában. A Harvardon még a kísérleti termodinamika iránt lelkesedett P.W.Bridgman hatására, utána Európában Cambridge-ben J.J. Thomson mellett és különösen Göttingenben Max Born mellett már az elméleti fizika vált kedvenc vadászterületévé. Born vezetésével írta és védte meg doktori disszertációját 1927-ben, közös munkájuk a kvantummechanikai "Born-Oppenheimer közelítés". Leidenben Ehrenfest, Zürichben Pauli mellett dolgozott. 1929-től Berkeley-ben kutatva és tanítva vált az amerikai elméleti fizika központi alakjává, bár csak 1936-ban (32 évesen) nevezték ki professzornak. 1943-ban az amerikai atombomba előállítására létrehozott Manhattan program szakmai vezetője lett. Barátjával és egyetemi munkatársával, E.O. Lawrence-szel együtt választották Los Alamost és az Új Mexikó államban lévő sivatagot a munka és a kísérletek színhelyéül. Hirosima és Nagaszaki tragédiája után nem támogatta tovább a kutatásokat a szuperbomba előállítására, így került szakmai ellentétbe Teller Edével. 1947-ben Princetonban lett az intézet igazgatója, Einstein halála után pedig az ő elméleti fizikusi pozícióját is megörökölte ugyanitt. 1963-ban kapta meg Neumann János, Ernest Lawrence, Wigner Jenő, Glenn Seaborg, Hans Bethe és Teller Ede után az egyik legnagyobb amerikai kitüntetést, amit fizikus kaphat: az Enrico Fermi jutalmat. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz fizikus, Nobel-díjas
Rómában, a La Sapienza egyetemen tanult, 1928-ban védte meg Enrico Fermi vezetése mellett készített doktori dolgozatát. Ösztöndíjasként Otto Stern mellett dolgozott Hamburgban és Pieter Zeeman mellett Amsterdamban 1930-ban. A római egyetemen tanított 1932-től 1936-ig, 1936-tól 1938-ig a Palermo-i egyetem fizikai laboratóriumának vezetője volt. Barátja volt az 1938-ban eltűnt Ettore Majorana-nak. 1938-ban, miközben látogatást tett Lawrence kaliforniai laboratóriumában, az olasz fasiszta kormány megtiltotta, hogy zsidók egyetemi állásokat töltsenek be. Segre így emigrációba kényszerült, a Berkeley Radiation Laboratory-ban Lawrence mellett kapott egy - eredményeihez képest alacsony beosztású - kutatói állást, majd a University of California Berkeley egyetemen tanított. 1943-46 között a Los Alamos National Laboratory-ban a Manhattan projekt egyik csoportjának vezetőjeként fontos eredményekkel járult hozzá az atombomba létrehozásához. A háború után professzorként a Berkeley egyetemen tanított 1972-ig, majd 1974-ben a római egyetemen a magfizika professzora lett. Számos fontos felfedezést tett az atomfizika és a magfizika területén. Fontos szerepe volt több elem, így a technécium - az első, a természetben elő nem forduló, mesterségesen előállított elem -, az asztatin és a plutónium 239-es izotópjának felfedezésében. 1955-ben Owen Chamberlainnel együtt felfedezte az antiprotont, ezért 1959-ben megosztott Nobel-díjban részesültek.

Amerikai vegyész, Nobel-díjas
Előbb a floridai Rollins College, majd a Nebraskai Egyetem hallgatója volt. 1947-ben a Harvard Egyetemen szerzett szerves kémiai Ph. D. fokozatot. 1947-től Los Angelesben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott, és ott 1956-ban professzori kinevezést kapott. Cram folytatta, továbbfejlesztette és bővítette a Pedersen által végzett munkát a koronaéterek szintézise terén. Az általa létrehozott háromdimenziós vegyületek szelektív módon kapcsolódhatnak bizonyos más molekulákhoz, amelyekkel térszerkezetük lehetővé teszi a kulcs-zár jellegű illeszkedést. Munkája nagy előrelépést jelentett olyan mesterséges vegyületek előállítása felé, amelyekkel utánozni lehet az enzimeket és más természetes molekulákat, amelyeknek különleges kémiai viselkedését jellegzetes szerkezetük határozza meg. A szterokémiában tőle származik az aszimmetrikus indukcióra vonatkozó Cram-szabály. 1987-ben Charles J. Pedersennel és Jean-Marie Lehnnel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott az élő rendszerek anyagainak kémiai viselkedését utánzó molekulák létrehozásáért.

Mérnök
Mérnöki oklevelét 1882-ben a zürichi Műegyetemen szerezte. Első munkahelye a MÁV-nál volt, majd az Arad és Csanádi Egyesült Vasútaknál helyezkedett el, amelynek később az igazgatója is lett. Az ő nevéhez kötődik az 1898-ban megépült Alföldi Első Gazdasági Vasút. Ő foglalkozott először gőz-motorkocsik, majd benzin-elektromos kocsik üzembeállításával. Vasútvonalak tervezésével és kivitelezésével is foglalkozott. Szerepe volt a vasbeton hazai alkalmazásának bevezetésében.

Francia fizikus
Az École Polytechnique növendéke volt, 1797-ben nevezték ki a Beauvais-i Egyetem matematikaprofesszorává, 1800-ban lett a Collège de France-on a matematikai fizika professzora, 1803-ban pedig megválasztották a Francia Tudományos Akadémia tagjává. 1804-ben elkísérte J. L. Gay-Lussacot az első tudományos célú léggömbrepülésre. 1820-ban Biot és a fizikus Félix Savart felfedezte az áram által keltett mágneses tér erősségének meghatározására alkalmas Biot-Savart-törvényt. Biot számos meteorit vizsgálatával megerősítette Chladni feltételezését, mely szerint a meteoritok a világűrből érkeznek a földre. Aragoval működött együtt a spanyolországi geodéziai mérésekben, amelyek a méter definíciójához voltak szükségesek, valamint optikai kutatásban, a fény polarizációjának elméleti és kísérleti vizsgálatában. Ezekért az eredményeiért kapta meg Biot a Royal Society Rumford-érmét 1840-ben. 1856-ban lett a Francia Akadémia tagja.

Ír csillagász, filozófus
Jogász végzettségű autodidakta csillagászként a dublini Trinity College filozófiaprofesszora volt. A fotoelektromos fotometria úttörőjeként tarthatjuk számon: 1892-ben professzortársaival George Minchinnel és George FitzGeralddal elsőként regisztrált csillagfényt elektronikus úton. 1899-ben a Royal Astronomical Society tagjává választották. Ma a dublini Trinity College WHS Monck Obszervatóriuma viseli a nevét. (Piriti János)

Német embriológus és citológus
Miután Jénában, Zürichben és Bonnban orvostudományt és zoológiát tanult, az anatómia előadójaként kezdett dolgozni a Jénai Egyetemen (1875), s itt avatták professzorrá 1881-ben. 1888-tól 1921-ig az anatómia és az evolúciótörténet professzora volt a Berlini Egyetemen, közben az Anatómiai és Biológiai Intézet igazgatójaként is működött. Főbb kutatási területei közé tartozott az örökletes jellemzők sejtmaggal történő átvitelének vizsgálata, a biogenetikai elmélet, valamint a rádium sugárzásának a testi sejtekre és az ivarsejtekre gyakorolt hatása.

Svájci kémikus, Nobel-díjas
Moszkvában született svájci szülők gyermekeként, családjával 1892-ben tért vissza Svájcba. Kémiai tanulmányait Zürichben végezte. 1911-ben doktorált. Hat évig Berlinben dolgozott Paul Ehrlich laboratóriumában. 1918-tól tanított az egyetemen a szerves kémia professzoraként. 1919-ban a zürichi egyetem kémiai intézetének igazgatójává nevezték ki. Egyik legfontosabb kutatási területe a növényi pigmentek, főképp a sárga karotinoidok kutatása voltak. Munkája az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin szerkezetének feltárásához vezetett. Később foglalkozott még az aszkorbinsavval (C-vitamin), majd kiterjesztette kutatásait a B2 és az E-vitaminra. Számos díjat kapott, 1937-ben a kémia Nobel-díjat Walter Haworth-szal megosztva kapta a karotinoidok és flavinok, valamint az A és B2 vitamin kutatásáért, ugyanabban az évben, amelyikben Szent-Györgyi Albert az orvosi Nobel-díjat kapta.

Lengyel-amerikai matematikus
Családja 1904-ben kivándorolt a cári Oroszországból az Egyesült Államokba. Post tanulmányait a College of the City of New York-on, majd a Columbia egyetemen végezte. Doktori disszertációjában Russell és Whitehead Principia Mathematica c. művében leírt propozíciós kalkulus konzisztenciáját bizonyította. Néhány évi középiskolai tanárság után a City College tanára lett, itt dolgozott élete végéig. Munkáját betegségek akadályozták: gyermekkorában egy balesetben fél karját elveszítette, felnőtt korában pedig mániás-depressziós betegséggel küzdött. Jelentős eredményeket ért el a szimbolikus logika, a halmazelmélet, a rekurzív függvények, a modern számítástudomány megalapozása terén. 1936-ban bevezette a "Post-gép" fogalmát, mely a Turing-géphez hasonló megfontolásokon alapszik. Fontosak az inverz Laplace-transzformációra vonatkozó eredményei is, melyeket még egyetemi hallgató korában ért el, de csak jóval később publikált.

Svájci matematikus
1935-ben szerezte meg a Ph.D. fokozatot a zürichi Eidgenössische Technische Hochschulé-n (ETH) Heinz Hopf irányítása mellett. 1942-ben habilitált, 1948-tól az ETH professzora lett, egyszersmind megalapította a alkalmazott matematikai intézetet, melynek feladata volt elektronikus számítógép építése. 1951-ban az Egyesült Államokba tett tanulmányútján megismerkedett Magnus R. Hestenes-szel. Vele és Lánczos Kornéllal együtt dolgozták ki a lineáris egyenletrendszerek megoldására szolgáló ún. konjugált gradiens módszert.

Magyar származású amerikai orvos-biofizikus
A Harvard Egyetemen végezte tanulmányait. A Yale Egyetem neurológiai kutatócsoportját vezette évekig, majd a 60-as évek végétől a Kaliforniai Egyetem San Diego-i kampuszán működő Idegtudományi Intézet egyik alapítója volt. Egyetemista korában ő volt az első, akinek sikerült agykérgi idegsejtek elektromos aktivitását mérnie. Még a 30-as években, a Harvard Egyetemen végzett tanulmányai során Donald Griffinnel közösen bebizonyította, hogy a denevérek a magas frekvenciájú hangok visszaverődése alapján, az ún. echolokáció segítségével tájékozódnak. Kimutatta, hogy a különböző frekvenciájú hangok eltérő idegsejteket aktivizálnak az agyban. Fontos felfedezése volt az agytörzsi akciós potenciál kimutatása is. Az elméletre épülő módszert használják a mai napig a csecsemők hallásának vizsgálatára és ez az objektív audiometria alapja is. Támogatta a magyar tudósokat, együtt dolgozott Grastyán Endrével, Szentágothai Jánossal és más magyar kutatókkal is. Fontosnak tartotta az amerikai fiatalok természettudományos oktatásának ügyét: a 60-as években "Nerves and Muscles" címmel irt biofizikai tárgyú szakkönyvet a középiskolások számára. A denevérek tájékozódásának megértését, az újszülöttek hallásvizsgálatának kidolgozását és az agykutatás egy új területének megszületését, a gliasejtek kutatásának megalapozását köszönhetjük neki.

