Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1943-ban szerzett orvosi diplomát a St. Louis-i Washington Egyetemen. 1946-1948-ig ugyanitt folytatott kutatómunkát Carl és Gerty Cori biokémikusok irányításával. 1948-ban a Washington állambeli Seattle-ben a Washington-i Egyetem munkatársa lett, ahol 1957-ben rendes professzorrá nevezték ki. 1968-tól Davisben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott, itt megalapította a biokémiai tanszéket, majd 1977-ben visszatért a Washington-i Egyetemre. Krebs az 1950-es évektõl Edmond Fischerrel együtt végezte kutató munkáját. A megfordítható fehérjefoszforiláció felfedezéséért 1992-ben megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat. A megfordítható fehérjefoszforiláció biokémiai reakció, amely a sejtekben lévõ fehérjék mûködését gátolhatja, vagy aktiválhatja, ezáltal számtalan életfontosságú folyamatot szabályoz.

Kémikus, egyetemi tanár
1853-ban gyógyszerészvizsgát tett. 1855-56-ban Bécsben orvostanhallgató volt. 1859-ben a bécsi egyetem kémiai tanszékén tanársegéd, majd magántanár, 1860-tól a pesti egyetem helyettes, 1862-tõl ny. r. tanára. Mint ilyen létesítette az egyetem I. sz. kémiai Intézetét 1872-ben. 1875-76-ban a pesti egyetem rektora. Bekapcsolódott a Balassa János és Markusovszky Lajos vezetése alatt állott haladó felfogású orvosi társaságba. A kémiának majd minden ágát mûvelte. Nevéhez fûzõdik két, máig használt analitikai mérõoldat faktorbeállító anyagának, a kálium-bikarbonátnak és kálium-bijodátnak (Than-só) a bevezetése. Õ javasolta elsõnek az elemzések eredményének "ionformában" való megadását, még jóval az Arrhenius-féle ionelmélet megalkotása elõtt. Elsõnek foglalkozott hazánkban színképelemzéssel. Felfedezte a karbonil-szulfidot. Elsõként definiálta egzaktul a gázok mól-térfogatának fogalmát. Vizsgálta a hidrogén égéshõjét és jó pontossággal meghatározta annak értékét. 1895-ben jelent meg "A qualitatív chemiai analysis elemei" címû könyve. A "Kísérleti chemia elemei" címû tan- és kézikönyve kimagasló értékû és jelentõségû volt. 1860-tól az MTA tagja.

Sebész, urológus, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen kezdte, majd a pesti egyetemen folytatta. 1870-ben orvosdoktori, 1871-ben sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1873-tól tanársegéd a budapesti sebészeti klinikán. 1876-ban magántanár a férfi és nõi ivarszervek sebészi bántalmai tárgyból. 1883-ban c. rk. tanár. 1884-tõl rendelõorvos, majd 1888-tól fõorvos a Rókus Kórházban. A hazai urológia úttörõje. 1889-ben Hõgyes Endrével együtt az Orvosi Hetilap szerkesztõje. 1889-tõl az MTA tagja.

Orvos, állatorvos, fõiskolai tanár
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1883-ban lett orvosdoktor, 1883-tól az egyetem kórbonctani intézetében gyakornok, 1886-ban az állatorvosi tanintézetben a belgyógyászat és járványtan segédtanára, 1890-1933-ban ny. r. tanára, 1888-ban magántanár az orvosi karon, 1897-tõl az Állatorvosi Akadémia igazgatója, 1899-1933-ig az Állatorvosi Fõiskola rektora. 1899-ben egyetemi rk. tanári, 1906-ban udvari tanácsosi címet kapott. A sertéspestissel kapcsolatban elért eredményei tették lehetõvé az e betegség elleni védõoltások kidolgozását, miután kimutatta a kórokozó vírusjellegét és kidolgozta az oltóanyag gyakorlati elõállításának módszerét. Részt vett az állategészségügyi törvényhozás korszerûsítésében. 1927-tõl a felsõház tagja volt. 1910-tõl az MTA tagja.

Fizikus, feltaláló
A budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán szerzett középiskolai tanári képesítést 1915-ben, 1918-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták. A doktori szigorlaton fizikai, kémiai és matematikai tudását Eötvös Loránd, Buchböck Gusztáv és Fejér Lipót summa cum laude (kitüntetéssel) jutalmazta. Elõször a fõvárosi VIII. kerületi Német utcai polgári iskolában tanított, miközben az egyetem fizikai tanszékén is dolgozott. 1920-ban Göttingenbe ment, ahol Max Born tanársegédje lett. Vele együtt dolgozta ki a kristályok dinamikai elméletét. Két év múlva hazatért, és 1923-ban belépett az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (Tungsram) kutatólaboratóriumába, melyet Pfeifer Ignác professzor vezetett. Itt végezte azokat a kísérleteit, melyek a kriptonlámpa feltalálásához (1930), majd a kriptongáz hazai elõállításához vezettek. Bródy és munkatársai eljárása a "gáztöltésû fémszálas elektromos izzólámpára" 1930-ban lett szabadalom. Ezután Bródy Imre és Polányi Mihály manchesteri professzor - aki a Tungsram külsõ szakértõjeként mûködött - kidolgozta a kriptongáz levegõbõl való elõállítását. A Magyarországon kimunkált és megvalósult, világszerte elterjedt kriptonlámpa-gyártás kulcsembere, a kriptonprogram motorja volt. "Az 1944. márciusi német megszállástól kezdõdõen Bródy Imre életében is tragikus események sora következett. Az egyre fokozódó zsidóüldözésektõl - különleges érdemeire való tekintettel - kormányzói mentesség óvta, ez a kivételezettség azonban családjára nem vonatkozott. Õ viszont ragaszkodott ahhoz, hogy közvetlen hozzátartozóival azonos sorsot vállaljon. Így aztán elfogták és deportálták, de családjával soha nem találkozott. 1944. december 20-án a mühldorfi lágerben SS-katonák halálra verték - egy olyan helyiségben, amelyet kriptonlámpa fénye világított be." Emlékére egykori munkahelyének kutatóintézete a háború után felvette a "Bródy Labor" nevet. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1950-ben Bródy Imre-díjat alapított.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Mérnöki oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1923-ban. 1924-1928 között a Ganz Vagon- és Gépgyár mûhelymérnöke, majd a budapesti mûegyetem tanársegédje 1928-1937-ig. 1937-1949-ig a Szabadalmi Bíróság bírája, emellett 1945-1949-ben az Iparügyi Minisztérium munkatársa volt. 1948-1950-ben a budapesti Állami Mûszaki Fõiskolán tanított. 1949-1971-ig a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetem (MNME) mechanikai tanszékének vezetõje, 1950-1961 között az egyetem rektora. Tudományos kutatásaiban fõként a mechanika és szilárdságtan általános elveit, rendszerét tanulmányozta, vizsgálta a folytatólagos tartók elméletét, a plaszticitáselméletet és a korszerû gépméretezés alapjait. Eljárást dolgozott ki a csillapított rendszerek gerjesztett lengéseinek elemzésére. Tankönyveket írt. Tevékenyen részt vett a közéletben.

Geológus, geofizikus, c. egyetemi tanár
Elsõ diplomáját 1944-ben a mûszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdaságtudományi karán szerezte, majd 1950-ben a budapesti tudományegyetem geológus szakán kapott diplomát. 1949-1974-ig a Geofizikai Intézetben dolgozott, mint szeizmikus kiértékelõ, fõgeológus, a geofizikai mérési eredmények földtani értelmezésével foglalkozott. A budapesti tudományegyetem c. egyetemi tanára, a montreáli egyetem vendégprofesszora volt egy éven át. A Magyar Geofizikusok Egyesületének alapító tagja. A Geofizikai Közleményeket 1964-tõl haláláig szerkesztette.

