Geológus
A selmecbányai bányászati akadémián bányamérnöki oklevelet szerzett. 1903-tól haláláig a Földtani Intézet geológusaként dolgozott, egy ideig az Intézet helyettes igazgatója volt. Fõ mûködési területe a bányageológia. Tanulmányozta a Bihar-hegység, a Radnai-havasok, a felvidéki Dobsina és Aranyida bányageológiai viszonyait, részletes geológiai felvételeket készített Ajka, Dorog, Tokod és Tatabánya barnaszéntelepeirõl. Jelentõsek az eocén kori nummulinákra vonatkozó õslénytani kutatásai is. 1927-tõl az MTA tagja.

Angol matematikus, csillagász
Apja, Leonard Digges matematikus és földmérõ volt. Fia, Thomas, magánúton tanult matematikát. Feladatának tartotta, hogy apja munkáját folytassa. Saját matematikai munkáival együtt kiadta apja posztumusz mûvét, mely egy, apja által tervezett lencsés és tükrös távcsõ leírását is tartalmazta, a holland távcsõépítõk munkáját jóval megelõzve. Csillagászati megfigyeléseket végzett, a Németalföld elleni háborúban hadmérnöki feladatokat is oldott meg, könyvet is írt hadmérnöki, ballisztikai számításokról. Pontos megfigyeléseket végzett az 1572-ben feltûnt, Tycho Brahe által is észlelt szupernováról. Elsõként képviselte és terjesztette Angliában a kopernikuszi tanokat, a heliocentrikus világképet. Egyike volt az elsõknek, akik feltételezték, hogy a csillagok nem egy, a naprendszert körülvevõ kristálygömbön helyezkednek el, hanem a Nappal egyenrangú, távol elhelyezkedõ égitestek.

Német feltaláló
Szlávos hangzású nevét a németek Nipko-nak ejtik (ahogyan például a Treptow parkot is Trepto parknak mondják). Olyan népcsoportból származik, akiket a németek és a lengyelek is szívesen vallottak magukénak. (Paul Nipkow-nak német neve is volt: Julius Gottlieb.) 23 éves korában jutott a mechanikus képfelbontás - azóta róla elnevezett - ötletéhez: spirálisan átlyukasztott körtárcsát forgatva lehet egy képet elemeire bontani és pontról pontra letapogatni. A német birodalmi vezetés 1935-ben Nipkow-ról nevezte el az elsõ német televízió adóállomást. Elhunytakor díszes állami temetésben részesítették Berlinben. (Dr. Radnai Gyula)

Brit fizikus, csillagász
Kitüntetéssel diplomázott Cambridge-ben, és elõször a háborúban magas szintre fejlesztett angliai radarkutatásba kapcsolódott be. A tudományok doktora fokozatot az MIT-n szerezte meg 1949-ben. Elektronikai témájú könyve az elektromérnökök bibliája lett az 50-es években. Késõbb csillagászati interferométerek építésében vállalt fontos szerepet, elõször az angliai Teddingtonban, majd az Edinburgh-i obszervatórium Rómához közeli telephelyén. John Davis és Hanbury Brown társaságában épített Michelson rendszerû csillagászati interferométert, melynek elméletét Brownnal közös cikkekben publikálták. Csak lassan sikerült meggyõzniük kollégáikat elméletük helyességérõl, melyet ma már "Hanbury Brown and Twiss" ("HBT") effektusnak neveznek az asztrofizikában. 1968-ban Brownnal együtt elnyerte a Brit Királyi Csillagászati Társaság Eddington érmét. Életének utolsó éveit õ is Ausztráliában töltötte. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a szegedi egyetemen kezdte meg, matematika-fizika szakon. Kiváló tanárai voltak matematikából, Kalmár László, Riesz Frigyes és Szõkefalvi-Nagy Béla. Nagyon hamar eldõlt, hogy õt legjobban a matematika érdekli, s azon belül is a matematikai analízis. Már egyetemi évei alatt díjtalan gyakornok volt a Bolyai Intézetben. 1948-ban kapta meg matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelét, s mindjárt felvették tanársegédnek az Intézetbe. Az 1950-es évek elején három évet a Mûegyetemen töltött Alexits György mellett, mint aspiráns. Az ortogonális polinomok szerinti sorfejtések elméletében jeles eredményeket ért el. A továbbiakban Szegeden a Bolyai Intézet adjunktusaként dolgozott, kutatott és oktatott. 1962-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Jelentõs eredményeket ért el a matematikai analízis klasszikus kérdésköreiben, tudományos eredményeit rendszeresen közreadta az Acta Scientiarum Mathematicarum-ban német nyelven. Számos tanítványt és matematikai kutatót nevelt. Az 1972-ben alapított Analízis Alkalmazásai tanszéket vezette 1972-1995-ig, 1975 és 1981 között a Természettudományi Kar dékáni feladatait is õ látta el, 1987-1990-ig vezette a tanszékcsoportot. Számos tudományos tisztséget töltött be. 1965-tõl az MTA tagja.

Brit fizikus
Londonban végezte tanulmányait. 1898-tól egy évig Guglielmo Marconi mellett dolgozott asszisztensként. 1901-ben szerezte meg a doktori fokozatot, ezután egyetemi elõadó volt több intézményben is 1926-ig. 1926 után mérnöki tanácsadó irodát nyitott. A rádiós távközlés úttörõi közé tartozott. Õ hívta fel a figyelmet arra, hogy a nap sugárzása okozhatja a rádióhullámok nappali és éjszakai terjedése közötti különbséget. Az 1. világháború után elsõsorban áramkörök fejlesztésével és tervezésével foglalkozott. 1918-ban F. W. Jordan-nal közösen szabadalmaztatták az ún. flip-flop áramkört, amely késõbb a számítógépekben vált alapvetõ fontosságúvá. Õ alkotta meg a "dióda" szót.

Afrika-kutató, geográfus, író
Almásy György hírneves Ázsia-utazó fia; teljes nevén zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Adolf Ede György Mária. (Grófként ismerték, de Eduárd nagyapa grófi címe nem öröklõdött.) Grácban és Angliában tanult; német és angol nyelvtudása tökéletes lett (késõbb az arab is hozzájuk adódott). Tanulmányait félbeszakítva 1914-ben honvéd huszár önkéntes, majd az orosz és az olasz frontok felett felderítõ pilóta. 1921-ben a Magyar Cserkészszövetség nemzetközi biztosa. Esterházy Antal Pál (1903-1944) társaságában 1926-ban elindult egy Steyr autóval Alexandriából, és a Nílus mentén egészen Kartúmig jutottak, majd átkeltek a Libiai- és a Núbiai-sivatagon; járatlan utakon 3000 km-t tettek meg. 1932-ben angol társaival megtalálta a Szahara elveszett legendás Zarzura oázisát. Késõbb a híres sivatagi barlangrajzokat és a magyaráb népcsoportot is felfedezte. Mint tartalékos magyar honvédtisztet 1941-ben Erwin Rommel tábornok Afrika-hadtestjéhez sorozták; a hírszerzést segítette hatékonyan. "The English Patient" híres mozifilm szól róla, de sok tény meghamisításával. Almásy túlélte a háborút, itthon többször letartóztatták, végül Ausztrián és Olaszországon keresztül angol segítséggel Egyiptomba szökött. Ott 1951-ben a Sivatagkutató Intézet igazgatója lett, de hamarosan elhunyt. (Hujter Mihály)

Német elméleti fizikus, krisztallográfus
Hosszú élete elsõ felét élte le Németországban. 1939-tõl Angliában, 1949-tõl az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Németországban a stuttgarti mûszaki egyetemen hozott létre európai színvonalú elméleti fizikai iskolát. Mintául a müncheni elméleti fizikai intézet szolgált, ahol õ maga is tanult, majd dolgozott, Sommerfeld asszisztenseként. Doktori disszertációjának témája a fény terjedése volt egykristályokban, s ez egész életére szólóan elkötelezte õt a krisztallográfia mellett. Az Ewald gömb vagy az Ewald szerkesztés ma már a röntgen fizikusok alapszókincséhez tartozik. Érdekes családi vonatkozások: Göttingenben Born és Kármán társaságában ismerte meg feleségét még az elsõ világháború elõtt, míg lányukat Hans Bethe vette feleségül Amerikában, 1939-ben. Tisza László szerint Teller Ede is Ewald tanácsára ment át Münchenbõl Lipcsébe Heisenberghez fizikát tanulni, doktorálni. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel matematikus
1931-ben a Varsó Egyetemen kezdte meg tanulmányait. Elsõsorban a matematika alapjaival, a matematikai logikával foglalkozott. Nagy hatással volt rá Kuratowski, Lindenbaum és Tarski. 1939-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1942-1944-ig a varsói földalatti egyetemen tanított, a varsói felkelés után bujkálnia kellett. A háború után rövid ideig tanított a krakkói és a Lódz-i egyetemen, majd egy egyéves princetoni ösztöndíjas út után 1948-tõl Varsóban a matematikai kutatóintézetben dolgozott, 1952-tõl a varsói egyetemen lett professzor. Számos jelentõs eredményt ért el a halmazelméletben, legnevezetesebb eredménye a róla elnevezett Mostowski-féle suvasztási lemma.

Indiai születésû amerikai fizikus, asztrofizikus, matematikus, Nobel-díjas
Az indiai kormány ösztöndíjával Cambridge-ben és Paul Dirac tanácsára Koppenhágában végezte egyetemi tanulmányait. 1933-ban szerezte meg a Ph. D. fokozatot. 1937-ig Cambridge-ben kutató ösztöndíjas. Tartós barátságot kötött az asztrofizikus Arthur Eddingtonnal és Arthur Milne-nel. Nevéhez fûzõdik a Csandraszekár-határ, a fehér törpe csillagok maximális tömegének kiszámítása. 1937-tõl a Chicagói Egyetemen dolgozott. 1983-ban William A. Fowler társaságában elnyerte a fizikai Nobel-díjat a nagy tömegû csillagok késõi fejlõdési szakaszait leíró, ma is érvényes elmélet kidolgozásáért. Nagybátyja Sir Chandrasekhara Venkata Raman volt, aki 1930-ban fizikai Nobel-díjat kapott.

Orvos
Tanulmányait a pesti egyetem orvoskarán kezdte, orvosi diplomáját Bécsben 1839-ben szerezte. Õ volt az elsõ, aki fényképeket készített mikroszkópon át sejtekrõl. Párizsba költözött, felfedezte a gombás bõrbetegségek, a szájpenész kórokozóit, kutatta az éter- és kloroformaltatás hatását. Korának leghíresebb mûvészeit, íróit gyógyította (Dumas, Chopin, Balzac, Heine, V. Hugo, Liszt, Munkácsy, Zichy Mihály stb.). A szabadságharc idején hazajött, Bem seregében harcolt, megsebesült. Visszatérve Párizsba, 1859-ben õ alkalmazott elõször vattát az orvosi gyakorlatban. Szociális intézményeket támogatott, alapítványt tett.

Biológus, protisztológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1909-ben tanársegéd Apáthy István mellett, 1912-1913-ban a müncheni, ill. a würzburgi egyetemen végzett állattani kísérleteket. 1914-ben a kolozsvári egyetemen magántanár lett. 1919-tõl egy ideig az unitárius gimnázium tanára, 1924-tõl a szegedi egyetemen az állattani és összehasonlító bonctan ny. r. tanára. 1945-tõl a szegedi egyetem orvosi karán a biológia tanára, a biológiai intézet vezetõje volt. 1935-1936-ban és 1937-1938-ban az egyetem rektora. Az összehasonlító sejttan, a szövettan és ökológia terén alkotott kiemelkedõt. Nevérõl számos újonnan felfedezett élõlényt neveztek el. 1923-tól az MTA tagja.

