Mineralógus, geológus és kémikus
A budapesti tudományegyetemen végezte tanulmányait. 1902-ben Krenner József professzor tanársegédje lett, 1904-ben mineralógiából doktorrá avatták, 1907-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett, 1912-tõl fõreáliskolai tanár Budapesten és a budapesti tudományegyetem magántanára. Élete utolsó éveiben a Természettudományi Társulat könyvtárosa volt. A csillámásványok kristálytani, fizikai és kémiai viszonyait kutatta. Geológiai vizsgálatokat folytatott a Kis-Kárpátok, Pozsony környékén.

Vegyészmérnök
Oklevelét a budapesti mûegyetemen 1924-ben szerezte, ahol 1926-1927-ben tanársegéd volt az élelmiszerkémiai tanszéken. 1927-tõl az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa, 1948-tól igazgatója, 1958-tól fõigazgató helyettes volt. 1968-tól az Országos Gyógyszerészeti Intézet igazgatója. Kutatási területe a gyógyszeranalitika. Munkássága jelentõsen hozzájárult a gyógyszerellenõrzés korszerû módszereinek kifejlesztéséhez. Behatóan foglalkozott a vitaminokkal. Az MTA Kémiai Albizottságának és az Izotóp Munkacsoportnak elnöke volt.

Francia matematikus, csillagász
Az École Normale Supérieure-ön szerzett doktori fokozatot matematikából 1829-ben. Több franciaországi egyetemen oktatott analízist és mechanikát. A matematika közgazdaságban való alkalmazásainak egyik úttörõje volt. 1838-ban megjelent könyvében a kereslet, a kínálat, az árak és a haszon összefüggéseit vizsgálta matematikai módszerekkel, ezzel az ökonometria megalapítójának tekinthetjük. Elméleteit korában kevéssé értették meg, azok azonban napjaink elméleti közgazdaságtudományára is hatnak. A monopólium és duopólium általa kidolgozott modelljei a mai mikroökonómiai piacelméletben is használatosak.

Német bakteriológus, Nobel-díjas
Orvosi tanulmányait Berlinben végezte. Elõbb katonaorvosként szolgált, majd a közegészségtani intézetbe került, ahol Robert Koch közvetlen munkatársaként dolgozott néhány évig. Majd Behring a hallei egyetem közegészségügyi tanszékének vezetõje lett. Késõbb Marburgba tette át székhelyét, ahol megalapította a késõbb világhírûvé vált, antitoxint gyártó Behring-mûveket. 1891 karácsonyán egy berlini kórházban adták be az elsõ injekciót, mely egy kisgyermeket gyógyított ki a torokgyík betegségbõl. Az antitoxin bevezetése után a betegség halálozási aránya átlagban 10% alá csökkent. 1913-ban Behring már toxin-antitoxin keveréket alkalmazott, mely a betegséggel szemben folytatott küzdelem további mérföldkövét jelentõ aktív immunizálást tette. Õt tekintik az immunológia megalapítójának. 1901-ben az elsõ orvosi-élettani Nobel-díjat kapta a szérumterápia kidolgozásában, különösen a diftéria leküzdésében játszott szerepéért.

Német fizikus
Göttingenben doktorált, Max Born mellett, akinek ezután 1927-ig asszisztense volt. 1927-tõl Rostockban, majd 1929-tõl Lipcsében volt professzor. 1945-ben Jenában lett professzor, majd itt az egyetem rektora volt. A szovjet megszállási övezetbõl való távozása után 1951-tõl Frankfurt am Mainban, majd Göttingenben lett professzor. Az elméleti fizika több területén ért el jelentõs eredményeket, így a kvantumelmélet alkalmazásaiban, az atom- és molekulaszerkezet vizsgálatában, a molekulaszínképek kvantuminterpretációjában. Õ fedezte fel 1926-ban az alagúteffektust. Hund 101 évesen halt meg, Számos kitüntetésben és elismerésben részesült. 100. születésnapjának tiszteletére ünnepi kötetet adtak ki.

Bencés természettantanár, történész
Jedlik tanára, majd késõbb rendtársa, elõdje a gyõri rendi bölcselet természettan szakán. Õ azonban nem kötelezte el magát a fizika mellett, más területen is eredményesen dolgozott. Történészként lett a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja, tanítványa volt Gyõrben Deák Ferenc, "a haza bölcse", aki késõbb is jó emlékezetében tartotta egykori tanárát. Eötvös is, Jedlik késõbbi életrajzírói is Czinár történészi sikereibõl arra következtettek, hogy valószínûleg nem sokat törõdhetett a természettan tanításával. Csak a legutóbbi idõkben derítette ki Mayer Farkas, bencés tanár Pannonhalmán, hogy kitûnõ fizikus és kémikus volt, akitõl Jedlik sokat tanulhatott. (Dr. Radnai Gyula)

Kultúrpolitikus, jogász, egyetemi tanár
Hazai jogi tanulmányai után külföldön tett tanulmányutat. 1892-tõl szabadelvû párti ogyrszággyûlési képviselõ. 1895. jan. 15-tõl 1903. nov. 3-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter. Miniszterként õ képviselte a fõrendiházban a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita vallás recepciójáról szóló javaslatot. Polgári jellegû reformokat kezdeményezett (nõk felvétele a bölcsészeti, gyógyszerészi és orvosi karokra; a tanítóképzés megreformálása, a polgári iskolák és szakiskolák fejlesztése; a felnõttnevelés és szabadoktatás kiszélesítése; Képzõmûvészeti Akadadémia alapítása stb.), és majdnem 1100 új állami népiskolát létesített. Õ jelentette be, hogy Konkoly-Thege felajánlására az állam átveszi az ógyallai obszervatóriumát, ezzel Konkoly-Thege régi kívánsága teljesült. Felkarolta és támogatta az Eötvös kollégium tervét.

Angol csillagász
A greenwichi Királyi Obszervatóriumban csillagkatalógust állított össze, amelyet róla neveztek el. Az Északi-sark 50^o-os környezetén belül több mint 4000 olyan csillagnak az adatait közölte, a korábbiaknál nagyobb pontossággal, amelynek a látszó magnitúdója 9-nél nagyobb. A katalógus csak halála után jelent meg.

Angol matematikus
Oxfordban tanult matematikát és zenét. 1888-1919 között a matematika professzora volt a Yorkshire College-ben, a mai University of Leeds elõdjében. Betegsége miatt 1919-ben nyugalomba vonult, késõbb azonban felgyógyult, és Oxfordban tovább folytatta matematikai kutatásait. Nem fordított különös gondot eredményeinek elismertetésére. A kombinatorikában és a hipergeometrikus sorok elméletében fontos szerepet játszó Rogers-Ramanujan azonosságokat és Rogers-Ramanujan lánctörtekre vonatkozó eredményeket Rogers 1893/94-ben publikálta, de figyelmet csak azután keltettek, hogy S. A. Ramanujan 1913-ban megtalálta Rogers korábbi cikkét. Kettejük levelezésében sikerült egyszerûsíteni az eredetileg publikált bizonyítást is. A ma Hölder-egyenlõtlenségnek nevezett formulát ugyancsak Rogers publikálta korábban, 1888-ban. Egyes szerzõk szerint ezért jogos lenne a Rogers-Hölder-egyenlõtlenség, vagy Rogers-Hölder-Riesz-egyenlõtlenség elnevezés (a formula ma használatos alakját Riesz Frigyes fogalmazta meg 1910-ben).

Lengyel matematikus
A lvovi (akkor Lemberg, Osztrák-Magyar Monarchia) mûszaki egyetemen végzett mérnöki tanulmányokat. Matematikai ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. 1920-ban, Lengyelország függetlenné válása után a krakkói egyetemen kapott asszisztensi állást, valamint 1922-ben doktori fokozatot, noha nem volt egyetemi diplomája. 1922-tõl a lvovi mûszaki egyetemen (a város ekkor Lwów néven Lengyelországhoz került) tanított, 1927-tõl tanszékvezetõként. Tehetséges fiatal matematikusokból létrehozta a lvovi matematikai iskolát. Lengyelországnak Németország és a Szovjetunió által való felosztása után Lvov szovjet fennhatóság alá került. Banach 1939-ben az Ukrán Tudományos Akadémia tagja lett. 1941-ben a németek elfoglalták Lvovot, az egyetemeket bezárták, Banach egy tífusz-vakcina fejlesztésén dolgozó kutatóintézetben kapott alacsonyrendû, és az egészségre is veszélyes foglalkozást, amely azonban megvédte a deportálástól. 1944-ben még részt vett a lvovi egyetem újraindításában. A krakkói egyetemen tanszéket ajánlottak fel neki, de ezt betegsége miatt már nem tudta elfoglalni. Banachot a modern funkcionálanalízis egyik megteremtõjének tekintjük. Jelentõs eredményeket ért el a halmazelméletben és mértékelméletben is. Számos alapvetõ tételt bizonyított be, sok fontos fogalom elnevezése fûzõdik a nevéhez, többek között a Banach-tér, Banach-algebra, Banach-féle fixpont-tétel, Banach-Tarski paradoxon, Banach-Mazur tétel, Hahn-Banach tétel.

Zoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868-ban a pesti egyetem élettani tanszékén tanársegéd, 1873-tól a kolozsvári egyetem, 1889-tõl a budapesti mûegyetem állattani tanszékén, 1901-1914 a budapesti egyetem orvoskarának állattani és összehasonlító bonctani tanszékén tanár. 1894-96 között a mûegyetem rektora. Fõleg a véglényekkel foglalkozott és felfedezte az állatnövény szimbiózist. Sokat foglalkozott általános állattani kérdésekkel, különösen a mimikri jelentõségével. Az elsõk között ismertette Magyarországon Darwin A fajok eredete c. munkáját, de késõbb antidarwinista nézeteket képviselt.

Gépészmérnök
Tanulmányait a berlini egyetemen kezdte, oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1925-ben. A huszas években Mihály Dénes számára megtervezte és részben kivitelezte az elsõ mozgóképes televíziós adó és vevõ mechanikai elemeit, Asbóth Oszkárnak a helikopter megalkotásában volt segítségére. Pályáját 1925-ben kezdte üzemmérnökként Berlinben. 1936-ban hazatért, 1936 és 1940 között Elsõ Magyar Gazdasági Gépgyár Rt-nél dolgozott, az elsõ idõben konstruktõrként, majd 1938-tól mint mûszaki igazgató. 1940-tõl 1942-ig a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntõ Rt. mûszaki-, 1942 és 1948 között vezérigazgatója volt. 1944-ben az üldözöttek mentése mellett sikerült megakadályoznia a gyár nyugatra telepítését. 1951-ben kitelepítették, 1952-1953-ban kitelepítetti minõségben a MÁV gyöngyösi Váltó- és Kitérõgyárában üzemmérnökként, késõbb mûszaki fejlesztés-vezetõjeként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Számos újítása közül a legjelentõsebb az, amely lehetõvé tette a kis sugarú ívbe épített sínek gyors és nagymérvû kopásának kiküszöbölését a sínek magasfrekvenciájú indukciós keményítése révén.

Német csillagász
1947 és 1851 között Marburgban Gerlingtõl tanult csillagászatot és matematikát, majd az õ ajánlására Gauss a göttingeni csillagvizsgálóban alkalmazta. 1855-ben doktorált a kettõscsillagok pályaszámításának új módszerét kidolgozva. 1861-ben habilitált és az obszervatórium gyakorlati munkáját irányította. 1867-tõl a gyakorlati csillagászat tanszékét töltötte be. Sok közleményt jelentetett meg a vezetõ csillagászati folyóiratban, az Astronomische Nachrichtenben az elméleti és gyakorlati csillagászat számos területérõl, pl. az aberrációról, a spektrálanalízisrõl, de õ vezette be a meteorrajok radiánsának fogalmát is. Összesen nyolc üstökös felfedezésében volt szerepe, sokféle csillagászati és meteorológiai mérõmûszert is konstruált, de feltalált pl. egy olyan rendszert is, amelynek segítségével egy város összes gázlámpáját lehetett központilag fel- illetve lekapcsolni. 1874-ben a Leopoldina Akadémia, 1882-ben a londoni Royal Astronomical Society választotta tagjául. (Piriti János)

Angol biokémikus, vegyész, farmakológus, gyógyszerész, Nobel-díjas
Az oxfordi egyetemen szerzett kémiai és farmakológiai diplomát. Egy rövid ideig a Sheffield-i Egyetem munkatársa volt. Doktorátusa után a Yale egyetemen oktatott. 1955-ben visszatért Angliába, a University of London oktatója lett, 1966-tól professzorként. 1955-ben a Royal College of Surgeons tagja. 1973-tól a kenti Wellcome Alapítvány igazgatója volt. 1983-ban tért vissza a University of London William Harvey Kutatóintézet vezetõjeként. Legfontosabb kutatási eredménye a hosszú idõ óta jól ismert fájdalomcsillapító, az aszpirin, azaz acetil-szalicilsav hatásmechanizmusának feltárása. A prosztaglandinoknak a gyulladások kórtanában betöltött szerepét vizsgálva õ ismerte fel, hogy az aszpirin és más gyulladásgátló gyógyszerek a prosztaglandin-szintézis gátlása útján fejtik ki hatásukat. Késõbb õ fedezte fel a prosztaciklint is, a prosztaglandinok családjának tagját, mely számos fontos gyógyszer elõállításának kiinduló anyaga. 1982-ben Sune Bergström, Bengt Ingemar Samuelsson svéd biokémikusokkal megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat a prosztaglandinok és a velük kapcsolatban lévõ biológiailag aktív vegyületek területén végzett úttörõ kutatásaikért.

Vízmérnök
A tullni és hainburgi mérnökkari iskolát végezte. 1845-ben a Ferenc-csatorna építési munkálataiban vett részt. 1847-ben hosszabb külföldi tanulmányutat tett, Itáliában a Pó szabályozásánál fõmérnökként mûködött. Hazatérve a Ferenc-csatornát Bezdánig építette ki, majd Széchenyi megbízásából a Tisza-szabályozásnál dolgozott, Paleocapával szemben Vásárhelyi Pál nézeteit képviselte. A temesi Vajdaság út- és vízépítési munkáival, a laibachi mocsarak kiszárítási terveivel foglalkozott, majd 1856-ban a bezdáni hajózsilippel felépítette az elsõ európai betonépítményt.

Fizikus, egyetemi tanár
A pesti egyetemen jogot hallgatott, késõbb Jedlik Ányos hatására természettudományi szakot választott. 1870-ben a székesfehérvári reáliskola fizika-kémiatanára volt. 1876-ban megszerezte a tanári képesítést. 1880-ban doktorált. 1887-tõl a kolozsvári egyetem fizikatanszékén rendkívüli, 1888-tól rendes tanár. Ekkor kezdte meg kutatásait. 1907-1908-ban az egyetem rektora volt. Érdeklõdése az elméleti fizikának csaknem minden ágára kiterjedt. Különösen a termodinamika axiomatikus megalapozásával és a lineáris egyenlõtlenségek elméletével foglalkozott. Minkowskitól függetlenül felfedezte az elmélet alaptételét, az ún. Farkas-Minkowski-tételt. A Farkas-lemma a lineáris programozás fontos tétele. 1898-tõl az MTA tagja.

Amatõr csillagász, meteorológus
A budapesti tudományegyetemen csillagászatot, a mûegyetemen geodéziát tanult. 1905-tõl rendszeres meteorológiai megfigyeléseket kezdett erdõtagyosi birtokán, 1914 körül jól felszerelt magáncsillagvizsgálót létesített. A Stella Csillagászati Egyesület vezetõségi tagja volt. Az Astronomische Geselischaft 1930-ban tagjai közé választotta. Fõként napfoltok, hullócsillagok, változó fényû csillagok észlelésével foglalkozott és az amatõrcsillagászat népszerûsítésén munkálkodott. 1950-ben a Hegyfoky Kabos emlékéremmel jutalmazták meteorológiai tevékenységéért. Csillagászati megfigyeléseinek feljegyzései valószínûleg a 2. világháború idején elvesztek. Részt vett az ógyallai csillagvizsgáló mûszereinek átmentésében. Hagyatékából épült fel Tatán a népszerûsítõ Bemutató Csillagvizsgáló, amely ma az õ nevét viseli.

Belga fiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait szülõvárosában, Párizsban, Lausanne-ban, Bécsben és Londonban végezte. 1922-ben lépett be az apja által alapított genti Farmakodinamikai és Gyógyászati Intézetbe, melynek apja halála után, 1930-tól igazgatója lett. Késõbb kinevezték a genti egyetem professzorává. Azt vizsgálta, hogy a vér összetételének és nyomásának változásai miként hatnak a szívmûködésre és a légzésre. 1938-ban az orvosi-élettani Nobel-díjat annak a felismeréséért kapta, hogy a légzés szabályozásában döntõ szerepet játszanak a nyaki verõérhez és a szívbõl kivezetõ aortaívhez kapcsolódó speciális receptorok.

Kanadai születésû amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
1922-ben doktorált Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetemen, ezután a kémia tanszék munkatársa lett, 1962-tõl az egyetem nyugalmazott professzora volt. Munkásságával megteremtette a kvantumstatisztikának és a termodinamika harmadik fõtételének szilárd kísérleti alapjait, érthetõvé téve az utóbbi törvénynek látszólag ellentmondó kivételeket. Giauque és Herrick L. Johnston fedezte fel a 17 és a 18 tömegszámú oxigénizotópot. Az anyagok abszolút nulla fokhoz közeli hõmérsékleteken mutatott tulajdonságainak vizsgálatáért 1949-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Mérnök
1877-ben szerzett oklevelet a Mûegyetemen. Az Al-Duna-szabályozási munkálatainak egyik irányítója, késõbb részt vett a Duna-Tisza-csatorna és a Budapesti Kereskedelmi Kikötõ tervezésében. 1914-tõl 1917-ig a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke volt. Az al-dunai munkálatokkal foglalkozó tanulmányai jelentõsek.

