Jezsuita matematikus, csillagász
Jezsuita szerzetes majd világi pap, matematikus. 1780-tól a pesti Királyi Egyetem csillagvizsgálójának adjunktusa, 1785-től a Mannheimi Meteorológiai Társulat (Societas Meteorologicae Palatinae) magyar tagja. Jelentős földmágneses méréseket végzett, és közreműködött a földrajzi hosszúság-különbségek meghatározásában. 1798-tól a Bölcsészettudományi kar matematikai tanszékének tanára, 1811-ben rektor.

Orvos, egyetemi tanár
Életét teljesen a tudományos kutatásnak, a kísérletezésnek szentelte. 1883-ban a budapesti Tudományegyetem Orvosi Karán lett az általános kór- és gyógytan professzora. Ekkor kapott megbízást Pasteur veszettség elleni oltási eljárásának kipróbálására, tökéletesítette az oltási eljárását. 1890. ápr. 15-én az ő vezetésével megkezdte működését a budapesti Pasteur Intézet, amelyben a veszett állatok által megmartak védőoltásban részesítése mellett az oltóanyag-termelés közvetlen feladatain messze túlnövő, jelentős tudományos eredmények is születtek. Így terjedt el ún. "hígításos" védőoltási módszere is, amelyet 1900-tól kezdve a világ sok más országában működő Pasteur intézetek is átvettek és eredményesen alkalmaztak.

Vegyészmérnök
1919-ben szerezte meg oklevelét a budapesti műegyetemen, bölcsészdoktori értekezését a budapesti tudományegyetemen védte meg. Pályáját az Országos Chémiai Intézetben kezdte. 1928-tól az akkor létesített Gabona- és Lisztkísérleti Intézet osztályvezetője, 1939-1959-ig, nyugdíjazásáig az intézet igazgatója volt. Vizsgálta a búzaminták fizikai-kémiai tulajdonságait. 1935-ben az ország főbb gabonatermő területein búza- és lisztminősítő hálózatot szervezett és ezzel egyidőben hét, e célt szolgáló laboratóriumot is létesített. E munka eredményeként, Hankóczy Jenővel együtt elkészítették az ún. búzakatasztert. 1940-ben szabadalmaztatta a Laborográf nevű tésztaminőség-vizsgáló műszerét. Rendszeresen oktatott tanfolyamokon és a műegyetemen. 1944-ben parancs ellenére nem engedte intézetét Nyugatra telepíteni.

Gépészmérnök, politikus
A budapesti műegyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett (1922). Vezető szerepe volt az I. világháborút követő jobboldali diákmozgalmakban. 1924-1936 között műegyetemi adjunktus, 1942-44-ben c. rk. tanár, 1937-től a budapesti Mérnöki Kamara alelnöke, 1942-44-ben elnöke. 1942-44-ben a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet igazgatója felsőházi tag. 1944-ben az Iparügyi Minisztérium államtitkára volt. 1944-ben Ausztriába távozott. 1957-ben kivándorolt az USA-ba.

Kísérleti fizikus
Egyetemi tanulmányait 1931-ben, Szegeden kezdte meg. Tanárai többek között: Riesz Frigyes, Kerékjártó Béla, Kalmár László, Haar Alfréd, Fröhlich Pál, Bay Zoltán, Náray Szabó István, Gyulai Zoltán. Jellemző széleskörű érdeklődésére, hogy az első évben Sík Sándor "Magyar irodalom a XIX. században" című tárgyat is felvette. 1941-ben Gyulai Zoltánnal együtt a kolozsvári fizikai intézetbe megy. 1942 októberétől 1944 májusáig a prágai Károly Egyetemen van tanulmányúton. 1946-47-ben a műegyetem mérnöki és építészmérnöki karán a fizika tanszék teendőit, mint helyettes tanár látja el. Dékáni engedéllyel 1945-47-ben Szent-Györgyi Albert professzor kutatásaiba is bekapcsolódik, lumineszcencia és fényelektromos vizsgálatokat végez fehérjéken. A fizikai tudomány kandidátusa fokozatot tudományos munkássága alapján 1952-ben kapja meg. A fizikus közéletben haláláig részt vett. 1988-ban a XXXI. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankéton még vállal műhelyvezetést.

Itáliai matematikus, csillagász
Euklidész munkái felkeltették benne a matematika iránti érdeklődést. Galileivel való találkozása után tanítványának tekintette magát. Később Pisában Benedetto Castelli, a Pisai Egyetem tanára oktatott neki geometriát. 1629-ben Bolognában kapott állást, eddigre már kidolgozta az oszthatatlanok módszerét, ami később az integrálszámítás egyik alapjává vált. Arkhimédesz és Kepler módszereit ötvözve sikerült gyors és egyszerű módon különböző geometriai alakzatok térfogatát és felszínét kiszámítani. Felismerését ma Cavalieri-elvként is ismerjük. Írt értekezést továbbá a kúpszeletekről, trigonometriáról, optikáról, csillagászatról, asztrológiáról.

Mérnök, műegyetemi tanár
Pályáját gyógyszerészként kezdte. 1878-tól a Ganz és Tsa általa megszervezett elektromos osztályának vezetője. Eleinte az egyenáramú gépek és az elektromos világítás tökéletesítésével foglalkozott. Ezután érdeklődése a váltakozó áramok előállítása és felhasználása felé fordult. Sokoldalú feltaláló volt. 1900-ban megjelent művében 40 találmányának (pl. egyforgórészes áramátalakító, egyvágányú villamos vasút, bajonettzáras lámpafoglalat) leírását közölte. Az elektrotechnika fejlődése szempontjából legjelentősebb találmánya a Bláthy Ottóval és Déri Miksával együtt szabadalmaztatott tetszőleges áttételű, zárt vasmagos transzformátor és váltakozó áramú áramelosztó rendszer párhuzamosan kapcsolt transzformátorokkal (1885). 1893-1924 között a budapesti műegyemenen az erősáramú elektrotechnika ny. r. tanára, 1910-12-ben a gépészmérnöki osztály dékánja. 1905-től 33 éven át a Magyar Elektrotechnikai Egyesület elnökeként is tevékenyen részt vett a hazai találmányok és kutatások felkarolásában és összehangolásában.

Belgyógyász, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti egyetemen szerzett 1911-ben. 1911-1930 között a az egyetem belgyógyászati klinikáján gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus volt. 1930-ban a jód és röntgen kombinatív kezelésnek alkalmazása pajzsmirigy-megbetegedésekben tárgykörből egyetemi magántanár lett. 1930-tól az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) orvosigazgatója volt. Foglalkozási betegségek és mérgezések kezelésére új osztályt létesített. Az ólomvizsgáló állomást foglalkozási betegségek állomásává fejlesztette ki.

Angol természettudós, botanikus
Nyelvjáráskutatást végzett, 1674-ben adta ki "A Collection of Words not Generally Used" című szótárát, amely nem általánosságban használt, hanem tájszavak gyűjteménye. Ez a munka annyira fölkeltette az érdeklődést a nyelvjárások iránt, hogy rövid időn belül tíz kiadása jelent meg, s a népnyelv tanulmányozása felé fordította a nyelvésztársadalom tudományos kutatását is. A tudományos életben az osztályozást John Ray és Carl Linné vezette be a 17.-18. sz. fordulóján, a biológiában.

Francia zoológus
A francia forradalom alatt bebörtönözték, és csak tudományos elismertsége miatt engedték ki. 1799-ben kinevezték a párizsi Muséum National d'Histoire Naturelle rovartani részlegének élére. Ebben a minőségében számos művet jelentetett meg. 1829-ben Jean Lamarck utóda lett a múzeum zoológiaprofesszoraként. Szakterülete a rákok, pókok és rovarok természetrajza volt. Korát meghaladva rendszerezte és osztályozta az ízeltlábúakat. Az "entomológia fejedelmének" szokták nevezni.

Skót-angol természettudós, matematikus, fizikus, csillagász
Fizikusként és matematikusként is számontartja a tudománytörténet, de mint csillagász is ismert volt. Publikálni kezdett különböző természettudományos lapokban, és 1827-ben angolra fordította Laplace "Égi mechanika" című művét, mégpedig számos kiegészítéssel és magyarázattal ellátva. Napmegfigyeléseket végzett, és könyvet írt tapasztalatairól. Nagy szószólója volt a nők jogainak kiterjesztésért harcolók táborának, és munkálkodott a nőnevelés előmozdításán. Egyike volt a világtörténelem nagy polihisztorainak is, hiszen jártas volt az irodalomban, a művészetekben, maga is rajzolt és festett.

Francia matematikus
A párizsi École Normale Supérieure-ön szerezte doktorátusát 1931-ben. Több francia egyetemen oktatott, 1946-47-ben Sao Paolo-ban (Brazília), majd 1952-től 1959-ig az Egyesült Államokban volt matematikaprofesszor. 1959-ben visszatért Franciaországba, 1964-től 1970-ig a nizzai egyetem professzora volt. Az 1934-ben alakult Bourbaki-csoportnak alapító tagja volt, és mindvégig jelentős szerepe volt a csoport munkájában. Nicolas Bourbaki néven francia matematikusoknak egy változó összetételű csoportja publikált a matematika számos területét feldolgozó kézikönyveket közös munkával, matematikai szigorúságra törekedve. Dieudonné saját nevén is több fontos matematikai kézikönyvet és több matematikatörténeti munkát is írt.

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
Gyógyszerészi tanulmányait Bécsben végezte. Ezután fordult a kémia felé. Doktori értekezését Budapesten Than Károly intézetében dolgozta ki. 1868-ban tanársegéd lett és kezdte önálló kutatásainak eredményeit hazai és külföldi szaklapokban közölni. Eredményei elismeréséül 1872-ben a kolozsvári egyetem felállítása alkalmával a vegytani tanszék tanárává nevezték ki. 1872-1873-ban Bonnban tanulmányúton járt. A gyógyszerészképzés terén elért eredményei elismeréséül 1875-ben a magyarországi gyógyszerészegylet tiszteletbeli tagjává választotta. Gyógyvizekkel, analitikával foglalkozott.

Orvos, vegyész, higiénikus, egyetemi tanár
A bécsi egyetemen 1874-ben avatták orvosdoktorrá. Ugyanebben az évben az innsbrucki egyetem orvos-vegytani tanszékére került. 1879-től 1902-ig a budapesti Állatorvosi Főiskolán a kémia professzora volt, emellett 1881-től az első magyar Borvizsgáló Állomást vezette, továbbá 1892 és 1902 között az Országos Chemiai Intézet és a Központi Vegykísérleti Állomás igazgatói teendőit is ellátta. 1902-26-ban a budapesti egyetemen a közegészségtan nyilvános rendes tanáraként működött. Munkásságával megindította a magyar biológia biokémiai ágának kialakulását. Módszereket dolgozott ki különböző élelmiszerek tápanyagtartalmának, szennyeződéseinek meghatározására. Jelentősek embriókémiai, továbbá fehérjékre, a guajakol-próbára, kataláz-reakciókra vonatkozó kutatásai.

Vegyészmérnök
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte meg. 1906-tól az Országos Kémiai Intézetben vegyész, 1909-től a borkémiai osztályon dolgozott. Mint kísérletügyi főigazgató halt meg. Behatóan foglalkozott a hazai borok összetételének vizsgálatával. Az országos borellenőrzés korszerűsítésében jelentős szerepe volt. Korszerűsítette a Malligand-rendszerű alkoholmeghatározó készüléket. Borászati kérdések mellett az ecetgyártás problémáival is foglalkozott

Villamosmérnök, egyetemi tanár
A csehszlovákiai Brno német műszaki egyetemen 1930-ban megszerezte a villamosmérnöki diplomát. 1930-tól az antwerpeni Bell Telephone cég mérnöke volt, több szabadalmat adott be. A szabadalmak között volt egy távszámolórendszer is, amelyen a számológépet, illetve az elektromágneses huzalmemóriákat bármilyen távolságból távgépírókon és telexhálózaton keresztül lehetett elérni. 1945 és 1949 között a budapesti Standard gyár műszaki igazgatója volt. 1949-től a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, a Villamosmérnöki Kar egyik alapítója. Az első koncepciós perek egyikében, a Standard-perben először halálra, majd pedig súlyos börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben rehabilitálták. 1958 végére megépítette az első működő jelfogós, programozható, digitális számítógépet hazánkban. 1960-1963 között a Villamosmérnöki Kar dékánja, irányításával hajtották végre első oktatási reformot.

Gépészmérnök, asztronautikai szakíró
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meghívott előadója, a magyar-angol és angol-magyar műszaki szótár szerkesztője volt. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Központi Asztronautikai Szakosztályának alapító tagja és 1959-1964 között titkára volt.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1952-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet a BME-n. Ezután a Leningrádi Technológiai Intézetben védte meg kandidátusi disszertációját. Hazatérése után a BME vegyipari műveletek és gépek tanszékén helyezkedett el, 1977-től tanszékvezetőként tevékenykedett. Egyetemi munkája mellett 1957-58-ig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében, a kísérleti atomreaktor kémiai osztályon, 1960-ban a Berentei Vegyiműveknél, 1964-65-ig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösztöndíjasaként Münchenben, 1963-71-ig az MTA Automatizálási Kutató Intézetben dolgozott. Tudományos munkásságának középpontjában a desztillációs eljárások vizsgálata állt, de foglalkozott uránércextrakcióval, fluidágyas ioncserével, abszorpciós eljárásokkal, s a radioaktív szennyvizek bepárlásával

Vegyész, mikrobiológus
A budapesti, grazi és bécsi egyetemeken tanult s 1899-ben lett bölcsészdoktor. 1898-ban a Chemiai Intézethez került, utóbb ennek főigazgatója lett. Az Állatorvosi Főiskolán a növénytan és a műegyetemen a mikrobiológia meghívott előadója volt. Növényélettani, mikrobiológiai és élelmiszervizsgálatokkal foglalkozott s e tárgykörben több tanulmányt tett közzé, fejlesztette a mikrotechnikát.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A műegyetemen 1930-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1930-36-ban a Műegyetem II. sz. Elektrotechnikai Tanszékén volt gyakornok, majd tanársegéd. 1935-től külső kutatómérnök a "Felten és Guilleaume" Rt.-nél, ahol 1939-ig dolgozott, emellett a Műegyetemen gyakorlatvezető. 1951-ben a BME villamosművek tanszékének docensévé, majd tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki. 1954-57-ben a Villamosmérnöki Kar dékánja. Egyetemi oktató és kutatómunkáját 1971-ig folytatta. Kutatásainak középpontjában a szigetelőanyagok alkalmazásával kapcsolatos problémák álltak.