Fizikatanár, lapszerkesztõ, fotómûvész
A kõbányai Szent László gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet. 1928-tól 1931-ig Ortvay Rudolf ösztöndíjas tanársegéde az elméleti fizikai tanszéken. Középiskolai tanári állást elõször Pesterzsébeten kap, késõbb a Fáy András gimnázium tanára lesz. Tanítványaival, barátaival nyáron hegyi túrákat tesz, télen siel, esténként sakkozik velük, vagy a németet, angolt gyakorolják. Sok ismeretterjesztõ cikket ír, még angol nyelvkönyv is kikerül a tolla alól. A háború után a Szent Imre (késõbb József Attila) gimnáziumban tanít, s közben 1959-tõl mellékállásban, 1965-tõl fõállásban szerkeszti a Középiskolai Matematikai Lapok Fizika rovatát. A Nemzetközi Fizikai Diákolimpia egyik megalapítója, két hazai olimpia (1968, 1976) megszervezõje. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban létrehozza és sikeresen mûködteti az Ifjú Fizikusok Körét. Szenvedélyes fotós, tudósok portréiból archívumot állít össze. Egyetemek, középiskolák folyosóit, a Természet Világa sok számának borítólapját díszítik egyedülálló, különleges képei. Az õ fotói szerepelnek számos magyar tankönyvben és a holland kiadású "Physics in Budapest" címû, mûvészi kiállítású könyvben is. (Dr. Radnai Gyula)

Angol matematikus
Eredeti foglalkozása takács volt. 1724-ben egy napfogyatkozás megfigyelése fordította érdeklõdését a matematika és csillagászat felé. Önképzés útján szerezte matematikai ismereteit. Az akkori szokások szerint kávéházakban oktatott matematikát, majd 1743-tól a királyi katonai akadémia matematikatanára lett. Az analízis és valószínûségszámítás területével foglalkozott. Nevéhez fûzõdik egy függvény határozott integráljának közelítõ meghatározására szolgáló Simpson szabály.

Német bakteriológus, Nobel-díjas
1878-ban szerzett orvosi diplomát szerzett. Kilenc éven át egy berlini kórházban dolgozott, majd a berlini Egyetemen tanított. 1890-ben kezdett el együtt dolgozni Robert Kochhal a tuberkulózis, a kolera és más betegségek vizsgálata kapcsán. Emil von Behring német immunológussal való együttmûködése során kifejlesztett antiszérumot a diftéria ellen, amivel passzív immunitást lehetett szerezni e súlyos fertõzõ betegséggel szemben. Az immunológiával való foglalkozása során kifejlesztette az immunitásnak egy elméletét is. 1910-ben a japán Sahachirō Hata-val felfedezte a Salvarsant, a szifilisz ellen hatásos arzénvegyületet. Munkásságával jelentõsen hozzájárult a kemoterápia fejlesztéséhez is. 1908-ban Ilja Mecsnyikovval megosztva Nobel-díjat kapott a szérumkezeléssel kapcsolatosan végzett munkájáért.

Belgyógyász, orvos-vezérõrnagy, repülõorvos
1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1920-tól hivatásos katonaorvos, 1936-tól a légierõ vezetõ orvosa. 1931-tõl a repülés-orvostan kiemelkedõ szakértõje, orvosvezérõrnagy. Az 1930-as években több tanulmányutat tett Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Angliában. 1938-ban megszervezte az elsõ aerodinamikai intézetet, az elsõ magassági kísérleti állomást, ahol az oxigénhiányhoz való alkalmazkodást vizsgálták. Tervei alapján elkészült a Repülõorvosi Vizsgáló Intézet. 1941-ben egyetemi magántanár, a repülõorvostan elõadója a budapesti és kolozsvári orvosi karokon. 1940-ben csatlakozott Bajcsy-Zsilinszky köréhez, üldözötteket menekített és bújtatott a Pajor Szanatóriumban. 1945-tõl a Vöröskereszt Kórházának parancsnoka, 1946-tól a HM egészségügyi osztályának vezetõje, orvosvezérõrnagy. 1948-ban segítette a Magyar Véradó Központ megszervezését. 1950-ben koncepciós perben, melynek Sólyom László volt a fõvádlottja (az ún. "tábornokok peré"-ben) halálra ítélték, és kivégezték. 1956. október 13-án újratemették. Teljes rehabilitációja azonban csak 1990-ben történt meg. A Gyáli úti Kórházat róla nevezték el.

Vegyészmérnök, agrokémikus
1953 és 1989 között - 35 éven át - vezette az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete Trágyázástani, ill. Agrokémiai és Növénytáplálási Osztályát. Úttörõ, iskolateremtõ munkát végzett a korszerû szabadföldi és tenyészedényes trágyázási kísérletezés, a tápelem mérleg számítás módszertanának kialakításában, a biometriai értékelés, a talaj- és növényminta vételi eljárások kidolgozásában. Kutatatásai értékes adatokat szolgáltattak, a szervestrágya mûtrágya-egyenértékének becslésében. Õ végezte el a Magyarországon - Európa mintegy 10 másik országával együtt - ma is hivatalos AL (ammónium-laktát)- talaj PK teszt hazai adaptációját. Meghatározó szerepe volt az OMTK hálózat kiépítésében, az MÉM NAK (1979), és az MTA TAKI - KSZE (1987) trágyázási szaktanácsadási rendszerek megalkotásában. Kortársai közül kitûnt legendás szakmai-módszertani igényességével. A "Sarkadi-iskola" vezetõjeként egy egész kutatói nemzedéket indított el pályáján. (Szabóné Kele Gabriella)

Német kémikus
Mengyelejevtõl függetlenül kidolgozta a kémiai elemek periódusos osztályozását. Eredetileg orvosnak tanult, majd 1859-ben természettudományok tanításával kezdte pályáját, különféle posztokat töltött be, mielõtt a Tübingeni Egyetem kémiaprofesszora lett. Die modernen Theorien der Chemie (A kémia modern elméletei; 1864) c. könyvében elõzetes sémát közölt az elemek atomsúly szerinti elrendezésérõl, elemezte az atomsúlyok és az elemek tulajdonságai közti összefüggéseket. Ezt a nagyhatású mûvet többször kibõvítették, sokszor kiadták. 1868 körül kiterjesztette táblázatát, ez sok tekintetben hasonló volt Mengyelejev 1869-ben közölt táblázatához, azonban Meyer csak 1870-ben jelentette meg saját változatát. Diagramja bemutatta az "atomtérfogatok" és rendszámok kapcsolatát, világosan kiemelve az elemek periodikus kapcsolatait. Meyer nem tartott számot az elsõbbségre, és elismerte, hogy Mengyelejevtõl eltérõen õ nem merte megjósolni a fel nem fedezett elemek létezését. A kémia sok területével foglalkozott, de tevékenységének nagy része az elemek osztályozásához kapcsolódott.

Francia matematikus
Párizsban tanított matematikát. Több kézikönyvet írt a geometria és a matematikai analízis tárgykörébõl. Fõ szakterülete az analízis volt. Charles Hermite-tel és Henri Poincaréval együtt kiadta Laguerre összegyûjtött munkáit. Nevéhez fûzõdik a komplex függvényekre vonatkozó Rouché tétel.

Orvos, biokémiai kutató
Orvosi oklevelét 1902-ben Budapesten szerezte, majd Berlinben biokémiai tanulmányokat végzett. 1903-tól a budapesti I. sz. sebészeti klinika, 1905-tõl a Rókus Kórház sebésze, 1905-ben sebészi szakvizsgát tett. 1908-tól a budai Tüdõbeteggondozó fõorvosa, 1908-tól a Zsidó Kórház szerológiai laboratóriumának a fõorvosa. 1914-1918-ban a kassai Honvéd Bakteriológiai és Járványügyi Állomás katonaorvos-parancsnoka. 1918-1928-ban magángyakorlatot folytatott, 1928-tól az OTI mosonmagyaróvári rendelõjének fõorvosa. 1944-ben állásától megfosztották, 1945 januárjában a nyilasok elhurcolták, szabadulása után a táborban szerzett betegségben hunyt el. Fizikokémiával, szerológiával és kemoterápiával foglalkozott, jelentõs szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Elsõként alkalmazott indikátorokat oldatok hidrogénion-koncentrációjának kolorimetrikus meghatározására.

Matematikus, egyetemi tanár
Gimnazistaként a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok feladatmegoldója. Egyetemistaként az Anonymus-csoport tagja. 1933-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát a budapesti egyetemen. 1935-ben doktorált Fejér Lipótnál. Állást nem sikerült kapnia. Korrepetálásból tartotta fenn magát 1938-ig, ekkor helyettes tanárként alkalmazta a budapesti izraelita gimnázium. A háború alatt munkaszolgálatra vonultatták be. 1949-tõl haláláig az ELTE professzora. Több matematikai folyóirat szerkesztõbizottságában volt tag. Kidolgozta, majd széleskörûen alkalmazta a hatványösszegmódszert, amely, bár a Riemann-sejtés igazolásához nem vezetett el, számos eredményt adott az analitikus számelméletben és általában az analízisben. Elsõként alkalmazott valószínûségszámítási módszereket a számelméletben. Erdõs Pál kutatótársa és jó barátja volt, számos cikket írtak együtt a legkülönbözõbb témákban. Egyik fontos közös kutatási témájuk az approximációelmélet volt. Híres a Legendre-polinomokra vonatkozó Turán-féle egyenlõtlenség és sokat idézik a Turán-féle gráftételt is. 1948-tól az MTA tagja volt. Második felesége, T. Sós Vera szintén matematikus, az MTA tagja.

Angol matematikus
Cambridge-ben tanult matematikát. 1712-ben a Royal Society tagjává választották, 1714 és 1718 között a Társaság titkári pozícióját is betöltötte. Matematikai analízissel foglalkozott, legjelentõsebb eredménye a Taylor-tétel, amely a függvények hatványsorba fejtését fogalmazza meg. Akusztikai vizsgálatai során a rezgõ húrok alakját, valamint a húr által keltett hang magasságát vizsgálta. Megalapozta a véges differenciák módszerét és a lineáris perspektíva elméletét. Nevét viseli a matematikai analízisben alapvetõ szerepet játszó Taylor-sor.

Olasz matematikus
Tanulmányait Torinóban végezte. A torinói mûszaki egyetemen oktatott, majd 1923-ban a pénzügyi matematika professzora lett Bari-ban, a közgazdaságtudományi egyetemen. Késõbb, 1933-tól haláláig a firenzei egyetem professzoraként tanított. Fõbb eredményeit a valószínûségszámítás, egyenlõtlenségek, a statisztika körében érte el. Több statisztikai fogalom viseli a nevét, pl.: a varianciaanalízisben használatos Bonferroni korrekció, és Bonferroni egyenlõtlenségek.

Mennyiségtan- és természettantanár, tanárképzõ intézet igazgatója
A pápai tanítóképzõ elvégzése után Budapesten szerzett polgári iskolai tanítói, utána az Apponyi kollégiumban tanítóképzõ intézeti tanári oklevelet. Máramarosszigeten, Modoron, majd Sárospatakon tanított, miközben Debrecenben kiegészítõ képzésre járt az egyetemre és 1929-ben itt doktorált mennyiségtanból. Kiegészítõ tárgyai elméleti fizika és kozmográfia voltak. 1929-tõl Cinkotán tanított az állami tanítóképzõben, amelynek végül igazgatója lett. Sárospatakon a kémia szertár õre volt, Cinkotán geometria és fizika tankönyvet, valamint Fizikai gyakorlatok c. segédkönyvet írt a tanítóképzõbe járó 14-18 éves tanulók számára. A második világháború után Csekõ Árpáddal, Jeges Károllyal és Öveges Józseffel együtt állított össze két kötetes fizikai kísérletgyûjteményt, amit fõleg általános iskolai fizikatanárok tudtak jól használni az akkori ínséges idõkben. (Dr. Radnai Gyula)

Mineralógus, tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte 1913-ban. Lõcsén, 1919-tõl Szombathelyen volt középiskolai tanár. 1920-tól az Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárában mûködött. 1930-tól a debreceni egyetemen a kristálytan magántanára, 1941-tõl c. ny. rk. tanára. Munkássága elsõsorban a hazai és külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosult, de kõzettani és meteoritkutatásokkal is foglalkozott. Különösen kalcitvizsgálatai jelentõsek. Szakirodalmi munkássága is számottevõ. Az elsõ nõi szerzõ volt, akinek munkáit az MTA ülésein bemutatták. Emlékére a Magyarhoni Földtani Társulat 1964-ben 3 évenként kiosztásra kerülõ Vendl Mária emlékalapítványt létesített.

