Orvos, sebész, kórházigazgató, mûgyûjtõ
Középiskoláit Aranyosmaróton és Budapesten végezte. Orvosi diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán szerezte, e mellett operaéneklést is tanult a Zenemûvészeti Fõiskolán. Diplomája megszerzése után rövid ideig a budapesti Új Szent János kórházban, majd a szombathelyi megyei kórházban sebészként dolgozott. 1942-1943-ban frontszolgálatot teljesített. 1945-tõl elõbb Celldömölkön, majd 1946-tól ismét Szombathelyen, az Emberbaráti Egylet kórházában mint igazgató sebész fõorvos folytatta orvosi munkáját. 1950-tõl politikai okokból alacsonyabb beosztásba helyezték, a Vas megyei kórházban adjunktusként gyógyított a tüdõsebészeti osztályon. 1956-tól a cipõgyár üzemorvosa volt. Orvosi munkája mellett jelentõs magángyûjteményt hozott létre, ezt 1968-ban, nyugállományba vonulása után Vas megyének és Szombathely városának adományozta. 1971. október elsején nyílt meg a gyûjtemény kiállítóhelye, a Smidt Múzeum, amelynek õ volt elsõ igazgatója.

Angol matematikus, tanár, feltaláló
Az Eton College-ban kezdte tanulmányait, ahol apja "írásmester" volt. Késõbb a "King's College, Cambridge" diákja és "fellowship"-kedvezményezettje lett 1603-ig. A matematika mellett latin költeményeivel is remekelt. Miután pappá szentelték, hamarosan Alburyben lett iskolamester. Megházasodott, és idõvel 12 gyermeket nevelt. A matematika kiváló tanáraként szerzett hírnevet; Newtonra is nagy hatással volt. Õ használta elõször a "sin" és "cos" rövidítéseket, továbbá az "x"-et szorzásjelként. (Joggal volt rá dühös Leibniz, hiszen ez a jel az ismeretlen jelével könnyen összetévesztõdik.) A logarléc és logartárcsa társfeltalálójaként is tiszteljük; ma az õ nevét viseli a számolóeszköz-történeti társulat. (Hujter Mihály)

Statisztikus, geográfus, tanár
Tanulmányait Késmárkon és Pozsonyban végezte. 1792-tõl 1794-ig a jénai egyetemen folytatta. Hazatérte után Csetneken, majd Lõcsén, Besztercebányán, Sopronban és Karlócán tanított. 1825-tõl a sárospataki kollégiumban, 1830-tól a szarvasi gimnáziumban tanár, természetrajzot, gazdaságtudományt és irodalmat tanított. 1838-ban nyugalomba vonult. Több értekezése jelent meg a Felsõ-magyarországi Minervában. 1834-tõl az MTA tagja.

Matematikus, egyiptológus, orientalista, régész
Kezdetben matematikát és csillagászatot tanult a bécsi egyetemen, azonban késõbb, a kronológia tanulmányozása kapcsán az ókori keleti népek történetével kezdett foglalkozni. 1878-tól 1888-ban a Magyar Háromszögméreti Számító Hivatal segédmérnöke, illetve mérnöke volt. Több munkája foglalkozik az ókori népek csillagászatával, valamint történelmi idõpontok csillagászati meghatározásával. Alapvetõk az ókori naptárszámításra és a "csodák"-nak leírt jelenségek csillagászati értelmezésére vonatkozó vizsgálatai. Összefoglaló tanulmányokat közölt az egyiptomi és mezopotámiai csillagászatról.

Amerikai orvos, feltaláló
Orvosi tanulmányait New York-ban folytatta. 1833-ban Apalachicola-ban, Floridában telepedett le. Az orvosi gyakorlat mellett számos tisztséget viselt a város vezetésében. 1841-ben a városban kitört a sárgaláz. A betegség leküzdése érdekében polgármesterként sokat tett a környezõ mocsarak lecsapolásáért. A városi kórház vezetõjeként szerzett tapasztalatai alapján a sárgalázas betegek gyógyításában a hûtést tartotta megfelelõ gyógymódnak. A kórházban kiépítette a jégtáblák hûtõhatásán alapuló szellõztetési rendszert. Jégkészítõ gépet szerkesztett, 1851-ben kapott rá szabadalmat. Floridában ma is Gorrie-t tekintik a légkondicionálás atyjának.

Angol biológus
Orvosi diplomát szerzett. 1846-1850 között egy Csendes-óceáni kutató expedícióban hajóorvosként vett részt, ez idõ alatt kiterjedt kutatásokat folytatott a tengeri élõ szervezetek körében. 1854-tõl 1885-ig Londonban a Royal School of Mines tanára volt. Darwin "A fajok eredete" c. mûvének megjelenése után a darwini elmélet egyik elsõ támogatója és képviselõje lett. Számos biológiai és paleontológiai vizsgálattal támasztotta alá Darwin elméletét. Nevezetes, nagy figyelmet keltõ vitát folytatott Oxford püspökével az elméletrõl. Biológiai kutatásainak eredménye a madarak osztályozásához való hozzájárulás. Sokat tett az oktatás modernizálásért Nagy-Britanniában.

Orvos, elme- és ideggyógyász, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte. Miután ideggyógyászatból szakorvosi képesítést szerzett, Sántha Kálmán mellett végzett neuropathológiai és klinikai neurológiai munkát. 1950-ben az Angyalföldi Elmegyógyintézet igazgatóhelyettes fõorvosa lett. Koholt vádak alapján 1951-tõl 1954-ig börtönbüntetést szenvedett. 1954-ben rehabilitálták. Az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben neuropathológiai laboratóriumot szervezett. 1969-ben az Orvostovábbképzõ Intézet neurológiai tanszékének vezetõjeként egyetemi tanári kinevezést kapott, emellett az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet fõigazgatói munkáját is ellátta. Jelentõs volt a klinikai neuropathológia, a lassú vírusbetegségek, a szenilis bántalmak, az alkoholizmus területén kifejtett munkássága, amelyet nemzetközi figyelem is kísért. 1982-tõl az MTA tagja.

Fizikus, egyetemi tanár
1945-ben a szegedi egyetemen matematika-fizika szakos oklevelet szerzett, s még abban az évben doktorált. 1942-ben az elméleti fizikai tanszék munkatársa lett, ahol 1946-ig dolgozott. 1946-tól a budapesti mûszaki egyetem kémiai-fizikai intézetében, majd a debreceni tudományegyetem orvosfizikai intézetében végezte kutatásait. 1952-ben a szegedi egyetem elméleti fizikai tanszékének tanszékvezetõ docense lett. Tagja volt az MTA Fizikai Bizottságának és Atomhéjfizikai Albizottságának. Kezdetben kvantummechanikával és az atomfizikai többtestproblémával foglalkozott, ahol a Gombás-iskola módszereit fejlesztette tovább. Késõbb a differenciálgeometrián alapuló fizikai térelméleteket vizsgálta. Foglalkozott a fluoreszcens molekulák színképvizsgálatával s a tér-idõ kérdéskörével is. Mintegy 70 tudományos publikációja jelent meg.

Francia matematikus
Apja nyomdász volt, aki korán meghalt. Kiváló tanulóként ösztöndíjat kapott, így be tudta fejezni tanulmányait. Elõször vidéki egyetemeken tanított, majd 1912-ben a párizsi Collège de France professzora lett. 1922-ben a francia, 1924-ben pedig az angol akadémia választotta tagjának. Borel, Baire, Jordan és Peano munkásságára támaszkodva 1901-ben bevezette a Lebesgue-mérték és erre építve a Lebesgue-integrál fogalmát, amely a modern analízis egyik legfontosabb fogalma. Riesz Frigyes az elsõk között volt a Lebesgue-integrál fogalmának továbbfejlesztõi között.

Német matematikus
1836-tól Berlinben Dirichlet tanítványa volt, 1839-tõl Königsbergben Besselt, Neumannt és Jacobit hallgatta. 1843-ban szerzett doktori fokozatot Jacobi irányításával. 1846-1847 telén Párizsban Liouville elõadásait hallgatta. 1848-ban a berlini egyetemen habilitálták. 1856-ban Berlinben az akadémia tagja lett, és a Crelle által alapított Journal für die Reine und Angewandte Mathematik szerkesztõje. Gauss kutatásait folytatva a számtani-mértani középpel kapcsolatban ért el jelentõs eredményeket. További fontos eredményeket a hiperelliptikus függvények elméletével, a lánctörtkifejtéssel és a gráfelmélettel kapcsolatban ért el.

Dán matematikus
Egyetemi matematikai tanulmányai után biztosítási matematikusként dolgozott egy nagy biztosítóintézetnél. 1884-ben saját biztosítási céget alapított. Habár sohasem oktatott egyetemen és így nem voltak tanítványai, publikációi és a dán matematikai társaságban tartott elõadásai révén hatással volt korának matematikai kutatásaira. Elsõsorban valószínûségszámítási problémákkal foglalkozott, de jelentõs eredményeket ért el a számelmélet területén is, a Riemann-féle zéta függvény vizsgálatában. A numerikus módszerek területén nevéhez fûzõdik a Gram-Schmidt-féle ortogonalizációs eljárás.

Angol fizikus, csillagász
A modern spektroszkópia jelentõs mûvelõje. Tanulmányait a londoni Imperial College-ben végezte, Sir Norman Lockyernek, a csillag-színképelemzés úttörõjének tanítványa. A Dél-Kensingtoni csillagvizsgálóban elsõként mutatta ki, hogy a napfoltok a környezetüknél alacsonyabb hõmérsékletûek (1903). Elõször sikerült az alacsony hõmérsékletû csillagokban molekulák, így titánium-oxid jelenlétét kimutatni. Az üstökösökben a szén-monoxid jelenlétért állapította meg, Hat teljes napfogyatkozást figyelt meg, és megtalálta a felsõ naplégkörben a magnézium-hidrid vonalait. (1907). A Bohr-atommodell korai alkalmazójaként a Nap légkörben az ionizált hélium megfigyelésébõl levezette a proton-elektron tömegarányát. 1927-ben a Royal Society Yarrow professzoráva nevezték ki. Jól áttekinthetõ, világos kézikönyveibõl nemzedékek tanultak. A Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel (1915), a Royal Society a Királyi Éremmel (Royal Medal, 1918) az USA Nemzeti Akadémiája a Henry Draper éremmel jutalmazta. (Bartha Lajos)

Angol matematikus, fizikus
Cambridge-ben tanult. Meteorológusként dolgozott, e minõségében a folyadékok és a levegõ turbulens áramlásával foglalkozott. Az 1. világháború alatt a légierõnél teljesített szolgálatot, többek között repülõgépalkatrészeken végzett anyagfáradási vizsgálatokat. A háború után Cambridge-be tért vissza. Mindössze néhány évig oktatott, utána csak kutatással foglalkozott. A folyadékok mechanikájával kapcsolatos jelentõs eredményeinek fontos alkalmazásai vannak az oceanográfiában és a meteorológiában. Ugyancsak fontos eredményeket ért el a kristályokban fellépõ diszlokációkkal kapcsolatban.

Természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus
Tanulmányait Miskolcon, majd 1853-ban a bécsi politechnikumban végezte. Érdeklõdése a természettudományok felé vezette és sorsdöntõ volt számára Bécsben K. Brunner von Wattenwyll irányítása, aki az entomológiában adott neki elsõ indítást. 1864-ben került kapcsolatba a muzeológiával: ekkor lett Brassai Sámuel keze alatt konzervátor Kolozsvárott és lerakta a késõbb híressé vált állattani gyûjtemény alapját. A Természettudományi Társaság felfigyelt tudományos munkásságára és megbízást adott a hazai pókfauna megírására. Ez indította alapvetõ tudományos mûvek megírására. 1875-ben az Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában kapott állást, és 1877-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. 1888-ban madártani tanulmányutat tett Norvégiában. 1891 után írta nagy jelentõségû mûveinek egész sorát. Nevéhez fûzõdik többek között a Magyar Ornitológiai Központ létrehozása 1893-ban, az Aquila folyóirat megindítása és a millenniumi kiállítás néprajzi anyagának rendezése.

Francia csillagász
1751-tõl a Delisle által alapított párizsi obszervatóriumban Delisle mellett dolgozott. Elsõsorban üstökösök megfigyelésével foglalkozott, 1761-ben az obszervatórium igazgatója lett. Nagyszámú üstököst fedezett fel. Ezek megfigyelése közben észlelt számos ködfoltot, ún. mélyég-objektumot, amelyek az üstökösökkel esetlegesen összetéveszthetõk és ezért azok megfigyelését zavarják. Ezeknek az objektumoknak az adatait a róla elnevezett, ma is használatos Messier-katalógusban foglalta össze. 1770-tõl a Francia Tudományos Akadémia tagja volt.

Francia feltaláló
Matematikát, fizikát és mechanikát tanult. Testvérével Jacques-Étienne Montgolfier-rel kezdetben szorgalmas kispolgári életet éltek, idejüket az apjuktól örökölt papírgyár vezetése töltötte ki, de Joseph már ekkor találékony újítónak bizonyult. A testvérek mûkedvelõ fizikusként kísérletezni kezdtek. Fõként a repülés foglalkoztatta õket. A testvérpár elõször a Cavendish által akkor felfedezett, a levegõnél könnyebb hidrogénnel próbálkoztak. Mivel azonban az új gáz nagyon gyúlékonynak bizonyult, a meleg levegõ felé fordultak. Már hallottak Benjamin Franklin kísérleteirõl, úgy gondolták, hogy a füstnek elektromos tulajdonsága van, azért száll felfelé. Az elsõ mûködõ hõlégballont a Montgolfier testvérek készítették. Több sikeres kísérlet után az elsõ ember által végrehajtott szabad repülést 1783. november 21. hajtották végre. A levegõ melegítéséhez szalmát és gyapjút égettek a ballon szája alatt. A ballon 25 perc alatt 10 km távolságra repült. A testvérek találmányukért jelentõs elismerésben részesültek, 1783-ban a Francia Akadémia tagjai lettek. Joseph alkotta meg a hidraulikus kost.

Orvos, India utazó
Eredetileg jogi pályára készült és ügyvédi oklevelet is szerzett. Részt vett az 1848-49-i forradalomban és szabadságharcban, a schwechati csatában, majd Görgey segédtisztje és adjutánsa volt a világosi fegyverletételig. Emigrált, elvégezte Londonban az orvosi egyetemet. 1854-ben K-Indiába ment, és 1877-ig katonaorvos volt a bengáliai angol hadseregben. K-Indiából több ezer értékes tárggyal gyarapította az Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi gyûjteményét. 1874-ben Londonban telepedett le és idejét Kõrösi Csoma Sándor munkásságáról összegyûjtött anyag feldolgozásának szentelte. Munkájáról ma is alapmûnek számító kötetet jelentetett meg. Angliában õ ismertette meg Semmelweis munkásságát. 1863-tól az MTA tagja.