Földrajztudós, meteorológus, csillagász
Az erdélyi (romániai) magyar tudományos élet és szellemiség kimagasló egyénisége. Gazdag és sokrétű munkásságának eredménye ezernél több publikált szakcikk, közel másfél ezernyi elhangzott rádióelőadás, számos tudományos dolgozat, valamint kilenc tudományos ismeretterjesztő kötet. Tudományos munkásságának szférája a meteorológia és az asztronómia volt - a napfolt-tevékenység rendszeres megfigyelésére és leírására is kiterjedt. Ilyen irányú megfigyelései értékes láncszemeit alkotják az időjárás-kutatás, a csillagászat és a napfoltkutatás átfogó programjának. Elsőként kutatta föl és írta össze Erdély napóráit. (Bartha Lajos)

Angol matematikus, zenész
Apja Lord Byron angol költő, szülei azonban még Ada csecsemőkorában elváltak, így apját nem is ismerte. Anyja bíztatására matematikai tanulmányokat végzett. Megismerte Charles Babbage-et. 1842-ben lefordította és jegyzetekkel bővítette ki Menabrea-nak Babbage Analytical Engine-jéről készített leírását. Ma őt tekintjük a legelső számítógép-programozónak. Róla nevezték el az 1977 és 1983 között az Egyesült Államokban kifejlesztett Ada nevű programozási nyelvet.

Brit fiziológus, Nobel-díjas
1876-ban a St. Thomas's Hospital-ban kezdte orvosi tanulmányait. 1879-től Cambridge-ben Michael Foster irányítása alatt tanult élettant. 1883-ban Cambridge-ben anatómiai, a St. Thomas's Hospital-ban pedig szövettani demonstrátor lett. A következő évben teljes jogú tagjává vált a Királyi Sebészeti Kollégiumnak, 1884-1885-ben pedig Friedrich Goltz laboratóriumában dolgozott Strassburgban. 1885-ben megkapta cambridge-i diplomáját és 1886-ban tagjává vált a Királyi Orvosi Kollégiumnak. 1895-ben a Liverpooli Egyetem élettanprofesszorává nevezték ki. 1913-ban meghívták az oxfordi egyetemre az élettan professzorának, és egészen 1936-os nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Kezdetben antitoxinok tanulmányozásával foglalkozott, majd az emberi reflexeket kezdte tanulmányozni. Pavlovhoz hasonlóan a feltételes reflexet írt le. Ezt követően az idegsejtek működését kutatta, munkájáért Sir Edgar Adrian-nal megosztva fiziológiai-orvosi Nobel-díjban részesült.

Francia optikus, csillagász
A párizsi obszervatórium igazgatója 1926-tól. Az általa kidolgozott módszer tükrös csillagászati távcsövek tükörfelületének olyan kialakítására szolgál, amely az optikai hibákat nagy mértékben csökkenti. Távcsőtükrök minőségének ellenőrzésére szolgál a Couder féle maszkolás. A Holdon egy kicsiny becsapódási krátert neveztek el róla.

Magyar születésű brit Kelet-kutató, régész, nyelvész
Egyetemi tanulmányait Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte. 1887-ben avatták bölcsészdoktorrá. 1888-ban a lahorei Punjab Egyetemen a szanszkrit nyelv és irodalom tanára lett. 1900-ban indult el első nagy belső-ázsiai expedíciójára, amelyen K-Turkesztán homoksivatagjában régészeti kutatásokat folytatott, s átkutatta a Svar Hedin által felfedezett romokat. 1908-ban második expedícióján, folytatva a térképezést a Kuen-Lun főláncán, majd a Takla-Makán sivatagban és a Tarim mentén végzett ásatásokat. 1909 elején visszatért Európába és a Magyar Földrajzi Társaság meghívására Budapesten is előadást tartott. Útjának eredményeit Serindia c. ötkötetes művében és The Thousand Buddhas (London, 1921) c. munkájában dolgozta fel. 1911-ben India É-Ny-i határán végzett archeológiai kutatásokat, 1912-ben az angol király az Indian Empire-rend Knight Commanderévé nevezte ki. 1913-ban megkezdte harmadik nagy belső-ázsiai kutatóútját, s három év alatt 18000 km-t járt be. Rendkívül gazdag tudományos anyag tanúskodik útjának eredményességéről. Számos tudományos akadémia és társaság tagja volt. A Magyar Földrajzi Társasági, 1922-ben alapított Lóczy-érmét ő nyerte el elsőnek. Könyvtárát az MTA-ra hagyta.

Építészmérnök, egyetemi tanár
Csonka Jánosnak, a karburátor társfeltalálójának a fia. 1920-ban építészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Műegyetem Építészeti Karán, 1928-ban építőmesteri képesítést. 1930-ban megszerezte a műszaki doktori oklevelet. 1945-ben lett tanszékvezető egyetemi tanár. Kutatási területe: a műszaki mechanikai létesítmények elmélete és vizsgálata, szilárdságtan, építésmechanika, rugalmasság- és képlékenységtan. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el a membrán és hajlított héjak elmozdulásainak, a rúdszerkezetek és szerkezetek állékonyságának vizsgálata terén. Elsőként tett kísérletet a vasbeton keretszerkezetek törőterhének meghatározására, és új héjszerkezeteket dolgozott ki. Tervei alapján épült több gyárépület, műhelycsarnok, a két ferihegyi ikerhangár, Taksonyban egy ellipszis alapú templomkupola.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A Műegyetemen végzett, majd 1938-1940 között a Ganz-gyár mérnöke volt. Ezután Abody Előd mellett az aerodinamikai tanszék tanársegéde volt. 1947-től egy mérnöki irodában tervezőként dolgozott, majd visszatért a Műegyetemre, 1951-től haláláig az áramlástani tanszék vezetője, s 1961-1963-ban az egyetem rektora is volt. Jelentős eredményeket ért el az áramlástechnikai gépek szárnyrácsaiban végbemenő áramlástani folyamatok kutatása területén. Eredményeit az ipar a ventillátorok és az áramlástechnikai gépek gyártásában hasznosította. Nevéhez fűződött az álló és forgó lapátrácsok közötti áramlás korszerű matematikai eszközökkel történő leírása.

Francia kémikus
Kezdetben orvosi tanulmányokat folytatott, ezután egy ideig tanított, később Giessenben és Strasbourgban tanult. Jean-Baptiste-André Dumas asszisztense, majd utódja lett az École de Médicine (orvosi egyetem) professzoraként. Őt nevezték ki először a Sorbonne szerveskémiai tanszékének élére. Foszforsavakkal végzett kísérletei nyomán fedezte a foszfor-oxi-kloridot. 1849-ben ő szintetizálta az ammónia első szerves származékát, az etil-amint. Hat évvel később eljárást dolgozott ki szénhidrogének előállítására nátriumból és alkil-halogenidekből; a reakciót róla nevezték el. A glicerin vizsgálata keltette fel érdeklődését a glikolok iránt; így jutott el számos fontos vegyület, például a kolin szintéziséhez. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Amerikai orvos
Először tanítóként működött, majd beiratkozott a Syracuse Medical College-re, ahol 1855-ben orvosi diplomát szerzett (akkor ez volt az egyetlen intézmény, ahol nők is tanulhattak medikusként). Feleségül ment egy kollégájához, Albert Miller-hez, Mary azonban megtartotta lánykori nevét. Közös praxist nyitottak, amely nem volt nagyon sikeres, mert az orvosnők akkor még nem voltak elfogadottak. A házasság néhány év után felbomlott. A polgárháború kitörésekor Mary jelentkezett az északi (unionista) hadseregbe, ahol először csak ápolónőként foglalkoztatták. 1862-ben nevezték ki katonaorvosnak. 1865-ben Andrew Johnson elnök a Congressional Medal of Honor kitüntetést adományozta neki. Ő volt az első - és azóta is az egyetlen nő - aki ezt megkapta. A háború után Mary írni kezdett és előadókörutakat tartott, témái a nők jogai, az öltözködési reform, egészségügy, aktívan részt vett a politikában is. Mint feminista és szüfrazsett, küzdött a nők választójogáért.

Angol vegyész
Az elsők között tett javaslatot az elemek periódusos elrendezésére. Kezdeti elgondolását 1863-ban közölte, a következő évben pedig megállapította, hogy ha az elemeket növekvő atomsúlyuk szerint rendezik sorba, és minden elemhez sorszámot rendelnek, akkor az egymás utáni elemek hasonló helyet foglalnak el az általa felállított csoportokban:

A csoport első és második tagjánaksorszáma között 7 a különbség; vagyis egy adott elemtől kiindulva a nyolcadik elem az első ismétlése, mint a zenében egy oktáv nyolcadik hangja - ahogy fogalmazott. Az "oktávok törvényé"-t előbb elutasították, de Mengyelejev nem sokkal későbbi periódusos rendszere nagy elismerést aratott. (Mengyelejev valószínűleg nem ismerte Newlands munkásságát.)

Csillagász, kanonok
1848 - 49 közt Budán majd Bécsben csillagászatot tanult, 1851-től a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár és csillagvizsgáló vezetője csillagász kanonok, helyreállította és gyarapította a szabadságharc idején károkat szenvedett csillagvizsgálót, rendszeres időmérést és meteorológiai megfigyeléseket végzett 1860-ig.

Jezsuita csillagász, meteorológus
1895-1898-ban Pozsonyban skolasztikus filozófiát, matematikát és fizikát tanult. 1898-1899-ben Mariascheinben matematikát, 1899-1902 között a kalocsai jezsuita kollégiumban francia nyelvet és mennyiségtant tanított. Az innsbrucki egyetemen 1902-1905 között teológiát végzett. Fényi Gyulával Spanyolországban részt vett a teljes napfogyatkozás megfigyelésében, 1906-1909-ben a budapesti egyetemen csillagászatot tanult, 1909-ben doktorált, 1909-1910-ben ismereteit Angliában és Belgiumban bővítette. Napfolt észlelésekkel, majd a napállandó mérésével foglalkozott, 1920 után főleg meteorológiai észleléseket végzett, amelyeket részletesen feldolgozott. Kiadta Fényi Gyula protuberencia észleléseit. 1949-ben az Államvédelmi Hatóság letartóztatta, csak a svájci követ erélyes közbenjárására engedték távozni Magyarországról. Az MTA levelező tagja, a Szent István Akadémia tagja.

Vegyészmérnök, műegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte, ott szerzett oklevelet 1898-ban, majd a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktorátust tett. 1905-1921 között az Országos Kémiai Intézetben működött, főleg borkémiai kutatásaival vált ismertté. 1911-ben műegyetemi magántanár lett. 1921-ben az akkor felállított élelmiszerkémiai tanszék tanára lett és 1948-ig tanította a borászati kémiát. Munkássága hazai viszonylatban úttörő a lisztkémiai, konzerv- és erjedésipari kutatások terén is.

Geográfus, középiskolai tanár
A budapesti Felsőkereskedelmi iskola földrajztanára, a budapesti Földrengéskutató Intézet munkatársa, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára. Kövesligethy Radó és Lóczy Lajos tanítványaként a Magyar kir. Tudományegyetemen tanult, 1905-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Egyetemi hallgatóként az ógyallai Konkoly-alapítványú Csillagvizsgáló ösztöndíjas gyakornoka. A földrajz-tudománynak több területével is alkotó módon foglalkozott. Első munkáit a csillagászati földrajz és a szeizmológia területén végezte, majd igen jelentős munkát végzett a földrengési számításokkal kapcsolatban. 1906-13 között a Földrengési Obszervatórium tanársegéde A két háború közt település- és gazdaságföldrajzi munkákkal tűnt ki. (Bartha Lajos)

Vegyész, gyógyszerész
A szegedi egyetemen 1950-ben vegyészi, 1962-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán a Szerves Vegytani Intézetben előbb tanársegéd, adjunktus, 1971-től docens. Szerves kénvegyületek szerkezetét vizsgálta. A szulfokloridok redukcióját és a szulfenilkloridok hidrolízisét tanulmányozta. Szulfénsavsókat állított elő. Számos gyógyszervegyület analitikájával is foglalkozott.

Matematikus
A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet 1953-ban, 1958-ban doktorált. 1958-tól 1961-ig aspiráns, majd adjunktusként, ill. docensként dolgozott az egyetemen haláláig. Fő kutatási területe a valószínűségelmélet volt, új módszereket dolgozott ki a korrelációszámításban.