Francia matematikus, csillagász
A Louis Le Grand jezsuita kollégiumban tanult, majd jogászként a ranglétrát bejárva 1789 februárjában a párizsi parlament elnöke lett. 1790-ben a parlament feloszlatása ellen tiltakozókkal együtt őt is letartóztatták, majd 1794-ben kivégezték. Fontos tudományos eredményei a csillagászathoz köthetők. Számos igen jó minőségű optikai eszközt készített, jelentős gyűjteményében pedig a legjobb európai gyártók (pl. az angol Dollond és Ramsden) műszerei voltak megtalálhatóak. Ezeket csillagász barátai használhatták, pl. Charles Messier, aki 15 üstököst fedezett fel, és az első ködfolt-katalógust készítette. Messier megfigyelései alapján Bochart számította az üstökösök pályáit, kidolgozott egy numerikus módszert, amely segítségével néhány megfigyelés után már meghatározható volt egy égitest pályája. 1781-ben a William Herschel által felfedezett égitest pályájának számítása közben ismerte fel, hogy nem üstökösről, hanem a Naprendszer új bolygójáról van szó, amely később az Uránusz nevet kapta. Jó anyagi helyzete megengedte számára, hogy a mecénásként tudományos művek kiadását (pl. Laplace munkáját) is támogassa. 1779-ben az Akadémia tiszteleti tagjává is megválasztották. (Piriti János)

Francia szerveskémikus, ásványtudós
1854-ben került Charles-Adolphe Wurtz laboratóriumába, 1856-ban az országos bányászati főiskola ásványgyűjteményének gondnokává nevezték ki. 1871-ben kezdett tanítani az École Normale-on, 1876-ban lett a Sorbonne ásványtanprofesszora, majd Wurtz 1884-ben bekövetkezett halála után ezt a pozíciót a szerves kémiai tanszék vezetésével cserélte föl. 1877-ben James Mason Crafts amerikai vegyésszel együtt felfedezte a ma Friedel-Crafts reakció néven ismert vegyi folyamatot. Részt vett a gyémánt mesterséges előállítását célzó kísérletekben, tanulmányozta a kristályok piroelektromos tulajdonságait, kristálytani állandókat határozott meg, keton- és aldehidvegyületeket vizsgált.

Amerikai matematikus, feltaláló
A modern digitális számítógépek egyik úttörője. 1930-ban szerzett Ph.D. fokozatot matematikai fizikából a Cornell Egyetemen. 1937-ban a Bell Laboratóriumban dolgozott, és itt épített jelfogókból egy elektronikus kalkulátort, amely bináris összeadásra volt képes. Ennek a "Model K" nevet adta. A Bell Laboratórium erre alapozva 1938-ban kutatási programot indított Stibitz vezetésével. Az így létrehozott ún. Complex Number Calculator-t, amely komplex számokkal tudott műveleteket végezni, 1940-ben mutatták be az American Mathematical Society konferenciáján a Dartmouth College-ben. Stibitz egy telexgépet használt arra, hogy telefonvonalon keresztül utasításokat küldjön a New York-ban lévő géphez. Ez volt az első eset, amikor egy elektronikus számológépet távolról, telefonvonalon keresztül vezéreltek. Stibitz 1964-ben a Dartmouth College oktatója lett, a számítástechnika orvosi alkalmazásaival is foglalkozott. Számos szabadalma volt.

Biológus, egyetemi tanár
A Pázmány Péter Tudományegyetem Általános Állattani és Összehasonlító Bonctani Intézetében tanársegédként, adjunktusként, majd intézeti tanárként működött. A háborús károk után megszervezte az élettannal bővült tanszéket, 1952-58 között dékán volt. Összehasonlító bonctant, állatélettani anatómiát és fejlődéstant adott elő az egyetemen. Kutatta a gerinctelenek bonc- és szövettanát, a gerincesek pajzsmirigye alkatát, év- és napszakos változásait, általában a ritmusos változásokat szabályozó tényezőket. 1940-ben Akadémiai pályadíjat nyert. 1948-ban a Természettudományi Társaság Állattani szekciójának elnöke, 1952-ben a Magyar Biológiai Társaság állattani szakosztályának elnöke lett. 1973-ban a Magyar Endokrin és Anyagcsere Társaság tiszteleti tagja.

Angol vegyész, csillagász
Londonban és Párizsban tanult, fiatalon üzletemberként tevékenykedett, eközben azonban fizikai és kémiai kísérleteket végzett. 1840-ben légritka teret tartalmazó üvegbúrába zárt, villanyárammal izzított platinaszál alkalmazásával elsőként készített nagy fényerősségű izzólámpát. 1850-ben 13 hüvelykes nyílású csillagászati távcsövet készíttetett, amely segítségével kitűnő rajzokat készített az égitestekről. Úttörő volt a fényképezés csillagászati, elsősorban napfizikai alkalmazásában. Nedves kollódium-emulzió alkalmazásával elsőként készített jó holdfényképeket. 1854-ben fotografikus napteleszkópot (fotoheliográfot) szerkesztett, műszerével a Kew-i, majd a Greenwich-i Királyi Obszervatóriumban 1882-ig rendszeresen fényképezték a Napot. Az 1860. július 18-i napfogyatkozáskor elsők közt örökítette meg fényképen a Nap-perem protuberanciáit. 1862-83 közt a gázokban történő elektromos kisüléseket vizsgálta. Az angol Kémikusok Egyesületének két ízben, a Királyi Csillagászati Társaságnak 1864-66 közt elnöke. A Királyi Társaság a Királyi éremmel (1862), a Csillagászati Társaság aranyéremmel (1864) jutalmazta munkáját. Nevét az 5597. sz. kisbolygó és egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai matematikus, filozófus
Benjamin Peirce matematikaprofesszor fia volt. A Harvard egyetemen kémia szakon végzett, azonban már gyermekkorától kezdve erős érdeklődést mutatott a logika iránt. Atyja támogatásával a U.S. Coast Survey-től kapott különböző megbízásokat 1859 és 1891 között. 1879-től 1883-ig a Johns Hopkins Egyetemen kapott előadói megbízatást. Ezen kívül minden más, akadémiai állásra való pályázata sikertelen volt. 1891-től állandó pénzkereset nélkül, főleg testvérének és barátainak támogatásával tartotta fent magát. Életében csak kevés cikke és könyve jelent meg, írásainak nagy részét csak halála után közölték. Matematikai eredményei a matematikai logikában és a valószínűségszámításban jelentősek. Az utókor elsősorban mint fontos és rendkívül eredeti filozófust és a logika művelőjét, a pragmatizmus és a szemiotika megalapozóját tartja számon. Az első amerikai filozófus volt, aki nemzetközi elismerést szerzett. Igen nagy hatást gyakorolt a 20. század filozófiájára és logikájára.

Csillagász, matematikus
Egerben, majd Nagyszombatban tanult, 1764-ben szentelték pappá. 1766-tól az egri felsőbb szeminárium, majd a Lyceum tanára volt, ahol elméleti és gyakorlati csillagászatot is tanított. 1774-76-ban Bécsben Hell Miksa mellett volt gyakornok. 1776-1784 között az egri csillagda igazgatója volt, nagy szerepe volt a műszerek, berendezések és könyvek beszerzésében. Meghatározta a város földrajzi helyzetét, megfigyelte a Jupiter bolygó holdjait, a csillagok Hold általi fedését. Részletes sarki fény észleléseket közölt. Megkezdte az első műszeres meteorológiai méréseket Egerben. Észleléseit a Hell által szerkesztett bécsi csillagászati évkönyvben közölte. Az intézet II. József rendeletére történt megszüntetése után már csak egyházi hivatalokat töltött be. (Bartha Lajos)

Mennyiségtan- és természettantanár, lapszerkesztő, igazgató
Mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelét a kolozsvári tudományegyetemen szerezte. Doktori disszertációját is itt írta, fizikai kémiai témából. Szegeden, Nyitrán, Pozsonyban, majd Budapesten a VIII.ker.-i főreálban tanított. Itt, a Tavaszmező utcában előbb Kacsóh Pongrác azután Faragó Andor is a kollegája volt. 1914-ben lett az V. ker.-i főreál igazgatója a Markó utcában. Matematikai, fizikai, csillagászati tankönyvek szerzője, az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny szerkesztője volt.

Gyógyszerész, vegyész, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, 1900-ban gyógyszerész, 1902-ben vegyészdoktori oklevelet nyert. A kolozsvári egyetem vegytani tanszékén tanársegéd, majd Fabinyi Rudolf mellett adjunktus. A szerves kémia magántanára, rendkívüli tanára, 1922-től a szegedi egyetem nyilvános rendes tanára. Megszervezte az egyetem szerves kémiai intézetét. 1934-től a budapesti egyetem bölcsészeti karán az analitikai és gyógyszerészeti kémia nyilvános rendes tanára. Főleg az azaronnal és származékaival foglalkozott, több új vegyületet állított elő és szerkezetüket vizsgálta, majd trombózis elleni gyógyszer után kutatott. 1934-től az MTA tagja volt.

Erdőmérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanult, oklevelét már Sopronban kapta meg (1920). 1930-ban növénytársulástanból doktorált; 1935-ben egyetemi magántanárrá habilitálták. Dolgozott az Országos Faértékesítő Hivatalnál, a Földtani Intézetben és a budapesti tudományegyetem Növényrendszertani Intézetében. Talajtani, növényrendszertani és -földrajzi, valamint ökológiai tanulmányokat folytatott. Erdőmérnökként megszervezte és vezette a püspökladányi szikfásítási kísérleti telepet. Főerdőmérnök, majd erdőtanácsos, majd az Erdészeti Kutató Intézet vezetője. 1947-től a soproni egyetemi erdőmérnöki karon egyetemi tanár. 1951-től az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) erdőtelepítési osztályán, majd kísérleti állomásán tevékenykedett nyugdíjazásáig. Számos külföldi tanulmányutat tett, előadásokat tartott. Kiemelkedő művelője volt az erdészeti növényföldrajznak, főleg a sziki és homokterületek növényökológiai és cönológiai kutatások terén. Megalapította az erdészeti termőhelykutatás és erdőtipológia elméletét, és kifejlesztette gyakorlatát. Foglalkozott az Alföld erdőfásítási problémáinak megoldásával. Munkásságát Bedő Albert-emlékéremmel ismerték el (1967). Halála után Sopron város díszpolgára lett.

Matematikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos középiskolai tanárként végzett Szegeden 1935-ben, majd biztosítási matematikusként dolgozott. 1949-ben ő is alapító tagja volt a Rényi Alfréd által kezdeményezett matematikai kutatóintézetnek, ahol a statisztikai osztályt vezette egészen nyugdíjazásáig. Mellette a BME, majd az ELTE hallgatóit avatta be a matematikai statisztika rejtelmeibe. Ezt a tudományágat ő maga is számos új eredménnyel gazdagította. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén sok országba elvitte a magyar matematika jó hírét, de itthon is számos nemzetközi részvételű konferenciát szervezett. Több nemzetközi statisztikai folyóirat szerkesztőbizottságának volt tagja, 100-nál is több tudományos publikáció és 10 könyv szerzője illetve társszerzője. (Dr. Radnai Gyula)

Villamosmérnök, műegyetemi tanár
1972-ben diplomázott a Moszkvai Energetikai Egyetem Villamosmérnöki Karán. A műszaki egyetemi doktori címet 1979-ben, a műszaki tudomány kandidátusa fokozatot 1980-ban, a műszaki tudomány doktora fokozatot, illetve DSc címet 1988-ban érte el. Mindhármat a félvezető eszközök témaköréből. Egyetemi tanárrá 1991-ben nevezték ki. 1972-1973-ban, a TUNGSRAM Rt.-ből indult, műszaki ügyintézőként. 1973 és 1991 között, az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetében (MFKI) tudományos munkatárs, osztályvezető, főosztályvezető-helyettes, főosztályvezető, végül igazgatóhelyettes lett. 1975-1987 között óraadó az ELTE TTK-n, majd 1991-től a BME egyetemi tanára. 1992 és 1995 között ő vezette az Elektronikai Technológiák Tanszéket. 1995-1999 között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Anyagtudományi és Technológiai intézetének (BAY-ATI) tudományos igazgatója volt. 1999-2000-ben a Miniszterelnöki Hivatalban évszámkezelési kormánybiztosként a 2000. évi dátumváltás számítástechnikai problémáinak megoldását felügyelte. Szakmai tevékenysége a vegyület-félvezetőkből készült optikai, mikrohullámú eszközök fizikája, technológiája, ezek alkalmazása. A mikrohullámú méréstechnika, érzékelők, fém-félvezető átmenet volt fő tematikája. Az ő irányításával fejlesztette ki az MFKI a nagyfrekvenciás tranzisztorcsaládját. Hazánkban elsők között fordult a nanotechnológia felé. Elnöke volt a Híradástechnikai és Informatikai Tudományos Egyesület Mikroelektronika Szakosztályának.

Orosz születésű amerikai matematikus
A königsbergi egyetemen tanult, ezután Göttingenben, majd tanárát, Alexander Ostrowski-t követve a baseli egyetemen végezte el doktori tanulmányait és Baselban szerzett doktori fokozatot. Ezután Göttingenben volt tanársegéd. 1933-ban a faji törvények bevezetése után először Utrechtben kapott állást egy évig, majd a New York-i Columbia egyetemen. Néhány rövidebb megbizatás után 1939-ben a Washington University-n, St. Louis-ban kapott állandó állást. 1945-től a Minnesota-i egyetemen, 1963-tól a University of California San Diego-n, a La Jolla-i campuson volt professzor. 1971-ben megkapta az Emeritus Professzori címet, de ez után is rendszeresen tartott kurzusokat. Eredményeit főként a komplex analízis, ezen belül is a konform leképezések területén érte el.

