Cseh születésű osztrák csillagász
A krakkói egyetem tanára, majd annak bezárása után a kazányi (Oroszország) egyetemi csillagvizsgáló vezetője. 1816-tól Pasquich Jánosnak, az intézet alapító igazgatójának meghívására a Pest-budai Egyetem gellérthegyi csillagvizsgálójának társigazgatója volt, mivel azonban feszült viszony alakult ki Pasquich és Littrow között, 1819-ben elfogadta a bécsi egyetem meghívását. Sokat fáradozott az elavult bécsi obszervatórium korszerűsítéséért és az egyetem csillagászati oktatásának fellendítéséért. Jelentős munkát végzett az asztrometria terén. Fontos eredménye volt a nagy pontosságú földrajzi hosszúság meghatározása (Buda-Bécs-München, 1822). Jelentős ismeretterjesztő munkát végzett, számos könyvet írt, megindította a népszerű csillagászati évkönyvek sorozatát. Pasquich János elleni támadásaival a hazai csillagászat múltjában kétes hírnevet szerzett magának. A szentpétervári és a bécsi Akadémia tagja volt. Az obszervatórium igazgatói székében fia, Karl Ludwig Littrow követte. (Bartha Lajos)

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
1897-ben szerezte orvosi oklevelét. Orvosi pályája kezdetén gyakornok a budapesti gyermekgyógyászati klinikán, majd Breslauban Czerny tanársegéde, 1901-től főorvos Budapesten az irgalmasrendiek kórházában. 1907-ben magántanár. 1918-tól a pozsonyi, majd a pécsi egyetemen, 1929-től a budapesti egyetemen a gyermekorvostan ny. r, tanára. Gyermekgyógyászattal és gyermekvédelemmel foglalkozott, a "kékkeresztes" védőnői szolgálat megszervezője. Nevét kórház viseli Budapesten. Kutatási területe a csecsemők fiziológiája és patológiája, a csecsemők táplálkozási ártalmai, a koraszülöttek speciális gondozásának kérdései, a koraszülöttek folyadék- és ásványianyag-háztartási zavarai, a tuberculin-allergia volt.

Orvos, nőgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a budapesti orvosi karon. 1932-ban magántanár, 1922-től a budapesti II. sz. nőgyógyászati klinika tanársegédje, vezetője a klinikai szövettani laboratóriumnak. 1926-1927-ben mint ösztöndíjas a hamburgi és a kieli klinikán folytatta tanulmányait. 1930-tól a budapesti egyetem hematológiai laboratórium vezetője. 1939-től a szegedi orvosi karon a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára, a klinika igazgatója. Nagy része volt a klinika újjászervezésében. Nőgyógyászati műtéttannal, a méhrák műtéti úton való gyógyításával, nőgyógyászati urológiával foglalkozott. Korábban nem végzett műtéttípusokat vezetett be.

Olasz hadmérnök, térképész, természetkutató
Rendszeres főiskolai oktatásban nem részesült, de a kor legjelesebb tudósaitól (Cassini, Malphigi, Montanari) sajátította el. Fiatalon eljutott Isztambulba, az oszmán hódítók kiűzésére szervezett hadseregbe lépett. Tatár rabságba esett, kiszabadulva részt vett Buda 1686. évi visszafoglalásában, a híres Corvina megmaradt kódexeit igyekezett menteni. Közben tanulmányozta Magyarország történelmi emlékeit, föld- és vízrajzi sajátságait, bányászatát, élővilágát. 1691-ben a londoni Királyi Társaság tagjává választotta. 1692-től megkezdte Magyarország térképészeti felmérését. Csillagászati helymeghatározásokra alapítva, munkatársával, Johann Christoph Müllerrel elkészítették a Kárpát-medence első pontos térképét. Európa keleti részén elsőként végzett rendszeres meteorológiai méréseket, majd igen alaposan felmérte a Duna vízrajzát. A modern tengertan megalapozója. Miután 1703-ban kizárták a Habsburg hadseregből, bejárta Nyugat-Európát, tengertani megfigyeléseket végzett, majd megalapította a bolognai csillagvizsgálót. A korszerű oceanográfia megalapítója, Magyarország újkori felfedezője. Emlékét a bolognai Marsigli-intézet őrzi. (Bartha Lajos)

Német geológus, vegyész
A modern fizikai-kémiai geológia megalapítója. Erlangenben tanult, 1819-ben Bonnban lett a kémia professzora. A fizikai kémia sok területét művelte, pl. foglalkozott különböző ásványvizek összetevőinek meghatározásával, vagy a szénbányákban fejlődő éghető gázok vizsgálatával és biztonságos bányalámpák kifejlesztésével is. Fő művében (Lehrbuch der chemischen und physikalischen Geologie 1847-54) foglalta össze vizsgálatainak eredményeit a kőzetek kialakulását befolyásoló kémiai és mechanikai hatásokról, amelyek korszakalkotó jelentőségűek voltak a geológia fejlődésében. 1818-ban a Leopoldina Akadémia tagja lett, nevét őrzi a bischofit ásvány is. (Piriti János)

Svájci születésű orosz vegyész, orvos
Családjával kisgyermekként került az orosz birodalomba. A tartui (ma Észtország) egyetemen szerzett orvosi végzettséget, majd Stockholmban Berzelius mellett tanult kémiát. Évekig orvosi gyakorlatot folytatott Irkutszkban, majd 1830-ban a Szentpétervári Egyetem műszaki karán a kémia professzora lett. Első vizsgálatai ásványokra és a Baku közelében talált földgázra terjedtek ki. Felfedezte, hogy a cukrok oxidációjával cukorsav jön létre. 1834-ben megjelent kémiakönyve sok évig alapmű volt Oroszországban. 1840-ben fogalmazta meg az állandó hőösszeg törvényét, amelyet Hess-tételnek is neveznek, és amely utat nyitott a kémiai termodinamikához. Róla nevezték el hesszitnek az általa vizsgált ezüst-tellurid ásványt.

Kanadai születésű amerikai vegyész, Nobel-díjas
Saskatoonban, a Saskatchewani Egyetemen és Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetemen végezte tanulmányait. Az ithacai Cornell Egyetemen, a Chicagói Egyetemen és 1961-től Kaliforniában, a Stanford Egyetemen tanított 1986-ig. nyugdíjbavonulásáig. 1942-től amerikai állampolgár. Fő kutatási területe a koordinációs kémia volt. 1983-ban kémiai Nobel díjat kapott az oldott szervetlen vegyületek tulajdonságainak és reakcióinak kutatásában elért eredményekért, elsősorban a fémkomplexekben lezajló elektrontranszfer folyamatok mechanizmusának felderítéséért. Eredményeit felhasználják a katalizátorként, pigmentként és szupravezetőként alkalmazható fémvegyületek kiválasztásában és azokban a kutatásokban, amelyek során bizonyos enzimek fémion-komponenseinek működését vizsgálják. Eredményeinek nagy jelentősége van a biokémiában is.

Földrajzi utazó, író, fényképész
Részt vett a szabadságharcban. A fegyverletétel után Münchenbe menekült, majd Párizsba költözött. Emigrációs éveiben természettudományokkal foglalkozott, megtanulta a fényképezést, majd előzetes földrajzi és néprajzi tanulmányok után 1856-ban Amerikába utazott, hol Mexikót, Texast, Havannát és Közép-Amerika szigeteit járta be. 1859-ben hazatérve úti tapasztalatait illusztrált könyvben adta ki. Havannában, az Orinoco vidékén és Mexikóban tett utazása során készített fényképeit az OSZK könyvtára őrzi. 1861-től az MTA tagja.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Humanista polihisztor volt, tudománypolitikus, mérnök, író és festőművész is egy személyben. Tudósként a műszaki kémiában, s különösen a szilikátkémiai technológiában ért el kiemelkedő eredményeket. Többek között az első kerámiai elektromos kemencét tervezte, szigetelőanyagok gyártására új módszereket dolgozott ki, és feltalálta a kervit nevű falburkoló lapot. Képezte, tanította a jövő mérnökeit, tudományos dolgozóit, nevelte az egyetemi oktatókat és a kutató intézetek munkatársait. Nemcsak szakmára, hanem világnézetre, kutatói etikára is tanított.

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti műszaki egyetemen szerezte 1937-ben. 1945-48-ban a Nehézipari Központ Autótervezési Intézetében dolgozott. 1948-59-ben a Járműfejlesztési Intézet főkonstruktőre, majd főosztályvezetője, 1959-től haláláig a Ganz-MÁVAG csoportvezetője, utóbb főkonstruktőre. A Kossuth- díj ezüst fokozatát a 300-as típusú tehergépkocsi megkonstruálásában és sorozatgyártásra alkalmas prototípus előállításában végzett kiemelkedő munkásságáért kapta. A gépjárművek szerkezettanáról tankönyveket is írt ipari technikumok számára.

Orvos, fül-orr-gégész
1896-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1896-1897-ben a Rókus Kórházban, 1896-1898-ban a II. sz. belklinikán, 1899-ben a berlini Charité-ben gyakornok. 1899-1902-ben a II. sz. belklinika fülész-gégész szakorvosa, 1902-től a Szt. János Kórház fülgyógyászati rendelőjének az orvosa, 1913-tól főorvosa, európai hírű osztályt szervezett. 1920-tól a nagyothallók orvosi és gyógypedagógiai gondozásával Bárczi Gusztávval együtt kezdett foglalkozni. 1922-ben Békésy György segítségével megszerkesztette az első magyar audiométert. 1923-ban megszervezte a Magyar Nagyothallók Egyesületét, 1925-ben a később róla elnevezett Nagyothallók Intézetét.

Botanikus, erdőmérnök, mikrobiológus, egyetemi tanár
A selmecbányai erdészeti főiskola elvégzése után 1913-1914-ben a berlini egyetemen tanult tovább, majd a bécsi tudományegyetemen 1920-ban bölcsészdoktori szigorlatot tett. Működését a soproni bánya- és erdőmérnöki főiskolán kezdte, 1923-ban a botanika rk., 1926-tól r. tanára. 1926-tól tanulmányutat tett a skandináv országokban, majd a norvég kormány meghívására részt vett egy lappföldi expedícióban. 1934-ben az algíri egyetem megbízásából É-szaharai tanulmányutat tett, 1936-ban a Francia Tudományos Akadémia megbízásából részt vett egy szaharai és szudáni expedíció vezetésében. 1951-től az MTA soproni talajbiológiai osztályának vezetője volt. Behatóan vizsgálta az erdei talajjal és biológiájával, valamint az erdei fák élettartamával kapcsolatos kérdéseket. Kimutatta a talaj periodikus változásai mögött álló törvényszerűségeket. A modern talajbiológia egyik nemzetközileg elismert megalapozója lett. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. 1954-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, repülőgéptervező
A polgári repülés, ezen belül elsősorban a sportrepülés egyik legnagyobb magyar konstruktőre. Kezdetben berepülőpilóta volt, vitorlázó és motoros repüléssel, majd vitorlázórepülő-oktatással és repülőgéptervezéssel foglalkozott. 28 motoros és motor nélküli sportrepülőgép típust tervezett, köztük a könnyűfém szerkezetű vitorlázó gépcsaládot, amelyek közül legismertebbek a Vöcsök, a Tücsök, a Pilis, a Cimbora és végül a kétkormányos kiképzőgép, a Góbé. Fia, ifj. Rubik Ernő építész, iparművész, a Rubik-kocka feltalálója.

Matematikus
A kolozsvári egyetemen szerzett matematikatanári képesítést 1945-ben. Pályafutását középiskolai tanárként kezdte szülővárosában, ugyanott a Pedagógiai Főiskolán, majd 1950-től a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen előadó, 1968-tól egyetemi tanár nyugalomba vonulásáig 1985-ig. Közben a kolozsvári Számítási Intézet főmunkatársa is. A kanadai University of Waterloo vendégprofesszora 1969-1970-ig, a hetvenes évektől a Basel-ben megjelenő Journal of Geometry és az Aequationes Mathematicae nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. Tudományos tárgyköre a geometria, a függvényegyenletek, numerikus és grafikus analízis, valamint a matematikai programozás és gazdasági alkalmazások. Szakcikkei hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg. Tevékenységét a román oktatásügyi minisztérium két alkalommal díjazta.

Technikatörténész
1940-ben érettségizett. Utána dolgozni kezdett egy textilüzemben, s mellette egy textiltechnikum fonó-szövő szakára iratkozott be, míg végül 1943-ban sikerült bejutnia a budapesti tudományegyetemre, történelem szakra. 1947-ben szerzett végbizonyítványával először adminisztrációs, majd egyre inkább vezető állásokban helyezkedett el műszaki információs területeken, kamatoztatva széles körű nyelvtudását. Közben a középkor és az ipari forradalom technikatörténetében, ill. a textilipar és a textilipari gépek fejlődéstörténetében sikerült elmélyednie. Vizsgálta még a textilipari műszaki szaknyelv sajátosságait is. A magyarországi textilmanufaktúrákról írt disszertációjával 1966-ban kandidátusi, a textilipari termelékenység fejlődésével összefüggő elemző munkájával 1979-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. Muzeológusként kezdeményezte az első magyarországi textilipari kiállítást 1969-ben. 1981-től az ELTE Általános Technika Tanszékének előadójaként bekapcsolódott a technikatörténet oktatásába. Számos népszerű technikumi szakkönyvet és tankönyvet írt és szerkesztett. Kiterjedt publikációs tevékenységet folytatott. Több cikluson át ő volt az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának elnöke. (Dr. Radnai Gyula)

Német jezsuita tudós, polihisztor
1616-ban belépett a jezsuita rendbe, 1628-ban pappá szentelték. Enciklopédikus tudású polihisztor volt, a filozófián és a teológián kívül matematikával, csillagászattal, földtannal foglalkozott, de érdeklődése és tevékenysége sok más területre is kiterjedt. Jezsuita iskolákban tanított görög és héber nyelvet, matematikát, filozófiát és más tárgyakat. 1633-ban VIII. Orbán pápa Rómába hívta, 8 évig a Collegium Romanumban tanított fizikát, matematikát és keleti nyelveket. Ezután önálló kutatással és könyvek írásával foglalkozott. Negyvennégy könyve jelent meg nyomtatásban. Megfigyelte a napot és a napfoltokat saját készítésű távcsövével. Kutatta az egyiptomi hieroglifa-írást, összefoglaló könyvet írt Egyiptomról. Foglalkozott a fénytannal, a mágnesességgel, a zeneelmélettel, az égitestek fizikájával. A tűzhányók kutatása során leereszkedett és méréseket végzett a Vezuv kráterében. Kiadott egy több nyelvű térképgyűjteményt, feltérképezett tengeráramlásokat. Ő találta fel a laterna magica-t. Állandó levelezést folytatott kora minden számottevő tudósával. A római Museo Kircherianoban, állandó kiállításon látható régiséggyűjteménye, saját találmányú és készítésű műszerei is.

Francia fizikus
Eredetileg órásmester volt, de 30 éves korától idejét a tudományos kísérleteknek szentelte. 1840-ben vezette be az elektrosztatikus indukció fogalmát. 1834-ben felfedezte, hogy két különböző fém érintkezésénél az elektromos áram - irányától függően - vagy melegít vagy hűt. A nevét viselő jelenséget elektromos hőmérőkben és hűtőszerkezetekben alkalmazzák. Sok tanulmányt írt a légköri elektromosságról, a felhőszakadásokról és a forráspont nagy magasságokban való változásáról.

Angol csillagász
Cambridge-ben tanult, amatőr asztronómus volt. Néhány évig megfigyelőként dolgozott a durhami obszervatóriumban. Jómódú családból származott, ez lehetővé tette, hogy 1853-ban létrehozza saját obszervatóriumát Redhillben. Itt elsősorban a napfoltokat, valamint a cirkumpoláris csillagokat tanulmányozta. A napfoltok mozgásának megfigyelésével felfedezte a Nap egyenlítői gyorsulását, vagyis azt, hogy a Nap az egyenlítőjénél gyorsabban forog, mint a pólusok közelében. 1859-ben megfigyelte a tóla elnevezett Carrington-napkitörést (flért). Azt is felfedezte, hogy a napciklus előrehaladtával a napfolttartományok a Nap egyenlítője felé mozognak. 1857-ben tette közzé A cirkumpoláris csillagok katalógusát. 1859-ben elnyerte a Royal Astronomical Society aranyérmét. Nevét viseli a Carrington-ciklus és a Carrington-rotáció.

Orvos, sebész, radiológus
Orvosi pályája kezdetén a budapesti sebészeti klinikán, majd az egyetemi röntgenintézetben működött. 1929-től az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) kórházának, Uzsoki utcai Kórháznak rádiumosztályán főorvos. Egyetemi magántanár, igazságügyi orvosi szakértő volt. Jelentős eredményeket ért el a rosszindulatú daganatok sugárkezelése terén. Sugárártalom következtében halt meg.

