Mineralógus, geológus és kémikus
A budapesti tudományegyetemen végezte tanulmányait. 1902-ben Krenner József professzor tanársegédje lett, 1904-ben mineralógiából doktorrá avatták, 1907-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett, 1912-től főreáliskolai tanár Budapesten és a budapesti tudományegyetem magántanára. Élete utolsó éveiben a Természettudományi Társulat könyvtárosa volt. A csillámásványok kristálytani, fizikai és kémiai viszonyait kutatta. Geológiai vizsgálatokat folytatott a Kis-Kárpátok, Pozsony környékén.

Vegyészmérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen 1924-ben szerezte, ahol 1926-1927-ben tanársegéd volt az élelmiszerkémiai tanszéken. 1927-től az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa, 1948-tól igazgatója, 1958-tól főigazgató helyettes volt. 1968-tól az Országos Gyógyszerészeti Intézet igazgatója. Kutatási területe a gyógyszeranalitika. Munkássága jelentősen hozzájárult a gyógyszerellenőrzés korszerű módszereinek kifejlesztéséhez. Behatóan foglalkozott a vitaminokkal. Az MTA Kémiai Albizottságának és az Izotóp Munkacsoportnak elnöke volt.

Francia matematikus, csillagász
Az École Normale Supérieure-ön szerzett doktori fokozatot matematikából 1829-ben. Több franciaországi egyetemen oktatott analízist és mechanikát. A matematika közgazdaságban való alkalmazásainak egyik úttörője volt. 1838-ban megjelent könyvében a kereslet, a kínálat, az árak és a haszon összefüggéseit vizsgálta matematikai módszerekkel, ezzel az ökonometria megalapítójának tekinthetjük. Elméleteit korában kevéssé értették meg, azok azonban napjaink elméleti közgazdaságtudományára is hatnak. A monopólium és duopólium általa kidolgozott modelljei a mai mikroökonómiai piacelméletben is használatosak.

Német bakteriológus, Nobel-díjas
Orvosi tanulmányait Berlinben végezte. Előbb katonaorvosként szolgált, majd a közegészségtani intézetbe került, ahol Robert Koch közvetlen munkatársaként dolgozott néhány évig. Majd Behring a hallei egyetem közegészségügyi tanszékének vezetője lett. Később Marburgba tette át székhelyét, ahol megalapította a később világhírűvé vált, antitoxint gyártó Behring-műveket. 1891 karácsonyán egy berlini kórházban adták be az első injekciót, mely egy kisgyermeket gyógyított ki a torokgyík betegségből. Az antitoxin bevezetése után a betegség halálozási aránya átlagban 10% alá csökkent. 1913-ban Behring már toxin-antitoxin keveréket alkalmazott, mely a betegséggel szemben folytatott küzdelem további mérföldkövét jelentő aktív immunizálást tette. Őt tekintik az immunológia megalapítójának. 1901-ben az első orvosi-élettani Nobel-díjat kapta a szérumterápia kidolgozásában, különösen a diftéria leküzdésében játszott szerepéért.

Német fizikus
Göttingenben doktorált, Max Born mellett, akinek ezután 1927-ig asszisztense volt. 1927-től Rostockban, majd 1929-től Lipcsében volt professzor. 1945-ben Jenában lett professzor, majd itt az egyetem rektora volt. A szovjet megszállási övezetből való távozása után 1951-től Frankfurt am Mainban, majd Göttingenben lett professzor. Az elméleti fizika több területén ért el jelentős eredményeket, így a kvantumelmélet alkalmazásaiban, az atom- és molekulaszerkezet vizsgálatában, a molekulaszínképek kvantuminterpretációjában. Ő fedezte fel 1926-ban az alagúteffektust. Hund 101 évesen halt meg, Számos kitüntetésben és elismerésben részesült. 100. születésnapjának tiszteletére ünnepi kötetet adtak ki.

Bencés természettantanár, történész
Jedlik tanára, majd később rendtársa, elődje a győri rendi bölcselet természettan szakán. Ő azonban nem kötelezte el magát a fizika mellett, más területen is eredményesen dolgozott. Történészként lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, tanítványa volt Győrben Deák Ferenc, "a haza bölcse", aki később is jó emlékezetében tartotta egykori tanárát. Eötvös is, Jedlik későbbi életrajzírói is Czinár történészi sikereiből arra következtettek, hogy valószínűleg nem sokat törődhetett a természettan tanításával. Csak a legutóbbi időkben derítette ki Mayer Farkas, bencés tanár Pannonhalmán, hogy kitűnő fizikus és kémikus volt, akitől Jedlik sokat tanulhatott. (Dr. Radnai Gyula)

Kultúrpolitikus, jogász, egyetemi tanár
Hazai jogi tanulmányai után külföldön tett tanulmányutat. 1892-től szabadelvű párti ogyrszággyűlési képviselő. 1895. jan. 15-től 1903. nov. 3-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter. Miniszterként ő képviselte a főrendiházban a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita vallás recepciójáról szóló javaslatot. Polgári jellegű reformokat kezdeményezett (nők felvétele a bölcsészeti, gyógyszerészi és orvosi karokra; a tanítóképzés megreformálása, a polgári iskolák és szakiskolák fejlesztése; a felnőttnevelés és szabadoktatás kiszélesítése; Képzőművészeti Akadadémia alapítása stb.), és majdnem 1100 új állami népiskolát létesített. Ő jelentette be, hogy Konkoly-Thege felajánlására az állam átveszi az ógyallai obszervatóriumát, ezzel Konkoly-Thege régi kívánsága teljesült. Felkarolta és támogatta az Eötvös kollégium tervét.

Angol csillagász
A greenwichi Királyi Obszervatóriumban csillagkatalógust állított össze, amelyet róla neveztek el. Az Északi-sark 50^o-os környezetén belül több mint 4000 olyan csillagnak az adatait közölte, a korábbiaknál nagyobb pontossággal, amelynek a látszó magnitúdója 9-nél nagyobb. A katalógus csak halála után jelent meg.

Angol matematikus
Oxfordban tanult matematikát és zenét. 1888-1919 között a matematika professzora volt a Yorkshire College-ben, a mai University of Leeds elődjében. Betegsége miatt 1919-ben nyugalomba vonult, később azonban felgyógyult, és Oxfordban tovább folytatta matematikai kutatásait. Nem fordított különös gondot eredményeinek elismertetésére. A kombinatorikában és a hipergeometrikus sorok elméletében fontos szerepet játszó Rogers-Ramanujan azonosságokat és Rogers-Ramanujan lánctörtekre vonatkozó eredményeket Rogers 1893/94-ben publikálta, de figyelmet csak azután keltettek, hogy S. A. Ramanujan 1913-ban megtalálta Rogers korábbi cikkét. Kettejük levelezésében sikerült egyszerűsíteni az eredetileg publikált bizonyítást is. A ma Hölder-egyenlőtlenségnek nevezett formulát ugyancsak Rogers publikálta korábban, 1888-ban. Egyes szerzők szerint ezért jogos lenne a Rogers-Hölder-egyenlőtlenség, vagy Rogers-Hölder-Riesz-egyenlőtlenség elnevezés (a formula ma használatos alakját Riesz Frigyes fogalmazta meg 1910-ben).

Lengyel matematikus
A lvovi (akkor Lemberg, Osztrák-Magyar Monarchia) műszaki egyetemen végzett mérnöki tanulmányokat. Matematikai ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. 1920-ban, Lengyelország függetlenné válása után a krakkói egyetemen kapott asszisztensi állást, valamint 1922-ben doktori fokozatot, noha nem volt egyetemi diplomája. 1922-től a lvovi műszaki egyetemen (a város ekkor Lwów néven Lengyelországhoz került) tanított, 1927-től tanszékvezetőként. Tehetséges fiatal matematikusokból létrehozta a lvovi matematikai iskolát. Lengyelországnak Németország és a Szovjetunió által való felosztása után Lvov szovjet fennhatóság alá került. Banach 1939-ben az Ukrán Tudományos Akadémia tagja lett. 1941-ben a németek elfoglalták Lvovot, az egyetemeket bezárták, Banach egy tífusz-vakcina fejlesztésén dolgozó kutatóintézetben kapott alacsonyrendű, és az egészségre is veszélyes foglalkozást, amely azonban megvédte a deportálástól. 1944-ben még részt vett a lvovi egyetem újraindításában. A krakkói egyetemen tanszéket ajánlottak fel neki, de ezt betegsége miatt már nem tudta elfoglalni. Banachot a modern funkcionálanalízis egyik megteremtőjének tekintjük. Jelentős eredményeket ért el a halmazelméletben és mértékelméletben is. Számos alapvető tételt bizonyított be, sok fontos fogalom elnevezése fűződik a nevéhez, többek között a Banach-tér, Banach-algebra, Banach-féle fixpont-tétel, Banach-Tarski paradoxon, Banach-Mazur tétel, Hahn-Banach tétel.

Zoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868-ban a pesti egyetem élettani tanszékén tanársegéd, 1873-tól a kolozsvári egyetem, 1889-től a budapesti műegyetem állattani tanszékén, 1901-1914 a budapesti egyetem orvoskarának állattani és összehasonlító bonctani tanszékén tanár. 1894-96 között a műegyetem rektora. Főleg a véglényekkel foglalkozott és felfedezte az állatnövény szimbiózist. Sokat foglalkozott általános állattani kérdésekkel, különösen a mimikri jelentőségével. Az elsők között ismertette Magyarországon Darwin A fajok eredete c. munkáját, de később antidarwinista nézeteket képviselt.

Gépészmérnök
Tanulmányait a berlini egyetemen kezdte, oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1925-ben. A huszas években Mihály Dénes számára megtervezte és részben kivitelezte az első mozgóképes televíziós adó és vevő mechanikai elemeit, Asbóth Oszkárnak a helikopter megalkotásában volt segítségére. Pályáját 1925-ben kezdte üzemmérnökként Berlinben. 1936-ban hazatért, 1936 és 1940 között Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt-nél dolgozott, az első időben konstruktőrként, majd 1938-tól mint műszaki igazgató. 1940-től 1942-ig a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. műszaki-, 1942 és 1948 között vezérigazgatója volt. 1944-ben az üldözöttek mentése mellett sikerült megakadályoznia a gyár nyugatra telepítését. 1951-ben kitelepítették, 1952-1953-ban kitelepítetti minőségben a MÁV gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyárában üzemmérnökként, később műszaki fejlesztés-vezetőjeként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Számos újítása közül a legjelentősebb az, amely lehetővé tette a kis sugarú ívbe épített sínek gyors és nagymérvű kopásának kiküszöbölését a sínek magasfrekvenciájú indukciós keményítése révén.

Német csillagász
1947 és 1851 között Marburgban Gerlingtől tanult csillagászatot és matematikát, majd az ő ajánlására Gauss a göttingeni csillagvizsgálóban alkalmazta. 1855-ben doktorált a kettőscsillagok pályaszámításának új módszerét kidolgozva. 1861-ben habilitált és az obszervatórium gyakorlati munkáját irányította. 1867-től a gyakorlati csillagászat tanszékét töltötte be. Sok közleményt jelentetett meg a vezető csillagászati folyóiratban, az Astronomische Nachrichtenben az elméleti és gyakorlati csillagászat számos területéről, pl. az aberrációról, a spektrálanalízisről, de ő vezette be a meteorrajok radiánsának fogalmát is. Összesen nyolc üstökös felfedezésében volt szerepe, sokféle csillagászati és meteorológiai mérőműszert is konstruált, de feltalált pl. egy olyan rendszert is, amelynek segítségével egy város összes gázlámpáját lehetett központilag fel- illetve lekapcsolni. 1874-ben a Leopoldina Akadémia, 1882-ben a londoni Royal Astronomical Society választotta tagjául. (Piriti János)

Angol biokémikus, vegyész, farmakológus, gyógyszerész, Nobel-díjas
Az oxfordi egyetemen szerzett kémiai és farmakológiai diplomát. Egy rövid ideig a Sheffield-i Egyetem munkatársa volt. Doktorátusa után a Yale egyetemen oktatott. 1955-ben visszatért Angliába, a University of London oktatója lett, 1966-tól professzorként. 1955-ben a Royal College of Surgeons tagja. 1973-tól a kenti Wellcome Alapítvány igazgatója volt. 1983-ban tért vissza a University of London William Harvey Kutatóintézet vezetőjeként. Legfontosabb kutatási eredménye a hosszú idő óta jól ismert fájdalomcsillapító, az aszpirin, azaz acetil-szalicilsav hatásmechanizmusának feltárása. A prosztaglandinoknak a gyulladások kórtanában betöltött szerepét vizsgálva ő ismerte fel, hogy az aszpirin és más gyulladásgátló gyógyszerek a prosztaglandin-szintézis gátlása útján fejtik ki hatásukat. Később ő fedezte fel a prosztaciklint is, a prosztaglandinok családjának tagját, mely számos fontos gyógyszer előállításának kiinduló anyaga. 1982-ben Sune Bergström, Bengt Ingemar Samuelsson svéd biokémikusokkal megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat a prosztaglandinok és a velük kapcsolatban lévő biológiailag aktív vegyületek területén végzett úttörő kutatásaikért.

Vízmérnök
A tullni és hainburgi mérnökkari iskolát végezte. 1845-ben a Ferenc-csatorna építési munkálataiban vett részt. 1847-ben hosszabb külföldi tanulmányutat tett, Itáliában a Pó szabályozásánál főmérnökként működött. Hazatérve a Ferenc-csatornát Bezdánig építette ki, majd Széchenyi megbízásából a Tisza-szabályozásnál dolgozott, Paleocapával szemben Vásárhelyi Pál nézeteit képviselte. A temesi Vajdaság út- és vízépítési munkáival, a laibachi mocsarak kiszárítási terveivel foglalkozott, majd 1856-ban a bezdáni hajózsilippel felépítette az első európai betonépítményt.

Fizikus, egyetemi tanár
A pesti egyetemen jogot hallgatott, később Jedlik Ányos hatására természettudományi szakot választott. 1870-ben a székesfehérvári reáliskola fizika-kémiatanára volt. 1876-ban megszerezte a tanári képesítést. 1880-ban doktorált. 1887-től a kolozsvári egyetem fizikatanszékén rendkívüli, 1888-tól rendes tanár. Ekkor kezdte meg kutatásait. 1907-1908-ban az egyetem rektora volt. Érdeklődése az elméleti fizikának csaknem minden ágára kiterjedt. Különösen a termodinamika axiomatikus megalapozásával és a lineáris egyenlőtlenségek elméletével foglalkozott. Minkowskitól függetlenül felfedezte az elmélet alaptételét, az ún. Farkas-Minkowski-tételt. A Farkas-lemma a lineáris programozás fontos tétele. 1898-től az MTA tagja.

Amatőr csillagász, meteorológus
A budapesti tudományegyetemen csillagászatot, a műegyetemen geodéziát tanult. 1905-től rendszeres meteorológiai megfigyeléseket kezdett erdőtagyosi birtokán, 1914 körül jól felszerelt magáncsillagvizsgálót létesített. A Stella Csillagászati Egyesület vezetőségi tagja volt. Az Astronomische Geselischaft 1930-ban tagjai közé választotta. Főként napfoltok, hullócsillagok, változó fényű csillagok észlelésével foglalkozott és az amatőrcsillagászat népszerűsítésén munkálkodott. 1950-ben a Hegyfoky Kabos emlékéremmel jutalmazták meteorológiai tevékenységéért. Csillagászati megfigyeléseinek feljegyzései valószínűleg a 2. világháború idején elvesztek. Részt vett az ógyallai csillagvizsgáló műszereinek átmentésében. Hagyatékából épült fel Tatán a népszerűsítő Bemutató Csillagvizsgáló, amely ma az ő nevét viseli.

Belga fiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait szülővárosában, Párizsban, Lausanne-ban, Bécsben és Londonban végezte. 1922-ben lépett be az apja által alapított genti Farmakodinamikai és Gyógyászati Intézetbe, melynek apja halála után, 1930-tól igazgatója lett. Később kinevezték a genti egyetem professzorává. Azt vizsgálta, hogy a vér összetételének és nyomásának változásai miként hatnak a szívműködésre és a légzésre. 1938-ban az orvosi-élettani Nobel-díjat annak a felismeréséért kapta, hogy a légzés szabályozásában döntő szerepet játszanak a nyaki verőérhez és a szívből kivezető aortaívhez kapcsolódó speciális receptorok.