Amerikai természettudós
Az elsõ amerikai természettudósok egyike. 1732-ben végzett a Harvardon, ahol 1738-tól a matematika és a természetfilozófia professzora volt, itt bevezette a kalkulus (analízis) oktatását. Berendezte az elsõ amerikai kísérleti fizikai laboratóriumot, ezzel nagy szerepe volt többek között Benjamin Franklin és Benjamin Thompson tudományos kutatások iránt való érdeklõdésének felkeltésében is. Az elsõ amerikai volt, aki rendszeres kapcsolatot tartott a londoni Royal Society-vel, mely 1766-ban tagjául választotta. Az 1755-ös nagy lisszaboni földrengést természettudományos módon kísérelte meg magyarázni, ezzel megnyitotta az utat a szeizmológia tudományának irányába. Számos csillagászati megfigyelést, parallaxismérést, hosszúság-meghatározást végzett. Mindemellett közéleti ember volt, a massachusettsi helytartótanács tagja volt, a forradalom idején George Washington és több más vezetõ tanácsadója volt. (Piriti János)

Francia fizikus, matematikus
Fizikusi diplomáját a párizsi École Normale Supérieure-ben szerezte. Ezután fizikus asszisztensként dolgozott a College de France-ben, ahol megvédte matematikai és fizikai doktori disszertációját. Ezt követõen Nancy, Dijon, Toulouse egyetemein helyettes professzori állásokat töltött be, majd 1888-ban visszatért Párizsba, az École Normale Supérieure-be. 1900-1931 között a College France-ban a matematikai fizika professzora volt. 1921-ben beválasztották az Academie des Sciences-be. Több mint 200 elméleti, és kísérleti tanulmányát publikálta. Többek között foglalkozott a kinetikus gázelmélettel, viszkozitással, termodinamikával és elektromossággal. 1900 körül megépítette az Eötvös-inga egy új modelljét. Korai munkáiban Bohr atom-modelljét vizsgálta. Eredményeit de Broglie és Schrödinger is felhasználták. "... Olyan tudós, akinek tudományos érdeklõdése igen széles pályát írt le: felölelte a tudománytörténettõl, a föld fizikáján keresztül az atomok tanulmányozásáig terjedõ széles skálát ..." Kora neves kutatói között igen sokkal nagyon jó barátságban volt. Különösen jó barátság fûzte Lord Kelvinhez, Lorentzhez, Planckhoz és Sommerfeldhez. Fia, Léon Brillouin is jó nevû fizikus volt, akirõl a félvezetõ fizika Brillouin zónáit nevezték el.

Orosz matematikus
Szentpétervári egyetemi tanulmányait Csebisev és Markov alatt folytatta. Az elsõ diplomamunkáját minimálfelületekrõl írta, a másodikat differenciálegyenletekrõl, a doktori értekezését pedig a térképészet matematikai eszközeirõl. Késõbb az algebra és a számelmélet lett a szakterülete. 1897-ben Harkovban, 1899-ben Kijevben lett a matematika egyetemi professzora. A húszas években az algebrát és a számelméletet haszontalan elméleteknek tartották a kommunisták, Gráve tehát áttért a gyakorlatiasabb alkalmazott matematikára; 1924 és 1932 között Kijev egyetemén a mechanika tanszéket vezette. Az 1934-ben alapított kijevi matematikai kutatóintézet elsõ igazgatója lett. Tanítványai közül sokan tettek szert világhírre. (Hujter Mihály)

Angol származású amerikai kémikus, Nobel-díjas
A chicagoi egyetemet végezte el 1936-ban. 1938-ban Ph.D. fokozatot szerzett és 1943-ig Chicagoban maradt mint tanársegéd. 1943-1947-ig Detroitban a Wayne Állami Egyetemen, 1947-tõl pedig a Purdue Egyetemen tanított, ahol 1959-ben a Wetherill professzori cím tulajdonosa, majd 1978-ban tiszteletbeli professzor lett. Bórhidridekkel kapcsolatos kutatásai a szervetlen reagensek egy új családjának kifejlesztéséhez vezettek. A szerves boránok felfedezésével a szerves szintézisek számára szolgáltatott hatékony és sokoldalú reagenscsaládot. Ismert a karbóniumionnal, azaz a szén-kationnal kapcsolatos munkássága is. A szerves és szervetlen bórvegyületekkel kapcsolatban végzett úttörõ munkásságáért 1979-ben kémiai Nobel-díjat kapott Georg Wittiggel együtt.

Földmérõ, vízépítõ mérnök
Tanulmányait Nagyszombatban és a szempci Collegium Oeconomicumban végezte. Elõbb Nógrád vármegye, 1777-1812-ig Pest vármegye mérnöke. Nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó színvonalú közigazgatási vízrajzi és hajózási térképei közül a legjelentõsebbek: a Tisza-Berettyó völgyének vízrajzi térképe, a pesti Duna-szakasz hajózási térképe, a Duna-Tisza-csatorna terve, valamint Pest vármegye nyomtatásban is megjelent térképe. A Pest-Szolnok közt létesítendõ Duna-Tisza-csatorna tervét elkészítette több változatban. Felvetette az állandó pesti Duna-híd tervét is. 1781-ben javaslatot tett a Tisza átvágásokkal való szabályozására, 1785-tõl a Hajózási Igazgatóság külsõ munkatársaként részt vett a vízi utak elõzetes felmérésének munkájában.

Geográfus, természettudományi író, középiskolai tanár
A budapesti egyetemen 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-1886 között a Meteorológiai Intézetnél a klimatológia asszisztense és Budapesten középiskolai tanár. Utóbb Gyõrött, majd ismét Budapesten tanított. Széles körû irodalmi tevékenységet fejtett ki elsõsorban a földrajz és a természettudományok népszerûsítése és a tankönyvírás terén. A Révai Nagy Lexikonnak a munkatársa volt. Szerepe volt a Magyar Földrajzi Társaság fejlesztésében.

Vegyész, orvos
A budapesti orvosi fakultáson nyert oklevelet. Petrik Ottó professzor mellett 3 évig mûködött, majd bakteriológiai kutatásra tért át. 1893-ban a belügyminisztérium a kolera elleni küzdelem célját szolgáló bakteriológiai intézet szervezésével és vezetésével bízta meg. 1911-ben a budapesti mûegyetemen vegyészmérnöki oklevelet, majd magántanári képesítést szerzett. 1912-ben r. k. tanárrá nevezték ki, 1913-tól a bakteriológiai és közegészségügyi központ vegyvizsgáló állomásának igazgatója. Fõként a bakteriológia és élelmiszerkémia körében munkálkodott.

Német csillagász
Jenaban és Danzigban tanult asztronómiát. Naptárkészítéssel és teleszkópok építésével foglalkozott. 1686-tól Lipcsében dolgozott. 1700-ban III. Frigyes brandenburgi választófejedelem (késõbb I. Frigyes porosz király) az újonnan alapítandó obszervatórium elsõ csillagászának hívta meg Berlinbe. Több fontos üstökösmegfigyelése volt, többek között az 1686. évi nagy üstökös. Õ fedezte fel a Hattyú csillagképben látható változócsillagot (Khi Cygni).

Francia matematikus
Jogot tanult a párizsi egyetemen. Magasrangú királyi tisztviselõként Dauphiné tartomány intendánsa volt. 1764-ben királyi csillagásznak nevezték ki, és egy expedíció titkáraként Francia Guyanába utazott. Innen visszatérve 1766-tól 1789-ig a királyi épületek fõfelügyelõje volt. Számos matematikatörténeti munkát írt. 1758-ban kiadott nagy matematikatörténete volt az elsõ, amely az ókortól kezdve 1700-ig összefoglalóan feldolgozta a matematika történetét. 1778-ban kiadta Ozanam matematikai és fizikai mûveit. Matematikatörténetének harmadik kötetét halála után Lalande fejezte be és adta ki.