Brit mérnök, gyáros
Londonban jogot tanult, és 11 évig ügyvédi gyakorlatot folytatott, azonban a technikai fejlesztések mindig érdekelték, több találmánya volt. 1846-ban elhagyta a jogi pályát, 1847-ben Elswick-on-Tyne-ban gépgyárat alapított az általa feltalált hidraulikus daruk gyártására. A hidraulikus gépek működtetése céljából 1850-ben feltalálta a hidraulikus akkumulátort. A krimi háború idején a brit hadsereg lövegeinek fejlesztésén dolgozott, a korábbiaknál könnyebb és mobilisabb, hátultöltős és huzagolt furatú ágyúkat épített. 1864 után egy hajógyárral szövetkezve hadihajók számára hajóágyúkat konstruált. Hadihajóit többek között az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint Japán számára is építette. 1843-ban tagjává választotta a Royal Society, 1887-ben bárói címet kapott.

Ír kémikus, fizikus
1828-ban kémiát kezdett tanulni Glasgow-ban Thomas Thomson irányításával. Tanulmányait Párizsban folytatta, kémiai analízist tanult és mellette dolgozott J.B. Dumas és L. J. Thénard laboratóriumában. Visszatérve Edinburghben folytatott orvosi tanulmányokat, doktori fokozatot 1835-ben szerzett. Belfastban gyakorló orvos volt, e mellett kémiát oktatott a Belfasti Academical Institution-ban. Az itt töltött tíz év alatt számos tudományos dolgozatot publikált. 1845-ben az újonnan létrehozott Queen's College-ben ő lett az intézmény első kémiaprofesszora, egyszersmind elnökhelyettese. Mindkét tisztséget nyugdíjazásáig, 1879-ig betöltötte. Elsősorban a gázokkal, azok halmazállapotváltozásaival foglalkozott. Egyik kiemelkedő felfedezése volt, hogy kimutatta, hogy az ózon az oxigén változata. Ő vezette be a kritikus hőmérséklet és kritikus nyomás fogalmát. Eredményeiért számos ország Tudományos Akadémiájának tagjává választották. 1867-ben a Brit Társulat a Tudomány Haladásáért (British Association for the Advancement of Sciences) elnöke lett.

Svéd csillagász
Az uppsalai egyetemen tanult, majd az ottani obszervatórium asszisztense volt. Ezután a Stockholmi Csillagvizsgáló munkatársa, 1927-1965 között igazgatója volt. Az ő tervei alapján költöztették át 1931-ben az obszervatóriumot Saltsjöbadenbe, és modernizálták felszereléseit. Legfontosabb eredménye a csillagáramlásnak nevezett jelenség magyarázata a Tejút forgásával 1926-ban. Részletesen tanulmányozta a galaxisok forgását, szerkezetét, leírta a róla Lindblad-rotációnak elnevezett jelenséget. Elméletét a holland Jan Oort megfigyelésekkel egyértelműen igazolta. Nagyban hozzájárult a távoli csillagok abszolút magnitúdójának meghatározására szolgáló módszerek kidolgozásához. Lindblad 1948-tól 1952-ig a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke volt. 1954-ben Bruce éremmel tüntették ki. (Bartha Lajos)

Orvos, szülész, nőgyógyász, egyetemi tanár
1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1889-1909-ig Tauffer Vilmos tanársegédje, majd adjunktus az I. sz. szülészeti klinikán. 1899-ben magántanár, 1908-ban c. rk. tanár. 1910-1918-ig a Rókus Kórház főorvosa, 1918-tól a II. sz. szülészeti klinika helyettes vezetője, 1920-tól ny. r. tanár és a klinika igazgatója. 1902-1914-ig a Gynaecologia c. folyóirat szerkesztője, a budapesti Orvosszövetség elnöke volt. Szülészeti műtéttannal foglalkozott, jelentős iskolát teremtett.

Villamosmérnök, egyetemi tanár
A Tanácsköztársaság idején Kun Béla titkáraként tevékenykedett. Ezért 1919-ben bebörtönözték, majd internálták. 1920-ban Bécsbe emigrált, itt végezte műegyetemi tanulmányait, oklevelét 1930-ban szerezte. 1932-ben a szovjet kormány meghívására Moszkvába utazott, ahol 1939-ig a Kirov Dinamó Villamosgépgyár tudományos tanácsadója volt. 1940-től 1955-ig Magyarországra való hazatéréséig a moszkvai műszaki egyetem. tanszékvezető tanára. Itthon a budapesti műszaki egyetemen lett tanszékvezető egyetemi tanár. Bevezette a különleges villamos gépek, az ipari elektronika és a villamos hajtások c. tárgyak oktatását. 1957-1958-ban az egyetem rektora. Megszervezte az MTA Automatizálási Csoportját, később ebből az MTA Automatizálási Kutató Intézetet, amelynek 1966-1970-ben igazgatója volt. Jelentős eredményeket ért el a különleges villamos gépek fejlesztése területén, feltalálta az autodin elnevezésű villamosgépet. Fontos munkái születtek az erősen telített mágneses terek számításában is. 1956-tól az MTA tagja.

Mezőgazda, gyógynövénynemesítő
Felsőfokú tanulmányait Debrecenben a Gazdasági Akadémián, ill. Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte; itt szerezte meg doktorátusát is 1938-ban. Gyakorlati gazdaként Gyulapusztán kezdett dolgozni. Itt egy fontos nőgyógyászati gyógyszer alapanyagának, a rozson található anyarozsnak mesterséges szaporításával kezdett kísérletezni. 1937-től a Gyógynövény Kutató Intézetben dolgozott, itt munkáját Richter Gedeon külön támogatta. Megoldotta az anyarozsnak a rozs mesterséges fertőzésével való előállítását, vizsgálta élettanát és mikrobiológiáját. Kidolgozta az anyarozs hatóanyag-tartalmának vizsgálatára az ún. "egyszem analízis"-t, amit azóta az egész világon alkalmaznak. Új, nagyobb hatóanyag-tartalmú anyarozstörzset szelektált ki. A világon először oldotta meg az anyarozs nagyüzemi termelésének rendszerét. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1954-ben Kossuth-díjat kapott. A Nobel-díjas Békésy György öccse.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1913-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1913-1921 között a Gépelemek Tanszékén tanársegéd. A Fejes Gépgyár tervezési irodáját vezette, ahol iskolai repülőgépek, MÁV-sínautók motorjait tervezte. 1928-1934 között a MÁVAG traktorszerkesztői irodájában többek között kifejlesztette a MÁVAG-Lechner-traktort. 1949-től a Láng-gyár konstruktőre volt. Közben az Állami Műszaki Főiskolán tanított 1947-től, 1953-ban a BME professzorává nevezték ki. A tömeggyártást és a méréstechnikát oktatta. Ezek mellett kiemelkedő szerepet töltött be a magyar és a nemzetközi szabványosításban. 1919 és 1923 között a Magyar Mérnök- és Építész-egylet Gépészeti, Elektrotechnikai és Gyáripari Szakosztályának jegyzői tisztségét látta el.

Feltaláló, újságíró
Fő találmányához, a golyóstollhoz újságírói pályája vezette el. Szerkesztői tevékenysége során annyit bosszankodott a töltőtollak nehézkességén, hogy új írószer kitalálásán kezdett gondolkodni. Az ötlettől az olcsó írószer világsikeréig azonban több mint fél évtized telt el kísérletezéssel. Kísérleteit már nem mind végezte Magyarországon. 1939-ben saját személye és családja biztonsága érdekében Párizsba menekült, majd onnan Argentínába. 1940-től Argentínában kísérletezett, ott nyert szabadalmat 1943. június 10-én. Az első rendszeres eladásra gyártott golyóstollakat Argentínában "Eterpen"-nek hívták és 1945-től árusították. Még számos más találmánya is volt, de a golyóstollal szinte azonosult a neve (angol Biro-pen). Argentínában olyan nagy tiszteletet vívott ki magának, hogy az argentin feltalálók napját az ő születésnapján, szeptember 29-én ünneplik.

Vegyészmérnök, talajkutató, agrogeológus
Stefanovits Pál a talajtan és a társtudományok világhírű tudósa, kiváló tanára, iskolateremtő egyénisége. Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése (1942) után 1949-ig a Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályán, 1949-től 1965-ig a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Talajtani Osztályának vezetőjeként, 1965-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetem (majd Szent István Egyetem) Talajtani Tanszékének vezetőjeként és a SZIE Környezettudományi Intézetének igazgatójaként fejtette ki páratlanul gazdag tudományos/oktatási/tudományos továbbképzési tevékenységét, amelyet talajtani kézikönyvek sora, és több száz tudományos közlemény fémjelez. Meghatározó szerepe volt a Kreybig-féle 1:25000 méretarányú Átnézetes Talajismereti Térképezés munkálataiban. Munkatársaival megalkotta Magyarország talajainak korszerű osztályozási rendszerét. Megszerkesztette Magyarország 1:200000 (1955), majd 1:500000 (1959) méretarányú genetikai talajtérképét, valamint az erre épülő térképsorozatot, az ország talajainak tulajdonságairól, hasznosítási lehetőségeiről, s az ezt biztosító agrotechnikai és meliorációs beavatkozásokról. Ez utóbbiakat foglalta össze híressé váló Talajtani Tízparancsolatában. Különös figyelmet fordított a talaj anyagforgalmi folyamatainak (talajképződés, talajerózió, savanyúság, elemforgalom) elemzésére. 1952-ben szerzett kandidátusi, 1967-ben Doktori fokozatot. 1970-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagja. Tagja volt több ország tudományos akadémiájának, számos hazai és nemzetközi tudományos intézménynek, egyetemnek, szervezetnek. Számos kitüntetése közül az Állami Díj (1985), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1996), és az Akadémiai Aranyérem (1999) a legjelentősebb. (Várallyay György)

Holland mérnökfizikus, Nobel-díjas
1943-ban érettségizett szülővárosában, de csak a háború után kezdhette meg egyetemi tanulmányait az addigra felszabadult Hollandiában. Delftben, az ottani műegyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, majd Eindhovenben kapott állást a Philipsnél. 1956-ban sikerrel pályázott Genfbe, az akkor még csak két éve működő CERN-be kutatómérnöknek. Innen ment nyugdíjba 1990-ben. Közben a legbonyolultabb részecskegyorsítási kísérletekhez ó tervezett különleges mágneses lencséket, tárológyűrűt a szuper proton szinkrotronhoz. Feltalálta a részecskenyalábok sztochasztikus hűtésének technikáját, sikerült az ütköző antiproton nyalábok intenzitását jelentősen megnövelnie. Az így megvalósított proton-antiproton kísérletekben tudták először kimutatni az elektrogyenge kölcsönhatást közvetítő, elméletileg már megjósolt bozonok létezését. Egy év se telt el, és 1984-ben Carlo Rubbia olasz fizikussal megosztva fizikai Nobel-díjat kaptak ezért. Az ötletekben gazdag, mélyen gondolkodó, amúgy szófukar mérnökfizikust Ernest Lawrence 1939-es Nobel-díja után először tüntették ki ezzel az elismeréssel, amely a részecskegyorsítók fejlesztésében elért tevékenységéért járt. (Dr. Radnai Gyula)

Osztrák bencés meteorológus, geofizikus
Csillagászati megfigyeléseket is végzett. 1852-től az akkori II. ker. (ma I. ker.) Főreálgimnázium igazgatója. A mai Toldy Ferenc Gimnázium megtervezésekor már meteorológiai észlelő állomást rendezett be, amelyet az MTA "Akadémiai észleldé"-nek minősített. Az önálló Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Obszervatórium megszervezője és 1870-től 1886-ig első igazgatója. 1867-ben megkezdte a pontos-idő jelzést a Toldy gimnáziumban. 1864-től több országos körutazással felmérte a Magyar Királyság földmágneses adatait. Jelentős az 1872. évi hullócsillag zápor megfigyelése. A magyarországi meteor észlelő hálózat szervezésében is tevékenyen részt vett. 1867-től az MTA tagja, az MTA nagyjutalom (1876) és a III. oszt. Vaskoronarend (1886) kitüntetettje. Emléktábla a Meteorológiai Intézet első épületének (budai Vár-negyed) falán. A Magyar Meteorológiai Társaság "Schenzl Guidó" emlékérmet ad kiemelkedő észlelők számára. (Bartha Lajos)

Növénynemesítő
Egyetemi tanulmányainak végeztével 1942-ben a budapesti Genetikai Intézetben helyezkedett el, ahol örökléstani kísérletekkel, mikrotechnikával és örökléstannal foglalkozott. Rendszeresen foglalkozott az őszi és tavaszi rostlen nemesítésével, valamint a Genetikai Intézet kukoricakísérleteivel. 1948-ban kinevezték kísérletügyi adjunktusnak. 1950-ben a martonvásári Kutató Intézetbe helyezték. 1957-től három éven át vezetője volt a lennemesítési témakollektívának. 1959-ben az Intézet a fitopatológiai és entomológiai laboratórium vezetésével, valamint a kukorica üszögellenállóságának nemesítésével bízta meg. 1963-ban szerezte meg a kandidátus fokozatot.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1943-ban vegyészmérnökként végzett a budapesti műegyetemen. 1949-ben nevezték ki alosztályvezetőnek a Nehézvegyipari Kutató Intézetbe, 1953-ban főosztályvezetőnek a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézetbe. 1956-tól tartott előadásokat a Veszprémi Vegyipari Egyetem szilikátkémiai tanszékén, ahol 1966-ban kapta meg a c. egyetemi tanári kinevezését. 1975-1981 között az Üvegipari Művek Kutató Intézetének igazgatója volt. Tudományos munkásságot az üveg- és szilikátkémia területén fejtett ki, különösen a mineralizátorok alkalmazásával ért el kiemelkedő elméleti és gyakorlati eredményeket.

Orvos
Orvosi oklevelét 1747-ben Bolognában szerezte meg. 1758-tól Pozsony város orvosa volt. Szakmai munkájának elismeréseként, mint a Magyar Királyi Egészségügyi Bizottság orvos tagja működött 1763-tól, majd 1765. május 20-án a tanácsnoki címet is elnyerte. 1770-ben királyi tanácsos. Az elmebajok lázkezelésének első hazai művelője. Könyvében összeállította az orvosok, sebészek, gyógyszerészek és bábák jogait és kötelességeit.

Építészmérnök, egyetemi tanár
1933-ban szerezte meg építészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen. Kezdő éveiben építészi irodákban dolgozott. 1948-ban az Építésügyi Minisztériumba (ÉM) került főosztályvezetőnek. 1949-1981-ig a BME épületszerkezeti tanszékének tanszékvezető tanára volt. 1953-1958-ig és 1967-1972-ig az Építészmérnöki Kar dékánja, 1964-1967-ig tudományos rektorhelyettes. 1971-ben kinevezték az Épületek Szerkezetei és Berendezései Intézet igazgatójává. Oktatói tevékenysége mellett kimagasló tudományos munkát végzett, ő alapozta meg a hazai épületszerkezettant négykötetes, itthon és külföldön nagy elismerést aratott tankönyvével. Foglalkozott a tömeges építés elméleti kérdéseivel, a szerkezeti rendszerek és az építési technológiák nyíltságának problémáival, a tervezési, gyártási és építési változatok elméleti alapkérdéseivel. 1963-ban Ybl-díjjal tüntették ki. 1973-tól az MTA tagja. Győrben az 1995-ben alapított Építőipari Műhelyiskola viseli a nevét.

Amerikai fizikus, rádiómérnök
A rádiócsillagászat megalapozója. 1928-tól a Bell Telefon Laboratórium munkatársa, ahol feladata az volt, hogy csökkentse a zaj hatását a rövidhullámú rádiótelefon-készülékekben, amelyeket abban az időben transzatlanti összeköttetésekre használtak. A zajok forrásának vizsgálatára egy nagyméretű, rács-szerkezetű irányítható antennarendszert épített. Ezzel kimutatta, hogy a légköri elektromos jelenségektől származó sugárzáson kívül a sugárzásnak egy addig ismeretlen eredetű, periodikusan ismétlődő komponense is van, amely a Föld atmoszféráján kívülről, a Tejút középpontjának irányából érkezik. Ezzel először sikerült kimutatnia a kozmikus rádiósugárzást. A továbbiakban a Bell Laboratórium más feladatokkal bízta meg. Fiatalon halt meg. Eredményeit csak később értékelték, kutatásait mások vitték tovább. Az égi rádióforrások fluxusának mértékegysége róla kapta a "jansky" (jelölése Jy). Nevét egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Mérnök, városi építészeti felügyelő, rajztanár
A pesti Mérnöki Intézetben nyert oklevelet 1814-ben. 1814-1819 között az ország különböző részeiben dolgozott mint építész. 1819-ben a Helytartótanács a debreceni főiskolához a rajzolás és építészet tanárává nevezte ki, 1833-tól nyugalomba vonulásáig, 1858-ig az építkezésekre felügyelő bizottság tagja. Mintegy kétszáz építészeti tervrajza maradt fenn. Jelentős szakirodalmi munkássága az építészet, műszaki rajz, rajz és távlattan kérdéseivel foglalkozik. Tankönyveit maga illusztrálta rézmetszetekkel s elkészítette Csokonai Vitéz Mihály Síremléktervét. Jelentős volt mint grafikus is.