Fogorvos, szájsebész, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1934-ben Bécsben szerezte, 1931-1936 között a bécsi Élettani Intézetben, 1936-1938 között a bécsi Általános Poliklinika fogászati (fogszabályozási) osztályán dolgozott. 1936-ban fogorvosi szakvizsgát tett. 1945-tõl a debreceni Stomatológiai Klinikán fõorvos, ill. egyetemi docens volt. 1953-ban egyetemi tanár. 1979-ben történt nyugdíjba vonulásáig vezette a debreceni klinikát. Fõ munkaterülete a fogszuvasodás epidemiológiája és a fluor ion szuvasodást védõ (protektiv) hatásának vizsgálata. Közleményeinek száma több mint 350. 1976-1980 között a Fogorvosi Szemle fõszerkesztõje volt.

Matematikus, egyetemi tanár
1970-ben a moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem matematikus szakán szerzett oklevelet. 1970-1992-ig a SZTAKI Numerikus Módszerek Osztályának ösztöndíjas gyakornoka, tudományos segéd, majd fõmunkatársa, 1992-2005-ig az Operációkutatás és Döntési Rendszerek Laboratórium tudományos fõmunkatársa, mellette a Matematikai Szoftverek Osztály, majd a Matematikai Fizikai Osztály vezetõje volt. 2002-2005-ig a Miskolci Egyetem egyetemi tanára. A matematika numerikus módszereinek kutatásával és alkalmazásával foglalkozott. Jelentõs eredményeket ért el a közönséges differenciálegyenletek szinguláris peremérték-feladatainak közelítéseiben és a közelítések hibabecsléseiben.

Német csillagász
A 20. század egyik legsikeresebb és legeredményesebb megfigyelõ csillagásza. A göttingeni egyetemet elvégezve 1919-tõl a Hamburg-Bergedorfi csillagvizsgálóban dolgozott. 1931-ben az USA-ba emigrált. F. Zwickyvel 1934-ben megállapították, hogy a Rák-köd (M1) fénylõ gázfelhõje az 1572. évi szupernova-robbanás maradványa. A 2. világháború alatt végzett megfigyelései alapján kimutatta, hogy a csillagrendszerek távolságának meghatározásában fontos delta Cephei csillagok fényerõségük alapján két csoportot alkotnak. Vizsgálatai szerint a spirális csillagrendszerek csillagai két csoportra, a spirálkarokban elhelyezkedõ forró fiatal I. populációra, és a középen tömörülõ idõsebb II. populációra oszthatók. Ennek alapján végzett számításai szerint az ismert világegyetemben mért távolságokat és a világegyetem életkorát a korábban feltételezettnél kétszer nagyobbnak tekintik. Eredményesen azonosított több, erõs rádiósugárzású forrást optikailag észlelhetõ objektumokkal (Cygnus A, Virgo-A, stb.). Munkásságát 1954-ben a Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével, 1955-be az amerikai Bruce aranyéremmel ismerték el. Nevét egy holdkráter, az 1501.sz. kisbolygó és a "Baade óriástávcsõ" õrzi. (Bartha Lajos)

Svéd csillagász
Az uppsalai egyetemen tanult, majd az ottani obszervatórium asszisztense volt. Ezután a Stockholmi Csillagvizsgáló munkatársa, 1927-1965 között igazgatója volt. Az õ tervei alapján költöztették át 1931-ben az obszervatóriumot Saltsjöbadenbe, és modernizálták felszereléseit. Legfontosabb eredménye a csillagáramlásnak nevezett jelenség magyarázata a Tejút forgásával 1926-ban. Részletesen tanulmányozta a galaxisok forgását, szerkezetét, leírta a róla Lindblad-rotációnak elnevezett jelenséget. Elméletét a holland Jan Oort megfigyelésekkel egyértelmûen igazolta. Nagyban hozzájárult a távoli csillagok abszolút magnitúdójának meghatározására szolgáló módszerek kidolgozásához. Lindblad 1948-tól 1952-ig a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke volt. 1954-ben Bruce éremmel tüntették ki. (Bartha Lajos)

Ír fizikus, Nobel-díjas
Írország máig egyetlen Nobel-díjas tudósa. Cambridge-ben Rutherford irányításával doktorált 1931-ben, majd még három évig dolgozott itt. Témavezetõjének Gamow által támogatott ötlete nyomán Cockcroft-tal együtt megtervezték és megépítették azt a lineáris gyorsítót, amellyel megvalósították az elsõ maghasítást. Ebben a magreakcióban a felgyorsított protonok lítium atommagokkal ütköztek, s a reakció során hélium atommagok, más szóval alfa részecskék keletkeztek. A kísérlet részletes, kvantitatív elemzése egyben Einstein tömeg-energia ekvivalenciáját is igazolta. "A mesterségesen gyorsított atomi részecskék által létrehozott atommagátalakulások terén végzett úttörõ munkásságukért" õk ketten, megosztva kapták meg 1951-ben a fizikai Nobel-díjat. Walton Dublin-ban egyetemi professzorként is nagy népszerûségre tett szert kiváló elõadásaival. Nyugdíjazása után is hosszú évekig tevékenyen részt vett az egyetem életében, végül még a Nobel-érmét is az egyetemre hagyta. Csendes, szerény természetét csodálat és elismerés övezte egész Írországban. (Dr. Radnai Gyula)

Agrármérnök, agrokémikus, növénytermesztõ, egyetemi tanár
Tanulmányait a keszthelyi gazdasági tanintézetben és a hallei egyetemen végezte. 1893-tól a debreceni gazdasági tanintézetben a növénytermesztés tanára, 1899-tõl igazgatója volt. 1898-tól vezette a debreceni dohánykísérleti állomást is. Fõ munkaterülete a dohánytermesztés fejlesztése volt. 1907-tõl a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója, 1920-1935-ben a budapesti közgazdasági, ill. mûegyetemen a növénytermesztéstan tanára volt. Nevéhez fûzõdik a bõvebben termõ rozsok elterjesztése. Nagyarányú kísérleteket végzett és kiváló érdemeket szerzett a mûtrágyák és mûtrágyázás megismertetésével, elterjesztésével kapcsolatban. 1922-tõl az MTA tagja.

Feltaláló, gépészmérnök
A zürichi mûszaki egyetemen 1929-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd ugyanott tanársegéd. Hazatérve 1930-1948 között a Magyar Radiátorgyár Rt. fejlesztõ mérnöke, 1951-1953-ban a Hõtechnikai Kutató Intézet igazgató helyettese, majd az Energiagazdálkodási Intézet osztályvezetõje, 1964-tõl irodavezetõje. Kiemelkedõ találmányai: "Invert-rostély", "Sterilizátor", a Heller-Forgó-féle légkondenzációs berendezés társfeltalálójaként nevéhez fûzõdik a hazai apróbordás alumínium hõcserélõk kifejlesztése, amelyet számos országban szabadalmaztattak, a gõzzel fûtött, párhuzamosan kapcsolt csövekbõl álló hõcserélõk légtelenítési eljárása, amely ugyancsak több országban szabadalommal védett. 1952-ben kapott Kossuth-díjat. 1985-tõl az MTA tagja.

Német fiziológus, anatómus
A kísérleti pszichofizika egyik megalapítója. Wilhelm Eduard Weber és Eduard Friedrich Weber testvére. Wittenbergben, majd Lipcsében tanult, ahol 1818-ban az összehasonlító anatómia rendkívüli tanára, 1821-tõl 50 éven át pedig az anatómia professzora lett, több alkalommal az egyetem rektora is volt. 1825-ben testvérével, a fizikus Wilhelm Weberrel jelentették meg Kísérleti hullámtan c. mûvüket. Legjelentõsebb munkái a fiziológia fizikai megalapozásával kapcsolatosak. Gustav Theodor Fechnerrel közös munkájuk eredménye a Weber-Fechner pszichofiziológiai törvény. 1871-tõl Lipcse városának díszpolgára, az (11042) Ernstweber kisbolygó õrzi nevét. (Piriti János)

Francia fizikus, matematikus
1847-tõl a párisi Lycée St. Louis fizikatanára volt. 1874-ben a Chambéry-i akadémia, 1875-1879-ig pedig a Besançon-i akadémia rektora volt. Munkássága fõképpen az általános rezgéstan és a hangtan területe. Legismertebb eredménye a róla elnevezett Lissajous-görbék elõállítása. Ezek két egymásra merõleges rezgés eredõjeként adódnak. A görbék alakja a frekvenciák arányától függõen változik.

Ír csillagász, filozófus
Jogász végzettségû autodidakta csillagászként a dublini Trinity College filozófiaprofesszora volt. A fotoelektromos fotometria úttörõjeként tarthatjuk számon: 1892-ben professzortársaival George Minchinnel és George FitzGeralddal elsõként regisztrált csillagfényt elektronikus úton. 1899-ben a Royal Astronomical Society tagjává választották. Ma a dublini Trinity College WHS Monck Obszervatóriuma viseli a nevét. (Piriti János)

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd a Chicago-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Ezután meghívták a princetoni egyetemre, ahol 1926-ban tanszékvezetõ professzor lett. 1932-ben lemondott professzori állásáról és az akkor létrehozott Institute for Advanced Study elsõ matematikaprofesszora lett. Nagy szerepe volt abban, hogy megnyerte az intézetnek Albert Einsteint és Neumann Jánost, valamint abban is, hogy Eckert, Mauchly és Goldstine pénzügyi támogatást kaptak az ENIAC fejlesztésére. 1950-ben vonult nyugalomba. Legfontosabb eredményeit a topológia területén érte el. 1905-ben bebizonyította Jordan görbetételét. Számos tudományos társaság tagja, több egyetem díszdoktora volt. Az American Mathematical Society 1961-ben emlékére Oswald Veblen-díjat alapított.

Angol kozmológus, matematikus, csillagász
Cambridge-ben tanult matematikát. A 2. világháborúban a haditengerészet számára végzett kutatásokat, a radar fejlesztésén dolgozott. A háború után Cambridge-ben matematikát, fizikát és csillagászatot oktatott, 1958-tól 1972-ig tanszékvezetõ professzorként. 1957-ben a Royal Society tagjának választották, s 1972-ben lovaggá ütötték. 1966-ban õ alapította meg a cambridge-i csillagászati intézetet, amelynek 1972-ig igazgatója volt. 1971-tõl két évig a Királyi Csillagászati Társaság elnöki székét is elfoglalta. Hoyle adta a Világegyetem születését leíró, ma már általánosan elfogadott elméletnek a Big Bang ("Nagy Bumm") elnevezést. Õ nem fogadta el ezt az elméletet, hanem az ún. "steady state universe", vagyis "stacionárius állapotú" világegyetem elméletét képviselte, amelyet azonban a tudományos közvélemény nem tekint megalapozottnak. Idõsebb korára Hoyle egyre inkább az élet eredete és az evolúció kérdése felé fordult. Rendkívül sokat publikált, eredményes tudománynépszerûsítõ is volt. A laikus közönség számára több sikeres sci-fi regényt írt, legismertebb közülük a "Fekete felhõ".

Mennyiségtan- és természettantanár, író
A soknemzetiségû Szásznagyvesszõs szülötte. Kolozsvári érettségi után a budapesti mûegyetemen illetve Kolozsváron szerzett tanári oklevelet vegytan-természettan szakon. A marosvásárhelyi református kollégium igazgatása mellett a századfordulón lapszerkesztést és politizálást is vállalt. Megírta Bolyai Farkas és Bolyai János elsõ életrajzát, és segítette G. B. Halsted texasi professzort, hogy megismertesse a széles világgal a két Bolyai munkásságát. (Hujter Mihály)

Amerikai mikrobiológus, orvos
Orvosi tanulmányait a New York University School of Medicine-ben végezte. Orvosi gyakorlatot nem folytatott, kutatóorvosként kezdett dolgozni. Kezdetben az influenzavírussal kapcsolatban végzett kutatásokat. 1947-ben a University of Pittsburgh laboratóriumában indított kutatást a gyermekbénulás (más néven gyermekparalízis, polimyelitis vagy Heine-Medin-kór) elleni, elölt vírusokat tartalmazó oltóanyag létrehozására. A gyermekbénulás a 2. világháborút követõ idõszakban az Egyesült Államok egyik legrettegettebb betegsége volt, 1952-ben közel 58,000 megbetegedés történt. Többéves kitartó munka után sikeresen tesztelték a vakcinát nagyszabású kísérletben, 1954-ben az Egyesült Államokban, amelyben többszázezer gyermek vett részt. A beoltott gyermekek körében az oltás 80-90%-ban nyújtott védettséget. A következõ években az oltást a világ egyre több államában vezették be. A néhány évvel késõbb megjelent Sabin-csepp, amely gyengített élõ vírusokat tartalmazott, és szájon át volt adható, egy idõre visszaszorította a Salk-vakcina használatát. Napjainkban elsõsorban az elölt vírusokból készülõ oltást alkalmazzák elterjedten, bár bizonyos területeken az élõ, gyengített vírusokból készülõ oltásnak is van szerepe. Az oltóanyagoknak köszönhetõen ma a világon az országok nagy részében nincsenek gyermekbénulás megbetegedések; ma már csak három olyan ország található, amelyben a gyermekbénulás járványosan elõfordul. Salk 1960-ban megalapította intézetét, a Salk Institute for Biological Studies-t a kaliforniai La Jolla-ban. Itt folytatta kutatásait, többek között az AIDS elleni védõoltást keresve. Eredményeiért számos kitüntetésben és elismerésben részesült.

Amerikai elektromérnök, feltaláló
A mágneses hangrögzítés úttörõje. Az Illinois Institute of Technology-n tanult, ahol késõbb fél évszázadon át dolgozott. A 30-as években feltalálta a mágneses huzal segítségével történõ hangrögzítést, majd mágnesszalag alkalmazásával tette a mûveletet egyszerûbbé. Munkássága során több mint 500 szabadalmat jelentett be a hang- és képrögzítés, a számítógépes adattárolás, valamint az elektronikus kommunikáció területén. 1990-ben elnyerte a National Medal of Technology kitüntetést. (Piriti János)

Vegyész
1942-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát a mûegyetemen, 1947-ig a Mûegyetem Fizikai Kémia Tanszékén ösztöndíjas gyakornoka, majd tanársegéde volt. 1947-1980-ig a Tungsram Rt. Kutatómérnöke, a volfram laboratórium vezetõje volt. Kutatási területe a szilárdtestkémia, elsõsorban a volfram, molibdén, rénium és vegyületeik elõállítása. 1980-ban nyugdíjba vonult majd ezt követõen 18 évig az MTA Mûszaki Fizikai Kutató Intézetében dolgozott a Tungsram kutatási témáin. Felfedezett négy új volframvegyületet, elsõk között sikerült volframot elõállítania tiszta állapotban laboratóriumi körülmények között. Kutatásokat végzett a Philips cég holland és a Toshiba cég japán gyáraiban is. Munkásságát a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanári címmel ismerte el. 1997-ben Széchenyi-díjat kapott.

Német matematikus
Bonnban Plücker asszisztense volt, tõle tanulta a geometriát. Huszonkét éves korában, Párizsban megismerkedett Sophus Lie norvég matematikussal. A francia matematikusok munkái nyomán csoportelmélettel együttesen kezdtek foglalkozni. 1872-ben Klein katedrát kapott Erlangenben. A müncheni mûszaki egyetem, majd a lipcsei, 1884-tõl a göttingeni egyetem professzora lett. Klein alapvetõ jelentõségû kutatásai a csoportelmélet, az algebrai egyenletek, az elliptikus függvények, az automorf függvények is kiterjedtek. Különösen fontos a nemeuklideszi geometriák, ezen belül a hiperbolikus geometria megalapozására vonatkozó munkája. Topológiai kutatásai egyik érdekes eredménye a Klein-palack konstrukciója. Az MTA külsõ tagja volt.