Amerikai matematikus és filozófus
Olaszországban nevelkedett 1945-ig, amikor családjával együtt Svájcba menekült. Később a család Ecuadorba települt át. Gian-Carlo Rota 1950-ben érkezett az Egyesült Államokba, a Princeton-i, majd a Yale egyetemen végezte tanulmányait. Pályája legnagyobb részében a Massachusetts Institute of Technology professzora volt, közöttük az egyetlen, aki az alkalmazott matematika és filozófia professzora is volt egyidejűleg. 1966-tól a Los Alamos Nemzeti Laboratórium konzultánsa is volt. A matematika számos területén ért el jelentős eredményeket: a funkcionálanalízisban, majd legfőképpen a kombinatorika területén. Kiterjesztette a Möbius-függvény fogalmát véges, részbenrendezett halmazokra, kidolgozta az ún. szita-formula általánosítását.

Benedek-rendi tanár, író, természettudós
Ő volt a darwinizmus első és legismertebb magyarországi terjesztője. 1840-től Győrben volt tanár. 1841-ben a pesti egyetemen bölcsészdoktor lett. A szabadságharcban tábori papként résztvett, így annak bukása után 1850-ben emigrálni kényszerült. Londonban telepedett le. Többek között Kossuth gyermekeit is tanította. 1861-ben Székesfehérvár országgyűlési képviselőnek, Győr város bizottsági tagnak választotta, de ő nem folyamodott kegyelemért. 1862-től a magyar újságoknak írt közleményekben, majd Fajkeletkezés c. könyvében a darwinizmust ismertette. 1866-ban tért haza. 1867-71-ben az MTA Értesítőjét szerkesztette, 1867-től Pér kerület (Győr vármegye) országgyűlési képviselőnek választotta. Rudolf trónörököst és Mária Valéria főhercegnőt is tanította. 1871-ben kilépett a Benedek-rendből, 1872-ben pozsonyi nagyprépost, majd 1873-ban választott (szkodari) püspök is lett. 1883-tól Pozsonyban élt. Gazdag könyvtárát a pozsonyi Toldi-körnek hagyta. Korábban szépirodalommal is foglalkozott; pannonhalmi teológiai tanulmányai közben Kisfaludy Károlyt követő stílusban több színművet írt. Részt vett a Magyar Történelmi Társulat alapításában is. Érdekes emlékiratait Napló töredék (Pozsony) címmel 8 kötetben, 10 példányban adta ki. 1847-től az MTA tagja volt.

Amerikai neurobiológus, Nobel-díjas
Az ohiói Oberlini Egyetemen angol irodalmat (B.S. fokozat) és pszichológiát hallgatott (M.S. fokozat), majd a chicagoi egyetemen doktorált zoológiából. Ezután Karl Leshley munkatársa lett előbb a Harvard Egyetemen, később a floridai Orange Parkban, az emlősök tanulmányozására létrehívott Yerkes Laboratories of Primate Biology kutatójaként. 1946-ban visszatért a chicagoi egyetemre; 1954-ben a Kalifornai Műegyetemen (California Institute of Technology) folytatta pályafutását a pszichobiológia Hixon-professzoraként. Az agyműködés vizsgálatáért Sperry, David Hunter Hubel és Torsten Nils Wiesel kapta az 1981. évi orvosi-élettani Nobel-díjat. Sperry az agyi féltekék eltérő funkcióinak tanulmányozásáért részesült a kitüntetésben.

Kémiatanár
A selmeci bányászati akadémián tanult, ahol 1872-1874-ig volt Schenek István tanársegéde az általános és elemi vegytan (bányavegytan) tanszéken. 1874-ben az intézet ösztöndíjával három évre külföldre küldték. 1874-ben Heidelbergben Bunsen asszisztense volt. Hazatérve az aradi főreáliskola kémiatanárává nevezték ki, ahol három évig működött és felállította az intézet kémiai laboratóriumát. 1880-tól a budapesti V. ker. főreáliskolában tanított, melynek laboratóriumát szintén felszerelte. Egyéb munkái mellett a reáliskolák részére több tankönyvet írt.

Zoológus, tanár
1886-ban a budapesti tudományegyetemen tanári és doktori oklevelet szerzett. Több tanulmányutat tett Ny-Európában, tanulmányozta a zoológiai intézeteket, múzeumokat és megfigyelőállomásokat, 1900-ban a budai polgári iskola tanárképző tanárává, 1910-ben igazgatójává nevezték ki. Eleinte lepkészettel, majd szövet- és összehasonlító bonctannal, később az édesvízi gerinctelenekkel foglalkozott. Részt vett a Balaton faunájának kutatásában is. 1886-tól társszerkesztője volt a Rovartani Lapoknak, elnöke az Országos Pedagógiai Könyvtárnak és a Tanszermúzeumnak.

Botanikus, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen tanult, majd ugyanitt lett tanársegéd. Néhány évig középiskolai tanár volt, majd ismét a kolozsvári egyetemen 1913-ban magántanár, 1914-től 1919-ig ny. r. tanár. Az 1. világháború után Szegeden új tanszéket és botanikus kertet szervezett. A szegedi egyetem természettudományi karának dékánja, majd az egyetem rektora is volt. 1940-44-ben újból Kolozsvárott működött. 1940-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották meg, innen 1949-ben sok más társával együtt kizárták. A virágtalan növényekkel, elsősorban a mohákkal, briológiával foglalkozott. A mohák környezettanával, egyes mohafajok és nemzetségek monografikus vizsgálatával, a Tátra és Erdély mohaflórájával és a mohák fejlődésrend ellenességeivel foglalkozott. Több szaklapot indított és szerkesztett. Nevét számos növény viseli.

Amerikai csillagász, matematikus
A "klasszikus égimechanika" jeles képviselője. A bolygó-pályaszámítás modern eljárásainak amerikai úttörője. Az USA Tengerészeti Almanach Hivatalának munkatársa, itt elsősorban a bolygók tömegvonzásának egymás keringésére gyakorolt kölcsönös hatásaival foglalkozott. A róla elnevezett "Hill-szféra" annak a térségnek hozzávetőleges kiterjedése, amelyen belül egy bolygó már mérhetően befolyásolja egy másiknak a mozgását. Legjelentősebb munkája a Jupiter és a Szaturnusz bolygók kölcsönhatásából eredő ún. háborgások matematikai leírása. 1909-ben a tekintélyes Bruce éremmel jutalmazták. (Bartha Lajos)

Lengyel születésű amerikai matematikus, statisztikus
A cári Oroszországhoz tartozó területen, lengyel nemesi családban született. A harkovi egyetemen Szergej Bernstein tanítványa volt. Az 1. világháború miatt nehézségek között fejezte be 1917-ben egyetemi tanulmányait és lett a harkovi egyetem oktatója. 1921-ben a függetlenné vált Lengyelországba, a varsói egyetemre ment, ahol 1924-ben doktorált. 1928-ban Varsóban biometriai laboratóriumot hozott létre. 1934-38 között a londoni egyetemen Egon Pearson mellett dolgozott. 1938-ban elfogadta a Berkeley egyetem meghívását, ahol professzorrá nevezték ki. 1955-ben létrehozta az egyetemen a statisztikai intézetet. 1961-ben visszavonult az oktatástól, de a statisztikai intézetben haláláig aktív maradt. A matematikai statisztika területén, a hipotézisvizsgálat és a becsléselmélet területén ért el fontos eredményeket, ő vezette be a konfidencia-intervallum fogalmát. A matematikai statisztika Neyman-Pearson-féle elmélete alapvető fontosságú számos tudományágban és gyakorlati területen, a kémiában, biológiában, orvostudományban, a mezőgazdaságban. Nevéhez fűződik a Neyman-Pearson lemma.

Orvos, biológus, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti orvostudományi egyetemen, a Korányi-klinikán, valamint Nagy-Britanniában, Cambridge-ben és Edinburgh-ban végezte. Hazatérése után a tihanyi Biológiai Kutatóintézet kutatóasszisztense. 1936-37-ben a kaliforniai Pasadenában a Rockefeller-alapítvány ösztöndíjasa. 1938-44-ben az Edinburgh-i egyetemen tanított és a Royal Cancer Hospitalban végzett citológiai kutatásokat. 1944-től a londoni egyetem rákkutató intézetének munkatársa, 1952-től professzora és igazgatója. Közben 1940-től 1952-ig a Chester Beatty kutatóintézet munkatársa, majd az örökléstani osztály igazgatója. 1946-tól 1969-ig a Harvard Medicine School profeszszora. 1969-ben vonult nyugdíjba, 1970-től a Nemzetközi Atomenergia ügynökség szakértője. Kutatásainak középpontjában az öröklődés, valamint az örökítőanyagok és a rák kapcsolata állt.

Magyar születésű amerikai fizikus
1925-ben holtversenyben Teller Edével és Fuchs Rudolffal első lett a matematikai Eötvös versenyen. A Pázmány Péter Egyetem matematika szakán két évet végzett, 1927-ben Németországba ment. Később beiratkozott a göttingeni egyetemre, majd 1930-ban Lipcsében Heisenberg tanszékén kvantummechanikával kezdett foglalkozni. Teller Edével közösen írtak egy cikket az infravörös molekuláris spektrum egy tulajdonságáról. Tisza Budapesten, Ortvay Rudolfnál védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1930-ban hazatért, de kommunista iratok terjesztésében való részvételért letartóztatták, és elítélték. Szabadulása után Landau hívta meg 1934-ben Harkovba, az Ukrán Fizikai-Technikai Intézetbe. Érdeklődése itt fordult a termodinamika felé. 1937-ben Szilárd Leó közvetítésével a Párizsban dolgozó Fritz Wolfgang London munkatársa lett. Legnevezetesebb eredménye a szuperfolyékonyság 1938-ban felállított kétfolyadékos elmélete. Az 1940-es franciaországi német bevonulás miatt az USA-ba emigrált. 1941-ben kapott állást az MIT-n, itt volt professzor nyugdíjbavonulásáig, 1974-ig. Fő oktatási területe a termodinamika lett, "Generalized Thermodynamics" (Általánosított termodinamika) című könyve mindmáig e tudományág egyik alapműve. Az oktatást és a kutatást nyugdíjbavonulása után is folytatta. 101 éves korában halt meg.

Geológus
1927-ben a debreceni tudományegyetemre iratkozott be. Természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelének megszerzése után, bécsi tanulmányútján fejezte be Telegdi-Róth Károly mellett megkezdett doktori értekezését a Bakony krétaképződményeiről. Ezután a debreceni egyetemen tanársegéd, majd a Magyar Állami Földtani Intézetben geológus (1936-tól). Igazgatója volt a Földtani Intézetnek (1953-1956). A Bakony és a magyar mezozoikum kiváló ismerője; mintegy 50 kéziratos jelentése és igen sok szakvéleménye mellett térképlapok sorát és 36 szakcikket publikált. Ezek legnagyobb része az Észak-Bakony tektonikájának, jura-kréta rétegsorai részletes tagolásának, mangánérc- és bauxittelepek rétegtani helyzetével foglalkozik. Eredményesen kutatott Nézsa és Jászó környékén, a Réz-hegységben, a vargyasi széntelepek környékén, a Mecsekben, a Tokaji és a Kőszegi hegységben is. Elismert térképező volt. Id. Noszky Jenő fia.

