Mérnök, matematikus, mûszaki író
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte 1821-ben. Az 1820-as évek második felében a Huszár Mátyás vezetésével folyó Dunafelmérésnél dolgozott. Innen került az építészeti igazgatóságra, melynek igazgatója lett. Mikor 1832-ben az MTA tagjává választotta, lemondott állásáról, hogy kizárólag a matematikai és mûszaki tudományoknak szentelhesse idejét. Igen sok matematikai, mûszaki és mûvelõdéspolitikai tárgyú tanulmánya jelent meg. 1860-1865-ig szerkesztette az Akadémiai Értesítõt. Közgazdasági, mûszaki, közlekedésügyi, zeneelméleti cikkei fõként a Tudományos Gyûjteményben és a Tudománytárban jelentek meg.

Vegyész- és közgazdasági mérnök
Oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. 1930-tól a budapesti tudományegyetemen Buchböck Gusztáv mellett volt gyakornok. 1932-tõl a mûegyetemen Varga József irányításával a kémiai technológiai tanszéken dolgozott. A tüzelõszerek, fõleg a cseppfolyós motorhajtó anyagok gyártástechnológiájával foglalkozott, majd a lispei, a felsõ-bihar vármegyei kõolaj és a derna-tatarosi olajos homok feldolgozását végzõ tanszéki munkát irányította. 1950-tõl haláláig a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézetben az Ásványolaj technológiai Osztályvezetõjeként a kõolaj-feldolgozás csaknem minden kérdésével foglalkozott. Kiemelkedõ eredményeket ért el a nagylengyeli kõolaj feldolgozása és a bitumengyártás területén. A magyar mûszaki nyelv jeles mûvelõje volt.

Orvos, szülész-nõgyógyász, egyetemi tanár
1943-ban a pécsi orvosi karon szerezte orvosi oklevelét. 1943-1946-ban a pécsi kórélettani intézetben tanársegéd, 1946-tól a szülészeti klinikán dolgozott, 1951-tõl adjunktus, 1956-tól docens. 1960-tól a szegedi szülészeti klinikán tanszékvezetõ egyetemi tanár, klinikai igazgató. 1965-1968-ban dékán, 1970-1972-ben rektorhelyettes, 1972-1975-ben rektor. Több hazai és külföldi társaság tagja volt. Fõ kutatási területei a reprodukciós és nõgyógyászati endokrinológia, a terhesség élettani és kórélettani kérdései voltak.

Orosz fizikus, kémikus
Moszkvában a Szláv Görög Latin Akadémián kezdte taulmányait. 1934-ben Szentpéterváron folytatta tanulmányait, többek között fizikával. Visszatérte után a Szentpétervári Egyetem kémiaprofesszora. Késõbb a Marburgi Egyetemen tanult Németországban. 1755-ben megalapítja a Moszkvai Állami Egyetemet, amelyet késõbb róla neveznek el. A természettudományok csaknem minden ágát mûvelte: fizikai, kémiai, asztronómiai, geológiai, geofizikai vizsgálatai egyaránt úttörõ jelentõségûek. Az anyagmegmaradás törvényének kísérleti igazolója, atmoszférikus és elektromosságtani kutatásai is jelentõsek. Fontos momentum, hogy a hõmérséklet szerepét helyesen látja meg. Õ vezeti be a fizikai kémia elnevezést is. Mûvészeti tevékenysége elismeréséül a Mûvészeti Akadémia tagjai közé is beválasztották.

Matematikus, egyetemi tanár
Középiskolás korában megnyerte a Matematikai és Fizikai Társulat tanulmányi versenyén az elsõ Eötvös-díjat 1914-ben. A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-ábrázoló geometria szakos középiskolai tanári diplomát. Még egyetemi hallgató korában a mûegyetemen tanársegéd, késõbb adjunktus lett, de 1931-tõl mûegyetemi beosztása mellett középiskolában is tanított. 1935-ben a debreceni tudományegyetemen doktorált. 1941-ben a mûegyetemen magántanárrá habilitálták. 1947-tõl a mûszaki fõiskolán, ill. a mûszaki egyetemen tanított. Több egyetemi tankönyvet írt.

Vegyészmérnök
1942-ben a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Közben Münchenben elvégezte a külföldi mérnökhallgató diákok részére szervezett nyári fõiskolát. Elsõ munkahelye a Shell Kõolaj Rt.-nél (késõbb Csepeli Kõolajipari Vállalat) volt, ahol különbözõ beosztásokat látott el. Ezután több olajipari vállalatnál dolgozott, különbözõ beosztásokban. Közben a kémiai tudományok kandidátusi, majd doktori fokozatát megszerezte. A Budapesti Mûszaki Egyetemen, a Veszprémi Mûszaki Egyetemen oktatott. A kõolajgyártás technológiájában jelentõs fejlesztéseket hajtott végre. Tagja volt az OMFB-nek, elnöke volt a kõolajfeldolgozással kapcsolatos több egyesületnek. 1957-ben Kossuth-díjat, 1969-ben a Segner János András-díj aranyfokozatát, 1971-ben Pfeiffer Ignác-díjat kapott 1973-tól lett az MTA levelezõ tagja.

Balti német származású orosz csillagász
A 19. sz. jeles csillagászának, Friedrich Georg Wilhelm v. Struve-nek (1793-1864) fia és szakmai utóda. A dorpati (ma Tartu, Észtország) egyetemen tanult. A Pulkovói Császári Obszervatóriumban apjának, aki akkor az obszervatórium igazgatója volt, munkatársaként elõször a csillag-párok rendszeres felkutatásával és folyamatos mérésével foglalkozott. 500 addig ismeretlen kettõscsillagot fedezett fel, kiadta a második pulkovói kettõscsillag-katalógust. Késõbb sokat foglalkozott a Naprendszer égitesteivel, pl. a Saturnus gyûrûjével, méréseket végzett a csillagok távolságára, és a Nap térbeli mozgására vonatkozóan. A Föld tengelyének általa kiszámított precessziója sokáig alapadat volt. 1862-ben apja utódaként a pulkovói obszervatórium igazgatója lett 1889-ig, nyugdíjazásáig. Ezután Karlsruhe-ban telepedett le. Két fia, valamint unokája, Otto Struve is a csillagászatot választotta életpályául. Számos állami kitüntetés mellett az angol Királyi Csillagászati Társaság nagy aranyérmével is jutalmazták. (Bartha Lajos)

Német matematikus, algebrista
Szülõvárosa egyetemére járt, ott doktorált algebrából 1907-ben, azonban állást nem kaphatott, mert nõket nem alkalmaztak az egyetemen. 1915-ben Hilbert és Felix Klein hívására Göttingenbe ment, itt fizetés nélkül adott elõ. 1919-ben a göttingeni egyetemen magántanárrá habilitált, és elõadási jogot szerzett, fizetést azonban csak 1922-tõl kezdve kapott. 1933-ban a náci rezsim a zsidó származásúakat eltiltotta az oktatástól és a kutatói tevékenységtõl. Ezért Emmy Noether is emigrált az Egyesült Államokba, ahol a Bryn Mawr College professzora lett, elõadott a Princeton-i Institute for Advanced Study-ban is. 1935-ben egy operáció után halt meg. A modern algebra megalapozói közé tartozott. Õróla nevezték el többek között a Noether-gyûrûket. Az általa bizonyított Noether-tétel a modern fizika egyik legfontosabb alaptétele.

Geológus, egyetemi tanár
Vitális István geológus fia. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 25 éven keresztül a Salgótarjáni Kõszénbánya Rt. geológusa, majd a földtani osztályának vezetõje. Bányageológiával, készletfeltárásokkal és készletbecslésekkel, valamint új lelõhelyek felkutatásával foglalkozott. Szénkutatásokat végzett Baranyában, részt vett a recski érckutatásban, a bándi, komlóskai, istenmezei bentonitok felkutatásában, a sikondai és pünkösdfürdõi hévíz-, a kisterenyei ásványvízfeltárásban. Kidolgozta Salgótarján és környéke bánya- és hidrogeológiáját. 1946-1951 között a Magyar Állami Szénbányák, illetve a Szénbányászati Igazgatóság osztályvezetõje. 1951-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 1952-ben kinevezték egyetemi tanárnak. Koncepciós per áldozataként 1952-1953-ban börtönbe került. 1953-ban rehabilitálták, visszakapta egyetemi tanszékét, melynek 71 éves koráig vezetõje. Nevéhez kapcsolódik az Alföld földtani újratérképezésének és hidrogeológiai felvételének szervezése. Oktatott a Mûegyetemen, a Mérnöktovábbképzõ Intézetben és több fõiskolán. Aktív tagja a Magyarhoni Földtani Társulatnak és a Bányászati és Kohászati Egyesületnek is. A Társaság szakirodalmi nívódíjának a névadója.

