LOVASSY SÁNDOR (Abony, 1855. okt. 28. - Keszthely, 1946 júl. 8.)

Középiskolai tanulmányait Baján kezdte meg. Már ekkor jelentkezett a természet iránti szeretete és elkötelezettsége. Tanulmányozta a Duna és holtágainak állatvilágát.

1871-ben a debreceni kereskedelmi iskola igazgatójának nevezték ki édesapját, ezért a VII. gimnáziumi osztályát a Református Kollégiumban folytatta. Itt Kovács János - szintén lelkes madármegfigyelő és képzett zoológus - volt a természetrajz tanára. Segítségével a hortobágyi pusztán és a Nagyerdőben folytatta madártani megfigyeléseit.

Az érettségi után a pallagi Országos Gazdasági Felsőbb Tanintézetbe iratkozott be. Az agrártudományok elsajátítása mellett továbbra is a madárvilág megismerése kötötte le érdeklődését. 1874-ben kapott gazdászi oklevelet.

Professzora, Dininger Imre javaslatára a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem bölcsészkarára iratkozott be. 1878-ban fejezte be az egyetemi stúdiumokat és természetrajz-vegytan-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet kapott. Közben, még egyetemi hallgatóként kinevezték a Gömör-megyei Nagyrőcére tanárnak. Itt 13 évig tanított, közben doktorált (1884) és számos cikkben számolt be a felvidéki ornito-faunában tett megfigyeléseiről.

Szakmai sikereinek köszönhetően, 1889-ben Keszthelyre a M. Kir. Gazdasági Tanintézetébe hívták tanárnak, ahol gazdasági állattant, növénytant, növénykórtant, élettant, ásványtant és bakteriológiát oktatott. Megszervezte és felállította a Természetrajzi tanszék gyűjteményeit, botanikus kertet létesített és a meteorológiai állomást is vezette. Érdeklődése hamarosan a Balaton, a Kis-Balaton és a Keszthelyi-hegység gazdag faunája felé fordult, amelyek kimeríthetetlen forrást biztosítottak további kutatásainak. Jelentős közéleti tevékenységet is kifejtett, ugyanis 1892-től a Keszthelyi Hírlap felelős szerkesztője lett. 1898-ban kezdeményezésére alakult meg a Balatoni Múzeum Egyesület és később a Balatoni Múzeum, amelynek vezetését is magára vállalta. 1916-ban a Földművelésügyi Minisztérium megbízta a Gazdasági Akadémia igazgatói teendőinek ellátásával. Ezen a poszton maradt nyugdíjazásáig.

Ezt követően csak a Balatoni Múzeum hivatali ügyeit intézte. Kitartó munkával elérte, hogy a kormányzat 1928-ban felépítse a múzeum mai palotáját. 1941-ben magas korára hivatkozva mondott le vezetői tisztéről, de haláláig figyelemmel kísérte az általa életre hívott intézmény sorsát.

Gazdászként írta első szakcikkét az egerészölyv gazdasági jelentőségéről és védelméről (Falusi Gazda, 1874). Felvidéki tanárként két tanulmánya jelent meg: Gömör megye madárvilágáról és hazánk különböző területein végzett tojásgyűjtéseiről. A második Nemzetközi Ornithológiai Kongresszusra összeállította a magyar tojásgyűjtemények katalógusát (1891). Az Akadémia segítségével 1885-1889 között az Ecsedi-lápon végzett kutatásokat. 1894-ben a Magyar Ornithológiai Központ megbhízta a balatoni madárvilág figyelőszolgálatának kiépítésével. Évekig tartó tevékenységét a MOK vezetője, Herman Ottó először "rendes megfigyelői" (1894), majd "levelező tagsági" (1897) oklevéllel ismerte el. A megfigyelések adatai és eredményei A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című műben (1897) és a Balatoni Múzeum évkönyvében jelentek meg. (1903).

Munkásságának legjelentősebb alkotása a Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik (Bp., 1927.). Ebben a könyvben, amely hosszú ideig tankönyvként szolgált, saját megfigyeléseit foglalta össze.

A hévízi tavon trópusi tündérrózsák telepítésével is kísérletezett, és ennek eredményeként napjainkban is virít a tóban az indiai származású vörös tündérrózsa (Nymhaea rubra Roxb.). A honosítási munka gyakorlati eredményein túl botanikai felfedezést is tett: leírta a tündérrózsa egy új nagyvirágú alfaját (ssp. longiflora 1908).

Főbb művei

Az ornithológiai kiállítás magyarországi tojás és fészekgyűjteményének katalógusa (Keszthely, 1891).; A keszthelyi Hévíz tropikus tündérrózsái (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei, 2. köt. 2. r. Bp., 1908).; Az Ecsedi-láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben (Bp., 1931).

Irodalom

L. S.: Hogyan lettem én ornithológus? A Természet 25. 1929.; KÉVE András: Emlékezés L.S.-ra (1855-1946). Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 8. kt. 1969.; B0GNÁR Sándor: A magyar növényvédelem története a legrégibb időktől napjainkig (1030-1980). Mosonmagyaróvár, 1994.; SZELESTEI Tamás-SÁRINGER Gyula-MÜLLER Róbert-SZABÓ István -KÖLÜS Gábor: L. S. életműve. In: KARDOS József-LACZKÓ András (szerk.): "Régi fénynél új szövétneket", Hévízi Könyvtár, 6. Hévíz, 1995.

Horváth Csaba