Fizikus, a História-Tudósnaptár kezdeményezője
1962-ben végzett az ELTE matematika-fizika szakán, majd ugyanitt dolgozott: 1962 és 1970 között a Kísérleti Fizika, 1970 és 2006 között az Általános Fizika, 2006-tól az Anyagfizika Tanszéken. 1990-től volt a fizikai tudományok kandidátusa. Évtizedeken át tanította az egyetemen a fizikus és a fizika tanárszakos hallgatókat. Szoros kapcsolatot tartott a középiskolákban fizikát tanító kollégákkal, szívügyének tekintette a fizika oktatásának, a tehetségek felismerésének és gondozásának kérdését. 25 éven át volt az Eötvös Loránd Fizikaverseny feladatkitűző bizottságának elnöke, évtizedekig volt a KöMaL fizika szerkesztőbizottságának vezetője, valamint az országos fizika felvételi bizottság tagja, majd elnöke. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak főtitkárhelyetteseként és elnökhelyetteseként is tevékenykedett. Országszerte és határainkon túl is szívesen tartott előadásokat, vett részt fizikaversenyek zsűrijében. Dér Jánossal és Soós Károllyal közösen alkotott középiskolai feladatgyűjteményük a fizikát tanuló diákok generációinak volt népszerű segédeszköze. Tevékenységének másik fontos témája a fizika, elsősorban a magyarországi fizika történetének, a fizika tanításának és tanárainak kutatása, emlékeik megőrzését segítő dokumentálása volt. Kezdeményezésére jött létre a História-Tudósnaptár is, amelynek sikerességéhez több száz, a rá jellemző igényességgel megírt szócikkel járult hozzá. Munkásságát a Prométheusz-éremmel (1989), a Zemplén Jolán Emlékéremmel (1989), az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Érmével (1994) és a "Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért" Életmű díjjal (2020) ismerték el. (Piriti János)

Itáliai matematikus
Gazdag nemesi családból származott. Tanulmányait a jezsuiták Bresciai-i iskolájában végezte, majd a páduai egyetemen szerzett jogi doktorátust. Érdeklődése azonban a matematika irányába fordult, s a továbbiakban matematikai területen működött. Számos meghívást kapott, így a páduai egyetem ajánlott professzori állást, és Nagy Péter orosz cár is meghívta Szentpétervárra. Mindezeket a meghívásokat visszautasította, és Itáliában magántudósként folytatta munkáját. Kiterjedt levelezést folytatott korának más neves tudósaival. Legfőbb eredményeit az analízisben, a differenciálegyenletek elméletében érte el. A közönséges differenciálegyenletek egy fontos fajtája viseli a nevét. A velencei szenátus sok alkalommal kérte ki tanácsát csatornák, és folyók melletti gátak építéséhez. Egyik fia, Vincenzo Riccati, jezsuita szerzetes, és ugyancsak neves matematikus lett.

Dán csillagász, geodéta
Nagyon szegény halászcsalád gyermeke, tanulmányait a koppenhágai egyetemen kiváló előmenetele révén tudta csak elvégezni, közben munkából tartotta fenn magát. 1703-tól 1707-ig Ole Roemernek az asszisztense volt, 1707-től előkelő családoknál házitanító, majd 1711-ben állami tisztviselő volt. 1714-ben, Roemer halála után a koppenhágai Egyetem matematikaprofesszorává és a Királyi Csillagvizsgáló (Rundetarn - Kerek-torony) igazgatójává nevezték ki. Tökéletesítette a csillagok helymeghatározásának módszereit. Miután Ole Roemer írásai 1728-ban, a nagy koppenhágai tűzvészben elpusztultak, Horrebow könyvében összefoglalta Roemer eredményeit, a saját módszereivel kiegészítve. Új, pontosabb módszert javasolt a földrajzi szélesség mérésére, ennek továbbfejlesztett változatát ma Horrebow-Talcott módszernek nevezik. Jelentős érdemei vannak Dánia és a Skandináv-félsziget tengerpartjának feltérképezésében. 1728-ban, a tűzvész után újjáépítette a székváros csillagvizsgálóját. Halála után fia, Christian Horrebow (1718-1776) követte az igazgatói tisztségben. 1746-ban a párizsi Tudományos Akadémia (Académie des Sciences) tagjává választották. Nevét a geodéziai eljáráson kívül a "Horrebow-libella", valamint egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Francia fiziológus
A Montpellier-i Egyetemen kapott orvosi diplomát. Párizsban a híres francia természettudós, Georges Cuvier támogatásával 1814 és 1822 között galambokon végzett kísérletsorozatot, hogy megállapítsa, milyen élettani változások adódnak az egyes agyterületeik eltávolításából. Megfigyelései szerint az elöl fekvő nagyagyféltekék eltávolítása megszünteti az akaratot, az ítélőképességet, az érzéki észlelőképességet, az egyensúlyérzékelést azonban nem; az agyalapon fekvő kisagy kiirtása megszünteti az egyensúlyérzékelést, az agy hátulsó területén lévő nyúltvelő eltávolítása pedig halálhoz vezet. Elsőként ismerte fel azt is, hogy milyen szerepe van a belső fül félkörív alakú járatainak a test egyensúlyában és összehangolt mozgásában.

Német matematikus, algebrista, filológus, nyelvész
Stettini (ma Szczecin) gimnáziumi tanárként 1832-ben már vektorokkal írta le a mechanika egyenleteit, s ezzel nagymértékben leegyszerűsített bizonyos számításokat. Felismerte és explicite rögzítette a vektorösszeadás kommutativitását és asszociativitását. Később általános formában is kifejtette a bizonyos algebrai tulajdonságokkal rendelkező rendszerek elméletét. Értelmezte az n-dimenziós tér r számú vektorának geometriai szorzatát. Bár elnyerte a leibnizi gondolatok továbbfejlesztésére kitűzött díjat, értetlenség miatt egyetemi állást nem kapott, pedig olyan óriások kezében volt a mű, mint Gauss, Möbius és Kummer. Könyveit érdektelenség miatt bezúzták. Amikor 1860 körül műve jelentőségét fölfedezték a matematika már nem érdekelte, sikeresen foglalkozott ókortudományokkal.

Svájci kémikus
Párizsban a Műszaki, valamint a Bányászati Főiskolán tanult, majd egy évig a németországi Giessenben Justus von Liebiggel dolgozott. A Genfi Egyetemen 1841-ben a kémia és 1845-ben az ásványtan professzora lett. Fontos ásványtani eredménye volt a szilícium-dioxid képletének (SiO2) megállapítása. Sziliko-volframsavat állított elő, ez volt az egyik első összetett szervetlen sav. Nagy jelentőségű munkát végzett egyes elemek atomsúlyának pontos meghatározásával. Célja Prout azon hipotézisének tesztelése volt, hogy minden atom voltaképpen hidrogénatomokból tevődik össze. A ritkaföldfémek tanulmányozása során 1878-ban fölfedezte az itterbiumot, 1880-ban pedig a gadolínium társfelfedezője volt.

Német fizikus, Nobel-díjas
Bismarck Németországában született és Adenauer Németországában halt meg, de Hitler Németországáért lelkesedett leginkább. Münchenben végezte el az egyetemet, majd itt doktorált fizikából. Göttingenben és Hannoverben töltött évek után Aachenben lett először rendes egyetemi tanár. Miután Németország elvesztette az első világháborút, a svéd Nobel-bizottság - mintegy elfogulatlanságát is bizonyítandó - 1918-ban és 1919-ben is német tudósnak ítélte a fizikai díjat. 1918-ban az elméleti fizikus Max Planck, 1919-ben a kísérleti fizikus Johannes Stark kapott fizikai Nobel-díjat. Stark az azóta már róla elnevezett effektus - a színképvonalak elektromos térben történő felhasadása - felfedezéséért részesült a magas kitüntetésben. A felfedezést 1913-ban tette, de csak húsz évvel később kezdett aktívan politizálni, még pedig Hitler oldalán. Philipp Lenarddal versengve hirdették a "német fizika" felsőbbrendűségét. Szakmailag a tényekre alapozó kísérleti fizika elsőbbségét hangsúlyozták a spekulatív, hipotézisekre támaszkodó elméleti fizikával szemben, de véleményüket náci, antiszemita nézetekkel vegyítve tárták a botrányra éhes nagyközönség elé. Nemcsak Einstein, hanem sok más német zsidó tudós vesztette el az állását e hamis propaganda következtében. Stark is, Lenard is megérte a második világháború végét, nézeteik, ideáljaik látványos összeomlását. Starkot négy évi börtönbüntetésre itélték 1947-ben, 73 éves korában. Még tíz évet élt ez után Nyugat-Németországban. (Dr. Radnai Gyula)

Német orvos, biokémikus, Nobel-díjas
A Heidelbergi Egyetemen 1909-ben szerzett orvosi diplomát. Kiel és más német városok egyetemeinek élettan- és fizikai-kémia tanszékein dolgozott, 1929-től Heidelbergben a Kaiser-Wilhelm-Institut für Medizinische Forschung élettani intézetének igazgatója volt. Két évet töltött Párizsban, majd kinevezték a Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszorává. Előadássorozatokat tartott Angliában és az USA-ban, The Chemical Dynamics of Life Phenomena (Az életjelenségek kémiai mozgatóerői) c. könyve 1924-ben jelent meg. A biokémia tudományának egyik megalapítója. 1922-ben Archibald Vivian Hill-lel megosztva orvosi - élettani Nobel-díjat kapott az izomanyagcserében szerepet játszó kémiai folyamatok vizsgálatáért. Az izom oxigénfelhasználása és tejsavtermelése közötti összefüggés felismerése alapvetően hozzájárult az izomműködés megértéséhez, annak ellenére, hogy a későbbi kutatások módosították Meyerhof eredményeit.

Vegyész, gyógyszerész, egyetemi tanár
Aradon volt gyógyszerész-gyakornok, majd gyógyszerészetet tanult a budapesti egyetemen. Than Károly mellett működött mint tanársegéd, később mint magántanár. Doktori disszertációja egy olyan analitikai módszer volt, amely rögtön híressé tette nevét. E módszer máig is ismeretes és használatos világszerte, mint a Winkler-féle vízben oldott oxigénmeghatározás (1888). Than Károly halála után tanszékét kettéosztották. Az I. számú kémiai tanszék vezetője lett. Ott folytatta éjszakákba nyúló fáradhatatlan kutatómunkáját, kizárólag a klasszikus analitikai kémia módszereinek fejlesztését és tökéletesítését szolgálta. Legjelentősebb eredményei: a jód-sokszorozáson alapuló, már régebbi jodidmeghatározási módszere, továbbá a gravimetria ún. precíziós eljárásainak kidolgozása. Winkler bámulatos pontossággal dolgozó analitikus volt. Publikációinak száma meghaladja a kétszázat. Könyvei külföldön jelentek meg. Ő dolgozta ki a magyar Gyógyszerkönyv III. és IV. kiadásának kémiai részét. 1896-tól az MTA tagja.

Holland fizikus, matematikus, csillagász
Leidenben és Bredában tanult, 1657-ben megalkotta az első ingaórát. 1673-ban kidolgozta a matematikai és fizikai inga elméletét. 1658-ban a körmozgást vizsgálva bevezette a centrifugális erő fogalmát. 1699-ben megadta a rugalmas ütközés törvényeit. Az optikában felvetette a fény hullámelméletét, és felfedezte a polarizációt. Tökéletesített távcsövével fölfedezte a Szaturnusz legnagyobb holdját a Titánt, felismerte, hogy a bolygót gyűrű övezi. Párizsban élt, tagja volt a Francia Akadémiának, de protestánsként bölcsebbnek vélte visszatérni Hágába itt, szülővárosában érte a halál.

Angol csillagász
Otthonában, magánúton sajátította el a matematikai ismereteket. 18 évesen egy vasárnapi iskola tanárnőjéül hívták meg. Már középkorúként egy egyetemi szintű csillagászati tanfolyamon vett részt, tanára, Joseph A. Hardcastle (1889-1917) bevonta munkájába. Nagyszámú változócsillag észlelést végzett. Emellett főleg a Hold felszíni alakzatainak elnevezéseivel foglalkozott. A Hold 19. századi térképezői ui. többnyire önkényesen adtak neveket, jelöléseket a holdbeli alakzatoknak, ezért egyes alakzatoknak több neve is volt. 1905-ben hivatalos megbízást kapott S. A. Saunderrel együtt a holdbeli alakzatok jegyzékének összeállítására, ez a munka 1913-ban készült el. A Royal Astronomical Society 1916-ban első női rendes tagként tagjává választotta. 1922-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió felkérte őt, és az osztrák Karl Müllert (1866-1942), hogy részletesen dolgozzák ki a holdfelszín nemzetközileg elfogadott, egységes nevezékű térképét. Az 1935-ben kiadott, kétkötetes mű 681 alapvető nevet, és 6400 jelölést tartalmaz, és minden újabb holdtérkép alapjául szolgál (Blagg és Müller: Named Lunar Formations). A Holdon egy krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Növénytermesztő, növénynemesítő, tanár, gazdasági szakíró
1871-73-ban elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát, 1873-74-ben a hallei, 1874-75-ben a lipcsei egyetemen folytatta tanulmányait. 1875-től a magyaróvári gazdasági akadémia tanársegéde, 1878-tól tanára és az akadémia kísérleti telepének vezetője 1904-ig. 1883-ban megalapította és szerkesztette Kosutány Tamással a Mezőgazdasági Szemlét, 1891-től vezetője volt a kezdeményezésére létesült Országos Növénytermelési Kísérleti Állomásnak. A magyarországi tudományos növénytermesztés megalapítója. Fő munkája, az Általános és különleges növénytermesztés ma is alapvető szakmunka. Jablonowski Józseffel együtt az alföldi tanyavilágban számos ismeretterjesztő előadást tartott és a búza sűrű sorú vetését igyekezett terjeszteni. Állattenyésztési kérdésekkel is foglalkozott.