Olasz matematikus
1880-ban a bolognai egyetemen kezdte meg tanulmányait, majd Pisában folytatta. 1884-ben szerzett diplomát, utána a pisai mûszaki fõiskolán, majd a torinói egyetemen tanított projektív geometriát. 1900-ban Kelet-Szicíliában, Cataniában kapott egyetemi tanszéket, itt projektív geometriát és ábrázoló geometriát tanított. Fõ területe a projektív geometria és a szimbolikus logika volt. 1905-ben megfogalmazta a projektív geometria elsõ axiomatikus definícióját. 1911-ben vektoranalízissel kezdett foglalkozni.

Szovjet fizikus, Nobel-díjas
Cserenkov 1934-ben fedezte fel, hogy a nagyon nagy sebességgel mozgó töltött részecskék fényt bocsátanak ki. A felfedezés nyomán új módszereket dolgoztak ki a nagy sebességû részecskék észlelésére, sebességük mérésére; ezek fontos szerepet játszanak a magfizikai kutatásokban. Frank és Tamm 1937-ben adta meg a jelenség elméleti értelmezését. Frank Cserenkovval és Tamm-mal együtt az elektron sugárzását is vizsgálta, ezért 1946-ban mindhárman Sztálin-díjat kaptak. Frank a gamma-sugarak és a neutronnyalábok tanulmányozásával is foglalkozott. 1944-ben lett a Moszkvai Egyetem fizikatanszékének vezetõje, 1946-ban választotta tagjává a Szovjetunió Tudományos Akadémiája. 1958-ban a szintén szovjet Pavel A. Cserenkov és Igor J. Tamm társaságában nyerte el a fizikai Nobel-díjat. Frank a Cserenkov-effektus magyarázatáért kapta a díjat.

Német mérnök
Tanulmányait Berlin-Charlottenburgban a Technische Hochschule mérnöki szakán fejezte be. A diploma megszerzése után egy repülõgépgyár tervezõjeként kezdett el dolgozni. Õ készítette el az elsõ, jelfogókkal mûködõ számológépet. 3 gépet készített, az elsõ a Z1 volt, ez még csak mechanikus gép volt. A Z2-be már relés elektromechanikus áramköröket is beépített, és a Z3 volt az elsõ programvezérlésû, kettes számrendszerben dolgozó, elektromechanikus számítógép. Az amerikaiakat a bináris, jelfogós és programvezérelt számítógép konstrukcióban valamint építésben körülbelül három évvel elõzte meg. Korát megelõzõ konstrukciója a világ elsõ digitális rajzgépe, a Graphomat volt, vagy más néven a Z64. A gép elsõ konstrukciója fõleg azért volt nagyon különleges, mert az még akkor készült el, amikor még nem volt olyan léptetõmotor, amit a toll mozgatásához alkalmazni lehetett volna. A léptetõmotorok helyettesítésére egy precíz fogaskerék-áttételt tervezett a géphez, amivel így igen pontos rajzokat lehetett készíteni. Utolsó éveiben a számítástechnika elméleti kérdéseivel foglalkozott, a számítástechnika és az automatika kapcsolatával. Szintén a nevéhez fûzõdik az elsõ magas szintû programozási nyelv, a Plankalkül megtervezése 1948-ban.

Matematikus, matematikatanár, múzeumalapító
Szegény, sokgyermekes családból származott, de a matematika iránti rajongásának, tehetségének és életrevalóságának köszönhetõen tovább tudott tanulni. Mûszaki technikumot végzett Szegeden. Késõbb fõiskolán, majd egyetemen matematika-fizika tanári diplomát szerzett Budapesten. Miközben több iskolában matematikát tanított, megalapította, gazdagította és igazgatta az ELTE matematikai szertárát ("elsõ magyar matematikai múzeum"). Nagy szerepe volt a KöMaL digitalizálásában. Öveges József nyomdokán igazi "stand up" matematikus lett. Rendkívül aktív népszerûsítõje volt a "kézzelfogható" matematikának, járta az országot és a határon túlra szakított magyar iskolákat. Több írását közölte a "Matematika tanítása" és a "Képmás családmagazin" Kiérdemelte a tanári Ericsson-díjat. Szavai szállóigévé lettek: "A matematikát úgy kellene felfogni, mint egy természettudományt. Odamenni, megtapasztalni, kézbe venni, játszani vele." (Hujter Mihály)

Német botanikus, orvos
A wittenbergi egyetemen tanult, majd Augsburgban folytatott orvosi gyakorlatot. 1573-tól 1576-ig hosszú utazást tett a Közel-Keleten, eljutott Tripoliba, Aleppoba és Bagdadba. Célja elsõsorban gyógynövények beszerzése volt. 1582-ben közölte utazásának leírását, ezt angol és holland nyelvre is lefordították. Elsõként számol be az európai közönség számára a kávéívás szokásáról. 1596-ban a török ellen küzdõ császári seregek tagjaként jött Magyarországra, itt halt meg. Róla nevezték el a Rauwolfia növénytani nemet.

Francia fizikus
Tanulmányait a besançoni iskolában kezdte, 16 éves korától pedig az École Polytechnique-en folytatta. Miután tanulmányait befejezte, az analízis, 1811-ben pedig a fizika tanára, késõbb az École Polytechnique és a Lycée Bonaparte tanára lett. Vizsgálatainak legtöbbjét eleinte François Aragoval, majd Pierre Dulong-gal együtt végezte. Fontos eredményeket ért el gõzgépek hatásfokával kapcsolatban. Dulong-gal együtt módszert dolgoztak ki a hõtágulás és fajhõ mérésére. Legfontosabb eredményük az 1819-ben közölt, a szilárd halmazállapotú elemek fajhõjére vonatkozó Dulong-Petit-szabály.

Piarista csillagász, matematikus, tanár
A pesti Királyi Egyetem Gellért-hegyi csillagvizsgálójának adjunktusa. Vácon tanult bölcseletet, Pesten lett a filozófia doktora, 1810-12 között Bécsben csillagászatot tanult, 1812-23 között az egyetemi csillagvizsgáló "másodcsillagásza". Igen szorgalmas és tehetséges észlelõ, összeállította és kiadta a Gellért-hegyi obszervatórium egyetlen nagyobb kiadványát. Ismeretterjesztõ mûveket is írt, megindította a Pest-budai hírlapokban az idõjárási adatok rendszeres közlését. Az 1820-as évek elején ellentétbe került a csillagvizsgáló igazgatójával, Pasquich Jánossal, akit hamisított üstökös észlelésekkel vádolt meg. A kor legjelesebb német csillagászai (Bessel, Encke, Gauss, Olbers) bebizonyították Pasquich igazát. 1823-ban Kmeth leköszönt állásáról, és a kassai Királyi Akadémia matematika tanára lett. (Bartha Lajos)

Fizikus, középiskolai tanár, szakíró
1867-ben a budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1868-tól a kaposvári, 1869-1874-ig a kassai fõreáliskola tanára. 1874-75-ben a berlini és heidelbergi egyetemen Helmholtz, Bunsen és Quincke tanítványa, 1875-1892-ig Aradon tanított. 1893-tól haláláig a pozsonyi fõreáliskola igazgatója. Elektromosságtannal foglalkozott. Elektromos poralakjai tették nevét ismertté. Cikkei német nyelven Poggendorf Annaleseiben jelentek meg.

Kémikus, gyógyszerész, radiológus
A budapesti egyetemen 1895-ben gyógyszerészmesteri oklevelet kapott, majd Lengyel Béla mellett a II. sz. kémiai intézetben mint tanársegéd, utóbb adjunktusként mûködött. 1898-ban, miután bölcsészdoktori oklevelet is szerzett, a Magyar Gyógyszerész Egylet meghívta gyógyszerészgyakornoki tanfolyama elõadójának. 1907-tõl 1937-ig a tanfolyam vezetõje. 1912-ben anorganikus kémiából egyetemi magántanárrá képesítették, 1918-ban az egyetem radiológiai intézetének vezetésével bízták meg. Kutatásainak nagy része a radioaktivitás körébe tartozik. Emanációmérõ módszerével 1911-ben a forrásvizek emanációtartalmát vizsgálta. A radioaktív sugárzás gyógyhatásával és ásványvízelemzésekkel is foglalkozott.

Kolloidkémikus, textilvegyész
Testvérei: István Pál és Iván Péter. 1928-29-ben Budapesten a Magyar Ruggyantaárugyár kutatómérnöke volt. 1929-38 között a ludwigshafeni I. G. Farbenindustrie laboratóriumának kutatója. 1939-ben családjával Kanadába költözött. 1942-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol elõször a Drew Co. kutatólaboratóriumát vezette, majd elõbb a Lynn Technical College, késõbb pedig a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora volt. A New York-i akadémia tagja volt. Amerikai évei alatt elsõsorban textilvegyészettel foglalkozott.

Vegyészmérnök
1938-ban kezdte tanulmányait a budapesti József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vegyészmérnöki karán. 1941-ben már kisegítõ tanársegéd a mezõgazdasági kémiai technológia tanszéken, késõbb Binder-Kotrba Géza elsõ tanársegédje. Vegyészmérnöki oklevelet 1942-ben szerzett, 1944-ben a budapesti egyetemen gyógyszerész oklevelet is nyert. Vezetõje volt az egyetem ipari mikrobiológiai kutatócsoportjának. A gyógyszeripari ágazatos hallgatók számára megteremtette a biológiai ismeretek tantárgyat. Kutatásai során foglalkozott a C-vitamin-gyártás alapanyagának, a szorbóznak mikrobiológiai elõállításával. Elsõk között ismerte fel a mikrobiológiai ércfeltárás hazai jelentõségét. Kutatási témája volt a háncsfeltárás.

Matematika-fizika-kémia szakos tanár
1944-ben lett tanító, 1953-ban pedig matematika-fizika-kémia szakos tanári diplomát szerzett. Szegeden 1975-ben pedagógia-pszichológia oklevelet nyert. 1944-ben még az erdélyi nagyszokondi népiskola pedagógusa volt. 1945-ben fogságba került, de megszökött, aztán Kunágota-Urbánpusztán lett tanító 1951-ig. Késõbb igazgató és szakfelügyelõ Gádoroson, majd vezetõ szaktanácsadó Makón. Rengeteg szakmai publikációja, 6 népszerû szakkönyve, általános iskolai szakköri füzetei, feladatgyûjteményei jelentek meg, három tucat új tanítási eszköz megalkotása fûzõdik a nevéhez. Több matematikai és tehetségkutató versenyt szervezett. "Matematika csillaga" néven díjat alapított gyerekeknek. Sok tanítványa matematika tanár lett. Munkásságát Beke Manó Emlékdíjjal (1969) és Apáczai Csere János-díjjal (1973) is elismerték, továbbá Rátz Tanár Úr életmûdíjjal (2009) (Hujter Mihály)

Német matematikus, költõ
Lipcsében jogot, filozófiát, matematikát és fizikát hallgatott. E tárgyakból tartott a lipcsei egyetemen mint magántanár elõadásokat. 1746-tól a göttingeni egyetemen a geometria és fizika tanára, valamint 1763-tól a göttingeni csillagvizsgáló igazgatója volt. Mint matematikus, nem volt különösen eredeti tudós, fõleg matematikatörténeti és összefoglaló mûveket írt. Sokat foglalkozott Euklidész párhuzamossági axiómájával. Bolyai Farkas tanára volt, így minden bizonnyal hatást gyakorolt Bolyai Farkas, valamint közvetetten Bolyai János ilyen irányú munkásságára. Mint költõ különösen éles epigrammái által lett nevezetes.

Orosz mikrobiológus, növényfiziológus
A dohány betegségeit vizsgálva õ fedezte fel a vírusokat. Már diákkorától kezdve tanulmányozta a növények betegségeit, köztük a dohányét Ukrajnában és Moldáviában. Feltételezte, hogy a dohánymozaik bakteriális eredetû, ezért a levelek kivonatát porcelánfilteren átszûrte, de úgy találta, hogy a szûrlet is képes továbbvinni a betegséget. Ivanovszkij ezt úgy magyarázta, hogy a mozaikbetegséget a baktériumok toxinja okozza. Errõl szóló cikkét 1892-ben közölte, amivel - bár nem volt tudatában - megalapította a virológia tudományát.

Német optikus
1892-ben doktorált, majd a berlini meteorológiai intézetben dolgozott. 1895-tõl a jénai Zeiss Mûvekben Ernst Abbe személyes asszisztense lett, mikroszkóp-objektívek tervezésével foglalkozott. 1908-tól az újonnan alakított szemüveg-részleg tudományos vezetõje lett, 1913-tól a jénai Friedrich Schiller Egyetemen az orvosi optika rendkívüli tanára volt. Számos optikai rendszer tervezésében és leírásában vett részt. 1904-ben August Köhlerrel kifejlesztették az ultraibolya-mikroszkópot. Jelentõs eredményeket ért el az 1911-ben orvosi Nobel-díjban részesült Allvar Gullstranddal is, sok orvosi optikai eszközt közösen terveztek. Számos mûvet írt az optika történetérõl, megírta jelentõs optikusok (pl. Fraunhofer, Zeiss, Abbe) életrajzát is, valamint optikai és optikatörténeti folyóiratokat is szerkesztett. (Piriti János)

Fizikus, feltaláló, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Villamosmérnöki tanulmányait az illinoisi és a wisconsini egyetemen végezte és a B.S. fokozatot 1947-ben, az M.S. fokozatot 1950-ben szerezte meg. Egészen 1958-ig a Milwaukee-i Globe Union cég Centralab laboratóriumában dolgozott, ahol kerámia-alapú szitanyomású áramkörök fejlesztésével foglalkozott. 1958 elején a dallasi Texas Instruments cégnél helyezkedett el, ahol elektronikus komponensek miniatürizálásán dolgozott. 1958. szeptember 12-én mutatta be a Texas Instruments vezetõinek az elsõ több elembõl álló integrált áramkört, mely egy szilícium félvezetõ lapkán egy tranzisztoron kívül további, passzív elemeket is tartalmazott. Ez vetette meg az integrált áramkörök fejlesztésének alapjait. Õ vezette az elsõ kézi számológép létrehozásán dolgozó csoportot, több, mint 60 szabadalma volt. Kilby 1970-ben kutatási szabadságot vett a Texas Instruments-tõl, és önálló fejlesztõként dolgozott. 1978-tól 1984-ig a Texas A&M Egyetem professzoraként elsõsorban kutatással és fejlesztéssel foglalkozott. Nyugdíjbavonulása után is aktív maradt szakmailag. 2000-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat az integrált áramkörök létrehozásában elért eredményeiért.