Német orvos, kémikus, természettudós
1958-ban a filológiai fakultáson szerzett magiszteri fokozatot, majd orvosi tanulmányokba kezdett, három éven át tanult Lipcse, Jena és az Odera melléki Frankfurt egyetemein. A kémiai és fizikai jelenségek oldaláról vetette fel az atomok létének kérdését. Elképzelése szerint az anyag igen kicsi, egyszerű, tovább már nem osztható részecskékből áll és ennek segítségével magyaráz számos jelenséget, mint például a párolgást, szublimációt, az oldódást. Elképzelése az arisztotelészi és a démokritoszi kép között van, miszerint vannak elsőrendű atomok, a tűz, a levegő, a víz és a földatomok.Vannak másodrendű atomok, ezekből állnak a négy elemből képzett összetett testek. A másodrendű atomok vegyüléseiből képződhetnek újabb testek.

Angol matematikus
A Harvard University-n 1895-ben megszerezte a BA, majd 1897-ben az M.A. fokozatot. Két évig tanított a Williams College-en, majd doktorátust szerzett a strasbourgi (a város akkor Németországhoz tartozott Strassburg néven) egyetemen 1901-ben. 1901-ben visszatért a Harvard egyetemre, és itt tanított nyugdíjbavonulásáig, 1941-ig, 1919-től a mechanika professzoraként. Az 1. világháború alatt az USA hadserege számára statisztikai problémák megoldásán dolgozott. Elméleti munkássága során a matematika alapvető kérdéseivel, halmazelmélettel foglalkozott. Fontos eredményeket ért el a Boole-algebrának axiomatikus algebrai struktúraként történő tárgyalásában. Egyetemi oktatómunkájában mérnökhallgatók számára adott elő matematikát, ennek módszertani kérdései is foglalkoztatták.

Természettan- és mennyiségtantanár, természettudományi író
Hét tanévet töltött el Szolnokon a fizika tanításával, a szertár bővítésével, a helyi meteorológiai állomás beindításával és rendszeres megfigyelésekkel. 1897-ben feljött Budapestre. Egy évig együtt tanított Arany Dániellel a VIII. kerületi főgimnáziumban, később matematika-tankönyveket írtak együtt. 1898-ban a fizika vezetőtanára lett a Mintában, tanította Teller Edét is. A kísérletező fizikatanítás híve volt.

Matematikus, filozófus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen nyert matematika-fizika tanári oklevelet. Két évet töltött Párizsban, ahol nagy hatással volt rá a francia matematikai iskola, különösen Picard és Hadamard, akikkel személyesen is megismerkedett. 1905-ben doktorált Budapesten, majd Párizsban is. A tisztviselőtelepi gimnáziumban tanított, aktív résztvevője volt a Galilei Körnek. A Tanácsköztársaság idején a budapesti tudományegyetem politikai megbízottja volt, ezért később Bécsbe emigrált, 1921-ben meghívást kapott Angliába, 1929-től Londonban a Birkbeck College professzora lett. 1948-ban ment nyugdíjba. Jelentős eredményeket ért el a komplex változós függvénytan területén, továbbfejlesztette a Taylor-sorokról szóló elméletet. Foglalkozott a relativitáselmélettel, a differenciálgeometriával, a végtelen mátrixok kérdésével, s a matematikai logika világában is ért el eredményeket. Felesége volt Dienes (Geiger) Valéria, az 1920-as években elváltak.

Gépészmérnök, műegyetemi tanár
Műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána Berlinben volt tanulmányúton. Hazatérve előbb a magyar fegyvergyár, majd a Ganz-gyár főmérnöke lett. 1900-ban a budapesti műegyegyetem rk., 1902-ben az I. gépszerkezettani tanszék r. tanárává nevezték ki. 1923-ban az egyetem rektora. Munkássága elsősorban a hőerőgépek, emelő- és hűtőgépek elméleti és szerkesztési kérdéseire terjedt ki. Találmányai közül a nevét viselő hatütemű Dieselmotor és karburátor a legismertebbek.

Röntgenfizikus, biofizikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett 1925-ben. Pályáját a pécsi tudományegyetem Fizikai Intézetében kezdte, Pécsett doktorált 1929-ben és a röntgenfizika magántanárává képesítették 1934-ben. Debrecenben a Középiskola Tanárképző Intézet tanára (1941-43). 1950-től az általa szervezett Országos Sugárfizikai Laboratórium vezetője, az MTA Atommagkutató Intézetének osztályvezetője 1956-tól, a debreceni KLTE Alkalmazott Fizikai Tanszékének tanszékvezető docense (1956-57), majd egyetemi tanára (1957-68). Tanulmányúton járt Bécsben, Heidelbergben és Berlinben. Bécsben jelentős eredményeket ért el a Wilson-kamrával való méréseivel. Röntgenfizikai és ultraibolya sugárzással kapcsolatos szabadalmai voltak.

Vegyész
1949-ben a szegedi tudományegyetemen szerezte meg vegyészi oklevelét. Ezután egy évig a szegedi egyetem szerves kémiai tanszékén tanársegéd. 1950-től a leningrádi egyetem fizikai kémiai tanszékén aspiráns volt, és 1954-ben védte meg háromkomponensű rendszerek folyadék-gőz egyensúlyáról szóló kandidátusi disszertációját. Ezután egy évig az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében tudományos munkatárs, majd a Központi Fizikai Kutató Intézetbe került és a Kémiai Főosztály vezetője lett. Itt izotóp effektusok vizsgálatával, radioaktív izotópok előállításával és reaktortechnikával kapcsolatos sugárkémiai kutatásokkal foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a mesterséges radioaktív izotópok előállítására irányuló kutatásokban és az izotópok termelésének gyakorlati megvalósításában. Emellett 1959 óta az ELTE fizikai kémiai tanszékén a Magkémia c. kollégium előadója. 1966-71-ben az IAEA (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) bécsi központjának munkatársa, 1978-tól osztályvezetője volt. Kossuth-díjas. Hét szabadalma volt.

Holland fizikus, Nobel-díjas
1877-ben az amszterdami egyetem fizikaprofesszorává nevezték ki. A gázok térfogatának, nyomásának és hőmérsékletének összefüggését leíró egyesített gáztörvény elsősorban R. Boyle, J.L. Gay-Lussac, E. Mariotte kísérletei és J.C. Maxwell, valamint L.E. Boltzmann elméleti munkái alapján jött létre. Az egyesített gáztörvény azonban csak az "ideális" gázok esetében teljesült; a nagyhőmérsékletű és kisnyomású reális gázoknál közelítőleg igaz, és pontossága a hőmérséklet csökkenésével és a nyomás növekedésével romlik. A fizikai Nobel-díjat 1910-ben kapta.

Amerikai orvos, bakteriológus
Amerika legjobb orvosi iskolájában több rendbeli bakteriológiai kutatást végzett olyan kiváló professzor vezetése alatt, aki Robert Koch-hal állandó és szoros kapcsolatban volt. Reed a legmorálisabb és a legélesebb vágású kutatók közé tartozott és az ő morális lelke lépett fel parancsolólag: "Embereket kell feláldoznod, hogy milliókat mentsél meg!" Bebizonyította, hogy a sárgalázat egyedül a moszkitó terjeszti.

Angol fizikus
Etonban és az oxfordi egyetemen tanult, majd Ernst Rutherford mellett dolgozott és oktatott a manchesteri egyetemen. Az 1. világháború kitörése után önkéntesként bevonult, híradós tisztként szolgált. Gallipoliban, Törökországban esett el, mielőtt betöltötte volna 28. évét. Moseley kutatásai előtt a periódusos rendszert Mendelejev az atomsúlyok növekvő sorrendjében állította össze. Ez azonban nem adott megnyugtató rendszert, és maga Mendelejev is két esetben eltért ettől a besorolástól. Moseley Max von Laue és a két Bragg (William és Lawrence) eredményei alapján vizsgálta az atomok spektrumát, és kimutatta, hogy a periódusos rendszer felépítésének alapja az atomok rendszáma. Törvénye alapján sikerült meghatározni az akkor még ismeretlen elemek rendszámát is.

Zoológus, orvos, tanár
Debrecenben teológiai tanulmányokat végzett és Nagyszalontán rektor (ref. iskolai tanító) lett. 1855-59-ben elvégezte a pesti orvoskari egyetemet. 1859-től a pesti evangélikus gimnáziumban 1861-től pedig a budapesti IV. ker. főreáliskolában tanár. Kezdetben a főváros rákfaunáját vizsgálta, később főleg a levéllábú rákokat tanulmányozta. Vizsgálta az Észak-magyarországi fürdőket is. 1862-ben a Természettudományi Társulat első titkára lett. 1861-től az MTA tagja volt.

Vegyész, gyógyszerész
Egyetemi tanulmányait a budapesti és a pécsi egyetemen végezte, 1926-ban szerezte kémiai doktorátusát. 1929-től a Gyógynövénykísérleti Állomás illóolaj-laboratóriumában működött. Ez időben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1949-től a Kertészeti Kutató Intézetnél dolgozott. 1951-től haláláig az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet tudományos főmunkatársa. Vizsgálatai a gyógy- és illóolajnövények hatóanyagaira vonatkoztak. A budakeszi állami kísérleti telepen 1946-tól különböző illóolajnövények termesztésével kísérletezett, hogy a hazai viszonyoknak megfelelő, legnagyobb illóolajhozamú fajtát kitenyéssze.

Amerikai csillagász
Főként önképzéssel tanult, bár rövid ideig a Central College-ba (McGrawville, New York állam) és a Michigani Egyetemre is járt. 1858-ra szerény álláshoz jutott a Harvard Egyetem obszervatóriumában, ahol kutatott, és tanulmányokat tett közzé. 1863-ban a matematika professzorává nevezték ki az USA Haditengerészeti Obszervatóriumában. 1877-ben felfedezte a Mars bolygó Deimos és Phobos nevű holdjait, és kiszámította a pályájukat.

Angol fiziológus, biofizikus, Nobel-díjas
Tanulmányait Cambridge-ben végezte. A 2. világháborúban a légelhárításnál és a tengernagyi hivatalban szolgált. A háború után Cambridge-be tért vissza, s az egyetem élettani tanszékén A. L. Hodgkinnal együtt az idegsejtek ingerületvezetésének élettanával foglalkozott. Hodgkin közreműködésével az egyedi idegrostok elektromos és kémiai viselkedését mérte fel. Kísérleti eredményeik (1947) azt mutatták, hogy a nyugalmi szakaszban az ideg membránja csak a kálium belépését engedi meg az ideg belsejébe, izgalmi állapotban viszont a membrán a nátrium számára is átjárhatóvá válik. 1963-ban Hodgkinnal és Sir John Ecclesszel megosztva megkapta az orvosi-élettani Nobel-díjat az egyedi idegrostok ingerületeinek továbbításáért felelős kémiai folyamatok felfedezéséért. 1974-ben ütötték lovaggá.

Villamosmérnök, műszaki szakíró
Oklevelét 1901-ben szerezte a budapesti műegyetemen. Gyakorlati pályafutását a Ganz Villamossági Rt. erőműtervezési osztályán kezdte. 1909-től 1913-ig a Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos lapja, az Elektrotechnika szerkesztője, utóbb az egyesület főtitkára (1911-1918), majd alelnöke (1918-1922) volt. 1917-1919-ben harmadmagával kidolgozta a villamossági törvény tervezetét. Nagy szerepe volt az úrkúti mangánbányászat megszervezésében.

Gépészmérnök
A Fasori Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Matematikatanára Rátz László volt. 1899-ben iratkozott be a Műegyetemre. Itt kötött barátságot Kármán Tódorral. A Műegyetemen 1903-ban kapott oklevelet, utána német, belga, svájci, francia és nagy-britanniai gyárakban dolgozott. Hazatérve külföldről, 1909-ben műszaki doktori vizsgát tett, majd önálló tanácsadó és tervező mérnökként tevékenykedett. Fő szakterülete az energetika volt. Technikatörténeti jelentőségűek sugárhajtómű-találmányai. Már az 1. világháború idején felajánlotta légitorpedónak nevezett találmányát az osztrák-magyar hadvezetésnek, 1928-ban pedig, korát megelőzve, kidolgozta a nagy magasságban hangsebességnél gyorsabban haladó repülőgép számára alkalmas hajtóművet, amelyet légsugár-motornak nevezett el. Szabadalmait azonban nem alkalmazták a gyakorlatban.

Gépészmérnök, tanár
A műegyetemet 1909-ben Budapesten végezte. 1911-től a budapesti állami felsőipariskola tanára. 1917-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1919-ben megkapta a Mérnök és Építész Egylet Hollán-díját. 1935-ben műegyetemi magántanári képesítést szerzett. 1945 után főként hőátadási kérdésekkel, a napenergia hasznosításának kérdésével, a láng nélküli égéssel foglalkozott, a hazai szénsavforrások energiájának kihasználására vonatkozó elgondolására pedig szabadalmat kapott. Tankönyvet is írt.

Amerikai biológus, tanár
A Princetoni Egyetemen 1908-ban lett a biológia professzora, itt dolgozott nyugdíjazásáig, 1933-ig. A gerinctelen állatok embriológiájával foglalkozott; kísérletei során nyomon követte az egyes szervek kifejlődésének folyamatát az embrióban. Vizsgálta a sejtosztódás mechanizmusát, és az emberi evolúció kérdéseit. Élesen bírálta azokat a jelenségeket, amelyekkel a társadalom a fejlett technológia elterjedésére válaszolt.