Kanadai születésű amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
1922-ben doktorált Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetemen, ezután a kémia tanszék munkatársa lett, 1962-től az egyetem nyugalmazott professzora volt. Munkásságával megteremtette a kvantumstatisztikának és a termodinamika harmadik főtételének szilárd kísérleti alapjait, érthetővé téve az utóbbi törvénynek látszólag ellentmondó kivételeket. Giauque és Herrick L. Johnston fedezte fel a 17 és a 18 tömegszámú oxigénizotópot. Az anyagok abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékleteken mutatott tulajdonságainak vizsgálatáért 1949-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Mérnök
1877-ben szerzett oklevelet a Műegyetemen. Az Al-Duna-szabályozási munkálatainak egyik irányítója, később részt vett a Duna-Tisza-csatorna és a Budapesti Kereskedelmi Kikötő tervezésében. 1914-től 1917-ig a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke volt. Az al-dunai munkálatokkal foglalkozó tanulmányai jelentősek.

Matematikus, egyetemi tanár
A híres Zsigmondy tudósdinasztia szülöttje; az 1925-ben Nobel-díjat nyerő Zsigmondy Richárd vegyész öccse. Édesapjuk, Zsigmondy Adolf pozsonyi születésű bécsi kórházi főorvos; édesanyjuk a martonvásári születésű Szakmáry Irma. Nagybátyjuk Zsigmondy Vilmos bányamérnök, akadémikus, a magyarországi artézi kutak elterjesztője. Károly tanulmányait Bécsben, Göttingában és Párizsban végezte. 1894-ben visszatért szülővárosába, és a matematika műegyetemi tanára lett. Ezidőtájt találta világhírű eredményét; a Zsigmondy-tétel speciális tulajdonságú prímszámok létezését garantálja. A témakör még napjainkban is szorgos kutatások tárgyát képezi. (Hujter Mihály)

Német vegyész, Nobel-díjas
A göttingeni egyetemen tanult Friedrich Wöhlernél; 1869-ben doktorált. Ezután August Kekuléhez ment a Bonni Egytemre 1870-ben, ahol gyógyszerészetet tanított. 1876-ban nevezték ki professzorrá. 1889-től 1915-ig a göttingeni Kémiai Intézet igazgatója volt. A gyógyszerészeti készítményekben gyakran használt illóolajok egy csoportjának összetélét Bonnban kezdte el tanulmányozni. Kekulé nem hitt abban, hogy ezek az anyagok elemezhetők. Wallach azonban ismételt desztillációval szétválasztotta a bonyolult keverékek komponenseit. A fizikai tulajdonságok vizsgálata alapján meg tudta különböztetni a vegyületeket, amelyek közül sok nagyon hasonlított egymáshoz. Felfedezte, hogy az anyagok többsége a ma izoprenoidoknak nevezett csoporthoz tartozik. 1910-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki a természetes illatanyagokban található olajok elemzéséért.

Angol matematikus, statisztikus
Cambridge-ben tanult matematikát, majd filozófiát Németországban és jogot Londonban. 1881-től King's College London, majd a University College London matematikaprofesszora volt. Együttműködött Walter Weldon zoológussal biometriai problémák megoldásában, majd Francis Galtonnal, aki nagy hatást tett rá. 1911-től a University of London Galtonról elnevezett eugenikai tanszékének professzora volt. A matematikai statisztikához Galton eredményeinek továbbfejlesztésével alapvetően járult hozzá a korrelációs együttható, a lineáris regresszió és a khi-négyzet próba bevezetésével. Az eugenika képviselője volt, az evolúció elméletét a társadalomra is alkalmazni törekedett.

Cseh kémikus, Nobel-díjas
A prágai Károly Egyetemen (Universita Karlova) és a londoni University College-ban tanult. A Károly Egyetemen különböző tisztségek után professzor és a fizikai kémiai tanszék igazgatója volt 1926-1954-ig. A Csehszlovák Tudományos Akadémia polarográfiai intézetét is igazgatta 1950-ben és 1952-1963-ig. 1959-ben kémiai Nobel-díjat kapott a polarográfia felfedezésért és kidolgozásáért. A polarográfia a kémiai elemzés műszeres módszere, a redukálható vagy oxidálható anyagok kvalitatív és kvantitatív meghatározására használják. Az első polarográf bemutatása után tíz éven belül széleskörűen használták a módszert.

Angol matematikus, fizikus
Cambridge-i egyetemen tanult fizikát. Az 1. világháborúban, egyetemi tanulmányait megszakítva, a hadsereg számára dolgozott ballisztikai problémák megoldásán, itt ébredt fel érdeklődése a numerikus módszerek iránt. Még egyetemi tanulmányai idején, 1920-ban numerikus módszert dolgozott ki atomi hullámfüggvények kiszámítására. 1926-ban szerzett Ph.D. fokozatot Cambridge-ben. 1929 és 1937 között a manchesteri egyetemen tanított, majd 1937-ben visszatért Cambridge-be. A digitális számítógépek korai alkalmazói közé tartozott. Az általa kidolgozott módszer Fock által tovább fejlesztett változata ma Hartree-Fock-módszer néven ismert.

Holland grafikus
Arnhemben tanult, majd a haarlemi Építészeti és Iparművészeti Iskolába került. Itt figyelt föl rá a fiatal tanár, Samuel Jessurun de Mesquita, akinek a kedvéért Escher grafikai stúdiumokba kezdett. Bár nem részesült magas szintű matematikai képzésben, a geometriai és matematikai problémák vizuális megjelenítése mindig fontos volt számára. Már diákkorában foglakoztatták a szimmetriák és tükröződések különféle csoportjai, különösen a szabályos területfelosztások geometriája. 1922-től kezdve többször járt itáliai tanulmányutakon. 1934-ben Svájcba, 1936-ban Spanyolországba ment, körutazást tett a Földközi-tengeren. Kezébe került Pólya György 1924-es német nyelvű cikke a szimmetriacsoportokról. Pólya mellett később több jeles tudóssal is levelezett, illetve személyes kapcsolatba került (Harold Scott MacDonald Coxeterrel és Roger Penrose-zal), sőt tanácsokat kapott tőlük újabb matematikai és geometriai problémák vizuális megjelenítéséhez. Alapjában véve művész, grafikusművész, akinek a munkái azonban mély matematikai tartalommal rendelkeznek. A manapság oly divatos képekben, mozi-klippeken, számítógépeken megjelenő "virtuális valóság" egyik szülőatyja.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1935-ben szerzett oklevelet a budapesti műegyetemen. A Budapesti Elektromos Műveknél dolgozott. Részt vett a Mátravidéki Erőmű létesítésében. A Villamosenergiaipari Kutatóintézet jogelődjeinél kutatómunkát végzett, elsősorban a villamosenergia-rendszerek együttműködése témakörben, majd a Magyar Villamos Művek Tröszt jogelődjénél a teherelosztó üzemviteli szolgálatának a vezetője volt. Javaslatai és az általa irányított hálózati kísérletek tapasztalatai alapján kidolgozott frekvencia és csereteljesítmény szabályozási rendszerrel valósult meg négy ország: Lengyelország, NDK, Csehszlovákia és Magyarország villamosenergia-rendszereinek párhuzamos üzeme. Kezdeményezésére dolgozták ki és alkalmazzák azt a módszert, amely az aszinkron energiarendszerek közötti átkapcsolásokat lehetővé teszi. Munkája mellett 20 éven át tanított a BME-en.

Skót természettudós, geológus, kémikus
Edinburghban és Leidenben tanult, 1749-ben orvosi diplomát szerzett, később geológiát tanult. Módszert dolgozott ki az ammónia előállítására. 1768-ban Edinburghban összebarátkozott Joseph Black vegyésszel, s részt vett az edinburghi Royal Society 1783-as megalapításában. Hutton a földfelszín tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a Föld mai arculata létrejöttének magyarázatához nincs szükség a bibliai vízözönhöz hasonló katasztrófák feltételezésére. Ez az elmélet uniformitarianizmus néven vált ismertté. Elképzelései heves bírálatot váltottak ki, ezekre A Föld elmélete című kétkötetes munkájában válaszolt, mely 1795-ban jelent meg, a harmadik kötetet halála miatt nem tudta befejezni. Könyvének nyelvezete nehézkes, halála után elméletét majdnem elfelejtették, ám barátja, John Playfair megírta a mű világos összefoglalását, A Föld Hutton-féle elméletének szemléltetése címmel, saját megfigyeléseivel kiegészítve. Ez 1802-ben jelent meg és mindenkit meggyőzhetett az uniformitarianizmus igazáról, Hutton művét azonban Charles Lyell tette általánosan elfogadottá.

Német fizikus
Tanulmányait Göttingenben, Berlinben és Kielben végezte, Lipcsében élt. 1857-ben a kieli egyetemen végzett kísérleteiből és megállapításaiból írta doktori disszertációját. A leideni palack kisülésével folytatott kísérleteivel, forgótükör és fényképezés segítségével sikerült kimutatnia a szikraköz kisülésekor keletkező hullámot, s meghatároznia annak frekvenciáját. Thomson (Lord Kelvin) és Kirchhoff mellett a villamos rezgések felfedezőjeként tartják számon. Feddersen eredményei nyitották meg az utat a szikratávíró, majd a rádió-távíró és a rádiózás kifejlesztéséhez és elterjedéséhez. Az ő fotográfiái hozzájárultak ahhoz, hogy megerősítse Lord Kelvint - elektromosságtani elméleti elképzelésében a kábelhullámok terjedésére vonatkozóan - és gyakorlati eredménye pedig az lett, hogy Lord Kelvin megtervezte és irányította a tengeralatti kábel lefektetését, ami Európát Amerikával összekötötte.

Orvos
Helyenként "Hugonnay" alakban írják a nevét, ő maga mindig a "Hugonnai" alakot használta. 1869-ben értesült arról, hogy Zürichben a nők előtt is megnyitották az orvosi kar kapuit. 1872-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvosi karára, 1879-ben orvosdoktori oklevelet szerzett, majd a város sebészeti klinikáján helyezkedett el. 1880-ban tért haza. Svájci diplomájának elismeréséért 1883-ban a budapesti Tudományegyetemhez fordult, de kérelmét elutasították. Hosszú időn át csupán szülésznőként tevékenykedhetett. 1896-ban folyamodott ismét diplomájának elismeréséért, azt végül 1897-ben elfogadták, és orvosdoktorrá avatták az első magyar doktornőt. Előadott a Bábaképző Intézetben, népszerű előadásokat tartott a leánynevelés kérdéseiről, és magyarra fordított több, a bábaképzéssel foglalkozó francia és német nyelvű szakkönyvet. A magyar Bábaegyesület egyik vezetője, a Szabad Lyceum nevű tudományos ismeretterjesztő társaságnak az alelnöke és az Országos Nőképző Egyesületnek egyik alapítója volt. Második férje Wartha Vince egyetemi tanár volt.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett diplomát, 1914-ben doktorált. 1919-1920-ig a tudományegyetemen tanársegéd, 1920-1930-ig előadó, közben 1929-től egyéves ösztöndíjjal az USA Közegészségügyi Szolgálatának Egészségügyi Laboratóriumában (Bethesda, Maryland) dolgozott. 1930-ban végleg letelepedett az USA-ban. 1930-ban a princetoni egyetemen a szerves kémia előadója, 1947-től egyetemi tanára lett. 1945-1951-ben a princetoni Textile Foundation kutatási igazgató helyettese volt. 1951-1960-ig a szerveskémiai kutatások vezetője volt. Számos egyetemi bizottságban dolgozott. Munkásságát elsősorban a szénhidrát- és glüközidkémia terén végezte, a szénhidrát-, illetve a textilkémia témaköréből több új módszert és szabadalmat vezetett be.

Kémikus
1844-ben Pesten, 1845-ben a bécsi műegyetemen folytatott vegyészeti tanulmányokat. 1853-ban Bécsben Schrötter kémikus professzor tanársegédje. 1855-ben a pesti reáliskola kémiatanára. 1861-ben kimutatta, hogy a bor utóerjedése levegőtől elzárva végzett hevítéssel meggátolható. Eredményeit azonban csak 1865-ben, Pasteur eredményeinek közzététele után publikálta, így az eljárás ma pasztőrözés néven vált ismertté. Tevékeny része volt a gázvilágítás elterjesztésében. 1861-ben elkezdett vízvizsgálatai és vízellátási kutatásai hozzájárultak, hogy a pesti vízvezeték 1868-ban megépült. 1863-tól az MTA tagja.

Olasz fizikus
1856-tól a pisai egyetemen tanult, majd 1859-től tanársegéd az egyetemen. 1861-ben szerezte meg a fizikusi diplomáját. 1864 végén fizikaprofesszori megbízást kapott a Bolognai Technikai Intézetbe. 1873-ban a Cagliari-i, majd 1881-ben a pisai egyetem fizikaprofesszora lett. Kutatásai során Werner Siemenst megelőzve gyűrűs szerkezetű elektromos generátort szerkesztett, eredményeit 1865-ben publikálta. Felismerte, hogy a szerkezetet elektromos motorként is lehet használni. Később a belga Zénobe Gramme talált fel hasonló berendezést, a találmány hamar elterjedt, ma sokszor Pacinotti-Gramme dinamónak nevezik. Pacinottit 1905-ben az olasz parlament tagjává, majd 1911-ben az Olasz Elektrotechnikai Társaság elnökévé választották.

Svájci fizikus, feltaláló, felfedező
Zürich-ben végezte az egyetemet, a fizika professzora lett a brüsszeli egyetemen. Egy repülési kísérlet során - elsőként érte el a 15781 méter magasságot. A kísérletre Augsburg közelében került sor egy légmentesen zárt ballonban, ahol az oxigénellátást palackból biztosította. A sztratoszférába repülés után az Alpokban hajtott végre kényszerleszállást. 1953-ban 3150 méter mélyre merült a Tirrén-tengerben az általa kifejlesztett mélytengeri eszközzel, a batiszkaffal. Kísérleteiben ikertestvére, Jean és fia, Jacques is részt vettek. 1960-ban a batiszkaf, belsejében leereszkedett a fiával együtt a Mariana-árokba, 11 ezer méterig. Bár túl sokat a legmélyebb pontokon nemigen láttak, bebizonyosodott, hogy ilyen mélységben is létezik élet. Azóta egyetlen búvárhajó sem tért vissza ilyen nagy mélységekbe emberekkel.

Angol biokémikus, krisztallográfus, Nobel-díjas
1939-ben végezte be tanulmányait a Cambridge-i egyetemen. A 2. világháború alatt a légierő számára végzett szolgálatot. 1946-tól Max Perutz mellett dolgozott Cambridge-ben, röntgendiffrakciós módszerekkel vizsgálták a fehérjék kristályszerkezetét. Közösen vizsgálták a hemoproteineket. Kendrew a mioglobin, Perutz a hemoglobin szerkezetét tisztázta, az eredményeket közösen publikálták. Kendrew 1962-ben kémiai Nobel-díjat kapott Max Perutz-cal közösen a globuláris fehérjék szerkezetének vizsgálatában elért eredményeikért. A két kutató tevékenysége jelentősen megkönnyítette J. D. Watson és F. Crick munkáját is, akik a DNS kettős spirálszerkezetét fedezték fel. Kendrew 1970-től 1982-ig az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium igazgatója volt Heidelbergben.

Argentin születésű angol biokémikus, immunológus, Nobel-díjas
1945-ben kezdett el kémiát tanulni a Buenos Aires-i Egyetemen. 1952-ben megkapta BSc oklevelét, majd a PhD fokozatának megszerzése után a British Council ösztöndíjával a Cambridge-i Egyetemen kapott hároméves kutatói szerződést. Egy ideig a foszfoglukomutáz enzimet kutatta, majd csatlakozott Frederick Sanger, a neves fehérjekutató biokémikus laboratóriumához. 1960-ban megszerezte második doktorátusát 1961-ben pedig visszatért Argentínába, ahol megkapta az Országos Mikrobiológiai Intézet molekuláris biológiai részlegének vezetését. 1962-ben egy katonai puccs megdöntötte az argentin kormányt és politikai okokból menesztették az intézet igazgatóját. 1963-ban tiltakozásul lemondott és visszatért Cambridge-be, Sanger laboratóriumába a Medical Research Councilnál. Sanger tanácsára az enzimológia helyett inkább az immunológiával, az antitestek biokémiájával kezdett el foglalkozni. Kutatásának egyik fő témája a mielóma volt. 1974-ben a laboratóriumában dolgozó Georges Köhler ötlete nyomán a mielómasejteket ellenanyagtermelő B-limfocitákkal fuzionálták, így olyan sejteket kaptak, amelyeket nagy mennyiségben, a végtelenségig lehetett kultúrában tenyészteni, és egy bizonyos antitestet termeltek. A specifikus antitesteket széleskörűen használják baktériumok, vírusok és makromolekulák detektálására és a rákos és egyéb megbetegedések kezelésére. 1983-ban kinevezték a Medical Research Council protein- és nukleinsavkémiai részlegének élére, amit egészen 1995-ös visszavonulásáig vezetett. Niels K. Jerne és Georges J.F. Köhlerrel megosztva 1984-ben Nobel-díjat kapott.