Magyar-amerikai vegyészmérnök
Középiskolai tanulmányait Szolnokon végezte, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1952-ben. A forradalom leverése után először Németországba, majd az Egyesült Államokba került, a Yale Egyetemnek lett professzora. Számos szakmai elismerésben és kitüntetésben részesült: egyebek között a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává (1990), a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává (1986), az Egyesült Államok Mérnök Akadémiájának rendes tagjává (2004) választották. A Journal of Chromatography A különszámot szentelt az emlékének 2005-ben. Egyik legfontosabb eredménye a nagynyomású (más néven: nagyteljesítményű) folyadék kromatográfia (angol rövidítése: HPLC) módszerének megalkotása volt. A fordított fázisú folyadék kromatográfia (RPLC) elméletében is lényeges eredményeket ért el. Mind kísérleti, mind elméleti munkássága meghatározó volt ezeken a területeken. (Schiller Robert)

Lengyel matematikus
Az Osztrák-Magyar Monarchiában született, tanulmányait az 1. világháború után függetlenné vált Lengyelországban végezte. 1935-ben Neumann János meghívására az Egyesült Államokba ment, ahol először Princetonban dolgozott, majd a Harvard egyetemen tanított 1940-ig. Ezután a Wisconsin-Madison-i egyetemen tanított. 1943-ban meghívták, hogy csatlakozzék a Manhattan tervhez Los Alamosban. Itt igen jelentős szerepe volt a hidrogénbomba megvalósításában. Egyik megalapozója és névadója volt a Monte Carlo-módszereknek, melyek nagy jelentőségűek fizikai rendszerek szimulációjában. Fontos eredményeket ért el a halmazelméletben, topológiában és csoportelméletben is.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Korányi Frigyes belgyógyász-professzor fia. Egyik legjelentősebb magyar orvos. Oklevelét Budapesten 1888-ban szerezte, 1889-től apjának klinikáján működött, itt 1895-ben adjunktus lett. 1895-től az István Kórházban belgyógyász főorvos. 1893-94-ben egyetemi magántanár, 1900-tól rendkívüli tanár, 1907-től a belgyógyászat nyilvános rendes tanára. 1927-től felsőházi tag volt. Több külföldi egyetem és akadémia választotta meg doktorának, illetve tiszteleti tagjának. 1936-ban nyugdíjazták. Elsősorban a vesebetegségek gyógyításában ért el fontos eredményeket. A vesepatológia nemzetközi hírű szakértője volt. Ő határozta meg elsőként a veseelégtelenség fogalmát. Egyike az elsőknek, akik fizikai-kémiai módszereket alkalmaztak az orvostudományban. Élettani kutatásai is nemzetközi jelentőségűek voltak. Foglalkozott népegészségügyi kérdésekkel, a tuberkulózissal és táplálkozási kérdésekkel is. Igen jelentős iskolát nevelt fel. 1935-től az MTA tagja.

Francia mérnök, matematikus
Dandelin Gentben tanult, majd 1813-tól École Polytechnique hallgatója lett Párizsban. 1825-től öt évig Liége-ben bányamérnök professzor volt. Első matematikai próbálkozásai Quetelet-nek köszönhetők. Érdeklődése a geometria felé fordult. Legfontosabb tételét, amely a kúpfelületet, azaz annak minden alkotóját és a metsző síkot is érintő gömbökről szól 1822-ben dolgozta ki. Ezeket a gömböket Dandelin-féle gömböknek nevezzük. Dandelin foglalkozott még a geometrián belül a gömb síkra való sztereografikus vetítésével, statisztikával, algebrával, valószínűségszámítással. Eljárást dolgozott ki az algebrai egyenletek gyökeinek meghatározására, ezt a módszert Dandelin-Gräffe eljárásnak nevezzük. Több elismerés mellett a Királyi Tudományos Akadémia tagjává választották Brüsszelben, 1825-ben.

Holland csillagász
Fő tevékenysége a csillaghalmazok és asszociációk keletkezésének és mozgásának, a nagysebességű csillagok eredetének tanulmányozása volt. Tudományos munkássága mellett szakterületén a huszadik század egyik legjelentősebb tudományszervezője volt. 1957-től a groningeni Kapteyn Csillagászati Intézet igazgatója volt. Meghatározó szerepe volt az Európai Déli Csillagvizsgáló (ESO) megszervezésében és alapításában, ennek 1970 és 1974 közt főigazgatója volt, 1976 és 1979 között pedig a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöki tisztét töltötte be. 1968-ban vezetésével vontak össze Astronomy and Astrophysics címmel több európai csillagászati folyóiratot, amely azóta a tudományág egyik legjelentősebb forrásává vált. Az Európai Űrügynökség (ESA) által 1989-ben felbocsátott HIPPARCOS asztrometriai műhold tudományos előkészítő bizottságát vezette. 1989-ben a jelentős Bruce Éremmel tüntették ki, a (2145) Blaauw kisbolygó is őrzi nevét. (Piriti János)

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi magántanár, 1899-1903 közt az ógyallai csillagvizsgáló munkatársa, a főrendiház tagja. Főként a csillagászati fényméréssel foglalkozott. Javaslatára változtatta meg a csillagvizsgáló kutatási programjának súlypontját a spektroszkópiai vizsgálatokról a fényességmérések végrehajtására, ami a hazai megfigyelési munkákra mindmáig irányadó. Az elsők között volt, akik tudomást szereztek Planck új korszakot nyitó munkájáról. 1902-ben neki sikerült a Planck-törvény alkalmazásával reális értékeket kapnia hat különböző csillag felszíni hőmérsékletére. Németül publikált eredményei mind a csillagászok, mind a fizikusok körében élénk visszhangra találtak, nevét ma is idézik az asztrofizika megalapozását tárgyaló tankönyvek. 1911-től az MTA tagja.

Vegyész, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán szerzett. 1927-ben műszaki doktori képesítést nyert. 1942-ben a Budakeszi Mezőgazdasági Kísérleti Telep megszervezésével bízták meg, 1944-ben a telep igazgatójává nevezték ki. 1946-ban az Agrártudományi Egyetem debreceni osztályán egyetemi tanár lett. 1950-ben a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetben dolgozott, 1954-59 között az intézet igazgatója, majd tudományos tanácsadó volt haláláig. Első elnöke volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani Társaságának. A talajfizika, talajkolloidika és talajkémia különböző területein dolgozott. Megszervezte az első mezőgazdasági izotóplaboratóriumot. Számos modern műszert vezetett be a talajtani kutatásba.

Angol fizikus
Királyi ösztöndíjjal tanult a manchesteri egyetemen, itt később spektroszkópiával foglalkozott. 1907 és 1909 között Ernest Rutherforddal dolgozott a radon spektrumának vizsgálatán, legfontosabb közös eredményük annak kimutatása volt, hogy a radioaktív bomlásból származó alfa-részecskék-"töltéssel rendelkező hélium-atomok". 1911-től az indiai Kodaikanal Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott, ennek 1923 és 1937 között igazgatója volt. A Nap spektrumában található színképvonalakkal, azok eltolódásának vizsgálatával foglalkozott, közben kimutatta az oxigén jelenlétét a Nap kromoszférájában. Több ázsiai expedícióban is részt vett, melyek célja napfogyatkozások során a Nap színképvonalainak tanulmányozásával az általános relativitáselmélet egyes következményeinek kísérleti ellenőrzése volt. 1937-től az isztanbuli egyetem csillagászatprofesszora volt, 1947-ben tért végleg vissza Angliába. (Piriti János)

Svájci matematikus
1913-tól a Göttingen-i egyetemen tanult, ahol a kor legkiválóbb matematikusai voltak tanárai között. Doktori disszertációját differenciálgeometriai témában írta, ebben bevezette a Finsler-tér fogalmát. 1922-ben a kölni egyetemen habilitált. 1927-től a zürichi egyetemen tanított, ahol 1944-ben rendes professzor lett. Munkássága a differenciálgeometrián kívül kiterjedt a halmazelméletre, számelméletre és a matematika alapvető kérdéseire. Jelentős eredményeket ért el az úgynevezett halmazelméleti antinómiákkal kapcsolatban.

Német születésű amerikai matematikus
A második világháború idején Franciaországba menekült, csatlakozott a Free French Air Force-hoz. A háború után dolgozott Londonban, Torontoban, Jeruzsálemben, majd a kaliforniai egyetemnél, Los Angelesben. Newton és Leibniz az infinitezimális (végtelen kicsiny mennyiség) fogalmát felhasználva vezették be a differenciál és integrálszámítást. Évszázadokig nem sikerült azonban precíz matematikai definíciót adni az infinitezimális fogalmára. Abraham Robinson az 1960-as években alkotta meg a precíz definíciót, a valós számfogalom kielégítő bővítésével az ún. nem-standard analízis keretében.

Bányamérnök, geológus, mineralógus, egyetemi tanár
1837-1841-ig a pesti egyetemen filozófiát és jogot hallgatott, majd a selmecbányai bányászati akadémián tanult. 1851-ben a filozófiadoktorává avatták, 1855-ben a budai állami főreáliskola, 1858-ban a pesti kereskedelmi akadémia, 1862-től a pesti egyetem ásvány-földtan tanszékének r. tanára. 1883-84-ben az egyetem rektora. Tudományos munkásságának fő területe Magyarország harmadkori vulkánosságának tanulmányozása; a tudományos kőzettanban a trachitrendszer kifejtése. Úttörő jelentőségűek a magyar Alföld geológiai viszonyaira vonatkozó kutatásai is. Legelsőként állapította meg az. Alföld medencealjzata jelentős mozgásainak észlelhető nyomait. Mineralógusok egész nemzedékét nevelte fel, nevéhez fűződik a budapesti egyetem ásvány-kőzettani intézetének létrehozása. Emlékének megörökítésére 1897-ben a Földtani Társulat Szabó József emlékalapítványt létesített, s a legkiválóbb geológiai szakmunkákat háromévenként Szabó József éremmel tünteti ki. 1858-tól az MTA tagja.

Biológus, zoológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett. 1899-től az állattani tanszéken tanár, 1921-től a pécsi egyetem orvosi karán a biológia tanára, 1914-25-ben a Természettudományi Társaság első titkára, ill. főtitkára, a Természettudományi Közlöny szerkesztője volt. Kezdetben állatélettannal, különösen a gerinctelenekével foglalkozott és ezekben a darwinizmus mellett foglalt állást. Későbbi biológiai munkáinak az alapja is élettani volt (a vitaminok és a hormonok kérdése). Ezekben a morganizmus és a darwinizmus közötti kiegyenlítést kereste. Jelentős népszerűsítő tevékenységet fejtett ki.

Matematikus, informatikus, egyetemi tanár
1966-ban az ELTE TTK-n matematikus oklevelet szerzett, 1976-ban doktorált. 1966-tól az MTA Számítástechnikai Központjának tudományos segédmunkatársa, az Országos Tervhivatal (OT) Számítástechnikai Központjának tudományos munkatársa, a Gazdaságmatematikai Osztály megbízott vezetője és a Numerikus Módszerek Csoport vezetője, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) Rendszerelemzési Irodájának osztályvezetője, az OT Számítástechnikai Központjának tudományos igazgatóhelyettese volt. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Szent István Egyetem, ill. Budapesti Corvinus Egyetem Matematikai és Számítástechnikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Szent István Egyetem, ill. a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos rektorhelyettese, az ELTE TTK c. egyetemi docense. Agrárökológiával, biometriával, agrárbiológiai módszerek és problémák matematikai modellezésével foglalkozott. Vezető szerepet játszott a magyar mezőgazdaság agroökológiai potenciáljának és adottságainak komplex felmérésében, kidolgozta biológiai eredetű anyagok magyarországi hasznosítási lehetőségeit, részt vett a bős-nagymarosi vízlépcső építésével kapcsolatos ökológiai problémák feltárásában. 1995-től az MTA levelező, 2001-től rendes tagja volt.