Botanikus, egyetemi tanár
Növénytani tanulmányait 1864-69-ben a bécsi, zürichi és müncheni egyetemeken végezte. 1869-71-ben a budai reáliskola tanára, 1870-71-ben a műegyetem növénytani tanszékén tanársegéd. 1871-ben ugyanitt helyettes, 1872-1914-ig ny. r. tanár. Főként a telepes növényekkel, azok és a virágos növények sejt- és szövettanával, valamint a növényi rendellenességekkel foglalkozott. A tengeri moszatok vizsgálata során kutatta az állat- és növényvilág határkérdéseit. Több hazai és külföldi tudományos társaság tagja volt. 1883-tól az MTA tagja.

Agrogeológus
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1897-1898-ban az egyetem állattani és anatómiai intézetében asszisztens, 1898-ban nevezték ki a Földtani Intézet agrogeológiai osztályára, 1898-1899-ben a magyaróvári gazdasági akadémián agrokémiai és talajismereti tanulmányokat folytatott. 1935-ben a Földtani Intézet helyettes igazgatója volt. Részt vett a hazai agrogeológiai felvételi módszerek kidolgozásában. Horusitzky Henrikkel együtt agrogeológiai térképet készített. Közreműködött az Ecsedi-láp, és a Hanság lecsapolási munkálataiban. Külföldön is végzett agrogeológiai vizsgálatokat: Oroszországban, Ausztriában és Bajorországban, a Balkán több országában.

Vegyészmérnök, közgazdász
Vegyészmérnöki oklevelet a budapesti műszaki egyetemen szerzett 1912-ben. 1914-től az Egyesült Izzónál lett üzemi, majd kutatómérnök. Itt kísérletezték ki Helfgott Árminnal a gáztöltésű izzólámpák nagyüzemi gyártását. A Tanácsköztársaság idején a szocialista termelés népbiztosa, a bukás után Bécsbe, Berlinbe majd Olaszországba emigrált. Olaszországból való kiutasítása után a SZU-ba költözött. Leningrádban megszervezte a gáztöltésű izzólámpák és a laboratóriumi üvegkészülékek gyártását. 1938-1946-ig börtönben, munkatáborban volt, aztán 1947 nyaráig Moszkvából kitiltva Alekszandrovban. Csak 1947 nyarán térhetett vissza Magyarországra. 1948-1951-ben a Találmányi Hivatal elnöke. 1949-ben az Országos Találmányi Hivatal első főtitkára. Tevékenyen közreműködött a Műszaki és Természettudományi Egyesületek (MTESZ) létrehozásában, melynek elnöke is volt. 1949-1956-ban az MTA műszaki osztályának osztálytitkáraként nagy befolyást gyakorolt a hazai műszaki fejlődésre. 1956-1960-ban az MTA titkári teendőit látta el. 1960-1967 között az MTA alelnöke. 1961-ben megszervezte az MTA Ipargazdasági Kutatócsoportját, melyet 1969-ig, nyugdíjazásáig vezetett. 1949-től az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi tanár
1922-ben a budapesti tudományegyetemen matematikai doktori oklevelet szerzett. 1925-től 1940-ig gimnáziumi tanár volt Budapesten, Miskolcon és Mezőtúron, közben az 1934-1935-ös tanévben Göttingenben folytatott tanulmányokat, mint Humboldt-ösztöndíjas. 1932-ben a debreceni tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett. Középiskolai tanárságának ideje alatt is számos fontos cikket publikált, ennek alapján hívták meg 1940-ben a szegedi tudományegyetemre, ahol rövidesen egyetemi tanárrá nevezték ki. Először a geometriai, majd az algebra és számelméleti tanszéket vezette. 1967-től Budapesten az MTA Matematikai Kutatóintézetének Algebrai Osztályát vezette. Legjelentősebb eredményeit az algebra és a számelmélet területén, a véges Abel-csoportok elméletében érte el. 1949-től az MTA tagja.

Mérnök, matematikus, költő
Debreceni középiskolai tanulmányok után Miskolcon szerzett gépészmérnöki oklevelet 1969-ben, alkalmazott matematikából doktorált 1993-ban, 1997-ben nyert Ph.D. fokozatot. 1969-től gépészmérnökként Kecskeméten és Gödöllőn dolgozott; 1972-től a Miskolci Egyetemen tanított mérnöki matematikát. Új szaktárgyakat is indított a gépészmérnöki számítástechnika fejlesztésére. Tanári tevékenységével párhuzamosan tankönyveket is írt; öt kötetben társszerző, egy hatodik pedig önálló munkája. A műszaki matematika és a kapcsolódó számítógépes programok területén kutatásokat végzett; több dolgozata jelent meg neves szakfolyóiratokban. Nemzetközi konferenciák szervezője volt; külföldi tanulmányutakon is részt vett. Jeney Andrást költőként is ismerik; három önálló verseskötete jelent meg, számos díjat nyert. A Miskolci Rádiónál irodalmi rovatvezető volt, kórusban is énekelt, és keresztény közösségekben tisztségeket viselt. (Hujter Mihály)

Német matematikus, pedagógus
Leszármazottai a híres Struve-dinasztia tagjai. Öt generációjuk nyolc jelentős természettudóst adott a világnak. A göttingeni egyetemen tanult többek között Abraham Kästnertől, aki Bolyai Farkas tanára is volt. 1780-tól Harburgban, Bückeburgban, Hannoverben, majd 1791-től az altonai Christianeumban volt tanár, melynek 1794-től 1827-es nyugdíjazásig rektora volt. A legfelsőbb osztályoknak tanított klasszikus nyelveket és matematikát. A matematika számos területét művelte, 1789-ben Hannoverben jelent meg Leitfaden für den Unterricht in der reinen Mathematik auf Schulen und Gymnasien, 1808-ban pedig Altonában Arithmetik című műve. 1813-ban a kieli egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. (Piriti János)

Indiai fizikus, Nobel-díjas
A Calcuttai Egyetem fizikaprofesszora lett 1917-ben. Különböző anyagok fényszórási tulajdonságait tanulmányozva fedezte fel 1928-ban, hogy az egyetlen frekvenciájú (homogén) fénynyalábbal megvilágított anyagról az eredeti irányhoz képest derékszögben kilépő nyalábban más frekvenciák is megjelennek, amelyek jellemzőek az anyagra. Ezek az ún. Raman-frekvenciák megegyeznek az anyag infravörös frekvenciáival, megjelenésüket a fény és az anyag közti energiacsere okozza. 1930-ban fizikai Nobel-díjat kapott. 1933-tól Bangalore-ban az Indiai Természettudományi Intézet fizika részlegét vezette. 1947-ben nevezték ki a Raman Kutatóintézet igazgatójává. Nevéhez fűződik a Raman-spektroszkópia és a Raman-szórás.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét 1904-ben a budapesti műegyetemen nyerte. Pályáját a Fried és Adorján cégnél vasbetontervezőként kezdte. Rövidesen Bánki Donát tanársegédje, majd adjunktusa lett a budapesti műegyetemen. 1915-ben mérnöki doktorátust szerzett, 1932-ben tanári címet kapott. Bánki elhunyta után 1924-1939-ig Melczer Tiborral megoszva vezette a tanszéket, ahol hidrodinamikát adott elő. 1939 után egy ideig tanácsadó mérnöki tevékenységet folytatott, majd a Kőszénbánya és Téglagyár Pesten vezérigazgatója lett. 1945 után 1947-ig ismét a műegyetemen tanított.

Vegyész, fizikus
1953-ban iratkozott be az ELTE Természettudományi Karának fizika-kémia szakára. 1958-ban szerzett diplomát, utána az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetében kezdett dolgozni, ahol eljutott az általános igazgató helyettes beosztásig. A vegyület-félvezetők és vegyületek kutatásával foglalkozott. 1961-ben az amorf Bn S luminiszcencia felfedezéséért MTA elnöki jutalomban részesült. 1962-ben kristályfizikai kutatásaiért az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Schmid Rezső-díjában részesült. Hat szabadalma és mintegy 100 tanulmánya van magyar és főleg angol nyelven.

Francia csillagász
Pierre Lemonnier (1675-1757) francia csillagász, filozófus fia, Louis Guillaume Lemonnier testvére. 1736-ban részt vett Maupertois és Clairaut lappföldi expedícióján, melynek célja a meridián egy fokos részének mérése volt. Eredményeikből megállapították, hogy a Föld a sarkok felé lapult ellipszoid, ahogyan az a newtoni elméletből következik. Nagy szerepe volt a francia megfigyelő csillagászat modernizálásában, angliai kapcsolatai és XV. Lajos király támogatása révén a kor legjobb minőségű műszereit szerezhette be a párizsi csillagvizsgáló számára. Jelentős eredményei közé tartoznak a Szaturnusznak a Jupiter mozgására kifejtett hatásának vizsgálatai, a Hold mozgásának több évtizedes szisztematikus megfigyelése, a földi mágnességgel és a légköri elektromossággal kapcsolatos megfigyelései. Herschel felfedezése előtt tucatnyi alkalommal is megfigyelte az Uránuszt, de nem ismerte fel, hogy új bolygót látott. Ezek a megfigyelései később jó szolgálatot tettek az Uránusz pályájának meghatározásához. A francia és a porosz Akadémia, valamint az angol Royal Society tagja volt, három leánya közül egyik Lagrange felesége lett. A Holdon a Le Monnier kráter viseli a nevét. (Piriti János)

Angol kémikus, fizikus, Nobel-díjas
Kémiát tanult, de miután a röntgensugarak és a radioaktivitás felfedezése nyomán a fizika újjászületett, 1903-ban azt kezdte vizsgálni, hogy gázzal töltött csőben folyó áram hatására miként keletkezik röntgensugárzás. 1910-ben, Cambridge-ben Sir Joseph John Thomson asszisztense lett, aki a gázkisülésekből származó, pozitív töltésű sugarakat tanulmányozta. Az 1. világháború után Aston pozitív töltésű sugarakkal működő új berendezést készített, amelynek a "tömegspektrográf" nevet adta. Ezzel kimutatta, hogy nemcsak a neon, hanem sok más elem is izotópok keveréke. A természetben előforduló 287 nuklid közül 217-et Aston fedezett fel. A tömegspektrográf megalkotásáért és számos nuklid - egymástól csak tömegében különböző atommag - felfedezéséért 1922-ben kémiai Nobel-díjat kapott. A tömegspektrográfot széles körben használják a geológiában, a kémiában, a biológiában és a magfizikában.

Japán matematikus
1947-ben fejezte be egyetemi tanulmányait a tokioi egyetemen matematika szakon, majd tanársegédként dolgozott az egyetemen. Első publikációit a csoportelmélet témakörében írta, fontos részeredményeket ért el a Hilbert által felvetett ún. Ötödik probléma megoldásában, melyet már számos neves matematikus, többek között Pontrjagin és Neumann János is vizsgált. 1952-ben Amerikában, a Princeton-i egyetemen tanársegédi állást kapott. 1953-ban sikerült teljes választ adnia az Ötödik problémára. Jelentős eredményeket ért el a differenciálegyenletek és differenciálgeometria területén is. Az ő nevét őrzi több matematikai fogalom: a Yamabe konstans, Yamabe áramlás, Yamabe probléma.

Geológus
Fiatal korában nevelője Ipolyi Arnold volt. 1845-ben Pozsonyban ismerkedett meg Rómer Flórissal, aki a régészet iránt keltette fel az érdeklődését. A berlini egyetemen állam- és természettudományokat hallgatott. Tanulmányai végeztével beutazta Porosz- Olasz- és Bajorországot. 1864-ben választották az Orvos- és Természettudományi Egyesület elnökévé. 1865-ben elsőként közölt az egyesület évkönyvében magyar nyelvű tanulmányt. Egészen 1878-ig, Bécsbe költözéséig töltötte be az egyesület elnöki tisztét. 1868-ban kinevezték selmeci bányagrófnak (főfelügyelőnek), egyidejűleg a selmeci akadémia igazgatója is volt. Selmeci bányagrófként a bányát teljesen újjáépítette. Selmecbánya országgyűlési képviselője volt, 1869-től Trencsén vármegye főispánja. Sokrétű irodalmi munkásságot fejtett ki, egyaránt írt teológiai, bányászati, geológiai és történelmi tanulmányokat. 1896-ban értékes családi könyvtárát az Eötvös kollégiumnak adományozta. 1865-től az MTA levelező tagja.

Matematika- és fizikatanár, plébános
A gimnáziumot és a teológiát Temesvárt végezte. 1871-ben pappá szentelték. 1875-ben a budapesti egyetemen matematika és fizika szakot hallgatott. A tanári oklevelének megszerzése után a temesvári főgimnázium tanára lett. 1893-ban a temeshidegkúti egyházhoz plébánosnak nevezték ki.

Gépészmérnök, feltaláló, technikatörténész
Gépészmérnöki diplomáját a budapesti műegyetemen szerezte 1922-ben. Pályafutását a Weiss Manfred Rt.-nél szerszám- és gépkonstruktőrként kezdte. Ezt követően 1940-ig az Első Magyar Gazdasági Gépgyár gépszerkesztője. Ebben az időszakban kiemelkedő alkotása a kombinált búzamosógép. 1940 után szerszámgépeket szerkesztett. Sikeres volt a munkatársaival együtt tervezett botkormányos vezérmű, mely az 1958. évi brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert. 1955-ben vonult nyugdíjba. Ettől kezdve egymás után írta tanulmányait, könyveit és cikkeit. Jórészt ebben az időszakban foglalkozott technikatörténettel; szerkesztésében jelent meg a Műszaki Nagyjaink 1-3. kötete (1967). Húgával, Szőke Annával grafikus öröknaptárt szerkesztett. Szabadalmainak száma húsz.

Botanikus, flórakutató, algológus
Oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. 1922-1938-ig a Gyógynövénykísérleti Állomáson dolgozott, 1929-ben magántanárrá képesítették. 1938-1945-ig a Vetőmagvizsgáló Intézetben tudományos kutató, majd 1945 után a Gyógynövénykísérleti Intézetté fejlesztett munkahelyén igazgató lett. 1957-1960-ig, nyugdíjazásáig az Országos Fajtaminősítő Intézetben, ill. az Agrobotanikai Intézetben tudományos főmunkatárs volt, majd az intézet szaktanácsadója. Szívügye volt a magyar flóra, a harasztok, mohák, nyitva- és zárvatermők kutatása, mintegy kétezer napot töltött el terepen. 1915-1971-ig végzett megfigyeléseit 51 kéziratos kötetben foglalta össze. Több mint 190 ezer tételből álló magángyűjteményét az MTA még életében védett nemzeti értékké nyilvánította. A hazai tudományos társaságok dísztagságát vívta ki magának.

Orvos, orvostörténész, egészségügyi szervező
Pályáját patológusként kezdte a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem I. sz. Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetében. Patológusként a gyakorlati patológiát s az ezzel összefüggő kutatást művelte. Az Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet (ORFI) igazgató főorvosa, a Reumatológia-Balneológia-Allergológia c. szaklap megindítója, ő honosította meg Magyarországon az orvosképzés és továbbképzés egyik igen hatékony eszközét, a kliniko-patológiai konferenciák rendszerét. Működése alatt jött létre a reuma tanszék. Az ORFI-ban létrehozta a rehabilitációs részleg osztályait. Döntő szerepe volt az Orvostörténeti Könyvtár és a Semmelweis Múzeum létrehozásában, fejlesztésében. Működése idején kezdett kibontakozni a fürdőorvoslásból a klinikai reumatológia, a tudományos szemlélet, többek között éppen a patológia eredményeinek következetes alkalmazásával.

Francia fizikus
Paraszti származású volt, belépett az egyházi rendbe, ezért az irodalomban sokszor "Nollet abbé" néven említik. Tevékenysége a kísérleti fizikára, elsősorban az elektromosság vizsgálatára irányult. 1734-ben a brit Királyi Társaság tagja, 1738-ban a párizsi Tudományos Akadémia tagja lett. A kísérleti fizika professzora volt a párizsi egyetemen. Egy időben ő volt a francia trónörökös természettudományi oktatója. A korábbiaknál pontosabb földgömböt és éggömböt szerkesztett. Ő figyelte meg elsőként az ozmózis-nyomást.