Amerikai asztrofizikus
Eredetileg filozófusnak készült, de tanulmányai megkezdése után érdeklõdése hamarosan a fizika felé fordult. A kaliforniai Berkeley Egyetemen a Bachelor, majd a Chicagói Egyetemen a Master fokozatot érte el, ez után a Harvard Egyetemen szerezte meg Ph.D. fokozatát. 1968-ig a California Institute for Technology-ban (CalTech), 1968-tól pedig Princetonban az Alkalmazott Tudományok Intézetében dolgozott. Hosszú és termékeny karriert futott be a csillagászat és asztrofizika területén. Legfontosabb eredményét, Raymond Davis-szel a Nap neutrinó-kiáramlásának úttörõ elméleti és észlelési vizsgálatával érte el. Raymond Davis észlelései a Bahcall által számított értékeknél kevesebb neutrínót jeleztek. Az így felmerült ún. "napneutrínó-probléma" megoldása a fizikusok és asztrofizikusok számára többévtizedes feladatot jelentett. Több, mint 500 dolgozata, könyve és ismeretterjesztõ írása jelent meg. Számos díjat, kitüntetést kapott, többek között: Királyi Csillagászati Társaság Arany Érmét. Raymond Davis-sel közösen a Fermi-díjat, Raymond Davis-sel és M. Koshibával megosztva a Fizikai Benjamin Franklin Érmet. Nevét az extragalaxisok Wolf-Bahcall modelljének neve is õrzi. (Bartha Lajos)

Botanikus, mikológus, egyetemi tanár
Tanulmányait a kolozsvári és a bonni egyetemen végezte. 1881-ben Kolozsvárt bölcsészdoktori, 1882-ben tanári oklevelet szerzett. 1881-tõl a kolozsvári egyetem növénytani tanszékén tanársegéd, 1883-ban magántanár lett. 1889-ben az Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának vezetõje. 1897-tõl a kolozsvári egyetem ny. r. tanára. 1898-tól az általa megszervezett Központi Szõlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet vezetõje. 1915-tõl 1927-ig a budapesti mûegyetemen a növénytan ny. r. tanára. Eleinte sejt- és szövettani kérdésekkel, majd a moszatok és gombák vizsgálatával, a szõlõbetegségek kutatásával foglalkozott. Elsõk között dolgozta ki a peronoszpóra elleni küzdelem módszereit, elõrejelzõ módszere külföldön is közismertté vált. 1902-ben és 1905-ben a francia tudományos akadémia Thore-díját nyerte el. Élete utolsó éveiben a kukoricaszárból és nádból való cellulózgyártással kísérletezett, az eljárást külföldön szabadalmaztatta. Több külföldi társaság és akadémia tagja volt. 1901-tõl az MTA tagja.

Geológus
Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. 1894-ben tanársegéd Koch Antal mellett az ásvány- és földtani tanszéken, 1895-ben doktorált és a Földtani Intézet geológus munkatársa lett. 1919-ben a Tanácskormány, Lóczy Lajos nyugdíjazása után, megbízta a Földtani Intézet vezetésével. 1926-ban ment nyugalomba. Elkészítette az erdélyi hegységek geológiai felvételét; az erdélyi hegységekben petrográfiai kutatásokkal foglalkozott, az erupciós kõzetek korviszonyait tanulmányozta, de foglalkoztatták a medencék gyûrõdési jelenségei is. Az eruptívumkérdések egyik legkiválóbb szakértõje volt. Jelentõs hidrogeológiai munkássága is. 1915-tõl az MTA tagja.

Orvos, patológus, labororvos, egyetemi tanár
Orvosi diplomáját 1951-ben kapta meg a Budapesti Tudomány Egyetem orvosi fakultásán. 1951-1954 között a Szombathelyi Kórház labor és patológiai Osztályán dolgozott. 1954-tõl 1958-ig a Pécsi Egyetem Kórbonctani Intézetében tanársegéd. 1958 és 1970 között Pécsett, 1970-1992 a budapesti Tétényi úti kórházban, 1992-töl 1998-ig a Korányi Tuberkulózis és Pulmonológiai Intézetében dolgozott, mint labor fõorvos. Mint az Országos Laborintézet igazgatóhelyettese részt vett az Orvos-továbbképzõ Intézet (OTKI) Laboratóriumi Tanszék oktató munkájában, továbbképzések szervezésében. Oktatási tevékenységének fontos állomása: a magyar klinikai laborasszisztens képzés megszervezése, ezt a munkát több mint 30 éven keresztül irányította Budapesten. A kötõszövet és porc nemzetközileg elismert kutatója. Eredményeivel nemzetközi reputációt szerzett. 1965-ben lett az orvostudományok kandidátusa, 1977-ben az orvostudományok doktora. 1991-ben Tokióba a porc és komponenseinek kutatása témában referensként hívták meg. Szakmai kitüntetései: 1982: Kiváló orvos, 1992: Jendrassik Lóránd díj, 2009: Bálint Péter érem. (Dr. Josef Makovitzky)

Francia orvos, sebész, anatómus
1670-ben szerzett orvosi diplomát a Montpellier-i egyetemen. Egy Montpellier-i kórház vezetõ orvosa volt. Sok boncolást végzett. Ennek alapján 1684-ben nagy tanulmányt állított össze az idegrendszerrõl, elsõként írta le részletesen a kisagy szerkezetét. A továbbiakban kardiológiával foglalkozott, elkészítette a szív és aorta egyes hibáinak, az aorta-inszufficienciának és a mitrális sztenózisnak elsõ szakszerû leírását. Részletes tünettani jellemzést is adott a betegek arcszínérõl, pulzusáról, típusos magatartásáról. 1688-ban elnyerte a királyi orvos címet és az ezzel járó rendszeres anyagi támogatást.

Svájci matematikus
Jómódú kereskedõcsaládban született. Johann Bernoulli bátyja. Teológiát tanult, apja akarata ellenére képezte magát matematikában. Magántanítás és tanulmányutak után 1687-ben meghívták a baseli egyetem matematika tanszékére, melyet haláláig vezetett. A tanszéket halála után öccse, Johann vette át. Testvérével, Johann-nal együtt korának egyik legjelentõsebb és legnagyobb hatású matematikusa volt. Jelentõs szerepe volt a matematikai analízis és a valószínûségszámítás megalapozásában. Õ fogalmazta meg a nagy számok törvényét. Matematikai bizonyítási módszerré õ fejlesztette a teljes indukciót. Nagy mûvét "Ars conjectandi" címmel halála után unokaöccse, Nicolaus I Bernoulli adta ki. A matematikában számos fogalom kapcsolódik a nevéhez, így a Bernoulli-eloszlás, a Bernoulli-számok, a Bernoulli-egyenlõtlenség és még sok más fogalom. Öccsével, Johannal folytatott vitája vezetett a variációszámítás megalapozásához.

Brit csillagász
1857-tõl hivatalnok volt a hadügyminisztériumban, de érdeklõdése a csillagászathoz vonzotta. A Royal College of Science tanára volt 1911-ig, és a napfizikai obszervatórium vezetõje 1890-tõl 1901-ig. 1866-ban kezdte meg a napfoltok spektroszkópiai megfigyelését, 1868-ban fedezte fel, hogy a kitörések a Nap körüli rétegben mennek végbe, ezt a réteget õ nevezte el kromoszférának. A Nap színképében azonosított egy, a Földön addig nem ismert elemet, ezt héliumnak nevezte el. A héliumot csak 27 évvel késõbb mutatták ki a Föld légkörében. 1870 és 1905 között nyolc expedíciót vezetett a napfogyatkozások megfigyelésére. Nyugalombavonulása után 1911-ben Sidmouthban magánobszervatóriumot épített, a csillagfejlõdés elméletén dolgozott. Õ ismerte fel, hogy egyes ókori, és õskori építmények (Stonehenge, egyiptomi, görög építmények) csillagászati eseményekhez tájolva épültek. Ezzel megvetette az asztroarcheológia tudományának alapjait. 1869-ben megalapította a Nature c. tudományos folyóiratot, majd egészen a halálát megelõzõ néhány hónapig szerkesztette a lapot. 1897-ben kapott lovagi rangot.

Francia fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Párizsban végezte tanulmányait. 1883-ban a matematikai fizika professzorává nevezték ki a Sorbonne-on. 1886-ban a Sorbonne fizikai kutatólaboratóriumának vezetõjévé és a kísérleti fizika professzorává nevezték ki. A fizika számos területén, elsõsorban az optika és az elektromosság területén ért el jelentõs eredményeket. Többek között foglalkozott a piezoelektromossággal. Feltalálta a cölosztátot, azt a csillagászati eszközt, amely a távcsövet az égbolt adott pontjára rögzíti és ezzel javítja a hosszú expozíciós idejû csillagászati felvételek minõségét. Legfontosabb eredménye a színes fényképek "direkt" módon való készítésére szolgáló forradalmian új eljárás, amely a fény interferenciáján alapul, kémiai eszközök nélkül. Ezért az eljárásáért kapta meg az 1908. évi fizikai Nobel-díjat. Az eljárás technikai bonyolultsága miatt a fényképezés gyakorlatában nem terjedt el, de fontos hozzájárulás volt a színes fényképezés fejlõdéséhez. Az eljárás késõbb a holográfiában kapott újra fontos alkalmazást.

Lengyel matematikus, kriptográfus
Matematikát tanult a poznani egyetemen. Egyetemi tanulmányai során 1929-ben két diáktársával, Jerzy Rúzyckival és Henryk Zygalskival részt vett egy kriptoanalízis tanfolyamon. 1932-ben a francia titkosszolgálat által szolgáltatott adatok segítségével megfejtette a német Enigma I készülék huzalozását. A kódfejtést két társával folytatta. Eredményeiket 1939-ben, néhány héttel Lengyelország megszállása elõtt a brit és francia titkosszolgálat rendelkezésére bocsátották. A háború kitörése után Franciaországba menekültek, majd 1943-ban, Franciaország német megszállása után Angliába, ahol a lengyel hadsereg speciális egységeként folytatták kódfejtõ munkájukat. A háború után Rejewski visszatért Lengyelországba és a polgári életbe, különbözõ vállalatoknál dolgozott. Csak 1967-ben került nyilvánosságra korábbi kódfejtõ tevékenysége. Rejewski és társainak munkássága jelentõsen hozzájárult a második világháborúban aratott szövetséges gyõzelemhez. 2000-ben mindhárman posztumusz kitüntetésben részesültek.

