Horvát születésű svájci vegyész, Nobel-díjas
Németországi tanulmányai után Svájcban telepedett le, s munkája jelentős részét a zürichi műegyetemen végezte, tanított hollandiai egyetemeken is. A mósuszillatú cibetont és a muszkont tanulmányozta. A terpénekkel végzett munkájában az "izoprén-szabályra" támaszkodott, amelyet Otto Wallach 1887-ben állapított meg, de Ruzicka előtt nem ismerték fel általános érvényét. Felállította a "biogenetikus izoprén-szabályt", amely szerint egy terpén összes lehetséges szerkezete közül az a kedvező, amely egy alifás prekurzorból, például a geraniolból mechanikusan származtatható. A polimetilének és a terpének vizsgálatáért kapta az 1939-es kémia Nobel-díjat Adolf Butenandttal megosztva.