Osztrák humanista tudós, térképész, orvos, történetíró, egyetemi tanár
Az ingolstadti egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat. 1536-ban a császári hadsereggel tábori orvosként jött Magyarországra. 1540-tõl Bécsben egyetemi tanár. 1546-ban kiadta Vienna Austriae címû mûvét, Bécs városának elsõ helytörténetét. E munkájának elismeréseként I. Ferdinánd király õt udvari orvosává, tanácsossá, császári történetíróvá nevezte ki, és nemességet adományozott neki. 1556-ban adta ki Magyarországgal foglalkozó mûveit a török harcokról és az ország leírásáról, amelyhez térképet csatolt. Megfigyeléseit Lázár deák térképére alapozta, annak anyagát jelmagyarázatokkal is kiegészítette. A térkép hibáinak javításakor sajnálatos módon újabb hibás adatok is kerültek a térképre, így hosszú idõn keresztül téves kartográfiai fogalmak terjedtek el Magyarországról. Kéziratait, más magyar vonatkozásokkal is, az Österreichische Nationalbibliothek õrzi Bécsben.

Gyógyszerészdoktor, egyetemi magántanár
Gyógyszerészgyakornok Marosvásárhelyen. 1881-ben Kolozsvárott gyógyszerészi oklevelet, 1882-ben ugyanott gyógyszerészdoktorátust szerzett. Részt vett a kolozsvári tudományegyetemen a gyógyszerészgyakornoki tanfolyam megszervezésében s ennek 1914-tõl vezetõje volt. 1892-ben a kolozsvári egyetemen magántanárrá habilitálták. 1912-1915-ben a gyógyszerészi intézet igazgatója, rk. tanár. Egy ideig tulajdonosa volt a kolozsvári Hunyadi Mátyás gyógyszertárnak.

Francia kémikus
Patikusként mûködött Párizsban, a Montpellier-i egyetemen kémiát oktatott. 1683-ban kálvinista vallása miatt nem folytathatta a gyógyszerészetet, Angliába távozott. 1686-ban onnan visszatérve katolizált és így újra megnyithatta gyógyszertárát. Orvosi gyakorlatot is folytatott. Kémiai vizsgálatai során modellt állított fel a sóknak savak és bázisok találkozásakor való képzõdésére. Elsõként tanulmányozta részletesen az antimont.

Brit felfedezõ, természettudós
Hosszú idõn át a Royal Society elnökeként segítette a tudomány fejlõdését. Harrow-ban, Etonban és Oxforban tanult, atyjától 1761-ben jelentõs vagyont örökölt. Gyûjtõútjai során felkereste Új-Fundlandot és Labradort (1766) Cook kapitánnyal tartott világkörüli útján (1768-71), és volt Izlandon is (1772). Elsõként ismerte fel 1805-ben, hogy a gabonarozsda és a sóskaborbolya gombája azonos, és kimutatta, hogy az erszényes emlõsök alacsonyabb fokon állnak a méhlepényeseknél. Banks növénygyûjteménye (ami a világon az egyik legnagyobb) és könyvtára (természettudományos mûvek gyûjteménye) ma a British Múzeumban található.

Amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
Az Indiana állambeli North Manchester fõiskoláján, majd az Ohiói Állami Egyetemen tanult - ez utóbbi intézményben 1934-ben Ph.D. fokozatot szerzett. Ezt követõen dolgozott a Cincinnati Egyetemen, a Cornell Egyetemen, a Standard Oil Development Companynál és a Goodyear Tire & Rubber Companynál. Sokoldalú tudományos tevékenységet folytatott, a polimerek (nejlon és mûgumi) megjelenéséhez vezetõ kutató-fejlesztõ munkától a polimerek kialakulása folyamatának tanulmányozásáig szilárd és oldott állapotban tanúsított tulajdonságaik vizsgálatáig. 1961 és 1976 között a Stanford Egyetem kémiaprofesszora volt, majd 1976-tól tiszteletbeli professzorként dolgozott tovább. A mesterséges és természetes makromolekulákkal kapcsolatos kutatásaiért 1974-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Dél-afrikai angol csillagász
A cambridgei Egyetemen tanult, az ottani Napfizikai Intézet asszisztense volt, majd két évig a kaliforniai Mt. Wilson Obszervatóriumban dolgozott. 1947-tõl Dél-Afrikában a pretoriai Radcliff-obszervatórium munkatársa, 1950-tõl 1974-ig igazgatója. 1974-ben az obszervatórium megszüntetése után a fokvárosi (Cape Town-i) egyetem tiszteletbeli professzora volt. Munkatársaival a Nagy- és Kis-Magellán felhõknek változó fényû csillagait vizsgálta. Kimutatta, hogy ezek távolsága kétszer nagyobb a korábbi mérések eredményeinél. Ezzel alátámasztotta Walter Baade megállapításait. T. L. Evansszel együtt kimutatta az összefüggést a hosszú fényváltozási periódusú (Mira típusú) csillagok abszolút fényessége és a fényingadozás periódusa közt. A Magellán-felhõkben kis kiterjedésû tömör, sötét porködöket észlelt. Ezeket a területeket, ahol erõs a csillagok keletkezése, ma "Thackeray-globulusok"-nak nevezik. (Bartha Lajos)

Tudománytörténész, középiskolai tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett mennyiségtan és természettan szakos tanári oklevelet. Számos középiskolában, majd polgári iskolai tanárokat képzõ fõiskolán tanított. A hazai szakirodalomban az elsõk között dolgozta fel az ókori matematika történetét, majd újrafordította Euklides Elemek címû mûvének elsõ hat könyvét. Az érettségizõ diákok számára máig mintaértékû fizikatörténetet írt, tanulmányai jelentek meg a modern fizika számos kérdésérõl. Foglalkozott iskolatörténettel, mûvészettörténettel és zeneelmélettel is.

Svéd vegyész
1868-ban lett a kémiatanszék tanársegéde az Uppsalai Egyetemen, emellett 1870-tõl 1874-ig a Stockholmi Mûegyetem oktatója volt. Ezután nevezték ki Uppsalában az általános és mezõgazdasági kémia professzorává. Kémiai vizsgálatok után 1874-ben arra következtetett, hogy a didímium elem valójában két elembõl áll. Elméletét 11 évvel késõbb C. A. Welsbach igazolta, amikor felfedezte a neodímiumot és a prazeodímiumot. 1879-ben Cleve kimutatta, hogy az újonnan felfedezett szkandium elem azonos a D. I. Mengyelejev által elõrejelzett, eka-bórnak nevezett elemmel. Ugyanebben az évben fedezte fel a holmium és a túlium ritkaföldfém-elemeket. Diklór-naftalin 10 lehetséges formája közül hatnak, és a Cleve-savaknak is nevezett amino-naftalin-szulfonsavaknak a felfedezésével a szerves kémiát gazdagította. 1890-tõl Cleve fõként biológiai vizsgálatokat végzett, az édesvízi algákat, planktonokat, kovamoszatokat tanulmányozta. Az üledékekben található kovamoszatok típusaira alapozva módszert dolgozott ki a késõ jégkori és a jégkorszak utáni üledékek korának, sorrendjének a meghatározására. Az óceáni áramlások eredetének a meghatározására is felhasználta a kovamoszatokat.

Francia orvos, bakteriológus, Nobel-díjas
1867-ben Strasbourgban szerezte meg orvosi diplomáját. 1878-1883 között Algériában szolgált katonaorvosként. Az akkori gyarmati lakosság körében magas halálozással járó fertõzõ betegségek pusztítottak. 1980-ban a trópusi medicinában mérföldkövet jelentett a malária kórokozójának felfedezése. Felfedezését egy ideig kétségbe vonták, hiszen az volt a feltételezés, hogy a maláriát baktérium okozza, s Laveran megfigyelései ezt a feltevést cáfolták. Laveran teóriája bizonyítást nyert, amikor Camillo Golgi szövettanász 1886-ban speciális festési eljárásával mikroszkópban láthatóvá tette a parazita protozoon emberi vörösvértestben lejátszódó fejlõdését. Golgi 1906-ban, Laveran pedig 1907-ben kapott életmûve elismeréseként orvosi Nobel-díjat.

Lengyel matematikus
1913-1914-ben a Glasgow-i Egyetemen folytatott mérnöki tanulmányokat. 1915 után a Varsói Egyetemen hallgatott matematikát. 1927-ben a Lwówi Mûegyetem tanárává nevezték ki, majd 1934-ben a Varsói Józef Pi³sudski Egyetem matematikaprofesszora. 1935-ben tanulmányutat tett az USA-ba amelynek során többek között együtt dolgozott Neumann Jánossal is. 1939 után bujkálásra kényszerült. A világháború lezárultával aktívan közremûködött a fõvárosi egyetemen folyó oktatás újraindításában, s 1965-ös nyugdíjazásáig ismét matematikaprofesszorként tanított a Varsói Egyetemen. Emellett szervezõmunkájának köszönhetõen 1949-ben kezdte meg mûködését az Állami Matematikai Intézet, amelynek 1967-ig igazgatója volt. Fõ kutatási területe a topológia volt, behatóan foglalkozott a felületek topológiájával, halmazelmélettel, mértékelmélettel, függvénytannal és matematikai logikával. A lwówi évei során Stefan Banachhal közösen több mértékelméleti problémát oldottak meg. Foglalkozott az euklideszi sík és tér topológiájával, egyebek mellett nevéhez fûzõdik a gráfelméleti Kuratowski-tétel megalkotása. 1953-tól az MTA külsõ tagja, további öt külföldi akadémia is meghívta tagjai sorába.

Amerikai matematikus
Leánykori nevén Alice Turner. A richmondi egyetemen tanult. Elõször középiskolákban tanított, majd a Chicago-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Itt ismerkedett meg Richard Schaferrel, aki szintén matematikus volt, 1942-ben összeházasodtak. Több különbözõ felsõoktatási intézményben tanított, a leghosszabb ideig, 1962-tõl 1980-ig a Massachusetts államban mûködõ Wellesley College professzora volt. Nyugdíjbavonulása után is folytatta az oktatást egészen 81 éves koráig. Szakterülete a differenciálgeometria és a csoportelmélet volt. Sokat tett a nõk matematikai oktatásáért.

Német anatómus, hisztokémikus, író, egyetemi tanár
1948-1950 elektromûszerész, 1950 és 1956 között a Friedrich Schiller Universität Jena (a jénai Egyetem) orvosi fakultásán diplomát kap, melyet hisztokémiai doktori disszertációval zárt le. 1958 az embriológia megbízott elõadója. 1961 az Anatómia Intézet hisztokémiai részlegének vezetõje. 1962 habilitáció. 1963 az intézet megbízott-, majd 1964-ben kinevezett igazgatója. Az intézetet átszervezte: elektronmikroszkópia mellett az autoradiográfia is helyett kapott, a mikroszkópos részleg (fluoreszcens- és polarizációs mikroszkópia) mellett kémiai és biokémiai részleget szervezett. 1969-tõl a humán vörösvértest felületének vizsgálata állt elõtérben komplex módszerekkel. "Ultrahistochemie" c. könyve 1969-ben és 1973-ban ért meg újabb kiadást. Ma is nélkülözhetetlen az Elektronmikroskopische Histochemie, Teil 1. könyve, mely a Handbuch der Histochemie sorozatban jelent meg 1977-ben. Több nemzetközi hisztokémiai Társaság vezetõségi tagja. Elõadásait utolsó pillanatig megtartotta. Súlyos betegsége megszakította pályáját. 1985-ben és 1990-ben nemzetközi részvétellel Günther Geyerre emlékezõ symposiumot rendeztek Jénában. (Dr. Josef Makovitzky)

Ír csillagász
A Parsonstown melletti Birr Castle-ban csillagvizsgálót alapított. Saját készítésû tükrös távcsöve a maga idejében a világon legnagyobb tükrös távcsõ volt. Elsõsorban a spirális ködök és galaxisok megfigyelésével ért el jelentõs eredményeket. Õ adta a Rák-köd nevét. A londoni Royal Society elnöke volt.

Angol biokémikus, Nobel-díjas
Manchesterben és a németországi Erlangenben folytatott tanulmányai után tanársegéd lett a Manchesteri Egyetemen 1888-97-ig. A Jenner Institute of Preventive Medicine kémiai és vízkutató laboratóriumának vezetõje, majd 1907-30 között a biokémiai tanszék vezetõje volt. 1912-ben a Londoni Egyetem professzorává nevezték ki. A cukor erjedésével kapcsolatos, több mint húsz éven át folytatott vizsgálatai sokban gyarapították a valamennyi élõ szervezetben lejátszódó, közbülsõ anyagcsere-folyamatokra vonatkozó ismereteket. Ugyancsak nagy eredményeket ért el a bakteriális enzimek anyagcseréjének vizsgálatával. 1929-ben Hans von Euler-Chelpinnel közösen kémiai Nobel-díjat kapott a cukor erjedésének és a fermentációban részt vevõ enzim hatásának vizsgálatáért.

Francia biológus, Nobel-díjas
Orvosnak tanult, de a második világháborúban elszenvedett sebesülései miatt sebészi álmait fel kellett adnia. Így a biológiai kutatások mellett döntött, és a Pasteur Intézetnél helyezkedett el. Jacques Monod-dal együtt úttörõ munkát végzett annak felderítésében, hogy miként irányítják a gének a sejtek anyagcseréjét az enzimek bioszintézisének vezérlése révén. A két tudós 1961-ben vetette fel, hogy a sejtekben létezik egy ún. hírvivõ ribonukleinsav (mRNS), vagyis egy olyan vegyület, amelynek bázisszekvenciája komplementer a sejt DNS-ének bázisszekvenciájával. úgy vélték, hogy ez a hírvivõ szállítja a DNS-ben kódolt "információt" a riboszómákhoz, azaz a fehérjeszintézis helyszínére, ahol a hírvivõ RNS bázisszekvenciája valami módon "lefordítódik" a fehérjetermészetû enzimek aminosav-sorrendjévé. Az általuk operonnak elnevezett génkomplexek fogalmának magyarázata során Jacob és Monod felvetették egy olyan géncsoport létezésének lehetõségét, amely a hírvivõ RNS szintézisének szabályozása által vezérli más gének mûködését. Azóta bebizonyosodott, hogy felismerésük általában érvényes a baktériumokra. Munkájáért a két kutató André Lwoff-fal megosztva 1965-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Fiziko-kémikus, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti egyetemen kémia-fizika szakos tanári, 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1936-38-ban a Collegium Hungaricum ösztöndíjas tagjaként Berlinben, Max Bodenstein mellett végzett kutatásokat. 1931-40-ben a szegedi egyetem elméleti fizikai intézetében tanársegéd, 1938-40-ben a szegedi Br. Eötvös Loránd Kollégium igazgatója. 1939-tõl a budapesti egyetemen, 1940-46-ban a kolozsvári egyetemen, 1946-67-ben a szegedi egyetemen tanít. 1950-51-ben a matematikai és természettudományi kar dékánja; 1964-67-ben az egyetem rektora. 1967-tõl 1979-es nyugdíjazásáig Budapesten az ELTE szervetlen és analítikai kémiai tanszékét vezette. 1960-61-ben a sheffieldi egyetem vendégprofesszora. Fõ kutatási területei a reakciókinetika, az analitikai és a szervetlen kémia, fõként a katalíziskutatás problémái. 1952-ben Lakatos Bélával kiszámította a technécium olvadáspontját, melyet a késõbbi vizsgálatok igazoltak. Huhn Péterrel kidolgozta a láncletörés matematikai modelljét. 1951-tõl az MTA tagja.