Amerikai kísérleti fizikus
A család görög származású, innen a furcsa vezetéknév. Tom Ypsilantis Berkeley-ben szerzett fizikus diplomát. Éppen jókor: Emilio Segrè doktoranduszaként részt vehetett azokban a kísérletekben, amelyekkel az új Berkeley bevatronnál sikerült kimutatni az antiprotonok létezését 1955-ben. A híres kísérletsorozat Emilio Segrè és Owen Chamberlain számára a Nobel-díjat hozta el, Tom számára a PhD fokozat elnyerésével járt. Kiváló kísérleti érzékét nemsokára Európában is elismerték a részecske fizikusok, "detektor virtuózként" emlegették a CERN-ben, ahol negyven éves korától dolgozott. A legtöbb nagy projektben (DELPHI, LAA, LHCb) részt vett, speciális, gyors Cserenkov számlálóját neutrino detektorként is használták. Ötleteiért és szerénységéért tisztelték és szerették munkatársai. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz fizikus
1953-ban végzett a római Sapienza Egyetemen. 1963-tól a CERN-ben dolgozott, 1966-tól Rómában volt az elméleti fizika professzora. 1983 és 1992 között a Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet igazgatója volt, ekkor épült a Gran Sasso Laboratórium. 1963-ban a gyenge kölcsönhatás során végbemenõ bomlásokat vizsgálva észrevette, hogy az erõs kölcsönhatástól eltérõen más kvarkkombinációknak kell részt venniük, ezzel számos kísérlet eredményét magyarázhatta. A Cabibbo-Kobajasi-Maszkava elmélet feltételezte három kvarkcsalád létét. Sok fizikus véleménye, hogy Kobajasi és Maszkava mellett a 2008-as Nobel-díj Cabibbot is megillette volna. További munkái a neutrínóoszcillációval és a kvark-gluon plazma kimutatásával foglalkoztak. Tudományos iskolateremtõ munkássága a háború utáni olasz elméleti fizika megújulását is jelentette, számos tanítványa vált sikeres kutatóvá. 1993-tól haláláig a Pápai Tudományos Akadémia elnöke volt. E minõségében többek között az egyház által korábban elkövetett hibák feldolgozásának elõsegítéseként támogatta Giordano Bruno rehabilitációjának kérdését is. (Piriti János)

Japán fizikus
1887-ben szerzett diplomát a tokioi egyetemen, majd tanulmányait Európában folytatta tovább. Bécsben Boltzmanntól tanult kinetikus gázelméletet, Párizsban Marie Curie fordította érdeklõdését az atomfizika irányába. 1901 és 1925 között a tokiói egyetem professzora volt. 1904-ben a Thomson-féle atommodell helyett olyan modellt javasolt, melyben nagy tömegû, pozitív töltésû középpont körül elektrongyûrûk keringenek az elektrosztatikus vonzóerõ hatására a Szaturnusz gyûrûinek mintájára. Modelljérõl Rutherford is megemlékezett a kísérletei eredményeit bemutató 1911-es írásában. Spektroszkópiával is foglalkozott, továbbá 1929-ben elsõként írta le a meteorrajok hatását a nagytávolságú rádió-összeköttetésekre. A Holdon egy kráter viseli a nevét. (Piriti János)

Olasz matematikus
A pármai herceg udvarában matematikusként alkalmazták, majd 1567-tõl haláláig Savoya hercegének tanácsadója, udvari filozófusa volt Torinóban. Matematikai képzettsége segítette abban, hogy megelõzte Galileit a szabadesésrõl vallott gondolataival. Hidrosztatikai meglátásaival Stevin, a perspektív ábrázolásban pedig Guido Ubaldo del Monte elõfutára volt. A napórák készítésérõl és használatáról szóló könyve a legátfogóbb tanulmány volt abban az idõben. A képalkotással már 1585-ös könyvében is foglalkozott. Figyelemre méltó zenei ismeretei is voltak. 1563-ban egy levelében konszonáns hangzatokról, az azokat elõállító levegõrezgésekrõl, hanghullámokról értekezett. Mechanikai gondolatai közül említésre méltó, hogy ismerte az emelõtörvényt, a centrifugális erõt, s kimondta: ha a centrifugális erõ megszûnik, akkor az adott test a körpálya érintõjének irányában mozog tovább.

Olasz matematikus
A padovai egyetemen tanult. Néhány évet a torinói egyetemen töltött, ahol nagy hatással volt rá Corrado Segre. 1891-tõl a római egyetemen tanított. Legfontosabb eredményeit az algebrai geometria, az algebrai felületek kutatása és a matematikai statisztika területén érte el. Egyik legjelentõsebb eredménye a Kronecker-Castelnuovo tétel. 1935-ben nyugdíjba vonult. A 2. világháború alatt bujkálnia kellett az Olaszországban is bevezetett zsidótörvények miatt. 1944-ben visszatérhetett a tudományos életbe, az Accademia dei Lincei elnöke lett, majd a Francia Akadémia (Académie des Sciences of Párizs) tagjává választotta.

Orvos, az "anyák megmentõje"
Eleinte jogot, majd orvostudományt tanult Pesten és Bécsben, ahol 1844-ben avatták doktorrá. Tanársegéd volt a szülészeti klinikán, ahol 1847-ben jött rá korszakalkotó megállapítására, hogy a gyermekágyi lázat - amely tömegével szedte áldozatait a szülõ nõk közül - fertõzés okozza. Fertõtlenítõ eljárásokat írt elõ, de régimódi gondolkodású kollégái nem fogadták el nézeteit. Pestre költözött s a Rókus kórház szülészeti osztályának vezetõje lett. Elméletét késõbb elfogadta az orvostudomány. Tevékenységét, mely segítette a fertõzés megértését és visszaszorítását, üdvözölte Joseph Lister, a modern antiszepszis atyja is: "A legnagyobb elismeréssel gondolok rá és munkásságára, és örömmel tölt el, hogy végül megkapta a neki kijáró tiszteletet." Budai szülõházában ma Orvostörténeti Múzeum mûködik; nevét a Budapesti Orvostudományi egyetem viseli.

Vegyészmérnök, mûegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte, ott szerzett oklevelet 1898-ban, majd a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktorátust tett. 1905-1921 között az Országos Kémiai Intézetben mûködött, fõleg borkémiai kutatásaival vált ismertté. 1911-ben mûegyetemi magántanár lett. 1921-ben az akkor felállított élelmiszerkémiai tanszék tanára lett és 1948-ig tanította a borászati kémiát. Munkássága hazai viszonylatban úttörõ a lisztkémiai, konzerv- és erjedésipari kutatások terén is.

Premontrei fizika- és matematikatanár
A nagyváradi premontrei gimnáziumban érettségizett. 1921-ben pappá szentelték. Gödöllõn 1925-ben matematika-fizika tanár. 1941-ben a Katolikus Tanügyi Fõhatóság, 1943-ban a budapesti tankerület tanulmányi felügyelõje. Fõleg kristálytannal és elektromossággal foglalkozó cikkeket írt. A híres nagyváradi fizikatanárnak, Károly Ireneusz Józsefnek barátja és életrajzírója volt.

Ornitológus, grafikus
A soproni bencés gimnáziumban tanult, ahol természetrajz tanára Fászl István ornitológus volt. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. Fászl ajánlatára került egyetemi hallgatóként a Madártani Intézetbe 1895-ben. Herman Ottó az Intézet vezetõje megbízta Petényi Salamon János hátrahagyott madártani jegyzeteinek tudományos feldolgozásával. Herman Ottó halálával már fiatalon az intézet igazgatóhelyettese. Széles körû természettudományos mûveltségével, biológiai iskolázottságával a gazdasági madártan egyéb területein is eredményesen munkálkodott. Világviszonylatban is kiváló madárillusztrátor volt. Életmûvének legméltóbb elismeréseként a Debreceni Tudományegyetem 1934-ben díszdoktorrá avatta.

Német matematikus
A breslaui egyetemen szerzett diplomát 1874-ben. 1875-ben a berlini egyetemen Weierstrass és Helmholtz irányítása mellett nyerte el a doktori fokozatát. 1872-ig maradt a berlini egyetemen, ekkor elfogadta a zürichi egyetemre történõ matematika professzori kinevezését, amit 10 éven keresztül töltött be. 1892-ben a marburgi egyetemen, 1902-ben a berlini egyetemen kapott professzori katedrát. 1922-ben vonult vissza. Munkásságának fõ területe az algebrai geometria, számelmélet, csoportelmélet, ezen belül is az elliptikus, Abel-féle és theta-függvényekre vonatkozó tételei. Róla kapta nevét a Schottky-csoport, a Schottky-probléma. Az õ fia volt Walter Hermann Schottky, a neves fizikus.

Német csillagász
A Struve-dinasztia harmadik generációjának tagja, Otto Wilhelm Struve fia. A dorpati egyetemen tanult, 1882-ben a szentpétervári egyetemen doktorált. Külföldi tanulmányutak után a pulkovói csillagvizsgálóban dolgozott. 1895-tõl a königsbergi egyetem professzora és az ottani csillagvizsgáló igazgatója lett. 1890-tõl a berlini obszervatórium vezetõje volt, igazgatásának idején költözött az intézmény 1913-ban a Potsdam melletti Babelsbergbe, ahol sokkal kedvezõbb megfigyelési viszonyok voltak, mint a nagyvárosban. Jelentõs tudományos eredményei a Szaturnusz holdjai mozgásának, egymásra való kölcsönös hatásaiknak leírása, librációik felfedezése, valamint fizikai optikai vizsgálatai (pl. a diffrakció hatása a távcsövek leképezésére). A porosz és a bajor akadémia tagja volt, 1903-ban a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntette ki. A matematikában a Struve-függvény viseli a nevét. (Piriti János)

Amerikai csillagász
1888-ban a Lick obszervatóriumban dolgozott, innen 1991-ben a Pittsburgh-i egyetem Allegheny obszervatóriuma igazgatójának hívták meg. 1898-ban visszatért a Lick obszervatóriumba, mint az intézmény igazgatója. A Szaturnusz gyûrûinek vizsgálata során fedezte fel a gyûrûk közötti, általa Encke-résnek elnevezett rést. Egy másik, az 1977-ben útnak indított Voyager ûrszondák által felfedezett rést róla neveztek el Keeler-résnek.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Harvard egyetemen végzett. Kutatómunkáját a Cornell Egyetemen kezdte. Neki sikerült elõször enzimeket izolálnia és kristályosítania. 1926-ban kikristályosította az ureáz nevû enzimet, és bebizonyította, hogy az fehérje. Munkáját csak az után ismerték el, hogy Northropnak a 30-as évek elején sikerült további enzimeket kristályosítania. 1929-tõl 1955-ig a Cornell Egyetem professzora volt. 1937-ben kikristályosította a kataláz nevû enzimet. Ebben az évben néhány hónapot ösztöndíjjal Stockholmban töltött. 1946-ban John Howard Northroppal és Wendell Meredith Stanleyvel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott. 1947-ben a Cornell Egyetem enzimkémiai laboratóriumának igazgatója lett, amelyet munkásságának elismeréseként alapítottak.

Mérnök
Tanulmányait Bécsben és a pesti Mérnöki Intézetben végezte, 1840-ben kapta oklevelét. 1834 körül az aldunai munkálatoknál, majd a Tisza-szabályozásnál dolgozott, s részt vett a Lánchíd építésében is. Ennek érdekében 1846-ban Angliában volt tanulmányúton. 1848-ban Széchenyi a Közlekedés- és Közmunkaügyi Minisztériumba igazgató mérnökké nevezte ki. 1850-tõl kassai kerületi mérnök, 1866-tól Budán magyar királyi építési felügyelõ, 1867-tõl pedig minisztériumi osztálytanácsos. 1844-tõl az MTA tagja.