Fizikus, műegyetemi tanár
Főiskolai tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és a műegyetemen végezte. 1878-ban a műegyetem kísérleti fizika tanszékén tanársegéd, 1892-ben a technikai fizika rk., 1895-ben r. tanára. 1919-ben a budapesti Tanárképző Intézet igazgatóhelyettese. Húros és Braun-csöves oszcillográfot készített. Úttörőek a váltakozó áramok időbeni lefolyására vonatkozó kutatásai. A róla elnevezett oszcilloszkóp feltalálója. Behatóan foglalkozott a rádiótechnika kérdéseivel is. 1908-tól az MTA tagja.

Matematikus, filozófus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen nyert matematika-fizika tanári oklevelet. Két évet töltött Párizsban, ahol nagy hatással volt rá a francia matematikai iskola, különösen Picard és Hadamard, akikkel személyesen is megismerkedett. 1905-ben doktorált Budapesten, majd Párizsban is. A tisztviselőtelepi gimnáziumban tanított, aktív résztvevője volt a Galilei Körnek. A Tanácsköztársaság idején a budapesti tudományegyetem politikai megbízottja volt, ezért később Bécsbe emigrált, 1921-ben meghívást kapott Angliába, 1929-től Londonban a Birkbeck College professzora lett. 1948-ban ment nyugdíjba. Jelentős eredményeket ért el a komplex változós függvénytan területén, továbbfejlesztette a Taylor-sorokról szóló elméletet. Foglalkozott a relativitáselmélettel, a differenciálgeometriával, a végtelen mátrixok kérdésével, s a matematikai logika világában is ért el eredményeket. Felesége volt Dienes (Geiger) Valéria, az 1920-as években elváltak.

Csillagász, geofizikus, egyetemi tanár
Budapesten tanult. 1918-21 a Földrengési Számolóintézetben kalkulátor, majd 1921-től a svábhegyi Csillagda adjunktusa. 1925/26-ban Rockefeller ösztöndíjjal az USA-ban és Kanadában, 1931-ben pedig Potsdamban dolgozott. 1938 és 1943 között a svábhegyi Csillagvizsgáló igazgatója volt. 1943 és 1949 között a PPTE Csillagászati Tanszékének vezetője, egyetemi tanár. 1949-ben jó amerikai szakmai ("imperialista") kapcsolatai következtében elvesztette állását. 1957-ig az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársa volt. 1957-ben elhagyta az országot, 1958-tól haláláig a Smithsonian Astrophysical Observatoryban dolgozott, a Fotoredukciós Osztály vezetőjeként. Főként csillagászati fényességmérésekkel és az optikai műszerek elméletével foglalkozott. Nagy szerepe volt a mesterséges holdak helymeghatározása és pályaszámításuk gyorsításában, a számítógépek alkalmazásával. Szívesen végzett ismeretterjesztő munkát, számos cikke mellett több könyve is megjelent. Az 1939-ben megindított Csillagászati Lapok alapítója és első szerkesztője.

Bányamérnök, geológus, hidrogeológus, egyetemi tanár
1928-ban szerzett oklevelet a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán, 1930-ban geológus doktori oklevelet nyert a szegedi tudományegyetemen. Két évet a bécsi műegyetemen és a tudományegyetemen, továbbá a leobeni bányászati főiskolán töltött. 1942-1944-ig a Magyar-Olasz Ásványolaj Rt. ügyvezető igazgatója volt. 1945-1951 között minisztériumokban tevékenykedett, majd ismét a Földtani Intézethez került, ahol 1966-ig a vízföldtani osztályt vezette. 1947-ben egyetemi rk. tanárrá nevezték ki a budapesti műszaki egyetemen. A nagy medencék vízföldtanának és a geotektonika geomechanikai szempontú vizsgálatában kimagasló eredményeket ért el. Foglalkozott a hazai szénhidrogének kutatásával, sókutatással, majd 1945 után a hazai energiabázis kérdéseivel is. Életművében jelentős helyet foglal el az Alföldön mélyült számos fúrás és kút. Geomechanikai kutatásai során elsősorban tektonikai vizsgálatokat végzett. A hatvanas évek elejétől kezdve szakirodalmi cikkeiben a hazai hévizek, ásvány-, és gyógyvizek kutatásával, feltárásával, összetételével foglalkozott.

Elméleti fizikus
Budapesten, a Tavaszmező utcai Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban érettségizett, ott, ahol Faragó Andor tanított. Az egyetemre a numerus clausus miatt nem vették fel. Mégis bejárt az előadásokra, saját maga készítette indexét íratta alá jóindulatú tanáraival. 1945 után ezeket a kurzusokat is beszámították, így 1947-ben megkaphatta matematika-fizika szakos tanári oklevelét. Novobátzky Károly felvette az elméleti fizika tanszékre, itt doktorált. Aktívan részt vett a KFKI megszervezésében, vezette az ottani elméleti fizikai csoportot. A Fizikai Szemlét 1951-56 szerkesztette. 1956 végén családjával együtt elhagyta Magyarországot. 1957-61 Izraelben a hadügyminisztérium fennhatósága alatt működő nukleáris kutatóintézet fizikai osztályát vezette, mellette a Haifai Műszaki Egyetemen tanított. 1961-64 Olaszországban folytatott magfizikai kutatásokat. 1964-86 Kanadában Windsorban volt az elméleti fizika egyetemi tanára, majd 1987-2000 Montrealban a Concordia Egyetemen az ottani Science College igazgatója. 2000-ben költözött Torontóba, ahol gyermekei éltek. Legsikeresebb könyvét, melyben az "idő" és a "tér" fogalmának kialakulásáról írt, és többek között rámutatott a középkori polifonikus zene megszületése és a modern fizika első eredményei - Galilei munkássága - közötti érdekes összefüggésekre, spanyolra, portugálra és még japánra is lefordították. (Dr. Radnai Gyula)

Angol csillagász, bolygókutató, ismeretterjesztő
A londoni és cambridge-i egyetemeken tanult. Az 1860-as évektől számos tudományos tanulmányt, és népszerű cikket, könyvet közölt csillagászati kérdésekről. Nagy érdeklődést keltett a "Szaturnusz és rendszere" c. műve. A Mars bolygó tengelyforgását, az 1660-as évekig visszamenő észlelésekből nagy pontossággal határozta meg. Fontos csillagstatisztikai vizsgálatokat végzett. Nevéhez fűződik a korszak legnevezetesebb Mars-térképe. 1869-ben Mars-glóbuszt is készített, amelyről sztereoszkópikus fényképeket készíttetett. Egyik legérdekesebb könyve, "Más világok, mint a miénk" magyar nyelven is megjelent. Nevét egy Mars-kráter őrzi. Leánya, Mary Proctor jó nevű tudománytörténész és tudomány-népszerűsítő szerző. (Bartha Lajos)

Német matematikus, algebrista
Szülővárosa egyetemére járt, ott doktorált algebrából 1907-ben, azonban állást nem kaphatott, mert nőket nem alkalmaztak az egyetemen. 1915-ben Hilbert és Felix Klein hívására Göttingenbe ment, itt fizetés nélkül adott elő. 1919-ben a göttingeni egyetemen magántanárrá habilitált, és előadási jogot szerzett, fizetést azonban csak 1922-től kezdve kapott. 1933-ban a náci rezsim a zsidó származásúakat eltiltotta az oktatástól és a kutatói tevékenységtől. Ezért Emmy Noether is emigrált az Egyesült Államokba, ahol a Bryn Mawr College professzora lett, előadott a Princeton-i Institute for Advanced Study-ban is. 1935-ben egy operáció után halt meg. A modern algebra megalapozói közé tartozott. Őróla nevezték el többek között a Noether-gyűrűket. Az általa bizonyított Noether-tétel a modern fizika egyik legfontosabb alaptétele.

Ír matematikus, fizikus
Jelentős eredményeket ért el a fizika számos területén: klasszikus mechanika, geometriai mechanika, geometriai optika, gázok dinamikája, hidrodinamika, elektromos hálózatok, relativáselmélet.

Amerikai matematikus
A Yale egyetemen tanult, majd a Harvard egyetemen doktorált gráfelméleti témából. A Harvard egyetemen tanított 1952-ig. A 2. világháború idején a légierő számára végzett kutatásokat. 1952-től a Princeton-i Institute for Advanced Study professzora volt 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig. A matematika számos területén ért el fontos eredményeket. Kezdetben gráfelmélettel, többek között a négy-szín-problémával foglalkozott. A későbbiekben az algebrai topológia és a differenciálgeometria területén alkotott. Számos tétel fűződik a nevéhez. Ő vezette be a matroid fogalmát. 1983-ban Wolf-díjjal ismerték el tevékenységét.

Német születésű amerikai mérnök, rakétatervező
A mai Lengyelország területén született, német arisztokrata családban. Zenei és technikai tehetsége már korán megnyilvánult; egy szüleitől kapott távcső pedig a csillagászat és az űrkutatás felé terelte érdeklődését. Ez utóbbi erősödött fel a berlini műszaki egyetemen, ahol a folyékony üzemanyagú rakétákkal folyó kísérletekbe kapcsolódott be. Doktori disszertációja is ebben a témában készült, az ugyancsak zenei és technikai téren jeleskedő Erich Schumann (a zeneszerző unokája) irányításával, 1934-ben. Ekkor már a rakétafejlesztés a náci hadügyirányítás kezében volt, de 1939-ig még az amerikai Robert H. Goddard kutatásait is felhasználhatták. Így született meg többek között az az A-4 rakéta, melyből 1944-re a V-2 rakétát kifejlesztették. A háború utolsó napjaiban sikerült amerikai hadifogságba esnie, a vele dolgozó mérnökökkel és sok értékes tervdokumentációval együtt. Az Egyesült Államokban 1955-ben kapta meg az állampolgárságot, miután csapatával sikeresen kifejlesztette a Jupiter-C rakétát. Ezután a Szovjetunióval folyó "űrversenybe" kapcsolódtak be, s az 1957-es "szputnyik-sokk" után a 60-as években sikerült felfejlődni odáig, hogy 1969-ben az általuk kifejlesztett Saturn-V rakétával valósulhatott meg az első Holdutazás. (Dr. Radnai Gyula)

Brit fizikus és tanár
Egy londoni magániskola igazgatójának a titkára lett 1737-ben, 1745-től igazgatóként vezette az iskolát haláláig. Új megoldást talált mágnesek mesterséges előállítására, ezért elnyerte a Copley-érmet 1751-ben és a Royal Society tagja lett. Angliában 1752-ben elsőként igazolta kísérletileg Benjamin Franklin feltevését a villámlás és az elektromosság azonosságáról. 1768-ban fedezte fel azt a foszforeszkáló anyagot, amely "Canton foszfora" néven vált ismertté. Neki köszönhetjük az első kísérleteket, melyek a víznek s egyéb folyadékoknak összenyomhatóságát bizonyították be, értekezést tett közzé arról, hogy miként lehet az acélt egyedül a földmágnességgel megmágnesezni.

Természettudományos szakíró, szakfordító, tanár
A budapesti egyetemen végezett matematika-fizika szakon. 1872-től tanított magyar nyelvet, mennyiségtant, csillagászatot és földrajzot is Pécsett, Déván és Aradon. 1895-ben a vallás-és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályára hívták be. 1900-tól tankerületi főigazgató. Az üstökösökről írt könyvei ma is forrás értékű bevezető és történeti munkák. Számos természettudományos művet fordított angolból, franciából és olaszból. Tagja volt a Magyar Királyi Természettudományi Társaságnak és a Középtanodai Tanáregyletnek.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
A műszaki egyetem elvégzése után a Wander Gyógyszer- és Tápszergyár (jelenleg EGIS) kutatólaboratóriumának vezetője. 1948-ban az államosítás után a gyár főmérnöke. 1949-ben megszervezte a Szerves Vegyipari Kutató Intézetet, majd a Gyógyszeripari Kutató Intézetet, mindkettőnek igazgatója volt. 1950-től a műszaki egyetem szerves kémiai tanszékének tanára, majd Zemplén Géza halála után, 1957-től tanszékvezetője. Ipari területen gyógyszerkémiai kutatásokkal foglalkozott. A BME Szerves Kémia Tanszékén alkaloidkémiai kutatásokat folytatott.

Francia csillagász
1739-ben a párizsi Mazarin kollégium matematika professzorává nevezték ki, két évvel később lett a Francia Tudományos Akadémia tagja. 1750-1754 között expedíciót vezetett a Jóreménység-fokhoz, közel tízezer csillag pozícióját határozta meg. Sok csillagra még ma is az általa adott katalógus számmal hivatkoznak. Dél-Afrikában végzett Hold, Vénusz és Mars megfigyelései, a korábban az északi féltekéről végzett hasonló megfigyelésekkel együtt, ezen égitestek távolságának sokkal pontosabb meghatározásához vezettek el. Elsőként mérte meg egy délkör ívének hosszúságát Dél-Afrikában. 1754-ben tért vissza Franciaországba, egyedül dolgozott adatainak a rendezésén. Gyűjteménye, a Coelum Australe Stelliferum (A déli égbolt csillagainak katalógusa), 1763-ban jelent meg. Nevét a 9153.sz. kisbolygó viseli.

Amerikai csillagász
A Harvard Egyetemen tanult, majd a Caltechen doktorált 1953-ban. 1957-től a Palomar Obszervatórium, 1983-tól a Max Planck Institut für Astrophysik munkatársa volt. 1966-ban összeállította a Különleges Galaxisok Atlaszát, melynek eredeti célja az volt, hogy segítséget nyújtson a galaxisok időbeli fejlődésének tanulmányozásához. Később az atlaszban szereplő számos kép esetén a galaxis és a közelében látszó kvazár között kapcsolatot vélt felfedezni. Elmélete szerint a kvazárok a galaxisok magjából dobódnak ki, ezért a nagy vöröseltolódásuk nem a kozmológiai távolodásuk, hanem óriási sebességük következménye. A standard kozmológiai elmélettel szembeni ellenérzései mellett haláláig kitartott. Az atlasz jelentősége ma főként abban rejlik, hogy a kölcsönható galaxisokról ez volt az egyik első gyűjtemény. (Piriti János)

Természettudós, nyelvművelő, tanár, tudománynépszerűsítő
A győri Királyi Akadémia elvégzése után Komáromban, majd 1798-1808 között a nagyváradi akadémián a természetrajz és fizika tanára. A magyar nyelvű előadások szorgalmazója. 1810-ban a győri Akadémia tanára, majd a zirci apátság jószágigazgatója. Igen jól tájékozott ismeretterjesztő szerző, aki különösen a földrajzi és a csillagászati ismereteket közvetítette, magyar nyelven, nagyon színvonalasan és közérthetően. (Bartha Lajos)

Villamosmérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a bécsi, budapesti és karlsruhei műegyetemen végezte, ez utóbbin nyerte 1907-ben mérnöki, 1908-ban műszaki doktori oklevelét. Hazatérve 1924-ig a Ganz Villamossági Gyár próbatermében dolgozott, majd 1939-ig különböző villamossági vállalatok főmérnöke, ill. igazgatója volt. 1919-ben a budapesti műegyetem magántanára, 1939-től a II. elektrotechnikai tanszéken tanár, 1942-től a villamosgépek és mérések tanszékének ny. r. tanára. Több éven át volt az Elektrotechnika főszerkesztője. 1961-től az Elektrotechnikai Egyesület elnöke, A hazai és külföldi szaksajtóban számos tanulmányban közölte tudományos eredményeit. 1958-tól az MTA tagja.

Belga matematikus, fizikus
Huszonegy évesen lépett a jezsuita rendbe; negyvennégy évesen egy speciális matematikai iskolát indított Antwerpenben a matematika kutatására. Munkája, az Opticorum Libri Sex philosophis juxta ac mathematicis utiles (Az optika hat könyve haszonnal a filozófusoknak és matematikusoknak) 1613-ban jelent meg Antwerpenben; az illusztrációkat Peter Paul Rubens készítette. Ebben a könyvben találjuk a sztereografikus projekció alapelveit. A könyv lelkesítően hatott Desargues és Huygens tudósokra is. (Hujter Mihály)

Angol fizikus, matematikus, csillagász
1661-ben a cambridge-i Trinity College-ben tanult. Az egyetemen a tananyag mellett megismerkedett a heliocentrikus világrendszerrel, Galilei kísérleteivel, Descartes mechanikus materialista világmagyarázatával. 1665-ben fejezte be tanulmányait, matematikaprofesszora, Isaac Barrow 1669-ben tanítványa javára lemondott katedrájáról. Newton felfedezte a binomiális tételt, kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást. Dolgozatot írt a színekről, vizsgálta a körmozgást, és megállapította, hogy a bolygókra ható sugárirányú erő a Naptól mért távolság négyzetével arányosan csökken. Közreadta a végtelen sorokról írt dolgozatát, amely ismertté tette a nevét. Előadásait 1670-ben kezdte meg, a fénytan kérdéseiről - ebből született az Optika első kötete. Fontos felismeréseket tett a színekkel kapcsolatban. 1671-ben készített tükrös távcsöve nagy sikert aratott, a Royal Society tagjává választották. Felfedezte a Newton-gyűrűket. A Philosophiae Naturalis Principia Mathematica a modern fizika alapműve. Három mozgástörvénye vezetett el az általános tömegvonzás törvényének megfogalmazásához. 1703-ban fogadta el a Royal Society elnöki székét. Londonba költözött, és ott a Pénzverde őre, majd vezetője lett.