Botanikus, paleobotanikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol Tuzson János volt a professzora. 1920-ban a növényrendszertani tanszéken tanársegéd, 1929-ben a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta. 1942-ben az Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatója, 1942-ben a budapesti tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének tanárává nevezték ki. 1952-ben politikai okokból (és vélhetően nemesi származása miatt) kitiltották az egyetemről, egyszerű munkatársként került vissza a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárába, s itt dolgozott egészen haláláig. Kutatásai során a Mediterráneum valamint az Alpok és a Kárpátok flóráját vizsgálta. Ősnövénytani munkásságát az Alpok flórájának eredetéről, az erdők fejlődéstörténetéről és az éghajlat változásának a növényzetre való hatásáról szóló tanulmányai tanúsítják. Ősnövénytani tanulmányai, monográfiái hazánk harmadidőszaki flórájának ismeretét szélesítették. Tudományos eredményei elismeréseként 1945-ben az MTA levelező tagjává választotta. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, s tagságát csak 1989-ben - posztumusz - állították vissza.

Német kísérleti fizikus, felfedező, mérnök és politikus
15 éves volt, amikor a lipcsei egyetemre felvették; 16, amikor menekülnie kellett innen a kitört harmincéves háború miatt; 18, amikor apja váratlanul meghalt, ő pedig Jenában kezdte újra az egyetemet, amit azután Leydenben fejezett be. Építészetet, mechanikát, matematikát, geometriát hallgatott, de nem szerzett semmiféle fokozatot. Elutazott Franciaországba, majd Angliába, végül visszatért szülővárosába. A harmincéves háború 1648-as befejezése előtt két évvel őt választották Magdeburg polgármesterévé, és az maradt harminc éven át, egészen 1676-ig. Közben a város ügyeinek intézése mellett maradt ideje fizikai kísérletezésre, sőt találmányainak "menedzselésére" is. Kopernikusz híveként megpróbálta az "űrt" a földön is előállítani, így találta fel a légszivattyút. Torricelli kísérletét időjárásjelző barométerré fejlesztette. Legfontosabb találmánya 1663-ban született meg, rájött, hogy a felolvasztott, majd megszilárdult ként megfelelően dörzsölve elektromossá lehet tenni, még pedig jobban, mint bármi mást. Ő fedezte fel és tanulmányozta először az alacsony nyomáson létrejövő elektromos kisüléseket. Guericke volt a 17. század egyik jelentős kísérleti fizikusa. Magányos kísérletező, aki egyetemen nem adott elő s így tanítványa se volt. Elektromozó gépe azonban elterjedt egész Európában. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai orvos, amatőr csillagász
1857-ben szerzett orvosi diplomát a New York University-n. 1859-ben lett a New York-i Bellevue Kórház orvosa, 1874-ben pedig a New York-i Városi Egyetem orvoskarának dékánja. Ő volt az első csillagász, aki már rendszeresen alkalmazta a fényképezés technikáját csillagászati megfigyelésekre. Maga tervezte távcsöveit, saját kezűleg csiszolta a tükröt, maga kísérletezte ki a fotoemulzió receptjét, és az észlelés előtt maga kente az üveglapra a fényérzékeny réteget. Elsősorban a csillagok színképeit kutatta. Spektroszkópiai kutatásának tiszteletére Henry Draper-katalógusnak nevezték el azt a kilenckötetes, több mint 225 000 csillag égi pozícióját, fényességet és színképtípusát tartalmazó katalógust, amelyet a Harvard College Observatory csillagászai hoztak létre. A csillagokat a színképükben látható sötét (abszorpciós) vonalak alapján osztályokba sorolták. A színképosztályozásnak ez a korai rendszere a Harvard-féle, vagy Henry Draper (HD) -színképosztályozás. Ő készített először fényképet egy csillag, a Vega színképéről 1872-ben és egy csillagködről, az Orion-ködről 1880-ban. A ma használatos spektrál-klasszifikációs sémát a Harvard Obszervatóriumban Henry Draper által definiálták.

Osztrák orvos
Orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, majd a bécsi Spanyol kórházban folytatott orvosi gyakorlatot. Vendéglős apjánál látta, hogy a hordók tartalmára azok kopogtatásával következtetnek. Ez adta azt a gondolatot, hogy a mellkas kopogtatásánál nyert hangból következtessen a szív és tüdő állapotára, a mellkas folyadéktartalmára. Elgondolásait és javaslatait sokéves megfigyelések, és a betegeken végzett vizsgálatoknak a boncolási adatokkal való összevetése alapján publikálta 1761-ben. Kortársai eleinte nem figyeltek fel a módszerre, csak a 19. század elején kezdték alkalmazni francia orvosok. A bécsi egyetemen Skoda professzor vezette be a módszert a 19. század közepén. A mellkas kopogtatással való vizsgálata új korszakot nyitott az orvosi gyakorlat történetében.

Német matematikus, fizikus
Göttingenben tanult, 1785-ben a berni, majd 1819/ben a berlini egyetem tanára lett. 1798-ban Svájc részéről tagja volt annak a francia bizottságnak, amely a métert mint a hosszúság mértékegységét létrehozta. Ő találta fel a borfokolót. Nevét egy holdkráter is őrzi.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Harvard egyetemen végzett. Kutatómunkáját a Cornell Egyetemen kezdte. Neki sikerült először enzimeket izolálnia és kristályosítania. 1926-ban kikristályosította az ureáz nevű enzimet, és bebizonyította, hogy az fehérje. Munkáját csak az után ismerték el, hogy Northropnak a 30-as évek elején sikerült további enzimeket kristályosítania. 1929-től 1955-ig a Cornell Egyetem professzora volt. 1937-ben kikristályosította a kataláz nevű enzimet. Ebben az évben néhány hónapot ösztöndíjjal Stockholmban töltött. 1946-ban John Howard Northroppal és Wendell Meredith Stanleyvel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott. 1947-ben a Cornell Egyetem enzimkémiai laboratóriumának igazgatója lett, amelyet munkásságának elismeréseként alapítottak.

Román születésű, amerikai biokémikus, citológus, Nobel-díjas
1940-ben szerzett diplomát a bukaresti egyetem orvosi karán, majd ugyanitt hat éven át belgyógyászgyakornokként dolgozott. 1946-tól az USA-ban, a New York-i egyetemen folytatta tanulmányait. Itt tanára volt Albert Claude, aki meghívta a Rockefeller Intézet patológiai osztályára, ahol ő is a Claude-féle sejtfrakcionálási módszer továbbfejlesztésén dolgozott. Tökéletesítették az elektronmikroszkópos metszetkészítés és szövetfixálás módszerét. Palade írta le először a mitokondriumok és az endoplazmatikus retikulum finomszerkezetét. Ő fedezte fel azokat a citoplazmában található apró részecskéket, melyek később a riboszóma nevet kapták. Leírta a hasnyálmirigy külső elválasztású mirigysejtjeinek működését. A hatvanas évek második felében a biológiai membránok keletkezési módját kutatta. 1973-ban a Yale Egyetem sejtbiológiai professzora lett. Itt elsősorban a szekrécióban szerepet játszó sejt alkotórészek membránjainak kölcsönhatásaival foglalkozott. 1974-ben Albert Claude-dal és Christian de Duve-vel kaptak megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat a sejtek szervezeti és működési szerveződésének területén tett felfedezéseikért.

Építészmérnök
Tanulmányait a József Műegyetemen végezte, gyakorlati működését az Építési Igazgatóságon kezdte. 1865-től, 1870-ig a Felső-Bodrog szabályozásán dolgozott. Külföldi tanulmányútról hazatérve elkészítette Budapest városrendezésének tervét, mellyel elnyerte a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által kiírt nemzetközi pályázat 10000 forintos első díját. Munkájának felhasználásával készült el a főváros rendezésének terve. Tervei szerint építették ki a Nagykörutat, s ő kapott megbízást a Sugárút építésére. Megnyerte 1873-ban a főváros csatornázására kiírt szűkebb körű nemzetközi pályázatot is, s e munka végrehajtása (1891-96) szintén az ő elgondolásai szerint történt. Ugyancsak ő tervezte és irányította az árvíz által romba döntött Szeged újjáépítésének munkáját (1879-84).

Gépészmérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte 1852-57-ben. Előbb az osztrák államvasutak szolgálatában állott, majd 1864-től 1906-ban történt nyugalomba vonulásáig a pesti műegyetemen a mechanika és a gépszerkezettan ny. r. tanára volt. Jelentős volt ipari gyakorlati tevékenysége és főleg oktatási működése.

Francia feltaláló, fényképész, festő
Adótisztből lett színházi díszletfestő, s idővel megalkotta a kép idő- és térbeli változását érzékeltetni képes diorámát. 1829-ben tízéves partnerségi megállapodást kötött Niépce-szel, aki 1833-ban váratlanul meghalt, így egyedül folytatta a munkát. 1837-re sikerült kidolgoznia az első gyakorlatban is használható fotográfiai eljárást, amelyet magáról nevezett el. Találmányát 1839-ben mutatták be a Francia Tudományos Akadémián. A dagerrotípia szinte hónapok alatt meghódította a világot, hazánkban a leghíresebb Petőfi Sándorról készült. Találmánya nem sokkal élte túl, az ekkor már legalább olyan jó minőségű, de sokszorosítható képet szolgáltató Talbot-módszer teljesen kiszorította. Daguerre neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Német fizikus, fiziológus, filozófus
A kísérleti pszichológia és pszichofizika egyik megalapítója. Lipcsében orvostudományt tanult, ahol 1823-tól magántanár, 1828-tól rendkívüli tanár volt. Orvosként nem praktizált, jelentős fizikai és kémiai művek fordítójaként, majd szerzőjeként szerzett ismertséget. 1834-ben a lipcsei egyetem fizikaprofesszora lett. Szembetegsége miatti korai nyugdíjazása után filozófiával kezdett foglalkozni, több művében fejtette ki az egyetemes tudatra vonatkozó elképzeléseit. Legjelentősebb munkája A pszichofizikai alapjai című két kötetes műve (1860). Ebben részletesen tárgyalja az ingerek és az általuk kiváltott érzetek erősségének összefüggéseit. Ezzel Ernst Heinrich Weber hasonló munkájához csatlakozott. Idős korában az esztétikát próbálta kísérleti alapokra helyezni. 1859-ben a Leopoldina Akadémia tagja lett, 1884-ben Lipcse városának díszpolgára. A (11041) Fechner kisbolygó őrzi nevét. (Piriti János)

Dán fizikus, Nobel-díjas
A koppenhágai egyetemen szerzett doktori fokozatot 1911-ben, majd Ernest Rutherford mellett dolgozott Manchesterben. 1918-ban visszatért Koppenhágába, az ottani egyetem professzora, majd az újonnan alapított Elméleti Fizikai Intézet igazgatója lett, az intézetet 1962-ig vezette. 1913-ban publikálta az atomszerkezet róla elnevezett modelljét, ebben elsőként alkalmazta az atomelméletben Max Planck kvantum-hipotézisét. 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat az atomszerkezet és az atomok által kibocsátott sugárzás kutatásában elért eredményeiért. Modellje alapján megadta az elemek periódusos rendszerének elméleti magyarázatát. Az 1920-as években megfogalmazta az ún. komplementaritási elvet és a kvantummechanika ún. koppenhágai értelmezését. A 2. világháború alatt Svédországba, majd onnan az Egyesült Államokba menekült a németek által megszállt Dániából. Az Egyesült Államokban részt vett az atombomba létrehozására irányuló Manhattan projektben. 1945-ben tért vissza Koppenhágába. Ezután az atomenergia békés felhasználásának szorgalmazója lett. Az általa vezetett intézetet halála után Niels Bohr Intézetnek nevezték el. Fivére, Harald Bohr neves matematikus volt. Fia, Aage Bohr is fizikai Nobel-díjat kapott 1975-ben.

Angol fizikus, Nobel-díjas
1921-ben végzett a Cambridge-i Egyetemen, majd tíz évet töltött kutatóként a Cavendish Laboratóriumban. Itt kezdte el azt a munkát, amellyel az ionizáló részecskék pályáját észlelő Wilson-féle ködkamrát a kozmikus sugárzás vizsgálatára szolgáló automatikus berendezéssé fejlesztette. Az e műszerrel szerzett adatok értelmezéséért kapta meg a Nobel-díjat. Iskolát teremtett a kozmikus sugárzás vizsgálatában, de más irányú kutatásokat is serkentett, ez vezetett el a Manchesteri Egyetemen az első rádiócsillagászati tanszék megteremtéséhez és a Jodrell Bank Rádiócsillagászati Kísérleti Állomás megépítéséhez.

Magyar születésű amerikai fizikus, Nobel-díjas
A budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium tanulója volt. 1925-ben doktorált kémiából a berlini Technische Hochschulén, ezt követően több német egyetemen, majd 1928-30-ig a Technische Hochschulén tanított. 1930-ban az USA-ba hívták és ettől fogva Princetonban dolgozott, néhány rövid időszakot leszámítva. Meghatározó szerepe volt az atombomba kifejlesztésében. Egy évvel a neutron felfedezése után, 1933-ban írt tanulmányában megmutatta, hogy a neutronok és a protonok között ható erőnek nagyon rövid hatótávolságúnak kell lennie. Kimutatta azt is, hogy a magerők függetlenek az elektromos töltéstől. 1963-ban Nobel-díjat kapott az atommagok és az elemi részek elmélete terén elért eredményeiért, Maria Goeppert Mayerrel és J.H.D. Jensen-nel megosztva. 1978-ban kapta meg - Valentine Bargmannal megosztva - a fizika csoportelméleti alkalmazásaiért akkor első ízben kiosztott kitüntetést, amely Wigner Jenő halála óta már az ő nevét viseli (Wigner medal). Budapesten pedig az újjászervezett Központi Fizikai Kutatóintézet vette fel 2012-ben Wigner Jenő nevét.