Matematikus, egyetemi tanár
A híres Zsigmondy tudósdinasztia szülöttje; az 1925-ben Nobel-díjat nyerõ Zsigmondy Richárd vegyész öccse. Édesapjuk, Zsigmondy Adolf pozsonyi születésû bécsi kórházi fõorvos; édesanyjuk a martonvásári születésû Szakmáry Irma. Nagybátyjuk Zsigmondy Vilmos bányamérnök, akadémikus, a magyarországi artézi kutak elterjesztõje. Károly tanulmányait Bécsben, Göttingában és Párizsban végezte. 1894-ben visszatért szülõvárosába, és a matematika mûegyetemi tanára lett. Ezidõtájt találta világhírû eredményét; a Zsigmondy-tétel speciális tulajdonságú prímszámok létezését garantálja. A témakör még napjainkban is szorgos kutatások tárgyát képezi. (Hujter Mihály)

Német vegyész, Nobel-díjas
A göttingeni egyetemen tanult Friedrich Wöhlernél; 1869-ben doktorált. Ezután August Kekuléhez ment a Bonni Egytemre 1870-ben, ahol gyógyszerészetet tanított. 1876-ban nevezték ki professzorrá. 1889-tõl 1915-ig a göttingeni Kémiai Intézet igazgatója volt. A gyógyszerészeti készítményekben gyakran használt illóolajok egy csoportjának összetélét Bonnban kezdte el tanulmányozni. Kekulé nem hitt abban, hogy ezek az anyagok elemezhetõk. Wallach azonban ismételt desztillációval szétválasztotta a bonyolult keverékek komponenseit. A fizikai tulajdonságok vizsgálata alapján meg tudta különböztetni a vegyületeket, amelyek közül sok nagyon hasonlított egymáshoz. Felfedezte, hogy az anyagok többsége a ma izoprenoidoknak nevezett csoporthoz tartozik. 1910-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki a természetes illatanyagokban található olajok elemzéséért.

Angol matematikus, statisztikus
Cambridge-ben tanult matematikát, majd filozófiát Németországban és jogot Londonban. 1881-tõl King's College London, majd a University College London matematikaprofesszora volt. Együttmûködött Walter Weldon zoológussal biometriai problémák megoldásában, majd Francis Galtonnal, aki nagy hatást tett rá. 1911-tõl a University of London Galtonról elnevezett eugenikai tanszékének professzora volt. A matematikai statisztikához Galton eredményeinek továbbfejlesztésével alapvetõen járult hozzá a korrelációs együttható, a lineáris regresszió és a khi-négyzet próba bevezetésével. Az eugenika képviselõje volt, az evolúció elméletét a társadalomra is alkalmazni törekedett.

Cseh kémikus, Nobel-díjas
A prágai Károly Egyetemen (Universita Karlova) és a londoni University College-ban tanult. A Károly Egyetemen különbözõ tisztségek után professzor és a fizikai kémiai tanszék igazgatója volt 1926-1954-ig. A Csehszlovák Tudományos Akadémia polarográfiai intézetét is igazgatta 1950-ben és 1952-1963-ig. 1959-ben kémiai Nobel-díjat kapott a polarográfia felfedezésért és kidolgozásáért. A polarográfia a kémiai elemzés mûszeres módszere, a redukálható vagy oxidálható anyagok kvalitatív és kvantitatív meghatározására használják. Az elsõ polarográf bemutatása után tíz éven belül széleskörûen használták a módszert.

Angol matematikus, fizikus
Cambridge-i egyetemen tanult fizikát. Az 1. világháborúban, egyetemi tanulmányait megszakítva, a hadsereg számára dolgozott ballisztikai problémák megoldásán, itt ébredt fel érdeklõdése a numerikus módszerek iránt. Még egyetemi tanulmányai idején, 1920-ban numerikus módszert dolgozott ki atomi hullámfüggvények kiszámítására. 1926-ban szerzett Ph.D. fokozatot Cambridge-ben. 1929 és 1937 között a manchesteri egyetemen tanított, majd 1937-ben visszatért Cambridge-be. A digitális számítógépek korai alkalmazói közé tartozott. Az általa kidolgozott módszer Fock által tovább fejlesztett változata ma Hartree-Fock-módszer néven ismert.

Holland grafikus
Arnhemben tanult, majd a haarlemi Építészeti és Iparmûvészeti Iskolába került. Itt figyelt föl rá a fiatal tanár, Samuel Jessurun de Mesquita, akinek a kedvéért Escher grafikai stúdiumokba kezdett. Bár nem részesült magas szintû matematikai képzésben, a geometriai és matematikai problémák vizuális megjelenítése mindig fontos volt számára. Már diákkorában foglakoztatták a szimmetriák és tükrözõdések különféle csoportjai, különösen a szabályos területfelosztások geometriája. 1922-tõl kezdve többször járt itáliai tanulmányutakon. 1934-ben Svájcba, 1936-ban Spanyolországba ment, körutazást tett a Földközi-tengeren. Kezébe került Pólya György 1924-es német nyelvû cikke a szimmetriacsoportokról. Pólya mellett késõbb több jeles tudóssal is levelezett, illetve személyes kapcsolatba került (Harold Scott MacDonald Coxeterrel és Roger Penrose-zal), sõt tanácsokat kapott tõlük újabb matematikai és geometriai problémák vizuális megjelenítéséhez. Alapjában véve mûvész, grafikusmûvész, akinek a munkái azonban mély matematikai tartalommal rendelkeznek. A manapság oly divatos képekben, mozi-klippeken, számítógépeken megjelenõ "virtuális valóság" egyik szülõatyja.

Amerikai kémikus, Nobel-díjas
A Case Institute of Technology-n szerzett BSc fokozatot kémiából, majd a Mellon Intézetben vállalt munkát, szerves szilíciumvegyületekkel foglalkozott. Ph.D. fokozatát a Pittsburgh-i Egyetemen szerezte, majd elfogadta a New York Állami Egyetem állásajánlatát Stony Brook-ban. 1985-tõl az Illinois-i egyetem Orvosi Információtudományi Intézet kémiai, molekuláris és integratív fiziológiai, biofizikai és komputerbiológiai professzora volt Urbana-Champaign-ben. Emellett az egyetemen a Beckman Intézet mágneses rezonanciás képalkotó és spektroszkópiás csoportját vezette. Lauterbur elsõként készített felvételeket mágneses magrezonancián alapuló képalkotás (MRI) alkalmazásával. Az eljárás alkalmas az orvosi diagnosztikában a testszöveteknek, az agy szerkezetének és mûködésének vizsgálatára, rosszindulatú daganatok és egyéb elváltozások kimutatására. Peter Mansfield-del, a Nottingham-i Egyetem kutatójával nyerte el a 2003-ban az élettani-orvosi Nobel díjat a mágneses rezonancia képalkotás eljárásának kifejlesztéséért.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1935-ben szerzett oklevelet a budapesti mûegyetemen. A Budapesti Elektromos Mûveknél dolgozott. Részt vett a Mátravidéki Erõmû létesítésében. A Villamosenergiaipari Kutatóintézet jogelõdjeinél kutatómunkát végzett, elsõsorban a villamosenergia-rendszerek együttmûködése témakörben, majd a Magyar Villamos Mûvek Tröszt jogelõdjénél a teherelosztó üzemviteli szolgálatának a vezetõje volt. Javaslatai és az általa irányított hálózati kísérletek tapasztalatai alapján kidolgozott frekvencia és csereteljesítmény szabályozási rendszerrel valósult meg négy ország: Lengyelország, NDK, Csehszlovákia és Magyarország villamosenergia-rendszereinek párhuzamos üzeme. Kezdeményezésére dolgozták ki és alkalmazzák azt a módszert, amely az aszinkron energiarendszerek közötti átkapcsolásokat lehetõvé teszi. Munkája mellett 20 éven át tanított a BME-en.

Skót természettudós, geológus, kémikus
Edinburghban és Leidenben tanult, 1749-ben orvosi diplomát szerzett, késõbb geológiát tanult. Módszert dolgozott ki az ammónia elõállítására. 1768-ban Edinburghban összebarátkozott Joseph Black vegyésszel, s részt vett az edinburghi Royal Society 1783-as megalapításában. Hutton a földfelszín tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a Föld mai arculata létrejöttének magyarázatához nincs szükség a bibliai vízözönhöz hasonló katasztrófák feltételezésére. Ez az elmélet uniformitarianizmus néven vált ismertté. Elképzelései heves bírálatot váltottak ki, ezekre A Föld elmélete címû kétkötetes munkájában válaszolt, mely 1795-ban jelent meg, a harmadik kötetet halála miatt nem tudta befejezni. Könyvének nyelvezete nehézkes, halála után elméletét majdnem elfelejtették, ám barátja, John Playfair megírta a mû világos összefoglalását, A Föld Hutton-féle elméletének szemléltetése címmel, saját megfigyeléseivel kiegészítve. Ez 1802-ben jelent meg és mindenkit meggyõzhetett az uniformitarianizmus igazáról, Hutton mûvét azonban Charles Lyell tette általánosan elfogadottá.

Német fizikus
Tanulmányait Göttingenben, Berlinben és Kielben végezte, Lipcsében élt. 1857-ben a kieli egyetemen végzett kísérleteibõl és megállapításaiból írta doktori disszertációját. A leideni palack kisülésével folytatott kísérleteivel, forgótükör és fényképezés segítségével sikerült kimutatnia a szikraköz kisülésekor keletkezõ hullámot, s meghatároznia annak frekvenciáját. Thomson (Lord Kelvin) és Kirchhoff mellett a villamos rezgések felfedezõjeként tartják számon. Feddersen eredményei nyitották meg az utat a szikratávíró, majd a rádió-távíró és a rádiózás kifejlesztéséhez és elterjedéséhez. Az õ fotográfiái hozzájárultak ahhoz, hogy megerõsítse Lord Kelvint - elektromosságtani elméleti elképzelésében a kábelhullámok terjedésére vonatkozóan - és gyakorlati eredménye pedig az lett, hogy Lord Kelvin megtervezte és irányította a tengeralatti kábel lefektetését, ami Európát Amerikával összekötötte.

Orvos
Helyenként "Hugonnay" alakban írják a nevét, õ maga mindig a "Hugonnai" alakot használta. 1869-ben értesült arról, hogy Zürichben a nõk elõtt is megnyitották az orvosi kar kapuit. 1872-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvosi karára, 1879-ben orvosdoktori oklevelet szerzett, majd a város sebészeti klinikáján helyezkedett el. 1880-ban tért haza. Svájci diplomájának elismeréséért 1883-ban a budapesti Tudományegyetemhez fordult, de kérelmét elutasították. Hosszú idõn át csupán szülésznõként tevékenykedhetett. 1896-ban folyamodott ismét diplomájának elismeréséért, azt végül 1897-ben elfogadták, és orvosdoktorrá avatták az elsõ magyar doktornõt. Elõadott a Bábaképzõ Intézetben, népszerû elõadásokat tartott a leánynevelés kérdéseirõl, és magyarra fordított több, a bábaképzéssel foglalkozó francia és német nyelvû szakkönyvet. A magyar Bábaegyesület egyik vezetõje, a Szabad Lyceum nevû tudományos ismeretterjesztõ társaságnak az alelnöke és az Országos Nõképzõ Egyesületnek egyik alapítója volt. Második férje Wartha Vince egyetemi tanár volt.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett diplomát, 1914-ben doktorált. 1919-1920-ig a tudományegyetemen tanársegéd, 1920-1930-ig elõadó, közben 1929-tõl egyéves ösztöndíjjal az USA Közegészségügyi Szolgálatának Egészségügyi Laboratóriumában (Bethesda, Maryland) dolgozott. 1930-ban végleg letelepedett az USA-ban. 1930-ban a princetoni egyetemen a szerves kémia elõadója, 1947-tõl egyetemi tanára lett. 1945-1951-ben a princetoni Textile Foundation kutatási igazgató helyettese volt. 1951-1960-ig a szerveskémiai kutatások vezetõje volt. Számos egyetemi bizottságban dolgozott. Munkásságát elsõsorban a szénhidrát- és glüközidkémia terén végezte, a szénhidrát-, illetve a textilkémia témakörébõl több új módszert és szabadalmat vezetett be.

Kémikus
1844-ben Pesten, 1845-ben a bécsi mûegyetemen folytatott vegyészeti tanulmányokat. 1853-ban Bécsben Schrötter kémikus professzor tanársegédje. 1855-ben a pesti reáliskola kémiatanára. 1861-ben kimutatta, hogy a bor utóerjedése levegõtõl elzárva végzett hevítéssel meggátolható. Eredményeit azonban csak 1865-ben, Pasteur eredményeinek közzététele után publikálta, így az eljárás ma pasztõrözés néven vált ismertté. Tevékeny része volt a gázvilágítás elterjesztésében. 1861-ben elkezdett vízvizsgálatai és vízellátási kutatásai hozzájárultak, hogy a pesti vízvezeték 1868-ban megépült. 1863-tól az MTA tagja.

Olasz fizikus
1856-tól a pisai egyetemen tanult, majd 1859-tõl tanársegéd az egyetemen. 1861-ben szerezte meg a fizikusi diplomáját. 1864 végén fizikaprofesszori megbízást kapott a Bolognai Technikai Intézetbe. 1873-ban a Cagliari-i, majd 1881-ben a pisai egyetem fizikaprofesszora lett. Kutatásai során Werner Siemenst megelõzve gyûrûs szerkezetû elektromos generátort szerkesztett, eredményeit 1865-ben publikálta. Felismerte, hogy a szerkezetet elektromos motorként is lehet használni. Késõbb a belga Zénobe Gramme talált fel hasonló berendezést, a találmány hamar elterjedt, ma sokszor Pacinotti-Gramme dinamónak nevezik. Pacinottit 1905-ben az olasz parlament tagjává, majd 1911-ben az Olasz Elektrotechnikai Társaság elnökévé választották.

Svájci fizikus, feltaláló, felfedezõ
Zürich-ben végezte az egyetemet, a fizika professzora lett a brüsszeli egyetemen. Egy repülési kísérlet során - elsõként érte el a 15781 méter magasságot. A kísérletre Augsburg közelében került sor egy légmentesen zárt ballonban, ahol az oxigénellátást palackból biztosította. A sztratoszférába repülés után az Alpokban hajtott végre kényszerleszállást. 1953-ban 3150 méter mélyre merült a Tirrén-tengerben az általa kifejlesztett mélytengeri eszközzel, a batiszkaffal. Kísérleteiben ikertestvére, Jean és fia, Jacques is részt vettek. 1960-ban a batiszkaf, belsejében leereszkedett a fiával együtt a Mariana-árokba, 11 ezer méterig. Bár túl sokat a legmélyebb pontokon nemigen láttak, bebizonyosodott, hogy ilyen mélységben is létezik élet. Azóta egyetlen búvárhajó sem tért vissza ilyen nagy mélységekbe emberekkel.

Angol biokémikus, krisztallográfus, Nobel-díjas
1939-ben végezte be tanulmányait a Cambridge-i egyetemen. A 2. világháború alatt a légierõ számára végzett szolgálatot. 1946-tól Max Perutz mellett dolgozott Cambridge-ben, röntgendiffrakciós módszerekkel vizsgálták a fehérjék kristályszerkezetét. Közösen vizsgálták a hemoproteineket. Kendrew a mioglobin, Perutz a hemoglobin szerkezetét tisztázta, az eredményeket közösen publikálták. Kendrew 1962-ben kémiai Nobel-díjat kapott Max Perutz-cal közösen a globuláris fehérjék szerkezetének vizsgálatában elért eredményeikért. A két kutató tevékenysége jelentõsen megkönnyítette J. D. Watson és F. Crick munkáját is, akik a DNS kettõs spirálszerkezetét fedezték fel. Kendrew 1970-tõl 1982-ig az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium igazgatója volt Heidelbergben.

Argentin születésû angol biokémikus, immunológus, Nobel-díjas
1945-ben kezdett el kémiát tanulni a Buenos Aires-i Egyetemen. 1952-ben megkapta BSc oklevelét, majd a PhD fokozatának megszerzése után a British Council ösztöndíjával a Cambridge-i Egyetemen kapott hároméves kutatói szerzõdést. Egy ideig a foszfoglukomutáz enzimet kutatta, majd csatlakozott Frederick Sanger, a neves fehérjekutató biokémikus laboratóriumához. 1960-ban megszerezte második doktorátusát 1961-ben pedig visszatért Argentínába, ahol megkapta az Országos Mikrobiológiai Intézet molekuláris biológiai részlegének vezetését. 1962-ben egy katonai puccs megdöntötte az argentin kormányt és politikai okokból menesztették az intézet igazgatóját. 1963-ban tiltakozásul lemondott és visszatért Cambridge-be, Sanger laboratóriumába a Medical Research Councilnál. Sanger tanácsára az enzimológia helyett inkább az immunológiával, az antitestek biokémiájával kezdett el foglalkozni. Kutatásának egyik fõ témája a mielóma volt. 1974-ben a laboratóriumában dolgozó Georges Köhler ötlete nyomán a mielómasejteket ellenanyagtermelõ B-limfocitákkal fuzionálták, így olyan sejteket kaptak, amelyeket nagy mennyiségben, a végtelenségig lehetett kultúrában tenyészteni, és egy bizonyos antitestet termeltek. A specifikus antitesteket széleskörûen használják baktériumok, vírusok és makromolekulák detektálására és a rákos és egyéb megbetegedések kezelésére. 1983-ban kinevezték a Medical Research Council protein- és nukleinsavkémiai részlegének élére, amit egészen 1995-ös visszavonulásáig vezetett. Niels K. Jerne és Georges J.F. Köhlerrel megosztva 1984-ben Nobel-díjat kapott.