Francia fizikus, feltaláló
Számos gyakorlati jelentőségű találmánya volt. Többek között az óraszerkezet továbbfejlesztésével foglalkozott. Prioritási vitában volt Hooke-kal és Huygens-szel a hajszálrugó és a billegőkerék feltalálásában. Legjelentősebb találmánya a fogas-íves gátszerkezet 1722-ben. Kifejlesztette az első szeizmográfot. Megtervezett egy kezdetleges belső égésű motort. Szerkesztett eszközöket akusztikai, optikai célokra, az árapály-jelenség mérésére is.

Földrajzi felfedező, közép-ázsiai utazó, orientalista
Gyermekkorában inaskodással támogatta családját, később házitanító volt. Tanulmányait a szentgyörgyi kegyesrendi gimnáziumban kezdte, s a német, a francia, az olasz, az angol, a spanyol, a dán és a svéd nyelvet igen hamar elsajátította. A pozsonyi evangélikus líceumban már a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. Eötvös József támogatásával 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára. 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar őstörténet gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni. Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Teheránig, majd egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. Vámbéry olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerű előadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg. Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírű orientalisták lettek. 1860-tól az MTA tagja.

Csillagász
A selmeci bányászati akadémián, majd a pesti Tudomány Egyetemen tanult, bécsi önkéntesi ideje alatt K. L. Littrow előadásait is látogatta. 1872-ben Konkoly Thege Miklós akkor alapított ógyallai magán-csillagvizsgálójának obszervátora lett, itt főként nap és meteor észleléseket végzett, ill. a megfigyelési adatokat számolta. Számos csillagászati cikket és észlelési tájékoztatót írt a Természet c. folyóiratba. 1875 őszétől Hódmezővásárhelyen tanító, itt is végzett meteor megfigyeléseket. Jelentős tudomány-terjesztő munkát végzett, hírlapokat adott ki, harcolt a magasabb színvonalú oktatásért.

Mérnök
Oklevelét 1899-ben szerezte. A Ganz Villamossági Gyár munkatársa és próbatermének főnöke (1900-1939). 1910-ben szabadalmaztatta a villamos tengely elvén alapuló berendezését a filmszalag és gramofon forgásának szinkronizálására. Később villamos gépek párhuzamos kapcsolására készített szinkronizáló berendezést, majd javításokat eszközölt az elektromos wattmérőn. 1923-ban vonatvilágításhoz készített dinamót, 1929-től pedig a Széchenyi Tudományos Társaság megbízásából dielektrikus vizsgálatokkal foglalkozott.

Mérnök, egyetemi tanár
Első éves egyetemistaként 1898 őszén második b. Eötvös díjat nyert a Mathematikai és Physikai Társulat Tanulóversenyén, ahol az első díjat Kármán Tódor vitte el, akkor még Kármán Tivadar néven. 1902-ben diplomázott a budapesti műegyetemen. Azután a vízépítési tanszéken, majd 1905-ben Berlinben a charlottenburgi műegyetemen volt tanársegéd. Itt és Lipcsében a vasbetonépítkezést tanulmányozta. 1907-ben ő építette az első magyarországi vasbeton hidat Garamkövesden. 1908-ban a keszthelyi gazdasági akadémia műszaki tanszékén r. tanár. 1920-ban a műegyetemen magántanár, 1930-ban a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója. 1938-ban a felsőház tagja lett. 1942-ben az akadémiából átszervezett Magyaróvári Mezőgazdasági Főiskola ny. r. tanára 1945-ig, 1946-tól az agrártudományi egyetem ny. r. tanára 1949-ig. Nagyszámú gazdasági épületet tervezett és épített. Különös gondot fordított az istállók higiénikus, korszerű berendezésére. Az elsők közt ismerte fel a silózás jelentőségét s több különböző rendszerű silót tervezett.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1944-ben vegyészmérnöki, 1948-ban műszaki doktori oklevelet szerzett a budapesti műszaki és gazdaságtudományi egyetemen. 1948-1949-ig a Magyar Ásványolaj-és Földgázkísérleti Intézet osztályvezetője, 1949-1950-ig az általa megszervezett Nehézvegyipari Kutatóintézet igazgatója volt. 1953-1963-ig veszprémi egyetem szervetlen kémiai tanszékének vezetője, közben az egyetem dékánja és rektora is volt. 1963 és 1974 között művelődésügyi miniszterhelyettes, 1966-1974-ben az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézet igazgatója, 1974-ben művelődésügyi és 1974 és 1980 között oktatási miniszter volt. 1980-91-ben a BME kémia tanszékén tanszékvezető egyetemi tanár, 1981-1987-ig az egyetem rektora. 1964-től az MTA tagja. Részt vett a vegyészmérnök képzés reformjának munkálataiban, s nagy szerepe volt abban, hogy a mérnöki tárgyak súlya megnőtt a tantervekben. Az ő javaslatára került Simonyi Károly professzor az egységes fizika-felvételi feladatokat összeállító bizottság élére.

Német csillagász
Népiskolai tanárként dolgozott. 1890-ben építette első csillagvizsgálóját Kaiserslautern közelében. Munkája során sok vezető csillagásszal került kapcsolatba. Saját megfigyelései alapján számos térképet készített a bolygókról és a Holdról. Legnagyobb művét, a nagy Hold-atlaszt halála után fia rendezte sajtó alá és adta ki. Ez a ritkaságszámba menő atlasz az utolsó nagy, egy ember által saját megfigyelések alapján rajzolt térkép, teljes átmérője 3,5 méter. A térképeken kívül számos ismeretterjesztő munkát is írt. A század elején értekezett Hörbiger hírhedt jégvilág-elméletéről is. (Piriti János)

Francia elméleti fizikus, Nobel-díjas
Francia arisztokrata családban született. Bátyja, Maurice de Broglie irányította érdeklődését a fizika felé, míg azonban bátyja elsősorban kísérleti fizikus volt, Louis de Broglie mindvégig az elméleti fizika területén alkotott. 1924-ben doktori disszertációjában fektette le az anyag kettős természetére, részecske- és hullámtermészetére vonatkozó elméletét. Az elmélet 1927-ben nyert igazolást, amikor Davisson és Germer, valamint George Thomson kísérletileg kimutatták az elektronok szóródásakor fellépő interferenciajelenségeket, és az elmélet által megjósolt értékeket kapták. 1929-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat. Erwin Schrödinger de Broglie elméletére alapozva dolgozta ki a hullámmechanikát. De Broglie 1928-tól a Sorbonne-on az elméleti fizika professzora volt. 1944-ben a Francia Akadémia tagjává választották. Számos más díjban és kitüntetésben részesült. 1960-ban, bátyja halálakor örökölte a hercegi címet.

Filozófus, teológus, atomista filozófiai író
Tanulmányait Sopronban és Wittenbergben végezte, itt ismerte meg Bayer Jánost, későbbi eperjesi tanártársát. Wittenbergi mintára itthon, Breznóbányán metafizikai és teológiai disputákat rendezett. 1661-ben iskolaigazgató-helyettes majd iskolaigazgató lett. 1667-1670-ig az eperjesi evangélikus teológiai főiskola tanára. 1676-1687 között a nagyszebeni evangélikus főiskolán a teológia és a filozófia tanáraként működött. Filozófiai nézeteiben a haladó P. Gassendi-féle materialista tendenciájú atomisztika híveként szembefordult a katolicizmus skolasztikus-arisztotelészi filozófiájával. 1687-től haláláig pap volt. Czabán rendkívüli termékeny író volt. Kiterjedt munkásságából azonban csak egy műve foglalkozik kimondottan természettudományos kérdéssel, az atomok létét bizonyítja huszonnégy érv segítségével.

Matematikus, egyetemi tanár
1970-ben szerzett matematikusi diplomát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Pályája kezdetétől az MTA SZTAKI volt a fő munkahelye, de nemzetközileg is elismert kutatóként, szakértői munka és ösztöndíjak keretében, valamint vendégprofesszorként sokat járt külföldön. Az MTA SZTAKI Operációkutatási Osztályát 1989-től, az Operációkutatás és Döntési Rendszerek Laboratóriumot és Osztályt 1991-től vezette. A Budapesti Corvinus Egyetem MTA SZTAKI-ba kihelyezett Gazdasági Döntések Tanszékének 1995-től tanszékvezető egyetemi tanára. Kutatómunkája két fő területe a nemlineáris optimalizálás strukturális kérdései és egyensúlyi rendszerek, másik a döntéstámogató rendszerek és a térbeli döntési problémák. Eredményeit főleg rangos nemzetközi folyóiratokban publikálta. Alapító tagja volt a Magyar Operációkutatási Társaságnak. Alelnöke, majd elnöke az MTA Operációkutatási Bizottságának, tagja az MTA Matematikai Doktori Bizottságának, az MTA SZTAKI Tudományos Tanácsának, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kari Tanácsának. Több folyóirat szerkesztőbizottságának munkájában is részt vett.

Francia jezsuita matematikus
Miután belépett a jezsuita rendbe, 1629-től több jezsuita kollégiumban oktatott matematikát, 1668 után több kollégiumnak rektora is lett. Rendszeres levelezést folytatott Pierre de Fermat-tal. Több eredményt ért el a számelméletben. Számos asztronómiai táblázatot publikált, többek között számításokat az 1656 és 1693 közötti nap- és holdfogyatkozásokra vonatkozólag. Vizsgálta az asztronómiai számítások során felmerülő problémákat. Egyike volt az első tudósoknak, akiknek álláspontja szerint az asztrológiának nincs helye a tudományok között. A Billy holdkrátert nevezték el róla.

Francia szerves- és fizikai-kémikus, tudománytörténész és kormánytisztviselő
1851-ben kezdte pályáját Antoine-Jérome Balard munkatársaként a párizsi Collège de France-ban. 1859-ben lett a párizsi École Supérieure de Pharmacie szerveskémia professzora, majd 1865-ben elvállalta a Collège de France-ben számára létrehozott szerveskémiai tanszék vezetését. A felsőoktatás felügyelőjeként 1876-ban tevékeny részt vállalt oktatási kérdések megoldásában. 1881-ben örökös szenátorrá választották. A közoktatási miniszteri (1886-1887) és külügyminiszteri (1895-1896) poszton is működött. Fontos kutatásokat végzett az alkoholok és karbonsavak körében, a szénhidrogének (egyebek között az acetilén) szintézisében és a reakciósebesség vizsgálatában. A robbanóanyagokkal végzett munkája eredményeként felfedezte a nyomáshullámot. Bevezette az exoterm és endoterm reakciók fogalmát és újra felfedezte a baktériumok szerepét a talaj nitrogén-megkötésében. Az alkímia és a kémia történetéről szóló írásai a maguk területén klasszikus művek. Sok cikket írt a La Grande Encyclopédie-be, melynek a megalapítója volt. Munkásságának végső szakaszát a mezőgazdasági kémiának, valamint történelmi írásainak szentelte. 1889-ben követte Louis Pasteurt a párizsi Tudományos Akadémia titkári székében.

Geodéta
1934-ben szerzett hadmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen. A harmincas években a Precíziós Szerszámgépgyár igazgatója volt. 1949-től közel 20 éven át a Gamma, majd Magyar Optikai Művek vállalatánál geodéziai műszerfejlesztéssel foglalkozott. Nevéhez fűződik a geodéziai műszertan egyetemi oktatásának megindítása a földmérőmérnök képzésben. A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület alapító tagja. A geodéziai műszerek fejlesztésén kívül különféle matematikai problémák megoldásával foglalkozott a geodéziában.

Matematikus
Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1935-től a budapesti műegyetem tanársegédje, majd adjunktusa, 1949-től haláláig az ELTE geometriai tanszékének tanszékvezető tanára. Legfontosabb munkája Minkowski német matematikus sejtésének a bizonyítása, melyet csoportelméleti eszközökkel végzett el, (Minkowski-Hajós-tétel). Jelentős munkái voltak diszkrét geometriában, a gráfelméletben, a Bolyai-Lobacsevszkij geometriában és a numerikus analízisben is. Egész életében foglalkoztatta a négyszínsejtés bizonyítása. Tevékenyen részt vett a matematikai közéletben. 10 éven át az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának titkára, az Acta Mathematica Academiae Scientiarum Hungaricae főszerkesztője, a Bolyai János Matematikai Társulat elnöke volt. 1948-tól az MTA tagja.

Svájci jezsuita matematikus, csillagász
Ingolstadtban Christoph Scheiner tanítványa volt és munkatársa a napfoltok megfigyelésében. Scheiner utódaként 1611-től az ingolstadti egyetemen matematikát, kontroverz-teológiát és biblia-magyarázatot tanított. 1618-ban fölfedezte az Orion-ködöt a sajátmaga által szerkesztett távcsővel. 1631-ben Pierre Gassendivel figyelte meg a Merkúr átvonulását a Nap előtt. Elsőként kutatta az üstökösök fizikáját, ezen a területen ma is Cysat elnevezéseit használják. Johannes Keplerrel is kapcsolatban állt. 1624-től 1627-ig a luzerni, 1630-ban az innsbrucki, 1646-ban pedig az eichstätti jezsuita kollégium rendfőnöke volt. A Holdon krátert nevezték el róla.

Svájci fizikus, matematikus, orvos
Johann Bernoulli fia, Nicolaus II Bernoulli és Johann II Bernoulli fivére. Apja ösztönzésére először üzleti, majd filozófiai és orvosi tanulmányokat folytatott, de apjától matematikát tanult. 1720-ban szerzett Baselban orvosi diplomát. Miután sikertelenül pályázott egyetemi katedrákra Baselban, bátyjával, Nicolaus II-vel együtt elfogadta a szentpétervári akadémia professzori meghívását. 1734-ben térhetett vissza Baselba, ahol először növénytant és fiziológiát oktatott, majd 1750-ben elnyerte a fizikai tanszék vezetését. Rendkívül sokoldalú volt. Legfontosabb eredménye az 1738-ban megjelent Hidrodinamika című könyvében szereplő, a stacionárius áramlásra vonatkozó Bernoulli-egyenlet. Sok, a hajózásban felmerülő gyakorlati problémát oldott meg. Számottevőek a matematikában elért eredményei, melyeket részben Leonhard Eulerrel közösen ért el, az algebra, a végtelen sorok elmélete, a differenciál- és integrálszámítás és a valószínűségszámítás területén.

Jezsuita matematikus és csillagász
Tanulmányait Nagyszombatban végezte, előbb jezsuita iskolákban tanított. 1752-ban a nagyszombati egyetem matematikatanára. Megbízták az egyetem csillagvizsgálójának megszervezésével, majd kinevezték igazgatóvá (1765). A nagyszombati csillagvizsgálót a 18. sz. derekának egyik legjobban felszerelt obszervatóriumává fejlesztette. A jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása után királyi csillagász. Az egyetem Budára telepítésekor, 1777-ben a budai várban az obszervatórium létrehozója, majd igazgatója, ebben Hell Miksa tanácsadóként segítette. Főleg asztrometriai észlelésekkel foglalkozott. A Jupiter holdjainak helyzetére és a napfogyatkozásokra vonatkozó mérései a maga korában igen jelentősek voltak, különösen a földrajzi hosszúságok meghatározásában. Megindította a rendszeres időjárás megfigyeléseket, és földmágneses méréseket végzett. Nagy érdeme, hogy tehetséges csillagász nemzedéket nevelt ki (Bruna Ferenc, Taucher Ferenc, Sajnovics János stb.). 1759-70 közt önálló rendszeres kiadványként megjelentette a nagyszombati észleléseket: "Observationes Astronomicae Annorum ... in Observatorio Collegii Acad. Soc. Jesu Tyrnaviae ..." címen. Cikkei a bécsi és berlini évkönyvekben is jelentek meg. (Bartha Lajos)

Kémiatanár
A selmeci bányászati akadémián tanult, ahol 1872-1874-ig volt Schenek István tanársegéde az általános és elemi vegytan (bányavegytan) tanszéken. 1874-ben az intézet ösztöndíjával három évre külföldre küldték. 1874-ben Heidelbergben Bunsen asszisztense volt. Hazatérve az aradi főreáliskola kémiatanárává nevezték ki, ahol három évig működött és felállította az intézet kémiai laboratóriumát. 1880-tól a budapesti V. ker. főreáliskolában tanított, melynek laboratóriumát szintén felszerelte. Egyéb munkái mellett a reáliskolák részére több tankönyvet írt.