Angol csillagász, matematikus
1616-ban kezdett el tanulni a Trinity College-ben, 1619-ben megszerezte BA, majd 1923-ban az M.A. fokozatot. A navigációval és a mágnesességgel foglalkozott. Leghíresebb tudományos felfedezése volt, hogy a deklináció a földnek egy és ugyanazon pontján nagyobb időközökben is változik.

Angol geológus, geofizikus
1881-ben publikálta The Physics of the Earth's crust c. alapvető művét. Ebben leírta a Föld inhomogén összetételét, azt, hogy a Föld köpenye folyékony rétegen helyezkedik el. A kontinensek mozgásának elmélete Wegener munkái után vált lassan elfogadottá a huszadik században. George Darwin elméletéhez csatlakozva (melynek lényege, hogy a Hold valamikor a Föld része volt, abból szakadt ki), Fisher ennek bizonyítékát a Csendes-óceán létében vélte felfedezni. A Geological Society of London 1893-ban a Murchison éremmel, 1913-ban a Wollaston éremmel tüntette ki. (Piriti János)

Jezsuita természetrajztanár, botanikus
Teológiai és bölcsészeti tanulmányait Innsbruckban, az angliai St. Benoitban és a budapesti egyetemen végezte. 1885-től Kalocsán volt gimnáziumi tanár, majd igazgató. Itt a környék növényvilágát tanulmányozta, néhány új fajt is felfedezett. 1889-ben mint hittérítő Afrikába utazott. 1890-ben érkezett meg Boromába. A Zambezi mellett tevékenykedett, botanikai gyűjtést és meteorológiai megfigyeléseket is végzett. H. Schinz svájci botanikus több új növény-fajt nevezett el róla.

Fizikatanár, egyetemi oktató
Szegeden kezdte, majd 1951-ben Budapesten fejezte be egyetemi tanulmányait. Az egyetemen ismerkedett meg későbbi férjével, az akkor még szintén tanárszakra járó Marx Györggyel. Tanári oklevelének megszerzése után kutató fizikusként helyezkedett el a KFKI molekulaspektroszkópiai osztályán, amely akkor a Műegyetem atomfizikai tanszékén működött. A még Schmid Rezső által létesített laborban készítette, majd sikerrel megvédte az alkálihidrid molekulák spektrumának kísérleti vizsgálatával kapcsolatos doktori disszertációját. 1977 és 1980 között az Algériában jelentős magyar részvétellel létrehozott Orani Egyetemen, majd 1986 és 1990 között ismét Algériában, Chlef-ben oktatott az ottani egyetemen. Hosszú éveken keresztül vett részt a BME francia nyelvű - azóta már megszűnt - mérnök-képzésében. Szívesen és eredményesen foglalkozott a hallgatókkal, és ugyanígy gyermekeivel, unokáival, sőt utolsó éveiben változatlan elhivatottsággal még dédunokáival is. (Dr. Radnai Gyula)

Angol természettudós, matematikus, püspök
A Royal Society egyik alapítója. Kései greshamista volt, elgondolkozott a Holdutazás lehetőségéről, úgy gondolta, hogy úgy 20 mérfölddel a felszín fölött megszünik a mágneses vonzerő, de ő is érezte, hogy ez nem lehet egy éles határ. Nyelvtervezetet készített, melyben az emberi ismeretek felosztására és rendszerezésére vállalkozott, rendszere kísérlet egy enciklopédikus összefoglalásra. Az oxfordi Wadham College igazgatója lett 1648-ban.

Francia matematikus, mérnök, fizikus és filozófus
A 18. századi felvilágosodás egyik jelentős képviselője volt. 1743-ban publikálta Értekezés a dinamikáról című művét, amely a dinamikát a statikára visszavezetni szándékozó, D'Alembert elvként ismert tételt tartalmazza. Az algebrában bebizonyította, hogy a komplex számok elegendőek a magasabb fokszámú egyenletek gyökeinek megadásához is. Több éven át a nagy francia Enciklopédia munkatársa volt, tőle származik az Enciklopédia bevezetése, amelyben az emberi megismerés eredetét és fejlődését, továbbá a tudományok osztályozását írta le. Természettudományos és filozófiai művei mellett jelentősek az irodalom, a zene, az esztétika kérdéseivel foglalkozó írásai is.

Osztrák csillagász
Littrow, Johann Joseph fia. 1832-től a bécsi egyetemi obszervatórium munkatársa, 1841-ben követte apját a professzori és igazgatói székben. Nevéhez fűződik a modern, új bécsi egyetemi csillagvizsgáló felépítése (1874-78), amely ma is Európa egyik legnagyobb obszervatóriuma. Számos magyar csillagász kezdte nála tanulmányait. Jó képességű ismeretterjesztő is volt. Főleg asztrometriával, üstökösök és kisbolygók pozíciójának meghatározásával. foglalkozott. Jelentős érdemeket szerzett a meteorrajok és üstökösök kapcsolatának kimutatásában. Kiadta Hell Miksa és Sajnovics János norvégiai útinaplóját, ennek magyarázó szövegében Hell Miksát az észlelési adatok meghamisításával vádolta. Ezeket a vádakat az amerikai Simon Newcomb megcáfolta, és kimutatta, hogy K. L. Littrow előítéletekkel közelítette meg Hell Miksa munkáját. (Bartha Lajos)

Német fizikus
1897-ben doktorált Berlinben és ettől kezdve Planck asszisztenseként dolgozott. 1900-tól 10 évig Göttingenben dolgozott, majd a milánói egyetem elméleti fizika professzora lett. 1919-ben a müncheni, később a stuttgarti, aztán az aacheni egyetemen kapott katedrát. Megalkotta a "merev elektron" elméletét, melynek alapja az elektrodinamika volt. Számításai jó közelítő eredményt adtak az elektron teljes tömegére. Következtetett arra is, hogy a tömeg a sebesség függvénye, de itteni számításait később a relativisztikus kísérletek nem igazolták. Nevét viseli az Abraham-féle energiatenzor, amely az izotrop szigetelők elektrodinamikai jellemzője. Eredményesen foglalkozott a gravitáció elméletével is.

Orosz matematikus
A moszkvai egyetemen tanult, Nikolai Luzin és Jegorov tanítványaként. A szovjet topológiai iskola alapítójának tekintik. 1923-tól 1932-ig évente rendszeresen hosszabb időt töltött Göttingenben, ahol Emmy Noether szemináriumain is részt vett. 1929-től a moszkvai egyetem professzora. 1938-tól a Szteklov Matematikai Intézetben is dolgozott, 1953-tól a Szovjet Tudományos Akadémia tagja. Számos topológiai törvény és fogalom viseli a nevét. Tanítványa volt többek között Lev Pontrjagin és Alekszander Kuros. 1936-ban Nikolai Luzin ellen politikai támadás indult, amelyben Luzin számos tanítványa is részt vett, közöttük Alekszandrov is. A "Luzin-ügy" részletei csak 1990 után váltak ismertté.

Gyógyszerész, botanikus, entomológus
A gyógyszerészoklevelet Pesten szerezte meg, majd 1805-ben Pécsett lett gyógyszerész és gyógyszertár-tulajdonos. Baranya vm.-ben és Szlavóniában rendszeresen gyűjtött növényeket és rovarokat. Kapcsolatban állt Sadler Józseffel is. Nagy lepke- és növénygyűjteményt hagyott hátra. Fia, Károly az ő gyűjtései alapján írta meg disszertációját a pécsi flóráról.

Hídépítő mérnök
A budapesti műegyetemen végezte tanulmányait. 1869-ben a MÁV szolgálatába lépett. Számos hidat tervezett és építési munkáit vezette. 1881-ben az újonnan szervezett műszaki tanács tagjává nevezték ki, 1894-től a Dunahídosztály vezetője volt. A budapesti régi Erzsébet- és Ferenc József (ma Szabadság)-híd, a pozsonyi és komáromi Duna-hidak, a puchói Vág-híd, a tiszaújlaki Tisza-híd és a marosújvári Maros-híd építése is nevéhez fűződik.

Fémkohómérnök, műegyetemi tanár
1902-ben a selmecbányai akadémián kohómérnöki oklevelet nyert. Ezt követően Kapnikbánya, Alsófernezely, majd Zalatna fémkohóinál működött. 1913-tól a selmecbányai akadémia, majd a soproni főiskola fémkohászati tanszékének tanára. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemnek megalakulásától haláláig tanára volt. Eljárást dolgozott ki a poralakú félkoksz darabos házi tüzelőszerré alakítására. Foglalkozott a recski érc gazdaságos felhasználásával is. Romwalter Alfréddal közösen kutatta a hazai vasban dús bauxitok hasznosításának kérdését. Módszert dolgozott ki a csucsomi aranytartalmú antimonszínpor és a Nagybánya környéki aranytartalmú piritszínporok feldolgozására. Technikatörténeti kérdések is érdekelték.

Skót geológus
1816-ban Oxfordban az Exeter College hallgatója lett, geológiát hallgatott. 1819-ben szerezte meg a diplomáját, ekkor a Londoni Geológiai Társaság tagjai sorába is fölvették. Később a Társaság titkára, majd két cikluson keresztül a Társaság elnöke is volt. 1819-től jogi tanulmányokat is végzett. 1822-ben utazást tett Anglia délkeleti részében, ahol alapos geológiai vizsgálatokat végzett. 1823-ban rövidebb tanulmányutat tett Párizsba, majd 1828-tól nagyszabású geológiai expedícióra indult Párizsba, Észak-Itáliába, Szicíliába. Vizsgálta a különböző kőzetrétegeket és a vulkanizmust. Ennek alapján fogalmazta meg az ún. uniformizmus elvét, mely szerint a Föld felszínét a múltban is a ma ismert természeti erők és természettörvények formálták olyanná, amilyennek ma látjuk. Ez a folyamat rendkívül hosszú idő alatt zajlott le. Rétegtani vizsgálatai eredményeképpen a földtörténeti harmadkort további korszakokra osztotta: pliocénre, miocénre és eocénre. 1831-1833-ig a londoni King's College geológiai tanszékét vezette. Korszakalkotó műve, a Principles of Geology (1830-1833), megalapozta a tudományos módszereken alapuló modern geológiát. Még számos utazást tett, ezeken végzett megfigyelései alapján folyamatosan finomította elméletét. Támogatta Darwin elméletét a természetes szelekcióról. 1848-ban lovagi, majd 1864-ben baroneti címet kapott. Nevét többek között a Holdon és a Marson egy-egy kráter, valamint Tasmániában, Kaliforniában és Kanadában a Mount Lyell nevű hegycsúcsok, Grönlandon pedig a Lyell-föld őrzi.

Francia kémikus
Számos ipari állást töltött be, mielőtt kinevezték a kémia professzorává Bordeaux-ban (1838), 1848-tól a párizsi pénzverde próbamestere volt. Sok fontos szerves vegyületet fedezett fel. Charles Gerhardt-tal egy szerveskémiai rendszerezést is kidolgozott. A szerves vegyületek összetételét és reakcióit a szerkezeten alapuló "egységes" elmélettel próbálták értelmezni. Justus von Liebig és Jöns Berzelius - a dualisztikus elmélethez ragaszkodva, amely szerint minden kémiai vegyület elektropozitív és elektronegatív részből áll - támadta az elképzelést. Laurent hozzájárult az Avogadro-törvény elfogadtatásához, és ezzel elősegítette az atomtömegek pontos meghatározását.

Amerikai matematikus
A Texas-i egyetemre 16 éves korában iratkozott be, a B. Sc. fokozatot is rövid idő alatt szerezte meg. Tanára, G. B. Halsted útmutatása nyomán bebizonyította, hogy Hilbert egyik geometriai axiómája redundáns. Ezért doktori ösztöndíjat nyert a chicagoi egyetemen. Miután több egyetemen adott elő, visszatért a Texas-i egyetemre, itt 1930-tól 1969-ig, 87 éves koráig tanított. Fő szakterülete a topológia volt. Tanítási módszerét, a Moore-módszert, sokan átvették.

Fizikus-mérnök, tanszékvezető egyetemi tanár
Testvérei: Imre és István Pál. Egyetemi tanulmányait Bécsben kezdte és Münchenben folytatta, majd 1935-ben a stuttgarti műszaki egyetemen szerzett fizikus-mérnöki oklevelet. Hazatérése után a Tungsram Rt. kutatólaboratóriumában dolgozott 1952-ig. 1947 után a kutatólaboratórium osztályvezetője és a Távközlési Kutató Intézet elektroncső-laboratóriumának vezetője volt. A mikrohullámú elektroncsövek hazai fejlesztését szervezte meg és irányította. Kidolgozta a haladóhullámú cső prototípusát. 1952-ben a BME vezeték nélküli híradástechnika tanszéken docensi beosztásban kezdte meg oktató tevékenységét. Megszervezte és kialakította a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet elektronikus laboratóriumát. Ennek munkáját előbb vezetőként irányította, majd tudományos tanácsadóként segítette. Tanszékvezető egyetemi tanári minőségben vett részt az egyetem korszerűsödő villamosmérnök-képzésében nyugdíjba vonulásáig, 1982-ig. Az 1953-1954-es tanévben a Villamosmérnöki Kar dékánhelyettese volt. Tanszékén kezdetben az elektroncsövek, később a félvezetők méréstechnikája területén folytatta tudományos kutató tevékenységét. Tagja volt több hazai és nemzetközi tudományos bizottságnak. Részt vett a Fizikai Szemle szerkesztésében. Számos kitüntetéssel ismerték el tevékenységét.

