Csillagász, matematikus
Kiváló matematikai képessége már egyetemi tanulmányai alatt kitűnt, Eötvös kollégista volt. 1951-től az MTA Budapest-svábhegyi csillagvizsgálójának gyakornoka, majd munkatársa volt, ahol a gömbhalmazok változófényű csillagainak feldolgozása mellett főleg az égi mechanika ún. többtestproblémájával foglalkozott. 1953-ban előadó volt a szegedi egyetemen. 1956-ban külföldre távozott, 1957-ben a zürichi Szövetségi Csillagvizsgáló munkatársa volt. Az akkor újdonságnak számító mesterséges-hold pályaszámításaira felfigyelve, az Ohio-i Egyetem meghívására az USA-ban telepedett le, 1959-től a Smithsonian Institute Asztrofizikai Obszervatóriumának (Cambridge, Massachusetts) munkatársa. A műhold pályák változása alapján kidolgozta a Föld gravitációs alakjának pontos meghatározási módszerét. Számításaiból nagy pontossággal megrajzolható a földi gravitációs tér nívófelületének alakja. Kimutatta, hogy a sarkok lapultságának mértéke kissé eltérő, és bebizonyította, hogy az egyenlítőnek lapultsága van. Eredményei világszerte nagy érdeklődést keltettek, számításairól több nemzetközi konferencián beszámolt. Nevét egy, a Hold túlsó félgömbjén lévő holdkráter, az 1546.sz. kisbolygó, és az ELTE Csillagászati tanszék budapesti csillagvizsgálója örökíti meg. (Bartha Lajos)