Bányamérnök, egyetemi tanár
1929-ben a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán bányamérnöki oklevelet, 1938-ban a József Nádor Műszaki. és Gazdaságtudomány Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán műszaki doktori oklevelet szerzett. A soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola, ill. a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Érc- és Szénelőkészítési Tanszék gyakornoka, tanársegéde tanára és az állami ércbányászat csucsomi antimonbányájának üzemvezető főmérnöke volt. 1949-1972-ig a miskolci NME soproni Bánya-, Kohó- és Földmérnöki Kar Ásványelőkészítési Tanszék vezetője volt. Fémérc- és szénelőkészítés-tani kutatásokkal foglalkozott. Részt vett valamennyi magyarországi dúsító-, ill. előkészítőmű létesítésében és irányította a tervezéshez szükséges laboratóriumi és félüzemi kísérleteket Alapvető munkásságot fejtett ki az ásványelőkészítő berendezések fejlesztésében is. 1951-től az MTA levelező, 1976-tól rendes tagja volt.

Lengyel származású orosz-szovjet tudománynépszerűsítő író
Apját korán elvesztette, özvegy édesanyja nevelte fel, később drámaíróvá lett testvérével együtt. Szentpéterváron erdészként diplomázott, de már egyetemi tanulmányai közben is írt természettudományokat népszerűsítő cikkeket. Az igazi sikert az először 1913-ban megjelent "Szórakoztató fizika" c. könyve hozta meg számára. Ekkor kezdődött levelezése a szintén lengyel származású Ciolkovszkijjal, aki elsők között ismerte fel írói tehetségét és szakmai tanácsaival segítette csillagászati témájú könyveinek megírását. Rendkívül termékeny szerző volt, könyvei közül számosat több nyelvre is lefordítottak. Magyarul az alábbiak jelentek meg: A végtelen csillagvilág (1950), Szórakoztató mechanika (1950), Szórakoztató algebra (1952,1955, 1975), Szórakoztató geometria (1953), Szórakoztató számtan (1956), Matematikai történetek és rejtvények (1979). Könyveinek újabb kiadásait mindig újra és újra átdolgozta, aktualizálta. 1942-ben a Leningrádot körülvevő náci német csapatok blokádja következtében előbb orvosnő felesége, majd két hónappal később ő maga is a teljes kimerültség állapotába jutott és az éhínség áldozatául esett. (Nem rokona Grigorij Perelman ma élő matematikusnak.) (Dr. Radnai Gyula)

Csillagász, matematikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte, 1908-ban a budapesti egyetemi Földrengési Számoló Intézet asszisztense. 1912-től 1923-ig a Kozmográfiai Intézet tanársegédje, majd adjunktusa. 1914-ben a budapesti egyetemen az elméleti csillagászat köréből magántanári képesítést kapott. 1923-tól a debreceni egyetem orvostudományi karán a fizika tanára és a Fizikai Intézet igazgatója. 1934-től 1942-ig, nyugalomba vonulásáig a budapesti egyetemen a csillagászat tanára, a Csillagászati Intézet igazgatója. Főleg elméleti csillagászattal (égi mechanikával, a relativitás elméletének kritikájával és kozmogóniával) foglalkozott. A csillagászatot népszerűsítő Stella egyesület egyik alapítója, az azonos nevű folyóirat, illetve almanach szerkesztője volt.

Vegyészmérnök
1925-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a budapesti műegyetemen. 1920-1924 között a vegyiparban működött kutatóvegyészként. 1925-ben került az Egyesült Izzóhoz, ahol rövid megszakítással 1950-ig dolgozott és jelentős találmányai születtek. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett. 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének igazgató helyettese, az elektronfizikai osztály vezetője. Jelentős eredményeket ért el az elektroncsövek fejlesztésében. Czuczor Károllyal és Bay Zoltánnal közösen új katódanyagokat hozott létre. A híradástechnikai és vákuumtechnikai ipar és kutatás kimagasló képviselője. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alapító tagja. Új kutató gárdát nevelt fel. Közel száz találmánya, szabadalma volt. 1951-től az MTA tagja.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1916-ban kapott Ph.D. fokozatot a Princetoni Egyetemen. 1920-ban St. Louisban a Washington Egyetem fizikatanszékének vezetője lett. 1923-ban nevezték ki a Chicagói Egyetem fizikaprofesszorává, ahol 1942 és 1945 között a metallurgiai laboratóriumot vezette. 1945-ben a Washington Egyetem rektora lett, 1953 és 1961 között ugyanitt a természetrajz professzora volt. C.T.R. Wilson-nal felfedezte az elektronokkal ütköző röntgensugarak hullámhossz-változását. Eredményüket elméletileg is értelmezték, 1927-ben Nobel-díjat kaptak. Ez az úgynevezett Compton-effektus. A fény részecskejellegét bizonyító jelenségek közül az egyik legismertebb a Compton-szórás.

Bányamérnök, geológus, mineralógus, egyetemi tanár
1837-1841-ig a pesti egyetemen filozófiát és jogot hallgatott, majd a selmecbányai bányászati akadémián tanult. 1851-ben a filozófiadoktorává avatták, 1855-ben a budai állami főreáliskola, 1858-ban a pesti kereskedelmi akadémia, 1862-től a pesti egyetem ásvány-földtan tanszékének r. tanára. 1883-84-ben az egyetem rektora. Tudományos munkásságának fő területe Magyarország harmadkori vulkánosságának tanulmányozása; a tudományos kőzettanban a trachitrendszer kifejtése. Úttörő jelentőségűek a magyar Alföld geológiai viszonyaira vonatkozó kutatásai is. Legelsőként állapította meg az. Alföld medencealjzata jelentős mozgásainak észlelhető nyomait. Mineralógusok egész nemzedékét nevelte fel, nevéhez fűződik a budapesti egyetem ásvány-kőzettani intézetének létrehozása. Emlékének megörökítésére 1897-ben a Földtani Társulat Szabó József emlékalapítványt létesített, s a legkiválóbb geológiai szakmunkákat háromévenként Szabó József éremmel tünteti ki. 1858-tól az MTA tagja.

Amerikai feltaláló
Szegény farmercsaládba született. 1862-ben apja halála után az ő feladata lett, hogy segítse anyját és fogyatékos nővérét. Az Ontario-tó partján fekvő Rochester városába költöztek. Fiatalon kezdett dolgozni és tizennégy évesen már egy biztosítónál volt kifutófiú. Esténként munka után tanult, hogy nagyobb bérért könyvelőként dolgozhasson. A fényképezéssel 22 éves korában találkozott. Utána évekig azon kísérletezett, hogy hogyan tudná egyszerűsíteni a fényképezési technológiát és a képek akkor még nagyon körülményes előhívását megkönnyíteni. Kikísérletezte az úgynevezett szárazlapot, melyet szabadalmaztatott és piacra dobott. Vállalkozása az Eastman Kodak Company néven vált világhírűvé. A 20. század elejére az Amerikai Egyesült Államok egyik legtehetősebb üzletembere lett. Bőkezű filantróp és híres műgyűjtő volt. Zeneiskolát alapított a Rochester Egyetemen és dollármilliókkal támogatta a Massachusettsi Műszaki Egyetemet. (Pintér Endre)

Norvég fizikus, meteorológus
1890-ben az osloi egyetem elvégzése után Németországba ment, ahol Heinrich Hertz német fizikus asszisztense volt. A kettős rezgőkörök rezonanciájának vizsgálatában elért eredményei hozzájárultak az elektromágneses hullámok természetének megismeréséhez. 1895-ben a Stockholmi Egyetemen kinevezték az alkalmazott mechanika és matematikai fizika professzorává. 1898-ban hozta nyilvánosságra nagyjelentőségű cirkulációs elméletét, és kutatási területét a légkör dinamikájára irányította. 1904-ben elsőként ismerte föl a légkör matematikai modellezésének lehetőségét és elvi alapjait. Munkássága szakmai körökben nagy érdeklődést váltott ki. Előbb Lipcsében, majd Bergenben iskolát alapított, amely a szinoptikus meteorológiai és prognosztikai kutatók vezető helye volt. Bjerknest a modern meteorológiai előrejelzés atyjának lehet mondani, akinek a meteorológia tudománya igen sok és értékes eredményt köszönhet.

Lengyel matematikus
1903-ban szerzett diplomát a varsói egyetemen. 1908-ban doktorált a krakkói egyetemen. 1908-tól 1914-ig a Lvov-i (ma Lviv, Ukrajna) egyetemen majd 1914 és 1918 között a moszkvai egyetemen tanított. 1919-ben az újjáalakuló varsói egyetem professzora lett 1960-ig. A 2. világháború alatt illegalitásban az úgynevezett "földalatti egyetemen" oktatott. A lengyel matematika egyik legjelentősebb alakja. Legfontosabb eredményeit a halmazelméletben érte el, többek között a kiválasztási axióma és a kontinuumhipotézis tárgykörében, jelentős halmazelméleti iskolát hozott létre. Jelentős eredményei voltak a valós függvénytan, a számelmélet és a topológia területén is. Számos matematikai fogalom viseli a nevét: Sierpiński-számok, Sierpiński-probléma, Sierpiński-halmazok, Sierpiński-konstans, valamint három fraktál is: Sierpiński-háromszög. Sierpiński-szőnyeg, Sierpiński-görbe.

Gépészmérnök
1920-ban szerzett oklevelet a budapesti műegyetemen, ezután belépett a Ganz Gyárba, itt a Kandó Kálmán vezette szerkesztési osztályra kapott beosztást. Kandó Kálmánnak Kandó haláláig közvetlen munkatársa volt. 1922-ben az osztályt a Ganz Villamossági Gyárhoz helyezték át. 1923-ban megbízták az első fázisváltós villamosmozdony próbáinak vezetésével. Részt vett a Kandó-mozdonyok tervezésében, tökéletesítésében, és vasúti próbáin. 1946-ban a Ganz Villamossági Gyár újraalakult vasúti osztályának helyettes vezetője, a nehézvontatási osztály vezetője lett. 1956-tól nyugalomba vonulásáig a gyár járműépítő- és karbantartó ágazatának vezetője, majd műszaki tanácsadója volt.

Francia matematikus, fizikus
Szegény földműves családból származott. Tanulmányait egy kis falu iskolájában kezdte meg, majd egy papi szemináriumban tette le érettségi vizsgáit. Több éven keresztül tanítóskodott. 1867-ben szerezte meg fizikából és matematikából a Ph. D. fokozatot. 1872-1886 között a Lille-i Egyetem Tudományok szakán professzor. 1886-ban a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották. 1896-tól 1918-as visszavonulásáig a Párizsi Sorbonne fizika-, mechanika professzora. Tevékenységével hozzájárult a matematikai fizika majdnem minden ágához. Különösen jelentős eredményeket ért el az elektromágnesség, valamint a hidrodinamikai egyenletek nemanalitikus integrálok kidolgozása terén. Munkássága nemcsak elméleti matematikai megoldásokra korlátozódott, hanem azok gyakorlati alkalmazására is kitért. Nagyszámú munkáját, amit hátrahagyott Poggendorff vette számba III.-VI. köteteiben.

Amerikai fizikus
1913-ban szerezte meg doktori fokozatát a University of Wisconsin-Madison-on. Néhány évig a Syracuse University-n, majd 1955-ben történt nyugdíjazásáig a University of California, Berkeley-n oktatott, végül, mint a fizikai intézet vezetője. A Bohr-féle atommodell híve volt. Jelentős munkát végzett a molekuláris spektroszkópia területén, a Birge-Sponer módszer egyik kifejlesztője volt. A University of California Berkeley fizikai intézetének vezetése idején megnyerte az egyetemnek Ernest Lawrence-t és Robert Oppenheimert. Birge tanítványa volt a két későbbi kémiai Nobel-díjas William Francis Giauque és Harold Clayton Urey.

Német csillagász
A 2. világháború után a göttingeni, majd a müncheni Max Planck Intézet asztrofizikai részlegét vezette. Jelentősen hozzájárult az asztrofizika és a plazmafizika fejlődéséhez. Legfontosabb eredményeként az üstökösök vizsgálata során feltételezte a napszél létezését. 1967-ben Bruce-éremmel, majd 1974-ben a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntették ki. A 73640 Biermann aszteroidát róla nevezték el.

Természetkutató, evangélikus lelkész
Teológiai tanulmányait Eperjesen, Pozsonyban és Halléban végezte. 1733-tól négy évig Jénában tanult. 1742-ben Bártfára hivták segédlelkésznek és november elsején avatta föl Ambrózy György szuperintendens Csetneken. Gyülekezete nemsokára rendes lelkésszé választotta. Pozsonyba 1762-ben került és itt működött haláláig. A berlini és jénai természettudományi társulatoknak volt tagja. Több munkája kéziratban maradt fent. Sokoldalú irodalmi működést fejtett ki.

Magyar születésű francia csillagász
Bécsben és Párizsban folytatott egyetemi tanulmányokat. 1870-ben a bécsi egyetemi obszervatórium asszisztense lett. 1875. július 11-én a bécsi obszervatóriumban munkálkodva egy új kisbolygót fedezett fel, amelynek a Protogeneia nevet adták. 1877-től a párizsi csillagvizsgálóban működött és a Bureau des Longuitudes főkalkulátora volt. 1877-ben elnyerte a francia akadémia Vaillant-díját. Elsősorban elméleti számításokkal, főként a bolygók Nap körüli keringési idejének kiszámításával foglalkozott. Kutatásainak eredményeit különböző asztronómiai folyóiratokban és akadémiai kiadványokban tette közzé. Jelentős eredményei vannak a kisbolygók ún. pályaháborgásainak kimutatásában. 1878-tól az MTA levelező tagja.

Premontrei fizikatanár, igazgató
Szombathelyen a premontrei rend gimnáziumában érettségizik, majd maga is felvételét kéri a rendbe. Teológiai tanulmányok után jelentkezik a budapesti tudományegyetemre, mennyiségtan-természettan szakra. Elsők között veszik fel az Eötvös Kollégiumba, ahol Bartoniek Géza irányításával főleg a fizika tanításának kérdéseiben mélyed el. Leghíresebb írása 1904-ben jelenik meg a fizika hazai középiskolai oktatásáról. Egyetemi tanulmányait befejezve Keszthelyen, majd Szombathelyen tanít, ahol 1907-től igazgatóként működik. Itt kezdi tanári pályáját Novobátzky Károly, a fizikát különös megbecsüléssel övező gimnázium egyik leghíresebb tanítványa Náray-Szabó István. 1933-tól tankerületi főigazgató, 1935-től csornai prépost. (Dr. Radnai Gyula)

Bencés fizikatanár
Pannonhalmán Palatin Gergely, a budapesti tudományegyetemen pedig Eötvös Loránd és Fröhlich Izidor kedveltette meg vele a fizikát. A komáromi bencés gimnáziumban kezdett tanítani, majd Pannonhalmán a rendi tanárképzőben oktatta a kísérletezés rejtelmeire a leendő fizikatanárokat, végül az esztergomi bencés gimmáziumban tanította a fizikát Fehér Ipoly pannonhalmi főapát tankönyve alapján. 1910 után már nem tanított, lelkészként működött Tihanyban, Veszprémvarsányban és a balatonfüredi körtemplomban (Dr. Radnai Gyula)

Bányamérnök
Mérnöki diplomáját 1904-ben Selmecbányán szerezte. Nagybányán, majd a Zsil völgyében dolgozott. 1905-től Dorogon az Auguszt-akna vezetője volt, majd 1911-től 28 éven keresztül a Salgó Rt. dorogi üzemeit vezette. 1933-ban Magyarországon elsőként nyerte el a bányamérnöki doktori fokozatot. A bányák víztelenítésének elméleti és gyakorlati szakértője volt, cementálási eljárást talált fel a karsztvíz elzárására. Dorogi működése alatt az üzemek koncentrációja növekedett. Igazgatósága alatt Dorog városa dinamikusan fejlődött, számos fontos középületet kiviteleztetett: községháza, világháborús emlékmű, bányakaszinó, iskola, óvodák, egyéb szociális létesítmények, templom, lakótelepek, sportlétesítmények. 1938-ban Budapesten a Salgó Rt. vezérigazgató-helyettese, 1943-tól vezérigazgatója lett. 1945 után szakértőként működött. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták. A vizsgálati fogság alatt meghalt a vele szemben alkalmazott módszerek következtében, bíróság elé már nem került. 1922 óta Dorog díszpolgára volt. 1990-ben róla nevezték el az újonnan épült dorogi lakótelepet, ahol 2003-ban emléktáblát avattak tiszteletére.