Kísérleti fizikus
A matematika és a fizika iránti érdeklõdés már a családban kialakult benne, ezt az ELTE fizikus szakán végzett tanulmányai csak megerõsítették. Diplomamunkáját 1963-ban a KFKI Ferromágneses osztályán készítette Tarnóczi Tivadar témavezetésével, ebben a szilícium mikrokeménységét vizsgálta. Kutatási területe kezdettõl fogva a fémes és a félvezetõ vékony rétegek fizikája volt. Hazai intézetekben (HIKI, BME, KFKI) folyó másfél évtizedes tevékenység után elméleti fizikus férjével és két kis gyermekükkel Svájcba költöztek. Itt, Zugban, egy elektromos mérõberendezéseket fejlesztõ cégnél talált munkát, majd Zurichben az ETH mikrotechnikai intézetében dolgozva adta be és védte meg PhD dolgozatát 1994-ben, az általa kifejlesztett speciális UV Schottky-detektorok témájában. E detektorok fejlesztésével még 2003-ban kezdõdõ nyugdíjas éveiben se hagyott fel. Nagy stabilitású és kiváló érzékenységû detektorai keresettek voltak nemcsak az európai kutatóintézetekben, de a NASA-tól kezdve Harkovon és Pekingen át Ausztráliáig az egész világon. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus
A parciális differenciálegyenletek kutatója. Édesapja, Simon Béla (1904-1971) geofizikus, földrengéskutató. Testvérei Simon Kálmán (1946-2012) vegyész és Simon György (1947-2020) fizikus. Távolabbi rokona Békésy György (1899-1972). Matematikus oklevelét 1963-ban szerezte az ELTÉ-n; 1966-ban doktorált ugyanott. 1968-tól Moszkvában aspiráns; 1973-ban kandidátus; 1990-ben az MTA doktora lett, értekezése elliptikus egyenletekrõl szól. Cikkeiben gyakran biológiai, fizikai modellekben elõforduló parciális differenciálegyenleteket tanulmányozott, a megoldások létezésének és viselkedésének kérdéseit vizsgálta. Eredményeit az Elsevier Kiadó Handbook of Differential Equations egyik kötetében publikálta. Kiemelkedõ a szerepe a parciális differenciálegyenletek oktatásában; az ELTÉ-n a tárgy tematikájának kidolgozója, évtizedeken át elõadója volt. Sokat tett a magyar szakirodalom gazdagításáért. Eötvös József-koszorú és más rangos díjak kintüntetettje. (Hujter Mihály)

Sebészorvos, kórházigazgató
Orvosi oklevelét 1923-ban szerezte a budapesti egyetemen. Az 1. világháború alatt a Bozenben szervezett csont- és ízületi sérültek hadikórházában mûködött mint Böhler bécsi professzor elsõ asszisztense. 1918-tól Budapesten az I. sz. sebészeti klinikán dolgozott és sebész szakorvos lett. 1920-tól kiskunhalasi városi fõorvos és az 1925-ben megnyílt városi kórház igazgató fõorvosa. Nevéhez fûzõdik a kiskunhalasi kórház fejlesztése, õ honosította meg Magyarországon a Böhler-féle szegelést a combnyaktöréseknél, és azt kitûnõ eredménnyel alkalmazta. 1944-ben náci-, 1945 után kommunista-ellenessége miatt volt kitaszított. Az egyházi iskolák államosítása miatt felszólalt, emiatt 1949-ben leváltották a kórház élérõl.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1917-ben fejezte be gépészmérnöki tanulmányait Budapesten, 1920-tól az Egyesült Államokban élt. Kezdetben gépgyári munkásként dolgozott, majd hamarosan szerszámtervezõ, 1922-ben már motorkonstruktõr lett. A dízelmotorokról írt két tanulmányának megjelenése után tanársegédnek hívták meg a State College-i állami egyetemre. A hallgatók számára motorkísérleti laboratóriumot létesített, itt alapozta meg a gyakorlati oktatást és itt folytatta kísérleteit. 1929-ben egy évig Drezdában képezte tovább magát. Amerikába visszatérve egyetemi tanárrá nevezték ki. Több mint 30 találmányára kapott szabadalmi oltalmat. Elõadókörutakat tett Európában és Japánban. 1964-ben látogatott haza elõször. A budapesti mûszaki egyetemen egyik legjelentõsebb találmányáról, egy elektronikus szabályozóról, az Optimizer-rõl tartott bemutatót és elõadást. A dízelmotor fejlesztés egyik legkiválóbb egyénisége.

Angol csillagász
1607-ben megfigyelt egy üstököst (melyet késõbb Halley-rõl neveztek el), és késõbb arra következtetett, hogy görbült pályája Kepler törvényeit követi, tehát az üstökösök nem a légkör jelenségei, mint ahogyan akkor gondolták. Ez volt az egyik elsõ hivatkozás a Kepler-törvényekre. Thomas Harriot nyomán számos távcsöves megfigyelést is végzett a Holdról, nagyjából Galilei felfedezéseivel egyidõben. 1601-tõl a Parlament tagja volt, 1603-ban lovagi rangot kapott. (Piriti János)

Ausztrál születésû amerikai vegyészmérnök, statisztikus, matematikus
Szülei Nagy-Britanniából költöztek Ausztráliába. Youden csak hétéves volt, amikor a család kivándorolt az Egyesült Államokba. Tanulmányait itt végezte, kémiát tanult a rochesteri egyetemen, majd a Columbia Egyetemen szerzett kémiai doktorátust. Ezután a Boyce Thompson növénytani kutatóintézetben dolgozott, mint fizikai kémikus. A biológiai kísérletek tervezésével kapcsolatos problémák irányították figyelmét a matematikai statisztika felé. 1937-ben írott cikkében új módszert javasolt biológiai kísérletek tervezésére és kiértékelésére. Az általa bevezetett elrendezést késõbb Youden-négyzetnek nevezték el, és kiterjedten alkalmazzák mezõgazdasági és orvosi kísérletek tervezésére. A 2. világháború alatt az amerikai légierõ számára új statisztikai módszereket dolgozott ki bombázások pontosságának növelésére. 1948-tól a National Bureau of Standards vezetõ munkatársaként foglalkozott statisztikai módszerek fejlesztésével.

Kanadai születésû amerikai fizikus
A Buffalo-i egyetemen végezte tanulmányait, itt a bachelor fokozatot szerezte meg. 1941-45 között a Massachusetts Insitute of Technology-n a radar fejlesztésén dolgozott, majd a Harvard egyetemen oktatott és kutatott nyugdíjbavonulásáig. Itt a fizika professzora lett, noha nemcsak Ph. D. fokozatot, de master fokozatot sem szerzett. 1959-ben õ és tanítványa, Glen A. Rebka Jr., fontos kísérletet dolgozott ki az általános relativitáselmélet bizonyítására. Késõbb Edward M. Purcell és H. C. Torrey társaságában jelentõsen hozzájárult a mágneses magrezonancia (NMR) anyagok szerkezetének vizsgálatára alkalmas módszerének kidolgozásához. Ezért a munkáért Edward M. Purcell és Felix Bloch 1952-ben megosztott Nobel-díjban részesült. Pound 1990-ben a National Medal of Science kitüntetést kapta eredményeiért.

Bencés természetrajz- és földrajztanár
Pannonhalmán teológiát, a budapesti tudományegyetemen természetrajz-földrajz szakot végzett 1888-ban. Kõszegen, Sopronban, a pannonhalmi fõiskolán, majd Esztergomban tanított. Munkáiban a jégbarlangok keletkezésével és a kristályok, illetve testek szerkezetével foglalkozott. Számos mûvet jelentett meg magyar és német nyelven.

Hidrológus, folyammérnök
Oklevelét a budapesti kir. József Mûegyetem mérnöki karán 1895-ben szerezte, majd a szatmári (1896-1903), az aradi folyammérnöki hivatalnál (1904-08) dolgozott. 1909-1912 között a Földmûvelésügyi Minisztérium vízrajzi osztályán teljesített szolgálatot, és tanulmányban dolgozta fel a - nemzetközi viszonylatban is korán: a század elsõ éveiben berendezett - hidrológiai kísérleti területeken végzett észlelések eredményeit. Gyakorlati feladatai a korszerû folyamszabályozási módszerekre irányították figyelmét, és elõször alkalmazta hazánkban H. Girardon elveit. 1913-ban a Felsõ-Duna induló kisvízi szabályozásához, a pozsonyi folyammérnöki hivatalba helyezték át, majd rövidesen mûszaki tanácsosi rangban a hivatal fõnökévé nevezték ki.