Francia zoológus, botanikus, természettudós
1778-ban publikált egy mûvet Franciaország növényvilágáról, amihez tartozott egy kettõs választású határozókulcs is. Kidolgozott egy tervezetet a francia Természetrajzi Múzeum létrehozására és mûködtetésére. A francia forradalom idején létrehozott Természetrajzi Múzeumba került. Itt a gerinctelenek osztályozásával foglalkozott. A gerinctelenek több rendszertani kategóriáját õ állította fel. Foglalkozott a Párizs környéki medencék õsmaradványaival is. 1815 és 1822 között megírta a gerinctelenek hét kötetes természetrajzát. Fõleg õslénytani vizsgálódásai során már az 1800-as évek elején rájött, hogy az élõlények nem változatlanok, hanem az idõk folyamán átalakulnak (transzformálódnak) a környezet által rájuk erõltetett kényszerek hatására. 1809-ben jelentette meg "Philosophie zoologique" címû munkáját, amelyben az élõlények tudományának elnevezésére õ is javasolta a "biológia" szót, és ebben a munkájában kifejtette felfogását az élõlények átalakulásairól. Ez lényegében az evolúció egy korai elmélete volt, ami késõbb lamarckizmus néven vált ismertté.

Angol optikus, csillagász
A Nap spektroszkópiájának kutatója. Saját készítésû mûszereivel végzett vizsgálatainak eredményeit a 80-as évektõl kezdve közölte a vezetõ tudományos folyóiratokban. Különbözõ Nap-magasságok és idõjárási viszonyok között végzett szisztematikus fotografikus megfigyeléseivel a földi légkörnek a spektrumot befolyásoló hatását vizsgálta. Saját fejlesztésû fotolemezein a színkép akkoriban nagyon nehezen rögzíthetõ hosszú hullámhosszú (vörös) végét is mérni tudta. A 90-es években a Nap forgási periódusát is meghatározta spektroszkópiai úton. (Piriti János)

Angol fizikus, a modern kozmológia egyik megteremtõje
1953-ban doktorált Cambridge-ben Paul Dirac vezetésével. Amerikai egyetemeken, majd Cambridge-ben, Oxfordban, Triesztben dolgozott. A csillagászat és az asztrofizika sok területén alkotott maradandót, így például a kvazárok természetérõl, a mikrohullámú háttérsugárzás anizotrópiájáról, vagy a sötét anyag természetérõl szóló munkáival. Legjelentõsebb eredményeit az általános relativitáselméletben érte el. Eleinte támogatta a Fred Hoyle-féle "állandó állapotú világegyetem" kozmológiai elméletét, de a hatvanas években a kozmológia standard modelljének egyik legeredményesebb kutatójává vált. A Cambridge-ben alakított kutatócsoportjának tagjaiból (pl. George Ellis, Stephen Hawking, Martin Rees) a kozmológia vezetõ tudósai váltak. 1983-ban a Royal Society tagja lett, de pl. az amerikai és a római akadémiák is tagjaik sorába választották. (Piriti János)

Orvos, kémikus
Orvostudományt és gyógyszerészetet tanult Besztercebányán Moller Károly Ottónál. Tanulmányait Halléban 1724-ben fejezte be. Katonaorvosi szolgálat után 1726-tól Komárom, 1727-tõl Esztergom vármegye, 1740-tõl haláláig Pozsony városi orvosa. Több egészségügyi, járványtani, balneológiai és helyismereti tanulmánya jelent meg. A hazai gyógyvizek elemzése és ismertetése terén úttörõ munkát végzett. Õ állította össze az elsõ hazai gyógyszerész-árszabványt is, amely az orvosok, a sebészek, a gyógyszerészek, a bábák és a fürdõsök kötelességeit és jogait is felsorolja.

Erdélyi matematikus
Elemi iskoláit Palotailván (a Felsõ-Maros-áttörésben) végzi; a gimnázium alsó osztályait Szászrégen evangélikus gimnáziumában. Amikor szülõföldje újra Magyarországhoz csatlakozhat, a tanulmányait Nagykõrösön, Budapesten és Szentgotthárdon folytatja. A Marosvásárhelyi érettségi után Kolozsváron szerez matematika-fizika szakos egyetemi diplomát (1951), Bukarestben doktorál, a Bolyai Tudományegyetemen tanársegéd, de politikai okokból menesztik. Vasesztergályos, középiskolai tanár, majd pár évig fõiskolai oktató. Közben sokat publikál magyarul, románul, németül. Önálló kötete: A matematikai logika alapjai (1978). (Hujter Mihály)

Skót fizikus
Tanulmányait a glasgow-i egyetemen végezte 1849-ben. Elvégezte a teológiát is, de nem lett pap, hanem 1857-tõl matematikát tanított ugyanott, a Free Church Training College for Teachers intézetében, nyugdíjba vonulásáig. Nevét viseli az az effektus, melynél elektromos térben a folyadékok és a gázok kettõsen törõvé válnak. (Kerr-effektus).

Osztrák fizikus, Nobel-díjas
A grazi egyetemen végezte tanulmányait. Bécsben 1910-tõl a Rádiumkutató Intézet munkatársa volt. 1909-11 között a légköri elektromosság és a természetes radioaktivitás kapcsolatát a magas légkörbe emelkedõ léggömbökön elhelyezett sugárzásmérõkkel vizsgálta. Kimutatta, hogy nagy magasságban a sugárzás erõssége növekszik. Feltételezte, hogy a kozmikus térbõl nagyenergiájú elektronok és protonok érkeznek. Feltevését késõbb Robert Millikan erõsítette meg, aki a sugárzást kozmikus sugárzásnak nevezte el. 1920-31 között a grazi, 1937-ig az innsbrucki egyetem fizika professzora volt. Obszervatóriumot alapított az Innsbruck melletti Hafelekar-hegyen a kozmikus sugárzás kutatására. Ausztriának Németországhoz való csatlakozása után eltávolították az egyetemrõl zsidó származású felesége, és Schussnigg kancellárhoz fûzõdõ barátsága miatt. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Fordham egyetem professzorává nevezték ki. Itt a radioaktív sugárzás biológiájával, és a nagy áthatolóképességû kozmikus sugárzással foglalkozott. 1936-ban Nobel-díjjal jutalmazták, Carl Andersonnal megosztva. Több akadémia tagja volt, nevét a Hold túlsó oldalának egyik krátere és a 2844.sz. kisbolygó is õrzi. (Bartha Lajos)

Holland fizikus
1916-ban szerzett diplomát a leideni egyetemen matematika és fizika szakon. Ralph de Laer Kronig társaságában fontos egyenleteket vezetett le a fényszórás és az abszorbció kapcsolatára. 1924-ben megjósolta a Raman-effektus, a rugalmatlan fényszórás létezését. 1927-ben kimutatta: a szubatomi részecskék ütközésével foglalkozó szóráselmélet matematikai függvényeinek komplex alakja azzal magyarázható, hogy a jel nem képes a fénysebességnél gyorsabb terjedésre. Tanulmányozta a röntgensugárzást, egyenleteket alkotott, amelyekkel meghatározható a röntgensugarak keletkezésének a hatásfoka és intenzitása.

Német-amerikai matematikus
A gimnáziumot a náci Németországban, Königsbergben végezte. A 2. világháborúban Königsberget a Szovjetunió elfoglalta. Moser egyetemi felvételét a hatóságok megakadályozták, ezért átszökött a nyugati zónába. Eljutott Göttingenbe, itt Franz Rellich tanítványa lett, aki felfedezte Moser kivételes matematikai tehetségét. Moser 1951-ben Göttingenben doktorált, 1955-ig a göttingeni egyetemen dolgozott. 1955-töl az Egyesült Államokban, elõször a New York University-n, majd a Massachusetts Institute of Technology-n tanított. 1967-70 között a Courant Intézet igazgatója volt. 1980-ban visszatért Európába, 1984-1995 között a zürichi ETH Matematikai Intézetének igazgatója volt. Fõ kutatási területe a közönséges és parciális differenciálegyenletek elmélete és az égi mechanika volt. Számos díjat és kitüntetést kapott munkássága elismeréseként, többek között a Wolf-díjat.