Fizikus, mûegyetemi tanár
Fõiskolai tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és a mûegyetemen végezte. 1878-ban a mûegyetem kísérleti fizika tanszékén tanársegéd, 1892-ben a technikai fizika rk., 1895-ben r. tanára. 1919-ben a budapesti Tanárképzõ Intézet igazgatóhelyettese. Húros és Braun-csöves oszcillográfot készített. Úttörõek a váltakozó áramok idõbeni lefolyására vonatkozó kutatásai. A róla elnevezett oszcilloszkóp feltalálója. Behatóan foglalkozott a rádiótechnika kérdéseivel is. 1908-tól az MTA tagja.

Matematikus, filozófus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen nyert matematika-fizika tanári oklevelet. Két évet töltött Párizsban, ahol nagy hatással volt rá a francia matematikai iskola, különösen Picard és Hadamard, akikkel személyesen is megismerkedett. 1905-ben doktorált Budapesten, majd Párizsban is. A tisztviselõtelepi gimnáziumban tanított, aktív résztvevõje volt a Galilei Körnek. A Tanácsköztársaság idején a budapesti tudományegyetem politikai megbízottja volt, ezért késõbb Bécsbe emigrált, 1921-ben meghívást kapott Angliába, 1929-tõl Londonban a Birkbeck College professzora lett. 1948-ban ment nyugdíjba. Jelentõs eredményeket ért el a komplex változós függvénytan területén, továbbfejlesztette a Taylor-sorokról szóló elméletet. Foglalkozott a relativitáselmélettel, a differenciálgeometriával, a végtelen mátrixok kérdésével, s a matematikai logika világában is ért el eredményeket. Felesége volt Dienes (Geiger) Valéria, az 1920-as években elváltak.

Csillagász, geofizikus, egyetemi tanár
Budapesten tanult. 1918-21 a Földrengési Számolóintézetben kalkulátor, majd 1921-tõl a svábhegyi Csillagda adjunktusa. 1925/26-ban Rockefeller ösztöndíjjal az USA-ban és Kanadában, 1931-ben pedig Potsdamban dolgozott. 1938 és 1943 között a svábhegyi Csillagvizsgáló igazgatója volt. 1943 és 1949 között a PPTE Csillagászati Tanszékének vezetõje, egyetemi tanár. 1949-ben jó amerikai szakmai ("imperialista") kapcsolatai következtében elvesztette állását. 1957-ig az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársa volt. 1957-ben elhagyta az országot, 1958-tól haláláig a Smithsonian Astrophysical Observatoryban dolgozott, a Fotoredukciós Osztály vezetõjeként. Fõként csillagászati fényességmérésekkel és az optikai mûszerek elméletével foglalkozott. Nagy szerepe volt a mesterséges holdak helymeghatározása és pályaszámításuk gyorsításában, a számítógépek alkalmazásával. Szívesen végzett ismeretterjesztõ munkát, számos cikke mellett több könyve is megjelent. Az 1939-ben megindított Csillagászati Lapok alapítója és elsõ szerkesztõje.

Bányamérnök, geológus, hidrogeológus, egyetemi tanár
1928-ban szerzett oklevelet a soproni Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán, 1930-ban geológus doktori oklevelet nyert a szegedi tudományegyetemen. Két évet a bécsi mûegyetemen és a tudományegyetemen, továbbá a leobeni bányászati fõiskolán töltött. 1942-1944-ig a Magyar-Olasz Ásványolaj Rt. ügyvezetõ igazgatója volt. 1945-1951 között minisztériumokban tevékenykedett, majd ismét a Földtani Intézethez került, ahol 1966-ig a vízföldtani osztályt vezette. 1947-ben egyetemi rk. tanárrá nevezték ki a budapesti mûszaki egyetemen. A nagy medencék vízföldtanának és a geotektonika geomechanikai szempontú vizsgálatában kimagasló eredményeket ért el. Foglalkozott a hazai szénhidrogének kutatásával, sókutatással, majd 1945 után a hazai energiabázis kérdéseivel is. Életmûvében jelentõs helyet foglal el az Alföldön mélyült számos fúrás és kút. Geomechanikai kutatásai során elsõsorban tektonikai vizsgálatokat végzett. A hatvanas évek elejétõl kezdve szakirodalmi cikkeiben a hazai hévizek, ásvány-, és gyógyvizek kutatásával, feltárásával, összetételével foglalkozott.

Elméleti fizikus
Budapesten, a Tavaszmezõ utcai Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban érettségizett, ott, ahol Faragó Andor tanított. Az egyetemre a numerus clausus miatt nem vették fel. Mégis bejárt az elõadásokra, saját maga készítette indexét íratta alá jóindulatú tanáraival. 1945 után ezeket a kurzusokat is beszámították, így 1947-ben megkaphatta matematika-fizika szakos tanári oklevelét. Novobátzky Károly felvette az elméleti fizika tanszékre, itt doktorált. Aktívan részt vett a KFKI megszervezésében, vezette az ottani elméleti fizikai csoportot. A Fizikai Szemlét 1951-56 szerkesztette. 1956 végén családjával együtt elhagyta Magyarországot. 1957-61 Izraelben a hadügyminisztérium fennhatósága alatt mûködõ nukleáris kutatóintézet fizikai osztályát vezette, mellette a Haifai Mûszaki Egyetemen tanított. 1961-64 Olaszországban folytatott magfizikai kutatásokat. 1964-86 Kanadában Windsorban volt az elméleti fizika egyetemi tanára, majd 1987-2000 Montrealban a Concordia Egyetemen az ottani Science College igazgatója. 2000-ben költözött Torontóba, ahol gyermekei éltek. Legsikeresebb könyvét, melyben az "idõ" és a "tér" fogalmának kialakulásáról írt, és többek között rámutatott a középkori polifonikus zene megszületése és a modern fizika elsõ eredményei - Galilei munkássága - közötti érdekes összefüggésekre, spanyolra, portugálra és még japánra is lefordították. (Dr. Radnai Gyula)

Angol csillagász, bolygókutató, ismeretterjesztõ
A londoni és cambridge-i egyetemeken tanult. Az 1860-as évektõl számos tudományos tanulmányt, és népszerû cikket, könyvet közölt csillagászati kérdésekrõl. Nagy érdeklõdést keltett a "Szaturnusz és rendszere" c. mûve. A Mars bolygó tengelyforgását, az 1660-as évekig visszamenõ észlelésekbõl nagy pontossággal határozta meg. Fontos csillagstatisztikai vizsgálatokat végzett. Nevéhez fûzõdik a korszak legnevezetesebb Mars-térképe. 1869-ben Mars-glóbuszt is készített, amelyrõl sztereoszkópikus fényképeket készíttetett. Egyik legérdekesebb könyve, "Más világok, mint a miénk" magyar nyelven is megjelent. Nevét egy Mars-kráter õrzi. Leánya, Mary Proctor jó nevû tudománytörténész és tudomány-népszerûsítõ szerzõ. (Bartha Lajos)

Német matematikus, algebrista
Szülõvárosa egyetemére járt, ott doktorált algebrából 1907-ben, azonban állást nem kaphatott, mert nõket nem alkalmaztak az egyetemen. 1915-ben Hilbert és Felix Klein hívására Göttingenbe ment, itt fizetés nélkül adott elõ. 1919-ben a göttingeni egyetemen magántanárrá habilitált, és elõadási jogot szerzett, fizetést azonban csak 1922-tõl kezdve kapott. 1933-ban a náci rezsim a zsidó származásúakat eltiltotta az oktatástól és a kutatói tevékenységtõl. Ezért Emmy Noether is emigrált az Egyesült Államokba, ahol a Bryn Mawr College professzora lett, elõadott a Princeton-i Institute for Advanced Study-ban is. 1935-ben egy operáció után halt meg. A modern algebra megalapozói közé tartozott. Õróla nevezték el többek között a Noether-gyûrûket. Az általa bizonyított Noether-tétel a modern fizika egyik legfontosabb alaptétele.

Ír matematikus, fizikus
Jelentõs eredményeket ért el a fizika számos területén: klasszikus mechanika, geometriai mechanika, geometriai optika, gázok dinamikája, hidrodinamika, elektromos hálózatok, relativáselmélet.

Amerikai matematikus
A Yale egyetemen tanult, majd a Harvard egyetemen doktorált gráfelméleti témából. A Harvard egyetemen tanított 1952-ig. A 2. világháború idején a légierõ számára végzett kutatásokat. 1952-tõl a Princeton-i Institute for Advanced Study professzora volt 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig. A matematika számos területén ért el fontos eredményeket. Kezdetben gráfelmélettel, többek között a négy-szín-problémával foglalkozott. A késõbbiekben az algebrai topológia és a differenciálgeometria területén alkotott. Számos tétel fûzõdik a nevéhez. Õ vezette be a matroid fogalmát. 1983-ban Wolf-díjjal ismerték el tevékenységét.

Német születésû amerikai mérnök, rakétatervezõ
A mai Lengyelország területén született, német arisztokrata családban. Zenei és technikai tehetsége már korán megnyilvánult; egy szüleitõl kapott távcsõ pedig a csillagászat és az ûrkutatás felé terelte érdeklõdését. Ez utóbbi erõsödött fel a berlini mûszaki egyetemen, ahol a folyékony üzemanyagú rakétákkal folyó kísérletekbe kapcsolódott be. Doktori disszertációja is ebben a témában készült, az ugyancsak zenei és technikai téren jeleskedõ Erich Schumann (a zeneszerzõ unokája) irányításával, 1934-ben. Ekkor már a rakétafejlesztés a náci hadügyirányítás kezében volt, de 1939-ig még az amerikai Robert H. Goddard kutatásait is felhasználhatták. Így született meg többek között az az A-4 rakéta, melybõl 1944-re a V-2 rakétát kifejlesztették. A háború utolsó napjaiban sikerült amerikai hadifogságba esnie, a vele dolgozó mérnökökkel és sok értékes tervdokumentációval együtt. Az Egyesült Államokban 1955-ben kapta meg az állampolgárságot, miután csapatával sikeresen kifejlesztette a Jupiter-C rakétát. Ezután a Szovjetunióval folyó "ûrversenybe" kapcsolódtak be, s az 1957-es "szputnyik-sokk" után a 60-as években sikerült felfejlõdni odáig, hogy 1969-ben az általuk kifejlesztett Saturn-V rakétával valósulhatott meg az elsõ Holdutazás. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
1954-ben végzett a chicagoi egyetemen, majd ugyanitt 1958-ban doktori fokozatát is megszerezte. Témája a trigonometrikus sorok egyértelmûsége volt, Antoni Zygmund vezetésével. Doktorátusa megszerzése elõtt egy évig a Rochester Egyetemen tanított. 1958 és 1959 között az MIT-n, 1959 és 1961 között Princetonban kutatói ösztöndíjas. 1961-tõl a Stanford Egyetem tagja, 1964-tõl professzorrá léptetik elõ, 2004-tõl emeritus. 1966-ban Fields-éremmel jutalmazzák a halmazelmélet alapjait érintõ kutatásaiért. Cohen a forszolásnak nevezett módszerrel bebizonyította, hogy a kiválasztási axióma és kontinuumhipotézis független a halmazelmélet axiómarendszerétõl - nem lehet cáfolni õket. A kontinuumhipotézis az elsõ Hilbert-probléma. Cohen halmazelméleti munkái mellett differenciálegyenletekkel és harmonikus analízissel is foglalkozott.

Brit fizikus és tanár
Egy londoni magániskola igazgatójának a titkára lett 1737-ben, 1745-tõl igazgatóként vezette az iskolát haláláig. Új megoldást talált mágnesek mesterséges elõállítására, ezért elnyerte a Copley-érmet 1751-ben és a Royal Society tagja lett. Angliában 1752-ben elsõként igazolta kísérletileg Benjamin Franklin feltevését a villámlás és az elektromosság azonosságáról. 1768-ban fedezte fel azt a foszforeszkáló anyagot, amely "Canton foszfora" néven vált ismertté. Neki köszönhetjük az elsõ kísérleteket, melyek a víznek s egyéb folyadékoknak összenyomhatóságát bizonyították be, értekezést tett közzé arról, hogy miként lehet az acélt egyedül a földmágnességgel megmágnesezni.

Természettudományos szakíró, szakfordító, tanár
A budapesti egyetemen végezett matematika-fizika szakon. 1872-tõl tanított magyar nyelvet, mennyiségtant, csillagászatot és földrajzot is Pécsett, Déván és Aradon. 1895-ben a vallás-és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályára hívták be. 1900-tól tankerületi fõigazgató. Az üstökösökrõl írt könyvei ma is forrás értékû bevezetõ és történeti munkák. Számos természettudományos mûvet fordított angolból, franciából és olaszból. Tagja volt a Magyar Királyi Természettudományi Társaságnak és a Középtanodai Tanáregyletnek.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
A mûszaki egyetem elvégzése után a Wander Gyógyszer- és Tápszergyár (jelenleg EGIS) kutatólaboratóriumának vezetõje. 1948-ban az államosítás után a gyár fõmérnöke. 1949-ben megszervezte a Szerves Vegyipari Kutató Intézetet, majd a Gyógyszeripari Kutató Intézetet, mindkettõnek igazgatója volt. 1950-tõl a mûszaki egyetem szerves kémiai tanszékének tanára, majd Zemplén Géza halála után, 1957-tõl tanszékvezetõje. Ipari területen gyógyszerkémiai kutatásokkal foglalkozott. A BME Szerves Kémia Tanszékén alkaloidkémiai kutatásokat folytatott.

Francia csillagász
1739-ben a párizsi Mazarin kollégium matematika professzorává nevezték ki, két évvel késõbb lett a Francia Tudományos Akadémia tagja. 1750-1754 között expedíciót vezetett a Jóreménység-fokhoz, közel tízezer csillag pozícióját határozta meg. Sok csillagra még ma is az általa adott katalógus számmal hivatkoznak. Dél-Afrikában végzett Hold, Vénusz és Mars megfigyelései, a korábban az északi féltekérõl végzett hasonló megfigyelésekkel együtt, ezen égitestek távolságának sokkal pontosabb meghatározásához vezettek el. Elsõként mérte meg egy délkör ívének hosszúságát Dél-Afrikában. 1754-ben tért vissza Franciaországba, egyedül dolgozott adatainak a rendezésén. Gyûjteménye, a Coelum Australe Stelliferum (A déli égbolt csillagainak katalógusa), 1763-ban jelent meg. Nevét a 9153.sz. kisbolygó viseli.

Amerikai csillagász
A Harvard Egyetemen tanult, majd a Caltechen doktorált 1953-ban. 1957-tõl a Palomar Obszervatórium, 1983-tól a Max Planck Institut für Astrophysik munkatársa volt. 1966-ban összeállította a Különleges Galaxisok Atlaszát, melynek eredeti célja az volt, hogy segítséget nyújtson a galaxisok idõbeli fejlõdésének tanulmányozásához. Késõbb az atlaszban szereplõ számos kép esetén a galaxis és a közelében látszó kvazár között kapcsolatot vélt felfedezni. Elmélete szerint a kvazárok a galaxisok magjából dobódnak ki, ezért a nagy vöröseltolódásuk nem a kozmológiai távolodásuk, hanem óriási sebességük következménye. A standard kozmológiai elmélettel szembeni ellenérzései mellett haláláig kitartott. Az atlasz jelentõsége ma fõként abban rejlik, hogy a kölcsönható galaxisokról ez volt az egyik elsõ gyûjtemény. (Piriti János)

Természettudós, nyelvmûvelõ, tanár, tudománynépszerûsítõ
A gyõri Királyi Akadémia elvégzése után Komáromban, majd 1798-1808 között a nagyváradi akadémián a természetrajz és fizika tanára. A magyar nyelvû elõadások szorgalmazója. 1810-ban a gyõri Akadémia tanára, majd a zirci apátság jószágigazgatója. Igen jól tájékozott ismeretterjesztõ szerzõ, aki különösen a földrajzi és a csillagászati ismereteket közvetítette, magyar nyelven, nagyon színvonalasan és közérthetõen. (Bartha Lajos)

Villamosmérnök, mûegyetemi tanár
Tanulmányait a bécsi, budapesti és karlsruhei mûegyetemen végezte, ez utóbbin nyerte 1907-ben mérnöki, 1908-ban mûszaki doktori oklevelét. Hazatérve 1924-ig a Ganz Villamossági Gyár próbatermében dolgozott, majd 1939-ig különbözõ villamossági vállalatok fõmérnöke, ill. igazgatója volt. 1919-ben a budapesti mûegyetem magántanára, 1939-tõl a II. elektrotechnikai tanszéken tanár, 1942-tõl a villamosgépek és mérések tanszékének ny. r. tanára. Több éven át volt az Elektrotechnika fõszerkesztõje. 1961-tõl az Elektrotechnikai Egyesület elnöke, A hazai és külföldi szaksajtóban számos tanulmányban közölte tudományos eredményeit. 1958-tól az MTA tagja.