Francia matematikus
Teológiai tanulmányokat végzett, matematikai ismereteit önképzéssel szerezte. Gazdag családból született, ezért megengedhette magának, hogy ingyen tanítson matematikát érdeklõdõknek. Késõbb anyagi helyzete miatt már kényszerült tanításért díjat elfogadni. 1670-ben a Briggs-féle táblázatoknál pontosabb trigonometriai és logaritmus-táblázatokat készített. Kartográfiával és hadmérnöki kérdésekkel is foglalkozott. A Királyi Akadémia tagja volt.

Amerikai mérnök, feltaláló
Egy évig tanult a Cornell Egyetemen 1878-1879-ben, majd 1880-ban Chicagoban megalapította saját vállalatát. Számos találmánya, újítása közül megemlítendõ eljárása ón kinyerésére fémhulladékokból. Legfontosabb találmánya a hajók stabilizálását elõsegítõ giroszkópos iránytû, amelyet a haditengerészet kiterjedten alkalmazott az 1. és 2. világháborúban. 1910-ben alapította meg a Sperry Gyroscope Company céget. 1918-ban egy nagy intenzitású ívlámpát konstruált, amelyet ugyancsak használt mind a haditengerészet, mind pedig a légierõ. Több, mint 400 szabadalma volt. Fia, Lawrence Sperry halála után kettejük cége összeolvadt, 1933-tól, már az alapítók halála után Sperry Corporation néven mûködött tovább. 1955-ben a Remington Rand cég megvásárlásával jött létre a Sperry Rand cég, mely a UNIVAC számítógépeket gyártotta.

Angol matematikus, csillagász, geofizikus
Manchesterben Reynolds, továbbá Littlewood és Lamb elõadásait hallgatta, itt mérnöki diplomát szerzett. Utána Lamb tanácsára megpályázott egy ösztöndíjat Cambridge-be, a Trinity College-ba, ahol Hardy, Whitehead és Russell elõadásait hallgathatta. Elsõ munkahelye Greenwich-ben volt. 1919-ben Lamb tanszékét örökölte meg Manchesterben, 1924-ben pedig sikerrel pályázta meg Whitehead matematika tanszékét Londonban, az Imperial College-ban. A földmágnességre vonatkozó kiterjedt kutatásaiért kapott Copley érmet 1966-ban. Saját kutatásai közül az ionoszférában zajló folyamatokra, az ionizált gázok termikus diffúziójára és a mágneses viharokra vonatkozó kutatásaira volt a legbüszkébb. (Bartha Lajos)

Brit matematikus, csillagász
Az oxfordi egyetemen matematikai tanulmányokat végzett, majd csillagászati problémákkal foglalkozott. Néhány évig Oxfordban, majd a Swansea-i egyetemen (Wales) és több már brit egyetemen is tanított, végül 1948-tól 1970-ig a Leeds-i egyetemen tanított. Együttmûködött Sydney Chapman-nel. Legfontosabb eredményeit a napfizika területén, a napfoltok és a csillagok mágneses terének vizsgálatában érte el. A Royal Astronomical Society (Királyi csillagászati Társaság) aranyérmével tüntette ki. Nevéhez fûzõdik a csillagok szerkezetének leírására szolgáló Cowling-modell.

Amerikai matematikus, statisztikus
1937-ban végzett a Brown Egyetem kémia szakán, és 1938-ban szerzett matematikából doktori fokozatot a Princeton-i Egyetemen. A 2. világháború idején katonai célú kutatásokon dolgozott. 1945-tõl meghívták a Princeton-i Egyetem matematikai tanszékre ahol statisztikai kutatásokkal foglalkozott, 1950-tõl professzorként. E mellett konzultánsként is dolgozott számos cégnek. Az AT&T Bell Laboratórium megbízásából fontos statisztikai módszereket dolgozott ki. 1960 és 1980 között segített megtervezni az NBC televíziós társaság közvéleménykutatásait. Számos kormányzati megbízásnak is eleget tett. 1965-ben az egyetem statisztika tanszékének alapító elnöke lett. Továbbfejlesztette az idõsorok és a varianciaanalízis elméletét. A számítógépek alkalmazásának egyik úttörõje volt. Legismertebb eredménye a Cooley-vel együtt kidolgozott ún. gyors Fourier-transzformáció. Tõle származik a számítástechnika néhány alapvetõ szakkifejezése, így a "software", és a "bit" kifejezés a "binary digit" rövidítéseként.

Biokémikus, botanikus, növényfiziológus
A budapesti tudományegyetemen szerzett természetrajz-kémia szakos oklevelet 1948-ban, 1949-ben doktorált. Ezután az egyetem Növényélettani Intézetben lett gyakornok, majd tanársegéd. 1951-ben világnézete miatt eltávolították az egyetemrõl. 1952-ben az MTA martonvásári Mezõgazdasági Kutatóintézetébe, 1957-ben pedig Budapestre, a Növényvédelmi Kutatóintézetbe került. 1962-ben megbízták az MTA Növényélettani Kutatócsoport, 1970-ben pedig a Szegedi Biológiai Központ Növényélettani Intézet vezetésével. 1981-ig volt az intézet igazgatója. A szegedi József Attila Tudományegyetemen a növényélettan elõadója, s e tárgy tankönyvének szerzõje volt. Hosszabb külföldi tanulmányutat tett Kanadában és az USA-ban. Fõ kutatási területe a növényi biokémia és virológia. Úttörõ eredményeket ért el a hazai növényi protoplaszt-kutatások megindításában. 1964-tõl az MTA tagja.

Német csillagász, matematikus, fizikus
A tübingeni egyetemen tanult. Elõször papi pályára lépett, de ezt elhagyta a természettudományokkal való foglalkozásért. Csillagászati ismereteit részben Zach Ferenc mellett a Gotha-i csillagvizsgálóban szerezte. 1798-ban a tübingeni egyetemen a matematika és csillagászat professzora és a csillagvizsgáló vezetõje lett. Számos mûszert konstruált. Legfontosabb eredményei a csillagászati mûszerek hibájának elemzéséhez és meghatározásához fûzõdnek. Jelentõs földmérési munkákat és földrajzi helymeghatározásokat végzett. Az õ találmányán alapul a giroszkóp.

Amerikai matematikus, fizikus
Bolgár bevándorló családban született. Az Iowa State University-n tanult, majd 1930-ban Madisonban nyerte el a Ph.D. fokozatot. Ezután az Iowa State University-n tanított. Disszertációjának témája igen számításigényes volt, ezért kezdett el foglalkozni egy elektronikus számítógép tervezésével, elsõsorban nagyméretû lineáris egyenletrendszerek megoldására. 1939 márciusában egy ösztöndíj segítségével fogott hozzá a fejlesztéshez, a munkába bevonta az egyetem egyik hallgatóját, Clifford Berryt is. A késõbb ABC-nek (Atanasoff-Berry Computer) nevezett gép prototípusát 1939 decemberében mutatták be szûk körben, megindították a szabadalmazási eljárást is, ezt azonban sohasem fejezték be. A háború alatt mind Atanasoff, mind Berry hadi feladatokon dolgozott. Csak 1948-ban kezdtek érdeklõdni az ABC után, ekkor kiderült, hogy a gépet az Iowa-i egyetemen lebontották. Feltételezhetõ, hogy Eckert és Mauchly felhasználták Atanasoff elgondolásait az ENIAC megalkotásakor. Atanasoff az ötvenes években az amerikai hadiiparnak dolgozott, majd saját mérnöki irodát alapított, 1961-ben vonult vissza a munkától. Hosszú évekig folyt vita arról, hogy ki találta fel az elektronikus számítógépet. 1973-ban bírói ítélet mondta ki, hogy Atanasoff tekintendõ a számítógép feltalálójának.

Amerikai virológus, orvos, Nobel-díjas
A Harvard egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd a háború után John Enders munkatársa lett. Módszert dolgozott ki a bárányhimlõ és a rubeola vírusának kitenyésztére szolgáló szövettenyészet létrehozására. Ezt a módszert alkalmazta a továbbiakban John Enders, Thomas Weller és Frederick Robbins a gyermekbénulást okozó vírus kitenyésztésére is. Ezért kapták meg közösen az 1954-es orvosi Nobel-díjat. Eredményük három fontos ok miatt járult hozzá az egészség megõrzéséhez: A vírusok szövetkultúrabeli tenyésztése elõsegítette a betegség diagnosztizálását, az epidemiológiai vizsgálatokat és a szerológiai immunitás megállapítását. Lehetõvé tette a késõbbiekben a poliovírus-vakcinák (Salk és Sabin) elõállítását, a gyermekbénulás visszaszorítását. A három kutató által kidolgozott eljárást más vírusok elleni küzdelemben is alkalmazták, így ezek ellen is megnyílt a védekezés lehetõsége. Ezzel az immunizálás új korszaka vette kezdetét.

Német csillagász
A berlini egyetemen tanult. Még diákként Johann Gottfried Galle mellett részt vett a Neptunusz megfigyelését célzó észlelésekben. Együtt észlelték elsõként a bolygót 1846-ban, a Le Verrier által kiszámított pályaadatok alapján. Késõbb a lipcsei obszervatóriumban folytatott észleléseket, felfedezte a róla elnevezett 6P/d'Arrest üstököst. Foglalkozott az aszteroidok és a ködök észlelésével is. Az üstökösön kívül egy holdkráter és egy aszteroid is viseli a nevét. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen matematika szakon végzett és 1911-ben doktorált, közben 1906-1907 között önkéntes vártüzérként szolgált Pólában. 1911-ben Beke Manó mellett tanársegéd volt. 1912-13-ben Göttingenben képezte tovább magát, 1913-ban Münchenben ösztöndíjas, majd Párizsban matematikát hallgatott. Az 1. világhábotú után a budapesti tudományegyetem magántanára, utóbb a budapesti mûegyetem közgazdaságtudományi karán, majd a budapesti mûegyetemen rendes tanár lett. Munkássága fõként a számelmélet, algebra, tüzérségi ballisztika, valószínûségszámítás és politikai számtan kérdéseire terjedt ki. 1936-tól az MTA tagja.

Belga bakteriológus, immunológus, Nobel-díjas
Orvosi diplomáját Brüsszelben kapta 1892-ben. Friss diplomájával Párizsba került, a Pasteur Intézetbe, melynek akkor Mecsnyikov volt az igazgatója. Bordet két éves ottléte alatt elsajátítja a laboratóriumi kutatómunka technikai fogásait, s 1901-ben megalapította a brüsszeli Pasteur Intézetet, s annak igazgatója lett. Bordet 1906-ban fedezte a szamárköhögés (pertussis) kórokozóját, egy baktériumot, amit róla Bordetella pertussisnak neveztek el. Foglalkozott a véralvadás mechanizmusával, a vörösvértestek feloldódásával, s rájöttek arra, hogy ez esetben is szükség van az általa alexinnek nevezett anyagra. Jelentõs elméletet dolgozott ki az anafilaxiás sokk és az ellenanyag reakció természetére vonatkozólag. Az allergia mechanizmusát a szervezet immunvédekezésének tartotta. 1919-ben a vérszérum immuntényezõinek felfedezéséért orvosi Nobel-díjat kapott. Ez a felfedezés sok veszélyes fertõzõ betegség diagnózisához és kezeléséhez szolgáltatott alapvetõ ismereteket.

Amerikai csillagász
A Harvard Egyetemen folytatott tanulmányai után fõleg az extragalaxisok spektroszkópikus kutatásával foglalkozott. 1936-tól a McDonald Obszervatóriumban (Texas) a heves anyag-szétszórást mutató forró ún. B típusú csillagokat tanulmányozta. 1940-tõl a Mt. Wilson Csillagvizsgálóban (Kalifornia) a fényes belsõ maggal rendelkezõ, erõs gázkiáramlást mutató galaxisokat vizsgálta. A távoli csillagrendszereknek ezt a típusát az õ kutatásai után Seyfert-galaxisoknak nevezik. Háborús szolgálata után 1946-tól a Nashville-i Vanderbilt Egyetem tanára volt, itt a kis egyetemi csillagvizsgálót jelentõs obszervatóriummá fejlesztette, melynek õ lett az elsõ igazgatója. Itt fedezett fel egy hat galaxisból álló csoportot, amelyet ma Seyfert-szextettnek is neveznek. Jelentõs munkát végzett a mûszertechnika terén, az elektronsokszorozók fénymérõ berendezésként való alkalmazásának egyik úttörõje. Nevét egy holdkráter is õrzi. (Bartha Lajos)

Magyar származású francia fiziológus, feltaláló, filmes
Párizsban tornászegyesületet alapított, ott végzett fiziológiai kísérletei révén ismerkedett meg Jules Marey professzorral. Marey-val közösen 1892-ben kidolgozott szabadalmát, egy felvevõ- és vetítõgépet, amelyet Phonoskopnak nevezett el. 1893-ban létrehozták a világ elsõ fiziológiai intézetét, ahol Demény az "élõképek" elméletét vizsgálta. Újabb találmánya egy felvevõgép lett, amelyben a filmszalagot kalapácsos filmforgató szerkezet továbbítja. Szabadalmai alapján készítette el a Gaumont gyár 1895-ben a Bioscope, majd a Biograph, majd a Chronophotograph nevû mozgófilmfelvevõ és -vetítõ gépeket. A Demény-féle készüléket továbbfejlesztve Léon Gaumont Chronophon Gaumont néven 1902-ben hozta forgalomba az elsõ igazi hangosfilmfelvevõ gépet.

Francia matematikus, csillagász
Az École Normale Supérieure-ön kezdte tanulmányait 1840-ben, majd a Toulouse-i egyetemen tanult. Tanulmányai végeztével a Toulouse-i egyetemen tanított, majd 1848-ban a matematika professzora lett a Lyoni egyetemen. Itt egyben a csillagászati obszervatórium igazgatója is volt, és meteorológiai megfigyeléseket is végzett. Fõ kutatási területe a geometria és a matematikai analízis volt. Legnevezetesebb eredménye a térgörbék geometriájának leírására szolgáló Frenet-formula, melyet Frenet-Serret formulának is neveznek, mivel Serret tõle függetlenül ugyancsak leírta ezeket.

Orosz-szovjet mérnök, matematikus
A szentpétervári mûszaki egyetemen gépészmérnöki tanulmányokat végzett. Tanulmányainak befejezése után több cégnél is dolgozott tervezõmérnökként. Politikai mozgalmakban való részvételéért, a szociáldemokrata párt tagjaként vállalt szerepéért 1908-tól másfélévi börtönbüntetést kapott. 1909-ben a Szentpétervári Egyetem Mechanika tanszékén kapott állást. Mindvégig Szentpéterváron, (késõbbi nevén Leningrádban) tanított, különbözõ fõiskolákon, illetve az egyetemen, kezdetben a gépészkaron, majd késõbb az építõmérnöki karon. Rúd- és lemezszerkezetek tervezésének módszereit dolgozta ki. Részt vett nagy építkezések, így a Dnyeper folyón épült nagy vizierõmû tervezésében. Legnevezetesebb eredménye a különbözõ típusú parciális differenciálegyenletek közelítõ megoldására használatos, róla elnevezett közelítõ módszer, amely nagy számításigénye miatt csak a számítógépek megjelenése után válhatott általánosan használatossá.