Orvos, immunológus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét Debrecenben szerezte 1939-ben. Az egyetem Élettani és Általános Kórtani Intézetében díjas gyakornok, majd tanársegéd, 1945-47-ben adjunktus. 1948-tól az önállósult Kórélettani Intézet igazgatója, egyetemi tanár. 1950-51-ben az egyetem Orvostudományi Karának, majd az önállóvá vált Debreceni Orvostudományi Egyetem dékánja, 1959-63-ban és 1967-73-ban rektora. Tudományos kutatásai során foglalkozott a nyálelválasztás mechanizmusával, az antihormonokkal, az idegrendszer és az immunitás problémáival. 1962-78 között az Ûrkutatási Kormánybizottság Orvosbiológiai szakbizottságának tagja, majd elnöke. 1971-ben létrehozta a Magyar Immunológiai Társaságot, amelynek 1978-ig elnöke volt. 1967-tõl az MTA tagja.

Német gyógyszerész, amatõr csillagász
Gyógyszerészként kezdte tevékenységét, de késõbb csak csillagászattal foglalkozott. 1826-tól 1843-ig rendszeresen megfigyelte a Napot, mivel egy feltételezett bolygót keresett. Feljegyezte a megfigyelhetõ napfoltok adatait. Ennek alapján arra a feltételezésre jutott, hogy a napfoltok száma 10-11 éves ciklussal változik, ezt 1843-ban közölte. Ennek alapján a svájci Rudolf Wolf hosszú idõszakra visszamenõleg megvizsgálta a naptevékenység adatait és megszervezte a nemzetközi nap-észlelõ hálózatot. 1851-ben Alexander v. Humboldt mûve ugyancsak felhívta a figyelmet Schwabe eredményeire, ettõl kezdve számos kutató tanulmányozta a naptevékenység ciklusait. Schwabe megállapította, hogy a Szaturnusz por-gyûrûjének körvonala nem kör, hanem ellipszis alakú. Fontos megfigyeléseket tett a Jupiter nagy vörös foltjával kapcsolatban is. Feljegyzéseit az angol Királyi Csillagászati Társaságra hagyta. A Royal Astronomical Society a nagy aranyéremmel tüntette ki, nevét egy holdkráter õrzi. (Bartha Lajos)

Német kémikus
Mengyelejevtõl függetlenül kidolgozta a kémiai elemek periódusos osztályozását. Eredetileg orvosnak tanult, majd 1859-ben természettudományok tanításával kezdte pályáját, különféle posztokat töltött be, mielõtt a Tübingeni Egyetem kémiaprofesszora lett. Die modernen Theorien der Chemie (A kémia modern elméletei; 1864) c. könyvében elõzetes sémát közölt az elemek atomsúly szerinti elrendezésérõl, elemezte az atomsúlyok és az elemek tulajdonságai közti összefüggéseket. Ezt a nagyhatású mûvet többször kibõvítették, sokszor kiadták. 1868 körül kiterjesztette táblázatát, ez sok tekintetben hasonló volt Mengyelejev 1869-ben közölt táblázatához, azonban Meyer csak 1870-ben jelentette meg saját változatát. Diagramja bemutatta az "atomtérfogatok" és rendszámok kapcsolatát, világosan kiemelve az elemek periodikus kapcsolatait. Meyer nem tartott számot az elsõbbségre, és elismerte, hogy Mengyelejevtõl eltérõen õ nem merte megjósolni a fel nem fedezett elemek létezését. A kémia sok területével foglalkozott, de tevékenységének nagy része az elemek osztályozásához kapcsolódott.

Amerikai fizikus, csillagász
Az infravörös mérések úttörõje. 1949-ben a Johns Hopkins Egyetemen kezdett hozzá a bolygók és a Hold infravörös hõmérséklet méréséhez, ezt a vizsgálatot jelentõsen tovább fejlesztve a Harvard Egyetemen, a Lowell Obszervatóriumban, 1965-tõl Hawaiiban folytatta. 1956-58 között mérései alapján azt feltételezte, hogy a Marson növényi élet található. Késõbbi vizsgálatok ezt nem igazolták. Meghatározta a Hold felület alatti mélyebb rétegeinek hõsugárzás-változását, a Mars napi hõmérsékletingadozását, majd a Vénusz felhõzetének, és mélyebb légrétegeinek hõmérsékletét. Hawaii-ban a Mauna Kea Obszervatóriumban megszerkesztette az elsõ számítógépvezérlésû távcsövet. Elsõként sikerült a Naptól távoli bolygók infravörös hõsugárzás-térképét elkészítenie. Közremûködött a Mars-, Vénusz- és Jupiter-szondák tervezésében és adataik értékelésében. Nevét a 4333.sz. kisbolygó és egy Mars-kráter õrzi. (Bartha Lajos)

Brit matematikus
Már 11 évesen elhatározta, hogy matematikus lesz. Cambridge-ben tanult és tanárkodott 1987-ig, akkor átkerült Princetonba "John von Neumann"-professzornak. "A világ leginkább karizmatikus matematikusa" - mondták rá. Megoldván egy számelméleti problémát számok ötödik hatványok összegekénti felírhatóságáról, a figyelme a végtelen számosságok felé fordult. Az ostábla (angolul: backgammon) asztali társasjáték rajongója lett, és feltalálta az "Életjáték" nevezetû modellt. További találmányai a "Sprouts" és a "Phutball" játékok. A nevéhez köthetõ "az angyal probléma" is a kombinatorikus játékelméletben. A Penrose-mozaik kapcsán sok mély eredménye volt. A matematikai kutatást nem munkának, hanem szenvedéllyel ûzött játéknak tekintette, világszerte milliók figyelmét és lelkesedését nyerve meg. Alapvetõ az 1976-ban megjelent "On numbers and games" címû könyve. Az algebrában elért eredményei is jelentõsek. Néhány az általa kiérdemelt díjakból, megtiszteltetésekbõl: Berwick Prize (1971), Fellow of the Royal Society (1981), Pólya Prize (1987), Fellow of the American Academy of Arts and Sciences (1992), Nemmers Prize in Mathematics (1998), Leroy P. Steele Prize for Mathematical Exposition (2000). A Covid-19 áldozatai közül az egyik elsõként halt meg. (Hujter Mihály)

Mérnök, mûegyetemi tanár
Oklevelét a budapesti mûegyetemen nyerte 1891-ben. 1892-ben Kherndl Antal mellett tanársegéd. 1894-ben MÁV-mérnök, 1898-ban vasúti és hajózási biztos. 1910-ben MÁV igazgatóhelyettes, 1914-tõl a mûegyetemen a közlekedésügy és vasútépítéstan tanára. 1921-1923-ig a mûegyetem rektora volt. Jelentõs szakirodalmi munkásságot fejtett ki, többek között számos technikatörténeti mû szerzõje. 1921-tõl az MTA tagja.

Olasz fizikus
1953-ban végzett a római Sapienza Egyetemen. 1963-tól a CERN-ben dolgozott, 1966-tól Rómában volt az elméleti fizika professzora. 1983 és 1992 között a Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet igazgatója volt, ekkor épült a Gran Sasso Laboratórium. 1963-ban a gyenge kölcsönhatás során végbemenõ bomlásokat vizsgálva észrevette, hogy az erõs kölcsönhatástól eltérõen más kvarkkombinációknak kell részt venniük, ezzel számos kísérlet eredményét magyarázhatta. A Cabibbo-Kobajasi-Maszkava elmélet feltételezte három kvarkcsalád létét. Sok fizikus véleménye, hogy Kobajasi és Maszkava mellett a 2008-as Nobel-díj Cabibbot is megillette volna. További munkái a neutrínóoszcillációval és a kvark-gluon plazma kimutatásával foglalkoztak. Tudományos iskolateremtõ munkássága a háború utáni olasz elméleti fizika megújulását is jelentette, számos tanítványa vált sikeres kutatóvá. 1993-tól haláláig a Pápai Tudományos Akadémia elnöke volt. E minõségében többek között az egyház által korábban elkövetett hibák feldolgozásának elõsegítéseként támogatta Giordano Bruno rehabilitációjának kérdését is. (Piriti János)

Bányamérnök
Oklevelét Sopronban a Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán szerezte meg 1923-ban. A pécsi Szent István Akadémián és külföldi tanulmányutakon szerzett tapasztalatok után átszervezte a bányamentõ szolgálatot, elsõként alkalmazott a mecseki szénbányászatban réselõgépeket és mollíves acélbiztosítást. 1940-ben már az egész szabolcsi bányakerület felelõs vezetõje lett, és sikeresen korszerûsítette a bányabeli szállítási rendszereket. 1946-ban Budapestre helyezték, 1953-tól a Bányászati Mélyépítõ Vállalat, majd a Bányászati Aknamélyítõ Tröszt mûszaki osztályvezetõje. Elsõként honosította meg a pécsi, komlói, tatabányai és oroszlányi szénbányászatban a szálló szénpor lekötését szénfalátitatással, nagynyomású injektálás segítségével.