Szovjet magfizikus
A Leningrádi Műszaki Egyetem elvégzése után Kurcsatov magfizikai kutatásaihoz csatlakozott. Többek között az urán hasadásakor felszabaduló neutronok számát mérte meg. Amikor észrevette, hogy mind az amerikai, mind a német tudományos folyóiratokban hirtelen lecsökkent a maghasadással foglalkozó közlemények száma, bizalmas levélben hívta fel Sztálin figyelmét és zártkörű előadásban tájékoztatta a Kazanyba áttelepített leningrádi fizikusokat arról a sejtéséről, hogy mindkét háborús fél valószínűleg uránbomba előállítására készül. Berlin eleste után az első fizikusok között érkezett a városba, és neki sikerült elérnie, hogy Nikolaus Riehlt, a német uránoxidot előállító részleg vezetőjét családjával, munkatársaival és az egész üzemmel együtt a Szovjetunióba szállítsák, ahol Riehl a szovjet atombomba előállításának egyik vezetője lett. Fljorov 1957-től 1989-ig volt az általa alapított Magreakciók Laboratóriumának vezetője Dubnában. Az ő kezdeményezésére épültek meg Dubnában a 200, 300, majd 400 cm pólusátmérőjű óriás ciklotronok, melyekkel azután sok fontos felfedezést tettek. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai biokémikus, fiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait 1937-ben fejezte be a topekai Washburn College-ban, majd 1942-ben a St. Louis-i Washington Egyetemen orvosi diplomát szerzett. A 2. világháború idején az USA hadseregében szolgált, leszerelése után a Washington Egyetem munkatársa lett. 1953-ban kinevezték a clevelandi Western Reserve Egyetem orvostudományi tanszékének vezetőjévé, és 1956-ban ott fedezte fel a sejthártyában keletkező és a hormonaktivitást szabályozó ciklikus AMP-t. 1963-ban Nashville-ben a Vanderbilt Egyetemen az élettan professzora lett, 1973-tól a Miami Egyetem orvosi karának munkatársa volt. 1971-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a ciklikus adenozin-monofoszfát nevű vegyület izolálásáért és annak bizonyításáért, hogy az fontos szerepet játszik az állatok anyagcsere-folyamataiban.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte (1924). Németországi tanulmányútja után a budapesti műegyetem mechanikai technológiai tanszékén tanársegéd, majd adjunktus. 1934-1937-ig a Hubert és Sigmund Acél- és Fémárugyár gyárfőnöke, 1937-ben műszaki igazgatója, 1941-től 1944-ig vezérigazgatója. 1950-től a mechanikai technológiai tanszék vezetője a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Szakterületének, a mechanikai technológiának számos ágában (fa-, papír-, textil- és fémipar, hegesztéstechnika, anyagvizsgálat) folytatott eredményes kutató és gyakorlati munkát. Metallográfiai, hőkezelési és hegesztéstechnikai problémákat elméletileg tisztázott, és kidolgozta a megfelelő gyakorlati eljárásokat. 1974-ben a miskolci egyetem díszdoktorrá avatta.

Ukrán matematikus
Szentpétervárott tanult az egyetemen, majd ott is tanított. 1916-ban megalakult a Perm-i egyetem, mely először a szentpétervárihoz tartozott, majd később önállóvá vált. Tamarkin 1919-től 1922-ig itt tanított, majd visszatért Petrográdra (Szentpétervár nevét a forradalom alatt Petrográdra változtatták). A forradalom és a polgárháború nehézségei, a politikai helyzet bizonytalansága miatt 1925-ben az Egyesült Államokba távozott. 1927-től pályafutása végéig a Brown University-n tanított. Szakterülete a matematikai analízis, legfontosabb munkája a J. A. Shohat társszerzővel írott "The Problem of Moments". Magyar vonatkozású érdekesség, hogy Szegő Gábor 1934-ben Tamarkin támogatásával kapott egyetemi állást az Egyesült Államokban.

Ukrán születésű amerikai kémikus
Iskoláit Kievben és Moszkvában végezte az 1917-es forradalomig. A forradalom kitörésekor a Fehér Hadsereghez csatlakozott és részt vett a harcokban. 1920-ban Jugoszláviába, majd onnan Németországba menekült. Tanulmányait a berlini egyetemen folytatta, ahol 1925-ben szerzett fizika-kémia Ph. D. fokozatot. 1926-ban az Egyesült Államokban 2 éven keresztül a Princeton Egyetemen, majd 1928-tól 1972-ig, nyugdíjbavonulásáig a Harvard egyetemen oktatott és kutatott. Kutatásait a termodinamika, spektroszkópia és a kémiai kinetika területén végezte. Kutatásai során fokozatosan bekapcsolódott ipari és kormányzati tanácsadói munkákba. 1944-től részt vett a Manhattan terv munkáiban, az implózió megvalósításán dolgozott. A háború után Eisenhower és Kennedy elnöksége idején a Fehér Ház elnöki tudományos tanácsadó tisztét töltötte be, részt vett a nukleáris fegyverek ellenőrzését szolgáló tárgyalásokban. Ezután folytatta egyetemi pályáját a Harvardon nyugdíjba vonulásáig. Utolsó éveiben egyre inkább a nukleáris leszerelés szószólójává vált, aktívan tevékenykedett az "Élhető Világért Tanácsa" (Council for a Livable World) háborúellenes szervezetben. Több kitüntetésben részesült.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Cserháti Sándor növénynemesítő öccse. Műszaki tanulmányait a zürichi műegyetemen végezte 1876-ban. 1877-től az Osztrák Államvasúti társaságnál dolgozott különböző beosztásokban. 1890-től Budapesten vasút és hajózási mérnök. 1905-től a Műegyetemen a gépszerkezettan tanára volt haláláig. Hathatósan támogatta Kandó Kálmán vasútvillamosítási kísérleteit és részt vett a Valtellina-vasút villamosításának munkálataiban. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet alelnöke. Emlékére a mérnökegylet 1911-ben Cserháti-plakettet alapított, mellyel az év legjelentősebb gépészmérnöki és elektrotechnikai tanulmányát jutalmazza.

Francia kémikus
Patikusként működött Párizsban, a Montpellier-i egyetemen kémiát oktatott. 1683-ban kálvinista vallása miatt nem folytathatta a gyógyszerészetet, Angliába távozott. 1686-ban onnan visszatérve katolizált és így újra megnyithatta gyógyszertárát. Orvosi gyakorlatot is folytatott. Kémiai vizsgálatai során modellt állított fel a sóknak savak és bázisok találkozásakor való képződésére. Elsőként tanulmányozta részletesen az antimont.

Német matematikus, topológus, csillagász
Lipcsébenben csillagászatot tanult, 1813-ban C. F. Gauss mellett a göttingeni csillagvizsgálóban dolgozott, majd Hallében matematikai tanulmányokat folytatott. 1842-ben Lipcsébenben egyetemi tanár, és a csillagvizsgáló igazgatója. A nem-euklideszi geometria egyik korai tanulmányozója. Elsősorban mint a topológia egyik kiemelkedő egyénisége ismert, nevét a Möbius-szalag (amelyet J. B. Listing is felfedezett), a számelméleti Möbius-transzformációk, és a projektív geometriában ugyanígy nevezett transzformációk, valamint a Möbius inverziós formula örökíti meg. (A Möbius-szalag egyoldalú, irányítható, kétdimenziós felület.) A csillagászatban elsősorban a Hold csillagfedésének pontos számításával, a bolygók csillagfedésének kiszámításával, és az égimechanika egyes részletkérdéseivel foglalkozott eredményesen. A lipcsei egyetemi obszervatórium korszerűsítője. Emlékét a 28516.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)

Kanadai csillagász
Műszerészként dolgozott a Toronto-i egyetemen, itt feladata volt az előadásokhoz tartozó demonstrációk bemutatása is. 30 éves korában iratkozott be az egyetemre, ahol matematikát és fizikát tanult. Továbbra is az egyetemen dolgozott, ahol elsősorban a színes fényképezéssel foglalkozott. 1903-ban az Ottawa-i Dominion Obszervatóriumba helyezték át. Itt elsősorban az ún. spektroszkópiai kettőscsillagokat vizsgálta. 1917-ben a Victoria-ban (Brit Columbia) létrehozott új Dominion Asztrofizikai Obszervatórium igazgatójának nevezték ki. A londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével tüntették ki. Fia, Harry Hemley Plaskett is jeles csillagász lett.

Francia fizikus, Nobel-díjas
1937-ben Strasbourgi és 1946-1976-ban Grenoble-i Egyetem professzora volt. Az 1930-as évek elején a ferromágnességtől különböző molekuláris mágnesességet vizsgálta. Fölfedezte, hogy bizonyos anyagokban az egyes atomcsoportok elektronjai váltakozva, egymással ellentétes irányba állnak be és ezáltal összességében kiegyenlítődik az anyag mágnesessége. Ez az anti-ferromágnesség jelensége. Néel a finomszemcsés ferromágnességet tanulmányozva magyarázatot adott egyes ásványok szokatlan mágneses "emlékezetére" is. 1971-től 1976-ig a Grenoble-i Műszaki Intézet, ill. 1956 és 1971 közt a Grenoble-i Nukleáris Kutatóközpont igazgatója volt. Az anti-ferromágnességre és ferrimágnességre vonatkozó alapvető fölfedezéseiért 1970-ben Hannes Alfvén svéd asztrofizikussal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott. A szilárdtestfizikában elért eredményeit főleg a számítógépes memóriaegységek fejlesztésében alkalmazzák.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Princetoni Egyetemen tanult, itt doktorált 1938-ban. 1946-tól a Princetoni Egyetem munkatársa volt, ahol főként infravörös sugarakkal, fotokonduktivitással, valamint kristály- és szcintillációs számlálókkal foglalkozott. Ezután 1950-től 1985-ig a Stanfordi Egyetemen tanított. Stanfordban lineáris elektrongyorsítóval mérte, tárta fel az atommagok szerkezetét. Úgy találta, hogy mind a protonnak, mind a neutronnak van egy középponti, pozitív töltésű magja, amelyet pi-mezonokból álló kettős felhő vesz körül. A protonban mindkét felhő pozitív töltésű, de a neutronban a belső felhő negatív, így lesz az egész részecske eredő töltése nulla. 1961-ben a német Rudolf Ludwig Mössbauerral megosztva fizikai Nobel-díjat kapott. A protonokat és a neutronokat vizsgálva, feltárta a részecskék korábban ismeretlen szerkezetét.

Matematikus
1949-ben a budapesti egyetem alkalmazott matematikai szakára iratkozott be. Oklevelének megszerzése (1953) után az MTA Matematikai Kutatóintézete munkatársa lett s itt dolgozott haláláig. Elmélyült gondolkodású, sokirányú érdeklődésű kutató volt. Mint egyetemi hallgató 1952-ben elnyerte a Schweitzer Miklós-emlékverseny második díját. 1959-ben a Matematikai Társulat Grünwald-díjával tüntették ki. Erdős Pál, Rényi Alfréd, Császár Ákos, Gehér László, Freud Géza voltak társszerzői.

Angol matematikatanár, filozófus, szentként tisztelt egyházférfi
Tanulmányait Oxfordban és Párizsban végezte. Hittudományból doktorált, pappá szentelték. Visszatérve 1219-től 26-ig geometriát tanított Oxfordban és lenyűgöző prédikációkat tartott. Anglia egyházi feje (Canterbury érseke) lett 1234-ben. Megnyerő személyiségét, szellemi képességeit, nyelvtudását, nemzetközi tekintélyét felhasználva sokat tett a francia--angol ellenségeskedés és a polgárháború elhárításáért, de hamarosan meggyűlt a baja III. Henrik angol királlyal, és ezért IX. (Szent) Lajos francia királyhoz menekült. Csendes magányba vonultan halt meg. Az egymást kölcsönösen metsző három egybevágó kör elnevezése mindmáig az, hogy "Ödön-körök" ("St Edmund's Rings", helytelenül: "Three Circle Venn Diagram"). Az Ödön (Edmund, Edmond) névnap születési és halálozási dátumához kötött mindmáig, az Ödön-körös attribútuma a Szentháromságot szimbolizálja. (Hujter Mihály)

Olasz matematikus
A páviai egyetemen és Milánóban tanult. 1862-ben meghívták a bolognai egyetemre az algebra és az analitikus geometria professzorának, négy év múlva kinevezték az elméleti mechanika professzorává. 1873-ben a nemrég alapított római egyetemen kapott tanszéket. 1876-tól 1891-ig Páviában, majd ismét Rómában volt professzor. Fontos eredményeket ért el a differenciálgeometriában. Egy geodéziai feladattal, a felületek síkra történő leképezéseivel foglalkozva jutott el legfontosabb eredményéhez: megmutatta, hogy a pszeudoszféra nevű állandó görbületű felületen érvényesül a Bolyai-Lobacsevszkij-féle nem-euklideszi geometria. Kidolgozta a hiperbolikus geometria ezzel ekvivalens más modelljét is, nevéhez fűződik a Beltrami-Klein-modell. Négykötetes posztumusz művében a matematika és a fizika számos területén elért, a termodinamikával, a rugalmasságtannal, a mágnesességgel, az optikával és az elektromossággal kapcsolatos eredményeit tartalmazza.

Fizikus, egyetemi tanár
1925-ben a Rábaközben található kis falutól mintegy 20-25 km-re lévő pápai református kollégiumba íratta be tízéves kisfiát a falu református tiszteletese. Pócza Jenő ettől kezdve 23 éves koráig kollégista maradt. A sikeres pápai érettségi után Szegeden, az Eötvös Loránd Kollégium hallgatójaként végezte el a matematika-fizika tanári szakot. Ezután a kollégium igazgatója, Náray-Szabó István ismertette meg a Lawrence Bragg-től elsajátított röntgendiffrakciós szerkezetkutatással, majd Bay Zoltán vette maga mellé tanársegédnek, és hozta fel Budapestre, a műegyetemre. Itt kapcsolódott be nemcsak a Bay-féle Hold-radar kísérletbe, de a szekunder elektronsokszorozók kidolgozásába is. 1949-ben, miután Bay Zoltán elhagyta az országot, elvállalta, hogy átveszi a hatalom által eltávolított Rybár István helyét a tudományegyetem kísérleti fizika tanszékén. Nagy lendülettel fogott a fizikus épület átépítésének megszervezésébe, aktívan részt vett a fizikusképzés tantervének kidolgozásában. 1952-ben lett kandidátus, ezután kinevezték egyetemi tanárnak. Faragó Péterrel együtt Elektronfizika címmel írtak egyetemi tankönyvet a fizikus hallgatók számára. 1959-ben már őt (és legközvetlenebb kollegáit) távolította el a hatalom az egyetemről. Ettől kezdve haláláig az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetében dolgozott, ahol a hazai vékonyréteg fizikai kutatás iskoláját teremtette meg. Ma már tanterem őrzi nevét az ELTE-n. (Dr. Radnai Gyula)

Német polihisztor, teológus, filozófus, regensburgi püspök
1223-ban a padovai egyetemi tanulmányai után belépett a dominikánus rendbe. 1228-tól a rend kolostoraiban tanított. 1245-ben Párizsban, majd 1248-ban Kölnben novíciusmester és professzor, közben pápai tanácsadó és hitszónok volt. Tanítványai közé tartozott Aquinói Szent Tamás. 1254-től Worms tartományfőnöke. 1260-tól két évig Regensburg püspöke. Élete utolsó két évtizedében a kölni dominikánus kolostorban élt és tanított. Kezdeményezője volt az arab kommentárok felhasználásával megújult arisztoteliánus filozófiának, a klasszikus skolasztika kibontakoztatásának. Polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: az ásványi, növényi és az állatvilág ugyanúgy foglalkoztatta, mint az asztrológia és az alkímia. Elsőként állított elő arzént tisztán. Legfontosabb munkái Arisztotelész műveihez fűzött kommentárjai. 1931-ben a pápa szentté avatta.

Olasz természettudós, polihisztor, drámaíró
Sokoldalú autodidakta tudós volt. Családjának gazdagsága lehetővé tette, hogy ne kelljen kenyérkereső foglalkozást vállalnia. Drámaíróként is ismert. Számos műszaki területen is alkotott: hidraulikával, hadmérnöki munkákkal, gépekkel, és gyógyszerekkel foglalkozott. Ô írta korának legátfogóbb művét a titkosírásokról. Foglalkozott okkult filozófiával, asztrológiával, alkímiával, filozófiával, mezőgazdasággal, meteorológiával, matematikával és fizikával is. Saját magán természettudományi múzeumot hozott létre, sok ritka tárggyal és egzotikus növénnyel. William Gilbert előtt írt a mágnességről. Számon tartják, mint a hőmérő, a teleszkóp és a gőzerővel történő vízemelés feltalálóját. Foglalkozott a sötétkamra képének megjavításával, az által, hogy gyűjtőlencsét tett a kamra nyílásához. 1580 táján ő alapította Európa első tudományos társaságát, az Accademia dei Segretit, melyet később az inkvizíció betiltott. Porta inspirálta a Római Akadémia (Accademia dei Lincei) 1603-as megalakulását is. Ő maga 1610-ben, Galilei 1611-ben lett az akadémia tagja.