Matematikus, mûegyetemi tanár
Heidelbergben matematikai, fizikai, filozófiai és orvosi elõadásokat látogatott. Különösen Helmholtz és a matematikus Königsberger hatott rá. Heidelberg után egy félévre még visszatért Berlinbe, az ott mûködõ Kronecker erõsen befolyásolta késõbbi tudományos munkásságát. 1871-ben a budapesti tudományegyetem magántanára lett és elõadói megbízást kapott. 1874-1905-ben a mûegyetemen a 3. sz. matematikai tanszék ny. r. tanára. Alapvetõ új eredményeket ért el a klasszikus és az absztrakt algebrában, a számelméletben, az analízisben, a halmazelméletben és a matematikai logikában. Az õ nevét viseli a halmazelméletben szereplõ "Kõnig-féle egyenlõtlenség", az axiomatizált tudományok abszolút ellentmondástalanságának eldöntésére szolgáló "értékelés-módszer" és a nem euklideszi geometriák szemléltetésének egyik elsõ modellje. Jelentõs szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, nagyobb mûvein kívül mintegy 70 matematikai tárgyú értekezése jelent meg magyar és külföldi szaklapokban. Sikerrel munkálkodott a két Bolyai (Farkas és János) elismertetése érdekében. Emlékére alapította két fia 1917-ben a róla elnevezett emlékdíjat kiváló matematikai kutatók, ill. munkák jutalmazására. 1880-tól az MTA tagja.

Orvos, röntgenológus, egyetemi tanár
1898-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1898-1901-ben a kórbonctani intézetben gyakornok. 1901-tõl a belklinika orvosa. Hamburgban Albers-Schönberg mellett ismerkedett meg a röntgenológiával. Az elsõk között alkalmazta a diagnosztikában a röntgen-sugarat Magyarországon. 1911-ben magántanár, 1912-tõl a belklinika röntgen-laboratóriumának a vezetõje. 1917-tõl az orvoskari röntgenintézet igazgatója, 1921-tõl a radiológia ny. r. tanára Debrecenben. Jelentõs eredményeket ért el a gyomornyálkahártya vizsgálatában, valamint a szív- és vesediagnosztika kidolgozásában. Sugárbetegségben halt meg.

Gyógyszerész, orvos, ügyvéd
A budapesti tudományegyetemen 1911-ben gyógyszerészi, 1911-ben orvosdoktori, 1921-ben jogi doktori oklevelet szerzett. A Népjóléti Minisztériumban 1921-ben miniszteri titkár, 1933-ban miniszteri osztálytanácsos. 1934-ben ügyvédi képesítést szerzett. 1933-tól a Belügyminisztériumban az egészségügyi osztály vezetõje. Megszerezte a tisztiorvosi képesítést. A bölcsészkaron magántanári képesítést nyert. Az orvosi kar rk. tanára volt. Nevéhez fûzõdik számos egészségügyi rendelet kodifikálása.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
Hat testvér közt nõtt fel, édesapja állatorvos, édesanyja tanárnõ volt. Középiskolai tanulmányait Kaposváron kezdte és Pannonhalmán fejezte be. Az ELTÉ-n vegyész oklevelet nyert 1952-ben. Bruckner Gyõzõ tanítványaként doktorált peptidkémiából (1959), majd kandidátusi (1967), késõbb akadémiai doktori fokozatot (1986) szerzett. 1987-tõl egyetemi tanár (ELTE); a hetvenes évek elejétõl huzamosabb idõt töltött Németországban. A magyarországi kiroptikai spektroszkópiai kutatások megindítója és vezéralakja lett, a szerkezetvizsgálati módszerek meghonosítója. A kémia középiskolai oktatásának és az egyetemi kémiatanár-képzésnek a megújítója, a kémia elismert népszerûsítõje. (Hujter Mihály)

Orosz matematikus, fizikus
Párizsba ment hogy megszerezze doktorátusát. Itt Cauchy tanítványaként dolgozott, majd 1825-ben sikeresen megszerzi fokozatát. 1826-ban hosszú évekre visszatér Szentpétervárra. Sok helyen tart elõadást matematikáról és mechanikáról. Hazájában õ terjesztette el Cauchy új elméletét a komplex függvények reziduumáról. Szintén õ mutatta meg Csebisev valószínûségszámítási eredményeit otthoni kollégáinak. A szentpétervári egyetem professzora 1846-tól egészen 1880-ig. 1864-tõl a tudományos akadémia alelnökévé választja. Több, mint 150 cikket publikált a számelmélet, geometria és alkalmazott matematika témakörébõl. Legismertebb eredménye a Cauchy-Bunyakovszkij-Schwarz-egyenlõtlenség. Õ ennek az integrálokra vonatkozó változatát bizonyította, 25 évvel Schwarz elõtt. Új bizonyítást adott Gauss kvadratikus reciprocitás tételére. Sok olyan eredménye van, amely nem az õ nevét viseli. 1875-tõl a Szentpétervári Tudományos Akadémia kiemelkedõ matematikusoknak járó medáljának névadója.

Holland matematikus
Az amsterdami egyetemen 1894-ben védte meg doktori disszertációját, melyet Korteweg irányítása mellett készített. Ebben fogalmazta meg a folyadékfelszínen terjedõ szolitonokat leíró, ma Korteweg-De Vries egyenletnek nevezett, alapvetõ fontosságú modellt. Sajnálatos módon az eredmény jelentõségét csak jóval késõbb ismerték fel. De Vries középiskolai tanárként mûködött nyugdíjbavonulásáig, 1931-ig.

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányai befejezése után római katolikus lelkészként mûködött, majd bölcseleti doktorátust szerzett és 1784-ben a fizika tanszék tanársegédje lett. 1786-tól az egyetem budai csillagvizsgálójának felügyelõje. 1788-tól a pesti egyetemen tanárként matematikát, az egyetem Mérnöki Intézetében 1792-1797-ig mechanikát adott elõ. 1797-ben állásáról lemondott, Bécsben, majd Lipcsében és Gothában csillagvizsgálókban dolgozott. Elsõsorban felsõgeodéziai értekezései jelentõsek, pl. a Föld-ellipszoid egy meghatározott szeletének jó közelítõ számításáról. Igen fontosak a térképészetben egyes magyarországi helységek földrajzi-hosszúság mérései. 1802-ben visszatért Pestre, 1803-ban a budai csillagvizsgáló másodcsillagászának nevezték ki. 1807-tõl a csillagda vezetõje s a pesti egyetem csillagászati tanszékének tanára. József nádor megbízta egy új obszervatórium megszervezésével, mely saját és Reichenbach német optikus tervei szerint épült fel a Gellérthegyen 1815-ben, 1824-ig ennek igazgatója volt. Több igaztalan szakmai támadás érte, Gauss és több jeles német csillagász egy közös cikkben lépett fel a rágalmazók ellen az Astronomische Nachrichten-ben. 1825-ben nyugdíjba vonult, Bécsben halt meg. Számos matematikai, fizikai és csillagászati könyve jelent meg, különösen sokat foglalkozott a szférikus csillagászattal. Matematikai és fizikai tanulmányai a Bernoulli által szerkesztett Leipziger Magazin-ban, csillagászati munkái fõleg a Zach által alapított Correspondenz-ben jelentek meg. A tudományos kutatások fejlesztésére jelentõs összegû alapítványt tett. Matematikai munkásságát az uralkodó aranylánccal jutalmazta, nevét a 11191.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Pedagógus, tankönyvíró
A pesti egyetemen végezte tanulmányait, fizika-matematika tanári vizsgát tett. 1874-tõl a József Mûegyetemen tanársegéd, 1875-tõl Székelyudvarhelyen, 1880-tól Budapesten tanár, 1886-tól a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban dolgozott. 1893-tól a budapesti állami felsõbb leányiskola igazgatója és a vidéki állami felsõbb leányiskolák miniszteri biztosa. 1902-tõl 1921-ig a budapesti kereskedelmi akadémia igazgatója. Számos tankönyvet írt.

Építészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti mûegyetem építészeti osztályán 1911-ben kapott építészmérnöki oklevelet, utána ösztöndíjjal az olasz és a német építészetet tanulmányozta. Még ez évben tanársegéd, majd adjunktus lett a mûegyetem újkori építészeti tanszékén. 1918-ban mûszaki doktori oklevelet szerzett. 1922-tõl az épülettervezési tanszéken oktatott, 1927-1949-ig egyetemi tanárként mûködött. 1950-1966 között a Középülettervezõ Vállalat építésze volt. Életmûvében egyaránt kiemelkedõ építésztervezõi tevékenysége és pedagógusi munkája. Tervezõi pályája kezdetén még neobarokk stílusban tervezte épületeit, az 1. világháború után azonban már modern építészeti felfogásban alkotott. Oktatói munkájában is a reális modern építészet ismereteit oktatta tanítványainak. Õ tervezte többek között a zalaegerszegi plébániatemplomot, a balatonboglári templomot, a székesfehérvári városházát, a Városligetben az - 1951-ben Rákosi Mátyás utasítására lebontott - Regnum Marianum templomot. Rekonstrukciói: az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Erkel Színház. 1945-tõl az MTA tagja, 1951-ben Ybl-díjat kapott. Életérõl "Tudós tanár - tanár tudós" címmel írt könyvet Szontagh Pál.

Mérnök
1918-ban szerzett diplomát a budapesti mûegyetemen. A Magyar Államvasutak (MÁV) Osztálymérnökségén vasútvonalakat tervezett, 1935-ben fõmérnök, 1939-ben mûszaki tanácsos. 1942-ben a Kereskedelmi Minisztérium Vasútmûszaki Osztályán elõadó, 1942-tõl mûszaki fõtanácsos. 1945 után különbözõ vasútvonalak és hidak helyreállításán dolgozott, majd mérnöki és mérnöktovábbképzõ tanfolyamokon oktatott vasútépítéssel összefüggõ tárgyakat. 1951-tõl a budapesti mûszaki egyetem meghívott tanára. Részt vett a Vasúttervezõüzemi Vállalat megszervezésében, 1953-tól az intézmény pályatervezési fõosztályának vezetõje.

Természettudományos szakíró, szakfordító, tanár
A budapesti egyetemen végezett matematika-fizika szakon. 1872-tõl tanított magyar nyelvet, mennyiségtant, csillagászatot és földrajzot is Pécsett, Déván és Aradon. 1895-ben a vallás-és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályára hívták be. 1900-tól tankerületi fõigazgató. Az üstökösökrõl írt könyvei ma is forrás értékû bevezetõ és történeti munkák. Számos természettudományos mûvet fordított angolból, franciából és olaszból. Tagja volt a Magyar Királyi Természettudományi Társaságnak és a Középtanodai Tanáregyletnek.

Építõmérnök
A Mûegyetemen építõmérnöki diplomát szerzett, majd elvégezte Magyaróváron a mezõgazdasági akadémiát. A Marcalvölgyi Víztársulat munkatársaként a mérnöki munka minden ágát gyakorolta. Utak, hidak tervezése, számos mederrendezés, a Marcal szabályozása fûzõdik nevéhez. Õ tervezte Mersevát (Vas megye) sághegyi bazaltkõbõl épült evangélikus templomát, valamint Halászy Jenõvel együtt a Sághegyen álló Trianon-emlékkeresztet. A õ tervei alapján nyerte el jelenlegi formáját a Kemenesmagasi temetõben lévõ Berzsenyi-kripta.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1937-1941 között a Stanford Egyetem tudományos munkatársaként Beadle-lel együtt a Neurospora gombák tulajdonságainak öröklõdését és mutációit vizsgálta. 1941-ben felállították az "egy gén - egy enzim" elméletet, mely szerint egy gén egy meghatározott enzim mûködéséért felelõs. Az elmélet azóta módosult, továbbfejlõdött, de fontos szerepe volt a molekuláris genetika tudományágának megteremtésében. 1945-1948 között a Yale Egyetem professzoraként sikerült baktériumokra is alkalmaznia a Neurospora génmutációinak kiváltására és biokémiai folyamatainak tanulmányozására használt módszereit. Tatum 1948-ban visszatért a Stanford Egyetemre, majd 1957-ben a New York-i Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa lett. A molekuláris genetika tudományágának megteremtéséért 1958-ban George Beadle-lel és és Joshua Lederberggel megosztva - orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Szovjet-orosz atomfizikus, Nobel-díjas
A Lomonoszov egyetem fizika szakán szerzett diplomát, a második világháború alatt egy Volga menti hadianyagraktárban dolgozott, majd 1945-ben a Lebegyev Fizikai Intézetbe került. A háború után Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba elõállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el, Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. Már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait. 1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét, melyben a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttmûködés mellett foglalt állást. 1970-ben lett a szervezõdõ emberi jogi mozgalom tagja. 1975-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki, az indoklásban hangsúlyozták Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért. Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba számûzték. 1986-ban Gorbacsov hívására visszatért Moszkvába. Élete utolsó percéig harcolt a kommunista párt egyeduralmának megszüntetéséért és a demokratikus jogok bevezetéséért, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását.

Természettudós, néprajztudós, utazó
Jogi tanulmányait követõen 1847-ben ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban elõbb nemzetõr, majd honvéd, 1849-ben Érsekújvárnál elfogták mint hadnagyot és Königgrätz várába zárták. A szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. 1850-ben Anglián át az USA-ba szökött. Indiana állam területén topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyûjtött a Smithsonian Institution számára. 1858-1861 közt az USA tengerészeti mérnökkarának kapitányaként meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. 1861 végén hazatért Magyarországra, de a politikai körülmények miatt 1862-ben újra visszautazott. Elõbb a washingtoni tengerészeti minisztérium titkára, majd mexikói konzul lett. 1864-ben végleg hazajött. Részt vállalt a pesti állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától, 1866-tól igazgatója volt. 1868-ban a kormány megbízásából délkelet-ázsiai expedícióra indult. Gyûjteménye lett a Néprajzi Múzeum alapja. 1872-tõl az Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának õre, 1873-tól igazgatója volt. 1859-tõl az MTA tagja.

Gépészmérnök
Mûegyetemi tanulmányainak befejezése után, 1882-ben a MÁV, majd 1887-ben a posta szolgálatába lépett. 1909-tõl a Posta és Távírda Igazgatóság mûszaki osztályának vezetõje. 1928-ban mint helyettes vezérigazgató vonult nyugalomba. Újjászervezte és korszerûsítette a posta mûszaki szolgálatát. Nevéhez fûzõdik a távíró- és az interurbán távbeszélõ-hálózatok kiépítése, az automata telefonközpontok létesítése, a magyar rádióállomások és az elsõ nagyadó létesítése, felállítása.

Matematikus
Az ELTÉ-n diplomázott 1965-ben; a KFKI numerikus matematikai osztályára került; 1973-tól a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben dolgozott a matematika különbözõ területein; 1996-ban elnyerte az intézet Rényi-díját. Szakmai sikerei közé tartoztak a mûsorszóró csatornára vonatkozó kódolási tételek, valamint számos más eredmény a mértékkoncentráció, a sebességtorzítás-elmélet és a gráfkapacitás területén. Egy 1986-ban publikált, információelméleti kapcsolási egyenlõtlenségen alapuló kétoldalasbizonyítása nemzetközileg is ismertté tette. Õ volt az egyetlen nõ, aki kiérdemelte a Shannon-díjat annak fél évszázados történetében. (Hujter Mihály)

Német-orosz fizikus, matematikus
Jénában tanult orvostudományt és matematikát. Pályafutását Rostockban kezdte egyetemi magántanárként, majd a Berlini csillagvizsgáló igazgatója és a berlini akadémia tagja lett. 1757-ben Szentpéterváron telepedett le, ahol a szentpétervári akadémia professzora volt. Foglalkozott számos oktatásügyi és diplomáciai feladattal is. Tudományos tevékenysége során tanulmányozta az elektromos megoszlás (influencia) jelenségét Wilckével együtt, majd együtt magyarázták meg a leideni palack mûködését is. Legfontosabb felfedezésének a piroelektromosság tekinthetõ, melyet 1756-ban mutatott ki turmalinkristályon