Francia szerveskémikus, ásványtudós
1854-ben került Charles-Adolphe Wurtz laboratóriumába, 1856-ban az országos bányászati főiskola ásványgyűjteményének gondnokává nevezték ki. 1871-ben kezdett tanítani az École Normale-on, 1876-ban lett a Sorbonne ásványtanprofesszora, majd Wurtz 1884-ben bekövetkezett halála után ezt a pozíciót a szerves kémiai tanszék vezetésével cserélte föl. 1877-ben James Mason Crafts amerikai vegyésszel együtt felfedezte a ma Friedel-Crafts reakció néven ismert vegyi folyamatot. Részt vett a gyémánt mesterséges előállítását célzó kísérletekben, tanulmányozta a kristályok piroelektromos tulajdonságait, kristálytani állandókat határozott meg, keton- és aldehidvegyületeket vizsgált.

Angol matematikus
A számelmélettel kapcsolatos utat törő kutatásért ismert. Az Erdős-Mordell egyenlőtlenség szépsége egyszerűségében rejlik. Segítségével több geometriai, illetve trigonometriai egyenlőtlenség megérthető, bizonyítható, Fontos eredmény L. J. Mordell tétele (1921): egy racionális együtthatós görbének van véges sok racionális koordinátájú pontja, melyekből az összes racionális pont megkapható.

Francia matematikus
1862-től az École Polytechnique és a Collège de France tanára volt. 1856-tól a párizsi Tudományos Akadémia tagja, és 26 éven keresztül titkára volt, majd 1884-től a Francia Akadémia tagja. A matematika számos területén alkotott, így a számelmélet, differenciálgeometria, valószínűségszámítás, a termodinamika, valamint a közgazdaságtan matematikai elmélete területén. Számos tankönyvet is írt. Prímszámokra vonatkozó sejtését, mely szerint minden 2-nél nagyobb egész szám, és annak kétszerese között van legalább egy prímszám, később Csebisev bizonyította be. Több valószínűségszámítási paradoxon megfogalmazása is fűződik a nevéhez, valamint a közgazdaságtanban az oligopólium jellegű piaci magatartásra vonatkozó játékelméleti Bertrand-paradoxon.

Skót vegyész
Kekulével egyidőben állította fel a vegyértékre vonatkozó hipotézist és felállított egy molekulaszerkezeti elméletet a szénatomok kapcsolódására vonatkozólag, mely nagyon hasonlított a Kekulééhez, csak valamivel később közölte. Elsőként vezette be a modern szerkezeti képleteket, az atomok közötti kötéseket vonalkával jelölve, elsőként szintetizált brómbenzolt és para-dibrómbenzolt, cikkére nem is figyeltek föl. Sohasem volt teljesen egészséges, de eredményeinek visszautasítása után fizikailag és szellemileg is lehanyatlott, haláláig visszavonultan élt.

Amerikai matematikus, statisztikus
Statisztikusként dolgozott a Bell Laboratories-nál az 1920-as és 30-as években. Könyvét, "A gyáripari termékek gazdasági minőség ellenőrzése" című munkát a statisztikusok úgy tekintették, mint mérföldkövet a gyáripari termékek minőségének javítására irányuló erőfeszítések terén. Ellenőrző grafikonokat (közismertebb néven ellenőrző kártyákat) fejlesztett ki, amelyekkel időben folyamatosan is nyomon követhetik a teljesítményt. Nevéhez fűződik a PDCA-ciklus alapjainak kidolgozása is.

Orvos, ideggyógyász, egyetemi tanár
Tanulmányait Budapesten, Berlinben, Párizsban és Londonban végezte. A budapesti elmekórtani klinikán, később a Munkásbiztosító Pénztár idegszakrendelésén, majd 1915-től 17 éven át a Szent István Kórház idegosztályának vezető főorvosaként működött. Kutató tevékenysége során a központi idegrendszer szifiliszes betegségeivel, az agydaganatokkal, a sclerosis multiplex-szel, a hiperkinézissel, valamint a traumás neurózisokkal foglalkozott. A háborús idegsérülések véleményezésének szakértője volt. A gyógypedagógia területén a hazai logopédia tudományos megalapozójaként tartják számon. 1898-tól 1918-ig vezette a budapesti Dadogók és Hebegők Gyógytanfolyamát. A gyógypedagógus (logopédus) szakemberképzés érdekében pedig a Gyógypedagógiai Tanítóképzőben pedagógusok, iskolaorvosok és egészségtantanárok számára beszédhiba-javításra felkészítő kurzusokat vezetett.

Orvos, patológus, egyetemi tanár
1900-ban szerezte orvosi oklevelét, 1899-től a budapesti anatómiai és élettani intézetben működött. 1905-06-ban ösztöndíjjal külföldön tanult, 1917-ben a kórbonctan tanára az Állatorvosi Főiskolán; 1918-1952-ig a pozsonyi, ill. a pécsi egyetemen a kórbonctan tanár, 1918-47-ben a törvényszéki orvostan megbízott előadója. 1931-32-ben és 1945-46-ban az egyetem rektora. Jelentős kutatásokat végzett a tuberkulózis, a szifilisz kórbonctana terén. Röviddel a treponema felfedezése után kimutatta azt a congenitalis syphilisnél májban. Elsők között hangoztatta a leukémia daganat jellegét. Kiváló pedagógus volt, kitűnő tanítványokat nevelt. Örökléstani, teratológiai és paleopatológiai kutatásokat végzett. Érdemeket szerzett a pécsi orvosi kar létesítése és megszüntetésének megakadályozása terén.

Német kémikus
Kémiát kedvtelésből tanult a porosz hadsereg mérnöki testületében, majd matematikát és filozófiát hallgatott a königsbergi egyetemen. Abban az időben, amikor alapvető tudományos kérdés volt a vegyületek pontos összetételének, az egymással egyenértékű anyagmennyiségeknek a meghatározása, rendkívül nagyra tartotta a matematika szerepét a kémiában. Doktori disszertációjának a címe is az volt, hogy "A matematika alkalmazása a kémiában". Tőle származik a kémiai analitikai számításmód, a "szöchiometria" elnevezés.

Angol vegyész, gyáros
1801-ben felfedezte a nióbiumot, amelyet kolumbiumnak nevezett el - mert a British Múzeum gyűjteményében szereplő, kolumbit nevű ásványban találta meg. Több ásvány viseli a nevét: az Ausztráliában felfedezett hatchettin vagy hatchettit és az Egyesült Államokban, North Carolinában talált hatchettolit. Apja halála után felhagyott az ásványtannal, és a családkocsigyártó vállalkozásában dolgozott.

Angol fizikus, kémikus, Nobel-díjas
A King William's College-ben tanult matematikát Cambridge-ben. 1885-ben fizikát tanult a Cavendish Laboratory-ban. 1886-tól 1909-ig Ausztráliában az Adelaide-i egyetem professzora, 1909-1915-ig a Leeds-i egyetem professzora, majd a londoni University College fizikaprofesszora volt. Miután Max von Laue felfedezte a röntgensugarak kristályokon való elhajlását, fiával, William Lawrence Bragg-gel együtt a kristályok szerkezetét derítették fel röntgensugarak segítségével, megalapították a röntgenkrisztallográfiát. Vizsgálataikhoz röntgenspektrométert szerkesztett, mellyel a röntgensugarak hullámhosszát mérték meg. Az 1. világháború alatt vízalatti hangterjedés méréseket végzett a tengeralattjárók helyzetének meghatározására. Röntgenkrisztallográfiai kutatásaik eredményéért 1915-ben fiával közösen fizikai Nobel-díjat kapott. A Nobel-díjak történetében ez az egyetlen eset, amikor apa és fia együtt részesült a díjban. 1920-ban lovaggá ütötték. 1935-ben a Royal Society elnökévé választották. 16 egyetem választotta díszdoktorává.

Kémikus, egyetemi tanár
1873-ban a kolozsvári egyetemre iratkozott be kémia-fizika szakos tanárjelöltnek. Itt doktorált, majd tanársegéd lett a Kémia Tanszéken. Mint tanársegéd állami ösztöndíjjal két esztendőt Münchenben töltött. A kolozsvári tanítóképző intézetben, és a kolozsvári egyetemen tanított, itt lett 1897-ben címzetes egyetemi tanár. 1898-1927-ig a budapesti Polgári Iskolai Tanítóképző Vegytani-ásványtani Intézet tanára volt. Kiváló oktató és egyéniségével példamutató nevelő volt. Színvonalas előadásain számos kísérletet mutatott be és órái anyagáról litografált jegyzetet készített, hogy segítse hallgatóinak felkészülését a vizsgára.

Amerikai kísérleti mag- és asztrofizikus, egyetemi tanár
Los Angeles híres műegyetemén, a Caltech-en (California Institute of Technology) szerzett villamosmérnöki oklevelet, majd fizikából doktorált 1947-ben. Már egyetemistaként részt vett a Kellogg laboratóriumban nagyfeszültségű röntgencsövek építésében, itt barátkozott össze Thomas Lauritsennel, Charles Lauritsen szintén fizikus fiával. A Caltech Fizika-Matematika-Csillagászat részlegén kezdte kutató tanári pályáját, s itt működött egészen nyugdíjazásáig. Híresen jó tanár volt: 1959-ben jelent meg A modern fizika alapelvei c. tankönyve, majd végighallgatva másik barátja, Richard Feynman négy féléves kurzusát, vezette a hozzá tartozó számolási gyakorlatokat, és a magnófelvételek alapján ő foglalta írásba az előadásokat. Közös barátjuk, Matthew Sands közreműködésével így készült el az 1960-as évek közepére a máig népszerű, Magyarországon "Mai fizika" néven megjelent "Feynman-sorozat", és Robert Leighton lett a társszerzője az ezt kiegészítő, feladatmegoldó kötetnek is. Kutató munkájában a legkülönbözőbb kutatási műszerek tervezésével és építésével vívta ki kollégái elismerését. A kozmikus sugárzás magas légköri vizsgálatához készült ködkamrától kezdve a Nap mágneses terét leképező kamerákon át egészen az infravörös sugárzásra érzékeny teleszkópig minden alkotása "világszínvonalú" volt. A Marsra küldött Mariner szondák képeinek megbízható közvetítése céljából érzékeny, digitális TV rendszert fejlesztett ki. Családi élete is nevezetesen alakult: első házasságából született Ralph fia volt az, aki írásba foglalta Richard Feynman visszaemlékezéseit, második házasságát pedig elhunyt barátja, Thomas Lauritsen özvegyével kötötte. (Dr. Radnai Gyula)

Ásványkémikus
A budapesti tudományegyetemen kémiát, matematikát és fizikát hallgatott. A középiskola tanári oklevél megszerzése után Bécsben tanult tovább. 1882-től haláláig mint vegyész az Magyar Nemzeti Múzeumban működött. Hazai és külföldi ásványokon kívül Krenner József Sándor által felfedezett számos új ásványt és sok régészeti tárgyat is elemzett. Több analitikai módszert tökéletesített és ásványok kémiai szerkezetének megállapításával is foglalkozott. Doelter bécsi egyetemi tanár Handbuch der Mineralchemie c. művének munkatársa volt. Számos tanulmánya és cikke a Földtani Közlönyben jelent meg.

Főiskolai matematika- és fizikatanár
Iskoláit a Debreceni Református Gimnáziumban végezte. 1930-ban érettségizett. Matematikából kiváló volt, a Kömal eredményes feladatmegoldói közé tartozott. Tanárjelöltként Jakucs Istvánnál gyakorolt. 1935-ben szerezte meg matematika-fizika-kémia szakos tanári diplomáját. 1933-tól Debrecenben a Kísérleti Lélektani Intézetben gyakornok, majd díjtalan tanársegéd. Az 1937/38-as tanévben a Tanárképző Intézetben előadó és óraadó a gimnáziumban. 1939-ben doktorált. Szele Tibor biztatta, hogy végezzen tudományos munkát is. Dávid Lajos egyik nem bizonyított állítását bebizonyította. 1939-ben kinevezték tanárnak a miskolci Református Leánygimnáziumba. 1941-ben pedagógia-filozófia szakos tanítóképző intézeti diplomát szerzett. Az 1950/51-es tanévben a Csalogány utcai tanítónőképzőben tanított pedagógiát és matematikát. Ebben az időszakban a tanítónőképző még középiskolaként működött. 1949-1967 között a Budapesti Műszaki Egyetemen volt docens, 1967-1970 Villamosenergiaipari Felsőfokú Technikum tanszékvezető tanára, 1970-1980 között a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán főiskolai tanár, 1980-ban ment nyugdíjba. Munkájának elismeréseképpen 1955-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1980-ban Kiváló munkáért kitüntetéseket kapta.

Német léghajótervező, feltaláló, katonatiszt
Katona volt, több háborúban vett részt, altábornagyi rangig vitte. Rendelkezési állományba helyezése után, 1891-ben kezdett a kormányozható léghajók problémájával foglalkozni. Számtalan kudarc után végül is siker koronázta próbálkozásait, Schwarz Dávid terveinek megvásárlásával és továbbfejlesztésével sikerült merev testű, kormányozható léghajót építenie. Első eredményesen repülő léghajója 128m hosszú volt, és 16 elválasztott gázzsákot tartalmazott. Két 16 lóerős motor szolgáltatta a légcsavarokon keletkező húzóerőt, oldal- és magassági kormányaival már teljesen kormányozhatónak bizonyult. 1900-ban a Bodeni-tó feletti próbautakon 31km/óra sebességet ért el. Még megérhette léghajóinak az 1. világháborúban aratott harctéri sikereit is.

Angol csillagász, matematikus, kémikus
Kezdetben a jogot tanult, de 1816-ban apja Sir Frederick William Herschel hazahívta, hogy kitanulja a csillagászat mesterségét, a távcsőkészítést, és megkérte, hogy fejezze be munkáját. A kettőscsillagokkal kezdte, James South nevű barátjával két különböző távcsővel észleltek, 1821-től 1823-ig 380 objektumot tartalmazó részletes katalógust állítottak össze. A 20 lábas távcsövet felújította, és újra átvizsgálta apja ködeit. 2306 objektumról adtak ki 18 katalógust a Philosophical Transactions-ban 1833-ban. Apja munkáját folytatva, 1833-ban a déli féltekére költözött, és a Jóreménység-fokánál alapított új csillagvizsgálóból a déli égbolt részletes felmérését végezte el. A cianotipia "cyanotype" eljárást 1842-ben Herschel írta le, azóta használják, mint pozitív fotóeljárási módot.

Amerikai orvos, amatőr csillagász
1857-ben szerzett orvosi diplomát a New York University-n. 1859-ben lett a New York-i Bellevue Kórház orvosa, 1874-ben pedig a New York-i Városi Egyetem orvoskarának dékánja. Ő volt az első csillagász, aki már rendszeresen alkalmazta a fényképezés technikáját csillagászati megfigyelésekre. Maga tervezte távcsöveit, saját kezűleg csiszolta a tükröt, maga kísérletezte ki a fotoemulzió receptjét, és az észlelés előtt maga kente az üveglapra a fényérzékeny réteget. Elsősorban a csillagok színképeit kutatta. Spektroszkópiai kutatásának tiszteletére Henry Draper-katalógusnak nevezték el azt a kilenckötetes, több mint 225 000 csillag égi pozícióját, fényességet és színképtípusát tartalmazó katalógust, amelyet a Harvard College Observatory csillagászai hoztak létre. A csillagokat a színképükben látható sötét (abszorpciós) vonalak alapján osztályokba sorolták. A színképosztályozásnak ez a korai rendszere a Harvard-féle, vagy Henry Draper (HD) -színképosztályozás. Ő készített először fényképet egy csillag, a Vega színképéről 1872-ben és egy csillagködről, az Orion-ködről 1880-ban. A ma használatos spektrál-klasszifikációs sémát a Harvard Obszervatóriumban Henry Draper által definiálták.

Német vegyész
Zürichben, Würzburgban és Lipcsében volt egyetemi tanár. Tanítványával, Alfred Wernerrel a nitrogénvegyületek sztereokémiáját vizsgálta. Felfedezte, hogy sok diazónium-vegyület só vagy bázis. A trifenil-metán festékek tanulmányozása során a spektrofotometria úttörőjévé vált. Kidolgozta a kémiai indikátorok egyik elméletét is. A savak disszociációját tanulmányozva kimutatta az oxóniumsó keletkezését, és arra következtetett, hogy a savas disszociáció a szolvatáció után megy végbe. Az elsők között alkalmazott fizikai-kémiai módszereket.