Belga matematikus, fizikus
Huszonegy évesen lépett a jezsuita rendbe; negyvennégy évesen egy speciális matematikai iskolát indított Antwerpenben a matematika kutatására. Munkája, az Opticorum Libri Sex philosophis juxta ac mathematicis utiles (Az optika hat könyve haszonnal a filozófusoknak és matematikusoknak) 1613-ban jelent meg Antwerpenben; az illusztrációkat Peter Paul Rubens készítette. Ebben a könyvben találjuk a sztereografikus projekció alapelveit. A könyv lelkesítõen hatott Desargues és Huygens tudósokra is. (Hujter Mihály)

Angol fizikus, matematikus, csillagász
1661-ben a cambridge-i Trinity College-ben tanult. Az egyetemen a tananyag mellett megismerkedett a heliocentrikus világrendszerrel, Galilei kísérleteivel, Descartes mechanikus materialista világmagyarázatával. 1665-ben fejezte be tanulmányait, matematikaprofesszora, Isaac Barrow 1669-ben tanítványa javára lemondott katedrájáról. Newton felfedezte a binomiális tételt, kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást. Dolgozatot írt a színekrõl, vizsgálta a körmozgást, és megállapította, hogy a bolygókra ható sugárirányú erõ a Naptól mért távolság négyzetével arányosan csökken. Közreadta a végtelen sorokról írt dolgozatát, amely ismertté tette a nevét. Elõadásait 1670-ben kezdte meg, a fénytan kérdéseirõl - ebbõl született az Optika elsõ kötete. Fontos felismeréseket tett a színekkel kapcsolatban. 1671-ben készített tükrös távcsöve nagy sikert aratott, a Royal Society tagjává választották. Felfedezte a Newton-gyûrûket. A Philosophiae Naturalis Principia Mathematica a modern fizika alapmûve. Három mozgástörvénye vezetett el az általános tömegvonzás törvényének megfogalmazásához. 1703-ban fogadta el a Royal Society elnöki székét. Londonba költözött, és ott a Pénzverde õre, majd vezetõje lett.

Francia fizikus, feltaláló
Számos gyakorlati jelentõségû találmánya volt. Többek között az óraszerkezet továbbfejlesztésével foglalkozott. Prioritási vitában volt Hooke-kal és Huygens-szel a hajszálrugó és a billegõkerék feltalálásában. Legjelentõsebb találmánya a fogas-íves gátszerkezet 1722-ben. Kifejlesztette az elsõ szeizmográfot. Megtervezett egy kezdetleges belsõ égésû motort. Szerkesztett eszközöket akusztikai, optikai célokra, az árapály-jelenség mérésére is.

Földrajzi felfedezõ, közép-ázsiai utazó, orientalista
Gyermekkorában inaskodással támogatta családját, késõbb házitanító volt. Tanulmányait a szentgyörgyi kegyesrendi gimnáziumban kezdte, s a német, a francia, az olasz, az angol, a spanyol, a dán és a svéd nyelvet igen hamar elsajátította. A pozsonyi evangélikus líceumban már a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. Eötvös József támogatásával 1857-ben elindulhatott elsõ törökországi útjára. 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kõrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar õstörténet gyökereit Belsõ-Ázsiában kell keresni. Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Teheránig, majd egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. Vámbéry olyan jelentõs geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerû elõadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg. Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírû orientalisták lettek. 1860-tól az MTA tagja.

Csillagász
A selmeci bányászati akadémián, majd a pesti Tudomány Egyetemen tanult, bécsi önkéntesi ideje alatt K. L. Littrow elõadásait is látogatta. 1872-ben Konkoly Thege Miklós akkor alapított ógyallai magán-csillagvizsgálójának obszervátora lett, itt fõként nap és meteor észleléseket végzett, ill. a megfigyelési adatokat számolta. Számos csillagászati cikket és észlelési tájékoztatót írt a Természet c. folyóiratba. 1875 õszétõl Hódmezõvásárhelyen tanító, itt is végzett meteor megfigyeléseket. Jelentõs tudomány-terjesztõ munkát végzett, hírlapokat adott ki, harcolt a magasabb színvonalú oktatásért.

Mérnök
Oklevelét 1899-ben szerezte. A Ganz Villamossági Gyár munkatársa és próbatermének fõnöke (1900-1939). 1910-ben szabadalmaztatta a villamos tengely elvén alapuló berendezését a filmszalag és gramofon forgásának szinkronizálására. Késõbb villamos gépek párhuzamos kapcsolására készített szinkronizáló berendezést, majd javításokat eszközölt az elektromos wattmérõn. 1923-ban vonatvilágításhoz készített dinamót, 1929-tõl pedig a Széchenyi Tudományos Társaság megbízásából dielektrikus vizsgálatokkal foglalkozott.

Mérnök, egyetemi tanár
Elsõ éves egyetemistaként 1898 õszén második b. Eötvös díjat nyert a Mathematikai és Physikai Társulat Tanulóversenyén, ahol az elsõ díjat Kármán Tódor vitte el, akkor még Kármán Tivadar néven. 1902-ben diplomázott a budapesti mûegyetemen. Azután a vízépítési tanszéken, majd 1905-ben Berlinben a charlottenburgi mûegyetemen volt tanársegéd. Itt és Lipcsében a vasbetonépítkezést tanulmányozta. 1907-ben õ építette az elsõ magyarországi vasbeton hidat Garamkövesden. 1908-ban a keszthelyi gazdasági akadémia mûszaki tanszékén r. tanár. 1920-ban a mûegyetemen magántanár, 1930-ban a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója. 1938-ban a felsõház tagja lett. 1942-ben az akadémiából átszervezett Magyaróvári Mezõgazdasági Fõiskola ny. r. tanára 1945-ig, 1946-tól az agrártudományi egyetem ny. r. tanára 1949-ig. Nagyszámú gazdasági épületet tervezett és épített. Különös gondot fordított az istállók higiénikus, korszerû berendezésére. Az elsõk közt ismerte fel a silózás jelentõségét s több különbözõ rendszerû silót tervezett.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1944-ben vegyészmérnöki, 1948-ban mûszaki doktori oklevelet szerzett a budapesti mûszaki és gazdaságtudományi egyetemen. 1948-1949-ig a Magyar Ásványolaj-és Földgázkísérleti Intézet osztályvezetõje, 1949-1950-ig az általa megszervezett Nehézvegyipari Kutatóintézet igazgatója volt. 1953-1963-ig veszprémi egyetem szervetlen kémiai tanszékének vezetõje, közben az egyetem dékánja és rektora is volt. 1963 és 1974 között mûvelõdésügyi miniszterhelyettes, 1966-1974-ben az MTA Mûszaki Kémiai Kutatóintézet igazgatója, 1974-ben mûvelõdésügyi és 1974 és 1980 között oktatási miniszter volt. 1980-91-ben a BME kémia tanszékén tanszékvezetõ egyetemi tanár, 1981-1987-ig az egyetem rektora. 1964-tõl az MTA tagja. Részt vett a vegyészmérnök képzés reformjának munkálataiban, s nagy szerepe volt abban, hogy a mérnöki tárgyak súlya megnõtt a tantervekben. Az õ javaslatára került Simonyi Károly professzor az egységes fizika-felvételi feladatokat összeállító bizottság élére.

Német csillagász
Népiskolai tanárként dolgozott. 1890-ben építette elsõ csillagvizsgálóját Kaiserslautern közelében. Munkája során sok vezetõ csillagásszal került kapcsolatba. Saját megfigyelései alapján számos térképet készített a bolygókról és a Holdról. Legnagyobb mûvét, a nagy Hold-atlaszt halála után fia rendezte sajtó alá és adta ki. Ez a ritkaságszámba menõ atlasz az utolsó nagy, egy ember által saját megfigyelések alapján rajzolt térkép, teljes átmérõje 3,5 méter. A térképeken kívül számos ismeretterjesztõ munkát is írt. A század elején értekezett Hörbiger hírhedt jégvilág-elméletérõl is. (Piriti János)

Francia elméleti fizikus, Nobel-díjas
Francia arisztokrata családban született. Bátyja, Maurice de Broglie irányította érdeklõdését a fizika felé, míg azonban bátyja elsõsorban kísérleti fizikus volt, Louis de Broglie mindvégig az elméleti fizika területén alkotott. 1924-ben doktori disszertációjában fektette le az anyag kettõs természetére, részecske- és hullámtermészetére vonatkozó elméletét. Az elmélet 1927-ben nyert igazolást, amikor Davisson és Germer, valamint George Thomson kísérletileg kimutatták az elektronok szóródásakor fellépõ interferenciajelenségeket, és az elmélet által megjósolt értékeket kapták. 1929-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat. Erwin Schrödinger de Broglie elméletére alapozva dolgozta ki a hullámmechanikát. De Broglie 1928-tól a Sorbonne-on az elméleti fizika professzora volt. 1944-ben a Francia Akadémia tagjává választották. Számos más díjban és kitüntetésben részesült. 1960-ban, bátyja halálakor örökölte a hercegi címet.

Filozófus, teológus, atomista filozófiai író
Tanulmányait Sopronban és Wittenbergben végezte, itt ismerte meg Bayer Jánost, késõbbi eperjesi tanártársát. Wittenbergi mintára itthon, Breznóbányán metafizikai és teológiai disputákat rendezett. 1661-ben iskolaigazgató-helyettes majd iskolaigazgató lett. 1667-1670-ig az eperjesi evangélikus teológiai fõiskola tanára. 1676-1687 között a nagyszebeni evangélikus fõiskolán a teológia és a filozófia tanáraként mûködött. Filozófiai nézeteiben a haladó P. Gassendi-féle materialista tendenciájú atomisztika híveként szembefordult a katolicizmus skolasztikus-arisztotelészi filozófiájával. 1687-tõl haláláig pap volt. Czabán rendkívüli termékeny író volt. Kiterjedt munkásságából azonban csak egy mûve foglalkozik kimondottan természettudományos kérdéssel, az atomok létét bizonyítja huszonnégy érv segítségével.

Matematikus, egyetemi tanár
1970-ben szerzett matematikusi diplomát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Pályája kezdetétõl az MTA SZTAKI volt a fõ munkahelye, de nemzetközileg is elismert kutatóként, szakértõi munka és ösztöndíjak keretében, valamint vendégprofesszorként sokat járt külföldön. Az MTA SZTAKI Operációkutatási Osztályát 1989-tõl, az Operációkutatás és Döntési Rendszerek Laboratóriumot és Osztályt 1991-tõl vezette. A Budapesti Corvinus Egyetem MTA SZTAKI-ba kihelyezett Gazdasági Döntések Tanszékének 1995-tõl tanszékvezetõ egyetemi tanára. Kutatómunkája két fõ területe a nemlineáris optimalizálás strukturális kérdései és egyensúlyi rendszerek, másik a döntéstámogató rendszerek és a térbeli döntési problémák. Eredményeit fõleg rangos nemzetközi folyóiratokban publikálta. Alapító tagja volt a Magyar Operációkutatási Társaságnak. Alelnöke, majd elnöke az MTA Operációkutatási Bizottságának, tagja az MTA Matematikai Doktori Bizottságának, az MTA SZTAKI Tudományos Tanácsának, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kari Tanácsának. Több folyóirat szerkesztõbizottságának munkájában is részt vett.

Francia jezsuita matematikus
Miután belépett a jezsuita rendbe, 1629-tõl több jezsuita kollégiumban oktatott matematikát, 1668 után több kollégiumnak rektora is lett. Rendszeres levelezést folytatott Pierre de Fermat-tal. Több eredményt ért el a számelméletben. Számos asztronómiai táblázatot publikált, többek között számításokat az 1656 és 1693 közötti nap- és holdfogyatkozásokra vonatkozólag. Vizsgálta az asztronómiai számítások során felmerülõ problémákat. Egyike volt az elsõ tudósoknak, akiknek álláspontja szerint az asztrológiának nincs helye a tudományok között. A Billy holdkrátert nevezték el róla.

Francia szerves- és fizikai-kémikus, tudománytörténész és kormánytisztviselõ
1851-ben kezdte pályáját Antoine-Jérome Balard munkatársaként a párizsi Collège de France-ban. 1859-ben lett a párizsi École Supérieure de Pharmacie szerveskémia professzora, majd 1865-ben elvállalta a Collège de France-ben számára létrehozott szerveskémiai tanszék vezetését. A felsõoktatás felügyelõjeként 1876-ban tevékeny részt vállalt oktatási kérdések megoldásában. 1881-ben örökös szenátorrá választották. A közoktatási miniszteri (1886-1887) és külügyminiszteri (1895-1896) poszton is mûködött. Fontos kutatásokat végzett az alkoholok és karbonsavak körében, a szénhidrogének (egyebek között az acetilén) szintézisében és a reakciósebesség vizsgálatában. A robbanóanyagokkal végzett munkája eredményeként felfedezte a nyomáshullámot. Bevezette az exoterm és endoterm reakciók fogalmát és újra felfedezte a baktériumok szerepét a talaj nitrogén-megkötésében. Az alkímia és a kémia történetérõl szóló írásai a maguk területén klasszikus mûvek. Sok cikket írt a La Grande Encyclopédie-be, melynek a megalapítója volt. Munkásságának végsõ szakaszát a mezõgazdasági kémiának, valamint történelmi írásainak szentelte. 1889-ben követte Louis Pasteurt a párizsi Tudományos Akadémia titkári székében.

Geodéta
1934-ben szerzett hadmérnöki oklevelet a budapesti mûegyetemen. A harmincas években a Precíziós Szerszámgépgyár igazgatója volt. 1949-tõl közel 20 éven át a Gamma, majd Magyar Optikai Mûvek vállalatánál geodéziai mûszerfejlesztéssel foglalkozott. Nevéhez fûzõdik a geodéziai mûszertan egyetemi oktatásának megindítása a földmérõmérnök képzésben. A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület alapító tagja. A geodéziai mûszerek fejlesztésén kívül különféle matematikai problémák megoldásával foglalkozott a geodéziában.

Matematikus
Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1935-tõl a budapesti mûegyetem tanársegédje, majd adjunktusa, 1949-tõl haláláig az ELTE geometriai tanszékének tanszékvezetõ tanára. Legfontosabb munkája Minkowski német matematikus sejtésének a bizonyítása, melyet csoportelméleti eszközökkel végzett el, (Minkowski-Hajós-tétel). Jelentõs munkái voltak diszkrét geometriában, a gráfelméletben, a Bolyai-Lobacsevszkij geometriában és a numerikus analízisben is. Egész életében foglalkoztatta a négyszínsejtés bizonyítása. Tevékenyen részt vett a matematikai közéletben. 10 éven át az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának titkára, az Acta Mathematica Academiae Scientiarum Hungaricae fõszerkesztõje, a Bolyai János Matematikai Társulat elnöke volt. 1948-tól az MTA tagja.

Svájci jezsuita matematikus, csillagász
Ingolstadtban Christoph Scheiner tanítványa volt és munkatársa a napfoltok megfigyelésében. Scheiner utódaként 1611-tõl az ingolstadti egyetemen matematikát, kontroverz-teológiát és biblia-magyarázatot tanított. 1618-ban fölfedezte az Orion-ködöt a sajátmaga által szerkesztett távcsõvel. 1631-ben Pierre Gassendivel figyelte meg a Merkúr átvonulását a Nap elõtt. Elsõként kutatta az üstökösök fizikáját, ezen a területen ma is Cysat elnevezéseit használják. Johannes Keplerrel is kapcsolatban állt. 1624-tõl 1627-ig a luzerni, 1630-ban az innsbrucki, 1646-ban pedig az eichstätti jezsuita kollégium rendfõnöke volt. A Holdon krátert nevezték el róla.

Svájci fizikus, matematikus, orvos
Johann Bernoulli fia, Nicolaus II Bernoulli és Johann II Bernoulli fivére. Apja ösztönzésére elõször üzleti, majd filozófiai és orvosi tanulmányokat folytatott, de apjától matematikát tanult. 1720-ban szerzett Baselban orvosi diplomát. Miután sikertelenül pályázott egyetemi katedrákra Baselban, bátyjával, Nicolaus II-vel együtt elfogadta a szentpétervári akadémia professzori meghívását. 1734-ben térhetett vissza Baselba, ahol elõször növénytant és fiziológiát oktatott, majd 1750-ben elnyerte a fizikai tanszék vezetését. Rendkívül sokoldalú volt. Legfontosabb eredménye az 1738-ban megjelent Hidrodinamika címû könyvében szereplõ, a stacionárius áramlásra vonatkozó Bernoulli-egyenlet. Sok, a hajózásban felmerülõ gyakorlati problémát oldott meg. Számottevõek a matematikában elért eredményei, melyeket részben Leonhard Eulerrel közösen ért el, az algebra, a végtelen sorok elmélete, a differenciál- és integrálszámítás és a valószínûségszámítás területén.

Amerikai matematikus, informatikus
1949-ben szerzett matematikából diplomát a Columbia Egyetemen, majd az IBM-nél helyezkedett el. Ebben az idõben a számítógépek programozása még alacsony szintû, ún. assembly nyelveken folyt. A számítógépi programok írása és tesztelése hosszadalmas volt, sok emberi energiát emésztett fel. Backus 1954-57 között egy csoport vezetõjeként kifejlesztette a numerikus számításokra, elsõsorban mérnöki és természettudományi feladatok megoldására alkalmas Fortran nyelvet. Ez volt az elsõ magas szintû programnyelv, amely széles körben elterjedt és nagy hatással volt a számítástechnika fejlõdésére. Az 50-es években Backus vezetõ tagja volt annak a bizottságnak, amely az ALGOL 58 és az ALGOL 60 programnyelv fejlesztését végezte. 1991-es visszavonulásáig az IBM-nél maradt. Kidolgozta az FP és FL funkcionális programnyelveket. Az õ nevéhez is fûzõdik a Backus-Naur Form (BNF), a formális nyelvek szintaxisának leírására szolgáló szabályrendszer. Érdemeit több díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

Jezsuita matematikus és csillagász
Tanulmányait Nagyszombatban végezte, elõbb jezsuita iskolákban tanított. 1752-ban a nagyszombati egyetem matematikatanára. Megbízták az egyetem csillagvizsgálójának megszervezésével, majd kinevezték igazgatóvá (1765). A nagyszombati csillagvizsgálót a 18. sz. derekának egyik legjobban felszerelt obszervatóriumává fejlesztette. A jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása után királyi csillagász. Az egyetem Budára telepítésekor, 1777-ben a budai várban az obszervatórium létrehozója, majd igazgatója, ebben Hell Miksa tanácsadóként segítette. Fõleg asztrometriai észlelésekkel foglalkozott. A Jupiter holdjainak helyzetére és a napfogyatkozásokra vonatkozó mérései a maga korában igen jelentõsek voltak, különösen a földrajzi hosszúságok meghatározásában. Megindította a rendszeres idõjárás megfigyeléseket, és földmágneses méréseket végzett. Nagy érdeme, hogy tehetséges csillagász nemzedéket nevelt ki (Bruna Ferenc, Taucher Ferenc, Sajnovics János stb.). 1759-70 közt önálló rendszeres kiadványként megjelentette a nagyszombati észleléseket: "Observationes Astronomicae Annorum ... in Observatorio Collegii Acad. Soc. Jesu Tyrnaviae ..." címen. Cikkei a bécsi és berlini évkönyvekben is jelentek meg. (Bartha Lajos)

Kémiatanár
A selmeci bányászati akadémián tanult, ahol 1872-1874-ig volt Schenek István tanársegéde az általános és elemi vegytan (bányavegytan) tanszéken. 1874-ben az intézet ösztöndíjával három évre külföldre küldték. 1874-ben Heidelbergben Bunsen asszisztense volt. Hazatérve az aradi fõreáliskola kémiatanárává nevezték ki, ahol három évig mûködött és felállította az intézet kémiai laboratóriumát. 1880-tól a budapesti V. ker. fõreáliskolában tanított, melynek laboratóriumát szintén felszerelte. Egyéb munkái mellett a reáliskolák részére több tankönyvet írt.