Olasz meteorológus, csillagász, geofizikus
Barnabita szerzetes. Pietro Angelo Secchi tanítványa Rómában. 1856-ban a Moncalieri barnabita kolostor mellett meteorológiai obszervatóriumot rendezett be, ahol 1890-ig folyamatos idõjárás-megfigyeléseket végzett. 1859-ben megindította a "Bollettino Mensile di Meteorologia" c. folyóiratot, ezzel is nagy szerepe volt a rendszeres meteorológiai mérések és módszerek elterjesztésében, a több mint 200 állomásból álló itáliai meteorológiai hálózat kiépítésében. 1872-tól földmágneses méréseket is végzett. A csillagászati fényképezés egyik korai alkalmazója, 1887-ben szerepe volt az ég nemzetközi fotografikus térképezése megszervezésében. 1890-tõl a Vatikán csillagvizsgálójának vezetõje. Az Accademia dei Nuovi Lincei elnökévé választották. (Bartha Lajos)

Német fizikus
Königsbergben tanult fizikát, Franz Ernst Neumann tanítványa volt, õ irányította érdeklõdését a kristályfizika felé. 1883-ban Göttingenben lett az elméleti fizika professzora. A kristályok rugalmasságtani, elektromos és mágneses tulajdonságainak vizsgálata során õ vezette be a tenzor fogalmát a matematikai fizikában. Az általa optikai kutatásai során bevezetett transzformációs egyenletek a késõbbi Lorentz-transzformáció elõfutárai voltak. Nevéhez fûzõdik a magneto-optikai Voigt-hatás, és a tenzorokra használt Voigt-szabály.

Ír születésû angol matematikus, csillagász
Jelentõs eredményeit az égitestek kialakulásának, a csillagok fizikai sajátságainak és a relativitáselméletnek a terén érte el. Tanulmányait a cambridge-i Trinity College-ban végezte, itt kezdett foglalkozni csillagászattal. 1929-tõl az edinburghi, a londoni, a belfasti, majd 1944-tõl ismét a londoni, egyetemek matematikai tanszékein tanított. 1944-tõl a Greenwich-i Királyi Obszervatórium felügyelõbizottságának tagja. 1966-ban kinevezték a Sussex-i egyetem akkor alapított csillagászati központja professzorának. Már fiatalon elméletileg kimutatta, hogy a Napot alkotó elemek összetétele 75% hidrogén, 24% hélium, és 1% nehezebb elem. A következõkben a csillagoknak mint gázgömböknek fejlõdését vizsgálta. Behatóan foglalkozott az általános relativitás elméletének egyes kérdéseivel, pl. az ún. ikerparadoxonnal. F. Hoyle, H. Bondi, T. Gold és G. Gamow társaságában az Univerzum kialakulásával és fejlõdésével foglalkozott, kidolgozta az ún. állandó állapotú univerzum elméletét. 1985-ben lovagi címet kapott. A Királyi Csillagászati Társaság tevékeny tagja, 1961-63 között elnöke. A Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel jutalmazta 1976-ban. (Bartha Lajos)

Építészmérnök, festõ, szakíró
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte 1917-21-ig. 1921-ben mint végzett diplomás építészmérnök Keszthelyen a Gazdasági Akadémián tanult. Egy év múlva Szombathelyre ment, ahol városi fõmérnök, majd tanácsnok volt 25 éven át. Ez idõ alatt több középületet, emlékmûvet tervezett. Olaszországi tanulmányútja után 1932-ben indult elsõ népi építészeti gyûjtõútjára. 1936-ban a szegedi egyetemen magántanári képesítést kapott. A 2. világháború után Budapestre költözött, a fõvárosban is városépítészeti munkában vett részt. 1949-tõl az Ipari Épülettervezõ Vállalatnál, majd a Lakóépülettervezõ Vállalatnál dolgozott, végül 1966-ig az Építésügyi Minisztériumban a népi mûemlékek ügyével foglalkozott. Jelentõs része volt a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum létrehozásában. Mint festõnek mûvészetét a Balaton inspirálta.

Matematikus, egyetemi tanár
A szegedi egyetemen szerzett 1942-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet, majd 1947-ben a debreceni egyetemen doktorált. 1942-ben Rozsnyón polgári iskolában tanított, 1942-48 között a debreceni református gimnázium tanára volt. 1949-51-ben az egri pedagógiai fõiskola matematikai tanszékének vezetõje. 1945-tõl kezdve már a debreceni egyetemen is tanított, 1951-60 között a debreceni egyetem geometriai tanszékén docens, 1960-85-ig egyetemi tanár, 1958-73-ban a geometria tanszék vezetõje. Két ízben volt az egyetem rektorhelyettese, 1966-73-ban rektora. Az MTA levelezõ tagja lett 1967-ben, rendes tagja 1982-ben. A kijevi egyetem és a debreceni egyetem tiszteletbeli doktorává választotta. Több tankönyvet is írt. Legfontosabb eredményeit a modern differenciálgeometria területén érte el.

Közgazdász, egyetemi tanár
Kereskedelmi fõiskolán szerzett diplomát. 1964-tõl tanított, elõször a Mûszaki Egyetemen lineáris programozást, utána a Közgazdasági Egyetemen, ahol az elektronikus számítógépek alkalmazását, gazdasági rendszerek digitális szimulációját, és ökonometriát oktatta. 1965-80 között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Információfeldolgozási Laboratóriumának (INFELOR) igazgatója volt. 1965-ben Oxfordban, 1968-1969-ben és 1971-ben az USA-ban egyetemek elõadója volt. 1975-80, majd 1985-87 között ismét a Bécs melletti Laxenburgban (Ausztria) a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézetben volt a mezõgazdasági program vezetõje. Onnan visszatérve megint a Közgazdasági Egyetemen tanított. Az elsõ szabad választásokat követõen 1990 májusában megalakult Antall-kormányban pártonkívüliként lett pénzügyminiszter, s ezt a tisztséget az év decemberéig látta el. 1993-1999 között ismét a Budapesti Közgazdasági Egyetem tanára volt.

Magyar-amerikai villamosmérnök, fizikus
A Budapesti Mûszaki Egyetemen szerzett diplomát, 1952-ben a KFKI-ban kezdett el dolgozni az Atomfizikai Osztályon. 1956 után elhagyta Magyarországot, a doktori fokozatot az izraeli Technion-ban szerezte meg Nathan Rosen vezetése mellett. Késõbb az Université de Paris professzora, ezután a Boston College Fizika Tanszékének munkatársa, majd professzora lett. A részecskék közötti erõs elektromos kölcsönhatással jellemezhetõ "erõsen csatolt" plazmák kutatásának és az ezen rendszerekkel foglalkozó konferencia-sorozat ("Strongly Coupled Coulomb Systems") egyik elindítója, a kutatási területnek a kezdetektõl meghatározó személyisége. Kutatásait az erõsen kölcsönható (klasszikus és kvantumos) sokrészecske-rendszerek válaszfüggvényeinek és kollektív gerjesztéseinek megismerése motiválta, a nem-perturbatív tartományban. Ken Goldennel együtt kifejlesztették a Kvázilokalizált Töltés Közelítés elméleti módszert ("Quasilocalized Charge Approximation"), mely lehetõséget ad a sokrészecske-rendszerekben a kollektív módusok diszperziós relációinak meghatározására a rendszerek statikus jellemzõinek ismeretében. Úttörõ munkát végzett a sokrészecske-rendszerek kvadratikus válaszfüggvényeinek kutatása, a nemlineáris fluktuáció-disszipáció elmélet, a plazmabeli szennyezõ ionok elektromos árnyékolásának mechanizmusa, az instabilitások fizikája, valamint a spektrumvonalak kiszélesedése területén. (Donkó Zoltán)