Francia vegyész
Tanulmányozta a jód gyógyászati alkalmazását a golyva kezelésénél, valamint fertőtlenítőként, bevezetve a jódtinktura használatát. A szerves kémia egyik megalapítójának tekintik. Felfedezte az antracént a kőszénkátrányban, a metilalkoholt a faszeszben. Meghatározta több elem atomtömegét, módszert dolgozott ki molekulatömeg meghatározására gőzsűrűségméréssel. Módszert dolgozott ki szerves vegyületek nitrogéntartalmának meghatározására. Elsőként tételezte fel, hogy a szerves vegyületekben egyes atomok helyettesíthetők más atomokkal vagy atomcsoportokkal, lehetővé téve ezáltal számos új vegyület szintézisét. Elvetette a Berzelius-Liebig féle dualista elméletet és helyette egységes elméletet javasolt, melyből később Gerdardt és Laurent a típuselméletet fejlesztette ki. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Amerikai geofizikus
A washingtoni Carnegie Intézet földmágnességi osztályának munkatársaként a világ több pontján részt vett a földi mágneses mező észlelőhálózatának fejlesztésében és működtetésében. 1957-től az elméleti geofizikai részleg vezetője volt. Legjelentősebb eredményeit a naptevékenység geofizikai jelenségekre való hatásának kutatásában, a kozmikus sugárzás időbeli változásainak vizsgálataival érte el. Nevét viseli a Forbush-effektus, melynek lényege, hogy a Nap koronakidobódásai (CME) után néhány nappal a Földön észlelhető galaktikus kozmikus sugárzás jelentősen gyengül. (Piriti János)

Mikrobiológus, egyetemi tanár
A Tanácsköztársaság alatt a Földművelésügyi Népbiztosságon dolgozott. 1920-ban külföldre menekült, Párizsban, Brüsszelben, Jénában és Genfben járt egyetemre. 1925-ben Genfben szerzett természettudományokból doktori címet, 1928-ban orvosi diplomát. 1925-30-ban Svájcban és Németországban volt mikrobiológus és tuberkulózis szakorvos. 1932-től a Szovjetunióban dolgozott orvostudományi intézetekben egyetemi tanári címmel. 1958-ban tért haza. Előbb az Országos Közegészségügyi Intézetben, majd az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében (OKI) dolgozott. A gyermekbénulás elleni Sabin-féle élő vakcina vizsgálatával foglalkozott, része volt abban, hogy 1960-ban Magyarországon is bevezették alkalmazását. Fő kutatási területe a mikrobaktériumok vizsgálata volt. Közreműködött az OKI mikrobiológiai csoportjának megteremtésében és fejlesztésében. 1960-tól az MTA tagja.

Antropológus
A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1939-ben doktorált. 1937-1945 között előbb a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeumának munkatársa, majd az Országos Történeti Múzeum Régészeti Tárában az antropológiai gyűjtemény gondozója volt. 1945-től 1965-ig a Természettudományi Múzeum Embertani Tárának vezetője volt. 1965-től 1983-ig, nyugdíjbavonulásáig a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetében működött. 1947-től antropológiát adott elő a budapesti tudományegyetemen, majd 1971-től 1983-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Munkássága során etnikai és történeti antropológiai kutatásokkal foglalkozott. A paleodemográfiai kutatások új irányát indította meg. Szakértői munkát végzett a székesfehérvári királysírok feltárásában. Ugyancsak szakértőként hívták meg 1989-ben Nagy Imre és társainak exhumálásához.

Német fizikus, mérnök, műszerész
Teológiát és matematikát tanult a kölni egyetemen, itáliai utazásai után 1518-ban Nürnbergben telepedett le. Egyike volt kora legjobb műszerkészítőinek, számos asztrolábiumot, glóbuszt, napórát, tüzérségi szintezőt, irányzót készített. 1544-ben elsőként írta le a később mágneses inklinációnak nevezett jelenséget: az egyensúlyban lévő iránytű vízszintestől való lehajlásának szögét, és azt, hogy ez a jelenség a földrajzi szélességtől is függ. (Piriti János)

Itáliai matematikus
Húszéves korában belépett a Szent Benedek-rendbe és később a St. Benedetto Aloysio kolostor apátja lett. Galileo Galilei tanítványa volt. 1613 őszén Castellit kinevezték matematikaprofesszornak a Pisai Egyetemre. 1823-ban VIII. Orbán pápa Rómába hívta, itt a pápa fő matematikusa, és a római egyetem matematikaprofesszora lett. Jelentős felismeréseket tett az áramló víz mozgásának matematikai leírásában. Felfedezéseit árvízvédelmi, csatornázási, vízellátási technikai problémák megoldásában hasznosította. Ő alkotta meg a helioszkópot, melynek segítségével a Napnak a teleszkóp által alkotott képét egy fehér ernyőre lehet vetíteni. Így a Nap felszínének képét úgy lehet vizsgálni, hogy az a szemnek ne ártson. Tanítványai közül többek között Torricelli és Cavalieri is jeles tudós lett.

Francia matematkus
Az École Polytechnique-ban végzett, majd 1854-től 1864-ig a tüzérségnél tisztként szolgált. Ez idő alatt is matematikai kutatásokat végzett. Lemondása után oktatóként visszatért az École Polytechnique-ba. Elsősorban az analízis és geometria kérdéseivel foglalkozott. A közelítő módszerek vizsgálata során jutott legnevezetesebb eredményére, definiálta a róla elnevezett Laguerre-polinomokat, a Laguerre-féle differenciálegyenletek megoldásait.

Francia matematikus
Szegény családból származott, ösztöndíj segítségével végezte el tanulmányait az École Normale Supérieure-ön Párizsban, itt szerzett doktorátust 1894-ben. Montpellier-ben és Lyon-ban oktatott, majd professzor lett Nancy-ban 1903-ban. 1909-től előadó, majd 1912-től professzor a párizsi Sorbonne-on, nyugdíjbavonulásáig, 1940-ig. Jelentős munkásságot fejtett ki a differenciálegyenletek, majd a Lie-csoportok területén. Számos fontos tétel, illetve a csoportelmélet területén bevezetett új fogalom fűződik a nevéhez. Eredményei, így az Einstein-Cartan elmélet, az elméleti fizikában is jelentősek. Fia, Henri Cartan is neves matematikus lett.

Amerikai villamosmérnök
1941-ben fejezte be villamosmérnöki tanulmányait a Pennsylvania-i Egyetemen, Itt kapcsolatba került John William Mauchly-val, aki tervezetet dolgozott ki - mai terminológiával - elektronikus számítógép létrehozására, amelyben felhasználta John V. Atanasoff elgondolásait is. Az amerikai hadsereg támogatásával építették meg az ENIAC számítógépet, elsősorban ballisztikai feladatok megoldására. 1945-ben Neumann János meglátogatta az ENIAC építését, s ennek során megfogalmazta a tárolt programú számítógép elvét. Az ENIAC első változata 1945-ben működött. Eckert és Mauchly újabb számítógép, az EDVAC tervezésébe kezdett. 1946-ban Mauchly-val közös céget alapítottak, megépítették az első UNIVAC számítógépet. A céget azonban pénzügyi nehézségek miatt kénytelenek voltak eladni. Eckert a továbbiakban is a számítástechnika területén működött, számos szabadalma volt. 1973-ban a Honeywell cég megtámadta Mauchly-val közös szabadalmukat, s a bíróság egy - szakmai körökben máig vitatott - végzésben Atanasoff-ot nyilvánította a számítógép feltalálójának. Eckert számos kitüntetésben és díjban részesült a számítógépek fejlesztésében végzett úttörő munkájáért.

Kísérleti fizikus, kultúrpolitikus, igazi tudós tanár
Pesten, a piaristáknál érettségizett. (Az épület már nincs meg, a huszadik század elején lebontották). Fizikai doktorátusát Heidelbergben, Bunsen, Helmholtz és Kirchhoff tanítványaként szerezte meg. Itthon először az elméleti fizika, majd Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után a kísérleti fizika professzora lett. 1891/92-ben a Budapesti Tudományegyetem rektora, 1889-től 1905-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Fizikai kutatásai két nagyobb területre koncentrálódtak: 1886-ig a felületi feszültség, 1888-tól a gravitáció kutatására. Kifejlesztette a már életében róla elnevezett torziós ingát, mellyel egyaránt lehetett végezni alapkutatást (a gravitáló és a tehetetlen tömeg arányosságának kísérleti vizsgálata) és alkalmazott kutatást (geofizikai mérések, olajkutatás). Közéleti tevékenysége is jelentős: 1891-ben létrehívta a Mathematikai és Physikai Társulatot, 1894-ben kultuszminiszterként előkészítette az Eötvös József Collegium megalapítását, 1895-ben megszervezte a fizikatanárok egyetemi továbbképzését. Tanárideálja a "tudós tanár" volt. Fontosnak tartotta a tudomány rangjának emelését és a tudományos ismeretterjesztést is. Kiegyensúlyozott, teljes életre törekedett, ezért vállalta el - szenvedélyes hegymászóként - a Magyar Kárpát Egyesület elnökségét. Ma már az ő nevét viseli az ország legnagyobb tudományegyeteme, azon kívül a Fizikai Társulat és a tiszteletére 1894-ben megindított országos fizikaverseny is. (Dr. Radnai Gyula)

Bányamérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanult. Nógrádban és Tatabányán vezetett bányaüzemeket. 1912-től az Ajkai Kőszénbányáknál töltött be vezető állásokat, 1931-től mint vezérigazgató. Szénbánya nyitását kezdeményezte Padragon is. Javaslatára a vállalat megvetette az alapját a timföld- és alumíniumgyárnak, és megépítette az ajkai erőművet. Felfedezte az úrkúti mangánérc-előfordulást. 1950-től 1959-ig a budapesti Állami Műszaki Főiskolán, illetve a műszaki egyetem soproni bányamérnöki karán docens, majd egyetemi tanár volt.

Svájci fizikus, filozófus
Teológiai és jogi tanulmányok után utazásai során barátságot kötött kora sok jelentős filozófusával, többek között Jean-Jacques Rousseauval is. 1780-ban II. (Nagy) Frigyes porosz király a filozófia professzorának és a berlini Tudományos Akadémia tagjának nevezte ki. Ekkor ismerkedett meg Lagrange-zsal, aki figyelmét a fizikai tudományok felé fordította. A fizika, a filozófia, a politikai gazdaságtan területén elért eredményei közül a legjelentősebb a hőmérsékleti sugárzásnak ma Prévost-tételnek nevezett törvénye, mely szerint minden test hősugárzást bocsát ki a hőmérsékletétől függetlenül. (Piriti János)

Francia csillagász
Joseph Lalande rokona, akinek már fiatal korában segítségére volt a megfigyelésekben. Csillagkatalógusának összeállításában is jelentős részt vállalt, továbbá a Mars bolygó mozgására vonatkozó táblázatokat is adott ki. Egy jelentős felfedezés elszalasztása is a nevéhez fűződik: a csillagkatalógushoz szükséges megfigyelések során 1795. május 6-án és 8-án megfigyelt egy csillagot, amelyet elmozdulni látott a többihez képest. A jelenséget mérési hibának vélte. Lalande az utóbbi helyzetet vette fel a csillagkatalógusába. 1847-ben Sears Cook Walker amerikai csillagász vette észre, hogy Lefrançois a Neptunusz bolygót észlelte, amelyet csak 1844-ben fedeztek fel. Az 1795-ös helyzete alapján sikerült a pályáját pontosan meghatározni. 1801-ben a francia Akadémia tagja lett. (Piriti János)