Bányamérnök, egyetemi tanár
1929-ben a soproni Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán bányamérnöki oklevelet, 1938-ban a József Nádor Mûszaki. és Gazdaságtudomány Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdõmérnöki Karán mûszaki doktori oklevelet szerzett. A soproni Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskola, ill. a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdõmérnöki Kar Érc- és Szénelõkészítési Tanszék gyakornoka, tanársegéde tanára és az állami ércbányászat csucsomi antimonbányájának üzemvezetõ fõmérnöke volt. 1949-1972-ig a miskolci NME soproni Bánya-, Kohó- és Földmérnöki Kar Ásványelõkészítési Tanszék vezetõje volt. Fémérc- és szénelõkészítés-tani kutatásokkal foglalkozott. Részt vett valamennyi magyarországi dúsító-, ill. elõkészítõmû létesítésében és irányította a tervezéshez szükséges laboratóriumi és félüzemi kísérleteket Alapvetõ munkásságot fejtett ki az ásványelõkészítõ berendezések fejlesztésében is. 1951-tõl az MTA levelezõ, 1976-tól rendes tagja volt.

Lengyel származású orosz-szovjet tudománynépszerûsítõ író
Apját korán elvesztette, özvegy édesanyja nevelte fel, késõbb drámaíróvá lett testvérével együtt. Szentpéterváron erdészként diplomázott, de már egyetemi tanulmányai közben is írt természettudományokat népszerûsítõ cikkeket. Az igazi sikert az elõször 1913-ban megjelent "Szórakoztató fizika" c. könyve hozta meg számára. Ekkor kezdõdött levelezése a szintén lengyel származású Ciolkovszkijjal, aki elsõk között ismerte fel írói tehetségét és szakmai tanácsaival segítette csillagászati témájú könyveinek megírását. Rendkívül termékeny szerzõ volt, könyvei közül számosat több nyelvre is lefordítottak. Magyarul az alábbiak jelentek meg: A végtelen csillagvilág (1950), Szórakoztató mechanika (1950), Szórakoztató algebra (1952,1955, 1975), Szórakoztató geometria (1953), Szórakoztató számtan (1956), Matematikai történetek és rejtvények (1979). Könyveinek újabb kiadásait mindig újra és újra átdolgozta, aktualizálta. 1942-ben a Leningrádot körülvevõ náci német csapatok blokádja következtében elõbb orvosnõ felesége, majd két hónappal késõbb õ maga is a teljes kimerültség állapotába jutott és az éhínség áldozatául esett. (Nem rokona Grigorij Perelman ma élõ matematikusnak.) (Dr. Radnai Gyula)

Csillagász, matematikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte, 1908-ban a budapesti egyetemi Földrengési Számoló Intézet asszisztense. 1912-tõl 1923-ig a Kozmográfiai Intézet tanársegédje, majd adjunktusa. 1914-ben a budapesti egyetemen az elméleti csillagászat körébõl magántanári képesítést kapott. 1923-tól a debreceni egyetem orvostudományi karán a fizika tanára és a Fizikai Intézet igazgatója. 1934-tõl 1942-ig, nyugalomba vonulásáig a budapesti egyetemen a csillagászat tanára, a Csillagászati Intézet igazgatója. Fõleg elméleti csillagászattal (égi mechanikával, a relativitás elméletének kritikájával és kozmogóniával) foglalkozott. A csillagászatot népszerûsítõ Stella egyesület egyik alapítója, az azonos nevû folyóirat, illetve almanach szerkesztõje volt.

Vegyészmérnök
1925-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a budapesti mûegyetemen. 1920-1924 között a vegyiparban mûködött kutatóvegyészként. 1925-ben került az Egyesült Izzóhoz, ahol rövid megszakítással 1950-ig dolgozott és jelentõs találmányai születtek. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett. 1962-ben az MTA Mûszaki Fizikai Kutató Intézetének igazgató helyettese, az elektronfizikai osztály vezetõje. Jelentõs eredményeket ért el az elektroncsövek fejlesztésében. Czuczor Károllyal és Bay Zoltánnal közösen új katódanyagokat hozott létre. A híradástechnikai és vákuumtechnikai ipar és kutatás kimagasló képviselõje. Az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alapító tagja. Új kutató gárdát nevelt fel. Közel száz találmánya, szabadalma volt. 1951-tõl az MTA tagja.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1916-ban kapott Ph.D. fokozatot a Princetoni Egyetemen. 1920-ban St. Louisban a Washington Egyetem fizikatanszékének vezetõje lett. 1923-ban nevezték ki a Chicagói Egyetem fizikaprofesszorává, ahol 1942 és 1945 között a metallurgiai laboratóriumot vezette. 1945-ben a Washington Egyetem rektora lett, 1953 és 1961 között ugyanitt a természetrajz professzora volt. C.T.R. Wilson-nal felfedezte az elektronokkal ütközõ röntgensugarak hullámhossz-változását. Eredményüket elméletileg is értelmezték, 1927-ben Nobel-díjat kaptak. Ez az úgynevezett Compton-effektus. A fény részecskejellegét bizonyító jelenségek közül az egyik legismertebb a Compton-szórás.

Bányamérnök, geológus, mineralógus, egyetemi tanár
1837-1841-ig a pesti egyetemen filozófiát és jogot hallgatott, majd a selmecbányai bányászati akadémián tanult. 1851-ben a filozófiadoktorává avatták, 1855-ben a budai állami fõreáliskola, 1858-ban a pesti kereskedelmi akadémia, 1862-tõl a pesti egyetem ásvány-földtan tanszékének r. tanára. 1883-84-ben az egyetem rektora. Tudományos munkásságának fõ területe Magyarország harmadkori vulkánosságának tanulmányozása; a tudományos kõzettanban a trachitrendszer kifejtése. Úttörõ jelentõségûek a magyar Alföld geológiai viszonyaira vonatkozó kutatásai is. Legelsõként állapította meg az. Alföld medencealjzata jelentõs mozgásainak észlelhetõ nyomait. Mineralógusok egész nemzedékét nevelte fel, nevéhez fûzõdik a budapesti egyetem ásvány-kõzettani intézetének létrehozása. Emlékének megörökítésére 1897-ben a Földtani Társulat Szabó József emlékalapítványt létesített, s a legkiválóbb geológiai szakmunkákat háromévenként Szabó József éremmel tünteti ki. 1858-tól az MTA tagja.

Amerikai feltaláló
Szegény farmercsaládba született. 1862-ben apja halála után az õ feladata lett, hogy segítse anyját és fogyatékos nõvérét. Az Ontario-tó partján fekvõ Rochester városába költöztek. Fiatalon kezdett dolgozni és tizennégy évesen már egy biztosítónál volt kifutófiú. Esténként munka után tanult, hogy nagyobb bérért könyvelõként dolgozhasson. A fényképezéssel 22 éves korában találkozott. Utána évekig azon kísérletezett, hogy hogyan tudná egyszerûsíteni a fényképezési technológiát és a képek akkor még nagyon körülményes elõhívását megkönnyíteni. Kikísérletezte az úgynevezett szárazlapot, melyet szabadalmaztatott és piacra dobott. Vállalkozása az Eastman Kodak Company néven vált világhírûvé. A 20. század elejére az Amerikai Egyesült Államok egyik legtehetõsebb üzletembere lett. Bõkezû filantróp és híres mûgyûjtõ volt. Zeneiskolát alapított a Rochester Egyetemen és dollármilliókkal támogatta a Massachusettsi Mûszaki Egyetemet. (Pintér Endre)

Norvég fizikus, meteorológus
1890-ben az osloi egyetem elvégzése után Németországba ment, ahol Heinrich Hertz német fizikus asszisztense volt. A kettõs rezgõkörök rezonanciájának vizsgálatában elért eredményei hozzájárultak az elektromágneses hullámok természetének megismeréséhez. 1895-ben a Stockholmi Egyetemen kinevezték az alkalmazott mechanika és matematikai fizika professzorává. 1898-ban hozta nyilvánosságra nagyjelentõségû cirkulációs elméletét, és kutatási területét a légkör dinamikájára irányította. 1904-ben elsõként ismerte föl a légkör matematikai modellezésének lehetõségét és elvi alapjait. Munkássága szakmai körökben nagy érdeklõdést váltott ki. Elõbb Lipcsében, majd Bergenben iskolát alapított, amely a szinoptikus meteorológiai és prognosztikai kutatók vezetõ helye volt. Bjerknest a modern meteorológiai elõrejelzés atyjának lehet mondani, akinek a meteorológia tudománya igen sok és értékes eredményt köszönhet.

Lengyel matematikus
1903-ban szerzett diplomát a varsói egyetemen. 1908-ban doktorált a krakkói egyetemen. 1908-tól 1914-ig a Lvov-i (ma Lviv, Ukrajna) egyetemen majd 1914 és 1918 között a moszkvai egyetemen tanított. 1919-ben az újjáalakuló varsói egyetem professzora lett 1960-ig. A 2. világháború alatt illegalitásban az úgynevezett "földalatti egyetemen" oktatott. A lengyel matematika egyik legjelentõsebb alakja. Legfontosabb eredményeit a halmazelméletben érte el, többek között a kiválasztási axióma és a kontinuumhipotézis tárgykörében, jelentõs halmazelméleti iskolát hozott létre. Jelentõs eredményei voltak a valós függvénytan, a számelmélet és a topológia területén is. Számos matematikai fogalom viseli a nevét: Sierpiñski-számok, Sierpiñski-probléma, Sierpiñski-halmazok, Sierpiñski-konstans, valamint három fraktál is: Sierpiñski-háromszög. Sierpiñski-szõnyeg, Sierpiñski-görbe.

Gépészmérnök
1920-ban szerzett oklevelet a budapesti mûegyetemen, ezután belépett a Ganz Gyárba, itt a Kandó Kálmán vezette szerkesztési osztályra kapott beosztást. Kandó Kálmánnak Kandó haláláig közvetlen munkatársa volt. 1922-ben az osztályt a Ganz Villamossági Gyárhoz helyezték át. 1923-ban megbízták az elsõ fázisváltós villamosmozdony próbáinak vezetésével. Részt vett a Kandó-mozdonyok tervezésében, tökéletesítésében, és vasúti próbáin. 1946-ban a Ganz Villamossági Gyár újraalakult vasúti osztályának helyettes vezetõje, a nehézvontatási osztály vezetõje lett. 1956-tól nyugalomba vonulásáig a gyár jármûépítõ- és karbantartó ágazatának vezetõje, majd mûszaki tanácsadója volt.

Francia matematikus, fizikus
Szegény földmûves családból származott. Tanulmányait egy kis falu iskolájában kezdte meg, majd egy papi szemináriumban tette le érettségi vizsgáit. Több éven keresztül tanítóskodott. 1867-ben szerezte meg fizikából és matematikából a Ph. D. fokozatot. 1872-1886 között a Lille-i Egyetem Tudományok szakán professzor. 1886-ban a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották. 1896-tól 1918-as visszavonulásáig a Párizsi Sorbonne fizika-, mechanika professzora. Tevékenységével hozzájárult a matematikai fizika majdnem minden ágához. Különösen jelentõs eredményeket ért el az elektromágnesség, valamint a hidrodinamikai egyenletek nemanalitikus integrálok kidolgozása terén. Munkássága nemcsak elméleti matematikai megoldásokra korlátozódott, hanem azok gyakorlati alkalmazására is kitért. Nagyszámú munkáját, amit hátrahagyott Poggendorff vette számba III.-VI. köteteiben.

Amerikai fizikus
1913-ban szerezte meg doktori fokozatát a University of Wisconsin-Madison-on. Néhány évig a Syracuse University-n, majd 1955-ben történt nyugdíjazásáig a University of California, Berkeley-n oktatott, végül, mint a fizikai intézet vezetõje. A Bohr-féle atommodell híve volt. Jelentõs munkát végzett a molekuláris spektroszkópia területén, a Birge-Sponer módszer egyik kifejlesztõje volt. A University of California Berkeley fizikai intézetének vezetése idején megnyerte az egyetemnek Ernest Lawrence-t és Robert Oppenheimert. Birge tanítványa volt a két késõbbi kémiai Nobel-díjas William Francis Giauque és Harold Clayton Urey.

Német csillagász
A 2. világháború után a göttingeni, majd a müncheni Max Planck Intézet asztrofizikai részlegét vezette. Jelentõsen hozzájárult az asztrofizika és a plazmafizika fejlõdéséhez. Legfontosabb eredményeként az üstökösök vizsgálata során feltételezte a napszél létezését. 1967-ben Bruce-éremmel, majd 1974-ben a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntették ki. A 73640 Biermann aszteroidát róla nevezték el.

Természetkutató, evangélikus lelkész
Teológiai tanulmányait Eperjesen, Pozsonyban és Halléban végezte. 1733-tól négy évig Jénában tanult. 1742-ben Bártfára hivták segédlelkésznek és november elsején avatta föl Ambrózy György szuperintendens Csetneken. Gyülekezete nemsokára rendes lelkésszé választotta. Pozsonyba 1762-ben került és itt mûködött haláláig. A berlini és jénai természettudományi társulatoknak volt tagja. Több munkája kéziratban maradt fent. Sokoldalú irodalmi mûködést fejtett ki.

Magyar születésû francia csillagász
Bécsben és Párizsban folytatott egyetemi tanulmányokat. 1870-ben a bécsi egyetemi obszervatórium asszisztense lett. 1875. július 11-én a bécsi obszervatóriumban munkálkodva egy új kisbolygót fedezett fel, amelynek a Protogeneia nevet adták. 1877-tõl a párizsi csillagvizsgálóban mûködött és a Bureau des Longuitudes fõkalkulátora volt. 1877-ben elnyerte a francia akadémia Vaillant-díját. Elsõsorban elméleti számításokkal, fõként a bolygók Nap körüli keringési idejének kiszámításával foglalkozott. Kutatásainak eredményeit különbözõ asztronómiai folyóiratokban és akadémiai kiadványokban tette közzé. Jelentõs eredményei vannak a kisbolygók ún. pályaháborgásainak kimutatásában. 1878-tól az MTA levelezõ tagja.

Premontrei fizikatanár, igazgató
Szombathelyen a premontrei rend gimnáziumában érettségizik, majd maga is felvételét kéri a rendbe. Teológiai tanulmányok után jelentkezik a budapesti tudományegyetemre, mennyiségtan-természettan szakra. Elsõk között veszik fel az Eötvös Kollégiumba, ahol Bartoniek Géza irányításával fõleg a fizika tanításának kérdéseiben mélyed el. Leghíresebb írása 1904-ben jelenik meg a fizika hazai középiskolai oktatásáról. Egyetemi tanulmányait befejezve Keszthelyen, majd Szombathelyen tanít, ahol 1907-tõl igazgatóként mûködik. Itt kezdi tanári pályáját Novobátzky Károly, a fizikát különös megbecsüléssel övezõ gimnázium egyik leghíresebb tanítványa Náray-Szabó István. 1933-tól tankerületi fõigazgató, 1935-tõl csornai prépost. (Dr. Radnai Gyula)

Bencés fizikatanár
Pannonhalmán Palatin Gergely, a budapesti tudományegyetemen pedig Eötvös Loránd és Fröhlich Izidor kedveltette meg vele a fizikát. A komáromi bencés gimnáziumban kezdett tanítani, majd Pannonhalmán a rendi tanárképzõben oktatta a kísérletezés rejtelmeire a leendõ fizikatanárokat, végül az esztergomi bencés gimmáziumban tanította a fizikát Fehér Ipoly pannonhalmi fõapát tankönyve alapján. 1910 után már nem tanított, lelkészként mûködött Tihanyban, Veszprémvarsányban és a balatonfüredi körtemplomban (Dr. Radnai Gyula)

Bányamérnök
Mérnöki diplomáját 1904-ben Selmecbányán szerezte. Nagybányán, majd a Zsil völgyében dolgozott. 1905-tõl Dorogon az Auguszt-akna vezetõje volt, majd 1911-tõl 28 éven keresztül a Salgó Rt. dorogi üzemeit vezette. 1933-ban Magyarországon elsõként nyerte el a bányamérnöki doktori fokozatot. A bányák víztelenítésének elméleti és gyakorlati szakértõje volt, cementálási eljárást talált fel a karsztvíz elzárására. Dorogi mûködése alatt az üzemek koncentrációja növekedett. Igazgatósága alatt Dorog városa dinamikusan fejlõdött, számos fontos középületet kiviteleztetett: községháza, világháborús emlékmû, bányakaszinó, iskola, óvodák, egyéb szociális létesítmények, templom, lakótelepek, sportlétesítmények. 1938-ban Budapesten a Salgó Rt. vezérigazgató-helyettese, 1943-tól vezérigazgatója lett. 1945 után szakértõként mûködött. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták. A vizsgálati fogság alatt meghalt a vele szemben alkalmazott módszerek következtében, bíróság elé már nem került. 1922 óta Dorog díszpolgára volt. 1990-ben róla nevezték el az újonnan épült dorogi lakótelepet, ahol 2003-ban emléktáblát avattak tiszteletére.

