LOVASSY SÁNDOR (Abony, 1855. okt. 28. - Keszthely, 1946 júl. 8.)
Középiskolai tanulmányait Baján kezdte meg. Már ekkor jelentkezett a
természet iránti szeretete és elkötelezettsége. Tanulmányozta a Duna és
holtágainak állatvilágát.
1871-ben a debreceni kereskedelmi iskola igazgatójának nevezték ki
édesapját, ezért a VII. gimnáziumi osztályát a Református Kollégiumban
folytatta. Itt Kovács János - szintén lelkes madármegfigyelő és képzett
zoológus - volt a természetrajz tanára. Segítségével a hortobágyi pusztán és
a Nagyerdőben folytatta madártani megfigyeléseit.
Az érettségi után a pallagi Országos Gazdasági Felsőbb Tanintézetbe
iratkozott be. Az agrártudományok elsajátítása mellett továbbra is a
madárvilág megismerése kötötte le érdeklődését. 1874-ben kapott gazdászi
oklevelet.
Professzora, Dininger Imre javaslatára a budapesti Pázmány Péter Tudomány
Egyetem bölcsészkarára iratkozott be. 1878-ban fejezte be az egyetemi
stúdiumokat és természetrajz-vegytan-földrajz szakos középiskolai tanári
oklevelet kapott. Közben, még egyetemi hallgatóként kinevezték a
Gömör-megyei Nagyrőcére tanárnak. Itt 13 évig tanított, közben doktorált
(1884) és számos cikkben számolt be a felvidéki ornito-faunában tett
megfigyeléseiről.
Szakmai sikereinek köszönhetően, 1889-ben Keszthelyre a M. Kir. Gazdasági
Tanintézetébe hívták tanárnak, ahol gazdasági állattant, növénytant,
növénykórtant, élettant, ásványtant és bakteriológiát oktatott. Megszervezte
és felállította a Természetrajzi tanszék gyűjteményeit, botanikus kertet
létesített és a meteorológiai állomást is vezette. Érdeklődése hamarosan a
Balaton, a Kis-Balaton és a Keszthelyi-hegység gazdag faunája felé fordult,
amelyek kimeríthetetlen forrást biztosítottak további kutatásainak. Jelentős
közéleti tevékenységet is kifejtett, ugyanis 1892-től a Keszthelyi Hírlap
felelős szerkesztője lett. 1898-ban kezdeményezésére alakult meg a Balatoni
Múzeum Egyesület és később a Balatoni Múzeum, amelynek vezetését is magára
vállalta. 1916-ban a Földművelésügyi Minisztérium megbízta a Gazdasági
Akadémia igazgatói teendőinek ellátásával. Ezen a poszton maradt
nyugdíjazásáig.
Ezt követően csak a Balatoni Múzeum hivatali ügyeit intézte. Kitartó
munkával elérte, hogy a kormányzat 1928-ban felépítse a múzeum mai
palotáját. 1941-ben magas korára hivatkozva mondott le vezetői tisztéről, de
haláláig figyelemmel kísérte az általa életre hívott intézmény sorsát.
Gazdászként írta első szakcikkét az egerészölyv gazdasági jelentőségéről és
védelméről (Falusi Gazda, 1874). Felvidéki tanárként két tanulmánya jelent
meg: Gömör megye madárvilágáról és hazánk különböző területein végzett
tojásgyűjtéseiről. A második Nemzetközi Ornithológiai Kongresszusra
összeállította a magyar tojásgyűjtemények katalógusát (1891). Az Akadémia
segítségével 1885-1889 között az Ecsedi-lápon végzett kutatásokat. 1894-ben
a Magyar Ornithológiai Központ megbhízta a balatoni madárvilág
figyelőszolgálatának kiépítésével. Évekig tartó tevékenységét a MOK
vezetője, Herman Ottó először "rendes megfigyelői" (1894), majd "levelező
tagsági" (1897) oklevéllel ismerte el. A megfigyelések adatai és eredményei
A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című műben (1897) és a
Balatoni Múzeum évkönyvében jelentek meg. (1903).
Munkásságának legjelentősebb alkotása a Magyarország gerinces állatai és
gazdasági vonatkozásaik (Bp., 1927.). Ebben a könyvben, amely hosszú ideig
tankönyvként szolgált, saját megfigyeléseit foglalta össze.
A hévízi tavon trópusi tündérrózsák telepítésével is kísérletezett, és ennek
eredményeként napjainkban is virít a tóban az indiai származású vörös
tündérrózsa (Nymhaea rubra Roxb.). A honosítási munka gyakorlati eredményein
túl botanikai felfedezést is tett: leírta a tündérrózsa egy új nagyvirágú
alfaját (ssp. longiflora 1908). Főbb művei
Az ornithológiai kiállítás magyarországi tojás és fészekgyűjteményének
katalógusa (Keszthely, 1891).; A keszthelyi Hévíz tropikus tündérrózsái (A
Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei, 2. köt. 2. r. Bp., 1908).;
Az Ecsedi-láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben (Bp., 1931). Irodalom
L. S.: Hogyan lettem én ornithológus? A Természet 25. 1929.; KÉVE András:
Emlékezés L.S.-ra (1855-1946). Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 8. kt.
1969.; B0GNÁR Sándor: A magyar növényvédelem története a legrégibb időktől
napjainkig (1030-1980). Mosonmagyaróvár, 1994.; SZELESTEI Tamás-SÁRINGER
Gyula-MÜLLER Róbert-SZABÓ István -KÖLÜS Gábor: L. S. életműve. In: KARDOS
József-LACZKÓ András (szerk.): "Régi fénynél új szövétneket", Hévízi
Könyvtár, 6. Hévíz, 1995. Horváth Csaba