Francia-angol mérnök
1793-ban belépett a francia haditengerészetbe, majd hat év szolgálat után, a forradalom tetõpontján visszatért Párizsba. Királypártisága miatt néhány hónap múlva el kellett hagynia Franciaországot. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol építészként és építõmérnökként dolgozott, majd New York fõépítésze lett. Számos épületet, köztük fegyverraktárt és egy ágyúgyárat tervezett. Kidolgozott egy automatizált eljárást a vitorlás hajókon használt csigasorok készítésére, amelyet 1799-ben bemutatott a brit kormánynak. A berendezést, amely a tömegtermelést megalapozó automatizált gépsoroknak az egyik elsõ darabja volt, a portsmouth-i haditengerészeti kikötõben készítette el. Készített gépet csizmák tömegtermelésére a hadsereg számára, fûrész-, kötõ-, hajó- és nyomdagépet. Õ tervezte az Ile de Bourbon-i (ma Réunion) két függõhidat és az elsõ úszódokkot Liverpoolnál. 1818-ban szabadalmaztatta az elsõ fúrópajzsot. 1821-ben vállalkozása tönkrement, és az adósok börtönébe zárták. Barátainak kezdeményezésére a kormány kifizette tartozásait és így hamarosan szabadult. 1825-tõl kezdve 18 év alatt megépítette legvakmerõbb tervét, a Temze alatt futó alagutat. Ez volt az elsõ alagút, amely víz alatt húzódik. Az építkezésben közremûködött fia, Isambard Kingdom Brunel is. Marc Isambard Brunelt 1841-ben lovaggá ütötte Viktória királynõ.

Német matematikus, matematikatörténész
A berlini egyetemen matematikát és fizikát tanult. Tanárai között voltak Kronecker, Kummer és Weierstrass, utóbbi volt rá a legnagyobb hatással. 1884-ben végezte el az egyetemet, majd 1886-ban matematika-fizika tanári képesítést is szerzett. A doktori fokozatot 1891-ben érte el. 1895-ben a königsbergi egyetemre hívták, Minkowski utódjául és javaslatára. 1897-tõl kezdve nyolc éven át a kieli egyetem professzora volt. Ezt követõen Hannoverben, majd a karlsruhei egyetemen tanított. 1912-tõl a heidelbergi egyetem második matematika tanszékének megszervezésével bízták meg. Eredményeit elsõsorban az analízis, mechanika és differenciálgeometria területén érte el. A matematika története területén az egyik legfontosabb Euler összes mûveinek kiadása volt. Az elsõ Bolyai-monográfia szerzõje. 1900-tól az MTA tagja.

Matematikus, fõreáliskolai igazgató
Budapesten mint tanárjelölt a tudományegyetemen és a mûegyetemen a matematikát és a természettudományokat hallgatott. 1876-ban az alsó-lendvai polgári iskolához tanítónak, 1877-ben pedig a máramarosszigeti felsõbb leányiskolához rendes tanárnak nevezték ki. 1885-ben a besztercebányai állami felsõbb leányiskola igazgatója lett, 1891-tõl a kassai állami fõreáliskola igazgatója. Idõközben megszerezte a középiskolai tanári oklevelet a mennyiségtanból és természettanból. A doktori disszertációja mai szemmel nézve is az elsõ olyan tézis, amelyet számontart a nemzetközi matematikai szakirodalom. Szabó Péter Gábor, szegedi matematikatörténész szerint Gerevich Emil volt az elsõ magyar matematikus, aki a felfelé menõ lánctörtekkel behatóbban foglalkozott: "A felfelé menõ lánctörtek analízise" címû munkájában, amely 1889-ben Besztercebányán jelent meg.

Mérnök
1897-tõl a budapesti mûegyetemen tanult, ahol 1901-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1919-tõl a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárában a mozdonyépítési mûhelyszolgálati ügyosztály fõnöke, 1922-tõl a mezõgazdasági géposztály vezetõje, 1928-tól gyárfõnökhelyettes. Fõ kutatási területe: különbözõ energiafajtákkal mûködõ erõgépek tervezése és szerkesztése. 1920-ban szabadalmaztatta függõleges tengelyû szélturbináját és fáradt gõzzel mûködõ kondenzátoros lokomotívját, 1923-ban összenyomott levegõvel mûködõ munkaátviteli berendezését. Többfajta, évtizedekig használt gõzmozdonyt tervezett.

Matematikus, egyetemi tanár
1920-ban hagyta el véglegesen az országot. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Göttingenben végezte. Doktorátusának megszerzése után (Budapest, 1911) több évet töltött nyugat-európai egyetemeken. 1914-ben a frankfurti, 1917-ben a budapesti egyetem magántanára lett. 1920 és 1933 között a frankfurti egyetem professzora volt. Közben, 1930-ban a Mathematikai és Physikai Társulat Kõnig Gyula-díjjal tüntette ki. 1933-ban Szász Ottó elvesztette állását, és az USA-ba emigrált, ahol rövidesen az Ohio állambeli Cincinnati város egyetemének professzora lett. Kutatási területei: determinánsok, lánctörtek, hatvány- és Dirichlet-sorok, trigonometrikus polinomok, szummabilitási módszerek, ultraszférikus polinomok és Bessel-függvények.

Orvos, ideg- és elmegyógyász, orvostörténész
Schwartzer Ferenc és Babarczy-Schwartzer Ottó egyenes leszármazottja. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1925-1930-ban a Schaffer Károly vezette elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd. Skizofréniával és szemidegsorvadással foglalkozott. 1930-tól az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) osztályvezetõ fõorvosa, 1940-1942-ben a Siesta Szanatórium fõorvosa, 1942-1969-ben a Fõvárosi Ideggondozó Intézet fõorvosa, 1945-1946-ban újjászervezte a fõvárosi ideggondozás hálózatát. 1953-1969-ben a II. kerületi Ideggondozó igazgatója. Irodalmi munkáiban elsõsorban az elmegyógyászat magyar nagyságait, történetét dolgozta fel. Jelentõs Deák Ferenc lelki alkatáról írott munkája.

Finn matematikus, csillagász
1768-ban meghívták Oroszországba, a szentpétervári akadémián Euler mellett matematikusként mûködött. Eredményeket ért el a differenciálegyenletek, az elliptikus integrálok és a trigonometria terén. Csillagászként fontos megfigyeléseket végzett a Vénusz bolygó napkorong elõtti átvonulásának mérésével és a Nap-Föld távolság meghatározása terén. (E téren vitába került Hell Miksával.) Elsõk között számította ki az 1781-ben felfedezett Uránusz bolygó pályáját. A róla elnevezett 1770. II. üstökös tette nevét ismertté. Az üstököst ugyan Messier fedezte fel, de Lexell számította ki pályáját és ismerte fel periodikusságát, valamint a pályájának Jupiter által történt megváltoztatását. Az üstökösnek 5 1/2 év volt a keringési ideje, de 1776-ban nem tért vissza, azért, mert a Jupiter rendszerén ment keresztül és pályája ismét megváltozott. Lexellt 1773-ban a Royal Swedish Academy of Sciences tagjává választotta. Nevét egy holdkráter is õrzi. (Bartha Lajos)

Jezsuita csillagász
1882-tõl a Kalocsai Haynald Obszervatóriumban Carl Braun asszisztense, 1884-85-ben igazgató. Az 1880-as években a boszniai Travnikban élt, ott tanár, majd Rómában csillagászatot tanult. Dolgozott a vatikáni csillagvizsgálóban. Kalocsán tökéletesítette a napfoltok megfigyelését és rendszeresítette a protuberenciák észlelését, egyéb vizsgálatokat is végzett. Az intézethez csatolta a gimnázium meteorológiai állomását. Megkezdte a Haynald Obszervatórium Közleményeinek kiadását, amelyben közölte a napfolt megfigyeléseket, a protuberancia észleléseket és a meteorológiai adatokat.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti mûegyetemet végezte, hol 1917-ben nyerte oklevelét, majd 1929-ben mérnökdoktori fokozatát. 1924-ben alapította a Vatea Rt.-t, mely az általa kidolgozott eljárással telepes rádió-vevõcsöveket gyártott. 1930-tól a Magyar Philips Vállalat mûszaki igazgatója. 1938-ban rövid ideig a Philips hollandiai anyavállalatoknál mûködött, majd visszatért Budapestre, hol vákuumtechnikai gyárat alapított. 1946-ban Svédországba, majd 1947-ben az USA-ba költözött, hol a George Washington egyetem tanára, utóbb a Franklin Institut Bartol Laboratory tanácsadó fizikusa volt. A rádiócsõtechnikában több irányban végzett kutatómunkát, többek között a katód anyagának kidolgozásában. Több jelentõs szabadalma volt, egyebek között kolloid grafitot állított elõ.