Mérnök, tábornok, diplomata
Thier Jakab vaskereskedõ ötödik gyermekeként az iskolapadot nem sokat koptatta, lakatos- és molnárinas, kõmûvessegéd lett, majd önkéntes katona. Az osztagát a híres Radetzky ezredes vezette; Türr hadnagy még részt vett a kegyetlen milánói megtorlásban, de 1849 elején átszökött a piemontiakhoz. Egy alakuló magyar légió megszervezésével és vezetésével bízták meg. Sok harci viszontagság és hõstett végeztével "a rettenthetetlen magyar" Nápoly polgári és katonai kormányzója, késõbb diplomata lett. 1861-ben elvette Napóleon öccsének unokáját, Wyse-Bonaparte Adélt. Gerster Béla munkatársaként a Panama-csatorna nyomvonalának kitûzésére kiküldött expedíció tagja, majd a Korintoszi csatorna építésének egyik szervezõje. 1869-ben a budapesti Corvin Mátyás szabadkõmûves páholy alapító nagymestere. Hazánkban jelenleg két középiskola, egy híd és tucatnyi utca viseli a nevét. (Hujter Mihály)

Gépészmérnök
Fõiskolai tanulmányait a bécsi mûegyetemen végezte. 1883-ban a Ganz-gyár újonnan létesített villamossági osztályába lépett. Új munkakörében felismerte a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazását, s ennek segítségével, a külföldet megelõzve gépeit számítások alapján méretezte. Az 1884-i torinói kiállításon ismerte meg a Gaulard-Gibbs váltakozó áramú elosztórendszert. 1885-ben Zipernowskyval és Dérivel együtt alapszabadalmat jelentett be párhuzamos kapcsolású, tetszõleges áttételû, váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszerre. Még ugyanez évben induktorait zárt vasmaggal látta el. Ezzel megszületett a mai transzformátor. 1889 végén kerültek forgalomba az elsõ indukciós wattóra-számlálók (áramfogyasztás-mérõk). Jelentõs érdemei vannak az egyfázisú, soros kapcsolású kommutátoros motorok kifejlesztése körül. 1891-ben a villamosmûvek üzemi feltételeinek megfelelõ önmûködõ fordulatszám-szabályozót szerkesztett vízturbinák számára. A gõzturbina megjelenésével 1903-ban négypólusú, majd egyre növekvõ teljesítményû, 2 pólusú turbógenerátorokat szerkesztett. 1912-ben szabadalmaztatta az áramszámlálók hitelesítésére szolgáló sztroboszkopikus eljárást. Maradandó érdemei közé tartozik a nagyvasúti villamosmozdonyok fázisváltójának tökéletesítése. Nagy nyelvtehetsége kiváló fejszámoló-képességgel párosult; mint bonyolult sakkfeladványok szerzõje. 1927-tõl az MTA tagja.

Orvos, egyetemi tanár
Az orvosi diplomát 1913-ban szerezte a budapesti egyetemen, majd az I. sz. kórbonctani intézet tanársegédje, késõbb adjunktusa lett. A fertõzõ betegségek tárgykörébõl magántanárrá képesítették. 1925-ben a kórbonctan rk. tanára a szegedi egyetemen, 1927-tõl ny. r. tanár a budapesti egyetemen. 1934-ben a II. sz. kórbonctani intézethez tartozó kísérleti rákkutató intézet igazgatója. 1950-tõl rövid megszakítással a Heim Pál gyermekkórház fõorvosa. Jelentõs eredményeket ért el a patológiában. Nemzetközileg elismert rákkutató volt. 1942-1949-ig az MTA tagja, MTA-tagságát 1993-ban helyreállították.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett kémia-fizika szakos oklevelet, s itt kezdte meg tudományos pályafutását is. 1950-ben nevezték ki egyetemi tanárnak a Miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetemre. 1951-ben meghívták Debrecenbe, a KLTE szervetlen és analitikai kémiai tanszék vezetõjének. 1954-1957 között a Természettudományi Kar dékánja, 1962-ben rektorhelyettes, 1963-1966 között rektor volt. Széles körû tudományos munkásságot fejtett ki az analitikai és a fizikai kémia terén. A modern kötéselmélet és szerkezetvizsgálat egyik jelentõs hazai terjesztõje. Érdeklõdését különösen a szervetlen polisavak szerkezeti kérdései keltették fel. Munkásságát 100-nál több tudományos közleménye, és a magyar kémiai felsõoktatást közel két évtizeden át meghatározó egyetemi tankönyve fémjelzi.

Francia matematikus
A jezsuitáknál tanult, az egyházi rendet is felvette, abbé lett. Matematikai tanulmányaiban Clairaut és d'Alembert támogatta. 1752-ben Mezieres-ben a matematika tanára lett, itt Monge-ot bátorította geometriai eredményeinek publikálására. 1794-ben az École Polytechnique tanára lett. Legfõbb eredményeit a kísérleti hidrodinamika, valamint a bolygók mozgásának vizsgálata terén érte el. Kiadta Pascal mûveit 1779-ben.

Amerikai fizikus
A Harvardon tanult kémiát, majd a Johns Hopkins és a Chicago egyetemeken folytatta tanulmányait. 1894-ben a berlini egyetemen Heinrich Rubensnél tanult, majd 1896-ban visszatért az USA-ba. 1901-ben Henry Rowland utódjaként kinevezték a Johns Hopkins egyetem fizikaprofesszorává, ahol az ultraibolya és infravörös fényképezés úttörõjévé vált. 1903-ban kifejlesztett egy speciális szûrõt, amely a látható fény kiszûrésével csak az infravörös és az ultraibolya sugárzást engedi át. Ultraibolya lámpát is feltalált, melyet Wood-lámpa néven ma is használnak az orvosi gyakorlatban. 1909-ben folyadéktükrös csillagászati távcsövet készített, ahol a paraboloid tükörfelületet a forgó higany felszíne biztosította. Az elsõ világháború alatt bekapcsolódott Langevin kísérleteibe, melyben a tengeralattjárók ultrahanggal történõ megfigyelését végezték. E kísérletek kapcsán jutott fontos eredményekhez késõbb Alfred Lee Loomis társaságában a nagyteljesítményû ultrahangok vizsgálatában. Élete során számos kitüntetésben részesült, megkapta többek között a Royal Society Rumford-érmét, és számos akadémia választotta tagjai sorána. A Holdon egy kráter õrzi nevét. (Piriti János)

Amerikai mûkedvelõ fizikus, jogász, a kutatás-fejlesztés támogatója
A Yale és a Harvard egyetemen tanult, jogászként dolgozott. Az 1. világháborúban tüzérségi szolgálatot teljesített, szabadalmaztatta az ún. Aberdeen Chronograph-ot, amellyel a lövedékek kilövési sebességét az addiginél pontosabban lehetett mérni. Az 1. világháború után befektetésekkel foglalkozott, többek között az elektromos energiaellátást kiépítõ vállalatok létrehozásával és fejlesztésével. Az 1929-es nagy világválságból tovább vagyonosodva került ki. Ez után nagy vagyonával jelentõsen támogatta a tudományos és mûszaki fejlesztéseket. Létrehozott egy kutatólaboratóriumot Tuxedo Parkban, New York közelében, ahol sajátmaga is kísérleteket végzett és eredményeket ért el. Jelentõsen támogatta a radar fejlesztését, ezzel hozzájárult a szövetségesek gyõzelméhez a 2. világháborúban. 1947-ben bezárta laboratóriumát és visszavonult.

Amerikai matematikus, logikus
A számítástechnika elméletének (computer science) egyik megalapozójának tartják. A Princeton-i egyetemen szerzett B.S. fokozatot és itt is doktorált (Ph.D.) 1927-ben, Oswald Veblen tanítványként. Göttingenben folytatta posztdoktorális tanulmányait, majd a Princeton-i egyetemen (1929-1967) és a UCLA-n (University of California, Los Angeles) tanított és kutatott (1967-1990). A számításelméletben a Church-Turing-tézis az 1930-as években megfogalmazott sejtés, mely szerint minden formalizálható probléma, ami megoldható algoritmussal, az megoldható Turing-géppel vagy lambda-kalkulussal is. A lambda-kalkulus egy formális rendszer, amit eredetileg matematikai függvények tulajdonságainak (definiálhatóság, rekurzió, egyenlõség) vizsgálatára vezettek be. Az elmélet kidolgozói Alonzo Church és Stephen Cole Kleene voltak az 1930-as években. Church, 1936-ban, a λ-kalkulus segítségével bizonyította, hogy nem létezik algoritmus a híres Entscheidungsproblem (döntési probléma) megoldására. A λ-kalkulus (akárcsak a Turing-gép) lehetõvé teszi, hogy pontosan (formálisan) definiáljuk, mit is értünk kiszámítható függvény alatt. A Church-féle lambda-kalkuluson alapul a LISP programozási nyelv.

Osztrák-amerikai biokémikus
A bécsi egyetemen doktorált kémiából 1928-ban. 1928-tól 1930-ig az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen dolgozott. Visszatért Európába, a berlini egyetemre, majd 1935-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1952 és 1974 között biokémia-professzor volt a Columbia Egyetemen. Oswald Avery és munkatársainak eredménye, amellyel az öröklõdés alapjaként a DNS-t azonosították, serkentette a DNS vizsgálatára. Felfedezte, hogy a DNS bázisösszetétele fajonként eltérõ. 1950-ben pedig kimutatta, hogy a DNS-ben a purinbázisok (citozin és timin) száma mindig megegyezik a pirimidinbázisokéval (adenin és guanin), valamint hogy az adenin bázisok mennyisége a DNS-ben mindig azonos a timinekével, illetve a guanin bázisok mennyisége mindig megegyezik a citozin bázisokéval. Ez igen jelentõs hozzájárulás volt a DNS szerkezetének feltárásában. A DNS "kettõs csavar" modelljének felállításáért 1962-ben Watson, Crick és Wilkins kapott Nobel-díjat 1962-ben.

Orvos, irodalomtörténész, egyetemi tanár
A Magyar Tudományos Akadémia fõtitkára, a 19. század egyik legjelentõsebb tudományszervezõje és folyóirat-szerkesztõje. A pesti Tudományegyetem orvoskarán makrobiotikát és diaetetikát adott elõ, 1833-tól 1846-ig, 1850 és 1861 között a bölcsészkaron az esztétika és az irodalomtörténet magántanára, 1861-tõl haláláig pedig a magyar nyelv és irodalom tanára volt. 1846-tól haláláig az Egyetemi Könyvtár igazgatója. 1830-ban választották a Magyar Tudós Társaság tagjává, amelynek kezdetben segédjegyzõje, majd 1835 és 1861 között fõtitkára (titoknoka) volt. 1831-ben Bugát Pállal együtt alapította az elsõ jelentõs magyar orvosi folyóiratot, az Orvosi Tárt, 1834-ben pedig az Akadémia elsõ tudományos folyóiratát, a Tudománytárt, valamint az MTA másik periodikáját, az 1850-ben indult Új Magyar Múzeumot, amelynek 1860-ig õ volt az egyik szerkesztõje. Neki köszönhetõ a Figyelmezõ címû folyóirat megindulása is 1837-ben, amelyet négy éven át õ szerkesztett. 1837-tõl 1843-ig Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt szerkesztette az Athenaeumot is. 1836-ban õ kezdeményezte a Kisfaludy Társaság létrehozását, melynek 1841-tõl 1860-ig igazgatója, 1860-tól másodelnöke, 1873-tól elnöke, s õ szerkesztette 1841 és 1849 között a Kisfaludy-Társaság évlapjait. Komoly szerepet vállalt abban, hogy 1855 és 1877 között napvilágot látott 35 kötetben a Magyar Történelmi Tár. Több magyar nyelvemléket elsõként õ adott közre, több magyar író életmû-kiadása szintén neki köszönhetõ. Elsõk között foglalta össze a magyar költészet történetét. Elsõsorban neki köszönhetõ, hogy tudományos szintre emelte az irodalomtörténet-írást is. 1871-ben, 50 éves írói jubileuma alkalmából országos méretû ünneplésben volt része. 2004-ben Dávidházi Péter hatalmas monográfiát állított össze róla Egy nemzeti tudomány születése címmel. (Dr. Gazda István)