Német fizikus
Berlinben és a Göttingeni Egyetemen tanult orvostudományt. 1802-ben szerezte meg orvosi diplomáját Göttingenben, a kutatás kedvéért azonban lemondott az orvosi pályáról. 1814-ben a berlini akadémia tagja lett. 1816-ban neki ítélték az akadémia azévi díját a mechanikai feszültség alá helyezett üvegben észlelhetõ polarizáció tanulmányozásáért. Számos fém mágnesezhetõségét vizsgálva fedezte fel a vörös izzásra hevített, mágnesezett vas szokásostól eltérõ viselkedését, amely a ma már hiszterézisként ismert jelenséghez vezet. Különbözõ fémpárokkal és vezetõkkel végzett kísérletei nyomán derült ki, hogy a vezetõ anyagok termoelektromos sorba rendezhetõk. Legjelentõsebb felfedezése a termoelektromos Seebeck-effektus.

Angol vegyész, orvos
Gyakorló orvosként vegyészettel is foglalkozott. Vegyi elemzéssel igazolta, hogy a gyomornedv savanyúságát a sósav okozza. A sósav arányának ingadozása különbözõ gyomorbajok oka, illetve tünete lehet. Legismertebb a róla elnevezett hipotézis, amelyet 1815-ben fogalmazott meg. Mivel az akkor ismert atomsúlytáblázatok alapján úgy találta, hogy minden más elem atomsúlya a hidrogén atomsúlyának egész számú többszöröse, feltételezte, hogy minden atom hidrogénatomokból épül fel. A 19. században ezt követõen végzett atomsúlymérések a hipotézist nem igazolták. Prout hipotézise azonban, ha eredeti formájában nem is volt helyes, fontos meglátást tartalmazott az atomok szerkezetére vonatkozólag, és termékenyítõleg hatott a 20. század atomelméleteire. 1920-ban Rutherford Prout tiszteletére adta az általa felfedezett elemi részecskének a proton nevet. Prout foglalkozott a barométer tökéletesítésével is.

Német matematikus, matematikus történész
Heidelbergben tanult, többek között Gauss tanítványa is volt. Itt is szerzett doktori fokozatot 1851-ben. Rövid berlini kitérõ után 1853-ban visszatért Heidelbergbe és itt tanított egész további életében. Fõ területe a matematika története volt, fõmûve egy nagy, négykötetes matematikatörténet, mely a kezdetektõl 1799-ig terjedõ idõszakot dolgozta fel. Az elsõ 3 kötetet maga Cantor írta, a negyedik kötetet társszerzõk bevonásával szerkesztette. Georg Cantorral nem volt rokonságban, köztük csak névazonosság volt.

Német bakteriológus
A würzburgi egyetemen és a Berlini Friedrich Wilhelm Egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat. Orvosi diplomáját 1874-ben Berlinben kapta meg, és miután egy ideig katonaorvosként szolgált, Berlinben Robert Koch mellett a Birodalmi Egészségügyi Hivatal munkatársa lett 1879-1884-ig. 1888-tól a Greifswaldi Egyetemen a higiénia professzora, majd ugyanott rektor volt. 1913-ban a berlini Fertõzõ Betegségek Robert Koch Intézetének igazgatójává nevezték ki. Edwin Klebsszel 1884-ben fölfedezte a diftéria kórokozóját a Klebs-Löffler-bacilust. Émile Roux-val és Alexandre Yersinnel egyidõben megállapította a diftériatoxin létezését. Kimutatta, hogy bizonyos állatok immunisak a diftériával szemben, ennek a fölfedezésnek igen fontos szerepe volt abban, hogy Emil von Behring kifejlesztette a diftéria-antitoxint. Löffler fölfedezte a sertésorbánc és a sertéspestis okát, majd Wilhelm Schütz-cel együtt azonosította a takonykór kórokozóját. Paul Frosch-sal kimutatta, hogy a száj- és körömfájást vírus okozza és kidolgozta a betegség ellenszérumát.

Német születésû amerikai villamosmérnök, matematikus
A breslaui egyetemen tanult elektrotechnikát. Politikai okokból Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Ferromágnességgel, a mágneses hiszterézis kutatásával foglalkozott, ami a transzformátorok vasmagjának tulajdonságai miatt volt fontos, de nagy területek bevilágítására alkalmas ívlámpákat is tervezett. Elméleti munkásságában kiemelkedõ jelentõségû a váltakozóáramú hálózatok matematikai leírása, a komplex számításmód bevezetése. A "Schenectady Varázsló" tankönyveibõl amerikai elektromérnökök generációi tanultak. Nevét viseli az aszinkronmotorok Steinmetz-kapcsolása is. (Piriti János)

Politikus, kultúr- és tudománypolitikus, mecénás
A "legnagyobb magyar". Szerteágazó katonai, politikai, közgazdasági tevékenységet fejtett ki. 1825-ben egy évi teljes jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Magyarország mûszaki, technikai fejlõdéséhez, külföldi utazásainak tapasztalatait felhasználva korszakos jelentõségû módon járult hozzá. Õ hozta be az országba az elsõ gõzgépet. Kezdeményezõje volt a vasútépítésnek, a folyami és balatoni gõzhajózásnak, a Duna hajózhatóvá tételének, a Tisza szabályozásának, az elsõ állandó Duna-híd, a ma nevét viselõ Széchényi Lánchíd megépítésének. 1833-tól 10 éven keresztül az Al-Duna szabályozását irányította József nádor megbízásából, hajózhatóvá tette a Vaskapu-szorost. 1848 áprilisától szeptemberig, a Batthyány-kormány közlekedésügyi minisztere volt, ekkor idegrendszerének összeomlása miatt egy döblingi szanatóriumba került. Itt 1860-ban "a jelek szerint Széchenyi István öngyilkos lett". Fia Széchenyi Béla, gróf.

Gépészmérnök, mûegyetemi tanár
Mérnöki oklevelét Zürichben szerezte, gyakorlati mérnöki tevékenységét Augsburgban kezdte. 1878-tól a rigai mûegyetemen, 1880-tól a zürichi mûegyetemen konstruktõrként alkalmazták. 1882-tõl a budapesti mûegyetemen kinevezik a gépszerkezettan tanszék helyettes vezetõjének. 1883-tól nyilvános rendes tanára a mûegyetemnek. 1899-ben lemond katedrájáról és a Ganz-gyár igazgatója, majd késõbb vezérigazgatója lesz. Több ipari egyesületnek, az Országos Ipartanácsnak, a Mérnök Tanácsnak tagja. 1908-ban a Ferenc József-rend kitüntetésben részesül.

Ír csillagász
Az írországi Markree Csillagvizsgáló (Sligo-megye) munkatársa, 1848-56 között fõleg az õ munkája alapján készült el a 60000 csillag pontos helyzetét tartalmazó Markree Katalógus, amely az Ekliptika övezetének halvány csillagait tartalmazza. Hatalmas jegyzéke biztosabbá tette az addig ismeretlen új, halvány kisbolygók fellelését. Õ fedezte fel a kilencedik kisbolygót (Metis), az aszteroida kutatás új hullámának egyik kezdeményezõje. 1864-1903 közt a Cambridge Egyetemi Obszervatórium elsõ asszisztense, itt kiterjesztette a katalógust az ekliptikától délre levõ csillagokra is. (Bartha Lajos)

Amerikai matematikus, számológép-tervezõ
Tanulmányait New Yorkban folytatta. Apja betegsége miatt meg kellett szakítania, hogy apja építészeti irodáját átvegye. Számos találmánya közül legnevezetesebb a korábbi Leibniz-féle mechanikus kalkulátor továbbfejlesztésével létrehozott mechanikus kalkulátor, melyre 1872-ben nyújtott be szabadalmi kérelmet, gépébõl azonban csak kis darabszámot tudott értékesíteni. Európában az ezzel egy idõben hasonló elvek alapján Odhner által kifejlesztett kalkulátor terjedt el. 1912-ben Jay R. Monroe-val társult, a továbbfejlesztett kalkulátor ekkor már sikert aratott.