Német matematikus, csillagász, optikus
A tübingeni egyetemen lutheránus lelkésznek készült, de tanulmányainak befejezése után 1594-től matematikát tanított egy grazi szemináriumban. Már tanulmányai során Kopernikus elméletének híve lett. 1600-tól Prágában Tycho Brahe mellett dolgozott, s nem sokkal később utóda lett, mint Rudolf császár udvari csillagásza. Brahe és sajátmaga által végzett pontos mérések alapján a bolygópályák számításával foglalkozott. A Mars bolygó pályaszámítása alapján ismerte fel első két törvényét, amelyeket 1609-ben Astronomia Nova című művében ismertetett: 1. A bolygók pályái olyan ellipszisek, amelyeknek egyik gyújtópontjában van a Nap. 2. A bolygót a Nappal összekötő vezérsugár azonos idő alatt azonos területet súrol. 1612-ben, Rudolf császár lemondása után Linzbe költözött, itt adta ki 1619-ben Harmonices mundi című művét, amelyben kimondta harmadik törvényét: A bolygók keringési idejének négyzete arányos pályájuk fél nagytengelyének köbével. Ezzel megvetette a korszerű csillagászat alapjait, és előkészítette Newton általános tömegvonzási elméletét. Jelentős felismerései voltak az optikában is: elemezte a látás folyamatát, lefektetve az emberi szem szerkezetére vonatkozó alapismereteket. A Galileitől kapott távcső továbbfejlesztésével megkonstruálta az ún. Kepler-távcsövet.

Osztrák csillagász
Bécsben tanult csillagászatot, később Klagenfurtban dolgozott, majd 1792-től a bécsi csillagvizsgáló asszisztense, 1817-től igazgatója volt. A Hold mozgásának elméletével foglalkozott. A párizsi Institute által 1798-ban kitűzött pályázatra minden addiginál pontosabb megfigyelések alapján elkészített táblázatait hosszú időn keresztül használták a csillagászati efemeridák megállapításához. A francia Akadémia is tagjai közé választotta. (Piriti János)

Amerikai mérnök, feltaláló
A gőzgép feltalálása után számosan kísérleteztek Franciaországban és Angliában is gőzmeghajtású hajók építésével. Fulton 1787-ben londoni utazása során megismerkedett a hajók újfajta meghajtásaival: a gőzszivattyúval kifecskendezett vízsugaras és a lapátkerekes megoldásokkal. Kísérletekbe kezdett, s arra következtetett, hogy hatékonyabb lenne, ha több forgó lapátot szerelne a hajótatra. 1801-ben Livingston párizsi amerikai követtel 20 méter hosszú, oldalsó lapátkerekű gőzhajót építettek a Szajnán, ez azonban nem volt sikeres. Terveket dolgozott ki egy tengeralattjáró építésére is. 1806-ban hazatért Amerikába, s New Yorkban bekapcsolódott a Párizsban tervezett gőzhajó építésébe. Az első kereskedelmileg is sikeres lapátkerekes gőzhajó hossza 45,7 méter, az egyhengeres, James Watt által épített gőzgép teljesítménye 20 lóerő volt, s két lapátkereket hajtott. Első, 240 km-es útját a Hudson folyón, New York City és Albany között 32 óra alatt tette meg 1807-ben. Több hajót is épített, 1810-ben már három hajója járt a Hudson-on, s gőzhajók működtek a kompátkelőhelyeken a nagyvárosokban. Ő tervezte 1812-ben az első hadigőzöst is, a New York-i kikötő védelmére, az angolok ellen. Ennek újszerű megoldása volt a kettős hajótest, közöttük elhelyezett lapátkerékkel.

Angol mérnök, feltaláló
Tanulóéveit az "Omerods of Manchester" mérnöki cégnél töltötte, majd 1840-ben külföldre utazott. Kezdetben a Toulon-i hajógyárban, majd Milánóban mint tanácsadó mérnök, Triesztben újra egy hajógyárban dolgozott. Itt építette meg az első csavaros propellert, illetve hengeres hajókazánt. 1864-ben egy vezető hajógyártó cég igazgatója lett Fiumében. Társult az Osztrák-Magyar Monarchia egyik fregattkapitányával, Luppis Jánossal, akivel kifejlesztettek egy személyzet nélküli, önjáró, vízfelszíni, robbanóanyaggal megrakott szerkezetet, a későbbi torpedó elődjét. Ő alapította a Népszigeti hajógyárat.

Német csillagász, ismeretterjesztő
A 20. század első felében nagy szerepe volt a németországi amatőr mozgalom kiszélesítésében. "Aus Fernen Welten" (A távoli világokból) c. könyvét évtizedeken át sok kiadásban újra nyomtatták, több nyelvre lefordították (egyes fejezetei magyarul is megjelentek). Tevékenységével és szervezésével több németországi ismeretterjesztő csillagvizsgáló létesült, amelyek más európai országoknak is mintául szolgáltak. A potsdami Bemutató Csillagvizsgáló és Planetárium a nevét viseli. (Bartha Lajos)

Bánya- és kohómérnök, akadémiai tanár
Tanulmányait a bécsi műegyetemen és a selmecbányai bányászati akadémián végezte 1858 és 1863 között. Gyakorlati működését a szélaknai gépészeti felügyelőségen kezdte 1863-ban. 1856-től a leobeni bányásszak tanársegédje, 1868-tól a selmecbányai akadémia tanársegédje, 1884-től 1892-ig az elemző erőműtan és szilárdságtan r. tanára volt. 1894-ben főbányatanácsos lett. A gázok termodinamikája, a mechanika és szilárdságtan területét felölelő, jelentős irodalmi munkásság fűződik nevéhez. Gyakorlati eredményei a vízoszlopos gépek tökéletesítésével, a hengersorok, a gőzgépek, valamint az aknakötelek méretezési módszereivel kapcsolatosak. Hermann Miksa apja.

Kultúr- és tudománypolitikus
Budapesten, Berlinben, Münchenben és Párizsban végezte tanulmányait. 1921. dec. 3-tól 1922. jún. 16-ig belügyminiszter, 1922. jún. 16-tól 1931. aug. 24-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter, időközben 1930. szept. 8. - szept. 28. között ideiglenesen népjóléti és munkaügyi miniszter is a Bethlen-kormányban. Mint kultuszminiszter népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsőoktatás korszerű műhelyeit. A tudós utánpótlás biztosítására szervezte a Collegium Hungaricumokat. Felismerte az önálló kutatóintézetek létrehozásának szükségességét, programjának első lépéseként megalapította a tihanyi Biológiai Intézetet.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait 1914-ben kezdte meg a budapesti műegyetem. gépészmérnöki karán. 1916-ban katonai szolgálatra hívták be, 1917-ben orosz fogságba esett és csak 1921-ben került haza. Oklevelét 1925-ben szerezte meg. Pályáját az Egyesült Izzólámpagyár mechanikai osztályán kezdte, ahol vasúti biztosító berendezések és távbeszélőközpontok tervezésében vett részt. 1928-ban a Standard Villamossági Rt.-ban dolgozott, mint mérnök, cégvezető főmérnök. A különböző alközpontok fejlesztési osztályát vezette, ő irányította az alközpontok szerelési munkáit, valamint a külföld számára készülő központok gyártását. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet távbeszélőtechnikai osztályának vezetője lett. Ugyancsak 1950-től kezdve oktatott az Állami Műszaki Főiskolán, 1951-től a BME-en meghívott előadó. 1951-től tanszékvezető egyetemi tanár a vezetékes híradástechnikai tanszéken. A villamosmérnöki karának dékánja volt 1951 és 1954 között. Több éven át vezette a TIT budapesti szakosztályát.

Geológus, paleontológus
A budapesti tudományegyetemen doktori oklevelet szerzett 1924-ben. Első munkahelye az Magyar Nemzeti Múzeum, majd 1939-ben a Földtani Intézethez került. Földszerkezeti tárgyú munkássága alapján a debreceni tudományegyetem magántanárrá habilitálta 1938-ban. A Földtani Intézetben főgeológus, igazgató helyettes, megbízott igazgató 1946-1950-ig. Ezután a Dorogi Szénbányászati Tröszt, majd a Tokodi Mélyfúró Vállalat főgeológusa. 1956-tól 1964-es nyugdíjazásáig a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet geológus tanácsadója. Őslénytannal, hidrogeológiával és tektonikával foglalkozott. Részletesen tanulmányozta a Keleti- Alpok és a Kárpátok földtani felépítését és szerkezetét, a hévizek hőmérsékletének eredetét, és általában a szervetlen és a szerves élet kapcsolatát.

Indiai matematikus
Egyetemi tanulmányait kezdetben Indiában végezte, majd Princetonban szerzett Ph. D. fokozatot. Indiába visszatérve a Tata intézetben részt vett a matematikai részleg, ezen belül különösen a számelméleti csoport létrehozásában. Bangalore-ben létrehozta az alkalmazott matematikai központot, amely nemzetközi szinten elismertté vált. Legfőbb eredményeit a számelmélet területén érte el. Idősebb korában jelentős munkát végzett Ramanujan kéziratban maradt hagyatékának feldolgozásában és eredményeinek továbbfejlesztésében.

Építész, az első magyar olimpiai bajnok
Oklevelét a műegyetemen szerezte. Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában dolgozott, majd 1907-ben önálló irodát nyitott. Sikerrel vett részt pályázatokon, amelyen főleg vidéki megbízatásokhoz juttatták (Debrecen: Bika Szálló; Pozsony: leányiskola; Lőcse: gimnázium; több vidéki városban gyógypedagógiai intézet stb.). 1896-ban az első modern olimpián Athénban a 100 és 1200 m-es úszás bajnokságát nyerte. 1904-ben visszavonult az aktív sportolástól. 1924-ben a budapesti Stadion tervével ezüstérmet nyert a szellemi olimpián. Legnagyobb sportépítkezése az újpesti Megyeri úti sporttelep.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen szerzett diplomát. 1901-től Schimanek Emil mellett tanársegéd, 1904-től adjunktus, 1913-tól magántanár és a Fővárosi Iparrajziskola igazgatóhelyettese. Az 1910-es években a felületi feszültség Hertz-féle egyenletei alapján új módszert dolgozott ki a fogaskerekek méretezésére. Az 1920-as években bevezette a fogaskerék-számításba az involut függvénynek elnevezett új szögfüggvényt. A fogkapcsolás kinematikájának vizsgálata során számos korábban tisztázatlan problémát oldott meg. Az első magyar fogaskerék-monográfiák szerzője.

Fizikus, egyetemi tanár
1935-ben kapott középiskolai tanári állást a debreceni Fazekas Gimnáziumban. 1938-1949 között a Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumának vezető tanára, annak megszűnése után újból a Fazekas Gimnáziumba ment vissza tanítani 1950-ig. Közben tanított a Dolgozók Gimnáziumában, szakérettségis tanfolyamokon, volt igh., igazgató, szakfelügyelő. 1950-től az Orvosi Fizikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, majd igazgatója Debrecenben. Tanári munkájának eredményeképpen hirtelen megemelkedett a KöMaL feladatmegoldóinak a száma az iskolában.

Középiskolai matematika-fizika-ének szakos tanár
Sok irányú érdeklődését a debreceni piarista gimnázium alapozta meg. Az itteni érettségi után egyszerre vették fel a budapesti tudományegyetemre matematika-fizika szakra és az Eötvös Collegiumba, ahol többek között Szalay Sándor évfolyamtársa és jó barátja lett. Jogot is végzett, itt szerezte doktorátusát, a Zeneakadémián pedig énektanári diplomáját. Ez utóbbit kamatoztatta Kaposváron, a Somssich (ma Táncsics) gimnáziumban, ahol az énekkart vezette. Nála szerette meg Bartók műveit Fodor András, a későbbi költő, aki Gelléri Emil emlékezetére még egy alapítványt is összehozott az irodalom, a zene és a képzőművészetben egyaránt kitűnő kaposvári diákok megjutalmazására. Az évente kiadott díj Gelléri Emil nevét viseli. A második világháború után Szentendrére, majd Budapestre költözött, ahol fizika tanárként és fizikusként egyaránt helyt állt, többek között a BME-n tartott világítástechnikai témájú mérnöktovábbképző előadásokat. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, tudománytörténész, egyetemi tanár
1936-ban a debreceni Tisza István Tudományegyetemen matematika-fizika szakos tanári diplomáját szerzett. 1937-ben "Bolyai Farkas infinitézimális gondolatai" c. disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett. Gyulán, Ungváron, majd az állami Árpádházi Szent Erzsébet leánygimnáziumban, Jászapátiban tanított. 1945. tavaszán hadifogságba került, 1947-ben térhetett haza. Gimnáziumi tanár munkáját 1947-ben folytatta újra Jászapátiban. 1948-ban áthelyezték Debrecenbe a Révai Miklósról elnevezett - volt piarista gimnáziumba. 1951-ben került a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematikai intézetébe tanársegédként. 1952-től az akkor alakult Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítási Tanszéken kezdte meg egyetemi előadásait. 1975-ben lett egyetemi tanár. Az egyetemen hosszú évekig tanította a vegyészeknek és a kémia-fizika szakos hallgatóknak a matematikát, a matematika-szakosaknak pedig a matematika alapjait, halmazelmélet, komplex függvénytan, és matematikatörténet tárgykörökből tartott előadásokat. A magyar matematika történetének a megírására a Magyar Tudományos Akadémiától kapott megbízást. Kutatásait mindig az eredeti források alapján végezte, nyelvismerete és megbízható latin tudása ezt lehetővé tette.

Jogász, mezőgazdasági mérnök
Pályáját a Mezőgazdasági Igazgatóságon, ill. a Földművelésügyi Minisztérium (FM) Igazgatási, ill. Öntözési és Talajjavítási Főosztályán kezdi. Az Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet (ÖRKI) igazgatóhelyettese, az FM Öntözési Igazgatósága vezetője. Az Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE) egy. tanára, az általa megszervezett Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszék tanszékvezetője, a Kar dékánja, majd az egyetem rektora. 1972-től FAO szakértőként dolgozott Olaszországban, Afganisztánban, Libanonban és Szíriában. Tudományos pályafutása során elsősorban a vízgazdálkodással, öntözéssel, azon belül ezen tudományterületeknek a növénytermesztéshez való kapcsolatával, ökológiai hatásaival foglalkozott. A Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Bizottság alelnöki tisztségét is betöltötte. Mind hazai, mind nemzetközi szinten a tudományterület igen elismert szakértője volt. (Szabóné Kele Gabriella)

Amerikai fizikus, tankönyvszerző
Massachusetts államban született, s a Massachusetts Institution of Technology (MIT) nevű műegyetemen diplomázott fizikából. Bent maradt ezen az egyetemen, s végigjárva az akadémiai lépcsőfokokat, 45 éves korában lett professzor. 1932-ben Peter Debye és Francis Sears közösen mutatták ki a fény elhajlását az átlátszó folyadékokban létrehozott ultrahang állóhullámokon. 1933-ban optikából jelent meg első tankönyve, melyet azután még több másik követett elektromosságtanból, mechanikából, termodinamikából. Legnagyobb sikere a Mark Zemanskyval együtt írt College Physics, majd University Physics tankönyvüknek volt, melyeket sok nyelvre, még szerb-horvátra is lefordítottak, és csak mint "Sears és Zemansky"-t emlegették az egész világon. Az Amerikai Fizikatanárok Társulatának (American Association of Physics Teachers, AAPT) legrangosabb díját, az Oersted Medalt 1961-ben nyerte el. 1955-től nyugdíjazásáig a Dartmouth College tanára volt. A demonstrációs kísérletek mestere, szenvedélyes fényképész és világutazó első sorban tankönyvei révén írta be nevét a fizikaoktatás aranykönyvébe. Így is halt meg: tankönyvírás közben íróasztalára borulva, 77 éves korában. (Dr. Radnai Gyula)

Statisztikus, biztosítási szakértő, pedagógus
1900-ban megnyerte a Társulat tanulóversenyét, a mai Eötvös-verseny elődjét. Matematikatanári diplomát szerzett. A Bulyovszky utcai főreálban többek között tanítványa volt Németh László és Szilárd Leó is. 1915-ben a Trefort utcai Mintagimnáziumba került, ahol 1919-ben igazgatóvá nevezték ki. A Tanácsköztársaság után fegyelmivel eltávolították, a továbbiakban csak biztosítási matematikusként kaphatott állást, itt matematikai statisztikával foglalkozott. Fia Juvancz Iréneusz ifj.

Angol orvos, anatómus
Oxfordban tanult. Az 1640-es években I. Károly király királyi orvosa volt. A későbbiekben is sikeres orvosi gyakorlatot folytatott. 1660-tól haláláig Oxfordban volt professzor. Nevét agyanatómiai kutatásai őrzik. Alapvető munkája, "Cerebri anatome cui accessit nervorum descriptio et usus" az agyra vonatkozó eredményeivel egészen a 19. század elejéig az orvosi szakirodalom egyik alapművének számított. Feltárta az agy anatómiájának számos részletét és összefüggését, nevéhez kapcsolódik az ún. Willis-kör felfedezése az agyban. Tőle származik a neurológia elnevezés. Klinikusként a gyermekágyi láz, hastífusz, myasthenia gravis tünettanának ismertetője. Leírta, hogy a cukorbetegség a vizeletből kimutatható. Egyike volt az elsőknek, akik a hisztériát nem az uterus, hanem az idegrendszer betegségének tartotta. Leírta az epilepsziát, a szélütést és a paralízist (bénulást). Foglalkozott a fül szerkezetével és a hallás folyamatával is. Egyike volt az elsőknek, akik felismerték a csiga szerepét a hang érzékelésében.