Gépészmérnök, tervezõ
A budapesti Mûszaki Egyetemen végezte tanulmányait. Ezután a Ganz-waggongyárban kezdte munkáját, 1928-tól 1945-ig a Waggongyár igazgatója volt. A vasúti személyforgalom motorizálásának úttörõje volt. Vezetésével fejlesztették a Ganz-gyárban a teljesen acélvázas vasúti személykocsikat. A 30-as években a Jendrassik-féle motorral mûködõ Ganz-motorvonatok, elsõként az Árpád-sínautóbusz tervezését vezette. A sínautóbusz sikere nyomán a Ganz-gyár Egyiptomba, Argentínába és számos más országba exportált motorvonatokat, jelentõs gazdasági eredménnyel.

Amerikai csillagász, matematikus
Farmercsaládban született, tanítóként kezdte pályáját, majd matematikát tanult. 1851-ben a Delaware College-ben, majd az Indiana University-n Bloomingtonban lett a matematika professzora. 1891-ben meghívták a Stanford Egyetem elõadójává. Legfõbb elméleti munkaterülete a bolygómozgások vizsgálata volt. Kimutatta, hogy a Mars és a Jupiter pályája közt keringõ kisbolygók pályái nem véletlenszerûen, ill. egyenletesen helyezkednek el, hanem egyes meghatározott övezetekben aszteroidák csak kis számban, vagy egyáltalában nem fordulnak elõ: ezeket az övezeteket, amelyeket a Jupiter bolygó perturbációi okoznak, utóbb Kirkwood-réseknek nevezték el. Késõbb hasonló elv alapján magyarázta meg a Szaturnusz gyûrûjében fellépõ anyag-mentes rések létét. Az elsõk között adott magyarázatot a meteorrajok kialakulására. Nevét egy holdkráter és az 1578.sz. kisbolygó is õrzi. (Bartha Lajos)

Görög-amerikai fizikus, matematikus, informatikus
Az Austin High School elvégzése után a chicagoi egyetemre iratkozott be, ahol fizikát tanult, és 1936-ban szerzett diplomát (B. Sc.) kísérleti fizikából. Posztgraduális tanulmányait Robert S. Mulliken vezetésével folytatta. A doktori (Ph.D.) fokozatot kémiából szerezte meg 1941-ben. 1941-42-ben Harold C. Urey professzor asszisztenseként tevékenykedett James Franckkel együtt a Metallurgical Laboratoryban, majd Enrico Fermi és Teller Ede munkatársaként az elsõ atomreaktor építésén dolgozott. Innen hívta meg õt Oppenheimer a Manhattan-tervben való részvételre. 1946-1948 között a chicagoi egyetemen kapott tanársegédi állást és vállalt oktatási feladatokat, de 1948-ban visszatért Los Alamosba, ahol az elméleti (T) részleg egyik csoportja (T7) vezetõjeként megtervezte és 1952-ben megépítette a MANIAC elektronikus számítógépet, majd 1957-ben annak korszerûsített változatát, a MANIAC II-t. 1957-1965 között ismét visszatért a chicagoi egyetemre, ahol professzori kinevezést kapott, majd megszervezte és létrehozta a Számítástudományi Kutatóintézetet, amelynek elsõ igazgatója is lett. A természettudományok és a matematika szinte minden területén maradandót alkotott. Sikerekben gazdag, de kevéssé látványos életében jelentõs szerep jutott magyar tudósoknak is. Teller Ede és Neumann János nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagy hatással voltak rá. Egyik legjobb fizikus barátja a szintén magyar származású Balázs Nándor volt. Az õ közvetítésével jött létre a tehetséges mai magyar fiatalokat támogató Metropolis-díj, amely évrõl évre kiosztásra kerül a Természet Világa diákpályázatán és a KöMaL õszi ifjúsági ankétján.

Filozófiai, pedagógiai író, tanár
1642-1643 táján Gyulafehérvárott tanult filozófiát és teológiát, majd holland egyetemeken, 1648-ban elõbb a franekeri, majd a leideni egyetemen, feltehetõleg huzamosabb ideig az utrechti egyetemen is tanult. 1651-ben õ tett elsõként doktori szigorlatot az újonnan alapított harderwijki egyetemen. A legnagyobb hatást Descartes filozófiája és a puritanizmus gyakorolta rá. Megnõsült, felesége egy gazdag utrechti polgárcsalád leánya, Aletta van der Maet lett. 1653 nyarán hazatérve a gyulafehérvári kollégium gimnáziumi tagozatán kapott tanári állást. Még Utrechtben kezdte írni Magyar Encyclopaedia címû fõmûvét, amely 1655-ben jelent meg. Ez volt az elsõ magyar nyelvû tankönyv, amely az egyes tudományágak legfrissebb ismereteit tudományos igénnyel, korszerûen rendszerbe foglalta. A mû kétharmad része természettudományi ismereteket foglal össze. Az elsõk közt fogadta el nyíltan Kopernikus rendszerét. Javasolta egységes iskolarendszer, anyanyelvû népiskolák, magas színvonalú egyetem alapítását Erdélyben. 1656-ban Basirius Izsák (Isaac Basire), a kivégzett I. Károly angol király Erdélybe menekült udvari papja, megtámadta nézetei miatt, ezért II. Rákóczi György elmozdította állásából. A kolozsvári kollégiumba került tanárnak, ahol Lorántffy Zsuzsanna támogatta. 1658-ban Barcsay Ákos fejedelemnek egy akadémia felállítását javasolta. Fiatalon, tüdõbajban halt meg.

Mérnök, mûszaki író
1800-1803-ig Ó-Szõnyben tanító. Itt írta meg 1802-ben Zongoraiskoláját, amely az elsõ ilyen jellegû kiadvány magyar nyelven. Az Institutum Geometricum elvégzése után 1803-ban, mint a pápai Esterházy-uradalom mérnöke az uradalom területén levõ mocsarak lecsapolásával foglalkozott. Elkészítette a Rába, Rábca és Marcal szabályozási tervét. 1830-ban a tatai uradalom fõerdõmestere, 1835-ben a tatai és gesztesi uradalmak fõmérnöke. Legfontosabb találmánya, a szögtükör a mérõasztalt helyettesíti. A Gazdasági Egyesület erdészeti szakosztályának elnöke volt. 1836-tól az MTA tagja.

Vegyészmérnök, kémiatörténész
A kémia története elsõ hazai egyetemi doktora, a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára, a Magyar Kémikusok Egyesülete könyvtárosa, a Kis Akadémia vezetõje. A Mûegyetemen 1905-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát, ezt követõen Ilosvay Lajos tanszékén dolgozott tanársegédként, a szerves festékek kémiáját tanulmányozta. 1909-ben doktorált. Ezt követõen Badenben posztgraduális munkát folytatott a BASF gyárban. 1915-tõl a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára lett, ahol mintegy három évtizeden át kémiát, technológiát és áruismeretet tanított, megírta azok tankönyveit is. Az 1920-as években kezdett el foglalkozni kémiatörténettel, s ekkor kezdett szakkönyveket gyûjteni e témakörben, amelyek közül több mint 500 fennmaradt az utókor számára. Magánkönyvtára az 1950-es évek elején a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtárba került. A K. M. Természettudományi Társulat 1928-ban adta közre Magyar alkémisták címû alapvetõ monográfiáját, amely 1986-ban bõvített változatban ismét megjelent. Az 1930-as években az egykori magyarországi kémiai ipar különbözõ fejezeteit kezdte el kutatni, s írt tanulmányokat a salétromtermelés múltjáról, a sziksófõzésrõl, a timsófõzésrõl, a hamuzsírfõzésrõl, a kénsavgyártásról, az indigógyártásról és a mezõgazdasági iparokról. Foglalkozott Kitaibel Pál és Irinyi János életmûvével, az utóbbihoz kapcsolódóan 1935-ben önálló kötete is megjelent A gyufa története a XIX-ik század végéig címmel. 1940-ben a Mátyás király emlékkönyv számára tanulmányt írt Asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában címmel. Róla Szõkefalvi-Nagy Zoltán 1980-ban önálló kötetet adott ki, a Magyar Tudománytörténeti Intézet pedig 2003-ban jelentetett meg egy kötetnyit Szathmáry László kézirataiból. (Dr. Gazda István)

Matematikus, gimnáziumi tanár
A Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Itt szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1937-ben. Ezután a budapesti Szent László Gimnázium tanára lett. A 2. világháborúban katona volt, hadifogságba esett. Hazatérése után, 1946-ban ismét tanárként helyezkedett el. Elõbb a Lónyai utcai, késõbb a Kölcsey Gimnáziumban tanított. 1952-ben a Matematikai Kutató Intézetbe került, ahol elõbb tudományos munkatárs, késõbb a Matematikai Statisztikai Osztály vezetõje. Matematikai statisztikával, valószínûségszámítással és kombinatorikával foglalkozott.

Perzsa-iszlám matematikus, csillagász.
Fiatalon elsajátította az antik görög hagyományokra visszanyúló, és az iszlám tudósai által tovább épített matematikai ismereteket. A tudományt pártoló 'Adud ad Dawlah kalifa Bagdadba hívta a kor jelentõsebb iszlám tudósait. Ide költözött Abu'l Wafa is, ahol Sharf ad-Dawlah kalifa támogatásával csillagászati obszervatóriumot épített. Meghatározta az ekliptika hajlásszögét az égi Egyenlítõhöz és mérte a Nap látszó égi mozgását. A kor hírneves khivai csillagászával együttmûködve észlelte a 997. évi holdfogyatkozást. Kivonatos, egyszerûsített és részben kijavított fordítást készített Ptolemaiosz nagy mûvébõl. Levezette a gömbháromszögek sinus-tételét és 15 ívperces közökkel, 8 tizedes pontosságú sinus-táblázatot szerkesztett. (Ptolemaiosz táblái csak 4 tizedesig terjedtek.) Tanulmányozta (a görög matematikusok nyomán) a harmad- és negyedfokú egyenleteket. Munkája nem egyszerû átvétele volt az ókori ismereteknek, hanem jelentõs továbblépésnek tekinthetõ. (Bartha Lajos)

Földrajztudós, egyetemi tanár
Eperjesen jogot, majd teológiát tanult. 1845-1846-ban a berlini és tübingeni egyetemen tanult. Nevelõ, majd tanulmányutat tett Németországban, Belgiumban és Hollandiában. 1846-ban a késmárki jogakadémia statisztika- és történelemtanára. 1855-tõl Greguss Ágosttal szerkesztette a Család Könyve c. folyóiratot. 1861-tõl a budai politechnikumban a földrajz, statisztika és a történelem tanára. 1870-ben kinevezték a pesti tudományegyetem új földrajzi tanszékére. A földrajz elsõ egyetemi tanára hazánkban. A Magyar Földrajzi Társaságnak egyik alapító tagja és haláláig elnöke volt. Fiatal korában Karl Ritter német geográfus teleologikus szemléletének híve, késõbbi munkásságával ezt a földrajzi felfogást jelentõs mértékben tovább fejlesztette. 1858-tól az MTA tagja.

Geológus, egyetemi tanár
Tanulmányait Zürichben végezte és itt kapott doktori diplomát 1914-ben. A budapesti tudományegyetem földtani tanszékén tanársegéd és a tektonika magántanára. A közgazdasági egyetem r. tanára, majd 1932 és 1948 között a Földtani Intézet igazgatója. Külföldi szakértõi tevékenységet 1920 és 1961 között végzett, s ez alatt mintegy 17 országban dolgozott. 1961-ben végleg Brazíliában telepedett le. Egyetemi tanár Teheránban és a riói egyetemen az 1960-as években, majd az ottani Földtani Intézet szakértõje, utána a Szövetségi Egyetem geotektonika tanára 1973 végéig. Jelentõs szerepet vállalt az elsõ magyarországi kõolajmezõk termelésbe állításában. Hasonló tevékenységet végzett Marokkóban, Törökországban, Görögországban és Dél-Amerikában is. Munkásságának elismeréseként a világ több tudományos testülete választotta levelezõ és tiszteletbeli tagjává. Apja id. Lóczy Lajos geológus, egyetemi tanár.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, majd a debreceni Tudományegyetemen folytatta. Budapesten Fejér Lipót, Rados Gusztáv, Tangl Károly, Fröhlich Izidor tanították. Matematika-fizika szakos tanári diplomáját 1931-ben szerezte meg, az egyetemen maradt díjtalan gyakornoknak, ill. elõadásokat tartott a Tanárképzõ Intézetben a matematika-fizika szakos tanárjelölteknek. 1941-tõl rendes tanár a debreceni Fazekas Gimnáziumban. Az 1942/43. tanévet ösztöndíjjal Bécsben töltötte. 1946-tól külsõ elõadó az egyetemen, 1951-tõl adjunktus, 1953-tól docens, 1965-66-ban az egri Pedagógiai Fõiskola tanszékvezetõ tanára, 1970-tõl egyetemi tanár. Tudományos kutatásainak a tárgya az iterációelmélet.

Német zoológus
Jénában, Berlinben és Strassburgban (ma Strasbourg, Franciaország) járt egyetemre. Jénában Ernst Haeckel német biológus tanítványa volt. 1879-1886-ig tanársegédként dolgozott a lipcsei Közegészségügyi Intézetben, majd egyetemi professzor volt Breslauban (ma Wroclaw, Lengyelország; 1886-1889-ig), 1889-tõl az ausztriai Innsbruckban és 1895-1921-ig Halléban. Kísérleteiben azt vizsgálta, mi határozza meg megtermékenyítéskor a szervek és szövetek formáját és mûködését. Ezzel a kísérleti embriológia egyik megalapítójává vált. 1894-ben megalapította az Archiv für Entwicklungsmechanik der Organismen c. folyóiratot, az elsõ kísérleti embriológiai szaklapot.

Angol fiziológus, Nobel-díjas
A Cambridge-i Egyetemen szerzett orvosi diplomát 1909-ben, kutatómunkáját azonban már 1904-ben elkezdte a Wellcome Fiziológiai Kutatólaboratóriumban. 1914-ben tagja lett annak a szervezetnek, amelybõl késõbb létrejött az Orvostudományi Kutatási Tanács, 1924-tõl 1942-ig pedig a Tanács utódszervezetének, a Nemzeti Orvostudományi Kutatóintézetnek volt igazgatója. 1914-ben izolálta az acetilkolint, 1936-ban pedig Otto Loewi német farmakológussal megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az idegingerületek kémiai átvitelével kapcsolatos felfedezéseiért. A Royal Society elnöke, valamint (a 2. világháború alatt) a kormány tudományos tanácsadó bizottságának elnöke volt. 1932-ben lovaggá ütötték.