Elméleti fizikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten, Debrecenben és Kolozsvárott végezte. 1943-ban a kolozsvári Bolyai tudományegyetemen doktorált; két év múlva az egyetem Elméleti Fizikai Intézetének vezetője lett. 1950-1953-ig Debrecenben az Elméleti Fizikai Tanszéken volt tanszékvezető docens. 1953-ban áthelyezték az ELTE-re, ahol 1960-ban kapott újra egyetemi tanári kinevezést. Itt dolgozott haláláig. Munkássága a kvantumelmélet, statisztikus fizika és az irreverzibilis termodinamika területét ölelte fel. 1974-ben W. Heisenberggel együtt vezetett egy szemináriumsorozatot Dubrovnikban a kvantummechanika elvi kérdéseiről. Nemzetközileg elismert termodinamikus volt, az irreverzibilis termodinamikában az általa felfedezett Helmholtz-Fényes-elv őrzi nevét. A kvantummechanika valószínűségi értelmezésében is nagy szerepet játszott. Ő szerkesztette a Modern Fizikai Kisenciklopédiát.

Finn csillagász és matematikus
A Helsingfors-i egyetemen tanult, 1857-ben doktorált. 1857-től 1873-ig az egyetem matematikaprofesszora volt, majd 1874-től magasrangú köztisztviselőként a finn állami oktatásügy irányítójának helyetteseként működött. Az égi mechanika, variációszámítás, differenciálgeometria, valamint a nyugellátás matematikai modelljeinek tárgyában írt cikkeket és elméleti csillagászatot adott elő. Fia, Ernst Leonard Lindelöf (1870-1946) igen jelentős matematikus volt.

Angol matematikus
Oxfordban tanult, Titchmarsh irányítása mellett készítette el doktori disszertációját 1939-ben. A háború alatt egészen 1946-ig kódfejtési feladatokon dolgozott Bletchley Parkban és Japánban. Különösen alkalmassá tette ilyen munkákra, hogy számos nyelven beszélt, többek között magyarul is: felesége is egy magyar születésű emigráns lett. 1946 után 2 évig Oxfordban tanított, majd megbízták a matematikai tanszék megszervezésével Ibadanban, Nigériában. 1956-tól 1960-ig Canberrában, majd ezután nyugdíjbavonulásáig, 1981-ig Torontóban volt professzor. Fő kutatási területe a Riemann-féle zéta-függvény volt, majd később a differenciál- és differenciaegyenletek. Nevéhez fűződik a Fredholm-operátorokra vonatkozó Atkinson-tétel.

Orvos, belgyógyász, endokrinológus, egyetemi tanár
1915-ben szerzett orvosi oklevelet Kolozsvárott. Az 1. világháborúban katonaorvosként szolgált az orosz, olasz és albán harctereken. 1919-1920 között Budapesten az I. sz. Kórbonctani Intézetben dolgozott, majd 1920-1934 között a III. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, tanársegéd, adjunktus. 1927-ben a bécsi Gyógyszertani Intézetben, 1927-28-ban a londoni Radiológiai Intézetben töltött tanulmányi időt. 1934-1940 között a budapesti Szent László, 1940-ben a Rókus Kórház belgyógyászati osztályát vezette. 1940-1945 között a kolozsvári tudományegyetem belgyógyászati klinikájának igazgatója, a belgyógyászat r. tanára. 1944-45-ben az orvosi kar dékánja volt. 1944 őszén megtagadta a kolozsvári orvosi kar kitelepítését Nyugatra. 1946-1958 között a budapesti II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára. 1958-ban Gegesi Kiss Pál, az egyetem akkori rektora politikai okokból kényszernyugdíjazta 1956-os szerepvállalása miatt. Tudományos tevékenysége az orvostudomány számos területére kiterjedt, pályája kezdetén főleg keringés-patológiai kérdésekkel foglalkozott, így többek között vizsgálta a hajszálerek beidegzését, a máj-és tüdőkeringés regulációját. Későbbi munkássága során főleg a neuroendokrin reguláció, döntően a hypothalamus-hypophysis kölcsönhatás zavarainak klinikai vonatkozásait, a diagnosztika és terápia lehetőségeit kutatta a hyperthyreosis syndroma és a vérképzés szabályozása területén. A 2. világháború éveiben segítette az üldözötteket. A személyi kultusz évei alatt politikailag szemben állt a rendszerrel. Számos külföldi akadémia és tudományos társaság választotta tiszteleti tagjai sorába. 1945-től az MTA levelező, 1946-tól rendes tagja volt.

Geofizikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, matematika-fizika középiskolai tanári (1931), majd egyetemi doktori oklevelet (1942) szerzett. 1933-ban az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetbe került, ahol megismerkedett az Eötvös-ingával végzett földmágneses mérésekkel. 1940-1949 az Egyetemi Csillagászati Intézetben tanársegéd, a csillagászati gyakorlatok vezetője. 1949-ben visszakerült a Geofizikai Intézetbe, ahol gravitációs és földmágneses módszerekkel foglalkozott. 1951-től a földmágneses osztály tudományos osztályvezetője. Munkásságával maradandó irányt mutatott az erőtér- geofizika művelői számára, és iskolát alapított a potenciálelmélet geofizikai vonatkozású összefüggéseinek feltárására és azok gyakorlati alkalmazására.

Mérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte (1940). 1945 előtt tervezőmérnökként dolgozott. Az általa épített vasbetonszerkezetek, köztük több híd, nemzetközi elismerést aratott elméleti és szerkezeti újszerűségével, gazdaságosságával és esztétikus külsejével. 1955-ben a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem II. sz. hídépítési tanszékére docensnek nevezték ki. 1961 őszén tanszékvezető egyetemi tanár lett. Az egyetem rektorhelyettese is volt. Fő kutatási területe a vasbetonszerkezetek, a héjszerkezetek alapvető kérdései voltak.

Patológus, labororvos, egyetemi tanár
Orvosi diplomáját 1952-ben kapta meg a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. 1951-ben honvéd ösztöndíjassá sorolták be. 1952 és 1956 között hadosztály higiénikus, majd a sugárbiológiai intézetben dolgozott. 1957 és 1994 között az Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet (Budapest) morfológiai osztályának munkatársa illetve osztályvezető főorvosa. 1994-1996 a hévízi kórház laborvezető főorvosa. Az enzimhisztokémia módszerek magyarországi egyik megalapítója 1968-ban az orvostudományok kandidátusa. 1978 c. egyetemi-, majd 1982-ben egyetemi tanári címet kapott. Előadások és gyakorlatok mellett Tanka Dezső 40 éve vett részt a szakasszisztens képzésben. E témában írt jegyzetei a mai napig is használatosak. 150 dolgozatot írt a sugárbiológia, a mozgásszervi patológia és az enzim-hisztokémia tárgyköréből. Levelező tagja volt a Német Reumatológus Társaságnak (1982). A "magyar patológia története" cimű, 2005-ben kiadott könyv társszerzője. Kitünetései: Baló Jozsef-, Romhányi György-, és Genersich Antal emlékérem. Farkas Károly és Bozsóky Sándor emlékérem. Az egészségügyi miniszter Batthyányi -Stratmann László dijjal tüntette ki. Az asszisztensképzésben kifejtett munkájáért 2004-ben PAME-dijban (Patológus Asszisztensek Magyarországi Egyesülete) részesült. (Dr. Josef Makovitzky)

Vízépítő mérnök
A budapesti műegyetemen szerzett diplomát 1962-ben, majd a Tiszántúli Vízügyi Igazgatósághoz került. 1964-től az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársa, 1974-től főosztályvezető. Tudományos munkásságának középpontjában a vízkészletgazdálkodás hazai és nemzetközi kérdéseinek megoldása állt. Részt vett a nemzetközi vízgazdálkodási együttműködési program kidolgozásában, a KGST és az ENSZ szervezeteinek vízügyi tevékenységében. 1983-87-ig az ENSZ Környezeti Programjának vízügyi vezetője volt Kenyában.

Angol fizikus, Nobel-díjas
A cambridge-t Trinity College hallgatójaként már 23 éves korában megírta és megvédte doktori disszertációját - matematikából. Ezután olyan fizikai problémák felé fordult, melyek megoldásához komolyabb matematikai felkészültség kellett. Ezért kezdett el foglalkozni a legkülönbözőbb hullámjelenségekkel, miközben kiterjedten végzett laboratóriumi kutatásokat és tartott jobbnál jobb egyetemi és ismeretterjesztő előadásokat. Nem csodálkozhatunk, hogy Maxwell után ő lett Cambridge-ben a Cavendish Laboratórium igazgatója, Tyndall után a Royal Institution vezetője, majd a Royal Society titkára, később elnöke, mellette a cambridge-i egyetem rektora. Fiatal, huszonéves tanítványával közösen publikálták a Rayleigh-Jeans törvényt, amely tökéletesen illeszkedett a fekete test elektromágneses sugárzásának nagy hullámhosszú tartományaira. 1904-ben Rayleigh fizikából, Ramsay kémiából kapott Nobel-díjat közös kutatási eredményükért, az argon felfedezéséért. Rayleigh nevét őrzi a gázmolekulák fényszórásának a frekvencia negyedik hatványával való arányossága, az ún. Rayleigh szórás is. Ahogy Kelvint Thomsonnak, úgy Rayleigh-t Strutt-nak hívták eredetileg, de a Strutt név ma már csak a fizikatörténészek számára hangzik ismerősen. (Dr. Radnai Gyula)

Japán matematikus
1953-ban diplomázott a Tokió Egyetemen, kutatódiákként, azután egyetemi docensként maradt ott, érdeklődési területe az algebrai számelmélet volt. 1955-ben igen merészen hangzó sejtést tett közzé a racionális együtthatós elliptikus görbékről. Később ennek Shimura Goro japán és André Weil francia kutatók finomabb megfogalmazását adták. Ezt a hipotézist Taniyama-Shimura-Weil-sejtésnek (röviden TSW-sejtés) nevezik. Ezt a sejtést később racionális együtthatós görbék egy elég nagy osztályára sok évi munkával Andrew Wiles-nek sikerült bizonyítania. A tétel azért rendkívül érdekes a matematikai tudomány szempontjából, mert belőle következik a nagy Fermat-tétel, melyet többszáz éven keresztül sokan eredménytelenül kíséreltek meg bebízonyitani.

Bányamérnök
A selmecbányai bányászati akadémián szerzett mérnöki oklevelet 1839-ben, majd Bécsben folytatta tanulmányait. 1843-ban helyettes tanárnak, 1847-ben r. tanárnak nevezték ki a selmecbányai akadémián a mineralógiai, geológiai és paleontológiai tanszékre. Ő volt az 1843-ban létesített tanszék első tanára. Munkássága elsősorban Selmecbánya, Körmöcbánya és környéke földtani viszonyainak vizsgálatára és földtani feltérképezésére terjedt ki. Jelentős a Magyarhoni Földtani Társulat megbízásából 1852-ben a Morva folyóval határos részről Jelentés Magyarországnak March folyóval határos részéről munkája, mely 1856-ban jelent meg. Ez a tanulmány később a Böckh Hugó által 1913-ban megkezdett sikeres egbelli kőolajkutatás földtani megalapozását is szolgálta. Elnöke volt a Selmeci Akadémiai Magyar Olvasótársaságnak, és vezetésével állították össze az akadémia hallgatói 1845-ben az első magyar-német bányászati szótárt, Bányászati szófűzér címmel. 1861-től az MTA tagja volt.

Agrogeológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen folytatott tanulmányai (1900-1905) után az Ampelológiai Intézetben, majd Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanársegédként (1908-1909) dolgozott. 1910-ben a Magyar Állami Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályára nevezték ki. Egyik létrehozója volt a Talajtani Intézetnek. 1946-tól 1949-ig az Agrártudományi Egyetem talajtani tanszékének ny. r. tanára, majd az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének munkatársa, 1949-1963 között a budapesti tudományegyetem meghívott előadója volt. Az agrogeológiai szemléletet a részletes vegyi anyagvizsgálattal ötvözte eggyé s ez a későbbiekben a magyar talajtan jellemzőjévé vált. A talajismereti térképezésnek irányítója maradt, de érdeklődése szorosan mezőgazdasági témák felé irányult.

Gépészmérnök, közíró, országgyűlési képviselő
A budapesti Műegyetemen 1911-ben gépészmérnöki oklevelet, 1929-ben doktorátust szerzett. 1927-39-ben egy budapesti villanyerőmű, 1942-44-ben a Magyar Optikai Művek tervezőmérnöke. 1939-40-ben nyilas programmal országgyűlési képviselő volt. A nyilas kormányzattal telepedett át 1945 tavaszán Ausztriába. Később kivándorolt Argentínába, ahol mérnökként dolgozott.