Amerikai csillagász
Earl Charles Slipher testvére. Az Indiana Egyetemen tanult (B. A. 1901, M. A. 1903, Ph.D. 1909). 1901-ben Flagstaffban a Lowell Obszervatórium munkatársa lett, és 1916-ban átvette az intézet vezetését, amelynek 1926-ban igazgatója lett. Itt szervezte és vezette a Naprendszer kilencedik ismert nagybolygójaként számon tartott Plútó bolygó felfedezéséhez vezető kutatásokat. Kiterjedt vizsgálatai alapján sikerült meghatározni több bolygó tengelyforgási periódusát, a Jupiter, a Szaturnusz és a Neptunusz színképében található sötét vonalak felfedezése révén pedig sikerült azonosítani légkörük bizonyos alkotóelemeit. Azt is kimutatta, hogy számos diffúz köd (por- és gázfelhő) a környező csillagok fényét veri vissza. Fölfedezte az éjszakai égbolt emisszióját és annak intenzitásváltozásait. Bebizonyította, hogy a nátrium és a kalcium a csillagközi térben mindenütt megtalálható. A spirálgalaxisok szokatlanul nagy radiális sebességeinek 1912 és 1925 között végzett szisztematikus megfigyelése alapján az első bizonyítékot szolgáltatta a táguló világegyetem elmélete mellett.

Piarista fizikatanár, ismeretterjesztő TV személyiség
A győri bencéseknél kezdte és a kecskeméti piaristáknál fejezte be a gimnáziumot. Tanári diplomáját Budapesten szerezte nehéz időkben, 1919-ben. Utána Szegeden, Tatán, Vácott és Budapesten tanított piarista gimnáziumokban. Pályája 1945 után ívelt meredeken felfelé. 1948 tavaszán rendfőnökével együtt kapott Kossuth-díjat, néhány hónappal az egyházi iskolák államosítása előtt. Ezután a rövid ideig (1948-55) fennálló budapesti tanárképző főiskola fizika tanszékét vezette. Rádió- és televízióműsorai tették nevét országosan ismertté. A fizikát népszerűsítette, nagy sikerrel. Előadásai az ifjúsághoz szóltak, de szívesen hallgatták azok a felnőttek is, akik már elfelejtették, vagy sohasem tanulták az iskolában a fizikát. Érdekes kísérleteket mutatott be - mindig a legegyszerűbb eszközökkel. Ízes beszéde, jól elhelyezett poénjai egy egész országot ültettek le itthon a TV készülékek elé olyan időkben, amikor a világban sokkal inkább félték, mint szerették az emberek a fizikát. Ezen kívül számos ismeretterjesztő könyvet írt, az egyszerű fizikai kísérletektől a fegyverek fizikájáig mindenről volt megfontolandó mondanivalója. Igazi, jó fizikatanár volt, de nem tiltakozott az ellen sem, ha professzornak szólították. Életéről, munkásságáról rendtársa, Kovács Mihály írt tanulságos könyvet. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, patológus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1919-ben szerezte meg a budapesti orvosi karon. 1926-1928-ban a Szent István Kórház főorvosa. 1932-1933-ban, 1941-1942-ben az orvosi kar dékánja, 1939-1940-ben rektor. A magyarországi daganatkutatás egyik megalapítója és kiemelkedő művelője volt. Nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységet végzett az idegrendszer betegségeinek kutatásában, s ez az úgynevezett Baló-féle betegség felfedezéséhez vezetett. Eredeti elméletet dolgozott ki egyes bőrbetegségek idegrendszeri összefüggéseiről. Foglalkozott az érelmeszesedés okainak felderítésével: feleségével, Banga Ilonával együtt felfedezte az elasztáz nevű enzimet, amely az érelmeszesedés folyamatainak kialakulásában és a kötőszövet kóros folyamataiban is fontos szerepet játszik. 1940-től az MTA tagja.

Vízépítő mérnök, egyetemi tanár
1934-ben a budapesti műegyetemen általános mérnöki oklevelet szerzett. Az MTA tagja volt 1951-től, 1965-ben külföldre távozása miatt tagságát felfüggesztették, 1990-ben rehabilitálták. 1937-1942-ben az Országos Öntözésügyi Hivatal tervező mérnöke, majd a kutatási osztály vezetője, 1942-1948-ban a Magyar Királyi Vízerőügyi Hivatal főnöke, 1948-1951-ben az Országos Vízügyi Hivatal (OHV) tervezési és építési főosztály vezetője, 1951-1957-ben a Vízügyi Tervező Iroda igazgatója. Ő irányította a tiszalöki vízlépcső tervezését. Javasolta több vizierőmű, többek között a dunakanyari erőmű létesítését a magyar Duna-szakaszon. 1953-1957-ben a BME tanszékvezető egyetemi tanára, innen a Forradalmi Bizottságban való szerepvállalása miatt eltávolították. Dégen Imre támogatásával 1962-1964-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet igazgató helyettese, 1958-1965 között FAO-szakértőként vállalhatott külföldi megbízásokat. 1965-ban külföldre távozott, 1984-ig a Karlsruhei Egyetem vízépítési tanszék egyetemi tanára és a hidraulikai labor igazgatója volt. 1984-től professzor emeritus. Kutatási területe: a vízgazdálkodás, vízépítés, ezeken a területeken nemzetközileg elismert eredményeket ért el. A hidrológia területén fontos eredménye a tározó medencék méretezése; a mértékadó árvízhozam kiválasztása, a vízierőművek környezeti és szociális hatásának vizsgálata; duzzasztási görbék hidrológiai úton való meghatározása. Számos nemzetkösi tudományos társaság tagja volt, számos díjban részesült. 1952-ben Kossuth-díjat, 2006-ban Széchényi díjat kapott.

Svájci matematikus
A zürichi Eidgenössische Technische Hochschule-n (ETH) végzett, itt is doktorált 1945-ben. Néhány évig középiskolában tanított. 1948-ban Eduard Stiefel maga mellé vette az akkor alapított alkalmazott matematikai intézetben, melynek feladata volt elektronikus számítógép építése. 1962-től az alkalmazott matematika professzora volt az ETH-n. A numerikus matematika egyik úttörője volt, az általa kifejlesztett módszerek közül a legjelentősebb az ún. QD-algoritmus mátrixok sajátértékeinek meghatározására. Rutishauser fontos szerepet játszott az ALGOL 60 nyelvet létrehozó bizottságban is, az általa kidolgozott módszert fordítóprogramok szerkesztésében használják.

Orvos
1713-tól Wittenbergben tanult, 1716-ban orvosi oklevelet szerzett. Késmárk városi orvosa, Szepes és Liptó vármegye főorvosa volt. Késmárkon orvosképző iskolát nyitott, amelyen külföldi tanulmányokra készített fel orvosi pályára készülő fiatalokat. Több gyógyszeres készítmény feltalálója volt, ezek által külföldön is ismertté vált. Számos orvosi és természettudományi tanulmánya jelent meg. 1732-ben kezdeményezte egy orvosi társaság és rendszeresen megjelenő szakfolyóirat alapítását, ez azonban nem valósult meg.

Lengyel-német matematikus
A königsbergi egyetemen tanult matematikát, itt doktorált, majd 1909-ben magántanárrá habilitált. Érdeklődése a relativitáselmélet felé fordult. 1921-ben publikálta azt az elgondolását, hogy egy ötödik dimenzió bevezetésével egyesített elméletet lehet létrehozni, amely tartalmazza Maxwell és Einstein elméletét. 1929-ben lett professzor Kielben, majd 1935-ben Göttingenben. Itt működött haláláig. Elmélete, amelyet Einstein nagyra értékelt, a kvantummechanika megjelenésével háttérbe szorult. A nevét viselő Kaluza-Klein elmélet jóval később, a húrelmélet megjelenésével került ismét az érdeklődés középpontjába.

Német-amerikai matematikus
A matematika számos területét gazdagította felfedezéseivel, emellett behatóan foglalkozott annak filozófiájával és történetével. Göttingenben Hilbert tanítványa, később munkatársa. 1913 és 1930 között a Zürichi Műegyetem professzora volt. Ezt követően rövid ideig a göttingeni matematikai intézet vezetője lett. 1933-ban a nemzeti szocializmus elől Amerikába emigrált, ahol a princetoni Institute for Advanced Study-ban kapott állást. A matematika számos területén ért el a modern elméleti fizika számára igen jelentős eredményeket. A csoportelmélet kvantummechanikai alkalmazásának egyik úttörője volt. Fontos eredményeket ért el a differenciálegyenletek, Riemann-felületek, algebrai számelmélet, topologikus terek, relativitáselmélet területén is. Filozófiai felfogásában az intuicionizmust képviselte.

Amerikai matematikus
Az Egyesült Államok több egyetemén is oktatott, a leghosszabb ideig szülővárosában, Chicagoban. A 2. világháború alatt katonai kriptográfiai feladatokon dolgozott, eredményeit ma is alkalmazzák. A 2. világháborúban intenzív és eredményes tevékenységet folytatott a matematikai kutatások állami támogatásának növelése érdekében. Legfontosabb eredményeit a nem-asszociatív algebrákkal és a Riemann-mátrixokkal kapcsolatban érte el.

Mineralógus, gyógyszerész
Elsősorban ásványgyűjteményei révén vált ismertté. Gyűjteményének számos darabja saját gyűjtéséből származott. Úrvölgyben az epsomitnak egy addig ismeretlen változatát fedezte fel, melyet Breithaupt freiburgi mineralógus fauseritnek nevezett el. Kora kiváló mineralógusaival élénk tudományos kapcsolatot tartott fenn; tagja volt a Magyarhoni Földtani Társulatnak és a Wiener Geologische Reichanstaltnak. Híres, 3500 db-ból álló ásványgyűjteményét Semsey Andor vette meg örököseitől az Magyar Nemzeti Múzeum részére.

Geológus, mineralógus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta. A tanári és bölcsészdoktori diploma elnyerése után, 1884-ben az egyetem ásvány-földtan tanszékén, Szabó József mellett tanársegéd. 1896-1918 között a kolozsvári egyetem ásványföldtantanára és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Ásványtárának igazgatója. 1883-tól a Földtani Társaság rendes, majd örökös tagja. Fő kutatási területe a Bihar-hegység és a Vlegyásza, azok földtana, tektonikája és kőzetei. Élete utolsó tíz évében a Kelemen-Havasokat és a Hargitát térképezte. Míg elődje, Koch Antal, főleg az Erdélyi-medencével foglalkozott, ő sokat tett Erdély nyugati határhegységei, magmás előfordulásai, felszíni és fedett vulkáni tufái megismertetése érdekében. Az első világháború után Erdélyben, Kolozsvárt maradt és tovább dolgozhatott haláláig, mint a Román Földtani Intézet főgeológusa.

Agrármérnök, mezőgazdász, egyetemi tanár
1906-ban végzett a magyaróvári Gazdasági Akadémián, majd az Országos Növénytermelési Kísérleti Állomás munkatársa lett. 1933-1937-ig a Kísérleti Állomás igazgatója volt. 1936-tól a BME növénytermesztéstan tanára. 1945-1946 között a mezőgazdasági kar dékánja volt. 1949-ben eltávolítottak az egyetemről, mint nem haladó, reakciós professzort. Azt azonban lehetővé tették neki is és számos más tudósnak is, hogy tevékenységüket egy kutató intézményben folytathassák, csak ne legyen kapcsolatuk az ifjúsággal. 1952-1956-ig a martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet osztályvezetője. Sokirányú munkássága különösen a kultúrnövény-honosítás (a takarmánycirok hazai termesztése stb.) és a korszerű kukoricatermesztés terén kimagasló. Az MTA levelező tagjává választották 1945-ben, 1949-ben kizárták, 1954-ben ismét levelező tag, 1960-ban lett az Akadémia rendes tagja.

Gépészmérnök, műegyetemi tanár
Diplomáját és műszaki doktorátusát Zurichben szerezte az ETH-n. 1945 után az általa alapított részvénytársaságból jött létre az Energiagazdálkodási Intézet. Már az 1940-es években kidolgozta saját eljárását az erőművek víz nélküli, levegővel történő hűtésére. Zurichi évfolyamtársával és barátjával, Forgó Lászlóval közös szabadalmuk az u.n. Heller-Forgó féle száraz hűtőtorony, amely akár egy 200 MW-os turbina hűtését is el tudja látni. A hőszivattyúk, klímaberendezések széleskörű felhasználását kutatta, szabadalmait a legnagyobb világcégek vásárolták meg. Megtervezte az Országház hőszivattyús fűtését is a Duna vizének felhasználásával. Igényes elméleti munkájában az entrópia fogalmára alapozott javaslatot dolgozott ki pl. atomerőművek körfolyamatainak műszaki fizikai tárgyalására. 1951-ben kapott Kossuth-díjat. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök, műegyetemi tanár
1945-től a földreform végrehajtásának műszaki irányítója, majd 1946-tól 1955-ig a szövetkezetek szervezésének területén töltött be magas megbízásokat. 1955-től a vízügyi szolgálat vezetője, előbb mint főigazgató, majd 1968-tól az Országos Vízügyi Hivatal (OVH) elnöke. Árvízvédelmi kormánybiztosként irányította az 1965. évi nagy dunai árvíz és az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz elleni védekezést. Vezetése idejére esik a vízügyről szóló törvény megalkotása és a vízkészletek mennyiségi és minőségi védelmének megszervezése. 1967-től a Műszaki Egyetemen oktatott. 1972-ben az új gazdasági mechanizmus más vezető alakjainak eltávolításakor együtt őt is elmozdították a vízügy irányításából. A Műszaki Egyetemről 1975-ben vonult nyugalomba, de kutatómunkáját tovább is folytatta.

Kémikus, főiskolai tanár
1939-ben szerzett vegytan-természetrajz szakos tanári oklevelet a szegedi tudományegyetemen. 1939-1942 között a kolozsvári egyetem ásvány- és kőzettan tanszékén volt gyakornok, tanársegéd, majd a nagyváradi hadapródiskolában kémiatanár. 1949-ben került Keszthelyre, ahol a gimnázium igazgatója és tanára volt. 1952-ben hívták meg az Egri Pedagógiai Főiskola kémiai tanszékének vezetőjéül, és 1960-ban nevezték ki főiskolai tanárnak. Főként az ásvány- és kőzettan oktatásával foglalkozott, de már 1961-től bekapcsolódott a biokémia tanításába is. Jelentős, alapozó szerepet játszott a hazai kémiatörténet feltárásában. 1970-től tartott kémiatörténeti előadásokat a debreceni tudományegyetemen. Apja Szőkefalvi-Nagy Gyula, bátyja Szőkefalvi-Nagy Béla.