Orvos, kémikus
Orvostudományt és gyógyszerészetet tanult Besztercebányán Moller Károly Ottónál. Tanulmányait Halléban 1724-ben fejezte be. Katonaorvosi szolgálat után 1726-tól Komárom, 1727-tõl Esztergom vármegye, 1740-tõl haláláig Pozsony városi orvosa. Több egészségügyi, járványtani, balneológiai és helyismereti tanulmánya jelent meg. A hazai gyógyvizek elemzése és ismertetése terén úttörõ munkát végzett. Õ állította össze az elsõ hazai gyógyszerész-árszabványt is, amely az orvosok, a sebészek, a gyógyszerészek, a bábák és a fürdõsök kötelességeit és jogait is felsorolja.

Építész
A berlini Königliche Preussische Bauakademie-n végezte tanulmányait. Hazatérve Hauszmann Alajos tervezõirodájának munkatársa lett, itt több fontos tervezésben (New York palota) jelentõs szerepe volt. 1893-ban Giergl Kálmánnal együtt önálló tervezõirodát nyitott. Fontosabb munkáik a millenniumi kiállítás több épülete, a Zeneakadémia, a Klotild-paloták, számos klinika Budapesten, Debrecenben és Kolozsvárott, a kolozsvári egyetemi könyvtár. Több munkájukban (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Zielinski Szilárddal mûködtek együtt. Az 1910-es évek elején Giergl Kálmán kivált közös irodájukból, de több épület tervezésén a késõbbiekben is együtt dolgoztak. 1924-ben Greguss-díjat kapott, az angol Királyi Építésztársaság tagjává avatta.

Építész, mûegyetemi tanár
Hültl Hümér öccse. Oklevelének megszerzése után hazai tervezõirodákban és külföldi utazásokon nyert szakmai gyakorlatával korán önállósult. 1906-ban Berninirõl írt értekezésével hazánk elsõ építészdoktora lett, 1913-tól 1940-ig a mûegyetem mû- és díszépítéstani tanszékének tanára, 1930-1932-ben rektora volt, az építészképzés megreformálását szorgalmazta. Mûvei a történelmi új reneszánsz, méginkább az újbarokk stílus képviselõi (volt Pajor-szanatórium, volt Gazdák Biztosító épülete, Mester utcai kereskedelmi iskola, zugligeti templom és rendház; piarista rendház és gimnáziuma stb.). A 30-as évektõl a hagyományos stílust modern funkcionalista elvekkel igyekezett egyeztetni (Péterfy Sándor utcai kórház, 1934, a Fõváros Autóbusz Üzem garázsa stb.). 1931-tõl 1939-ig a felsõház tagja volt. 1931-tõl az MTA tagja.

Kertészmérnök, fõiskolai tanár
Oklevelet a Kertészeti Tanintézetben szerzett 1900-ben. 1901-tõl kisebb megszakításokkal 1911-ig külföldön tett tanulmányutakat (Svájc, Anglia, Franciaország, USA). 1912-tõl a Kertészeti Tanintézetben gyümölcstermesztési gyakorlatvezetõ volt, 1914-tõl a Földmívelésügyi Minisztérium kertészeti ügyosztályára helyezték, majd Máramaros vm.-i gyümölcsösökben a növényvédelmet és gyümölcsértékesítést irányította. 1920-tól a Kertészeti Tanintézet gyümölcstermesztési elõadója volt. 1928-ban a Kertészeti Tanintézetben tanár, 1930-tól az intézmény igazgatója. 1943-ban a Kertészeti és Szõlészeti Fõiskola r. tanára, 1954-tõl az Agrártudományi Egyetem gyümölcstermesztési tanszékének vezetõje. 1948-1949-ben az egyetem rektora volt. Korának legfejlettebb kertészeti tudományával bõvítette az üzemi termelési ismereteket. Kezdeményezte Budatétényben a Kertészeti Kutató Intézet kifejlesztését. A Kertészeti Egyetem a kertészeti és szõlészeti tudományok díszdoktora címet adományozta neki.

Itáliai csillagász
Tudományos ismereteit önképzéssel szerezte. Montechiaro herceg udvari káplánja és csillagásza volt. Elsõként kutatta fel rendszeresen távcsõvel és vette jegyzékbe a ködös objektumokat (csillaghalmazok, fénylõ ködök, csillagrendszerek). 40 ködös objektumot vett jegyzékbe, ezek közül 9 a saját felfedezése. Késõbb ezeket mások újra felfedezték. Maga készítette mikroszkópokkal végzett vizsgálatokat, többek között tanulmányozta a vipera méregfogait. Idõjárási megfigyeléseket is végzett. Nagyszabásúra tervezett csillagatlasza befejezetlen maradt. Elõször készített efemerisz-számításokat a Galilei-féle Jupiter-holdakra vonatkozólag. Munkája feledésbe merült, írásait az 1980-as években fedezték fel ismét. Nevét a 21047.sz. kisbolygó örökíti meg. (Bartha Lajos)

Osztrák fizikus
A bécsi egyetemen tanult, ahol magántanárként 1891-tõl Josef Stefan majd Ludwig Boltzmann asszisztense lett. 1897-tõl az egyetem elméleti fizika professzora, 1905-tõl a Technische Hochschule professzora, késõbb rektora volt. 1918-tól a bécsi egyetem elméleti fizika intézetének vezetõje volt. Szerteágazó munkásságának legjelentõsebb része a folyadékok és a gázok kinetikus elméletének kidolgozásához való hozzájárulása volt, e munkáját Boltzmann is nagyra értékelte. A folyadékokban és gázokban mozgó szilárd testekre ható ellenállásról írott munkája a motoros repülés megvalósításához is adott elméleti alapokat. Jelentõs eredményeket ért el az akusztikában, az optikában és a fényképezés területén is. Tudományos munkája mellett jelentõs pedagógiai tevékenysége is, Bevezetés az elméleti fizikába címû nagyszabású mûve (1898) több generáción át használatos volt. (Piriti János)

Amerikai zoológus
A Kansasi Egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot, s késõbb ugyanott professzor, majd az orvosképzõ intézet dékánja lett. 1912-tõl 1940-ig, nyugdíjazásáig a Pennsylvaniai Egyetem zoológiai laboratóriumát vezette. Az örökléssel kapcsolatos zoológiai kutatásai során 1901-ben elsõként vetette fel, hogy az utódok nemét egy, általa "kiegészítõ kromoszómá"-nak nevezett kromoszóma határozza meg. Õ fogalmazta meg elsõként, hogy a kromoszómák hordozzák az örökletes tulajdonságokra vonatkozó információkat, a kromoszómák egymástól különböznek, és az individuális kromoszómák a tulajdonságok egy meghatározott halmazát hordozzák. A nemi kromoszómák fölfedezése, Gregor Mendel ebben az idõben újrafelfedezett eredményeivel együtt jelentõs lendületet adtak az öröklõdés kutatásának.

Szovjet-orosz csillagász
Szentpéterváron tanult, majd Párizsban, Lundban és Göttingenben ösztöndíjjal tett tanulmányutat. 1911-ben az USA Yerkes Obszervatóriumában fotografikus üstökös vizsgálatokat végzett. A pulkovói, tartui, ogyesszai obszervatóriumokban dolgozott, 1944-tõl a kijevi obszervatórium igazgatója. Üstökös-kutatásokkal és gravitációs vizsgálatokkal foglalkozott. Igen értékesek arra vonatkozó eredményei, hogy a Nap és a Hold milyen hatást fejt ki a Föld alakjának változására (1915). Legjelentõsebb munkáját az üstökösök fényességmérésére vonatkozóan végezte. Kidolgozta az üstökösök fénymérésbõl levezethetõ fizikai sajátságainak számítási módszereit. Az Ukrajnai Tudományos Akadémia elnöke volt. Nevét a 2724.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Francia csillagász, mûszertervezõ, tudományszervezõ
1919-tõl az akkor Franciaországhoz csatolt strasbourgi Obszervatórium újjászervezésével bízták meg, melynek 1930-tól az igazgatója volt. Õ maga a szférikus csillagászattal foglalkozott, az intézetnek asztrofizikai irányzatot adott. Egyik legjelentõsebb találmánya az ún. prizmás asztrolábium, vagy Danjon-féle asztrolábium néven ismert eszköz, az égitestek nagy pontosságú helyzetmeghatározása, ill. a földrajzi koordináták mérése céljából. Egyszerû, ma általánosan alkalmazott becslési skálát alkalmazott a holdfogyatkozások idején a Holdra vetülõ föld-árnyék sötétségének meghatározására, ezt ma Danjon-skálának nevezik. 1935-ben a strasbourgi Egyetem tanára, 1945-tõl 1953-ig a Párizs-Meudon-i Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója volt. Kezdeményezésére létesült az elsõ francia rádiócsillagászati észlelõ állomás Meudon-ban. Kezdeményezte a távcsövek leképezésének fokozását, az akkor alkalmazott elektron-sokszorozóval, a mûszert André Lallemand valósította meg. A francia Természettudományi Akadémia tagja volt, az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével jutalmazták. Nevét egy holdkráter és az 1594.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Botanikus, mikológus, egyetemi tanár
Tanulmányait a kolozsvári és a bonni egyetemen végezte. 1881-ben Kolozsvárt bölcsészdoktori, 1882-ben tanári oklevelet szerzett. 1881-tõl a kolozsvári egyetem növénytani tanszékén tanársegéd, 1883-ban magántanár lett. 1889-ben az Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának vezetõje. 1897-tõl a kolozsvári egyetem ny. r. tanára. 1898-tól az általa megszervezett Központi Szõlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet vezetõje. 1915-tõl 1927-ig a budapesti mûegyetemen a növénytan ny. r. tanára. Eleinte sejt- és szövettani kérdésekkel, majd a moszatok és gombák vizsgálatával, a szõlõbetegségek kutatásával foglalkozott. Elsõk között dolgozta ki a peronoszpóra elleni küzdelem módszereit, elõrejelzõ módszere külföldön is közismertté vált. 1902-ben és 1905-ben a francia tudományos akadémia Thore-díját nyerte el. Élete utolsó éveiben a kukoricaszárból és nádból való cellulózgyártással kísérletezett, az eljárást külföldön szabadalmaztatta. Több külföldi társaság és akadémia tagja volt. 1901-tõl az MTA tagja.