Francia szerveskémikus, ásványtudós
1854-ben került Charles-Adolphe Wurtz laboratóriumába, 1856-ban az országos bányászati fõiskola ásványgyûjteményének gondnokává nevezték ki. 1871-ben kezdett tanítani az École Normale-on, 1876-ban lett a Sorbonne ásványtanprofesszora, majd Wurtz 1884-ben bekövetkezett halála után ezt a pozíciót a szerves kémiai tanszék vezetésével cserélte föl. 1877-ben James Mason Crafts amerikai vegyésszel együtt felfedezte a ma Friedel-Crafts reakció néven ismert vegyi folyamatot. Részt vett a gyémánt mesterséges elõállítását célzó kísérletekben, tanulmányozta a kristályok piroelektromos tulajdonságait, kristálytani állandókat határozott meg, keton- és aldehidvegyületeket vizsgált.

Angol matematikus
A számelmélettel kapcsolatos utat törõ kutatásért ismert. Az Erdõs-Mordell egyenlõtlenség szépsége egyszerûségében rejlik. Segítségével több geometriai, illetve trigonometriai egyenlõtlenség megérthetõ, bizonyítható, Fontos eredmény L. J. Mordell tétele (1921): egy racionális együtthatós görbének van véges sok racionális koordinátájú pontja, melyekbõl az összes racionális pont megkapható.

Francia matematikus
1862-tõl az École Polytechnique és a Collège de France tanára volt. 1856-tól a párizsi Tudományos Akadémia tagja, és 26 éven keresztül titkára volt, majd 1884-tõl a Francia Akadémia tagja. A matematika számos területén alkotott, így a számelmélet, differenciálgeometria, valószínûségszámítás, a termodinamika, valamint a közgazdaságtan matematikai elmélete területén. Számos tankönyvet is írt. Prímszámokra vonatkozó sejtését, mely szerint minden 2-nél nagyobb egész szám, és annak kétszerese között van legalább egy prímszám, késõbb Csebisev bizonyította be. Több valószínûségszámítási paradoxon megfogalmazása is fûzõdik a nevéhez, valamint a közgazdaságtanban az oligopólium jellegû piaci magatartásra vonatkozó játékelméleti Bertrand-paradoxon.

Skót vegyész
Kekulével egyidõben állította fel a vegyértékre vonatkozó hipotézist és felállított egy molekulaszerkezeti elméletet a szénatomok kapcsolódására vonatkozólag, mely nagyon hasonlított a Kekulééhez, csak valamivel késõbb közölte. Elsõként vezette be a modern szerkezeti képleteket, az atomok közötti kötéseket vonalkával jelölve, elsõként szintetizált brómbenzolt és para-dibrómbenzolt, cikkére nem is figyeltek föl. Sohasem volt teljesen egészséges, de eredményeinek visszautasítása után fizikailag és szellemileg is lehanyatlott, haláláig visszavonultan élt.

Amerikai matematikus, statisztikus
Statisztikusként dolgozott a Bell Laboratories-nál az 1920-as és 30-as években. Könyvét, "A gyáripari termékek gazdasági minõség ellenõrzése" címû munkát a statisztikusok úgy tekintették, mint mérföldkövet a gyáripari termékek minõségének javítására irányuló erõfeszítések terén. Ellenõrzõ grafikonokat (közismertebb néven ellenõrzõ kártyákat) fejlesztett ki, amelyekkel idõben folyamatosan is nyomon követhetik a teljesítményt. Nevéhez fûzõdik a PDCA-ciklus alapjainak kidolgozása is.

Orvos, ideggyógyász, egyetemi tanár
Tanulmányait Budapesten, Berlinben, Párizsban és Londonban végezte. A budapesti elmekórtani klinikán, késõbb a Munkásbiztosító Pénztár idegszakrendelésén, majd 1915-tõl 17 éven át a Szent István Kórház idegosztályának vezetõ fõorvosaként mûködött. Kutató tevékenysége során a központi idegrendszer szifiliszes betegségeivel, az agydaganatokkal, a sclerosis multiplex-szel, a hiperkinézissel, valamint a traumás neurózisokkal foglalkozott. A háborús idegsérülések véleményezésének szakértõje volt. A gyógypedagógia területén a hazai logopédia tudományos megalapozójaként tartják számon. 1898-tól 1918-ig vezette a budapesti Dadogók és Hebegõk Gyógytanfolyamát. A gyógypedagógus (logopédus) szakemberképzés érdekében pedig a Gyógypedagógiai Tanítóképzõben pedagógusok, iskolaorvosok és egészségtantanárok számára beszédhiba-javításra felkészítõ kurzusokat vezetett.

Orvos, patológus, egyetemi tanár
1900-ban szerezte orvosi oklevelét, 1899-tõl a budapesti anatómiai és élettani intézetben mûködött. 1905-06-ban ösztöndíjjal külföldön tanult, 1917-ben a kórbonctan tanára az Állatorvosi Fõiskolán; 1918-1952-ig a pozsonyi, ill. a pécsi egyetemen a kórbonctan tanár, 1918-47-ben a törvényszéki orvostan megbízott elõadója. 1931-32-ben és 1945-46-ban az egyetem rektora. Jelentõs kutatásokat végzett a tuberkulózis, a szifilisz kórbonctana terén. Röviddel a treponema felfedezése után kimutatta azt a congenitalis syphilisnél májban. Elsõk között hangoztatta a leukémia daganat jellegét. Kiváló pedagógus volt, kitûnõ tanítványokat nevelt. Örökléstani, teratológiai és paleopatológiai kutatásokat végzett. Érdemeket szerzett a pécsi orvosi kar létesítése és megszüntetésének megakadályozása terén.

Német kémikus
Kémiát kedvtelésbõl tanult a porosz hadsereg mérnöki testületében, majd matematikát és filozófiát hallgatott a königsbergi egyetemen. Abban az idõben, amikor alapvetõ tudományos kérdés volt a vegyületek pontos összetételének, az egymással egyenértékû anyagmennyiségeknek a meghatározása, rendkívül nagyra tartotta a matematika szerepét a kémiában. Doktori disszertációjának a címe is az volt, hogy "A matematika alkalmazása a kémiában". Tõle származik a kémiai analitikai számításmód, a "szöchiometria" elnevezés.

Angol vegyész, gyáros
1801-ben felfedezte a nióbiumot, amelyet kolumbiumnak nevezett el - mert a British Múzeum gyûjteményében szereplõ, kolumbit nevû ásványban találta meg. Több ásvány viseli a nevét: az Ausztráliában felfedezett hatchettin vagy hatchettit és az Egyesült Államokban, North Carolinában talált hatchettolit. Apja halála után felhagyott az ásványtannal, és a családkocsigyártó vállalkozásában dolgozott.

Angol fizikus, kémikus, Nobel-díjas
A King William's College-ben tanult matematikát Cambridge-ben. 1885-ben fizikát tanult a Cavendish Laboratory-ban. 1886-tól 1909-ig Ausztráliában az Adelaide-i egyetem professzora, 1909-1915-ig a Leeds-i egyetem professzora, majd a londoni University College fizikaprofesszora volt. Miután Max von Laue felfedezte a röntgensugarak kristályokon való elhajlását, fiával, William Lawrence Bragg-gel együtt a kristályok szerkezetét derítették fel röntgensugarak segítségével, megalapították a röntgenkrisztallográfiát. Vizsgálataikhoz röntgenspektrométert szerkesztett, mellyel a röntgensugarak hullámhosszát mérték meg. Az 1. világháború alatt vízalatti hangterjedés méréseket végzett a tengeralattjárók helyzetének meghatározására. Röntgenkrisztallográfiai kutatásaik eredményéért 1915-ben fiával közösen fizikai Nobel-díjat kapott. A Nobel-díjak történetében ez az egyetlen eset, amikor apa és fia együtt részesült a díjban. 1920-ban lovaggá ütötték. 1935-ben a Royal Society elnökévé választották. 16 egyetem választotta díszdoktorává.

Kémikus, egyetemi tanár
1873-ban a kolozsvári egyetemre iratkozott be kémia-fizika szakos tanárjelöltnek. Itt doktorált, majd tanársegéd lett a Kémia Tanszéken. Mint tanársegéd állami ösztöndíjjal két esztendõt Münchenben töltött. A kolozsvári tanítóképzõ intézetben, és a kolozsvári egyetemen tanított, itt lett 1897-ben címzetes egyetemi tanár. 1898-1927-ig a budapesti Polgári Iskolai Tanítóképzõ Vegytani-ásványtani Intézet tanára volt. Kiváló oktató és egyéniségével példamutató nevelõ volt. Színvonalas elõadásain számos kísérletet mutatott be és órái anyagáról litografált jegyzetet készített, hogy segítse hallgatóinak felkészülését a vizsgára.

Amerikai kísérleti mag- és asztrofizikus, egyetemi tanár
Los Angeles híres mûegyetemén, a Caltech-en (California Institute of Technology) szerzett villamosmérnöki oklevelet, majd fizikából doktorált 1947-ben. Már egyetemistaként részt vett a Kellogg laboratóriumban nagyfeszültségû röntgencsövek építésében, itt barátkozott össze Thomas Lauritsennel, Charles Lauritsen szintén fizikus fiával. A Caltech Fizika-Matematika-Csillagászat részlegén kezdte kutató tanári pályáját, s itt mûködött egészen nyugdíjazásáig. Híresen jó tanár volt: 1959-ben jelent meg A modern fizika alapelvei c. tankönyve, majd végighallgatva másik barátja, Richard Feynman négy féléves kurzusát, vezette a hozzá tartozó számolási gyakorlatokat, és a magnófelvételek alapján õ foglalta írásba az elõadásokat. Közös barátjuk, Matthew Sands közremûködésével így készült el az 1960-as évek közepére a máig népszerû, Magyarországon "Mai fizika" néven megjelent "Feynman-sorozat", és Robert Leighton lett a társszerzõje az ezt kiegészítõ, feladatmegoldó kötetnek is. Kutató munkájában a legkülönbözõbb kutatási mûszerek tervezésével és építésével vívta ki kollégái elismerését. A kozmikus sugárzás magas légköri vizsgálatához készült ködkamrától kezdve a Nap mágneses terét leképezõ kamerákon át egészen az infravörös sugárzásra érzékeny teleszkópig minden alkotása "világszínvonalú" volt. A Marsra küldött Mariner szondák képeinek megbízható közvetítése céljából érzékeny, digitális TV rendszert fejlesztett ki. Családi élete is nevezetesen alakult: elsõ házasságából született Ralph fia volt az, aki írásba foglalta Richard Feynman visszaemlékezéseit, második házasságát pedig elhunyt barátja, Thomas Lauritsen özvegyével kötötte. (Dr. Radnai Gyula)

Ásványkémikus
A budapesti tudományegyetemen kémiát, matematikát és fizikát hallgatott. A középiskola tanári oklevél megszerzése után Bécsben tanult tovább. 1882-tõl haláláig mint vegyész az Magyar Nemzeti Múzeumban mûködött. Hazai és külföldi ásványokon kívül Krenner József Sándor által felfedezett számos új ásványt és sok régészeti tárgyat is elemzett. Több analitikai módszert tökéletesített és ásványok kémiai szerkezetének megállapításával is foglalkozott. Doelter bécsi egyetemi tanár Handbuch der Mineralchemie c. mûvének munkatársa volt. Számos tanulmánya és cikke a Földtani Közlönyben jelent meg.

Fõiskolai matematika- és fizikatanár
Iskoláit a Debreceni Református Gimnáziumban végezte. 1930-ban érettségizett. Matematikából kiváló volt, a Kömal eredményes feladatmegoldói közé tartozott. Tanárjelöltként Jakucs Istvánnál gyakorolt. 1935-ben szerezte meg matematika-fizika-kémia szakos tanári diplomáját. 1933-tól Debrecenben a Kísérleti Lélektani Intézetben gyakornok, majd díjtalan tanársegéd. Az 1937/38-as tanévben a Tanárképzõ Intézetben elõadó és óraadó a gimnáziumban. 1939-ben doktorált. Szele Tibor biztatta, hogy végezzen tudományos munkát is. Dávid Lajos egyik nem bizonyított állítását bebizonyította. 1939-ben kinevezték tanárnak a miskolci Református Leánygimnáziumba. 1941-ben pedagógia-filozófia szakos tanítóképzõ intézeti diplomát szerzett. Az 1950/51-es tanévben a Csalogány utcai tanítónõképzõben tanított pedagógiát és matematikát. Ebben az idõszakban a tanítónõképzõ még középiskolaként mûködött. 1949-1967 között a Budapesti Mûszaki Egyetemen volt docens, 1967-1970 Villamosenergiaipari Felsõfokú Technikum tanszékvezetõ tanára, 1970-1980 között a Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskolán fõiskolai tanár, 1980-ban ment nyugdíjba. Munkájának elismeréseképpen 1955-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1980-ban Kiváló munkáért kitüntetéseket kapta.

Fizikus, tudománytörténész, mûegyetemi tanár
1950-ben végzett az ELTE matematika-fizika tanár szakán. A filozófia szakot is elvégezte 1957-ben. 1959-ben tanársegéd a BME (akkor ÉKMüE) Kísérleti Fizikai Tanszékén, melyet Gyulai Zoltán akadémikus vezetett. Kandidátusi disszertációját 1969-ban védte meg. Felsõ éves közlekedésmérnök-hallgatóknak kvantummechanikát, relativitáselméletet tanított több évtizeden keresztül. 1975-ben nevezték ki tanszékvezetõnek. Az õ tanszékvezetése idején indultak el a kvantumoptikai kutatások. Egyetemi tanárrá 1981-ben nevezték ki. A tanszékvezetésrõl 1988-ban leköszönt. A BME egyik rektorhelyettese 1978-1987 között, sokat tett azért, hogy a BME-n létrejöjjön a Természet- és Társadalomtudományi Kar. Számos nemzetközi szervezet magyar nemzeti bizottságának volt tagja. 1996-tól a Gábor Dénes Fõiskolán az Alaptudományi Tanszék vezetõje lett. A Fõiskolán és a LSI Informatikai Oktatóközpontban a tudományos fõigazgató- helyettesi posztot is betöltötte. A Fizikai Szemlében számos cikke, recenziója jelent meg.

Német léghajótervezõ, feltaláló, katonatiszt
Katona volt, több háborúban vett részt, altábornagyi rangig vitte. Rendelkezési állományba helyezése után, 1891-ben kezdett a kormányozható léghajók problémájával foglalkozni. Számtalan kudarc után végül is siker koronázta próbálkozásait, Schwarz Dávid terveinek megvásárlásával és továbbfejlesztésével sikerült merev testû, kormányozható léghajót építenie. Elsõ eredményesen repülõ léghajója 128m hosszú volt, és 16 elválasztott gázzsákot tartalmazott. Két 16 lóerõs motor szolgáltatta a légcsavarokon keletkezõ húzóerõt, oldal- és magassági kormányaival már teljesen kormányozhatónak bizonyult. 1900-ban a Bodeni-tó feletti próbautakon 31km/óra sebességet ért el. Még megérhette léghajóinak az 1. világháborúban aratott harctéri sikereit is.

Angol csillagász, matematikus, kémikus
Kezdetben a jogot tanult, de 1816-ban apja Sir Frederick William Herschel hazahívta, hogy kitanulja a csillagászat mesterségét, a távcsõkészítést, és megkérte, hogy fejezze be munkáját. A kettõscsillagokkal kezdte, James South nevû barátjával két különbözõ távcsõvel észleltek, 1821-tõl 1823-ig 380 objektumot tartalmazó részletes katalógust állítottak össze. A 20 lábas távcsövet felújította, és újra átvizsgálta apja ködeit. 2306 objektumról adtak ki 18 katalógust a Philosophical Transactions-ban 1833-ban. Apja munkáját folytatva, 1833-ban a déli féltekére költözött, és a Jóreménység-fokánál alapított új csillagvizsgálóból a déli égbolt részletes felmérését végezte el. A cianotipia "cyanotype" eljárást 1842-ben Herschel írta le, azóta használják, mint pozitív fotóeljárási módot.

Amerikai orvos, amatõr csillagász
1857-ben szerzett orvosi diplomát a New York University-n. 1859-ben lett a New York-i Bellevue Kórház orvosa, 1874-ben pedig a New York-i Városi Egyetem orvoskarának dékánja. Õ volt az elsõ csillagász, aki már rendszeresen alkalmazta a fényképezés technikáját csillagászati megfigyelésekre. Maga tervezte távcsöveit, saját kezûleg csiszolta a tükröt, maga kísérletezte ki a fotoemulzió receptjét, és az észlelés elõtt maga kente az üveglapra a fényérzékeny réteget. Elsõsorban a csillagok színképeit kutatta. Spektroszkópiai kutatásának tiszteletére Henry Draper-katalógusnak nevezték el azt a kilenckötetes, több mint 225 000 csillag égi pozícióját, fényességet és színképtípusát tartalmazó katalógust, amelyet a Harvard College Observatory csillagászai hoztak létre. A csillagokat a színképükben látható sötét (abszorpciós) vonalak alapján osztályokba sorolták. A színképosztályozásnak ez a korai rendszere a Harvard-féle, vagy Henry Draper (HD) -színképosztályozás. Õ készített elõször fényképet egy csillag, a Vega színképérõl 1872-ben és egy csillagködrõl, az Orion-ködrõl 1880-ban. A ma használatos spektrál-klasszifikációs sémát a Harvard Obszervatóriumban Henry Draper által definiálták.