Szovjet kísérleti fizikus, a sztálini önkény áldozata
A leningrádi műegyetemen diplomázott, majd Abram Ioffe ajánlásával Leidenbe ment és 1926-tól négy éven át W. J. de Haas mellett dolgozott. A Szovjetunióba visszatérve Harkovban, az ottani fizikai-technikai intézetben hozta létre a Szovjetunió első hidegfizikai laborját, ahol nemsokára cseppfolyós héliummal is kísérleteztek. Amikor Landau 1932-ben megérkezett, már egy jól felszerelt laboratórium várta, hozzáértő, nemzetközi személyzettel. Ez lett Subnyikov tragédiája, néhány kollégájával együtt ugyanis kémkedésért letartóztatták... Landaunak akkor még sikerült áthelyeztetnie magát Moszkvába, Kapica intézetébe és több külföldi fizikusnak is sikerült kerülő utakon kijutni a Szovjetunióból, Subnyikovot azonban a hamis vádak alapján elítélték és kivégezték. (Dr. Radnai Gyula)

Geológus, szakíró, egyetemi tanár
Vitális Sándor geológus apja. Budapesten a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen 1893-ban szerzett természrajz-földrajz-szakos középiskolai tanári oklevelet. 1893-ban Lóczy Lajos professzor tanársegédje lett, majd Budapesten, ill. Selmecbányán gimnáziumi tanárként működött. 1903-ban Selmecbányán az ottani Bányamérnöki- és Erdőmérnöki Főiskola Geológiai Tanszékének adjunktusává nevezték ki, ugyanott 1912-ben a föld- és ásványtan professzora lett. 1920-ban működését Sopronban folytatta, mint a földtan-telepismereti tanszék tanára, műegyetemi tanárként. Fő eredményeit a szénkutatás terén érte el.

Tudományfilozófus
A debreceni tudományegyetemen szerzett fizika-filozófia tanári diplomát, majd ugyanitt doktorált 1947-ben Karácsony Sándornál. Disszertációjának címe 'A fogalomalkotás szociológiája a természettudományban'. 1949-ben Moszkvában, a Lomonoszov egyetemen az MTA aspiránsaként elméleti fizikai stúdiumokat hallgatott. 1950-től 53-ig Recsken raboskodott. Kiszabadulása után Rényi Alfréd vette védőszárnyai alá és biztosított számára könyvtárosi állást Budapesten, a Marematikai Kutatóintézetben. Itt fordította le Pólya György How to solve it? (A gondolkodás iskolája) c. könyvét. 1956-ban elhagyta az országot. 1960-ban Cambridge-ben filozófiai és tudománymódszertani doktorátust szerzett, majd a London School of Economics filozófiai karán lett professzor. Életeleme volt a vitatkozás, ugyanakkor környezete, mellyel állandó vitában állt, meghatározó módon befolyásolta eszmevilágát. Egyetemista korában olvasmányélményei hatására, meggyőződésből lett a lenini tanok híve, meggyőződésből vált 1945 után sztalinistává, Recsk után reformkommunistává, Angliában pedig konzervatív antikommunistává. Hanák Péter szerint "Lakatos elviselhetetlen jellem volt. A marxizmus-leninizmus ezen csak rontott". Életéről Mérei Anna készített filmet 1999-ben "Ember, vagy ördög - ki volt Lakatos Imre?" címmel. Ellentmondásos személyiségének negatív oldalai erósödtek fel az üldöztetés, majd a Rákosi rendszer idején, míg 1956 után Angliában a filozófia művelésében és oktatásában találta meg szelleme kibontakoztatásának lehetőségét. (Dr. Radnai Gyula)

Angol vegyész, Nobel-díjas
A Cambridge-i Egyetemen szerzett diplomát és doktori fokozatot, majd a cambridge-i Emmanuel College tudományos munkatársa volt. 28 évig irányította az egyetem fizikai-kémiai tanszékét. Az angol Sir George Porterrel és a német Manfred Eigennel együtt kapott kémiai Nobel-díjat 1967-ben. Mindhármukat a nagyon gyors kémiai reakciók tanulmányozásáért tüntették ki. Norrish és Porter, aki 1949 és 1955 között együtt dolgozott, csaknem nanoszekundumos időbeli felbontással tanulmányozta a kémiai reakciókat és a változások átmeneti állapotait.

Építészmérnök
Oklevelét 1923-ban szerezte meg a Műegyetemen. 1939-1941 között országgyűlési képviselő. 1945-ben az emigrációt választotta. Amerikában építésztervezői gyakorlatot folytatott. 1958-ban létrehozta a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségét. 1963-ban megalapította a Studies for a New Central Europe c. folyóiratot.

Matematikus, vegyész, c. egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Eötvös kollegistaként a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán végezte. 1933-ban első helyezést ért el az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat matematikai versenyén és második helyezést fizikai versenyén. 1938-ban matematika-fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerzett. Szakmai pályáját 1941-ben vegyészként kezdte, a Chinoin gyógyszergyárban szerveskémiával, majd 1945-től 1951-ig az Egyesült Izzó kutató laborjában lumineszcencia ill. ipari kutatással foglalkozott Szigeti György csoportjában. Részt vett az első magyar fénycső kifejlesztésében. Vegyészi munkája mellett folyamatosan foglalkozott matematikával, 1942-ben Fejér Lipótnál matematikából doktorált. 1951-től 1961-ig a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán az I. sz. Matematikai Tanszék docense majd tanszékvezetője volt. 1952-ben matematikából kandidátusi, 1955-ben akadémiai doktori címet szerzett. 1962-ben az MTA Matematikai Kutató Intézetének Differenciálegyenletek Osztályára került, amelynek 1970-től vezetője volt. Eközben az ELTE TTK I. sz. Analízis tanszékén komplex függvénytant adott elő, amit 1972-ben c. egyetemi tanári címmel ismertek el. Szakterülete a matematikai analízis, ezen belül a differenciálegyenletek és a sorelmélet volt. Szívesen foglalkozott alkalmazott matematikai - fizikai, műszaki - problémák (matematikai) megoldásával, mint pl. a Schrödinger egyenlet megoldása a háromtest-problémára, vagy membránok rezgései, stb. 1970-ben Akadémiai, 1973-ban Állami díjat kapott.
(Dr. Radnai Gyula, Dr. Makai János)

Gyógyszerész, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetemen 1950-ben gyógyszerészi, 1958-ban gyógyszerészdoktori diplomát kapott. A szegedi egyegyetem Gyógyszerészi Vegytani Intézetében előbb tanársegéd, majd adjunktus. 1965-től a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika laboratóriumát vezette. 1970-ben egyetemi docens lett. Kutatási területe a műszeres klinikai-kémiai analízis a szülészet-nőgyógyászatban és az endokrinológia. Biokémiai diagnosztikai elemzéseivel külföldön is sok sikert ér el.

Fizikus, gépészmérnök
1958-ban szerzett gépészmérnöki diplomát a BME-n, 1990 óta a műszaki tudományok doktora. 1967-től vezette az egyetemi tanreaktor tervezését és kivitelezését. 1973-tól 1993-ig a Nukleáris Technikai Intézet igazgatója volt, úttörő szerepet játszott a magyarországi atomenergiai oktatás elindításában. Munkásságának fő területei az atomerőművek üzemeltetésével és biztonságával kapcsolatos kérdések voltak. Atomerőművek üzemtana című tankönyvsorozata a rá jellemző igényességgel megírt korszerű munka. Széleskörű, magabiztos szakmai tudása, közvetlensége méltán váltotta ki kollégái és tanítványai megbecsülését. 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. (Piriti János)

Olasz matematikus
A torinói egyetemen tanult, tanulmányait Corrado Segre irányította és hatással volt rá Guido Castelnuovo is. Göttingenben Felix Klein mellett tanult egy évig. 1894-től 1898-ig Castelnuovo asszisztense volt Rómában, majd 1899-től 1901-ig Messinában tanított. 1901-től 1938-ig a torinói egyetem professzora volt, ekkor a fasiszta rendszer elmozdította tanszékéről. Ezután Svájcban tanított, a háború után pedig vendégprofesszorként több amerikai egyetemen adott elő. Jelentős eredményeket ért el az algebrai és a projektiv geometriában. Nevét viseli a Fano-féle projektív sík. Eredményei a hibajavító kódok elméletében is fontosak. Fia, Ugo Fano elméleti fizikus volt.

Dél-afrikai szívsebész
Ösztöndíjasként az amerikai Minneapolisban, a neves szívsebész Clarence Walton Lillehei mellett ismerkedett meg a szakma fortélyaival. 1968-ban tanulmány utat tett Kaliforniában. Ekkor ismerkedett meg Shumway kutatásaival. Hazamenve december 3-án elvégezte az első emberi szív átültetését. Barnardnak az az érdeme, hogy az első műtéttel nagy nyilvánosságot teremtett a szívátültetésnek, és egyben megindított egy olyan immunológiai kutatás sorozatot, ami később lehetővé tette a biztonságos szervátültetést.

Gyógyszerész, vegyész, fényképész
1848-ban honvédtisztként harcolt. 1855-ben Bécsben szerzett mesterdiplomát gyógyszerészetből és kémiából. 1858-ban alapított gyógyszertárat. Először kedvtelésből foglalkozott fényképészettel, majd 1871-ben Eperjesen fényképészeti műtermet nyitott. 1878-ban ugyanott felállította az első magyar fototípiai intézetet, melynek központját később Budapestre tette át. Első sikereit a Tátráról készített fényképsorozattal aratta. A magyar fényképészet történetében a táj- és városfelvételek egyik kezdeményezője és művelője volt.

Fizikus, egyetemi tanár
Kolozsvárott végezte el az egyetemet, doktori oklevelét 1884-ben szerezte meg, itt lett magántanár 1902-ben "Az elektromosság és a mágnesség kísérleti tana" tárgykörből. 1904-ben Kolozsváron ny. rk. tanár, 1917-ben egyetemi ny. r. tanár lett. Elektrotechnikát oktatott a kolozsvári egyetemen, ehhez írt tankönyveket. 1921-től a szegedi egyetemen tanított, 1922-1923-ban rektor, 1925-1926-ban dékán, 1921-1922-ben és 1926-1927-ben prodékán volt. 1932-ben nyugdíjazták. Tudományos kutatásai során főként az elektromos hullámok mozgásával és elektrotechnikával foglalkozott.

Vegyészmérnök
1933-ban szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen. 1933-1949 között a Krausz és Moskovitsh-féle élesztőgyárban dolgozott. 1949-től az Erjedésipari Kutató Intézet helyettes vezetője, 1957-1973 között az Intézet igazgatója. Munkássága jelentős volt a szervezett kutatás megalapozásában és fejlesztésében, elsősorban az élesztő- és a szesziparhoz kapcsolódott.

Gyógyszerész
A szegedi tudományegyetemen 1935-ben gyógyszerészi, 1942-ben gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Kolozsvárott analitikai kémiai munkát végzett. 1950-1957 között kiszombori és makói patikákban dolgozott. Gyógyszerismertető előadásokat tartott. 1957-től a szegedi orvostudományi egyetemen a Gyógynövény- és Drogismereti Intézetben előbb tanársegéd, majd adjunktus. 1976-1979 között az intézet megbízott vezetője. Drogok hatóanyagait vizsgálta. Számos új eljárást dolgozott ki szerkezetük megállapításához, szennyezésvizsgálatokat végzett.

Svájci fizikus, geológus, meteorológus
Genfben a kétszázak tanácsának tagja volt, később az angol királynő felolvasójává nevezték ki és a göttingeni egyetemen a filozófia és geológia tanára lett. A jenai csata után Angliába költözött, itt főképpen geológiával foglalkozott, de emellett számos fizikai kísérletet is végzett. Ő fedezte fel 1772-ben a víz sűrűségének maximumát és annak hőmérsékletét 41 Fahrenheit fokban határozta meg. Foglalkozik a légköri vízgőz magaviseletével. Az atomisztikus fizika híve volt.

Német matematikus
1850-től a königsbergi egyetem Jacobi által alapított iskolában tanult, tanára volt többek között Hesse. Königsbergben Franz Neumanntól tanult matematikai fizikát. Miután elvégezte az egyetemet, Berlinben különféle iskolákban oktatott. 1858-tól a karlsruhei, 1863-tól a giesseni és 1868-tól a göttingeni egyetemeken tanított. Kutatómunkája kezdettől fogva összekapcsolódott a hidrodinamikával és a rugalmasságtannal. Giessenben Paul Gordannal együttműködve vezette be a Clebsch-Gordan koefficiens fogalmát, mely később az elméleti fizikában kapott fontos alkalmazást. Algebrai geometriai művét (Über die Anwendung der Abelschen Functionen in der Geometrie) a modern algebrai geometria megszületéseként tartják számon. Clebsch nagyban hozzájárult a giesseni algebrai geometriai és invariánselméleti iskola kialakulásához. Göttingenben Carl Neumann-nal, korábbi königsbergi tanárának fiával közösen Mathematische Annalen néven matematikai folyóiratot alapított.

Lengyel fizikus, kémikus, kétszeres Nobel-díjas
1891-ben Párizsba költözött, s a Sorbonne-on Paul Appel, Gabriel Lippmann és Edmond Bouty előadásait kezdte látogatni. Az egyetemen olyan - akkor már közismert - fizikusokkal találkozott, mint Jean Perrin, Charles Maurain és Aimé Cotton. 1893-ban szerzett licenciátust a fizikai tudományokból. Lippmann kutatólaboratóriumában kezdett dolgozni. 1894-ben a matematikai tudományokból is licenciátust kapott. Az év tavaszán ismerkedett meg Pierre Curie-vel. Házasságkötésük egy világra szóló eredményeket hozó kapcsolat kezdetét jelezte. 1898 nyarán felfedezték a polóniumot, majd néhány hónappal később a rádiumot is. A radioaktivitás kutatásában elért eredményei tették világhírűvé. 1903-ban Henri Becquerellel és férjével, Pierre Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Az 1911-es kémiai Nobel-díj egyedüli díjazottja volt.