Orvos, radiológus
A budapesti orvosegyetemen 1932-ben szerzett diplomát. 1932-ben a II. sz. Sebészeti Klinikán lett sebész és röntgen szakorvos. 1938-tól 1966-ig a klinika sebészeti osztályát vezette. 1952-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1966-ban egyetemi tanári kinevezéssel az Orvostudományi Továbbképzõ Röntgenológiai, valamint az Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézet igazgatója volt. Fõszerkesztõje volt a Radiológiai Közlöny c. folyóiratnak.

Matematikus, egyetemi tanár
1934-ben elnyerte a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok elsõ díját, majd érettségizõ korában, 1936-ban az Eötvös-verseny elsõ díját. 1941-ben a debreceni egyetemen matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett és a szegedi egyetem elméleti fizikai intézetében lett tanársegéd, de itt is elsõsorban matematikai problémákkal foglalkozott. 1942-ben a gráfelmélet körébõl elkészítette doktori értekezését, doktorrá avatására 1946-ban került sor. 1946-tól a szegedi Bolyai Intézet munkatársa, 1950-ben megbízott tanszékvezetõ, 1952-ben egyetemi tanár. Munkásságának fõ területe az absztrakt algebra és ezen belül elsõsorban az Abel-féle csoportok elmélete volt. Munkássága nagy hatással volt az újabb hazai algebrai kutatások fellendítésére.

Matematikatanár, mérnök, író, természetjáró
A miskolci református gimnáziumba járt, majd 1958-ban matematika-fizika tanári diplomát szerzett Budapesten. Utána Miskolcon tanított gimnáziumban, ipari technikumban. 1965-tól a Tüzeléstechnikai Kutatóintézetben dolgozott; a lángvizsgálatokról szóló doktori értekezését az ELTÉ-n védte meg 1972-ben. 1980-tól a Miskolci Egyetemen, majd nyugdíjazása után a jezsuita gimnáziumban, végül a református gimnáziumban tanított. "A számítástechnikai kultúrának a tanuló ifjúság körében való elterjesztéséért, az oktatás területén végzett munkájáért részesült Kalmár díjban." Két önéletrajzi-történelmi könyve az interneten szabadon elérhetõ. A fraktálok kutatásában is jeleskedett. Negyvenöt éves koráig aktív tájékozódási futó versenyzõ volt; a kilencvenes évekig a miskolci egyetemi természetjáró szakosztályt vezette. Karitatív és közéleti tevékenysége is jelentõs; kiérdemelte a Szent Gellért-díjat is. (Hujter Mihály)

Francia matematikus
1862-tõl az École Polytechnique és a Collège de France tanára volt. 1856-tól a párizsi Tudományos Akadémia tagja, és 26 éven keresztül titkára volt, majd 1884-tõl a Francia Akadémia tagja. A matematika számos területén alkotott, így a számelmélet, differenciálgeometria, valószínûségszámítás, a termodinamika, valamint a közgazdaságtan matematikai elmélete területén. Számos tankönyvet is írt. Prímszámokra vonatkozó sejtését, mely szerint minden 2-nél nagyobb egész szám, és annak kétszerese között van legalább egy prímszám, késõbb Csebisev bizonyította be. Több valószínûségszámítási paradoxon megfogalmazása is fûzõdik a nevéhez, valamint a közgazdaságtanban az oligopólium jellegû piaci magatartásra vonatkozó játékelméleti Bertrand-paradoxon.

Angol-amerikai csillagász
A londoni egyetemen tanult, majd az egyetemi csillagvizsgáló igazgatója volt. 1955-ben férjével, Geoffrey Burbidge-dzsal az Egyesült Államokba utaztak, ahol Geoffrey a Mount Wilson Obszervatóriumban, Margaret a CalTech-en dolgozott. 1957-tõl a Yerkes Obszervatórium csillagásza, 1962-tõl a San Diego-i University of California professzora volt. 1972-73 között a greenwich-i Királyi Csillagvizsgáló elsõ nõi igazgatója volt. 1957-ben jelent meg a nevezetes B2FH-cikk, a két Burbidge, William A. Fowler és Fred Hoyle munkája, amelyben leírták az elemek kozmikus keletkezésének elméletét. A 60-as és 70-es években a galaxisok forgásával és a kvazárok kutatásával foglalkozott. Többször felemelte szavát a csaillagászatban a nõkkel szembeni megkülönböztetés ellen is. 1964-ben a londoni Royal Society tagjává választották, 1982-ben a Bruce éremmel tüntették ki. (Piriti János)

Matematikus, költõ
Tanulmányait a bécsi Theresianumban végezte 1799-1804 között, majd Kolozsvárott jogot hallgatott. Matematikában Sipos Pál tanítványa. 1808-ban Göttingenben folytatott matematikai tanulmányokat, 1812-ben az addigi nehézkes szögmérõ készülékek helyett egy kézben tartható szögmérõt talált fel. Készülékét a bécsi Voigtländer cég gyártotta. Döbrentei Gábor buzdítására verseket is írt, melyek 1816-tól kezdve hazai folyóiratokban jelentek meg. 1831-tõl az MTA tagja.

Gépész- és elektromérnök
Tanulmányait a bécsi mûegyetemen végezte. Pályája kezdetén külföldi cégeknél elsõsorban gõzturbinák szerkesztésével foglalkozott. Ez idõre esik a gõzturbinák megszaladás elleni automatikus védelmére vonatkozó találmánya, melyet Stodola zürichi professzor alapvetõ jelentõségû könyvében ismertetett. 1923-1945-ig a Magyar Általános Kõszénbányák (MÁK) mûszaki igazgatója. Bányászati erõmûvek tervezésével, létesítésével és fejlesztésével foglalkozott. Többek között megépítette, majd kétszeresére bõvítette a tatabányai alumíniumkohót. Munkásságának súlypontja az energetika, közelebbrõl a tüzeléstechnika területére esik. A bányák addig eladhatatlan aprószénkészletének értékesítéséhez sikeres kazántípust szerkesztett központi fûtés céljára. Élete fõ mûve Szikla Gézával együtt kidolgozott találmánya, a Szikla-Rozinek néven ismert lebegtetõ rendszerû tüzelõberendezés. 1945-ben a prágai mûegyetem mûszaki doktorává avatta.

Vegyészmérnök
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte. Az egyetem kémiai technológiai tanszéken tanársegédként kezdett dolgozni. 1931-töl az iparban, kezdetben a dorogi szén- és kátrányfeldolgozó üzemben, majd 1932-ben az újonnan létesült Péti Nitrogén Mûvekhez került. Itt az üzemi kutatólaboratórium vezetõjének, késõbb mûszaki vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki. A 2. világháború után a Tõzegkutató Intézetben, késõbb a veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézetben dolgozott. 1954-tõl a veszprémi vegyipari egyetem ásványolaj- és széntechnológiai tanszékén adjunktus, 1957-tõl tanszékvezetõ docens lett. 1960-ban vonult nyugdíjba. Kutatómunkáját a budapesti mûegyetemen Varga József mellett a kõszénkátrányok hidrogénezésével kezdte. Varga munkatársaként a bauxit-cementgyártás kidolgozásában vett részt. Foglalkozott a nitrogénipar vizsgálati módszereinek kérdéseivel, barnaszenek humin-anyagtartalmának szerkezet felderítésével. Módszert dolgozott ki alkoholból katalitikus úton történõ etiléngyártásra. Több szabadalmazott eljárást dolgozott ki.

