KADIČ OTTOKÁR (Ópazova, 1876 júl. 29.- Budapest, 1957. febr. 27.)

Egyetemi tanulmányait Zágrábban, majd Münchenben végezte, ahol 1900-ban doktori szigorlatot tett növény-, állat- és őslénytanból. 1901-ben a Magyar Királyi Földtani Intézet szolgálatába lépett, s innen vonult 1936-ban nyugállományba. 1917-ben karsztgeológiából magántanári címet nyert, amit 1924-ben a gerincesek őslénytanával egészített ki, majd 1928-ban rk. egy. tanári címet kapott. Életműve alapján 1953-ban a föld és ásványtani tudományok kandidátusává minősítették.

Mint a Földtani Intézet munkatársa részt vett az ország földtani felvételezésében, egyebek között dolgozott a horvátországi Karszt területén is, ahol érdeklődése a barlangkutatásra terelődött. Herman Ottó javaslatára, a Földtani Intézet megbízásából 1906-ban a Szeleta-barlangban kezdte meg azt az ásatássorozatot, amelynek őslénytani, régészeti eredményei nemcsak az ősemberkutatást, de a tudományos barlangkutatást is megalapozták hazánkban. Kezdeten főként a Bükkben, később a Pilisben, a Gerecsében és szinte az ország minden jelentősebb barlangjában végzett ásatást. Bükki kutatásai során az ismert barlangokat bejárta, feltérképezte és leírta azokat, s munkáját nyomtatásban is megjelentette. Elsőként ismertette a lillafüredi István-barlangot, melynek kiépítésénél szakértőként tevékenykedett. Feldolgozta és népszerűsítette a Budai-hegység barlangjait is. Elsőként térképezte fel az 1930-ban feltárt Szemlőhegyi-barlangot, amit később róla neveztek el, bár a név nem ment át a köztudatba. Feltárta és feldolgozta az addig mesterséges üregként nyilvántartott várhegyi barlangpincéket. Az üregek egy részét kitisztíttatta, s azokat a közönség számára bemutathatóvá tetette. A felső pincékben berendezte hazánk első barlangtani kiállítását. 1929-ben elsőként készített törvénytervezetet a barlangok védelme érdekében. Évenként összeállította a magyar barlangtani bibliográfiát. 1913-ban megindította és megszűnéséig szerkesztette a Barlangkutatás, majd 1926-tól a Barlangvilág című szakfolyóiratokat. Szorgalmazta a Pálvölgyi-barlang kiépítését és megnyitását. Feldolgozta és kiépíttette a balatonfüredi Lóczy-barlangot is. Részt vett a barlangkutatás első tudományos szervezetének, a Magyarhoni Földtani Társulat keretében 1910-ben megalakult Barlangkutató Bizottságnak létrehozásában, 1913. évi szakosztállyá, majd 1926. évi önálló társulattá alakításában. A Magyar Barlangkutató Társulatnak kezdetben titkára, majd elnöke volt. A MÁFI megbízásából 1952-ben elkészítette a Kárpát-medence barlangjait ismertető munkáját. A 800 oldalas, csak kéziratban fennmaradt mű, bizonyítéka annak, hogy az utókor méltán tartja őt a magyar barlangkutatás atyjának.