Svájci botanikus, író, egyetemi tanár
1919-1923 között a zürichi ETH-n (Eidgenössische Technische Hochschule) speciális növénytant hallgatott, melyet 1924-ben doktori disszertációval zárt le. 1923-tól az ETH Botanikai Tanszék munkatársa. 1927-ben ugyanitt egyetemi magántanár. 1928-ban megnősült, ekkor vette fel a Frey-Wyssling kettősnevet. 1928-1932 között Szumátra szigetén egy kaucsukkutató intézet tudományos munkatársa. 1938 az ETH általános Növénytani és Növényélettani intézet igazgatója, egyetemi tanára. 1939-íg a Zeiss művek jenai mikroszkópos kollokviumainak állandó előadója. 1957-1961 között az ETH rektora. Frey-Wyssling a szubmikroszópos kutatás egyik úttörője, polarizációs mikroszkóppal és Röntgendiffrakcióval elemezte a növényi sejtfalak struktúráját és felépítését. 1944-ben Zürichben elektronmikroszkópiával (Mühlethalerrel együtt) igazolta a növényi sejtfalakra vonatkozó szubmikroszkópos eredményeit. Frey-Wyssling a molekuláris biológia egyik úttörője. Több tudományos könyv szerzője. Több tudományos Akadémia tagja illetve tiszteletbeli tagja volt, öt egyetem díszdoktora. (Dr. Josef Makovitzky)

Fizikus, tudománypolitikus
A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett vegyész diplomájával jutott ki Moszkvába, ahol ferromágneses kutatásokba kapcsolódott be aspiránsként a Lomonoszov Egyetemen. Hazajövetele után 1953-tól vezette a kezdeményezésére létrejött Ferromágneses osztályt a Központi Fizikai Kutatóintézetben. 1959-ben lett a tudományok doktora, 1962-ben kapta meg a tudósok számára abban az évben utoljára kiosztásra kerülő Kossuth-díj II. fokozatát. A KFKI-ban gyorsan felfelé ívelő pályája csúcsára 1974-ben ért fel, ezután négy éven át ő volt az Intézet főigazgatója. Tudománypolitikusként 1975-től lett tagja az MSzMP Központi Bizottságának, ezt a tisztségét 1989-ig, az MSzMP megszűnéséig viselte. Közben három évig az Országos Atomenergia Bizottság, majd két éven át az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke is volt. Az ő javaslatára épült meg már 1959-re Magyarország első kísérleti atomreaktora az akkor már Jánossy Lajos vezette KFKI-n. Ugyancsak Jánossy hívta meg az ELTE Atomfizikai tanszékére, ahol docensként, majd egyetemi tanárként tartott előadásokat a fizikus hallgatók számára. Az MTA-nak 1961-ben lett levelező, majd 1973-ban rendes tagja. 1980-tól 1984-ig az Akadémia főtitkára volt, miután 1975-ben Akadémiai Aranyéremmel ismerték el munkásságát. Fizikai kutatásairól a web dokumentumokban olvashatunk bővebben. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai fizikus
A róla elnevezett effektust 24 éves korában, doktori disszertációján dolgozva fedezte fel a Johns Hopkins Egyetemen Baltimore-ban, és 1880-ban publikálta az American Journal of Science-ben, Európában pedig a Philosophical Magazine-ben. Felfedezése gyorsan elterjedt, de csak a huszadik század második felében talált széleskörű alkalmazásra. Eredetileg aranyfüst lemezből vágott és üveglemezre helyezett, téglalap alakú vezetőn mutatta ki, hogy az árammal átjárt vezetőlapon, ha az áram irányára merőleges mágneses térbe helyezzük, a mágneses térre és az áramra egyaránt merőleges irányban elektromos potenciálkülönbség lép fel. Ezt nevezzük Hall feszültségnek. Ma már rengeteg alkalmazása van ennek a nemcsak fémekben, de félvezetőkben és ionizált gázokban is tapasztalható jelenségnek. Az alacsony hőmérsékleten és erős mágneses térben jelentkező kvantum-Hall-effektus a modern kutatások egyik kedvenc területe. Edwin Hall, mint a Harvard Egyetem professzora, később számos tankönyv és laboratóriumi kézikönyv szerzőjeként vált ismertté a fizikusok és a fizikát tanuló egyetemisták körében az Egyesült Államokban. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai fizikus
A Robert Oppenheimer vezette Manhattan Tervet megvalósító tudóscsapat tagja volt. Jelen volt az első kísérleti atomrobbantásnál az új-mexikói sivatagban. Az ő irányításával szerelték össze a csendes-óceáni Tinian szigetén az 1945. augusztus 6-án Hirosimára ledobott atombombát, amelynek pusztító erejét Japán kapitulációja után a helyszínen tanulmányozta. A 2. világháború után Philip Morrison a nukleáris fegyverkezési verseny elkeseredett ellenzője, az atomfegyverek ellenőrzésének és felszámolásának az élharcosa lett, és ebből a célból a Federation of American Scientists-ben együttműködött többek között Albert Einsteinnel is. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzoraként a kozmikus sugárzással, asztrofizikával és kozmológiával foglalkozott. Kutatásainak a témáit a nyolcvanas évek végén televíziós sorozatban népszerűsítette.

Matematikus
Tanulmányait a budapesti és göttingeni egyetemen végezte. Felix Klein hatására érdeklődése az alkalmazott matematika felé fordult. 1904-1906-ban a készülő osztrák-magyar halandósági táblázat munkálatait magyar részről ő vezette. Középiskolai tanár, majd a polgári iskola tanárképző tanára, műegyetemi magántanár 1911-ben. 1935-ben műegyetemi rk. tanári címet kapott, 1945 után egyetemi ny.r. tanár. Nagyszámú dolgozatában főleg matematikai statisztikával, biztosítási matematikával és a matematika pedagógiájával foglalkozott. Az alkalmazott matematika egyik magyar úttörője.

Botanikus, muzeológus
A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1913-ban. 1932-ben Szegeden doktorált a botanika tárgykörében. 1913-tól a Sacré Coeur Sophianum Leánygimnázium matematika-fizika tanára, 1936-1948 között igazgatója volt. 1945 és 1965 között a Természettudományi Múzeum Növénytárának tudományos főmunkatársa volt. 1966-ban vonult nyugdíjba, s ekkor Entz-éremmel tüntették ki. Tanári munkája mellett már az 1910-es évektől kezdve foglalkozott növényakvarellek készítésével, s ezt a tevékenységét 1922-től Jávorka Sándor akadémikus irányításával folytatta. 1924-25-ben jelent meg Jávorka A magyar flóra c. műve, amelyet már Csapody Vera illusztrált. Jávorka Sándorral évtizedeken keresztül dolgozott együtt, számos alapvető munkát, növényhatározót, tankönyvet és kézikönyvet publikáltak együtt, ezek közül több idegen nyelven is megjelent. Több mint 11 ezer rajzot és növény-akvarellt készített, ezek rendkívüli pontosságukkal és természethűségükkel tűnnek ki, számos európai és amerikai kiállításon is elismerést arattak.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
1961-ben a KLTE TTK-n vegyész oklevelet szerzett, 1966-ban doktorált. A KLTE TTK, ill. a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Intézete gyakornoka, tanársegéde, 1967-től a Növénytani Tanszék Biokémiai Csoport, ill. a Biokémiai Intézet adjunktusa, egy. docense, egyetemi tanára és a Szénhidrát- kémiai Kutatócsoport vezetője, 1990-1993-ig rektora. A Ljubljanai Egyetem vendégkutatója, és a Müncheni Egyetem Humboldt-ösztöndíjasa volt. Szénhidrát- és immunkémiával, elsősorban az oligoszacharidok szintézisével, műszeres kémiai szerkezet-vizsgáló módszerek fejlesztésével foglalkozott. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el. Új, nemzetközileg is elterjedt eljárást dolgozott ki ciklodextrinek gyűrűnyitására, ún. lineáris maltooligomerek előállítására, ill. gyakorlatban alkalmazott alfa-amiláz szubsztrátok nyerésére. 1990-től az MTA levelező, 1998-tól rendes tagja volt.

Olasz orvos, anatómus
Palermoban, majd Padovában végzett orvosi tanulmányokat Vesalius és Eustachi mellett. 1544-ben a nápolyi egyetemen lett az anatómia professzora 1563-ban II. Fülöp király kinevezte Szicília főorvosává. Az anatómia egyik megalapozója. A koponyacsont varratainak tanulmányozása közben ő írta le először az ékcsontot és a belső fülben található kengyelt. Eredményeket ért el a járványok elleni küzdelemben, Palermo környékén a mocsarak lecsapolásával elérte a malária visszaszorítását. Az 1575 és 1577 évi pestisjárvány terjedését kórházak létrehozásával és higiéniai előírások bevezetésével sikerült mérsékelnie. Ő különböztette meg és írta le először a bárányhimlő és a skarlát tüneteit. Nagy anatómiai munkája csak halála után, 1603-ban jelent meg.

Olasz matematikus
Formális matematikai képzésben nem részesült, matematikai ismereteit apjától, majd önképzéssel szerezte. 1822-től 1843-ig a Bassano-i közigazgatás számára dolgozott, szabad idejében matematikával foglalkozott, 1834-től kezdve publikált cikkeket. 1843-ban Vicenzában a matematika tanára lett. 1845-ben a páduai egyetemen eleinte a geometria, utóbb pedig a felsőbb algebra és analitikus geometria professzora lett. Több tudományos társulatnak volt tagja. A komplex számok, az algebrai egyenletek és a quaterniók elméletével foglalkozott. A matematika geometriai megalapozására törekedett. Ő vezette be a matematikában az equipollenciák fogalmát.

Piarista matematikus, egyetemi tanár
Teológiai tanulmányait Nyitrán végezte. 1890-ben a kolozsvári egyetemen mennyiség- és természettanból tanári oklevelet szerzett. Tanári oklevele megszerzése után 1891-ben a piarista rend szegedi, majd a következő évtől annak budapesti gimnáziumában tanított. 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1896-ban a budapesti tudományegyetemen a matematika magántanára, 1912-ben ny. r. tanára lett. Az Eötvös Collegiumban vezető szaktanár volt. 1936-ban vonult nyugdíjba. Kutatásának tárgya a szintetikus és projektív geometria, a determinánselmélet, foglalkozott függvénytannal és differenciálegyenletekkel is. 1897-ben magyar nyelvre lefordította és kiadta Bolyai János Appendixét. A fény elektromágneses elmélete c. tanulmányával 1895-ben elnyerte az MTA pályadíját. Fejér Lipót mellett Suták József lett Neumann János doktori disszertációjának bírálója. Erre az adhatta az okot, hogy Suták még 1914-ben "A geometria logikai épületének felépítése" címmel írt dolgozatot, Neumann értekezése pedig ez volt: "Az általános halmazelmélet axiomatikus felépítéséhez."

Vegyész, agrokémikus, talajvegyész
A Budapesti Műegyetemen szerez vegyész diplomát, majd a Sigmond-iskola tagjaként kezdi pályafutását. 1926-ban Szegedre, az Alföldi Mezőgazdasági Intézet Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomására kerül, ahol Herke Sándor munkatársaként a Duna-Tisza közi szikesek megismerésében, javítási lehetőségeinek kidolgozásában végez kutatómunkát. 1944-től a Talajtani Kísérleti Intézet igazgatója. Kidolgozta a gyengén lúgos szolonyec talajok javításának kombinát módszerét, a talajjavításokat megelőző talajfelvételezés módszertanát, de laborvizsgálati módszerek fejlesztésével is foglalkozott. Munkássága nyomán terjedt el a karbonát-mentes szikesek javítása kalcium-karbonáttal, az átmeneti szikesek kombinált javítása kalcium-karbonát és gipsz, továbbá lignitpor alkalmazásával. Munkásságát az Akadémiai Kiadó gondozásában 1969-ben megjelent "A hazai szikesek javítása és hasznosítása (Tiszántúli szikesek)" c. könyvében foglalta össze. (Szabóné Kele Gabriella)

Biokémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a debreceni tudományegyetem bölcsészettudományi karán végezte, ahol doktori oklevelet szerzett. Egyetemi pályafutását az orvostudományi kar Orvosi Vegytani Intézetében kezdte Bodnár János mellett. 1931-32-ben Berlinben, majd 1933-ban Londonban volt egy-egy évig. 1947-ben az újonnan szervezett bölcsészkari szerves kémiai tanszék professzora lett. 1950-ben kinevezték a debreceni orvoskari Biokémiai Intézet igazgatójává. Jelentős eredményeket ért el a szénhidrát-anyagcsere folyamat kutatásában. Nevéhez fűződik a fruktóz-1-foszfát, az ún. Tankó-Robinson-észter felfedezése. Az 50-es években bekapcsolódott a nukleinsavak kutatásába, amely különösen a hazai daganatkutatás számára jelentett bázist. Alapításától elnöke volt a Magyar Biokémiai Társaságnak.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A Műegyetemen végzett, majd 1938-1940 között a Ganz-gyár mérnöke volt. Ezután Abody Előd mellett az aerodinamikai tanszék tanársegéde volt. 1947-től egy mérnöki irodában tervezőként dolgozott, majd visszatért a Műegyetemre, 1951-től haláláig az áramlástani tanszék vezetője, s 1961-1963-ban az egyetem rektora is volt. Jelentős eredményeket ért el az áramlástechnikai gépek szárnyrácsaiban végbemenő áramlástani folyamatok kutatása területén. Eredményeit az ipar a ventillátorok és az áramlástechnikai gépek gyártásában hasznosította. Nevéhez fűződött az álló és forgó lapátrácsok közötti áramlás korszerű matematikai eszközökkel történő leírása.

Matematikus, vegyész, c. egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Eötvös kollegistaként a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán végezte. 1933-ban első helyezést ért el az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat matematikai versenyén és második helyezést fizikai versenyén. 1938-ban matematika-fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerzett. Szakmai pályáját 1941-ben vegyészként kezdte, a Chinoin gyógyszergyárban szerveskémiával, majd 1945-től 1951-ig az Egyesült Izzó kutató laborjában lumineszcencia ill. ipari kutatással foglalkozott Szigeti György csoportjában. Részt vett az első magyar fénycső kifejlesztésében. Vegyészi munkája mellett folyamatosan foglalkozott matematikával, 1942-ben Fejér Lipótnál matematikából doktorált. 1951-től 1961-ig a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán az I. sz. Matematikai Tanszék docense majd tanszékvezetője volt. 1952-ben matematikából kandidátusi, 1955-ben akadémiai doktori címet szerzett. 1962-ben az MTA Matematikai Kutató Intézetének Differenciálegyenletek Osztályára került, amelynek 1970-től vezetője volt. Eközben az ELTE TTK I. sz. Analízis tanszékén komplex függvénytant adott elő, amit 1972-ben c. egyetemi tanári címmel ismertek el. Szakterülete a matematikai analízis, ezen belül a differenciálegyenletek és a sorelmélet volt. Szívesen foglalkozott alkalmazott matematikai - fizikai, műszaki - problémák (matematikai) megoldásával, mint pl. a Schrödinger egyenlet megoldása a háromtest-problémára, vagy membránok rezgései, stb. 1970-ben Akadémiai, 1973-ban Állami díjat kapott.
(Dr. Radnai Gyula, Dr. Makai János)

Angol optikus, műszerkészítő
Európaszerte a 18. század legjobb és legismertebb tudományos műszertervezője, és gyártója volt. Eredetileg takács-tanonc volt, 1756-ban egy matematikai eszközök készítésével foglalkozó mester mellé kerül tanulónak Londonban. 1762-ben már saját vállalkozásba kezdett matematikai, csillagászati és hajózási eszközök tervezője- és gyártójaként, nagy precizitással állította elő ezeket. Legfontosabb újítása egy osztógép volt optikai műszerek, szextánsok beosztásának készítésére, ennek segítségével szextánsokat nagy számban állított elő. Jó minőségű teleszkópokat készített apósa, John Dollond által készített akromatikus lencserendszerek felhasználásával és továbbfejlesztésével. Az általa készített ún. "Nagy Teodolit" ma a Greenwich-i Múzeumban látható. 1786-ban beválasztották a Royal Society, 1794-ben pedig a Szentpétervári Akadémia tagjai közé.

Holland orvos, bakteriológus, Nobel-díjas
Kelet-Indiában volt katonaorvos, majd Berlinben Robert Koch laboratóriumában dolgozott. A Távol-Keletre visszatérve Batáviában (ma Jakarta, Indonézia) egy új bakteriológiai laboratórium igazgatójaként 1888-tól 1896-ig kereste a beriberi kórokozóját. Felismerte és állatkísérletekkel igazolta, hogy a betegség a táplálkozással függ össze. Azok betegszenek meg, akik hántolt rizst fogyasztanak. Eijkman tévesen azt feltételezte, hogy a hántolt rizs méreganyagot tartalmaz, és a rizskorpában található ennek ellenszere. 1896-ban egészségi okokból visszatért Hollandiába, 1898-ban az utrechti egyetem professzora volt, ahol bakteriológiai és közegészségügyi kutatásokkal foglalkozott. Kidolgozta a róla elnevezett, a vizek szennyezettségének vizsgálatára szolgáló tesztet. Frederick G. Hopkins angol biokémikus fogalmazta meg, hogy a beriberi betegséget valamilyen anyag hiánya okozza. Ezt az anyagot 1912-ben Funk lengyel vegyész izolálta és nevezte el vitaminnak. A beriberi a B1-vitamin hiánybetegsége. Eijkman 1929-ben orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Frederick Hopkins angol biokémikussal.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1937-1941 között a Stanford Egyetem tudományos munkatársaként Beadle-lel együtt a Neurospora gombák tulajdonságainak öröklődését és mutációit vizsgálta. 1941-ben felállították az "egy gén - egy enzim" elméletet, mely szerint egy gén egy meghatározott enzim működéséért felelős. Az elmélet azóta módosult, továbbfejlődött, de fontos szerepe volt a molekuláris genetika tudományágának megteremtésében. 1945-1948 között a Yale Egyetem professzoraként sikerült baktériumokra is alkalmaznia a Neurospora génmutációinak kiváltására és biokémiai folyamatainak tanulmányozására használt módszereit. Tatum 1948-ban visszatért a Stanford Egyetemre, majd 1957-ben a New York-i Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa lett. A molekuláris genetika tudományágának megteremtéséért 1958-ban George Beadle-lel és és Joshua Lederberggel megosztva - orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Mérnök, gazdasági-műszaki szakíró
Tanulmányait a pesti tudományegyetem bölcsészeti karán, majd a Mérnöki Intézetben végezte, 1786-ban szerzett mérnöki oklevelet. Szeged város mérnöke, majd főmérnökeként közmunkák irányításával foglalkozott. Úttörő munkát végzett a futóhomok megkötése terén Csengele határának fásításával 1789-ben. A szőregi határban vízrendezéssel és ármentesítéssel országos hírű mintagazdaságot szervezett 1808-ban. Duna-Tisza-csatorna és a szegedi kereskedelmi kikötő és közraktár építésére tett javaslatot 1805-ben. Víztárolók létesítését, öntözéses gazdálkodást, a rizstermelés és a tógazdálkodás fejlesztését javasolta. Vízgazdálkodási javaslatai Széchenyire is hatottak. Szépíróként Dugonics András köréhez tartozott.