Fizikus, gimnáziumi tanár
Sopronban érettségizett, az evangélikus líceumban. Eötvös kollégistaként szerzett három (matematika, fizika, kémia) szakos tanári diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Fizikából doktorált 1930-ban. Tanári egyénisége a Fasori Evangélikus gimnáziumban bontakozott ki, ahol 15 évet töltött el - köztük a második világháború embert próbáló éveit is. 1952-ben ezt az iskolát is megszüntették, ekkor a csepeli Jedlik Ányos gimnáziumba helyezték át, itt tanított élete végéig. Rendkívül termékeny szakíró és tankönyvíró volt, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Középiskolás tankönyvei ma is kedveltek. Az egyetemen meghívott elõadóként tartott népszerû elõadásokat a fizika tanításának módszertanából. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke, kereken négy évtizeden át az Eötvös-verseny versenybizottságának vezetõje volt. Szívesen vitte tanítványait kirándulni, túrázni. A nehéz terepekre legszívesebben barátjával, volt évfolyamtársával, Kunfalvi Rezsõvel látogatott el. Mindketten szerettek fényképezni és szenvedélyesen szerettek tanítani, diákokkal foglakozni. Fizikát és emberi tartást lehetett tanulni tõlük. (Dr. Radnai Gyula)

Német kísérleti fizikus, kémikus, egyetemi tanár
Ugyanabban az évben született, mint Kossuth Lajos, vagy Bolyai János. Õt azonban sem a politika, sem a matematika nem kötötte le, csak a kísérletezõ természettudomány. 25 éves korában doktorált Berlinben kémiából, majd Stockholmban töltött egy évet Berzelius laboratóriumában. A következõ évben Párizsban kutatott Gay-Lussac mellett. Hazatérve Berlinbe és felvértezõdve a kísérleti kémia és fizika akkor legmodernebb módszereivel, csakhamar Európa élenjáró laboratóriumát hozta létre Berlinben az egyetemen. Gazdag örökségét is ennek a laboratóriumnak a felszerelésére költötte. Már 38 éves korában a porosz tudományos akadémia tagja volt. Világos és kísérleti demonstrációkkal gazdagon kísért elõadásaira özönlöttek a berlini egyetemi hallgatók. A legjobbak számára otthon külön heti kollokviumokat tartott aktuális természettudományos kérdésekrõl. Tanítványának mondhatta többek között Clausiust, Helmholtzot és Wiedemannt. Tanári munkássága követendõ például szolgált Laue számára a berlini egyetemi kollokviumok folytatására, fenntartására. (Ennek példájára jöttek létre az Ortvay-kollokviumok Budapesten.) Egyik fontos felfedezése Magnus-effektusként vonult be a szakirodalomba, a Magnus-Haus pedig ma is a német fizikai társulat reprezentatív székháza Berlinben. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos-genetikus, tudományának szervezõje és népszerûsítõje, öröklõdés-kutató
Középiskolában nemcsak a tanulásban, de a sportban is kiválónak bizonyult. Az orvosegyetemre is sportkapcsolatai révén jutott be. Az egyetem elvégzése után kutató orvosként helyezkedett el és mellékállásban szülészorvosként tevékenykedett. Itt végzett munkája vezette a genetika területére. Harmincegy éves korában lett kandidátus, negyvenhárom évesen akadémiai doktor. Vezette a születési rendellenességek országos nyilvántartását, ezt a tevékenységét külföldön is nagyra értékelték. Közben számos cikket publikált színvonalas angol nyelvû folyóiratokban, itthon pedig a televízióban vezette Az öröklõdés titkai, majd pedig a Születésünk titkai, a Jövõnk titkai és további nagy sikert aratott sorozatokat. Hatvanhárom éves korában ment nyugdíjba, ettõl kezdve zsenik, híres mûvészek, tudósok életét kezdte el kutatni, és a tehetségek felismerésérõl, gondozásáról írt könyveket, kezdve Szent-Györgyi Albertnél és a magyar Nobel-díjasoknál, folytatva a festõknél, költõknél, matematikusoknál, míg végül halála elõtt egy évvel jelent meg a zeneszerzõkrõl szóló könyve. Tartalmas élete során számos elismerésben részesült és széles körû népszerûségnek örvendett. (Dr. Radnai Gyula)

Angol orvos, tudós
Elsõsorban botanikával foglalkozott, Linné híve volt, õ ismertette meg Linné osztályozási rendszerét Angliában. Róla nevezték el az írisz-félék közé tartozó Watsonia nemzetségcsoportot. Nevezetesek fizikai kísérletei, amelyekkel az elektromosság természetét vizsgálta. Ennek során továbbfejlesztette a leydeni palackot azáltal, hogy külsõ és belsõ felületét ólomlemezzel vonta be.

Zoológus, hidrobiológus, mûegyetemi tanár
Természetrajzi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, ahol 1878-ban bölcsészdoktori és tanári oklevelet szerzett, 1878-1885-ben egyetemi tanársegéd, 1882-tõl a kolozsvári, 1888-tól a budapesti egyetem magántanára. 1885-1886-ban a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott, 1887-tõl a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának segédõre, majd õre. 1902-tõl a mûegyetem állattani tanszékén ny, r. tanár. Kiterjedt, munkássága igen sok adatot hozott napvilágra, fõleg a belvizek, édesvizek állatvilágáról. Jelentõs kezdeményezõ munkát végzett a magyar állattani irodalom ismertetése terén. 1889-tõl az MTA tagja.

Gépészmérnök, molekulaspektroszkópus
Már középiskolás korában szorgalmas megoldója volt a Faragó Andor által indított Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak. 1928-ban elsõéves mérnökhallgatóként megnyerte az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat Tanulóversenyét fizikából. Az egyetem elvégzése után a Schmid Rezsõ vezette molekulaspektroszkópiai kutatásokba kapcsolódott be a mûegyetem fizika tanszékén. 25 éves korában kész volt doktori disszertációja: "Új módszer perturbációk felismerésére a molekulák színképén". A következõ években már õ segített többek között Bozóky Lászlónak és Brody Évának doktori disszertációjuk elkészítésében. Még Gáspár Rezsõ is köszönetet mondott a munkájához nyújtott segítségért 1946-ban, amikor pedig Gerõ Loránd már nem is élt. A nyilasok elõl még sikerült elrejtõznie, a malenkij robotot azonban már nem tudta elkerülni. Szovjet fogolytáborban halt meg. (Dr. Radnai Gyula)

Fizikus, mérnök
1938-ban megnyerte a Matematikai és Fizikai Társulat matematikai Eötvös-versenyét. 1943-ban a Budapesti Mûszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett, majd gyakornok az egyetem villamos mûvek tanszékén. 1945-ig a Magyar Siemens Mûvek Gépgyárában próbatermi mérnökként dolgozott. 1945-tõl az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutató laboratóriumában dolgozott, amely 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet III. sz. laboratóriuma, majd 1953-ban a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet Bródy Imre Laboratóriuma lett. Ennek a kutató laboratóriumnak volt a tudományos osztályvezetõje. 1962-1966-ig a Budapesti Mûszaki Egyetemen tanszékvezetõ egyetemi tanár, 1966-tól az MTA Mûszaki Fizikai Kutató Intézete tudományos tanácsadója volt. 1947-tõl a szilárd testek fizikájával foglalkozott, speciálisan a fluoreszkáló és félvezetõ anyagok tulajdonságainak vizsgálatával. 1953-ban új módszert dolgozott ki a fluoreszkáló porok kvantumhatásának mérésére. Munkatársai közremûködésével négy bejelentett szabadalmat szerzett. Alapító tagja volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat félvezetõ fizikai szakcsoportjának. 1959-tõl 1988-ig a Középiskolai Matematikai Lapok fizikai rovatánál a szerkesztõ bizottság vezetõje volt.