Szovjet mérnök-fizikus, Nobel-díjas
1918-ban szerzett mérnöki diplomát a szentpétervári műszaki egyetemen és Abram Ioffe új, műszaki fizikai kutatóintézetében kezdte fizikusi pályáját. A polgárháború során fellépett spanyolnátha járványban elvesztette apját, feleségét, két gyermekét. Ioffe ekkor Cambridgebe, Rutherfordhoz szerzett számára kutatói ösztöndíjat. Itt szupererős mágneses terek előállításával és az ott lejátszódó jelenségek eredményes kutatásával hívta fel magára a figyelmet. Jól beilleszkedett az itt dolgozó tudósok közösségébe, Rutherford saját utódját látta benne. 1927-ben másodszor is megnősült, ebből a házasságból két fia született.1934-ben egy szokásos hazai látogatás után nem engedték vissza a Szovjetunióból. Sztalin a szovjet fizikai kutatások szinvolalának emelésére megvásároltatta Kapica Cambridge-i laboratóriumát a Kapica tervezte héliumcseppfolyósítóval együtt és Moszkvában új fizikai intézetet létesített a számára. Itt sikerült felfedeznie a cseppfolyós hélium szuperfolyékonyságát. A második világháborúban a szovjet acélgyártást segítette Kapica találmánya, egy ipari méretekben működő turbinás levegőcseppfolyósító. A háború után meghívták a titkos szovjet atomkutatásban való részvételre, itt azonban nem fogadta el Berija irányítását és lemondó levelét elküldte Sztalinnak. Életben hagyták, de száműzték saját intézetéből. Csak Sztalin és Berija halála után térhetett vissza. Nagy kedvezménynek számított, hogy 1970-ben részt vehetett egy Magyarországon tartott nemzetközi konferencián, mely a fizikatanárok képzésével foglalkozott. 1978-ban kapott megosztott Nobel-díjat a szuperfolyékonyság felfedezéséért, miközben már a szabályozott termonukleáris fúzió lehetőségeit kutatta. Élete utolsó percéig dolgozott - ahogyan és amikor csak engedték. (Dr. Radnai Gyula)

Magyar születésű amerikai bencés fizikus, tudományfilozófus, teológus
A noviciátust 1942. augusztus 6-án kezdte meg, pappá 1948. június 27-én Assisiben szentelték. Tanulmányait 1943-ban a Szent Gellért Hittudományi Főiskolán kezdte Pannonhalmán, 1947-57 között a római Szent Anzelm Egyetemen, majd a Fordham University-n (New York) tanult. Teológiából és bölcsészetből Rómában, fizikából a Fordham University-n doktorált. Tanított több teológiai karon és Princeton-ban. 1965-től a Seton Hall-i Egyetemen kapott először előadói, majd professzori kinevezést. Előadássorozatokat tartott Edinburgh-ban, Oxfordban és a Yale Egyetemen, de a világ több más egyetemén volt meghívott előadó az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. Munkássága legfőképpen a tudomány és a keresztény hit összeegyeztethetőségének vizsgálatára irányult. Kiemelkedő teológiai és természettudományos kutatásaiért számos elismerésben részesült. 1970-ben Lecomte du Nouy-díjjal, 1987-ben Templeton-díjjal tüntették ki. A Pápai Tudományos Akadémiának tiszteletbeli tagja, számos más tudományos társaságnak tagja volt, több egyetem díszdoktori címet adományozott neki. 1997-ben Széchenyi-díjat kapott, 2000-ben Győr díszpolgára lett. Angol nyelven számos cikket és több mint negyven könyvet írt, melyek közül sok magyar fordításban is megjelent. Súlyos betegsége és halála is egy előadóútján érte.

Építész
A 19. század legjelentősebb hazai építésze volt. Bécsben és Münchenben tanult. Stílusának kialakulásában fontos szerepet játszott itáliai tanulmányútja is. A pályát Pollack Mihály műhelyében kezdte. 1841-ben önálló irodát nyitott Pollack Ágosttal együtt. Első önálló műve a fóti templom, plébánia és iskola épületegyüttese volt. Első korszakát a romantika stílusjegyei jellemzik. Későbbi korszakában egyre jelentősebb megbízásokat kapott. Ekkori munkáit az olasz reneszánsz hatása alatt álló neoreneszánsz stílusban tervezte. Legfontosabb művei: a Vámház (ma Corvinus Egyetem) főépülete, az Operaház, a budai Várkert Bazár és a pesti Bazilika; ennek munkálatait Hild József halála után vette át az épületet lényeges vonásaiban áttervezte. Ybl számos magánpalotát, kastélyt is tervezett, így például a turai Schossberg és a szabadkígyósi Wenckheim kastélyt. Utolsó jelentős munkája a budai várpalota krisztinavárosi szárnyának tervezése volt. Ezt a munkát Ybl halála után Hauszmann Alajos folytatta. Emlékére 1953-ban az évenként kiosztásra kerülő Ybl-díj elnevezésű építészeti díjat alapították.

Bányamérnök, főbányatanácsos, főiskolai tanár.
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1877-ben szerezte meg oklevelét. Szélaknán, Istenáldáson, Finsterorton, Brennertárón és Hodrusbányán szolgált. 1902-től a selmecbányai, ill. a soproni Bányászati és Erdészeti Akadémián a geodéziai és bányaméréstani tanszék tanára. Tanári működése mellett ő végezte a petrozsényi, dorogi és ajkai csatlakozó és bányajogosítványokat rögzítő méréseket.

Fizikus, gimnáziumi tanár, egyetemi docens
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a szegedi egyetemen szerezte 1939-ben. 1942-1949-ig Szatmárnémetiben nevelőintézeti és óraadó tanár, 1949-től gimnáziumi, illetve technikumi tanár, 1952-től a szegedi tudományegyetem kísérleti fizika tanszéken szakmódszertant oktatott. 1967-től tagja volt az egyetemi nevelési bizottságnak, az lnternational Union of Pure and Applied Physics (IUPAP) Oktatási Bizottságának. Egyike volt az új hazai fizikai szakmódszertan megteremtőinek, ezen belül a középiskolai fizikatanítás modernizálásának. Számos egyetemi jegyzete és módszertani tankönyve jelent meg. Több új kísérleti eszközt tervezett.

Norvég matematikus
1821-ben ösztöndíjjal beiratkozott Christiania (ma Osló) egyetemére, amit 1822-ben elvégzett. 1825-1827-ig külföldön dolgozott, főként Párizsban, Berlinben és Göttingenben. Visszatérése után docens lett a Christianiai Egyetemen és Mérnökiskolában. 1829-ben tuberkulózisban halt meg. Lagrange munkásságához kapcsolódva foglalkozott a magasabb fokú egyenletek megoldó-képletének problémájával és a csoportokkal. A kommutatív csoportokat ma Abel-csoportnak nevezzük. Vizsgálta a sorok konvergenciáját, az ún. Abel-féle integrálokat és az elliptikus függvényeket is. 2001-ben, születésének 200. évfordulóján a norvég kormány megalapította a Nobel-díj mintájára a róla elnevezett matematikai Abel-díjat, amely a matematika területén az egyik legrangosabb kitüntetés.

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1883-ban. Ugyanakkor a fővárosi vízművek szolgálatába lépett, 1896-1923 között mint igazgató, majd mint vezérigazgató irányította a fővárosi vízmű tervezésének és építésének munkálatait. Tervei alapján épült a káposztás-megyeri vízműtelep és (1910 után) a budai vízátemelő telepek és medencék. Ugyancsak ő tervezte és építette - a végleges vízmű elkészülte előtt - az 1893. évi kolerajárvány fékezésében nagy szerepet játszó provizóriumokat (kisegítő vízműtelepeket). 1921-re tudta elérni, hogy a vízpazarlást fogyasztásmérés révén korlátozzák. A Magyar Mérnök és Építész Egylet elnöke 1909-12 és 1916-19 között. A Kerepesi temetőben álló síremléke Horvay János műve.

Német fiziológus
1871-1911-ig a Kieli Egyetem professzora volt, s 1899-ben átfogó vizsgálatot vezetett az Atlanti-óceánban élő planktonokkal kapcsolatban. Ismert még embriológiai munkásságáról, valamint az érzékszervek, elsősorban a fül anatómiájának és élettanának kutatásáról is. Róla nevezték el a belső fülben található Hensen-sejteket és a Hensen-csatornát. Ő használta először a "plankton" szót azon élőlények megnevezésére, amelyek a tengervízben (és álló édesvizekben) lebegve élnek, s igen fontosak, mert közvetlenül vagy közvetve minden tengeri állat élete függ tőlük.

Orosz fizikus, matematikus, gépészmérnök
M.V. Keldis a következőket írta Csapliginról: "Csapligin kutatómunkájára az volt jellemző, hogy általános módszerek kifejlesztésénél mindig szem előtt tartotta a konkrét alkalmazásokat. Egyrészt állandóan arra törekedett, hogy az általa létrehozott általános elméleteket konkrét feladatokra alkalmazza, másrészt, amikor egy új mechanikai jelenség vizsgálatát tűzte ki céljául, soha nem sablonos módszerekkel igyekezett célját elérni, hanem új, eredeti módszereket hozott létre, olyanokat, amelyek a feladat megoldásához leginkább célravezetőek voltak, és ennek során semmilyen matematikai nehézségtől nem riadt vissza. Ez az oka annak, hogy Csapligin eredményei egyrészt széles körben felhasználásra kerültek, és ugyanakkor nagyszámú kutató vizsgálatai kiindulási pontjául is szolgáltak".

Amerikai fizikus
Berkeley-ben doktorált 1938-ban, ahol az asztácium egyik előállítója volt (Kenneth Ross MacKenzie és Emilio Segrè mellett). Bizmut-209 izotópot bombáztak ciklotron segítségével alfa-részecskékkel. Az elem neve a görög asztatosz ("nem stabil") szóból származik, utalva izotópjainak rövid, néhány órás felezési idejére. Tudományos munkássága mellett a vietnami háború és a gazdasági recesszió éveiben nagy szerepe volt a Cornell Egyetem helyzetének megerősítésében. 1969 és 1977 között az egyetem elnökeként számos reformot hajtott végre az egyetem tudományos életében, de pl. a nők és a kisebbségek helyzetének javítására tett intézkedéseivel is biztosítva a működés stabilitását. Az amerikai NACA bizottságban (mely 1958 előtt a NASA elődje volt) végzett tevékenységével szerepet játszott az amerikai űrprogram megindításában is. (Piriti János)

Brit matematikus, statisztikus, kriptográfus
Cambridge-ben szerzett doktori fokozatot matematikából 1941-ben. Első munkahelye a Bletchley Park volt. Itt a 2. világháború alatt Alan Turing mellett dolgozott, több probléma megoldásával járult hozzá az Enigma berendezés által kódolt német katonai titkos üzenetek megfejtéséhez, a kód feltöréséhez. Hozzájárult a Colossus néven ismert számítógép konstrukciójához, amelyet ugyancsak kódfejtésre használtak. A 2. világháború után a Manchester-i egyetemen oktatott, majd különböző kormányzati feladatokon dolgozott. 1964-67 között Oxfordban és az Atlas számítógép-laboratóriumban folytatott kutatásokat. 1967-től az Egyesült Államokban a Virginia Polytechnic Institute professzora volt. Legjelentősebb kutatási eredményeit a számítástudományban, a valószínűségszámításban és a matematikai statisztikában érte el. Eredeti elgondolásai voltak a számítógépes intelligencia fejlődési lehetőségeiről.

Francia botanikus
Jogot tanult a leuweni, marburgi s wittenbergi egyetemeken. 1550-ben Montpellierbe ment, ahol Rondelet Vilmos orvos és természettudós az orvosi és természettudományokat kedveltette meg; ettől fogva különös előszeretettel foglalkozott a füvészettel. Sokat utazott Európában, Ázsiában és Afrikában. Utazásai során többször eljutott Magyarországra is (Pozsony, Sopron, Szentgotthárd, Németújvár). miután 1573-1587-ig Bécsben, Miksa császár udvarában élt. Sok osztrák és magyar főúrral ismerkedett meg és korának jelesebb természettudósaival tudományos összeköttetésbe lépett, így Fabricius Pállal, Zsámboki Jánossal és Beythe Istvánnal. 1592-ben meghívta őt a leideni egyetem tanítani. 1593-ban ő alapította meg az akkoriban még kuriózumnak számító, de azóta is működő botanikus kertet. Valamint ő volt az is, aki a holland gazdaság két fontos nemzeti termékét, a tulipánt és burgonyát megismertette a helyiekkel. Az Országos Erdészeti Egyesület szakmai kitüntetést nevezett el róla.

Felfedező, orientalista, a tibeti nyelv első európai kutatója, a tibetisztika megalapítója
1784 körül született Kőrösön. A nagyenyedi kollégiumban tanult, majd ösztöndíjjal a göttingeni egyetemen folytatta tanulmányait. Itt határozta el, hogy felkutatja a magyarok őshazáját. Ujgur területre akart eljutni, feltételezve a magyar-ujgur rokonságot. Számos nyelvet tanult meg, a latin, görög, német, román és angol nyelven kívül a héber, arab és perzsa nyelvet is, valamint szláv nyelveket. Egyiptomon, Szírián és Perzsián keresztül eljutott Indiába. Itt brit támogatással a tibeti nyelvet tanulmányozta egy helyi láma segítségével. Sokéves munkával igen nehéz körülmények között élve elkészítette nemzetközi jelentőségű nagy munkáját, a tibeti nyelv első nyelvtanát és szótárát, amelyet Calcutta-ban adtak ki 1834-ben. 1833-ban a Magyar Tudományos Akadémia (akkori nevén Magyar Tudós Társaság) levelező tagjává választotta. 1842-ben Tibetbe indult, de nem jutott el oda, Dardzsilingben halt meg.