Matematika- és fizikatanár, feltaláló
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen nyerte. Mintegy negyven évig különböző fővárosi gimnáziumokban tanított; 1946-tól igazgató. A fizika technikai alkalmazásai területén számos találmánya volt. Szabadalmazott találmánya a lemezjátszók "pick up"-nek nevezett elektromos hangszedője. Sikerrel foglalkozott a színesfilm és a térhatású film kérdéseivel is. "Colorophon"-nak elnevezett színesfilmjét 1929-ben Berlinben, térhatású filmjét 1935-ben Budapesten mutatta be. A 30-as években távolról vezérelhető robotembert konstruált, amely áruházi tájékoztatóként működött. 1953-ban szabadalmaztatott egy tükrös sztereonéző készüléket, egy térhatású távolbalátáshoz való adó-vevő készüléket és a hangokat optikai úton visszaadó fénygramofont.

Német-orosz csillagász
A Struve-dinasztia harmadik generációjának tagja, Otto Wilhelm Struve fia. A dorpati egyetemen tanult matematikát és csillagászatot. Európai utazás után a dorpati csillagvizsgálóban dolgozott, majd 1894-ben a harkovi egyetemen lett a csillagászat és a geodézia professzora és a csillagvizsgáló igazgatója. Vezetése alatt lett része a harkovi obszervatórium a csillagvizsgálók nemzetközi hálózatának. Tudományos munkái főleg az égi mechanikára vonatkoztak, így pl. a Föld precessziós mozgására, a kettőscsillagok pályáinak meghatározására, csillagfedések alapján a Hold méretének meghatározására. Fontos eredménye volt a Nap mozgása apex-pontjának meghatározása, és 1887-ben az elsők között határozta meg a Tejútrendszer forgásának adatait. Fia, a szintén jelentős csillagász Otto Struve (1897-1963) az orosz polgárháború idején a fehér hadsereg tisztje volt. A bolsevik hatalom elől 1919-ben a krími Szimferopolba költöztek, Ludwig Struve az itteni Tavria Egyetem professzora lett. (Piriti János)

Amerikai csillagász, optikus
Chicagoban tanult, majd a Yerkes Obszervatórium optikusaként 60 hüvelykes tükröt készített, melynek segítségével a kor legjobb minőségű fényképfelvételeit készítette a spirálködökről. Feltételezte, hogy ezek a Galaxisunkhoz hasonló képződmények, és a távolságukra is becslést adott. 1917-ben készült el a 100 hüvelykes távcső tükre, amely évtizedekig a legjobb képalkotású műszernek bizonyult. Ennek készítése során találta fel a nagyméretű távcsőtükrök mozaik-felépítését, ezt azonban az akkori technológiai lehetőségek miatt nem tudta megfelelően megvalósítani, a mai óriástávcsöveknél viszont már sikerrel alkalmazzák. Ugyanekkor tervezte meg a ma Ritchey-Chrétien-szerelésnek nevezett rendszert, amely az addigiaknál jobban korrigált nagyméretű látómezőt tesz lehetővé. A Holdon és a Marson egy-egy kráter őrzi a nevét. (Piriti János)

Skót matematikus
Matematikai és fizikai tanulmányait a Glasgow-i és a Cambridge-i egyetemen végezte. A 2. világháború alatt hadi célú kutatások során került kapcsoltba Nevill Mott-tal. A háború után továbbra is együtt dolgoztak a bristoli egyetemen a magfizika területén. 1951-től a North Staffordshire-i egyetem professzora, majd 1956-tól a Glasgow-i egyetem professzora volt 1985-ben történt nyugdíjbavonulásáig. A matematika alkalmazásainak számos területével foglalkozott, speciális függvényekkel, függvénytranszformációkkal, potenciálelmélettel. Legfontosabb eredményeit a rugalmasságtan területén érte el, kidolgozta a rugalmas közegben lévő repedések környezetében kialakuló feszültségi, alakváltozási mező számítási módszerét. Számos egyetem választotta meg díszdoktorává.

Geológus
Tanári oklevelét a természetrajz, földrajz és vegytan szaktárgyakból 1906-ban szerezte a budapesti egyetemen. 1906-1920 között a késmárki líceumban tanított. 1920-tól az Magyar Nemzeti Múzeum Őslénytárában dolgozott, 1942-ben mint annak igazgatója ment nyugdíjba. 1905-től rendszeres földtani térképezést végzett a Földtani Intézet külső munkatársaként. Maradandó értékű munkássága a leíró őslénytan terén is: számos új fajt határozott meg és írt le. Több száz cikke és tanulmánya jelent meg hazai és külföldi geológiai szaklapokban. Fia Noszky Jenő geológus

Orvos, egyetemi tanár
Az önálló magyar érbelgyógyászat megteremtője. Tanulmányait a budapesti tudományegyetem orvosi karán végezte. 1924-38 között a budapesti egyetem belklinikáján volt tanársegéd. 1936-tól a MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete) osztályvezető főorvosa, 1938-tól a Fővárosi Szeretetotthonok Kórháza, a mai Erzsébet kórház belgyógyász főorvosa, törvényszéki szakértő, 1950-től a Fővárosi István Kórház főorvosa volt. Speciális műszerekkel érvizsgáló laboratóriumot rendezett be, az MTA által támogatott kutatásai és a kórházi érbetegek szakszerű ellátása céljából. Számos magyar és idegen nyelvű közleménye, ill. könyve jelent meg az angiológia témakörben. Több tudományos társaságnak vezetőségi tagja volt. Tiszteletére a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Bugár-Mészáros Károly Emlékérmet alapított.

Orvos, röntgen szakorvos
1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1952-től a Rókus Kórház röntgen-főorvosa, 1973-1974-ben az Országos Röntgen és Sugárfizikai Intézetben dolgozott, majd a SOTE ortopédiai klinikájának röntgen-szaktanácsadója. 1949-ben egyetemi magántanár. Kutatási területe a gerinc röntgen-diagnosztikája volt. A gerincoszlop plasztikus röntgenanatómiai atlaszát három dimenzióban szemlélhető ábrákkal készítette. A gerincoszlop fontos vizsgálati eszköze volt az ún. Kovács-féle röntgenfelvétel. Jeles amatőr képzőművész, szobrász és festő is volt.

Elméleti szilárdtest-fizikus
Az ELTE-n szerzett fizikus diplomát 1970-ben. A Központi Fizikai Kutatóintézetben a ferromágneses átmeneti fémek kutatása során mélyedt el a sűrűségfunkcionál-elmélet szilárdtest-fizikai alkalmazásában. Kiemelkedő eredményei fűződnek a felületi tulajdonságok értelmezéséhez is. Már 1974-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal, 2001-ben Akadémiai Díjjal tüntették ki. Munkáját nemzetközi elismerés kísérte: Dániában egy évig, Stuttgartban két évig volt vendégkutató. Kutató munkája mellett számos szaktudományos egyesület tagja, sok esetben elnöke volt. Az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet vezetését munkatársainak teljes megelégedésére látta el. 2010-től volt az Akadémia levelező tagja. Megválasztották az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnökének is, de ezt a tisztét közbejött súlyos betegsége miatt már nem tudta betölteni. (Dr. Radnai Gyula)

Angol csillagász
Cambridge-i tanulmányait követően a Greenwichi Királyi Obszervatórium asszisztense, majd "Őfelsége csillagásza" címmel a Dél-afrikai Jóreménység-foki csillagvizsgáló vezetője. Itt nagyszámú csillag távolságát és mozgását határozta meg. 1933-55 közt Királyi Csillagászként a Greenwichi Királyi Csillagvizsgáló igazgatója, ekkor kapta meg a lovagi címet. A csillagászati mérések alapvető területeit, a gömbi és fundamentális csillagászatot művelte modern eszközökkel. A 433 Eros kisbolygó helyzetéről végzett 1200 fotografikus megfigyeléssel nagymértékben pontosította a csillagászati egység (a földpálya fél nagytengelye hosszának) értékét. Főleg a nagy pontosságú időmérést fejlesztette, és részletesen vizsgálta a Föld forgásának hosszú és rövid időtartamú változásait. A második világháború után megszervezte a greenwichi intézet áttelepítését a Dél-angliai Herstmonceuxba. Tevékenységét az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével, a Királyi Társaság érmével, és az USA Bruce-érmével ismerték el. A Királyi Csillagászati Társaság elnöki tisztségét is viselte, a Royal Society tagja. Nevét egy holdbeli és egy Mars-beli kráter, és a 3282.sz. kisbolygó is őrzi. (Eredeti családneve Jones volt, amelyhez maga fűzte a "Spencer" nevet.) (Bartha Lajos)

Gyógyszerész, vegyész, fényképész
1848-ban honvédtisztként harcolt. 1855-ben Bécsben szerzett mesterdiplomát gyógyszerészetből és kémiából. 1858-ban alapított gyógyszertárat. Először kedvtelésből foglalkozott fényképészettel, majd 1871-ben Eperjesen fényképészeti műtermet nyitott. 1878-ban ugyanott felállította az első magyar fototípiai intézetet, melynek központját később Budapestre tette át. Első sikereit a Tátráról készített fényképsorozattal aratta. A magyar fényképészet történetében a táj- és városfelvételek egyik kezdeményezője és művelője volt.

Magyar születésű angol közgazdász, gazdaságpolitikus
A budapesti tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett, majd 1927-től a berlini egyetemen, 1928-30-ban a Harvard egyetemen volt ösztöndíjas. 1930-tól Angliában élt, 1939-ig banktisztviselő volt. 1939-1973-ig az oxfordi Balliol College oktatója, 1960-1973 között az oxfordi egyetemen közgazdaságtant adott elő. 1964-67-ben a brit munkáspárti kormány gazdasági tanácsadója, 1968-ban Harold Wilson brit miniszterelnök gazdasági tanácsadója volt. 1974-75-ben energiaügyi miniszter. Számos országban (Algéria, India, Jamaica, Málta, Mauritius stb.) volt gazdasági tanácsadó az 1950-60-as években. 1968-ban örökös főrendi rangot kapott és az angol parlament felsőházának tagja lett. 1979-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává fogadta. Közreműködött a brit munkáspárt államosítási és gazdaságfejlesztési programjának kidolgozásában. Foglalkozott a fejlődő országok problémáinak gazdasági összefüggéseivel. 1979-től az MTA tiszteleti tagja volt.

Állatorvos, egyetemi tanár
1946-ban szerzett állatorvosi oklevelet Budapesten. 1946-1948-ban a Benedek-féle, 1948-1950-ben a Phylaxia Gyár szakállatorvosa. 1950-től tanársegéd az Állatorvosi Főiskola járványtani intézetben. 1956-1970-ben tudományos főmunkatárs. 1970-1975-ben a FAO római központjának munkatársa. 1976-1985-ben tanszékvezető egyetemi tanár az Állatorvos-tudományi Egyetem járványtani intézetében. Elsősorban járványos állatbetegségekkel, bakterológiával, immunitástannal és virológiával foglalkozott, az Aujerszky-betegséggel, sertésbetegségekkel, száj- és körömfájással összefüggésben végzett vizsgálatokat. Nemzetközileg elismert rendszert dolgozott ki a sertés enterovírusok jellemzésére és osztályozására. Számos külföldi társaság tagja. 1973-tól az MTA tagja.

Magyar születésű amerikai elektrokémikus
A Budapesti Műegyetemen szerzett diplomát 1942-ben és 1946-ban doktorált, 1947-ben távozott az USA-ba. Kalifornia, Berkeley-ben az elektrokémiai oktatás, kutatás megalapítója, volt tanszékvezető, dékán, számos díj kitüntetettje. A későbbi elektrokémikusok közvetlenül, vagy közvetve mind kapcsolódnak hozzá. Munkatársai szerint reneszánsz ember volt. Budapesten már jól hegedült, Berkley-ben gyermekeivel családi muzsikáltak. A Szépművészeti Múzeum igazgatósági tagja volt éveken keresztül. 1993-ban az MTA külső tagja lett.

Angol orvos, sebész
Londonban tanult. 1793-tól 47 évig sebészprofesszor volt a Westminster Hospitalban. Legfontosabb felfedezéseként 1800-ban William Nicholson-nal szétbontotta a vizet alkotóelemeire, a Volta-féle oszlop segítségével. Megállapították, hogy a vízből két térfogat hidrogéngáz és egy térfogat oxigén keletkezik, ezáltal felfedezték az elektrolízist. 1804-ben a Royal Society tagjává választották 1808-1824-ig a Royal Academy-n anatómiát tanított. 1815-től tagja és egyideig elnöke is volt a College of Surgeons-nak. Elsősorban az anatómia és élettan terén volt tevékeny. 1821-ben lovaggá ütötték.

Angol matematikus, filozófus
Szegény családban született, matematikai ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. Tizenhat éves korában anyagi okokból abba kellett hagynia tanulmányait, tanító lett, több iskolában tanított. Több matematikai folyóiratban is publikált, ezért, bár nem volt egyetemi végzettsége, 1849-ben kinevezték a corki Queen's College matematikaprofesszorának. Alapvető fontosságú eredménye volt, hogy felismerte: a logikai állítások és következtetések algebrai műveletekhez hasonlóan fogalmazhatók meg. Az általa megalkotott Boole-algebra igazi jelentőségét körülbelül hetven évvel Boole halála után Claude Shannon ismerte fel filozófiai tanulmányai során. Ő bebizonyította, hogy a Boole-algebra segítségével végezhető az elektromechanikus relék rendszerének a tervezése. A Boole-algebra Shannon közreműködésével az egész modern számítástechnikának, a digitális korszaknak elméleti alapjává vált.

Amerikai csillagász
Ph. D. fokozatát Princetonban szerezte 1913-ban. 1914-től 1921-ig a kaliforniai Mount Wilson Obszervatóriumban dolgozott, majd a Harvard College Observatory igazgatója és egyúttal a csillagászat professzora is volt 1953-ig. Jelentős eredményeket ért el a Cepheida-típusú változócsillagok vizsgálatában. A gömbhalmazok távolságmérése alapján arra következtetésre jutott, hogy a Nap nem a Tejútrendszer középpontjában helyezkedik el. A Tejútrendszer méretét az addigi becsléseknél jelentősen nagyobbnak, 300 ezer fényévnek becsülte, ezt később Hubble korrigálta. Shapley a spirális ködöket is a Tejútrendszerhez tartozónak vélte, ugyancsak Hubble mutatta ki később az Androméda-ködről, hogy az a Tejútrendszeren kívül helyezkedik el. Shapley az 1940-es években jelentős szerepet játszott a National Science Foundation, valamint az UNESCO megalapításában.

Orosz matematikus
Szentpéterváron végezte tanulmányait. 1917-től az újonnan alapított permi egyetemen, majd Leningrádban tanított. 1924-ben a határon átszökve Koppenhágába érkezett, ahol Harald Bohr mellett dolgozott. 1926-ban Hardy segítségével Liverpoolban kapott állást, majd 1927-től Cambridge-ben oktatott. 1950-ben Littlewood tanszékét vette át 1958-ban történt nyugdíjbavonulásáig. Ez után is aktív maradt, számos amerikai egyetemen tartott előadásokat. Főbb kutatási területe a majdnem periodikus függvények, és a mértékelmélet volt. Nevéhez fűződik a Hausdorff-Besicovitch-dimenzió.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti műszaki egyetemen és a szegedi tudományegyetemen végezte. Vegyészmérnöki oklevelet 1925-ben, bölcsészdoktori oklevelet pedig 1928-ban szerzett. 1926-ban kapott állást a szegedi tudományegyetem Szerves Kémiai Intézetében, Széki Tibor mellett. Ösztöndíjasként 1927-28-ban a Berlin-Charlottenburgi Műegyetem Szerves Kémiai Intézetében dolgozott A. Schönberg vezetésével, majd 1929-ben a Grazi Tudományegyetemen, a Nobel-díjas Preglnél tanulmányozta a szerves kémia mikroanalitikai módszereit. 1941-ben a szegedi tudományegyetemen a Szerves Kémiai Intézet igazgatója is lett. 1949-ben hívták meg a budapesti ELTE szerves kémiai tanszékének élére. Első kiemelkedő tudományos eredményét az N-O acilvándorlás felfedezése jelentette. Tudományos szakterülete a természetes eredetű poliglutaminsavak kutatása volt. Felfedezte a D-glutaminsavat. Tisztán előállította a vegyületcsoport egyes tagjait, tisztázta térszerkezetüket. Megalapozta a hazai peptidkémiai kutatást. Iskolateremtő tudós volt. Eredményei elismeréséül megkapta a Svéd Kémiai Egyesület ötévenként kiadott Scheele-emlékérmét. 1946-tól az MTA tagja volt.