Középiskoláit a fiumei Állami Főgimnáziumban (1907), felsőfokú tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte, ahol 1911-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Tanárai közül különösen Wartha Vince gyakorolt reá döntő hatást. Egyetemista korában részt vett a baloldali diákegyesület munkájában, a Galilei Kör vezetőségi tagjaként előadásokat tartott és cikkeket írt (A Galilei-pör. Világ, 1910) Egyéves katonai szolgálata alatt meggyőződéses antimilitarista lett, úgy látta, hogy a Monarchia háborúra készül, ezért-leszerelése után Itáliába ment (1912). Itt először a páduai egyetem ásványtani tanszékén tanársegéd, majd 1914-től Faenzában, a híres Nemzetközi Kerámiai Múzeum keretében működő felsőfokú kerámiai szakiskola tanára és kutatólaboratóriumának igazgatója tíz éven keresztül. A Tanácsköztársaságban testvérei, Komját Aladár költő és Kenyeres Júlia újságíró, aktív szerepet vállaltak; a tanácshatalom bukása után nekik és sok menekültnek segített elhelyezkedni Olaszországban.

1925-ben meghívták a bolognai egyetemen alakult vegyipari gépészeti karhoz, itt a vegyipari üzemtan tanszék tanáraként kialakította a vegyipari gépészeti stúdiumot. Egyetemi jegyzeteket szerkesztett, és 1928-ban megírta az első olasz kerámiai technológiai tankönyvet. 1938-ban Olaszországból Nyugat-Európába menekült, és ipari szakértőként dolgozott. 1940-ben visszatért Olaszországba, álnéven csatlakozott az ellenálláshoz, amiért bebörtönözték. A milánói San Vittore fegyház foglyaként 1945 elején tagja lett az Olasz Kommunista Pártnak, és a háború után mint egyetemi tanár vezette az OKP milánói kulturális központját. A magyar kormány hívására 1952-ben véglegesen hazatért; az Építőanyagipari Központi Kutató Intézet alapító igazgatója (1953-1957), majd 1956-ban a BME vegyipari gépek és mezőgazdasági iparok tanszékén egyetemi tanár. 1957-ben kinevezték a BME kémiai technológia tanszékének élére, melyet 1963-ban történt nyugdíjazásáig vezetett. 1960-ban megszervezte az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetét, melynek 1968-ig igazgatója, majd haláláig tanácsadója volt.

Tudományos munkásságában jelentősek a kerámiai kutatásai; Faenzában megtervezte és felépítette az első ipari kerámiai elektromos kemencét (1928), mely azután világszerte elterjedt. Tanulmányozta az, olasz kerámiai nyersanyagokat és a keleti fajansz-festéstechnikát. 1933-ban új típusú szigetelőanyagot, ún. kordieritporcelánt állított elő. Tanítványával, Dal Borgóval az addigi préselt csempegyártás helyébe a csempék öntését valósította meg, a kervitcsempék gyakorlatát és elméletét hazai és külföldi folyóiratokban publikálta: Die Technologie der Kervit-Platten-Herstellung (Silikattechn, 1955) és Theorie und Technologie der Kervit-plattenherstellung (Acta Techn., 1956). Kerámiai kutatásai elvezették az általa "szendvicségetés"-nek elnevezett új eljáráshoz, a G. G. Dragoval épített szendvicskemencét 1948-ban szabadalmaztatták: "Sandwich" Schnellbrennen und Wirtschaftlichkeit der Tunnelöfen (Ber. Dtsch. Keram. Gesellsch., 1962).

Ismeretelméleti munkája során kidolgozta a műszaki kémia tudományág fejlődéstörvényeit, elméleti alapját és módszertanát, ezeket az Általános kémiai technológia (Bp., 1962) könyvében összegezte. Elméletének gyakorlati megvalósítására alakult ki körülötte az első magyar műszaki kémiai iskola, a MÜKKI. szervezetében, többek között megvizsgálta a kémiai folyamattant, és vegyipari rendszereket a gráfelmélet és matrixelmélet módszerével Haskó Lajossal írt könyvében: Kémiai technológiai rendszerek gráfelméleti vizsgálata (Bp., 1975). Mint pedagógus az oktatásban az üzemi szemlélet érvényesítéséért, a laboratórium mellett a félüzemi és kísérleti üzemi kiképzésért szállt síkra. Polihisztor tudós volt; gondolkodó, műfordító, szépíró és festőművész. Olaszországban "Marcello Cora" néven jelentek meg szépirodalmi munkái. Válogatásuk Emberarc (Bp., 1982) címen hazánkban is megjelent.

Kiemelkedő munkássága megfelelő elismerésben részesült: az MTA tagja (lev. 1956, r. 1958), Kossuth-díjas (1958), más hazai kitüntetései mellett 1975-ben Faenza város díszpolgárává avatta és a város aranyérmét adományozta neki. Élénk társadalmi tevékenységet folytatott, mint a Szilikátipari Tudományos Egyesület ügyvezető, majd tiszteletbeli elnöke, a Magyar Eszperantó Szövetség tiszteletbeli elnöke, vezetésével alakult meg 1970-ben a MTESZ Tudományok Tudománya köre, és számos szakfolyóirat (Építőanyag, MTA Kémiai Közl., Acta Chimica, Tudománytani Szemelvények) főszerkesztője, ill. szerk. biz. tagja volt.

Irodalom

MÓRA László: K. M. Bp., 1978.; K. M. emlékére. Veszprém, 1980.; MÓRA László: K. M. Bp., 1991.