Német vegyész
Zürichben, Würzburgban és Lipcsében volt egyetemi tanár. Tanítványával, Alfred Wernerrel a nitrogénvegyületek sztereokémiáját vizsgálta. Felfedezte, hogy sok diazónium-vegyület só vagy bázis. A trifenil-metán festékek tanulmányozása során a spektrofotometria úttörõjévé vált. Kidolgozta a kémiai indikátorok egyik elméletét is. A savak disszociációját tanulmányozva kimutatta az oxóniumsó keletkezését, és arra következtetett, hogy a savas disszociáció a szolvatáció után megy végbe. Az elsõk között alkalmazott fizikai-kémiai módszereket.

Osztrák pszichiáter, ideggyógyász, Nobel-díjas
1880-ban a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Elõször egy ideig a bécsi pszichiátriai klinikán dolgozott. 1889-ben Krafft-Ebing utódaként Grazban, majd 1893-ban Bécsben lett egyetemi tanár, és a bécsi pszichiátriai klinika igazgatója. Munkássága több irányú volt, foglalkozott a pajzsmirigy kórtanával, a golyva jódkészítményekkel való megelõzésével, felismerte a kretenizmus és a pajzsmirigymûködés összefüggését. 1887-ben kiadott tanulmányában megfogalmazta, hogy egyes lázas betegségek az elmebetegségekre elõnyös hatást gyakorolnak. 1917-ben, a szifilisz harmadik fázisában lévõ, idegrendszeri tüneteket mutató betegek kezelése céljából bevezette a láz-terápiát. Maláriás betegek vérét juttatta be a betegek szervezetébe, az elõidézett lázroham enyhítette a betegség lefolyását, az idegrendszeri tüneteket. A fellépõ maláriát kininnel gyógyította. 1927-ben "a maláriaoltás jelentõségének felfedezéséért a progresszív paralízis kezelésében" indoklással orvostudományi Nobel-díjat kapott.

Norvég matematikus
1889-ben szerzett diplomát a University of Oslo-n és ugyanitt 1903-1922-ig professzor. 1894-ben lett a Norvég Tudományos Akadémia levelezõ tagja. 1916-1922-ig szerkesztette az Acta Mathematica folyóiratot. Alkalmazott matematikával foglalkozott. Az "algoritmus" szót Thue vezette be 1904-ben. A modern elméleti számítástudomány egyik fontos fogalma a formális rendszer, melynek bevezetése Thue nevéhez fûzõdik. 1909-ben jelent meg jelentõs munkája a Crelle's Journal-ban a számelmélettel kapcsolatban, amirõl Edmund Landau 1922-ben azt írta: "... a legfontosabb felfedezés az elemi számelméletben, amit én ismerek". Thue találta ki a semi-thue rendszert, és õ alkotta meg az elsõ logikai-matematikai modellt a nyelv számára.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1933-ban az Indiana állambeli Purdue University-n szerzett villamosmérnöki diplomát. 1938-ban a Harvard Egyetemen szerezte meg fizikai doktori címét. A második világháború alatt a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Sugárzástani Laboratóriumában dolgozott a mikrohullámú radar kifejlesztésén. A Sugárzástani Laboratórium fejlesztõ csoportjának vezetõje lett. Késõbbi tudományos munkájára nagy hatással volt Isidor Isaac Rabi. A háború után visszatért a Harvard egyetemi kutatásokhoz. 1945-ben munkatársaival felfedezte a mágneses magrezonanciát (NMR). Ez a technika az alapja a mágneses magrezonancia képalkotásnak (MRI), a 20. század egyik fontos orvosi diagnosztikai módszerének. Az NMR felfedezéséért 1952-ben megosztott fizikai Nobel díjat kapott Felix Blochhal. A csillagászatban is elért tudományos eredményeket, detektálta a semleges hidrogén atomok rádiósugárzását, melynek segítségével elõször váltak láthatóvá a Tejútrendszer spirálkarjai. Ez a megfigyelés segítette a rádiócsillagászat elindulását. Spin-echo relaxációs, mágneses relaxációs és negatív spinhõmérséklet (fontos volt a lézer kifejlesztésében) tanulmányaival termékenyen járult hozzá a szilárdtestfizikához is. Több tudományos társaság tagja volt.

Orosz matematikus
Matematika iránti érdeklõdését apja keltette fel, aki matematikatanár volt. Apját 1937-ben letartóztatták, és kivégezték, mint a "nép ellenségét". Ladizsenszkaja származása miatt számos hátrányt szenvedett, sikeres felvételi vizsgája ellenére sem vették fel a leningrádi egyetemre. A "tudományok doktora" címért 1951-ben benyújtott disszertációját csak 1953-ban, Sztálin halála után védhette meg. 1954-ben a leningrádi egyetem professzora és a Szteklov Intézet leningrádi Matematikai Fizika Laboratóriumának vezetõje lett. A Szovjetunió felbomlása után is Oroszországban folytatta munkáját, bár számos külföldi intézettõl kapott meghívást. Munkássága elsõsorban a parciális differenciálegyenletek, különösen a Navier-Stokes egyenlet vizsgálatának területén volt jelentõs. Fontos eredményei közé tartozik Hilbert 19. problémájának megoldása. Több külföldi akadémia választotta tagjává, számos kitüntetésben részesült.

Építész
Hild János építész fia. A bécsi Mûvészeti Akadémián tanult, majd apja mellett szerzett gyakorlatot. Apja halála után Itáliai tanulmányutat tett, majd építõmester lett. Legjelentõsebb mûvei az 1838-as nagy pesti árvíz után épültek fel. 1854-tõl Pest város építészének nevezték ki. A klasszicista építészet egyik legjelentõsebb hazai képviselõje, Pest klasszicista arculatának egyik megteremtõje volt. Számos egyházi épületet tervezett, legfontosabb mûvei az esztergomi bazilika és az egri székesegyház. A pesti Belvárosban ma is áll számos, általa tervezett mûemlék lakóház, így a Nádor utcában, Október 6. utcában, Váci utcában. A Budakeszi úton több klasszicista villa, így a sajátmaga számára épített villa is õrzi emlékét. Az õ tervei szerint kezdték építeni a pesti Szent István bazilikát, amelyet azonban Hild halála után Ybl Miklós tervei alapján fejeztek be.

Orvos, bõrgyógyász, egyetemi tanár
1861-ben avatták doktorrá. F. Hebrának, a modem dermatológia (bõrkórtan) egyik úttörõjének tanítványa volt. 1866-ban magántanár, 1875-ben professzor lett és 1879-ben Hebra utóda a bécsi Bõrklinika igazgatója. Fõleg a szifilisz és a rosszindulatú daganatok kutatása területén ért el maradandó eredményeket. Elsõként írta le a késõbb róla elnevezett Kaposi-szarkómát, azaz a láb- és karbõrön megjelenõ, éreredetû daganatos jelenséget. Ritka megbetegedés volt ez, azonban az elmúlt évtizedek folyamán gyakran hallunk róla a HIV és az AIDS esetekkel kapcsolatban. Kaposi sokat publikált, továbbá oktató jellegû írásokat is készített, egyetemi jegyzeteivel a dermatológia egyik legismertebb professzora volt.

Matematika- és fizikatanár, fõgimnázium igazgatója
A budapesti egyetemen szerzett diplomát, de anyagi okokból nem tudta elfogadni utána a felajánlott fizetésnélküli tanársegédi állást. 1893-ban került a kisújszállási református fõgimnáziumba tanárnak, ahol három év múlva igazgatónak választották. Közben 1895-ben sikeresen doktorált Budapesten a Fourier-sorokból. Kisújszálláson maga mellé vette unokaöccsét, a diák Móricz Zsigmondot, akinek a nagy református kollégiumokban szerzett keserves tapasztalatai után itt végre nyugodt, szeretetteljes környezetben sikerült leérettségiznie. Szeretve tisztelt nagybátyja emlékét az író késõbb "Légy jó mindhalálig" és "Forr a bor" c. regényeiben örökítette meg.

Elméleti fizikus
Budapesten a Szent István Gimnáziumban érettségizett. 1940-ben mind matematikából, mind fizikából elsõ helyezést ért el az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat tanulóversenyein, a mai Kürschák- és Eötvös-verseny elõdein. Az egyik legtehetségesebb Gombás-tanítvány volt, a számítástechnikai alkalmazások felé kanyarodott el, felismervén, hogy a hatvanas évek elejétõl kezdve a numerikus közelítõ módszerek elõtt új távlatok nyíltak. 1952-tõl az Egyesült Izzó kutató laboratóriumában, a Távközlési Kutatóintézet elméleti osztályán, a Vegyipari Egyesülés számítástechnikai osztályán, másodállásban pedig a KFKI Szilárdtestfizikai Osztályán dolgozott, és ért el figyelemre méltó eredményeket. Elsõnek kapta meg, 1950-ben, a Társulat Schmid Rezsõ díját.

Csillagász, fizikus
Budapesten, az ELTÉ-n tanult 1953-1958-ig. Az MTA Csillagászati Kutató Intézetének (Budapest, Svábhegy) munkatársa volt. Az Univerzum nagytéri szerkezetét megfigyelések alapján vizsgálta. A galaxishalmazok fejlõdésére, és az Univerzum tágulására vonatkozó elméleti kutatásokkal foglalkozott. Vizsgálatai jelentõs új szempontokkal gyarapították a galaxishalmazok és az Univerzum fejlõdésére vonatkozó nézeteinket. A Detre László-emlékérem díjazottja, a Nemzetközi Csillagászati Unio (IAU) Kozmológiai bizottságának tagja.

Német fizikus, optikus, csillagász
Árva gyerekként önképzéssel szerezte ismereteit. Egy szerencsés kimenetelû baleset hívta fel rá Miksa bajor választófejedelem, valamint Utzschneider figyelmét, a München melletti Benediktbeuern szekularizált bencés apátságában mûködõ optikai intézetet vezette. Fraunhofer 1818-ban az Intézet vezetõje lett. Fraunhofer számos mûszert és eszközt fejlesztett lencsék készítésére alkalmas üvegfajták elõállítására, valamint lencsék csiszolására. Különféle üvegfajták fényelhajlító tulajdonságait tanulmányozva homogén fény elõállítására törekedett. Õ találta fel a spektroszkópot, mellyel képes volt a fény hullámhosszát megmérni. Ugyancsak õ konstruálta meg a mikrométert is. A Nap színképének vizsgálata során fedezte fel a ma Fraunhofer-féle vonalaknak nevezett sötét vonalakat. Elsõként alkalmazta széleskörûen az optikai rácsot. Fölismerte azt is, hogy egyes elsõrendû csillagok színképe különbözik a Napétól. Ezzel a csillagászati spektroszkópia elindítója is lett. A dorpati csillagvizsgáló számára készített refraktor és a berlini obszervatórium számára készített heliométer korának technikai csúcsteljesítményei voltak. A müncheni Akadémia rendkívüli tagjának választotta.

Német fizikus
Kémiát és fizikát tanult Berlinben. Tanulmányai elvégzése után kémiát tanított a poppelsdorfi mezõgazdasági akadémián. 1864-ben a rigai mûegyetemre hívták. Ezután figyelmét mindinkább a fizika felé fordította. 1868-tól Grazban, majd 1876-tól a drezdai mûegyetemen a fizika tanára. Jelentõs eredményeket ért el az elektrosztatika kutatásának területén. Nevezetes találmánya a Schlieren fotográfiai eljárás, melynek segítségével lefényképezhetõ változó sûrûségû folyadékok áramlási képe. Az eljárást széleskörûen használják a repülõmérnöki vizsgálatokban a repülõgépek, illetve ûreszközök körüli légáramlások, lökéshullámok vizsgálatára. Szerkesztett higanyos légszivattyút és influenciagépet.

Osztrák jezsuita csillagász
1888-tól 1906-ig a washingtoni Georgetown College obszervatóriumának igazgatójaként dolgozott, majd X. Pius pápa a Vatikáni Obszervatórium igazgatójává nevezte ki. 1893-ban, a fényes és sötét nebulák (felhõk) átfogó katalógusának összeállítása közben kezdte el a sötét felhõk beható tanulmányozását, ezeket olykor Hagen-felhõknek nevezik. Hagen az ún. változócsillagoknak, vagyis a fényességüket periódusosan változtató csillagoknak is jelentõs kutatója volt. A változókkal kapcsolatos eredményei az Atlas Stellarum Variabilium (A változócsillagok atlasza; 1890-1908) lapjain jelentek meg.

Vegyészmérnök
A budapesti mûegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1917-ben, majd az egyetem szerveskémiai tanszékén volt tanársegéd Zemplén Géza mellett. 1918-1941 között a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában dolgozott különbözõ vezetõ beosztásokban. 1931-ben a szerves gyógyszerkészítmények kémiai technológiája c. tárgykörben lett egyetemi magántanár Szegeden. 1941-1945 között a Chinoin vezérigazgatója volt, 1946-1978 között a Kutatólaboratórium vezetõje. Emellett 1948-tól a BME-n a szerves kémiai alapmûveleteket adta elõ. 1971-ben Endrõdi utcai magánlaboratóriumát a Chinoinnak adományozta, lehetõvé téve ezzel a ciklodextrinek kémiája kutatását. Számos gyógyszer kifejlesztésében vett részt. A 2. viláhháború után fontos szerepe volt a hazai penicillingyártás megszervezésében, ezért kapott Kossuth-díjat. Nevéhez fûzõdik a cinkona alkaloidok rézkelátjainak a felfedezése és stabilitásuk összehasonlító vizsgálata. 1956-tól az MTA tagja.

Matematikus
A budapesti tudományegyetemen 1939-ben matematika-fizika szakos, 1942-ben vegyészi oklevelet szerzett. 1951-ben megszervezte a Villamosmérnöki Kar önálló matematikai tanszékét, ahol docens, 1960-1968 között tanszékvezetõ volt. Emellett 1952-1962 között az MTA Matematikai Kutató Intézet munkatársa, ill. osztályvezetõ, továbbá a Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskola tudományos tanácsadója.

Geológus
Oklevelét 1955-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerezte. A Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesztõ Intézethez került 1980-ban, ahol tudományos fõmunkatársi beosztásban dolgozott. A fiatal harmadidõszaki és a triász képzõdmények Ostracoda faunájának kitûnõ ismerõje volt. Különösképpen az alföldi pliocén rétegtannal foglalkozott. Munkája elsõsorban a szénhidrogén-kutató fúrások Molluszka és Ostracoda fauna tartalmának feldolgozására irányult, s emellett bekapcsolódott a Földtani Intézet alföldi térképezõ és alapfúrásainak vizsgálatába, és egyike a földtani térképsorozat néhány magyarázójának.

Flamand geográfus, kozmográfus, térképész
Eredeti családi neve Gerhard Kremer volt, a Mercator név családnevének latinos formája. Louvainban tanult teológiát, majd Gemma Frisiustól asztronómiát és matematikát. Rézmetszõként tudományos mûszereket és földgömböket készített. 1537-ben készítette el elsõ térképét Palesztináról. 1552-ben Duisburgban térképészeti mûhelyt nyitott. Vilmos Clèves-i herceg udvari kozmográfusa volt. Elkészítette Európa és a világ térképét, valamint számos ország térképét is. Munkájával új alapokra helyezte a térképészetet is. Az általa megalkotott és róla elnevezett Mercator-féle szögtartó vetületet a mai napig is használják.