Kísérleti fizikus, egyetemi docens
Trianon után került Erdélybõl a budapesti tudományegyetemre. Az eötvösi kísérleti fizikai intézetben Tangl Károly, majd Rybár István irányításával végezte oktató és kutató munkáját. Doktori disszertációját is egy Tangl által adott témából készítette: vékony platinarétegek elektromos ellenállásának változását vizsgálta rendkívül alaposan, az alakváltozás és a hõmérséklet függvényében. A második világháborút követõen igyekezett eleget tenni a megváltozott politikai és szakmai követelményeknek. A kísérleti fizika mechanikai részének elõadásait tartotta, gazdagon illusztrálva érdekes demonstrációs kísérletekkel. Elõadásai alapján készült a Pócza-Baintner jegyzet, mely késõbb Budó-Pócza, majd Budó tankönyvvé fejlõdve lett a hazai egyetemi fizikaoktatás egyik értékes dokumentuma. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos-genetikus, tudományának szervezõje és népszerûsítõje, öröklõdés-kutató
Középiskolában nemcsak a tanulásban, de a sportban is kiválónak bizonyult. Az orvosegyetemre is sportkapcsolatai révén jutott be. Az egyetem elvégzése után kutató orvosként helyezkedett el és mellékállásban szülészorvosként tevékenykedett. Itt végzett munkája vezette a genetika területére. Harmincegy éves korában lett kandidátus, negyvenhárom évesen akadémiai doktor. Vezette a születési rendellenességek országos nyilvántartását, ezt a tevékenységét külföldön is nagyra értékelték. Közben számos cikket publikált színvonalas angol nyelvû folyóiratokban, itthon pedig a televízióban vezette Az öröklõdés titkai, majd pedig a Születésünk titkai, a Jövõnk titkai és további nagy sikert aratott sorozatokat. Hatvanhárom éves korában ment nyugdíjba, ettõl kezdve zsenik, híres mûvészek, tudósok életét kezdte el kutatni, és a tehetségek felismerésérõl, gondozásáról írt könyveket, kezdve Szent-Györgyi Albertnél és a magyar Nobel-díjasoknál, folytatva a festõknél, költõknél, matematikusoknál, míg végül halála elõtt egy évvel jelent meg a zeneszerzõkrõl szóló könyve. Tartalmas élete során számos elismerésben részesült és széles körû népszerûségnek örvendett. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd a Chicago-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Ezután meghívták a princetoni egyetemre, ahol 1926-ban tanszékvezetõ professzor lett. 1932-ben lemondott professzori állásáról és az akkor létrehozott Institute for Advanced Study elsõ matematikaprofesszora lett. Nagy szerepe volt abban, hogy megnyerte az intézetnek Albert Einsteint és Neumann Jánost, valamint abban is, hogy Eckert, Mauchly és Goldstine pénzügyi támogatást kaptak az ENIAC fejlesztésére. 1950-ben vonult nyugalomba. Legfontosabb eredményeit a topológia területén érte el. 1905-ben bebizonyította Jordan görbetételét. Számos tudományos társaság tagja, több egyetem díszdoktora volt. Az American Mathematical Society 1961-ben emlékére Oswald Veblen-díjat alapított.

Amerikai fizikus, rakétakutató
A Clark Egyetemen tanult fizikát, majd a Princeton-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Kezdettõl fogva a repülés, léghajózás problémái felé fordult. 1909-ben kezdett a folyékony hajtóanyagú rakétákkal foglalkozni. 1914-ben két szabadalmat jegyeztetett be: a folyékony hajtóanyaggal mûködõ rakéta és a többfokozatú rakéta szabadalmát. A Smithsonian Intézet támogatásával 1926-ban elvégezte a világon az elsõ kísérletet folyékony hajtóanyagú rakétával, amely mûködött ugyan, de csak rövid ideig, és így a közvélemény nem tekintette sikeresnek. 1929-ben azonban támogatást kapott a Guggenheim családtól, így létre tudta hozni ÚJ-Mexikóban, Roswellben kuttási telepét, haláláig itt dolgozott. A világûr elérésének úttörõje, a NASA róla nevezte el Washinton D.C. mellett felépült ûrközpontját.

Angol fizikus
Etonban és az oxfordi egyetemen tanult, majd Ernst Rutherford mellett dolgozott és oktatott a manchesteri egyetemen. Az 1. világháború kitörése után önkéntesként bevonult, híradós tisztként szolgált. Gallipoliban, Törökországban esett el, mielõtt betöltötte volna 28. évét. Moseley kutatásai elõtt a periódusos rendszert Mendelejev az atomsúlyok növekvõ sorrendjében állította össze. Ez azonban nem adott megnyugtató rendszert, és maga Mendelejev is két esetben eltért ettõl a besorolástól. Moseley Max von Laue és a két Bragg (William és Lawrence) eredményei alapján vizsgálta az atomok spektrumát, és kimutatta, hogy a periódusos rendszer felépítésének alapja az atomok rendszáma. Törvénye alapján sikerült meghatározni az akkor még ismeretlen elemek rendszámát is.

Kínai matematikus
Tanulmányait kezdettõl fogva az Egyesült Államokban végezte, a Kentucky-i és a Chicago-i egyetemen. Doktori tanulmányok folytatására 1932-ben Göttingenbe ment, a nemzetiszocialista párt uralomra kerülése után, a göttingeni matematikai fakultáson uralkodó politikai légkör miatt végül Lipcsében doktorált van der Waerden irányításával 1936-ban. Algebrai geometriai tárgyú disszertációjának megvédése után visszatért Kínába és a nankingi egyetem professzora lett. A hamarosan kitörõ kínai-japán háború évekre lehetetlenné tette számára a tudományos munkát. 1947-ben tért vissza a kutatáshoz, meghívást kapott a Princeton-i Institute for Advanced Studies-ba, majd 1948-tól a Johns Hopkins University-n oktatott, 1950-tõl, mint professzor, 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Legfõbb eredményeit az algebrai geometria terén érte el. Nevéhez kapcsolódó fogalmak: Chow tétele, Chow lemma, a Chow-gyûrû.

Kémikus, mûegyetemi tanár
A budapesti mûegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1912-ben. A magyaróvári Növénykísérleti Állomáson kezdte meg mûködését, de néhány hónap múlva visszatért a budapesti mûegyetemre, ahol az általános kémiai tanszéken Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1915-tõl adjunktus. 1916-ban mûszaki doktorátust szerzett. 1919-1921-ben a kémiai technológiai tanszéken, 1921-1930-ig az elektrokémiai tanszéken mûködött. 1945 után kétszer volt az egyetem gépész- és vegyészmérnöki karának dékánja, része volt abban, hogy az ostrom során súlyosan megsérült mûegyetemen a tanítás újra megindult, s az épületet és a berendezést ért károkat helyreállították. 1949-ben nyugdíjazták. Tudományos munkát elsõsorban az analitikai kémia területén folytatott. A gázanalitikában újszerû gázpipettákat szerkesztett, vizsgálta a gázok belsõ súrlódását és néhány új meghatározási módszert dolgozott ki. A mikroanalitikában új cseppreakciós kimutatásokat alkotott. 1945-tõl az MTA tagja.

Orvos, ideg- és elmegyógyász
Oklevelét a debreceni tudományegyetemen szerezte 1944-ben. 1941-tõl a debreceni egyetem ideg-elmeklinikáján mûködött, 1951-tõl a klinika elektrofiziológiai laboratóriumát vezette, 1955-tõl adjunktus és 1962-tõl 1972-ig, nyugdíjazásáig docens. Fõleg neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kezdetben a fejfájás kóroktanával, majd epilepszia-kutatással, valamint a központi idegrendszer élettani és kóros bioelektromos jelenségeinek elemzésével. Kidolgozta az Evipannal történõ "aktiválás" módszerét. A Magyar Elektroenkefalográfiai Társaság alapító vezetõségi tagja, 1957-tõl titkára volt. Több külföldi tanulmányúton vett részt.

Magyar-amerikai közgazdász, matematikus, vegyészmérnök, gyógyszerész, filozófus, szociológus, Nobel-díjas
Zuglói gyógyszerész családba született; fasori gimnazistaként a KöMaL sikeres feladatmegoldója. Matematikát és filozófiát kezdett tanulni az egyetemen, de apja Lyonba küldte, hogy legyen vegyészmérnök. A háború kitörésekor hazatért, és gyógyszerész diplomát szerzett. 1944-ben behívták, de 1945-ben megszökött a Harmadik Birodalomba hurcolás elõl; jezsuiták bújtatták. Késõbb elõadásokat hallgatott a Katolikus Hittudományi Fõiskolán; 1946-tól filozófiát tanult, 1947-ben doktorált, majd Szalai Sándor szociológiai intézetében tanársegéd lett. 1948-ban a gyógyszertárak államosítása után párjával Ausztriába menekült. Ausztráliában gyári munkás lett, majd közgazdaságtant tanított. 1956-ban ösztöndíjjal Amerikába került, 1958-ban közgazdasági doktorátust szerzett. Fõként matematikát és statisztikát tanulmányozott. 1994-ben (megosztva) Nobel-díjat kapott közgazdaságtani matematikai eredményeiért. (Hujter Mihály)

Orvos, feltaláló
Budapesten szerezte általános orvosi oklevelét 1954-ben; a Péterfy utcai fül-orr-gégészeten dolgozott 1955-tõl. A sebesült szabadságharcosok ellátását szervezte 1956-ban; az USÁ-ban élt 1957-tõl. Szakorvosi oklevelet szerzett a Harvardon, és ott dolgozott 1974-ig. Párhuzamosan a híres MIT elõadó tanára is volt. A lágyrész mikrosebészetének bevezetésével, valamint a lézeres eljárások kifejlesztése, bevezetése és tökéletesítése terén világhírûvé vált. Az általa kidolgozott mûtéti módszer MRI-vel ellenõrzötten, száloptikás endoszkóppal közvetített lézerenergiára alapozottan a makromolekulák, fehérjék kicsapódását idézi elõ a megbetegedett szövetekben. Az Egyesült Államok elnökeinek fõtanácsadója is volt, de tevékenysége az Óhaza és Erdély orvostechnológiai fejlesztésére is kiterjedt. (Hujter Mihály)

Tudománytörténész, könyvtáros, író
Eredetileg dramaturgiai képzettségû, késõbb könyvtáros lett a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetben. Varga Domokos író felesége, Varga Tamás matematikus és Vargha Balázs irodalomtörténész sógornõje. Hét gyermek édesanyja: András pszichológus és matematikus, Péter biostatisztikus, Domokos író és újságíró, Gergely kutató-mérnök, Anna vegyész, Magdolna tudománytörténész, fizikatanár és iskolaigazgató, Júlia építészmérnök. Idõsebb korában csillagászati dokumentációval foglalkozott és tudománytörténeti munkákat írt, többek közt Zách János Ferenc, Pasquich János és Tittel Péter Pál csillagászokról. Több írásának témái híres csillagdák. (Hujter Mihály)

Szlovén születésû amerikai fizikus
Jelentõs eredményeket ért el a kvantumoptika és a kommunikáció területén. A nagyon rövid optikai impulzusok során fellépõ kvantumos bizonytalanságnak az optikai jelátvitelre való hatását vizsgálta. Nevét viseli a szolitonvezetésre vonatkozó Gordon-Haus effektus is. (Piriti János)

Premontrei csillagász, egyetemi tanár
A prágai majd a bécsi obszervatórium asszisztense, 1835-1852 között a pesti tudományegyetem tanára és az egyetemi csillagvizsgáló igazgatója. Nagy gondot fordított a meteorológiai megfigyelések tökéletesítésére. Jelentõsebb csillagászati észleléseket csak a Halley-üstökös visszatérése, és a Neptunusz felfedezése alkalmából végzett. Sokat fáradozott az 1849-ben elpusztult csillagvizsgáló újjászervezése érdekében, de hiába. Õ volt a gellérthegyi csillagvizsgáló utolsó igazgatója. 1857-1861 között a József-ipartanoda (a Mûegyetem elõdjének) igazgatója.