Angol matematikus
A Cambridge-i Trinity College-en végzett, és egy hároméves megszakítástól eltekintve egész életében a Cambridge-i egyetemen dolgozott. Legismertebb eredményeit Godfrey Hardyval közösen érte el a következõ területeken: végtelen sorok szummabilitása, analitikus számelmélet, valamint a Fourier-sorok és a zeta-függvény elmélete. Hardyval és Pólyával közös könyve, az Inequalities (Egyenlõtlenségek) alapvetõ kézikönyvvé vált.

Lengyel matematikus
Apja ügyvéd volt Varsóban. Itt járt középiskolába. Egyetemi tanulmányait több egyetemen végezte, Krakkóban, majd Münchenben, végül Göttingen híres matematikai kutatóközponjában. Doktorátusi disszertációját a Lvovi Egyetemen Sierpinski irányításával készítette el és védte meg. 1915-ben az oroszok kivonulása után a Varsói Egyetem ismét lengyel egyetemként kezdett mûködni, ekkortól Mazurkiewicz professzorként dolgozott itt. Fontos szerepet töltött be a Lengyel Matematikai Iskola megteremtésében. Elismertségét a topológia és valószínûségszámítás elméletének területén elért eredményei is növelték.

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte. 1954-ben szerzett gyógyszerészi diplomát. Szakmai érdeklõdése egyetemi hallgató korában is a kémiához vonzotta, így tanulmányai befejeztével a Schulek-iskolához csatlakozva, az ELTE Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének lett munkatársa. Kutatási területe ekkor a klasszikus analitika területére esett. A 60-as évektõl tudományos érdeklõdésének súlypontja a koordinációs kémiára, azon belül elsõsorban fémkomplexek egyensúlyaira, szerkezetére és biológiai szerepére tevõdött. 1968-tól az ELTE egyetemi tanára volt 1983-ig, amikor a József Attila Tudományegyetem rektorának meghívására került Szegedre, és vezette a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszéket 1996-ig. Közben, 1986-tól 1990-ig a JATE tudományos rektorhelyettese volt. Vendégkutatóként dolgozott 1961-ben a Stockholmi Mûszaki Egyetemen, 1973-ban a Stuttgarti Egyetemen, 1977-ben East Anglia Egyetemen, Norwich-ban, és 1981-ben az Egyesült Államok-beli Princetonban. Oktatómunkája itthon és külföldön folyamatos: gyógyszerészek, vegyészek és más természettudományi szakosok generációit tanította több kémiai tárgyra. 1990-tõl az MTA tagja.

Olasz csillagász
Fõúri támogatással a bolognai obszervatóriumban végzett észleléseket, 1657-tõl 1668-ig a bolognai egyetemen a matematika és csillagászat professzora volt. 1668-tõl XIV. Lajos meghívta Párizsba, ahol 1671-tõl az új obszervatórium igazgatója lett. Számos jelentõs felfedezés fûzõdik a nevéhez. Õ fedezte fel a Szaturnusz A és B gyûrûje közti sötét térközt, az ún. Cassini-rést, és a Szaturnusz négy holdját is. Elsõként készített feljegyzést az állatövi fény megfigyelésérõl. Feltételezte, hogy a bolygók pályája nem ellipszis, hanem az általa bevezetett ún. Cassini-féle görbe. Részt vett a párizsi meridián általa javasolt mérésében. Nem fogadta el Newton gravitációs elméletét, azonban felfedezései és megfigyelései alapján a 17 18. század legjelentõsebb csillagászai közé tartozik. Fia is jeles csillagász lett. (Bartha Lajos)

Norvég-dán amatõr matematikus, földmérõ
Jogot végzett a koppenhágai egyetemen, hogy tanulmányainak költségeit fedezze, földmérõi munkát vállalt. A továbbiakban a földmérõi munkát folytatta, elvégezte Oldenburg, majd egész Dánia háromszögelését. A földmérések alapján térképeket is készített. Õ javasolta elõször a komplex számok geometriai értelmezését, a komplex számsíkon való ábrázolását. Erre vonatkozó, dán nyelven írt dolgozatát 1797-ben felolvasták a Dán Királyi Akadémián, azonban munkája nemzetközileg nem vált ismertté. 1806-ban tõle függetlenül Argand is felismerte a komplex számok ábrázolásának lehetõségét, ezért ez Argand-diagram néven vált ismertté. Westel munkájára csak 1895-ben hívták fel a figyelmet.

Olasz fizikus
1872-ben szerzett mérnöki diplomát a Bolognai Egyetemen. 1873-1880-ig fizikát tanított a Bolognai Technikai Intézetben. 1880-1885-ig a Palermói Egyetemen, majd 1885-1889-ig a Páduai Egyetemen tanított. 1899-tõl a Bolognai Egyetem fizika tanszékvezetõ. 32 évig tanított Bolognában, majd publikálta az addigi eredményeit. Értékes vizsgálatokat végzett a mágnességgel és az elektromos hullámokkal kapcsolatban. Kutatásai a polarizált fényre és a térbeli látásra irányultak. Az elektromos hullámok kutatójaként jelentõsen hozzájárult a rádió megszületéséhez. Az oszcillátor tökéletesítésével erõsebb szikrákat, s így nagyobb átütõképességet ért el. Az õ tanítványa volt Guglielmo Marconi olasz fizikus, a rádió egyik feltalálója. Számos jelentõs publikációja jelent meg. Bolognában a mai napig Righit tartják a rádió felfedezõjének.

Német csillagász, mûszertörténet kutató
A lipcsei, bécsi és strassburgi egyetemen tanult csillagászatot. 1880-tól 1889-ig a hamburgi csillagvizsgáló munkatársa volt, 1889-tõl 1920-ig pedig a göttingeni egyetemi csillagvizsgálóban dolgozott. 1892-tõl a göttingeni egyetemen oktatott, 1902-tõl mint professzor. 1882/83-ban a Baffin-földre irányuló német sarkkutató expedíció helyettes vezetõje volt. Jelentõs oktatási és mûszerfejlesztési tevékenységet fejtett ki. 1899-ben jelentõs, kétkötetes könyvet tett közzé a csillagászati mûszerek történetérõl, elméletérõl és használatáról. (Bartha Lajos)

Gyógyszerész, vegyészmérnök, egyetemi tanár
1975-ben a SOTE-n gyógyszerész oklevelet szerzett. 1977-1983-ig Gyógynövény- és Drogismereti Intézet egyetemi tanársegéde, 1984-1990-ig adjunktusa, egyúttal 1983-1990-ig a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule Gyógyszerészeti Intézet Farmakognóziai és Fitokémiai Tanszék ösztöndíjas vendégkutatója, a módszerfejlesztési csoport vezetõje. A Gyógynövénykutató Intézet igazgatója, a Gyógynövénykutató Intézet Rt. elnök-vezérigazgatója, a svájci zugi Petazon Rt. tudományos igazgatója volt. Gyógynövény-analitikával és technológiával, analitikai és preparatív kromatográfiával foglalkozott. Nemzetközileg is alapvetõen új eredményeket ért el a planáris- és az oszlopkromatográfiás módszerek fejlesztése terén. A kromatográfiás rendszerek optimálására kidolgozott ún. PRIZMA-modellt, ill. az általa kifejlesztett és realizált rotációs planárkromatográfiás berendezéseket. Kidolgozta a kényszeráramlásos szilárd-folyadék-, ill. az ún. többfázisú folyadék-kivonás módszereit. 2004-tõl az MTA levelezõ tagja volt.

Orosz kertész, növénynemesítõ
1888-ban kis faiskolát létesített, több mint 300 új gyümölcsfajtát nemesített. 1899-ben növényeit új, nagyobb területû gazdaságba telepítette át, ott folytatta kísérleteit. Alapos megfigyelõ és szenvedélyes újító volt, ismereteit autodidakta módon szerezte. Értékes alma- és meggyfajtákat, sok más gyümölcs-, szõlõ-, néhány zöldség- és dísznövényfajtát is elõállított. Hibridanyagából munkatársai és tanítványai további értékes fajtákat állítottak elõ. 1920-ban Lenin megbízásából megvizsgálták módszereit, gazdaságát és laboratóriumát fontos állami intézményként ismerték el. Elméletét a szerzett tulajdonságok átörökíthetõségére alapította, Gregor Mendel genetikai eredményeinek figyelmen kívül hagyásával. Számos kitüntetésben részesült, mûködésének színhelyét, Kozlov városát, 1932-ben Micsurinszknak nevezték el. A Szovjetunióban az õ hibridizációs elméletét, valamint annak Trofim Gyenyiszovics Liszenko által továbbfejlesztett változatát fogadták el az örökléstan "hivatalos" marxista elméletének. A Mendel-Morgan-féle elméletet "burzsoá áltudomány"-nak minõsítették. Elsõsorban Micsurin halála után egészen 1964-ig, Hruscsovnak a hatalomból való elmozdításáig a Szovjetunióban és az ún. "szocialista országok"-ban azokat a biológusokat, akik nem fogadták el a micsurini-liszenkói elméletet, súlyos megtorlás, állásukból való elmozdítás, sok esetben börtön, sõt kivégzés fenyegette.

Geográfus, természettudományi író, középiskolai tanár
A budapesti egyetemen 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-1886 között a Meteorológiai Intézetnél a klimatológia asszisztense és Budapesten középiskolai tanár. Utóbb Gyõrött, majd ismét Budapesten tanított. Széles körû irodalmi tevékenységet fejtett ki elsõsorban a földrajz és a természettudományok népszerûsítése és a tankönyvírás terén. A Révai Nagy Lexikonnak a munkatársa volt. Szerepe volt a Magyar Földrajzi Társaság fejlesztésében.

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1926-ban. Ezt követõen a kaposvári villanytelepen üzemmérnök, 1927-ben a Ganz Hajógyárba került, ahol 1945-ig a daru- és szállítóberendezési osztályon szerkesztõ mérnök, majd 1950-ig termelésfõnök, 1950-tõl 1961-ig fõmérnök volt. Nevéhez fûzõdik az 5 Mp-os és 100 Mp-os úszódaruk sorozatgyártása és exportálása. Fõmérnöksége idején indult meg az 5 Mp-os, 25 m gémkinyúlású portáldaruk tervezése, sorozatgyártása és exportja. Korszerûsítette a Duna-tengerjáró hajók konstrukcióit. A Ganz Hajógyárban az elsõ hegesztett kivitelû tengeri hajó tervezését irányította és megteremtette a gyártási feltételeket.

Kísérleti fizikus
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét 1950-ben szerezte a budapesti tudományegyetemen. 1959-ig tanársegédként dolgozott a kísérleti fizika tanszéken, ekkor mûvelõdésügyi minisztériumi döntés alapján több kollégájával együtt elbocsátották az egyetemrõl. Ezután a Csepel Mûvekben létesített fémfizikai laboratóriumot, majd 1971-tõl a Fémipari Kutató Intézet anyagszerkezetvizsgálati osztályát vezette. Közvetlen emberi magatartása az egyetemen népszerû tanárrá, az iparban közkedvelt vezetõvé tette. Szakmai tudását magasra értékelték tanítványai és beosztottjai is. Mind az ipari alkalmazott kutatásban, mind a fémfizikai alapkutatásban jelentõs eredményeket ért el. 1969-ben lett a fizikai tudományok kandidátusa, akadémiai doktori fokozatának elérésében korai, hirtelen halála akadályozta meg. Négy gyermeke közül ketten a kutató fizikusi, ketten pedig az édesanyjuk által is követett fizikatanári pályát választották. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi docens
Tanulmányait Szegeden végezte. Egyetemi doktori szigorlatot 1972-ben tett. Tanulmányainak befejezése után az egyetemen maradt, 1977-tõl a József Attila Tudományegyetem algebra és számelmélet tanszékének docense. Az 1978-1979-es tanévet a Manitoba Egyetemen (Kanada) töltötte. 1985-ben Humboldt Ösztöndíjat kapott és az év elején Darmstadtba ment. Június elején néhány napos szegedi tartózkodást tervezett, utazás közben Budapest és Szeged között halálos vonatbaleset érte, melynek körülményei máig tisztázatlanok. Szûkebb szakterülete az algebra, ezen belül az ún. hálóelmélet volt. E területen ért el nemzetközi szintû eredményeket. Szerkesztõbizottsági tagja volt az Acta Sci. Math. Szeged és az Algebra Universalis nemzetközi folyóiratoknak.

Német fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Marburgban járt egyetemre, de Berlinben doktorált 1872-ben. Gimnáziumi tanári állást vállalt, közben megalkotta az iskolai fizikaórákon ma is elõszeretettel használt, Braun-féle elektroszkópot. Kísérleti fizikusi karrierjét August Kundt támogatta. Würzburgban, majd Strassburgban lett egyetemi fizikaprofesszor, ahol a katódsugarak tanulmányozása során feltalálta és megépítette az elsõ katódsugárcsövet, a TV képcsövek õsét. Kezdetben ezt is róla nevezték Braun-csõnek. 1898-ban alkotta meg azt a kristálydetektort, melyet Marconi és mások is felhasználtak az elsõ rádióvevõkben. Ez volt a világon az elsõ "tûs dióda". Tevékeny szerepet vállalt a drótnélküli szikratávíró-rendszer kifejlesztésében. A detektoros rádiókat nagy számban gyártották és fejlesztették a huszadik század elején. Nem véletlenül kapott Marconi és Braun megosztott Nobel-díjat 1909-ben. A német mûszaki tudomány érdekeinek képviseletében indult 1914-ben amerikai elõadó-körútra. Az elsõ világháború kitörése után viszont már nem engedték vissza az USA-val akkor már háborúban álló Németországba. New Yorkban szabadon mozoghatott, itt is halt meg, még a háború befejezõdése elõtt. (Dr. Radnai Gyula)

Vízmérnök
Gépészmérnöki tanulmányait Magyaróvárott kezdte, majd Németország és Franciaország fõiskoláin mezõgazdasági és vízépítési tanulmányokkal egészítette ki. Több állam vízügyi szolgálatával ismerkedett meg. Magyarországra visszatérve 1878-ban megbízást kapott az általa javasolt mezõgazdasági vízügyi szolgálat, a Kultúrmérnöki Intézmény megszervezésére, majd vezetésére. 1889-ben létrehozta a vízügyi igazgatás egységes irányítására az Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatalt (késõbb Országos Vízépítési Igazgatóság) amit 1918-ig, nyugalomba vonulásáig vezetett. Legjelentõsebb eredménye a kultúrmérnöki intézmény megszervezése volt. Az õ nevéhez fûzõdnek vízjogi, halászati törvények megalkotásai, a Balatoni Kikötõk Felügyelõségének felállítása, valamint a Soroksári Duna-ág csatornázásának és a Budapest - Csepeli Nemzeti és Szabadkikötõ építésének megkezdése. Vízgazdálkodási, folyószabályozási és mezõgazdasági vízépítési szakirodalmi munkássága jelentõs. A víziutak fejlesztése érdekében kifejtett munkásságáért Wahrmann-díj kitüntetésben részesült. A Budapesti-Csepeli Kikötõ zárt medencéjének bejárati zsilipjét Kvassay-zsilipnek nevezték el és emléktáblával jelölték meg.