Geológus
Az ELTE-n 1953-ban geológusi oklevelet szerzett. Szakdolgozata a Budai-hegység rétegtani viszonyaival foglalkozott. 1953-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem földtani tanszékén tanársegéd, 1954-ben a Komlói Szénbányászati Trösztnél és a Nehézipari Minisztérium Szénbányászati Főosztályán dolgozott. 1956 végén külföldre távozott és a kanadai Reginában telepedett le. Itt a Department of Mineral Resources-nél helyezkedett el. 1967-1969 között ösztöndíjas a cambridge-i Churchill College-ben, majd visszatérve Kanadába a Research Section Sedimentary Geology Division geológusa. Munkásságának legnagyobb része Saskatschewan D-i és DK-i területének kutatásához kapcsolódik. Több publikációjában részletesen elemezte a Mississippian képződmények korrelációját, a kambriumi és a devon rétegek kifejlődését, az olaj- és a gázelőfordulási lehetőségét. Részt vett a saskatchewani Földtani Társulat munkájában, amelynek 1971-ben elnöke is volt.

Francia természettudós, botanikus
Montpellier-ben orvostudományt tanult, 1722-ben beosztott demonstrátorként kezdett dolgozni a párizsi Jardin du Roi-ban. Ő alapozta meg a növények osztályozásának a növényi csíra anatómiai ismertetőjegyein alapuló rendszerét, az első olyan rendszer, amely már hasonlít a mai természetes rendszerhez. Sziklevél nélküliek (azaz virágtalanok), egyszikűek, kétszikűek csoportosítást használt. 1759-ben felkérték, hogy hozzon létre egy botanikus kertet a versailles-i Kis-Trianon palota mellett. A növények elrendezésének módszere Carl Linné elképzeléseit tükrözte, amelyet később unokaöccse, Antoine-Laurent de Jussieu tett teljessé.

Francia kémikus
Orvosi diplomáját Torinóban szerezte. Felfedezte az ammónia összetételét (1785) és bevezette a klórt mint fehérítőszert. Kidolgozta annak módszerét, hogyan lehet ércből vasat nyerni és acéllá feldolgozni. Bár kálium-klorát készítménye nem volt alkalmas a puskapor salétromának helyettesítésére, ahogyan ő szerette volna, de lehetőséget adott színes tűzijátékok készítésére. Elsőként ismerte fel, hogy részben a reagáló anyagok tömegétől függ, hogy teljesen végbemegy-e valamely kémiai reakció, így közel jutott a tömeghatás törvényének kimondásához.

Csillagász, geodéta
A pesti Királyi Egyetemen Nagyváradon, majd a pesti Egyetem Mérnökképző intézetében tanult, csillagászati ismereteit Bécsben szerezte. 1786-tól Taucher Ferenc mellett másodcsillagász volt a Budai Csillagvizsgálóban, majd I. adjunktusa. Gyakorlati észlelések mellett elméleti csillagászattal is foglalkozott, égimechanikai kézikönyve azonban kéziratban maradt. 1799-től József nádor felkérésére Lipszky János nagyszabású Magyarország-térképező munkájához a geodéziai alappont hálózat kiépítését kezdte meg. 12 város földrajzi szélességét mérte.

Mérnök, tanár
1837-1840-ben Selmecbányán tanult bányászatot-kohászatot. Gyakorlati idejét Bécsben töltötte, illetve mérnökként dolgozott az ausztriai sóbányáknál. 1847-ben került a selmeci akadémiára, ahol a geometria-építészet tanszék tanára, majd vezetője lett. A szabadságharc kettészakította itteni karrierjét, 1848-ban Leobenbe távozott, s az ottani akadémián tevékenykedett 1872-ig. Ő volt a poláris és kompenzáló planiméter feltalálója. Jakob Amslertől függetlenül, de vele egyidejűleg találta fel és szabadalmaztatta a poláris és orthogonális rudas planimétert, amely a terület mérésére szolgáló műszer. Nevéhez fűződik a gömbplaniméter elvének lefektetése is.

Magyar születésű amerikai fizikus, sakkozó
Családjával 1913-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. 1926-ban a chicagoi egyetemen fizikus oklevelet szerzett, majd a milwaukee-i Marquette Egyetemen elméleti fizikát adott elő. Később ugyanitt professzori címet szerzett. Sakkozni tízéves kora körül tanult meg, 1935 és 1965 között kilenc alkalommal lett Wisconsin állam bajnoka. Nevéhez fűződik a sakkozói teljesítményt számszerűen értékelő Élő-pontszámok rendszerének kidolgozása. 1978-ban New Yorkban jelent meg a sakkjátékosok értékelésében ma is alapműnek számító The Rating of Chessplayers, Past and Present című műve. Az általa kidolgozott rendszert ma is alkalmazzák.

Holland csillagász
A Groningeni Egyetemen végzett tanulmányai után, 1924-től csillagász volt a Leideni Obszervatóriumban. 1945-ben az intézet igazgatója lett, ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be. 1927-ben megállapította, hogy a Tejútrendszer forog és meghatározta ennek a differenciális rotációnak az alapvető paramétereit. Az 1950-es években részt vett a Tejútrendszer hidrogén-felhőinek feltérképezésében a 21 cm-es rádiósugárzásuk alapján. Vizsgálta az üstökösök eredetét, felvetette egy a Naptól kb 50.000 csillagászati egységnyire elhelyezkedő felhő létét, ahonnan az üstökösök érkeznek. A később Oort-felhőnek elnevezett térrész létezését a legtöbb csillagász elfogadja. 1958 és 1961 között a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke volt.

Biológus
A magyar szervátültetési program egyik kidolgozója. Biológusi oklevelét 1962-ben szerezte az ELTE TTK-án. 1962-1966-ban a pestmegyei KÖJÁL biológusa, majd a SOTE radiológiai intézet tanársegéde, ahol immunszupresszív gyógyszerek immunválaszra gyakorolt hatásával foglalkozott. 1970-1982-ben az Országos Hematológiai Intázet tudományos munkatársa. 1971-ben Innsbruckban, 1972-ben Angliában, 1975-1977-ben Németországban ösztöndíjas.

Flamand matematikus
A leghíresebb könyve "Theoremata de centro gravitatis partium circuli et ellipsis" (1632), amelyben először határozta meg egy körcikk súlypontját.

Amerikai műkedvelő fizikus, jogász, a kutatás-fejlesztés támogatója
A Yale és a Harvard egyetemen tanult, jogászként dolgozott. Az 1. világháborúban tüzérségi szolgálatot teljesített, szabadalmaztatta az ún. Aberdeen Chronograph-ot, amellyel a lövedékek kilövési sebességét az addiginél pontosabban lehetett mérni. Az 1. világháború után befektetésekkel foglalkozott, többek között az elektromos energiaellátást kiépítő vállalatok létrehozásával és fejlesztésével. Az 1929-es nagy világválságból tovább vagyonosodva került ki. Ez után nagy vagyonával jelentősen támogatta a tudományos és műszaki fejlesztéseket. Létrehozott egy kutatólaboratóriumot Tuxedo Parkban, New York közelében, ahol sajátmaga is kísérleteket végzett és eredményeket ért el. Jelentősen támogatta a radar fejlesztését, ezzel hozzájárult a szövetségesek győzelméhez a 2. világháborúban. 1947-ben bezárta laboratóriumát és visszavonult.

Kohómérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán végezte 1926-1935 között a Magyar Rézhengerműveknél, 1935-től 1949-ig a Csepeli Fémműveknél működött. 1946-tól a soproni kohómérnöki karon a kohógéptan tanszék tanára. 1949-től oktatói és tudományos munkásságot folytatott. 1952-től a kohómérnöki kar Miskolcra költözésével munkásságát a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen folytatta. A kohászat gépészeti és elméleti mechanikai problémáival foglalkozott. 1950-től az MTA tagja volt.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
A Magyar Királyi József Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1924-ben. Oktatói tevékenységét 1925-ben kezdte meg az Élelmiszerkémiai Tanszéken Vuk Mihály mellett. 1932-ben egy új tantárgy, a technikai mikroszkópia előadója lett, amelyet húsz éven át oktatott. 1948-52-ben a mezőgazdasági kémiai technológia tanszék tanszékvezetője, 1948-49-ben a BME Vegyészmérnöki Osztályának dékánja volt. Tudományos munkássága során főként élelmiszerkémiával, az élelmiszerek vizsgálatával, minősítésével, technikai mikroszkópiával foglalkozott.

Skót matematikus, fizikus
A St Andrews Egyetemen végezte tanulmányait. Éveken keresztül különböző családoknál nevelőként működött. 1805-ben az Edinburgh-i egyetemen nyerte el a matematika-professzori állást, majd 1819-ben a természettudományok professzora lett. Geometriával és trigonometriával foglalkozott. Fizikai vizsgálataiban elsősorban a hővel kapcsolatos jelenségeket vizsgálta. Invenciózus feltaláló volt, számos műszert szerkesztett, többek között differenciál hőmérőt és higroszkópot is. Ő készített először mesterséges úton jeget. Hősugárzással kapcsolatos vizsgálataihoz szerkesztette meg az ún. Leslie-féle kockát.

Német matematikus
1885-től 1890-ig a Breslaui Egyetemre járt, majd Münchenben folytatta tanulmányait, ahol Walther Franz Anton von Dyck mellett dolgozott. 1898-tól a Cambridge-i Egyetemen töltött egy évet. 1911-ben professzor lett Stuttgartban, ahol 1935-ig dolgozott. 1901-ben fejlesztették ki az ún. Runge-Kutta módszert, amelyet differenciálegyenletek megoldására használnak.

Új-zélandi matematikus
A skóciai Edinburgh Egyetem hallgatója volt, majd élete legnagyobb részét is itt töltötte. Fiatal korában atlétabajnok volt. Brilliáns memóriával rendelkezett. A pi első 700 - más források szerint 2000 - jegyét fejből tudta. Kutatási területei a következők voltak: numerikus módszerek, algebra (determinánsok, szimmetrikus csoportok), statisztika, sajátérték-problémák, számítási algoritmusok. 1995-ben, halálának századik évfordulóján évente kiosztandó Aitken-díjat alapított az Új-zélandi Matematikai Társaság.

Biológus, főiskolai tanár
A budapesti tudományegyetemen végzett és doktorált, az egyetem általános növénytani intézetében dolgozott 1941-ig. Szakelőadó adjunktus a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvosi osztályán. A növénytan r. tanára a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán és a Tanítóképző Intézet Tanárjelöltek Apponyi Kollégiumában. A méz virágportartalmának vizsgálatával és a méhlegelő tanulmányozásával foglalkozott, e kutatási terület hazai úttörője volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Columbia Egyetemen doktorált 1958-ban, ezután ugyanitt tanított, 1963-tól professzorként. 1962-ben Leon Ledermannal és Jack Steinbergerrel neutrínónyalábot állítottak elő, és felfedezték a müon-neutrínót, megállapítva, hogy a töltött leptonok mindegyikéhez más-más neutrínó tartozik. 1966-tól a Stanford Egyetemen vizsgálta a semleges kaonok bomlásának töltésaszimmetriáját. Az 1970-es években számítógép-biztonsági rendszerek tervezésével foglalkozó céget alapított. 1991-től a Brookhaven Laboratórium igazgatóhelyettese volt. 1972-ben nagy sikerű tankönyvet írt a klasszikus elektrodinamikáról. 1988-ban fizikai Nobel-díjat kapott Jack Steinbergerrel és Leon Ledermannal megosztva "a neutrínónyaláb módszerért, és a müonneutrínó felfedezésével a leptonok dublet szerkezetének kimutatásáért" (Piriti János)

Matematikus, műegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti műegyetemen, a budapesti tudományegyetemen és a lipcsei egyetemen végezte. 1885-től magántanár és repetitor a műegyetemen. 1897-től nyugalomba vonulásáig, 1933-ig a műegyetemi könyvtár vezetőjeként sokoldalú munkásságot fejtett ki a könyvtár fejlesztésében. Több ízben volt a műegyetem rektora. Részt vett az Eötvös Loránd kezdeményezésére alakult Matematikai és Fizikai Társulat alapításában, melynek 1893-tól titkára, 1913-tól másodelnöke, 1931-től elnöke volt. 1891-1894-ben a Matematikai és Fizikai Lapok, 1895-től a Matematikai és Természettudományi Értesítő szerkesztője. Algebrai kutatásai során a magasabb fokú kongruenciák gyökeivel és más elméleti kérdéseivel, a determinánsokkal, mátrixokkal, kvadratikus alakokkal, a körosztással, négyzetes maradékokkal, algebrai és elliptikus függvényekkel foglalkozott. A "magyar matematikai iskola" egyik fontos kutatási területévé vált mátrix-elmélet első hazai művelője. A számelméletben a Kőnig-Rados-tétel őrzi nevét. Rados Ignác öccse. 1894-től az MTA tagja.

Matematikus, módszertani kutató
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti egyetemen szerezte. Pedagógiai képességeit, minden új iránt fogékony természetét az Eötvös Collegium segített kibontakoztatni. Csereösztöndíjjal másfél évet Pisában a Scuola Normale Superiorén töltött. 1945-től a kunszentmiklósi gimnáziumban, majd a szegedi Móricz Zsigmond Kollégiumban tanított. 1951-től 1963-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a matematika tanításának módszertanát oktatta és kutatta. 1963-tól az Országos Pedagógiai Intézet matematika tanszékéről irányította komplex matematikatanítási kísérletét, amely az önálló gondolkodáson, az összefüggések, törvényszerűségek felfedezésén át sikeresen vezeti a tanulókat a matematika megértéséhez, megkedveltetéséhez. 1975-ben lett a matematikai tudomány kandidátusa és 1980-ban tüntették ki Állami Díjjal az általános iskolai matematikaoktatás tartalmi és módszertani korszerűsítésében elért eredményeiért. (Dr. Radnai Gyula)