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Az Eötvös József Gimnázium elõdjének, a pesti reáliskolának tanára volt. Mérnöki tanulmányait megszakítva vett részt a szabadságharcban, több csatában is kitüntette magát. Az önkényuralom során ezért rendõri zaklatások érték. 1850-ben szerezte meg mérnöki oklevelét, majd Bécsben tanult csillagászatot és matematikát. A pesti egyetemen a csillagászat magántanára lett. Mivel azonban a harcokban megsérült gellérthegyi csillagvizsgálót a szabadságharc után lebontották, csak kevés lehetõsége volt csillagászati megfigyelésekre. Egész életében eredménytelenül küzdött a szabadságharcban lerombolt gellérthegyi csillagvizsgáló újjáépítéséért. Földmágnességi méréseket és hosszúság-meghatározásokat végzett. Kiváló tanár volt, tanítványa volt többek között Fröhlich Izidor.

Fizikus, egyetemi tanár
Kaposvár melletti kis faluban született, itt volt édesapja református lelkész. Csurgón, a református gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten, az Eötvös Kollégium diákjaként szerzett matematika fizika szakos tanári oklevelet. 1915-tõl 1921-ig a pápai református gimnázium tanára volt. Közben 1915-tõl 1918-ig katonaként szolgált az elsõ világháborúban. Ezalatt is volt ideje, hogy elkészítse doktori disszertációját "Planck sugárzási elméletének újabb módosítása" címmel, amelyet azonban csak 1920-ban sikerült megvédenie. Késõbb is kitûnt konzervatív nézeteivel, mindenképpen klasszikusan szerette volna értelmezni a kvantumfizika törvényeit. Többször járt Németországban, különbözõ egyetemeken dolgozott, miközben sokat publikált német és magyar szakfolyóiratokban. Itthon 1928-ban lett az Akadémia levelezõ tagja. 1938-tól Rhorer László utódaként mûködött Pécsett az orvosi fizikai és röntgenológiai tanszéken. Eközben gyakran került szakmai - és nemcsak szakmai - ellentétbe egyik tanársegédével, Ernst Jenõvel. 1945 után Ernst Jenõ lett az általa biofizikának elnevezett tanszék vezetõje, Császár Elemért pedig elbocsátották, akadémiai tagságát megszüntették. Börtönbe került, kiszabadulása után Tarján Imre segítségével jutott a Medicorban tudományos tanácsadói álláshoz. Ma is elsõsorban kísérleti fizikusi és tankönyvírói munkásságát értékeli a mértékadó szakmai közvélemény, antiszemita megnyilvánulásait viszont határozottan elítéli. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus
1912-ben a Mathematikai és Physikai Társulat tanulmányi versenyének gyõztese. Ebben az évben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára. Legjelentõsebb tanárai Fejér Lipót, Bauer Mihály, Kürschák József és Beke Manó voltak. 1913 és 1914 nyarát Németországban töltötte, az elõbbit a berlini, utóbbit a göttingeni egyetemen. 1915-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. 1918-ban még katonaként doktorált Bécsben. 1919-20-ban Kürschák József mellett tanársegéd a mûegyetemen. 1921-ben Berlinbe költözött, ahol magántanár lett, majd 1926-ban a königsbergi egyetem professzorává nevezték ki. Zsidó származása miatt 1934-ben kénytelen elhagyni Németországot. Pólya György és J. D. Tamarkin amerikai matematikus segítségével St. Louis Washington Egyetemén kapott fizetés nélküli állást. Ekkor különbözõ közadakozásokból és alapítványokból származó pénzbõl tartotta fenn magát. 1938-ban tanszéket kapott Stanfordban, tisztét 1953-ig töltötte be. Tagja volt az amerikai mûvészeti és tudományos akadémiának, tiszteleti tagja a bécsi Tudományos akadémiának és az MTA-nak.

Francia vegyész
Párizsban az École Politechnique-en tanult, és A.-J.Balard és C.-A. Wurtz asszisztense volt. Felismerte, hogy minden olyan molekula, amelyben egy szénatomhoz négy különbözõ atom vagy atomcsoport kapcsolódik, kétféle formában létezik; ezek egymás tükörképei, nem lehet õket fedésbe hozni. Az ilyen molekulák aszimmetrikusak, és ezért optikailag aktívak. Van't Hoff-tól függetlenül, de vele csaknem egy idõben, 1874-ben tette közzé gondolatait. Helyesen feltételezte, hogy a szén mellett más elemek is alkothatnak optikailag aktív vegyületeket. Ezen kívül foglalkozott a petrolkémiával, a kozmológiával és a biológiával is.

Német matematikus
Berlinben doktorált, Herman Schwarz vezetése mellett. 1910-1914 között Lipcsében volt rendkívüli professzor, majd rendes professzor volt a jénai egyetemen. 1926-ban rendes professzorként visszatért Lipcsébe. Mindvégig komplex függvénytannal foglalkozott. Legfontosabb eredményeit 1907 és 1909 között érte el a Riemann-felületek uniformizációjával kapcsolatban. Nevéhez fûzõdik a Koebe-Bieberbach tétel, valamint az általa bevezetett Koebe-függvény.

Mérnök, városi építészeti felügyelõ, rajztanár
A pesti Mérnöki Intézetben nyert oklevelet 1814-ben. 1814-1819 között az ország különbözõ részeiben dolgozott mint építész. 1819-ben a Helytartótanács a debreceni fõiskolához a rajzolás és építészet tanárává nevezte ki, 1833-tól nyugalomba vonulásáig, 1858-ig az építkezésekre felügyelõ bizottság tagja. Mintegy kétszáz építészeti tervrajza maradt fenn. Jelentõs szakirodalmi munkássága az építészet, mûszaki rajz, rajz és távlattan kérdéseivel foglalkozik. Tankönyveit maga illusztrálta rézmetszetekkel s elkészítette Csokonai Vitéz Mihály Síremléktervét. Jelentõs volt mint grafikus is.

Gyógyszerész, gyógyszervegyész
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyûléseinek szervezete pályázatot írt ki egy olyan eljárásra, amelynek eredményeként a keserû ízû kinint gyermekek számára is alkalmazni lehessen. Ezt a pályázatot Rozsnyay a zombai gyógyszertárának laboratóriumában 1870-ben kialakított szerrel megnyerte, s az általa megalkotott készítmény bekerült a Magyar Gyógyszerkönyvbe, s azt követõen nemzetközi sikert is aratott. 1887-ben pénzalapot hozott létre gyakorló gyógyszerészek számára rendezendõ tudományos verseny díjazására. Ennek folytonosságát a világháborúk ugyan megszakították, de 1965 óta újra évente megrendezik. Ezen túlmenõen rész vett a sakk magyar szaknyelve megteremtésében, s javaslatára 1879-tõl kezdve a Vasárnapi Újság állandó sakkrovatot indított. (Dr. Gazda István)

Mérnök, repülõgépszerkesztõ
A budapesti mûegyetem elvégzését követõen, 1905-ben tervezte meg elsõ repülõgépét, megalkotásához nem talált pártfogókat, az USA-ba ment, hogy megvalósítsa terveit. Amerikában a Herring Curtiss repülõgépgyár motorszerkesztési osztályának fõnöke lett. Elsõként egy négyhengeres, 25 lóerõs, percenként 1200 fordulatszámú motort tervezett, majd ehhez egy különlegesen merevített, nyitott törzsû monoplánt épített. 1909. december 31-én szállt fel Hammondsportban gépével, mely kísérlet mindjárt az elsõ alkalommal kiválóan sikerült. Õ volt az elsõ magyar, aki repülõgéppel felemelkedett a levegõbe és találmánya volt az elsõ, Amerikában sikerrel repülõ monoplán (egyfedelû) repülõgép. 1910 márciusában gépével két óra alatt 216 km távolságot tett meg, miközben helyenként 1100 méter magasságba is emelkedett. A Curtiss vállalat a Wright fivérekkel (Wilbur és Orville) vívott konkurenciaharcban alulmaradt, csõdbe jutott, nem tartott igényt Pfitzner szolgálataira, végsõ elkeseredésében öngyilkos lett.

Genetikus
Természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet 1935-ben a szegedi tudományegyetemen szerzett, 1936-ban bölcsészdoktorrá avatták. 1936-1939-ben a szegedi egyetemi Általános Állattani Intézetben, 1933-1944-ben a tihanyi Biológiai Kutató Intézetben, 1944-1948-ban mint a biológiai és genetikai laboratórium vezetõje a mosonmagyaróvári Növénynemesítõ Intézetben dolgozott. 1943-ban a kolozsvári tudományegyetemen magántanárrá habilitálták. 1948-tól haláláig a budapesti Növény-örökléstani, ill. Agrobiológiai, majd az MTA Genetikai Intézetének vezetõje. 1948-1951-ben a budapesti Agrártudományi Egyetem biológiai tanszékét is vezette. 1967-ben az MTA levelezõ tagjának jelölték, de az illetékes osztály szakmapolitikai okokból és közvetlen politikai beavatkozás miatt nem támogatta. Az 1990. dec. 4-i közgyûlés rehabilitálta, és kimondta: úgy tekinti, mint akit az 1967. évi máj. 3-i közgyûlés az MTA levelezõ tagjává megválasztott. Kimagasló eredményeket ért el a fiziológiai és biokémiai genetika és az evolúciógenetika területén. Gyõrffy István botanikus fia.

Mikrobiológus, állatorvos
Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Budapesten. 1939-1940-ben a Phylaxia Szérumtermelõ Rt.-nél asszisztens. 1940-1944-ben a kolozsvári Állategészségügyi Intézet munkatársa, 1944-1950-ben az Országos Állategészségügyi Intézetben kutató. 1950-1967-ben az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, 1957-tõl tudományos osztályvezetõje. 1967-tõl haláláig az intézet igazgatója volt. Tudományos érdeklõdése úgyszólván valamennyi fertõzõ állatbetegségre kiterjedt. Több, nálunk addig ismeretlen baromfibetegséget állapított meg elsõként. Õ írta le elõször a libainfluenza kórképét, amelyet Derzsy-betegségnek is neveznek.

Dán matematikus
A koppenhágai egyetemen tanult matematikát. Szegény családból származott, ezért tanulmányai mellett dolgoznia és tanítania kellett, hogy fenntartsa magát. 1871-ben szerezte meg a doktori címet. 1877-tõl a koppenhágai egyetem matematikaprofesszora volt. Tagja volt egy nagy dán biztosítótársaság ellenõrzõ bizottságának is. Számos területen dolgozott: foglalkozott többek között algebrával, számelmélettel, analízissel, differenciálegyenletekkel és mechanikával. Foglalkozott kriptográfiával is, legfontosabbnak tartott eredményeit a gráfelmélet területén érte el. Sokak szerint az õ munkája indította el a modern gráfelméletet. Késõbb, 1888-1909 között Petersen fõleg a függvényelmélet, a latin négyzetek és a számelmélet témakörében publikált. Róla van elnevezve az általa konstruált Petersen-gráf.

Bányamérnök
Tanulmányait 1804-tõl a selmecbányai akadémián, majd külföldi bánya- és kohóvállalatoknál folytatta. Mûködését Szomolnokon kezdte, majd kutatásai alapján újból üzembe helyezte a felhagyott aranyidai nemesfémbányákat. Sikeres mûködése alapján bízták meg a válságos helyzetbe jutott Nagybánya környéki állami bányák, kohók és pénzverõ vezetésével. Miután a bányászatot itt is újjáteremtette, 1834-ben a selmecbányai kamaragrófság vezetésével bízták meg. Új feltárásokkal, a kohók üzemének javításával, több technikai újítással kerületét újjászervezte és ismét jövedelmezõvé tette.