Osztrák pszichiáter, ideggyógyász, Nobel-díjas
1880-ban a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Először egy ideig a bécsi pszichiátriai klinikán dolgozott. 1889-ben Krafft-Ebing utódaként Grazban, majd 1893-ban Bécsben lett egyetemi tanár, és a bécsi pszichiátriai klinika igazgatója. Munkássága több irányú volt, foglalkozott a pajzsmirigy kórtanával, a golyva jódkészítményekkel való megelőzésével, felismerte a kretenizmus és a pajzsmirigyműködés összefüggését. 1887-ben kiadott tanulmányában megfogalmazta, hogy egyes lázas betegségek az elmebetegségekre előnyös hatást gyakorolnak. 1917-ben, a szifilisz harmadik fázisában lévő, idegrendszeri tüneteket mutató betegek kezelése céljából bevezette a láz-terápiát. Maláriás betegek vérét juttatta be a betegek szervezetébe, az előidézett lázroham enyhítette a betegség lefolyását, az idegrendszeri tüneteket. A fellépő maláriát kininnel gyógyította. 1927-ben "a maláriaoltás jelentőségének felfedezéséért a progresszív paralízis kezelésében" indoklással orvostudományi Nobel-díjat kapott.

Norvég matematikus
1889-ben szerzett diplomát a University of Oslo-n és ugyanitt 1903-1922-ig professzor. 1894-ben lett a Norvég Tudományos Akadémia levelező tagja. 1916-1922-ig szerkesztette az Acta Mathematica folyóiratot. Alkalmazott matematikával foglalkozott. Az "algoritmus" szót Thue vezette be 1904-ben. A modern elméleti számítástudomány egyik fontos fogalma a formális rendszer, melynek bevezetése Thue nevéhez fűződik. 1909-ben jelent meg jelentős munkája a Crelle's Journal-ban a számelmélettel kapcsolatban, amiről Edmund Landau 1922-ben azt írta: "... a legfontosabb felfedezés az elemi számelméletben, amit én ismerek". Thue találta ki a semi-thue rendszert, és ő alkotta meg az első logikai-matematikai modellt a nyelv számára.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1933-ban az Indiana állambeli Purdue University-n szerzett villamosmérnöki diplomát. 1938-ban a Harvard Egyetemen szerezte meg fizikai doktori címét. A második világháború alatt a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Sugárzástani Laboratóriumában dolgozott a mikrohullámú radar kifejlesztésén. A Sugárzástani Laboratórium fejlesztő csoportjának vezetője lett. Későbbi tudományos munkájára nagy hatással volt Isidor Isaac Rabi. A háború után visszatért a Harvard egyetemi kutatásokhoz. 1945-ben munkatársaival felfedezte a mágneses magrezonanciát (NMR). Ez a technika az alapja a mágneses magrezonancia képalkotásnak (MRI), a 20. század egyik fontos orvosi diagnosztikai módszerének. Az NMR felfedezéséért 1952-ben megosztott fizikai Nobel díjat kapott Felix Blochhal. A csillagászatban is elért tudományos eredményeket, detektálta a semleges hidrogén atomok rádiósugárzását, melynek segítségével először váltak láthatóvá a Tejútrendszer spirálkarjai. Ez a megfigyelés segítette a rádiócsillagászat elindulását. Spin-echo relaxációs, mágneses relaxációs és negatív spinhőmérséklet (fontos volt a lézer kifejlesztésében) tanulmányaival termékenyen járult hozzá a szilárdtestfizikához is. Több tudományos társaság tagja volt.

Orosz matematikus
Matematika iránti érdeklődését apja keltette fel, aki matematikatanár volt. Apját 1937-ben letartóztatták, és kivégezték, mint a "nép ellenségét". Ladizsenszkaja származása miatt számos hátrányt szenvedett, sikeres felvételi vizsgája ellenére sem vették fel a leningrádi egyetemre. A "tudományok doktora" címért 1951-ben benyújtott disszertációját csak 1953-ban, Sztálin halála után védhette meg. 1954-ben a leningrádi egyetem professzora és a Szteklov Intézet leningrádi Matematikai Fizika Laboratóriumának vezetője lett. A Szovjetunió felbomlása után is Oroszországban folytatta munkáját, bár számos külföldi intézettől kapott meghívást. Munkássága elsősorban a parciális differenciálegyenletek, különösen a Navier-Stokes egyenlet vizsgálatának területén volt jelentős. Fontos eredményei közé tartozik Hilbert 19. problémájának megoldása. Több külföldi akadémia választotta tagjává, számos kitüntetésben részesült.

Építész
Hild János építész fia. A bécsi Művészeti Akadémián tanult, majd apja mellett szerzett gyakorlatot. Apja halála után Itáliai tanulmányutat tett, majd építőmester lett. Legjelentősebb művei az 1838-as nagy pesti árvíz után épültek fel. 1854-től Pest város építészének nevezték ki. A klasszicista építészet egyik legjelentősebb hazai képviselője, Pest klasszicista arculatának egyik megteremtője volt. Számos egyházi épületet tervezett, legfontosabb művei az esztergomi bazilika és az egri székesegyház. A pesti Belvárosban ma is áll számos, általa tervezett műemlék lakóház, így a Nádor utcában, Október 6. utcában, Váci utcában. A Budakeszi úton több klasszicista villa, így a sajátmaga számára épített villa is őrzi emlékét. Az ő tervei szerint kezdték építeni a pesti Szent István bazilikát, amelyet azonban Hild halála után Ybl Miklós tervei alapján fejeztek be.

Orvos, bőrgyógyász, egyetemi tanár
1861-ben avatták doktorrá. F. Hebrának, a modem dermatológia (bőrkórtan) egyik úttörőjének tanítványa volt. 1866-ban magántanár, 1875-ben professzor lett és 1879-ben Hebra utóda a bécsi Bőrklinika igazgatója. Főleg a szifilisz és a rosszindulatú daganatok kutatása területén ért el maradandó eredményeket. Elsőként írta le a később róla elnevezett Kaposi-szarkómát, azaz a láb- és karbőrön megjelenő, éreredetű daganatos jelenséget. Ritka megbetegedés volt ez, azonban az elmúlt évtizedek folyamán gyakran hallunk róla a HIV és az AIDS esetekkel kapcsolatban. Kaposi sokat publikált, továbbá oktató jellegű írásokat is készített, egyetemi jegyzeteivel a dermatológia egyik legismertebb professzora volt.

Matematika- és fizikatanár, főgimnázium igazgatója
A budapesti egyetemen szerzett diplomát, de anyagi okokból nem tudta elfogadni utána a felajánlott fizetésnélküli tanársegédi állást. 1893-ban került a kisújszállási református főgimnáziumba tanárnak, ahol három év múlva igazgatónak választották. Közben 1895-ben sikeresen doktorált Budapesten a Fourier-sorokból. Kisújszálláson maga mellé vette unokaöccsét, a diák Móricz Zsigmondot, akinek a nagy református kollégiumokban szerzett keserves tapasztalatai után itt végre nyugodt, szeretetteljes környezetben sikerült leérettségiznie. Szeretve tisztelt nagybátyja emlékét az író később "Légy jó mindhalálig" és "Forr a bor" c. regényeiben örökítette meg.

Elméleti fizikus
Budapesten a Szent István Gimnáziumban érettségizett. 1940-ben mind matematikából, mind fizikából első helyezést ért el az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat tanulóversenyein, a mai Kürschák- és Eötvös-verseny elődein. Az egyik legtehetségesebb Gombás-tanítvány volt, a számítástechnikai alkalmazások felé kanyarodott el, felismervén, hogy a hatvanas évek elejétől kezdve a numerikus közelítő módszerek előtt új távlatok nyíltak. 1952-től az Egyesült Izzó kutató laboratóriumában, a Távközlési Kutatóintézet elméleti osztályán, a Vegyipari Egyesülés számítástechnikai osztályán, másodállásban pedig a KFKI Szilárdtestfizikai Osztályán dolgozott, és ért el figyelemre méltó eredményeket. Elsőnek kapta meg, 1950-ben, a Társulat Schmid Rezső díját.

Csillagász, fizikus
Budapesten, az ELTÉ-n tanult 1953-1958-ig. Az MTA Csillagászati Kutató Intézetének (Budapest, Svábhegy) munkatársa volt. Az Univerzum nagytéri szerkezetét megfigyelések alapján vizsgálta. A galaxishalmazok fejlődésére, és az Univerzum tágulására vonatkozó elméleti kutatásokkal foglalkozott. Vizsgálatai jelentős új szempontokkal gyarapították a galaxishalmazok és az Univerzum fejlődésére vonatkozó nézeteinket. A Detre László-emlékérem díjazottja, a Nemzetközi Csillagászati Unio (IAU) Kozmológiai bizottságának tagja.

Német fizikus, optikus, csillagász
Árva gyerekként önképzéssel szerezte ismereteit. Egy szerencsés kimenetelű baleset hívta fel rá Miksa bajor választófejedelem, valamint Utzschneider figyelmét, a München melletti Benediktbeuern szekularizált bencés apátságában működő optikai intézetet vezette. Fraunhofer 1818-ban az Intézet vezetője lett. Fraunhofer számos műszert és eszközt fejlesztett lencsék készítésére alkalmas üvegfajták előállítására, valamint lencsék csiszolására. Különféle üvegfajták fényelhajlító tulajdonságait tanulmányozva homogén fény előállítására törekedett. Ő találta fel a spektroszkópot, mellyel képes volt a fény hullámhosszát megmérni. Ugyancsak ő konstruálta meg a mikrométert is. A Nap színképének vizsgálata során fedezte fel a ma Fraunhofer-féle vonalaknak nevezett sötét vonalakat. Elsőként alkalmazta széleskörűen az optikai rácsot. Fölismerte azt is, hogy egyes elsőrendű csillagok színképe különbözik a Napétól. Ezzel a csillagászati spektroszkópia elindítója is lett. A dorpati csillagvizsgáló számára készített refraktor és a berlini obszervatórium számára készített heliométer korának technikai csúcsteljesítményei voltak. A müncheni Akadémia rendkívüli tagjának választotta.

Német fizikus
Kémiát és fizikát tanult Berlinben. Tanulmányai elvégzése után kémiát tanított a poppelsdorfi mezőgazdasági akadémián. 1864-ben a rigai műegyetemre hívták. Ezután figyelmét mindinkább a fizika felé fordította. 1868-tól Grazban, majd 1876-tól a drezdai műegyetemen a fizika tanára. Jelentős eredményeket ért el az elektrosztatika kutatásának területén. Nevezetes találmánya a Schlieren fotográfiai eljárás, melynek segítségével lefényképezhető változó sűrűségű folyadékok áramlási képe. Az eljárást széleskörűen használják a repülőmérnöki vizsgálatokban a repülőgépek, illetve űreszközök körüli légáramlások, lökéshullámok vizsgálatára. Szerkesztett higanyos légszivattyút és influenciagépet.

Osztrák jezsuita csillagász
1888-tól 1906-ig a washingtoni Georgetown College obszervatóriumának igazgatójaként dolgozott, majd X. Pius pápa a Vatikáni Obszervatórium igazgatójává nevezte ki. 1893-ban, a fényes és sötét nebulák (felhők) átfogó katalógusának összeállítása közben kezdte el a sötét felhők beható tanulmányozását, ezeket olykor Hagen-felhőknek nevezik. Hagen az ún. változócsillagoknak, vagyis a fényességüket periódusosan változtató csillagoknak is jelentős kutatója volt. A változókkal kapcsolatos eredményei az Atlas Stellarum Variabilium (A változócsillagok atlasza; 1890-1908) lapjain jelentek meg.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1917-ben, majd az egyetem szerveskémiai tanszékén volt tanársegéd Zemplén Géza mellett. 1918-1941 között a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában dolgozott különböző vezető beosztásokban. 1931-ben a szerves gyógyszerkészítmények kémiai technológiája c. tárgykörben lett egyetemi magántanár Szegeden. 1941-1945 között a Chinoin vezérigazgatója volt, 1946-1978 között a Kutatólaboratórium vezetője. Emellett 1948-tól a BME-n a szerves kémiai alapműveleteket adta elő. 1971-ben Endrődi utcai magánlaboratóriumát a Chinoinnak adományozta, lehetővé téve ezzel a ciklodextrinek kémiája kutatását. Számos gyógyszer kifejlesztésében vett részt. A 2. viláhháború után fontos szerepe volt a hazai penicillingyártás megszervezésében, ezért kapott Kossuth-díjat. Nevéhez fűződik a cinkona alkaloidok rézkelátjainak a felfedezése és stabilitásuk összehasonlító vizsgálata. 1956-tól az MTA tagja.

Matematikus
A budapesti tudományegyetemen 1939-ben matematika-fizika szakos, 1942-ben vegyészi oklevelet szerzett. 1951-ben megszervezte a Villamosmérnöki Kar önálló matematikai tanszékét, ahol docens, 1960-1968 között tanszékvezető volt. Emellett 1952-1962 között az MTA Matematikai Kutató Intézet munkatársa, ill. osztályvezető, továbbá a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola tudományos tanácsadója.

Geológus
Oklevelét 1955-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerezte. A Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesztő Intézethez került 1980-ban, ahol tudományos főmunkatársi beosztásban dolgozott. A fiatal harmadidőszaki és a triász képződmények Ostracoda faunájának kitűnő ismerője volt. Különösképpen az alföldi pliocén rétegtannal foglalkozott. Munkája elsősorban a szénhidrogén-kutató fúrások Molluszka és Ostracoda fauna tartalmának feldolgozására irányult, s emellett bekapcsolódott a Földtani Intézet alföldi térképező és alapfúrásainak vizsgálatába, és egyike a földtani térképsorozat néhány magyarázójának.

Flamand geográfus, kozmográfus, térképész
Eredeti családi neve Gerhard Kremer volt, a Mercator név családnevének latinos formája. Louvainban tanult teológiát, majd Gemma Frisiustól asztronómiát és matematikát. Rézmetszőként tudományos műszereket és földgömböket készített. 1537-ben készítette el első térképét Palesztináról. 1552-ben Duisburgban térképészeti műhelyt nyitott. Vilmos Clèves-i herceg udvari kozmográfusa volt. Elkészítette Európa és a világ térképét, valamint számos ország térképét is. Munkájával új alapokra helyezte a térképészetet is. Az általa megalkotott és róla elnevezett Mercator-féle szögtartó vetületet a mai napig is használják.

Itáliai természettudós
Nem véletlenül nevezték el róla az elektromos feszültség mértékegységét: az elektromos kapacitás fogalmának bevezetésével ő tette világossá a feszültségnek az elektromos töltéssel való kapcsolatát, miközben fogalmilag is sikerült ezt a két mennyiséget világosan megkülönböztetnie egymástól. Gyakorlati érzéke is kiváló volt: ő találta fel az elektrofort, a belőle kifejlesztett kondenzátort, vagy a szalmaszál elektroszkópot, amit még a huszadik században is használtak az iskolákban. Legnagyobb jelentőségű találmánya az a fizikai-kémiai elven működő áramforrás volt, amit ő nevezett el - tisztelete jeléül Galvaniról - galvánelemnek. Az egymásra helyezett és egymáshoz sorosan kapcsolódó galvánelemekből álló telepet már az ő tiszteletére nevezték el tudós kortársai Volta oszlopnak. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak tudóstársaik megbecsülését vívták ki maguknak, de akit korának nagyhatalmú politikai személyisége, Bonaparte Napoleon is nagyra értékelt. A páviai egyetem fizika tanszékén messze földön híres előadásokat tartott. Szülővárosában múzeum őrzi emlékét, itt állították ki egykori kísérleti eszközeit. Halálának századik évfordulóján 1927-ben Comoban az ő emlékezetére tartott nemzetközi konferencián fejtette ki Niels Bohr első alkalommal a komplementaritás elvét, és itt mutatták be a tudományos világnak Jedlik forgonyát és dinamóját is. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus, fizikus, csillagász
Egyszerű család gyermeke, matematikai őstehetség, óriási ambícióval. Tehetségét d'Alembert karolta fel, ő segítette érvényesülését a tudomány világában. Laplace 22 évesen publikálta differenciálegyenletekkel és valószínűségelmélettel foglalkozó első dolgozatait, melynek nyomán 24 évesen már a Francia Akadémia tagjává választották. A "francia Newton" - ahogy hazai méltatói elnevezték - hatásos matematikai módszereket fejlesztett ki a Naprendszer stabilitásának vizsgálatára, elméleti fizikai magyarázatot adott a Naprendszer keletkezésének Kant által felállított elméletére. Felvetette a fekete lyukak valamint a Tejúton túli távoli galaxisok létezésének lehetőségét is. Politikailag olyan republikánus volt, akinek tudományos tekintélyét Napóleon és a Bourbon ház is elismerte. A tudományban hajlíthatatlan, a politikában viszont túlságosan is hajlékony személyiségét ellentmondásosan ítélték meg kortársai. Az utókor számára tudományos eredményei a döntők. (Dr. Radnai Gyula)

Természetrajz- fizika- és matematikatanár
Szlovák ajkú család gyermeke volt, a magyar nyelvet győri kisiskolásként sajátította el. Tudományos képzettségét Bécsben, majd a göttingeni egyetemen szerezte, 1807-ben a modori (ma Modra, Szlovákia) gimnázium rektora, 1817-től a pozsonyi Líceum tanára, ahol a fizikai műszerek készítése mellett megvetette a Líceum természettani gyűjteményének alapjait. Csillagászattal, földrajzi helymeghatározással foglalkozott, 1822-ben Littrow bécsi csillagász felkérésére megállapította Pozsony földrajzi hosszúságát és részt vett a Buda-Bécs-München földrajzi hosszúságkülönbség pontos meghatározásában. Saját műhelyében kísérleti eszközöket készített, az 1820-as években egy 3 majd egy 4 láb (900, ill. 1200 mm) gyújtótávolságú tükrös távcsövet csiszolt, amelyekkel tanítványainak és az érdeklődőknek nyilvános bemutató estéket is tartott. Több tankönyvet és tudományos munkát írt latin nyelven. (Bartha Lajos)

Matematikus, feltaláló
Tanulmányait a pesti bölcsészkaron kezdte, de két év után mérnöki tanfolyamra ment. Az 1848-as szabadságharcban önkéntes tüzérként szolgált. A szabadságharc bukása után bebörtönözték, utána besorozták az osztrák hadseregbe. Itt elvégezte a hadmérnöki akadémiát. 1856-ban rakétatechnikával foglalkozva, tanulmányt írt a forgó hadirakétákról. Előbb Selmecbányán, majd 1869-től Pozsonyban lett tanár és folytatta ballisztikai kísérleteit és számításait. Ezzel párhuzamosan a hidraulika is foglalkoztatta. Hajócsavar-mintapéldányát sikerrel alkalmazta a Lloyd angol hajótársaság. A gőzturbina alapelvének korai megfogalmazása is az ő érdeme. Foglalkozott a szélerőgépek kutatásával is. Magyarországon ő volt az első, aki a repülőgép, illetve a kormányozható léghajó elméletével foglalkozott. 1872-ben kinevezték a kolozsvári egyetem matematika tanszékére, ahol haláláig működött. 1895-96-ban ő volt az egyetem rektora. 1861-től az MTA tagja.