Porosz meteorológus, fizikus
"A modern meteorológia atyja", egyetemi tanár, a poroszországi meteorológiai szolgálat megszervezője. A breslaui, majd berlini egyetemeken történelmet, filozófiát és természetrajzot tanult, nagy hatással volt rá F.W.G. Hegel (1770-1830) természetfilozófiája és A. v. Humboldt (1769-1759) összegező természetszemlélete. 1845-től a berlini egyetemen kísérleti fizikát és légkörtant tanított. 1849-ben kinevezték a Porosz Meteorológiai központ igazgatójává, megszervezte az időjárás észlelő hálózatot, amely Európa-szerte mintául szolgált. Az időjárást (elsőként) nem statisztikusan, hanem folyamataiban és összefüggéseiben vizsgálta. 1829-ben megállapította a forgóviharok örvénylési irányainak szabályát, majd a fő légáramlások megoszlását. Sok ismeretterjesztő írást közölt. Az egységes Németország eszméjének hirdetője. Számos magyar tanítványa volt. A Porosz Akadémia tagja, az angol Copley-érem kitüntetettje, nevét egy holdkráter is viseli. (Bartha Lajos)

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen végzett. 1831-től Cambridge-ben a Harvard egyetem matematika-, majd 1842-től asztronómiatanára volt. 1867 és 1874 között a U.S. Coast Survey-nek, az Egyesült Államok térképészeti felmérését végző szolgálatnak a vezetője volt. Számos kézikönyvet írt. "Tables of the moon" c. könyvét 1853-ban tette közzé. Megírta a Harvard egyetem történetét is. Jelentős eredményeket ért el az égi mechanikában, a számelméletben, az algebrában és a szférikus trigonometriában. Az ő fia volt Charles Sanders Peirce matematikus.

Brit vegyész és fizikus
A londoni Royal College of Chemistry (vegyészeti főiskola) hallgatója volt, majd 1854-ben kinevezték az oxfordi Radcliffe Csillagvizsgáló meteorológiai részlegének vezetőjévé. A következő évben a Chesterben (Cheshire), a College of Science-ben (természettudományi főiskola) kapott tanári állást. 1856-tól minden idejét londoni magánlaboratóriumában tölthette, ahol különféle tudományos kutatásokat folytatott. A ritkított gázban végbemenő elektromos kisülések vizsgálata során elsőként figyelte meg a katód körüli sötét térrészt, amelyet ma Crookes-féle sötét térnek neveznek. Miután R.W. Bunsen és G. R. Kirchhoff kidolgozta a színképelemzés módszerét, Crookes a szelén vegyületeit kezdte tanulmányozni az új eljárással. Ő fedezte fel a tallium nevű elemet, és a katódsugárzás terén végzett kutatásai alapvető fontosságúak voltak az atomfizika későbbi fejlődésében.

Cseh csillagász
A prágai Károly Egyetemen doktorált, majd a Harvard Egyetemen és a MIT-en folytatott munka után 1951-ben a manchesteri egyetem új csillagászati tanszékére hívták. A csillagászatban a numerikus módszerekre, a szoros kettőscsillagok közötti kölcsönhatásokra vonatkozó alapvető vizsgálatainak máig tartó hatásuk van. 1958-tól a francia Pic du Midi csillagvizsgálóban készített több tízezer holdfelvétel feldolgozásának irányításával jelentős részt vállalt a NASA Hold-programjának előkészítésében is. Az Icarus, az Astrophysics and Space Science és az Earth Moon and Planets folyóiratok alapító szerkesztője volt. A (2628) Kopal kisbolygó őrzi a nevét. (Piriti János)

Gépészmérnök, repülőgépszerkesztő, pilóta
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte. Az 1910-ben Budapesten rendezett nemzetközi repülőversenyen saját szerkesztésű gépén alkalmazott oldalegyensúlyozó berendezésével díjat nyert. 1911-ben állami ösztöndíjjal a repülőgéptechnikában akkor legfejlettebbnek számító Franciaországban tanulmányúton volt. Ugyanez évben pilótavizsgát tett, több díjat nyert, majd az osztrák Autoplan Werke vállalat berepülő pilótájának szerződtette. Nevéhez fűződik az első magyar távrepülés Bécs-Budapest-Bécs útvonalon 1911. júl. 19-én. Ugyancsak ő szállított először légi úton 1911-ben napilapot s egyéb sajtóterméket a fővárosból vidékre. Az 1. világháborúban pilótaképző tanfolyamot vezetett, 1918-tól a Magyar Repülőgépgyár RT. mérnöke volt. A háború után gépjárműszerkesztéssel foglalkozott; az 1950-es évek második felében a Járműfejlesztési Intézetben dolgozott.

Vegyész, egyetemi tanár
1907-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti tudományegyetem kémia-fizika-matematika szakán. Emellett filozófiát is hallgatott. 1908-tól vett részt a Galilei Kör tevékenységében. Az egyetemen kémiában Lengyel Béla, matematikában Beke Manó tanítványa volt. Doktori szigorlat után 1911-ben vegyészdoktor lett, az első magyar női kémiaprofesszor. Ezt követően egy évig ösztöndíjas M. Curie párizsi intézetében, majd hazatérte után 1913-tól az Állatélettani Kísérleti Állomás munkatársa volt, s itt végzett kutatási eredményei egy részét Gróh Gyulával együtt publikálta. 1922-1928-ig a kolozsvári egyetem gyógyszertani intézetének adjunktusa volt, 1925-től az orvosi karon is előadott. A román vasgárdisták elől családjával együtt menekülni kényszerült, s Berlinben, majd 1931 telén Moszkvában telepedett le, és 1938-ig a Nitrogén Kutató Intézet tudományos munkatársa, illetve osztályvezetője volt.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte. 1960-tól a debreceni KLTE-en az algebrai és számelméleti tanszéket vezette. Az 1962-64-es és az 1968-71-es években a hallei egyetem vendégprofesszora volt. 1968-ban a Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina tagja lett. Kutatási területe a modern algebra volt. Korai munkáinak nagy része az Abel-csoportokra vonatkozik, később modulelmélettel foglalkozott, élete utolsó évtizedét főképpen a gyűrűelméleti kutatásoknak szentelte. Jelentősek még halmazelméleti eredményei is, ezek struktúraelméleti kutatásaival állnak szoros kapcsolatban. Értékesek matematikatörténeti munkái.

Francia csillagász
Pierre Lemonnier (1675-1757) francia csillagász, filozófus fia, Louis Guillaume Lemonnier testvére. 1736-ban részt vett Maupertois és Clairaut lappföldi expedícióján, melynek célja a meridián egy fokos részének mérése volt. Eredményeikből megállapították, hogy a Föld a sarkok felé lapult ellipszoid, ahogyan az a newtoni elméletből következik. Nagy szerepe volt a francia megfigyelő csillagászat modernizálásában, angliai kapcsolatai és XV. Lajos király támogatása révén a kor legjobb minőségű műszereit szerezhette be a párizsi csillagvizsgáló számára. Jelentős eredményei közé tartoznak a Szaturnusznak a Jupiter mozgására kifejtett hatásának vizsgálatai, a Hold mozgásának több évtizedes szisztematikus megfigyelése, a földi mágnességgel és a légköri elektromossággal kapcsolatos megfigyelései. Herschel felfedezése előtt tucatnyi alkalommal is megfigyelte az Uránuszt, de nem ismerte fel, hogy új bolygót látott. Ezek a megfigyelései később jó szolgálatot tettek az Uránusz pályájának meghatározásához. A francia és a porosz Akadémia, valamint az angol Royal Society tagja volt, három leánya közül egyik Lagrange felesége lett. A Holdon a Le Monnier kráter viseli a nevét. (Piriti János)

Amerikai csillagász, fizikus
A Princetoni Egyetemen doktorált 1927-ben, majd a Mount Wilson Obszervatórium munkatársa lett. 1932-ben Walter S. Adams és Dunham fedezte fel, hogy a Vénusz atmoszférája nagy nyomású szén-dioxidot tartalmaz, 1934-ben pedig kimutatták, hogy a Mars légkörében az oxigén a földi mennyiség töredéke. A második világháború után a fizikai módszerek orvosi gyakorlatban való alkalmazásával kísérletezett, pl. a sejten belüli spektrofotometriai analízishez való eszközök fejlesztésével. (Piriti János)

Meteorológus, geofizikus
1892-ben a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakból tanári oklevelet nyert, 1893-ban megszerezte a doktori címet, 1907-ben magántanárrá képesítették és Eötvös Loránd közvetlen munkatársa lett, 1892-1932-ig a Meteorológiai és Földmágnességi Intézetben dolgozott, s hazánk különböző területein gravitációs és földmágnességi méréseivel úttörő munkát végzett. Kidolgozta a földmágneses tér rövid lefolyású, ún. öbölháborgásainak elméletét. 1927-ben kinevezték a Meteorológiai Intézet igazgatójává. Az ő érdeme a korszerű prognózis-szolgálat bevezetése hazánkban. 1944-ben, a fokozódó zsidóüldözés hatására, az ország német megszállása után két héttel öngyilkos lett. A Magyar Meteorológiai Társaság 1951-ben évenként kiosztásra kerülő Steiner Lajos-emlékérmet alapított. 1917-től az MTA tagja.

Biológus, botanikus, egyetemi tanár
1938-43 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának volt a hallgatója, ahol 1943-ban földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Rövidebb ideig a nyergesújfalui, majd a kiskunfélegyházi gimnáziumban tanított. 1950-1974-ig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Növénytani Tanszékének adjunktusa, majd 1974-1981-ig docense. Főbb kutatási területei a gyomtársulások elemzése, a rétek, legelők ökológiai, cönológiai és hozamvizsgálatai, trópusi-szubtrópusi területek (pl. Vietnam, Kína) flórájának és vegetációjának tanulmányozása, botanikatörténeti elemzések és feltárások. Botanikai kutatómunkásságából kiemelendő a nyugat-dunántúli területekre vonatkozó, 1941-től napjainkig tartó szerteágazó munka, melynek eredményeképpen a florisztika, fitocönológia, természetvédelem és a botanikatörténet terén számos ismerettel gazdagodtunk.

Amerikai matematikus
1954-ben végzett a chicagoi egyetemen, majd ugyanitt 1958-ban doktori fokozatát is megszerezte. Témája a trigonometrikus sorok egyértelműsége volt, Antoni Zygmund vezetésével. Doktorátusa megszerzése előtt egy évig a Rochester Egyetemen tanított. 1958 és 1959 között az MIT-n, 1959 és 1961 között Princetonban kutatói ösztöndíjas. 1961-től a Stanford Egyetem tagja, 1964-től professzorrá léptetik elő, 2004-től emeritus. 1966-ban Fields-éremmel jutalmazzák a halmazelmélet alapjait érintő kutatásaiért. Cohen a forszolásnak nevezett módszerrel bebizonyította, hogy a kiválasztási axióma és kontinuumhipotézis független a halmazelmélet axiómarendszerétől - nem lehet cáfolni őket. A kontinuumhipotézis az első Hilbert-probléma. Cohen halmazelméleti munkái mellett differenciálegyenletekkel és harmonikus analízissel is foglalkozott.

Mezőgazdász, gazdaságpolitikus, gazdasági szakíró
Gazdasági oklevelet Keszthelyen szerzett. Mezőhegyesen, majd az alcsúti főhercegi gazdaságban lett gazdatiszt. 1898-tól a Földművelésügyi Minisztériumban teljesített szolgálatot, közben 1909-ben a győri gazdasági felügyelőséget vezette, 1910-től pedig az állattenyésztési osztályon dolgozott. A sertés-, különösen a hússertéstenyésztés és a legelőgazdálkodás fejlesztésében ért el eredményeket. Foglalkozott a műtrágyázás kérdéseivel is. Számos cikke jelent meg a szaklapokban. Széles látókörű, igen jó tollú szakíró. A Mezőgazdasági Szemle és az Állattenyésztési Szemle főszerkesztője. Könyvei a Szerző kiváló szintetizáló képességéről, élvezetes, lebilincselő, a lényegre törő stílusáról árulkodnak, és ma is az adott szakterület meghatározó alapkönyvei közé tartoznak (Csathó Péter)