Erdõmérnök, egyetemi tanár
Erdõmérnöki oklevelét a selmecbányai Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán 1914-ben szerezte. Szolgálatát Zalatnán kezdte. 1919-tõl Sopronban tanársegéd a Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskola Erdõhasználattani Tanszékén. 1922-ben az Esterházy-uradalomba került. Lentiben, Csömödéren, Kaposváron és Sopronban dolgozott. Erdei vasutakat és fûrésztelepeket tervezett és épített, az erdõgazdálkodás gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, fõleg fakitermeléssel, erdõfeltárással, fafeldolgozással. 1939-1945 között az Esterházy erdõbirtokok igazgatója volt. 1945-1946-ban az Erdészeti Kutató Intézetben dolgozott. 1946-tól a Budapesti Mûszaki Egyetem erdõhasználattani tanszékén elõadó, 1948-tól egyetemi tanár, a soproni Erdõmérnöki Fõiskola erdõhasználattani tanszékének vezetõje 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Ír matematikus, fizikus, csillagász
Zsenialitása elõször a nyelvtanulás terén nyilvánult meg. Matematikai tanulmányait 13 évesen Clairaut Algebra címû mûvével kezdte, majd valamivel késõbb Newton és Laplace munkásságának tanulmányozásával folytatta. 18 évesen felvételt nyert a dublini Trinity College-be. 1826-ban nyelvekbõl és matematikából kiérdemelte az úgynevezett optime-ot, melyre azelõtt nem volt példa. Utolsó évesként küldött egy publikációt a Royal Irish Academynek, melyben egyebek mellett bevezette az optika karakterisztikus függvényét. 1827-ben kinevezték a Trinity College csillagászprofesszorának, mellyel egyebek mellett az Írország királyi csillagásza cím is járt. Alkalmazta a karakterisztikus függvényt Fresnel hullámfelületének tanulmányozásához. 1835-ben publikálta Algebra, mint a tiszta idõ tudománya (Algebra as the Science of Pure Time) címû mûvét, melyet Kant tanulmányozása ihletett. Ugyanebben az évben lovaggá ütötték. Késõbb fõként algebrával, azon belül is a rendezett hármasokkal foglalkozott. 1843-ban felfedezte a kvaterniószorzást. Élete hátralévõ részében a kvaterniók elméletének kidolgozásával foglalkozott. A National Academy of Sciences (USA) az elsõ külföldi tagjává választotta.

Német matematikus, logikus
1928-ban kezdte el matematikai tanulmányait, több egyetemen is tanult (Greifswald, Göttingen, München és Berlin). Göttingenben Weyl irányítása nellett szerzett doktorátust 1933-ban. 1935-39 között Hilbert asszisztense volt Göttingenben. 1943-tól a prágai német egyetem professzora volt. 1945-ben minden prágai németet letartóztattak, Gentzen a börtönben éhenhalt. Munkássága során legfontosabb eredményeit a matematika alapjainak, a bizonyításelméletnek a területén érte el. Legismertebb tétele a számelmélet axiómarendszerének ellentmondásmentességét bizonyító, a nevét viselõ Gentzen tétel.

Geológus
Tanulmányait a magyaróvári gazdasági akadémián végezte. Az elsõ magyar talajtérkép készítõje volt, amellyel a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Tudományos munkássága elsõsorban az agrogeológiai és a hidrogeológia területén alapvetõ. Elsõként hívta fel a figyelmet a barlangi foszfáttrágyák gazdasági jelentõségére, és õ szervezte meg a magyarországi barlangok kataszterének összeállítását. Hidrogeológiai munkái közül kiemelkedett komplex feldolgozású kétkötetes monográfiája, amely földtani és víz- földtani alapot adott Budapest közmûfejlesztéséhez.

Vegyészmérnök, fotokémikus, amatõr fotós
A budapesti mûegyetemen 1943-ban szerzett diplomát. Zemplén Géza mûegyetemi tanszékén kezdte meg munkáját. 1943-1951 között a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyár kutatómérnöke, majd üzemvezetõ-helyettese volt. 1951-ben a Magyar Filmlaboratórium Vállalat Gyarmat utcai kísérleti laboratóriuma vezetõjeként kezdett el fotokémiával foglalkozni. Utóbb a Magyar Filmlaboratórium Vállalat igazgatója lett. A fotokémia mellett a fototechnika és fotómûvészet fejlõdését is figyelemmel kísérte. Nagy szerepe volt a színesfilm-kidolgozás ellenõrzött, biztonságos feltételeinek kialakításában, s ennek elterjesztésében. A 60-as, 70-es években elõadásokat tartott, melyek révén egész fotós nemzedék számára tette érthetõvé a fotokémiai folyamatokat és azok összefüggéseit. A Magyar Fotómûvészek Szövetségének alapító tagja, a Nemzetközi Filmtechnikai Szövetség (UNIATEC) elnökségének örökös tagja volt. Számos kitüntetésben részesült.

Amerikai biofizikus, etológus
1942-ben kapott Ph.D. fokozatot a Harvard Egyetemen. 1942-tõl 1945-ig a Harvard pszichoakusztikai és kimerültséget tanulmányozó laboratóriumában, valamint más biológiai kutatóhelyein dolgozott. A háború után állattant oktatott elõbb a Cornell Egyetemen 1946-1953-ig, majd a Harvardon 1953-65-ig. 1965-ben a New York-i Rockefeller Egyetem professzora és a New York-i Állattani Társaság kutatója lett. Fõként az állatok helyváltoztatásának, hang alapján való tájékozódásának és érzékszerveik biofizikájának kutatásáról ismert.

Brit fizikus
1853-ban a londoni Royal Institution (Királyi Intézet) természetbölcselet-professzorává választották. Tyndall nemcsak munkatársa, de utóda is volt Michael Faraday-nek a Royal Institution élén. Eleinte a kristályok mágneses tulajdonságait tanulmányozta, de 1859-ben a különbözõ gázok hõelnyelõ és hõsugárzó képességét kezdte vizsgálni. Megállapította azt a meteorológiai szempontból fontos tényt, hogy a nedves levegõ csekély hõmérséklet-változással nyeli el a hõt. A kolloid oldatokban, szuszpenziókban lévõ, mikroszkópikus méretûnél is kisebb részeken, nagy molekulákon szóródó fény polarizációs viszonyait vizsgálta, az általa feltárt jelenséget ma Tyndall-effektusnak nevezik. Kísérletekkel támasztotta alá, hogy az ég kék színét a légkör molekuláin szóródó napsugarak okozzák. A jelenségre késõbb Lord Rayleigh adott elméleti magyarázatot. Jelenségcentrikus, terjedelmes termodinamika könyvét magyarra is lefordították és Szily Kálmán elõszavával kiadták 1874-ben.

Kémikus, Nobel-díjas
Egyszerre volt fizikus és kémikus. Budapesten a piaristáknál érettségizett, majd Németországban szerzett vegyészi diplomát. 1911-ben Manchesterben Rutherford laboratóriumában dolgozott, itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. 1912-ben született meg Bohr atommodellje és ebben az évben fedezte fel Hevesy a radioaktív nyomjelzés módszerét. Nemzetközileg elismert fizikai-kémiai kutatásai révén 1913-ban lett a budapesti tudományegyetem magántanára. 1918-ban rendkívüli, 1919-ben rendes tanári kinevezést kapott. Utóbbit sajnos a Tanácsköztársaság kormányától, ezért ezt 1920-ban visszavonták. Ekkor Koppenhágába ment és Bohr intézetében folytatta kutatásait. Késõbb is gyakran megfordult Dániában, a háború alatt innen menekült át a náci üldöztetés elõl Svédországba. Ekkor már egész Európában széleskörûen alkalmazták az általa felfedezett radioaktív nyomjelzéses módszert, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy neki ítélték az 1943. évi kémiai Nobel-díjat. Felvette a svéd állampolgárságot, de élete végéig megõrizte magyar útlevelét. Halála elõtt nem sokkal még egyszer hazalátogatott, átvette díszdoktori oklevelét az ELTE-n és a Budapesti Mûszaki Egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)

Botanikus, paleobotanikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol Tuzson János volt a professzora. 1920-ban a növényrendszertani tanszéken tanársegéd, 1929-ben a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta. 1942-ben az Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatója, 1942-ben a budapesti tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének tanárává nevezték ki. 1952-ben politikai okokból (és vélhetõen nemesi származása miatt) kitiltották az egyetemrõl, egyszerû munkatársként került vissza a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárába, s itt dolgozott egészen haláláig. Kutatásai során a Mediterráneum valamint az Alpok és a Kárpátok flóráját vizsgálta. Õsnövénytani munkásságát az Alpok flórájának eredetérõl, az erdõk fejlõdéstörténetérõl és az éghajlat változásának a növényzetre való hatásáról szóló tanulmányai tanúsítják. Õsnövénytani tanulmányai, monográfiái hazánk harmadidõszaki flórájának ismeretét szélesítették. Tudományos eredményei elismeréseként 1945-ben az MTA levelezõ tagjává választotta. 1949-ben tanácskozó taggá minõsítették vissza, s tagságát csak 1989-ben - posztumusz - állították vissza.

Itáliai természettudós
Itáliai arisztokrata családból származott. Elsõsorban a botanika területén végzett kutatásokat. Õ alapította meg az Accademia dei Lincei-t 1603-ban, a társaság 1611-ben Galileit is felvette tagjai sorába. Az Akadémia Galilei több mûvét is kiadta, valamint támogatta Galileit az egyházi körökbõl érkezõ bírálatokkal és támadásokkal szemben. Cesi fiatalon halt meg, halálával az Akadémia is megszûnt.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Berlini Egyetemen szerzett kémiai és Heidelbergben orvosi doktorátust 1906, ill. 1911-ben. Az 1931-es orvosi Nobel-díjjal a daganatos sejtek (elsõsorban ráksejtek) metabolizmusának és a sejtlégzésnek vizsgálata során elért eredményeit ismerték el. Õ figyelte meg elsõként, hogy a rosszindulatú sejtek szaporodásához jóval kevesebb oxigénre van szükség, mint az egészséges sejtekéhez. 1918-tól a berlini Max Planck biológiai intézetben kutatott, 1931-tõl a berlini Max Planck sejtfiziológiai intézet vezetõje volt. Sikeresen izolált több fontos enzimet és koenzimet, valamint feltárta azok szerkezetét és hatásmechanizmusát.

Amerikai születésû kanadai csillagász
A Mount Holyoke College-en, majd a Harvard Egyetemen tanult csillagászatot. Doktori fokozatot a Radcliffe College-ben szerzett 1931-ben. 1930-ban férjhez ment Frank Hogg-hoz, aki ugyancsak csillagász volt. Férje Brit Columbiában, a Dominion Astrophysical Observatory-ban kapott állást, ezután több éven keresztül férje oldalán dolgozott, fizetés nélkül. 1935-ben a torontoi egyetemhez tartozó Dunlap Csillagvizsgálóban kapott állást, itt dolgozott egész pályafutása során. Kutatómunkája mellett csillagászatot oktatott a Torontói Egyetemen. Kutatásai középpontjában a gömbhalmazok vizsgálata, a gömbhalmazokban észlelhetõ változó csillagok megfigyelése volt. Õ volt az elsõ Kanadában, aki folyóiratokban népszerûsítette a csillagászatot. A Royal Canadian Institute-nak õ volt az elsõ nõi elnöke. Számos díjat nyert el. Az általa felfedezett aszteroidot róla nevezték el 1984-ben "2917 Sawyer Hogg"-nak. 1989-ben a Canada Science and Technology Museum Obszervatóriumát róla nevezték el.