Itáliai természettudós
Nem véletlenül nevezték el róla az elektromos feszültség mértékegységét: az elektromos kapacitás fogalmának bevezetésével õ tette világossá a feszültségnek az elektromos töltéssel való kapcsolatát, miközben fogalmilag is sikerült ezt a két mennyiséget világosan megkülönböztetnie egymástól. Gyakorlati érzéke is kiváló volt: õ találta fel az elektrofort, a belõle kifejlesztett kondenzátort, vagy a szalmaszál elektroszkópot, amit még a huszadik században is használtak az iskolákban. Legnagyobb jelentõségû találmánya az a fizikai-kémiai elven mûködõ áramforrás volt, amit õ nevezett el - tisztelete jeléül Galvaniról - galvánelemnek. Az egymásra helyezett és egymáshoz sorosan kapcsolódó galvánelemekbõl álló telepet már az õ tiszteletére nevezték el tudós kortársai Volta oszlopnak. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak tudóstársaik megbecsülését vívták ki maguknak, de akit korának nagyhatalmú politikai személyisége, Bonaparte Napoleon is nagyra értékelt. A páviai egyetem fizika tanszékén messze földön híres elõadásokat tartott. Szülõvárosában múzeum õrzi emlékét, itt állították ki egykori kísérleti eszközeit. Halálának századik évfordulóján 1927-ben Comoban az õ emlékezetére tartott nemzetközi konferencián fejtette ki Niels Bohr elsõ alkalommal a komplementaritás elvét, és itt mutatták be a tudományos világnak Jedlik forgonyát és dinamóját is. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus, fizikus, csillagász
Egyszerû család gyermeke, matematikai õstehetség, óriási ambícióval. Tehetségét d'Alembert karolta fel, õ segítette érvényesülését a tudomány világában. Laplace 22 évesen publikálta differenciálegyenletekkel és valószínûségelmélettel foglalkozó elsõ dolgozatait, melynek nyomán 24 évesen már a Francia Akadémia tagjává választották. A "francia Newton" - ahogy hazai méltatói elnevezték - hatásos matematikai módszereket fejlesztett ki a Naprendszer stabilitásának vizsgálatára, elméleti fizikai magyarázatot adott a Naprendszer keletkezésének Kant által felállított elméletére. Felvetette a fekete lyukak valamint a Tejúton túli távoli galaxisok létezésének lehetõségét is. Politikailag olyan republikánus volt, akinek tudományos tekintélyét Napóleon és a Bourbon ház is elismerte. A tudományban hajlíthatatlan, a politikában viszont túlságosan is hajlékony személyiségét ellentmondásosan ítélték meg kortársai. Az utókor számára tudományos eredményei a döntõk. (Dr. Radnai Gyula)

Természetrajz- fizika- és matematikatanár
Szlovák ajkú család gyermeke volt, a magyar nyelvet gyõri kisiskolásként sajátította el. Tudományos képzettségét Bécsben, majd a göttingeni egyetemen szerezte, 1807-ben a modori (ma Modra, Szlovákia) gimnázium rektora, 1817-tõl a pozsonyi Líceum tanára, ahol a fizikai mûszerek készítése mellett megvetette a Líceum természettani gyûjteményének alapjait. Csillagászattal, földrajzi helymeghatározással foglalkozott, 1822-ben Littrow bécsi csillagász felkérésére megállapította Pozsony földrajzi hosszúságát és részt vett a Buda-Bécs-München földrajzi hosszúságkülönbség pontos meghatározásában. Saját mûhelyében kísérleti eszközöket készített, az 1820-as években egy 3 majd egy 4 láb (900, ill. 1200 mm) gyújtótávolságú tükrös távcsövet csiszolt, amelyekkel tanítványainak és az érdeklõdõknek nyilvános bemutató estéket is tartott. Több tankönyvet és tudományos munkát írt latin nyelven. (Bartha Lajos)

Matematikus, feltaláló
Tanulmányait a pesti bölcsészkaron kezdte, de két év után mérnöki tanfolyamra ment. Az 1848-as szabadságharcban önkéntes tüzérként szolgált. A szabadságharc bukása után bebörtönözték, utána besorozták az osztrák hadseregbe. Itt elvégezte a hadmérnöki akadémiát. 1856-ban rakétatechnikával foglalkozva, tanulmányt írt a forgó hadirakétákról. Elõbb Selmecbányán, majd 1869-tõl Pozsonyban lett tanár és folytatta ballisztikai kísérleteit és számításait. Ezzel párhuzamosan a hidraulika is foglalkoztatta. Hajócsavar-mintapéldányát sikerrel alkalmazta a Lloyd angol hajótársaság. A gõzturbina alapelvének korai megfogalmazása is az õ érdeme. Foglalkozott a szélerõgépek kutatásával is. Magyarországon õ volt az elsõ, aki a repülõgép, illetve a kormányozható léghajó elméletével foglalkozott. 1872-ben kinevezték a kolozsvári egyetem matematika tanszékére, ahol haláláig mûködött. 1895-96-ban õ volt az egyetem rektora. 1861-tõl az MTA tagja.

Fizikus, villamosmérnök, feltaláló
Munka mellett érettségizett, a Magyar Wolfram Lámpagyárban dolgozott, majd a tudományegyetem matematika-fizika szakán végzett. 1934-tõl a nagytétényi polgári iskola tanára, majd az egyetemen díjtalan tanársegéd, 1937-tõl a Geofizikai Intézet kutatója. 1939-ben a Dial Telefonkereskedelmi RT mûszaki tisztviselõje, késõbb helyettes mûszaki vezetõje lett. 1945-tõl a vállalat mûszaki vezetõje, 1949-tõl a Geofizikai Intézet igazgatója. 1951-ben a Mûszeripari Kutató Intézet igazgatója is, 1952 és 1969 között a Távközlési Kutató Intézet vezetését látta el. 1955-1956-ban a Mûszaki Fejlesztési tanács titkára volt. Fõ kutatási területe: az információelméleti rendszertechnika, a távközlési hálózatok és csatornák, a mikrohullámú teljesítménymérés kérdései. 1950-es évek végén feltalálta az "Address Code" telefonközpontot, amely egyes kutatók szerint az Internet (pontosabban a katonai Arpanet) elõzményének tekinthetõ.

Holland természettudós
Leidenben tanult, 1718-ban szerzett orvostudományi doktorátust. Ezután Londonban Isaac Newton tanítványa volt egy évig. 1719-1723 között Duisburgban volt a matematika, majd az orvostudomány professzora, itt Fahrenheittel dolgozott együtt. 1723-tól 1739-ig Utrechtben, majd Leidenben volt professzor. Könyveivel hozzájárult Newton tanainak Európában való elterjesztéséhez. Õ találta fel az elektromos töltés tárolására alkalmas ún. leideni palackot. Más berendezéseket is készített, többek között pirométert.

Francia fizikus, matematikus
1847-tõl a párisi Lycée St. Louis fizikatanára volt. 1874-ben a Chambéry-i akadémia, 1875-1879-ig pedig a Besançon-i akadémia rektora volt. Munkássága fõképpen az általános rezgéstan és a hangtan területe. Legismertebb eredménye a róla elnevezett Lissajous-görbék elõállítása. Ezek két egymásra merõleges rezgés eredõjeként adódnak. A görbék alakja a frekvenciák arányától függõen változik.

Brit fiziológus, Nobel-díjas
1876-ban a St. Thomas's Hospital-ban kezdte orvosi tanulmányait. 1879-tõl Cambridge-ben Michael Foster irányítása alatt tanult élettant. 1883-ban Cambridge-ben anatómiai, a St. Thomas's Hospital-ban pedig szövettani demonstrátor lett. A következõ évben teljes jogú tagjává vált a Királyi Sebészeti Kollégiumnak, 1884-1885-ben pedig Friedrich Goltz laboratóriumában dolgozott Strassburgban. 1885-ben megkapta cambridge-i diplomáját és 1886-ban tagjává vált a Királyi Orvosi Kollégiumnak. 1895-ben a Liverpooli Egyetem élettanprofesszorává nevezték ki. 1913-ban meghívták az oxfordi egyetemre az élettan professzorának, és egészen 1936-os nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Kezdetben antitoxinok tanulmányozásával foglalkozott, majd az emberi reflexeket kezdte tanulmányozni. Pavlovhoz hasonlóan a feltételes reflexet írt le. Ezt követõen az idegsejtek mûködését kutatta, munkájáért Sir Edgar Adrian-nal megosztva fiziológiai-orvosi Nobel-díjban részesült.

Svájci fizikus, asztrofizikus
Tanulmányait a Strasbourg-i egyetemen végezte. 1907-tõl a müncheni Mûszaki Fõiskola fizikai-meteorológiai tanszékén oktatott. 1920-tól a Bajor Tudományos Akadémia tagja volt. Munkássága során az asztrofizika termodinamikai, aerodynamikai és hidrodinamikai problémáival foglalkozott. Legfontosabb eredményeit a gázgömbök egyensúlyi állapota és sûrûség-eloszlása elméletének kidolgozásával érte el. 1907-ben megjelent könyve a csillag belsõ szerkezetére vonatkozó elméletek fontos kiinduló mûvévé vált. A német nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után, 1933-ban nyugdíjba vonult és visszatért Svájcba. Nevéhez fûzõdik a Lane-Emden egyenlet. Egy, a Hold túlsó oldalán található krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Amerikai fizikus
1939-ben a princetoni egyetemen B. Sc. fokozatot és 1941-ben a rochesteri egyetemen Ph. D. fokozatot szerzett. 1941-ben kezdte kutatásait az Massachusetts Institute of Technology (MIT) sugárzási laboratóriumában. 1946-ban a Princetoni Egyetem oktatója lett, és 1975-ben kinevezték Albert Einstein természettudományi professzorrá. Mikrohullámú áramkörökre alapozott eszközöket és radarrendszereket talált fel, köztük az egyimpulzusú és a koherens impulzusú radart. 1944-ben egy mikrohullámú radiométert fejlesztett ki. A következõ tíz évben nagy figyelmet fordított a mikrohullámú spektroszkópiára, kiterjedt vizsgálatokat végzett az alapvetõ sugárzási folyamatokkal kapcsolatban. Eredményei vezették el ahhoz az elmélethez, amelyet gyakran a koherens sugárzás kibocsátása elsõ kvantumelméleti leírásának tekintenek. Az 1960-as években a gravitáció foglalkoztatta, kísérletileg ellenõrizte az ekvivalenciaelvet. Ilyen célú, nagy pontosságú kísérleteket elõször Eötvös Loránd végzett. Dicke az Eötvös-féle kísérlet pontosságát ezerszeresére növelte. Dicke és Brans olyan gravitációelméletet dolgozott ki, amelyben az univerzum tágulásának eredményeként a gravitációs állandó valójában nem állandó.

Építész
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte 1924-ben. Ezután az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) alkalmazottjaként számos egészségügyi épületet tervezett, ill. irányította építését, megszervezését. Az egészségügyi építkezésekbe bevont olyan számottevõ modern építészeket, mint Molnár Farkas és Gerlóczy Gedeon. A Városépítési Tervezõ Intézet (BUVÁTI) igazgatójaként dolgozott 1960-ig. Ybl-díjat kapott 1958-ban.

Német fizikus, hidraulikai mérnök
Königsbergben Besseltõl matematikát és asztronomiát tanult. 1816-ban Kulmban teljes napfogyatkozást észlelt. 1826-ban Pillauban révépítõ felügyelõ. 1831-ben az építési bizottság tagja lett és késõbb a tüzér- és mérnökiskolán s az építészeti akadémián vizépítészetet adott elõ. 1854-1856-ig az akkori Admiralitásnál a Jade mellett a hadikikötõ építésének terveivel és elõkészítésével, késõbb pedig annak kivitelezésével foglalkozott 1869-ben. Országos fõépítészeti igazgató lett. Nevéhez fûzõdik az egyenletes keresztmetszetû csõben áramló közegre vonatkozó Hagen-Poiseuille-törvény.

Skót születésû amerikai tudós, fiziológus, feltaláló
Nem járt sokáig iskolába, autodidaktaként tett szert nagy mûveltségre. 1871-ben Amerikába költözött és a bostoni egyetem professzora lett. Az örökletes süketséggel kapcsolatos vizsgálódásai során hallásjavító készülékekkel kísérletezett. 1876-ban szabadalmat kapott találmányára, a telefonra, amit be is mutatott a philadelphiai Centenáriumi Kiállításon. 1877-ben megalapította a Bell Telephone Companyt, amely 1885-tõl American Telephone and Telegraph Co. (AT&T) néven fejlõdött multinacionális vállalattá. Bellnek voltak más találmányai is például az otthoni légkondicionálás, ami hozzájárult a légi közlekedési technológia fejlõdéséhez, feltalálta a fotofont, grafofon néven tökéletesítette a gramofont. Foglalkozott süketnémák tanításával, nagyméretû, emberek szállítására is alkalmas sárkányok és szárnyashajó kifejlesztésével, hangdetektorral és még állattenyésztéssel is. 1898-ban a National Geographic Society elnöke lett. Egyik alapítója Science magazinnak.

Geofizikus, mineralógus
Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. 1884-1894-ig a budapesti mûegyetem ásvány- és földtani tanszékén volt tanársegéd. 1895-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány és Õslénytárához került. 1922-tõl 1932-ig az igazgatója volt. 1930-ban a Földtani Társulat Szabó József-emlékéremmel tüntette ki. Vizsgálta a pirit magyarországi elõfordulásait. Új ásványt is leírt, a lelõhelyérõl elnevezett Gömör vármegyei vashegyitet. 1904-tõl az MTA tagja.

Fizikus, fõiskolai tanár
1951-ben a Központi Fizikai Kutató Intézet Spektroszkópiai Osztályára nevezik ki. Elõbb a Molekulaspektroszkópiai Csoportot vezeti, majd az osztály vezetõhelyettese lesz. Munkatársaival kísérleti molekulaspektroszkópiai kutatásokat végez, az optika, a relativitáselmélet és a kvantummechanika alapkérdéseivel foglalkozik. A kutatások mellett marad ideje a hazai tudományos közéletben való aktív részvételre, oktatásra, fiatal munka­társai képzésére, könyvírásra. 1963-ban az egri Tanárképzõ Fõiskolára kerül, ahol a Fizikai Tanszék vezetõjeként tevékenykedik további 13 éven át. Az egész magyar fizikaoktatás számára nagy nyereség Budó Ágostonnal együtt írt kísérleti fizikai kötete. Halála után róla nevezték el a Heves megyei középiskolai fizikaversenyt.

Fizikus
Berlinben, majd 1936-tól Angliában (London, Manchester) és Írországban (Dublin) vált a kozmikus sugárzás elismert szakértõjévé. 1950-ben hazatért, és az MTA tagja, tanszékvezetõ egyetemi tanár, majd késõbb a KFKI igazgatója és az MTA alelnöke lett. A kozmikus sugárzási kutatások hazai fejlesztése és irányítása mellett a fizikai optikai kutatások terén is nemzetközileg jegyzett eredményeket ért el (egy fotonos interferenciakísérletek). Ezek mellett elsõsorban a kvantumfizika hidrodinamikai modellje, a relativitáselmélet alapvetõ kérdései, valamint a méréskiértékelés általános problémaköre foglalkoztatta. (Király Péter)

Belga matematikus és fizikus
Jelentõs eredményeket ért el a differenciálegyenletek, a halmazelmélet, az approximációelmélet és a számelmélet körében. 1896-ban Hadamardtól függetlenül bizonyította be a prímszámtétel néven ismert tételt, melyre 1949-ben Selberg talált elemi bizonyítást.

Amerikai fizikus
A Franck-Condon-elv egyik névadója. Kvantummechanikai módszereket alkalmazott az atomok és atommagok tulajdonságainak feltárására. A II. világháború alatt fontos szerepe volt az atomenergia-termelés, valamint a radar kifejlesztésében. 1943-ban segített J. Robert Oppenheimernek, hogy összetoborozzák azt a csoportot, amely kifejlesztette az elsõ atombombákat az új-mexikói Los Alamosban. 1946-ban tanácsadója volt annak a szenátusi bizottságnak, amely az Atomenergia Bizottságot létrehozó törvényt készítette elõ. Az atomenergia civil ellenõrzéséért folytatott küzdelem reakciójaként sok támadás érte a képviselõház Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsága részérõl, amelynek tagjai a civil ellenõrzés egyik legerõsebb ellenzõi voltak. 1945 és 1951 között Condon a Nemzeti Szabványügyi Hivatal igazgatója volt, elnöke lett az Amerikai Fizikai Társaságnak 1946-ban és az Amerikai Tudományfejlesztési Társaságnak 1953-ban. 1966-ban a légierõ a repülõ csészealjakat vizsgáló program igazgatásával bízta meg, ebbõl született a Condon-jelentés.

Orvos, patológus, sebész, hisztokémikus
A budapesti tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett 1928-ban. 1928-tól patológus az I. sz. Kórbonctani Intézetben, 1932-tõl a III. sz. sebészeti klinikán díjtalan mûtõorvos, majd tanársegéd. 1938-ban az USA-ba ment. Elõször egy magánkórházban dolgozott. Patológusként még ugyanabban az évben a chicagoi egyetemen Assistant in Medicine lett. 1943-ban az egyetemtõl Doctor of Philosophy fokozatot kapott. 1949-ben a mellkasi betegségek tárgykörének belgyógyász professzora lett. 1950-ben alapvetõ szerepe volt a Hisztokémiai Társaság megalapításában. 1956-ban a chicagoi egyetemrõl Kaliforniába, a Palo Alto Medical Center and Medical Research Foundation-be ment át, s itt dolgozott haláláig. Több tudományos társaság tagja volt. Kezdetben a csont speciális szövettani szerkezetét vizsgálta, de kutatásainak fõ tárgya a hisztokémia lett. E téren vált világhírûvé. A rácsrostrendszer kutatásának róla elnevezett eljárása a Gömöri-féle ezüstimpregnációs módszer.

Magyar származású osztrák feltaláló, gépészmérnök
1926-ban végzett a bécsi Mûszaki Egyetemen. 16 éves korában jelentette be elsõ szabadalmát, és 1925-ben elkészített egy "népautó" terveit, amelynek legfontosabb jellemzõi: központi csõalváz, léghûtéses, boxer elrendezésû négyhengeres négyütemû farmotor szokatlanul rövid (ma biztonságinak nevezett) kormányoszlop. 10 évvel késõbb ez az alapja Ferdinand Porsche Volkswagen terveinek. Fiatal mérnökként Bécsben az Austro-Fiatnál, majd 1930-34 között Frankfurtban az Adlernél karosszéria-konstruktõrként tevékenykedett. Rövid berlini és Párizsi kitérõ után 1939-tõl haláláig hû marad a stuttgarti Daimler-Benzhez. 1961-tõl a távlati személygépkocsi-fejlesztési osztály vezetõje, 1965-tõl fõmérnök. Több mint 2500 találmányát szabadalmaztatta. A passzív biztonság alapvetõ fogalmai, köztük a biztonsági kormányoszlop, a süllyesztett ablaktörlõlapát, az oldalsó ütközésvédelem, a formatartó utastér és tervezett deformációjú kocsiorr és -far az õ nevéhez fûzõdnek. Ma már minden személyautó kialakításakor figyelembe veszik a Barényi-féle passzív biztonsági irányelveket. Munkásságát megbecsülték. 1994-tõl az Automobilizmus Híres Emberei Csarnokában 150 kiválóság között ismertetik tevékenységét.

Flamand matematikus
A leghíresebb könyve "Theoremata de centro gravitatis partium circuli et ellipsis" (1632), amelyben elõször határozta meg egy körcikk súlypontját.

Orosz fizikus
A strasbourgi egyetemen doktorált fizikából 1891-ben. Hazatérve a moszkvai egyetem fizika professzora volt. 1911-ben, tiltakozva a közoktatási miniszter intézkedései ellen, nyugdíjba vonult. Lebegyev hozta létre az elsõ orosz fizikai iskolát. Az elektromágneses hullámok kísérleti vizsgálatával foglalkozott. Elsõként mérte meg fény nyomását. Ezzel elsõként adta Maxwell elektromágnességre vonatkozó elméletének kísérleti igazolását. Nevét az Orosz Tudományos Akadémia fizikai kutatóintézete viseli Moszkvában.