Osztrák jezsuita csillagász
A nagyszombati egyetem csillagásza volt. 1780-tól Hell Miksa asszisztense, majd 1792-tõl utódja volt a bécsi csillagvizsgáló igazgatói székében. Vezetése alatt épült az új obszervatórium. Egyik fõ tevékenysége a Bécsi Efemeridák szerkesztése és kiadása volt, amely a táblázatok mellett önálló dolgozatokat is közölt. Itt jelent meg pl. Fixlmillner elsõ tanulmánya az újonnan felfedezett Uránusz pályájáról. Geodéziai munkái során számos helység pontos földrajzi koordinátáit adta meg, és elkészítette Alsó-Ausztria új térképét is. Sok magyar csillagásszal is kapcsolatban állt, pl. Bécsben Tittel Pál is tanítványa volt. A Holdon egy kráter õrzi nevét. (Piriti János)

Szovjet-orosz csillagász
1887-tõl a moszkvai Egyetemi Csillagvizsgáló munkatársa, 1914-ben a moszkvai Egyetem Csillagászati intézetének professzora, 1916-17-ben az obszervatórium igazgatója. Elõbb a bolygók pályaháborgásának kérdésével foglalkozott, majd jelentõs munkát végzett a kettõscsillagok helyzetének fotografikus mérése, és a fényképezés asztrometriai alkalmazása terén. Fiatal éveitõl a baloldali mozgalmak tevékeny résztvevõje, majd a bolsevik párt vezetõ tagja, Trockij és Lenin barátja. Szibériában részt vett Kolcsak fehér hadseregének szétverésében. Tiszteletére nevezték el a moszkvai csillagvizsgálót Sternberg Obszervatóriumnak. Nevét egy holdkráter és a 990.sz. kisbolygó örökíti meg. (Bartha Lajos)

Svéd plazmafizikus, Nobel-díjas
A kozmikus elektrodinamika kutatási területének kidolgozója. A csillag-légkörök, és a csillagokból kilépõ plazmafelhõk mágneses és elektromos jelenségeinek elméleti kidolgozásával az ún. magnetohidrodinamika megalapítója. 1937-ben kezdte tanulmányozni az elektromosan vezetõ "folyadékok" és a mágneses terek kölcsönhatását, és megalkotta a plazmafizika tudományterületét (a definíció is tõle származik), amelynek jelentõségét kozmikus méretekben elõször ismerte fel. Az általa kidolgozott magnetohidrodinamika (MHD) alapján rámutatott, hogy a Napból (és általában a csillagokból) folyamatos plazma áramlás indul ki, amelynek igen jelentõs a kölcsönhatása a környezõ égitestek (pl. a Föld) mágneses terével. Kidolgozta a földkörüli plazma-övezetek és a sarkifény, az üstökös-csóvák szerkezetének, valamint a Tejútrendszer mágnesesterének elméletét. Jelentõsen tovább fejlesztette a bolygók kialakulásának feltevését. A Svéd Királyi Akadémia és számos külföldi akadémiának is tagja volt, az amerikai Bruce- és Franklin-, az orosz Lomonoszov-érem tulajdonosa, 1970-ben a fizikai Nobel-díjjal jutalmazták megosztva Louis Néel-lel. Nevét a plazma jelenségek "Alfvén-hullám" elnevezése, valamint az 1778.sz. kisbolygó is megörökíti. (Bartha Lajos)

Amerikai csillagász
A világháború idején a radar fejlesztésén dolgozott, majd csillagászatot tanult Berkeley-ben a Kalifornia Egyetemen. Már 1948-ban fotolemezek elektronikus kimérésével foglalkozott, Élete során számos módszert dolgozott ki az égitestek fényességének minél pontosabb mérése érdekében. Legjelentõsebb munkájaként a Lowell Obszervatóriumban 1953-ban vezette be a csillagászatban azóta standardnak számító UBV fotometriai rendszert, amelyet késõbb az infravörös tartományra is kiterjesztett (UBVI-rendszer) (Piriti János)

Magyar származású osztrák-német vegyész, Nobel-díjas
A bécsi politechnikumon, majd Münchenben tanult, elektrokémiát és szerves kémiát. 1889-ben az erlangeni egyetemen doktorált szerves kémiából. 1891-92-ben a fizikus A. Kundt asszisztense lett. 1893-97-ig Grazban tanított, itt habilitálták magántanárrá is 1893-ban. 1897-1907 között a jénai egyetemen adott elõ, egyidejûleg a jénai Schott-üveggyár számára is végzett kutatásokat. 1907-tõl haláláig a göttingeni egyetemen a szervetlen kémia professzora. Munkásságának középpontjában a kolloidkémia, fõleg az anorganikus kolloidkémia volt. 1903-ban H. Siedentopffal közösen elkészítette az ultramikroszkópot, a kolloidoldatok egyik legfontosabb vizsgálóeszközét. Ennek segítségével döntõ fontosságú megállapításokat tett a kolloidok természetérõl, részecskeeloszlásáról, a szolok és gélek szerkezetérõl és állapotváltozásairól. 1924-ben választották a bécsi akadémia levelezõ tagjává, késõbb pedig más tudományos testületek is számos kitüntetõ címet adományoztak neki. 1925-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat. Mindkét szülõje révén magyar származású volt, beszélt is magyarul, azonban, mivel élete és teljes munkássága a német nyelvterülethez kapcsolódik, nem sorolhatjuk a magyar tudósok közé.

Antropológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1908-ban antropológiából bölcsészdoktori oklevelet nyert. 1914-ben a budapesti tudományegyetem Embertani Intézetének adjunktusa. A Tanácsköztársaság idején a munkásegyetemen tartott elõadásai miatt állásától megfosztották, csak 1926-ban jutott antropológusi munkakörhöz a Néprajzi Múzeumban, 1935-ben megbízott igazgatója. 1940-tõl a szegedi egyetem ny. r. tanára. 1949-1959 között egyúttal a budapesti egyetemen is tartott elõadásokat. 1959-tõl a budapesti egyetem Embertani Intézetének vezetõje. Széles körû tudományos munkásságának súlypontja a népvándorlás és a honfoglalás kori leletekre jut. Az élõk körében végzett vizsgálatai a magyarság etnikai csoportjainak megismerésében jelentõsek. Nevéhez fûzõdik többek közt Martinovics Ignác és forradalmár társai budai sírhelyének felkutatása és maradványaik azonosítása. 1923-ban megindította és szerkesztette az Anthropológiai Füzeteket. Tevékeny részt vett az Alföldi Tudományos Intézet megszervezésében s annak elsõ igazgatója volt.

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
Bókay Árpád fia. Orvosi oklevelét a budapesti egyetemen szerezte 1908-ban; 1907-tõl a kórbonctani intézetben gyakornok, majd tanársegéd. 1909-tõl a Stefánia gyermekkórházban mûködött. 1918-ban az egyetemi gyermekklinikára került. 1926-ban egyetemi c. rk. tanár, 1930-tó1 1947-ig a debreceni egyetemen ny. r. tanár, a gyermekklinika vezetõje. 1951-tõl haláláig Budapesten a IX. kerületi Poliklinikán mint fõorvos teljesített szolgálatot. A meningitis tuberculosa liquor diagnosztikájával foglalkozott. 1911-tõl a budapesti Pátria szabadkõmûves páholy tagja. Több dolgozata foglalkozik az agyhártyagyulladások megkülönböztetõ kórisméjével.

Dán matematikus
Tanulmányait Hollandiában, Franciaországban és Angliában folytatta. 1672-ben megjelent könyvében bebizonyította, hogy minden euklideszi szerkesztés elvégezhetõ csupán körzõvel. Mûve azonban nem vált ismertté, csak 1928-ban bukkantak rá. A tételt 1727-ben Mascheroni tõle függetlenül újból felfedezte, az õ neve alatt vált ismertté. A tételt ma kettejükrõl Mohr-Mascheroni-tételnek nevezik.

Új-zélandi matematikus
A skóciai Edinburgh Egyetem hallgatója volt, majd élete legnagyobb részét is itt töltötte. Fiatal korában atlétabajnok volt. Brilliáns memóriával rendelkezett. A pi elsõ 700 - más források szerint 2000 - jegyét fejbõl tudta. Kutatási területei a következõk voltak: numerikus módszerek, algebra (determinánsok, szimmetrikus csoportok), statisztika, sajátérték-problémák, számítási algoritmusok. 1995-ben, halálának századik évfordulóján évente kiosztandó Aitken-díjat alapított az Új-zélandi Matematikai Társaság.

Francia csillagász
Hosszúperiódusú kettõscsillagok statisztikus analízisével foglalkozott, majd csillagok fotometriájának évtizedes programjába kezdett. Publikációiban a csillagok légkörének összetételére, a Föld felsõ légkörének vizsgálatára vonatkozó eredményeit adta közre. Daniel Chalonge-val az ózonréteg magasságát 50-80 kilométerben határozták meg. A Holdon a Barbier-kráter viseli a nevét. (Piriti János)