Fizikus, villamosmérnök, feltaláló
Munka mellett érettségizett, a Magyar Wolfram Lámpagyárban dolgozott, majd a tudományegyetem matematika-fizika szakán végzett. 1934-től a nagytétényi polgári iskola tanára, majd az egyetemen díjtalan tanársegéd, 1937-től a Geofizikai Intézet kutatója. 1939-ben a Dial Telefonkereskedelmi RT műszaki tisztviselője, később helyettes műszaki vezetője lett. 1945-től a vállalat műszaki vezetője, 1949-től a Geofizikai Intézet igazgatója. 1951-ben a Műszeripari Kutató Intézet igazgatója is, 1952 és 1969 között a Távközlési Kutató Intézet vezetését látta el. 1955-1956-ban a Műszaki Fejlesztési tanács titkára volt. Fő kutatási területe: az információelméleti rendszertechnika, a távközlési hálózatok és csatornák, a mikrohullámú teljesítménymérés kérdései. 1950-es évek végén feltalálta az "Address Code" telefonközpontot, amely egyes kutatók szerint az Internet (pontosabban a katonai Arpanet) előzményének tekinthető.

Holland természettudós
Leidenben tanult, 1718-ban szerzett orvostudományi doktorátust. Ezután Londonban Isaac Newton tanítványa volt egy évig. 1719-1723 között Duisburgban volt a matematika, majd az orvostudomány professzora, itt Fahrenheittel dolgozott együtt. 1723-tól 1739-ig Utrechtben, majd Leidenben volt professzor. Könyveivel hozzájárult Newton tanainak Európában való elterjesztéséhez. Ő találta fel az elektromos töltés tárolására alkalmas ún. leideni palackot. Más berendezéseket is készített, többek között pirométert.

Francia fizikus, matematikus
1847-től a párisi Lycée St. Louis fizikatanára volt. 1874-ben a Chambéry-i akadémia, 1875-1879-ig pedig a Besançon-i akadémia rektora volt. Munkássága főképpen az általános rezgéstan és a hangtan területe. Legismertebb eredménye a róla elnevezett Lissajous-görbék előállítása. Ezek két egymásra merőleges rezgés eredőjeként adódnak. A görbék alakja a frekvenciák arányától függően változik.

Brit fiziológus, Nobel-díjas
1876-ban a St. Thomas's Hospital-ban kezdte orvosi tanulmányait. 1879-től Cambridge-ben Michael Foster irányítása alatt tanult élettant. 1883-ban Cambridge-ben anatómiai, a St. Thomas's Hospital-ban pedig szövettani demonstrátor lett. A következő évben teljes jogú tagjává vált a Királyi Sebészeti Kollégiumnak, 1884-1885-ben pedig Friedrich Goltz laboratóriumában dolgozott Strassburgban. 1885-ben megkapta cambridge-i diplomáját és 1886-ban tagjává vált a Királyi Orvosi Kollégiumnak. 1895-ben a Liverpooli Egyetem élettanprofesszorává nevezték ki. 1913-ban meghívták az oxfordi egyetemre az élettan professzorának, és egészen 1936-os nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Kezdetben antitoxinok tanulmányozásával foglalkozott, majd az emberi reflexeket kezdte tanulmányozni. Pavlovhoz hasonlóan a feltételes reflexet írt le. Ezt követően az idegsejtek működését kutatta, munkájáért Sir Edgar Adrian-nal megosztva fiziológiai-orvosi Nobel-díjban részesült.

Svájci fizikus, asztrofizikus
Tanulmányait a Strasbourg-i egyetemen végezte. 1907-től a müncheni Műszaki Főiskola fizikai-meteorológiai tanszékén oktatott. 1920-tól a Bajor Tudományos Akadémia tagja volt. Munkássága során az asztrofizika termodinamikai, aerodynamikai és hidrodinamikai problémáival foglalkozott. Legfontosabb eredményeit a gázgömbök egyensúlyi állapota és sűrűség-eloszlása elméletének kidolgozásával érte el. 1907-ben megjelent könyve a csillag belső szerkezetére vonatkozó elméletek fontos kiinduló művévé vált. A német nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után, 1933-ban nyugdíjba vonult és visszatért Svájcba. Nevéhez fűződik a Lane-Emden egyenlet. Egy, a Hold túlsó oldalán található krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Amerikai fizikus
1939-ben a princetoni egyetemen B. Sc. fokozatot és 1941-ben a rochesteri egyetemen Ph. D. fokozatot szerzett. 1941-ben kezdte kutatásait az Massachusetts Institute of Technology (MIT) sugárzási laboratóriumában. 1946-ban a Princetoni Egyetem oktatója lett, és 1975-ben kinevezték Albert Einstein természettudományi professzorrá. Mikrohullámú áramkörökre alapozott eszközöket és radarrendszereket talált fel, köztük az egyimpulzusú és a koherens impulzusú radart. 1944-ben egy mikrohullámú radiométert fejlesztett ki. A következő tíz évben nagy figyelmet fordított a mikrohullámú spektroszkópiára, kiterjedt vizsgálatokat végzett az alapvető sugárzási folyamatokkal kapcsolatban. Eredményei vezették el ahhoz az elmélethez, amelyet gyakran a koherens sugárzás kibocsátása első kvantumelméleti leírásának tekintenek. Az 1960-as években a gravitáció foglalkoztatta, kísérletileg ellenőrizte az ekvivalenciaelvet. Ilyen célú, nagy pontosságú kísérleteket először Eötvös Loránd végzett. Dicke az Eötvös-féle kísérlet pontosságát ezerszeresére növelte. Dicke és Brans olyan gravitációelméletet dolgozott ki, amelyben az univerzum tágulásának eredményeként a gravitációs állandó valójában nem állandó.

Építész
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1924-ben. Ezután az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) alkalmazottjaként számos egészségügyi épületet tervezett, ill. irányította építését, megszervezését. Az egészségügyi építkezésekbe bevont olyan számottevő modern építészeket, mint Molnár Farkas és Gerlóczy Gedeon. A Városépítési Tervező Intézet (BUVÁTI) igazgatójaként dolgozott 1960-ig. Ybl-díjat kapott 1958-ban.

Német fizikus, hidraulikai mérnök
Königsbergben Besseltől matematikát és asztronomiát tanult. 1816-ban Kulmban teljes napfogyatkozást észlelt. 1826-ban Pillauban révépítő felügyelő. 1831-ben az építési bizottság tagja lett és később a tüzér- és mérnökiskolán s az építészeti akadémián vizépítészetet adott elő. 1854-1856-ig az akkori Admiralitásnál a Jade mellett a hadikikötő építésének terveivel és előkészítésével, később pedig annak kivitelezésével foglalkozott 1869-ben. Országos főépítészeti igazgató lett. Nevéhez fűződik az egyenletes keresztmetszetű csőben áramló közegre vonatkozó Hagen-Poiseuille-törvény.

Skót születésű amerikai tudós, fiziológus, feltaláló
Nem járt sokáig iskolába, autodidaktaként tett szert nagy műveltségre. 1871-ben Amerikába költözött és a bostoni egyetem professzora lett. Az örökletes süketséggel kapcsolatos vizsgálódásai során hallásjavító készülékekkel kísérletezett. 1876-ban szabadalmat kapott találmányára, a telefonra, amit be is mutatott a philadelphiai Centenáriumi Kiállításon. 1877-ben megalapította a Bell Telephone Companyt, amely 1885-től American Telephone and Telegraph Co. (AT&T) néven fejlődött multinacionális vállalattá. Bellnek voltak más találmányai is például az otthoni légkondicionálás, ami hozzájárult a légi közlekedési technológia fejlődéséhez, feltalálta a fotofont, grafofon néven tökéletesítette a gramofont. Foglalkozott süketnémák tanításával, nagyméretű, emberek szállítására is alkalmas sárkányok és szárnyashajó kifejlesztésével, hangdetektorral és még állattenyésztéssel is. 1898-ban a National Geographic Society elnöke lett. Egyik alapítója Science magazinnak.

Geofizikus, mineralógus
Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. 1884-1894-ig a budapesti műegyetem ásvány- és földtani tanszékén volt tanársegéd. 1895-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány és Őslénytárához került. 1922-től 1932-ig az igazgatója volt. 1930-ban a Földtani Társulat Szabó József-emlékéremmel tüntette ki. Vizsgálta a pirit magyarországi előfordulásait. Új ásványt is leírt, a lelőhelyéről elnevezett Gömör vármegyei vashegyitet. 1904-től az MTA tagja.

Fizikus, főiskolai tanár
1951-ben a Központi Fizikai Kutató Intézet Spektroszkópiai Osztályára nevezik ki. Előbb a Molekulaspektroszkópiai Csoportot vezeti, majd az osztály vezetőhelyettese lesz. Munkatársaival kísérleti molekulaspektroszkópiai kutatásokat végez, az optika, a relativitáselmélet és a kvantummechanika alapkérdéseivel foglalkozik. A kutatások mellett marad ideje a hazai tudományos közéletben való aktív részvételre, oktatásra, fiatal munka­társai képzésére, könyvírásra. 1963-ban az egri Tanárképző Főiskolára kerül, ahol a Fizikai Tanszék vezetőjeként tevékenykedik további 13 éven át. Az egész magyar fizikaoktatás számára nagy nyereség Budó Ágostonnal együtt írt kísérleti fizikai kötete. Halála után róla nevezték el a Heves megyei középiskolai fizikaversenyt.

Fizikus
Berlinben, majd 1936-tól Angliában (London, Manchester) és Írországban (Dublin) vált a kozmikus sugárzás elismert szakértőjévé. 1950-ben hazatért, és az MTA tagja, tanszékvezető egyetemi tanár, majd később a KFKI igazgatója és az MTA alelnöke lett. A kozmikus sugárzási kutatások hazai fejlesztése és irányítása mellett a fizikai optikai kutatások terén is nemzetközileg jegyzett eredményeket ért el (egy fotonos interferenciakísérletek). Ezek mellett elsősorban a kvantumfizika hidrodinamikai modellje, a relativitáselmélet alapvető kérdései, valamint a méréskiértékelés általános problémaköre foglalkoztatta. (Király Péter)

Belga matematikus és fizikus
Jelentős eredményeket ért el a differenciálegyenletek, a halmazelmélet, az approximációelmélet és a számelmélet körében. 1896-ban Hadamardtól függetlenül bizonyította be a prímszámtétel néven ismert tételt, melyre 1949-ben Selberg talált elemi bizonyítást.

Amerikai fizikus
A Franck-Condon-elv egyik névadója. Kvantummechanikai módszereket alkalmazott az atomok és atommagok tulajdonságainak feltárására. A II. világháború alatt fontos szerepe volt az atomenergia-termelés, valamint a radar kifejlesztésében. 1943-ban segített J. Robert Oppenheimernek, hogy összetoborozzák azt a csoportot, amely kifejlesztette az első atombombákat az új-mexikói Los Alamosban. 1946-ban tanácsadója volt annak a szenátusi bizottságnak, amely az Atomenergia Bizottságot létrehozó törvényt készítette elő. Az atomenergia civil ellenőrzéséért folytatott küzdelem reakciójaként sok támadás érte a képviselőház Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsága részéről, amelynek tagjai a civil ellenőrzés egyik legerősebb ellenzői voltak. 1945 és 1951 között Condon a Nemzeti Szabványügyi Hivatal igazgatója volt, elnöke lett az Amerikai Fizikai Társaságnak 1946-ban és az Amerikai Tudományfejlesztési Társaságnak 1953-ban. 1966-ban a légierő a repülő csészealjakat vizsgáló program igazgatásával bízta meg, ebből született a Condon-jelentés.

Orvos, patológus, sebész, hisztokémikus
A budapesti tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett 1928-ban. 1928-tól patológus az I. sz. Kórbonctani Intézetben, 1932-től a III. sz. sebészeti klinikán díjtalan műtőorvos, majd tanársegéd. 1938-ban az USA-ba ment. Először egy magánkórházban dolgozott. Patológusként még ugyanabban az évben a chicagoi egyetemen Assistant in Medicine lett. 1943-ban az egyetemtől Doctor of Philosophy fokozatot kapott. 1949-ben a mellkasi betegségek tárgykörének belgyógyász professzora lett. 1950-ben alapvető szerepe volt a Hisztokémiai Társaság megalapításában. 1956-ban a chicagoi egyetemről Kaliforniába, a Palo Alto Medical Center and Medical Research Foundation-be ment át, s itt dolgozott haláláig. Több tudományos társaság tagja volt. Kezdetben a csont speciális szövettani szerkezetét vizsgálta, de kutatásainak fő tárgya a hisztokémia lett. E téren vált világhírűvé. A rácsrostrendszer kutatásának róla elnevezett eljárása a Gömöri-féle ezüstimpregnációs módszer.

Magyar származású osztrák feltaláló, gépészmérnök
1926-ban végzett a bécsi Műszaki Egyetemen. 16 éves korában jelentette be első szabadalmát, és 1925-ben elkészített egy "népautó" terveit, amelynek legfontosabb jellemzői: központi csőalváz, léghűtéses, boxer elrendezésű négyhengeres négyütemű farmotor szokatlanul rövid (ma biztonságinak nevezett) kormányoszlop. 10 évvel később ez az alapja Ferdinand Porsche Volkswagen terveinek. Fiatal mérnökként Bécsben az Austro-Fiatnál, majd 1930-34 között Frankfurtban az Adlernél karosszéria-konstruktőrként tevékenykedett. Rövid berlini és Párizsi kitérő után 1939-től haláláig hű marad a stuttgarti Daimler-Benzhez. 1961-től a távlati személygépkocsi-fejlesztési osztály vezetője, 1965-től főmérnök. Több mint 2500 találmányát szabadalmaztatta. A passzív biztonság alapvető fogalmai, köztük a biztonsági kormányoszlop, a süllyesztett ablaktörlőlapát, az oldalsó ütközésvédelem, a formatartó utastér és tervezett deformációjú kocsiorr és -far az ő nevéhez fűződnek. Ma már minden személyautó kialakításakor figyelembe veszik a Barényi-féle passzív biztonsági irányelveket. Munkásságát megbecsülték. 1994-től az Automobilizmus Híres Emberei Csarnokában 150 kiválóság között ismertetik tevékenységét.

Flamand matematikus
A leghíresebb könyve "Theoremata de centro gravitatis partium circuli et ellipsis" (1632), amelyben először határozta meg egy körcikk súlypontját.

Orosz fizikus
A strasbourgi egyetemen doktorált fizikából 1891-ben. Hazatérve a moszkvai egyetem fizika professzora volt. 1911-ben, tiltakozva a közoktatási miniszter intézkedései ellen, nyugdíjba vonult. Lebegyev hozta létre az első orosz fizikai iskolát. Az elektromágneses hullámok kísérleti vizsgálatával foglalkozott. Elsőként mérte meg fény nyomását. Ezzel elsőként adta Maxwell elektromágnességre vonatkozó elméletének kísérleti igazolását. Nevét az Orosz Tudományos Akadémia fizikai kutatóintézete viseli Moszkvában.