Polihisztor, jogász, csillagász, geológus, festõmûvész
Pozsonyban Dohnányi Frigyes tanítványa volt. Itt ismerkedett meg az égi mechanikával. A budapesti tudományegyetem jogtudományi karán szerzett doktori oklevelet. Autodidaktaként csillagászati tanulmányokat folytatott. Nagy matematikai felkészültséggel és széles látókörû õséghajlattani szemlélettel igyekezett felismerni, ill. megmagyarázni az égi mechanika mozgástörvényeit és a pleisztocén jégkorszakok közötti összefüggéseket. Ezek ismeretében értelmezte a pleisztocén jégkorszakok kialakulását és idõbeli lefolyását. Milutin Milankoviæ elméletébõl kiindulva meghatározta a Föld pályaelemeinek változásából az elmúlt 600.000 év, majd egymillió év eljegesedési hullámait. Kidolgozta a pályaelemek stabilitási pontjainak és idõszakainak elméletét. Tudományos munkásságának eredményeit 70 éves korától jelentette meg.

Sebészorvos, egyetemi tanár
Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. 1903-04-ben tanársegéd az anatómiai intézetben, majd a sebészeti klinikán mûködött 1908-ig. Elõbb a Fehér Kereszt Gyermekkórházban sebészfõorvos, 1918-tól a pozsonyi, majd a pécsi egyetem sebészeti tanszékének tanára. 1926-tól 1945-ig a budapesti egyetem tanára és a II. sz. Sebészeti Klinika igazgatója. 1925-26-ban a pécsi, 1942-43-ban pedig a budapesti egyetem rektora. 1939-tõl a Felsõház tagja. Feloszlatásáig az Országos Orvosi Kamara elnöke. Orsós Ferenc professzorral együtt részt vett a katyni tömeggyilkosság áldozatainak vizsgálatában. 1945-ben a népbíróság elítélte és elmozdította az egyetemrõl. Évekig fizikai munkát végzett, majd orvosként kisebb konziliárusi állást kaphatott. Tudományos munkássága a nyelõcsõszûkületek plasztikai megoldásával, a csonttuberkulózis gyógyításával, csontsérülésekkel és a vegetatív idegrendszer sebészetével kapcsolatos.

Magyar születésû angol mérnök-fizikus, a holográfia feltalálója, Nobel-díjas
A Markó utcai fõreálban Frank János, a szívesen kísérletezõ fizikatanár tanítványa volt, de egy, a müncheni Deutsches Museumba tett családi kirándulás szerettette meg vele igazán a fizikát. Mûegyetemi tanulmányait Budapesten kezdte és Berlinben fejezte be. Doktori disszertációját a katódsugár oszcillográf érzékenységét növelõ találmányára alapozta, majd a Siemens & Halske cégnél és itthon az Egyesült Ízzónál vállalt kutatói, fejlesztõi, tanácsadói munkát. A harmincas évek második felében már Angliában dolgozott a plazmalámpán, a lapos képernyõjû televízión, a 3D-s mozi kifejlesztésén, a háború alatt az Anglia fölé berepülõ ellenséges gépek felderítésén, a háború után pedig az elektronmikroszkóp leképezésének javításán. Ennek során ismerte fel a holográfia elvét, amit látható fényre csak a lézerek kifejlesztése után lehetett eredményesen alkalmazni. Ezért kapta meg csak 1971-ben az 1948-as találmányáért megérdemelt Nobel-díjat. Egyetemi oktatóként tehetséges fiatalokkal vette körül magát. Nemcsak számos új találmányt szabadalmaztatott, de alapító tagként vett részt az emberiség jövõjéért aggódó Római Klub munkájában is. "A jövõ feltalálása" c. könyve 1963-ban jelent meg. 1964-tõl volt az MTA tiszteleti tagja. (Dr. Radnai Gyula)

Finn kémikus, pszichológus, ásványkutató
15 évesen matematikát kezdett tanulni az Åbo Akadémián, hamarosan átváltott a kémiára. 1779-ben az Uppsala Egyetemen tanult Torbern Bergman keze alatt. 1797-ben az Åbo Akadémia kémiaprofesszora lett. Õ volt az egyik elsõ kémikus, aki laboratóriumot adott diákoknak kísérletezés céljára. Még azt is engedte nekik, hogy az õ magánlaboratóriumát is használják. Gadolin írta az elsõ flogiszton-elmélet-ellenes kémiakönyvet a skandináv országokban. Az ytterbit nevû ásványt analizálva felfedezte az ittriumot, elindítva ezzel a ritka föld-fémek felfedezését. Általános és fizikai kémiai problémákkal is foglalkozott, az ón oxidációs állapotaival, a diszproporcionálódási reakciókkal. A finnországi kémiát európai színvonalra emelte. Tiszteletére Lecoq de Boisbaudran az általa felfedezett egyik lantanoidát gadoliniumnak nevezte el.

Angol matematikus
1881-ben ösztöndíjat nyert Cambridge-be, ahol matematikát tanult. 1886-tól oktatott az egyetemen. 1899-tõl az Oxfordi Egyetem professzora volt. Fõként rugalmasság- és hullámtannal foglalkozott. A rugalmasságtanban és a szeizmológiában fontos szerepet játszanak a Love-féle hullámok, amelyeknek matematikai modelljét õ dolgozta ki. Az általa bevezetett Love-féle számok egy égitest alakváltozását jellemzik a környezõ égitestek gravitációs vonzásának hatására.

Flórakutató, agrobotanikus, egyetemi tanár
Iskoláit Budapesten végezte, 1907-ben bölcsészdoktori szigorlatot tett. Mágócsy-Dietz Sándor mellett tanársegéd, majd 1908-tól 1940-ig, nyugdíjazásáig a Vetõmagvizsgáló Állomáson mûködött, utóbb mint kísérletügyi igazgató. 1929-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1945-ben az Agrártudományi Egyetem mezõgazdasági növénytani tanszékén egyetemi tanár, 1949-ben újra nyugalomba vonult. A magyar flóra kutatásával és mezõgazdasági növénytannal, fõleg a vetõmagvakkal foglalkozott. 1947-1949-ig az MTA tagja.

Meteorológus, geofizikus
A tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomával 1927-ben lépett az OMFI (Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet) kötelékébe. 1930-ban ösztöndíjasként német obszervatóriumok munkáját tanulmányozta. Aerológusként részt vett magaslégköri mérésekben. 1934-ben adjunktus, 1935-tõl az IMO (International Meteorological Organization) Aerológiai Bizottságának tagja. Szervezte és oktatta a vitorlázó repülõket. A 2. világháború közepén vette át a Prognózis Osztály vezetését. A világháború után az újrainduló polgári repülés meteorológiai biztosítása volt a feladata. 1946-ban fõmeteorológus, 1948-ban nevezték ki az OMFI igazgatójává. 1950-ben az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta, a recski munkatáborba került, 1953-ban szabadult. Matematikusként számítóközpont vezetõ volt, majd az ELTE Geofizikai Tanszékén dolgozott. Tudományos tevékenységének elismeréseként 1991-ben kapta meg az Eötvös Loránd-díjat. 1993-ban MTA doktora címet kapott.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait az ELTE Természettudományi Karán végezte. 1951-ben matematika- fizika-ábrázoló geometria szakon tanári oklevelet szerzett. Pályáját a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetemen, a matematika tanszéken kezdte; itt 1965-tõl egyetemi tanár. 1972-tõl a Gödöllõi Agrártudományi Egyetem Matematikai és Számítástechnikai Intézetének igazgatója. Tudományos tevékenységének leglényegesebb területe a függvényegyenletek elmélete, ezen belül fõként a többváltozós függvényegyenletek. Jelentõs eredményeket ért el a trigonometriai, valamint a Cauchy- és Pexider-típusú függvényegyenletek általánosításai terén. A tudományos irodalomban Hosszú-féle függvényegyenletnek nevezett egyenletre vonatkozó kutatásainak sok folytatója van. 1964-tõl az operációkutatás, a matematikai programozás és a számítástechnika modellalkotási problémáival kezdett foglalkozni.

Repülõgép építõ, géplakatos
1890-tõl foglalkozott a repülés kérdéseivel. Modelljei a repülés különféle módjait sikerrel utánozták. Az 1900-as évek végén már pontosan megfogalmazta a vitorlázó repülés alapelveit. Elsõ, kiváló repülõtulajdonságokkal rendelkezõ gépét 1908-ban sikerült megépítenie. Ennek törzse és a szárny váza úttörõ módon hegesztett acélcsõbõl készült. 1909-ben épült kétéltû repülõgépe felhúzható futószerkezettel volt ellátva. Ez a megoldás késõbb az egész világon elterjedt. Tõle származik az állítható fémlégcsavar és a repülõgépek leszállási sebességét csökkentõ berendezés.

Francia csillagász, tudománynépszerûsítõ
Teológiát tanult, majd csillagászattal kezdett foglalkozni, 1858-tól a párisi obszervatóriumban dolgozott, majd a Bureau des Longitudes munkatársa volt. 1883-ban Juvisy-ben magánobszervatóriumot alapított, itt számos megfigyelést végzett, különösen a Marsról. 1878-ban megjelent kettõs-csillag katalógusa a maga korában alapvetõ munka volt. Számos nagysikerû csillagászati, légkörtani és geofizikai ismeretterjesztõ munkát írt, igen termékeny szerzõ volt. Megalapította a Francia Csillagászati Társaságot (Société Astronomique de France), és annak nemzetközi jelentõségû folyóiratát, a Bulletin de la Société de France-ot. Meteorológiai észleléseket is végzett többezer méterre emelkedõ léggömb-felszállásai során. Generációk nõttek fel népszerû csillagászati könyvein, amelyeket számos nyelvre lefordítottak. Meggyõzõdéssel képviselte azt a nézetet, hogy a Földön kívül is vannak élõlények. (Bartha Lajos)

Amerikai villamosmérnök
1941-ben fejezte be villamosmérnöki tanulmányait a Pennsylvania-i Egyetemen, Itt kapcsolatba került John William Mauchly-val, aki tervezetet dolgozott ki - mai terminológiával - elektronikus számítógép létrehozására, amelyben felhasználta John V. Atanasoff elgondolásait is. Az amerikai hadsereg támogatásával építették meg az ENIAC számítógépet, elsõsorban ballisztikai feladatok megoldására. 1945-ben Neumann János meglátogatta az ENIAC építését, s ennek során megfogalmazta a tárolt programú számítógép elvét. Az ENIAC elsõ változata 1945-ben mûködött. Eckert és Mauchly újabb számítógép, az EDVAC tervezésébe kezdett. 1946-ban Mauchly-val közös céget alapítottak, megépítették az elsõ UNIVAC számítógépet. A céget azonban pénzügyi nehézségek miatt kénytelenek voltak eladni. Eckert a továbbiakban is a számítástechnika területén mûködött, számos szabadalma volt. 1973-ban a Honeywell cég megtámadta Mauchly-val közös szabadalmukat, s a bíróság egy - szakmai körökben máig vitatott - végzésben Atanasoff-ot nyilvánította a számítógép feltalálójának. Eckert számos kitüntetésben és díjban részesült a számítógépek fejlesztésében végzett úttörõ munkájáért.

Meteorológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen matematika-fizika szakon 1891-ben középiskolai tanári, 1894-ben bölcsészdoktori oklevelet, 1907-ben magántanári képesítést szerzett. A Meteorológiai Intézetben 1891-tõl 1922-ig mûködött. 1894-tõl asszisztens, 1901-18 közt az ombrometriai (csapadékmérési) osztály vezetõje volt. Bevezette az ún. Anderkó-féle esõmérõket. Németországi tanulmányútja után Bogdánfy Ödönnel megszerkesztette a súlyombrográfot (mérleges csapadékírót), amely a párizsi világkiállításon díjat nyert. Õ volt az elsõ meteorológus, aki hazánkban egyetemi elõadásokat hirdetett. 1920-ban meghívták a varsói egyetem tanárának. A Lengyel Meteorológiai Társaság elnökévé választotta. A Szent István Akadémia tagja volt. (Bartha Lajos)

Gépész- és közgazdasági mérnök, színpadtechnikus
Budapesten szerezte meg elõbb gépészmérnöki, majd 1921-ben közgazdasági mérnöki oklevelét. 1913-1924 között a mûegyetem tanszékein dolgozott tanársegédként. 1926-ban került az Operaházhoz, s õ lett az állami színházak mûszaki vezetõje. 1948-ig számos eredeti színpadtechnikai megoldás fûzõdik nevéhez. 1930-1948 között elõadott az Országos Színmûvészeti Akadémián és az állami mozdulatmûvész-tanfolyamon. 1945 után irányította a megsérült Operaháznak és Nemzeti Színháznak az újjáépítését. 1948-tól elõbb az Építéstudományi Intézetnél lett a középülettervezõ iroda osztályvezetõje, majd az Általános Épülettervezõ Intézetnél a gépészet vezetõje. 1951-tõl a Középülettervezõ Vállalatnál megszervezte a színháztechnikai szakosztályt, és vezette 1967-ig. 1951-tõl 1970-ig a BME Építészeti Karán meghívott elõadóként oktatott színháztechnikát.

Matematikus, egyetemi tanár
Budapesten megkezdett mûegyetemi tanulmányait két év után meg kellett szakítania, mert 1915-ben besorozták, 1916-ban hadifogságba esett az orosz fronton, és négy év után térhetett csak haza Szibériából. A lágerben egy kutató matematikus fogolytársától, Eduard Hellytõl tanult matematikát. 1923-ban Szegeden Haar Alfréd és Riesz Frigyes tanítványaként doktorált matematikából. 1924 és 1929 között a szegedi egyetemen tanított, majd 1928-ban a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjasaként Németországban kutatott. 1929-ben az Egyesült Államokba költözött, a Harvardon és a Rice Egyetemen dolgozott, 1930-tól az Ohio Állami Egyetemen dolgozott. 1935-ben amerikai állampolgárságot kapott. 1942-ben a chicagói egyetem vendégprofesszora volt. 1946-tól 1948-as nyugdíjba vonulásáig az Ohiói Állami Egyetem matematika tanszékét vezette. A konform leképezések, a valós analízis, a variációszámítás, a parciális differenciálegyenletek, az integrálelmélet, topológia és matematikai logika területén kutatott. Nevéhez fûzõdik a Plateu-probléma megoldása és a felszíni mértékek elmélete. Ez utóbbi területen továbbfejlesztette Geõcze Zoárd eredményeit.

Angol fiziológus
A londoni University College Sharpey-ösztöndíját elsõként 1871-ben elnyerõ Schäfer William Sharpey angol anatómus és fiziológus tanítványaként szerzett orvosi diplomát (1918-ban, mestere iránti tiszteletbõl vette fel a Sharpey nevet). A University College tanára és kutatója, 1899-tõl 1933-ig pedig az Edinburgh-i Egyetem élettanprofesszora volt. George Oliverrel 1894-ben bemutatott kísérlete, amellyel igazolták az adrenalin létezését, fellendítette a hormonokkal kapcsolatos kutatásokat. 1916-ban kimutatta az inzulin szerepét a cukor-anyagforgalomban. 1912-ben megválasztották a British Association for the Advancement of Science elnökévé, 1913-ban lovaggá ütötték. Kifejlesztette a Schäfer-módszernek nevezett, mesterséges lélegeztetési eljárást.