Csillagász
A gimnáziumban Hermann Oberth tanítványa volt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult csillagászatot, a háború után 1947-ben Debrecenben doktorált. 1940-tõl a svábhegyi Csillagászati Intézetben, majd a debreceni Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott. Rövid periódusú változócsillagok vizsgálatával foglalkozott, számos értekezést tett közzé magyar és német nyelven. Egész élete során nagy súlyt helyezett a tudományos ismeretterjesztésre. A háború után részt vett a Természettudományi Társulat és a Csillagászati Szakosztály újjászervezésében, 1956-ban a rövid életû Csillagok Világa c. folyóiratot szerkesztette, valamint a Csillagászati Évkönyv sok táblázatát is õ készítette. Az (523954) Guman kisbolygó õrzi nevét. (Piriti János)

Matematikus, egyetemi oktató
Szülõföldjén, az Árpád korban alapított, a Szovjetúnióhoz csatolt Salánk falu hétosztályos elemi iskoláját kitûnõ eredménnyel elvégezvén már tizenhárom évesen a Munkácsi Tanítóképzõbe felvételizhetett. Tanítóként végezve az Ungvári Nemzeti Egyetem Fizika-Matematika karának matematika szakos hallgatója lett. Az egyetem után kandidátusi aspiráns elõbb Ungváron, majd Lembergben; 1965-ben megvédte disszertációját. Visszatérve Ungvárra az egyetemen a matematikai analízis oktatója, 1996 után már docensként. 1997 és 2000 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fõiskola tanára. Már nyugdíjasként települt Kisvárdára; Magyarország PhD fokozatként ismerte el a kandidátusi címét. Munkássága során ötvennél több tudományos munkát publikált. Matematikai versenyekre gyakran adott érdekes feladatokat. A Kisvárdai Béres József Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat 2014-ben Aranykoszorús Jelvénnyel ismerte el életmûvének elsõ háromnegyed évszázadát. (Hujter Mihály)

Porosz matematikus
Berlinben végezte az egyetemet, ott is doktorált. 1826-tól nyugdíjazásáig a königsbergi egyetem tanára volt. Nemcsak eredményes kutató, hanem kiváló elõadó is volt. Dirichlet mellett fõként az õ munkásságának köszönhetõ, hogy a matematikai kutatások centruma áttevõdött Franciaországból Az elliptikus függvények elméletének egyik megalapozója, a determinánsok eredményes kutatója. Németországba. Dirichlet-hez nemcsak barátság, hanem rokoni kötelék is fûzte: apósa volt. Nevét õrzi többek között a függvénytanban alapvetõ fontosságú Jacobi-féle determináns, a holdon a Jacobi kráter.

Francia távcsõ-optika készítõ
A párizsi Nemzeti Obszervatórium munkatársa. A csillagászati fényképezés egyik úttörõje. 1865-tõl testvérével Paul Henryvel a párizsi csillagvizsgáló munkatársa, ahol elõbb meteorológiai észleléseket végeztek, 1876-tól a csillagok vizuális felmérésében vettek részt. A mérések nehézségei vezették õket arra a gondolatra, hogy a csillag-térképezéshez fényképezõ kamerát alkalmazzanak. Az általuk kidolgozott, és saját mûhelyükben elkészített 33 cm-es csillagfényképezõ objektív olyan kitûnõ leképezést adott, hogy az ég 1887-ben megkezdett fotografikus feltérképezésében (Carte du ciel) ezt a mûszert alkalmazták világszerte. (Néhány ma is használatban van!) Mûhelyükben készült pl. a Toulouse-i Obszervatórium 80cm-es, a meudoni asztrofizikai Intézet 60 cm-es, és a párizsi csillagvizsgáló speciális 60 cm-es, ma is nagy méretûnek számító lencséje. Megkezdte az "Asztrofotografikus csillagkatalógus" (máig sem lezárt) összeállítását. 1882-ben a Pic du Midirõl észlelte a Vénusz átvonulását a Nap elõtt. Mindig testvérével együtt dolgozott, tevékenységük elválaszthatatlan. Számos aszteroidát fedeztek fel. (Bartha Lajos)

Amerikai orvos,genetikus, virológus, Nobel-díjas
Biológusként végzett 1955-ben a Swarthmore College-ben. Ezután a California Institute of Technology-n (Caltech) folytatta tanulmányait, elõször a kísérletes embriológia, majd Dulbecco laboratóriumában az állati virológia területén. Doktori értekezését a csirkében rosszindulatú daganatot okozó Rous-szarkómavírusról (RSV) írta. 1960-tól haláláig a wisconsini egyetemen dolgozott, 1969-tõl az onkológia professzoraként. Az RSV-vel végzett kísérletei alapozták meg az általa 1964-ben megfogalmazott DNS-provírus-hipotézist. Ennek helyessége néhány évvel késõbb igazolódott, amikor Temin és tõle függetlenül David Baltimore felfedezte a reverz transzkriptáznak nevezett enzimet. Az általa felállított protovírus-hipotézis szerint a daganatkeltõ RNS-vírusok, más néven retrovírusok az egészséges sejtek kromoszómáiban is megtalálhatók, fennmaradásukat a ciklusos DNS-RNS-DNS információátadás lehetõsége biztosítja. 1975-ben megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott Renato Dulbecco és David Baltimore társaságában a tumorvírusok és a sejtek genetikai anyaga közötti cserehatás területén tett felfedezéseiért.

Mérnök
A Mérnöki Intézetben végezte tanulmányait 1833-ban. 1833-39 között az országos építészeti fõigazgatóságnál mûködött. 1833-1844-ig részt vett a Tisza és Maros térképezési és vízmûtani munkálataiban. 1850-ben a helytartósági osztály építészeti igazgatóságához került, ahol középítési munkákkal bízták meg. Legjelentõsebb munkája a budapesti rakpartok terve és megépítése. 1861-ben kidolgozta a fõváros építési ügyrendjét és szabályait, a budai vár és a város rendezésének és szépítésének tervét. Munkássága hozzájárult Budapest nagyvárosi jellegének kialakításához.

Német matematikus
A drezdai Mûszaki Fõiskolán kémiát hallgatott, majd Oscar Schlömilch befolyására kezdett matematikával, és annak fizikai alkalmazásával foglalkozni. 1859-ben a Lipcsei Egyetemen A.F. Möbius tanítványa volt. 1861-ben Göttingenben folytatta tanulmányait, itt Riemann elõadásai nagy hatással voltak rá. 1866-ban Berlinben töltött egy félévet, ahol többek között K.Weierstrass elõadásait is hallgatta. 1862-ben Lipcsében elnyerte a doktori fokozatot. 1863-tól a Halle-i egyetem magántanára, 1866-ban rendkívüli tanára lett. 1866-ban Velencébe ment, remélve, hogy megromlott egészségi állapota javulni fog, azonban itt novemberben elhunyt. Rövid pályafutása során is jelentõs eredményeket ért el. Már egyetemi hallgatóként is jelentek meg publikációi. Eleinte az elektromosság és mágnesség matematikai elméletével foglalkozott. Legjelentõsebb eredménye Riemann egy tételének élesítése, melyet ma Riemann-Roch-tételnek nevezünk.

Amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
1941-ben végzett a kentuckyi egyetemen, majd a háború után 1946-ban doktorált a CalTech-en. A minnesotai egyetemen dolgozott, ahol 1952-tõl a fizikai kémiai tanszék vezetõje lett, majd 1959-tõl a Harvard professzora volt. Molekulaszerkezeti kérdések foglalkoztatták, a boránvegyületeket vizsgálta, mivel ezek viszonylag kis méretûek és jól tanulmányozhatók. Többféle vizsgálati módszert is alkalmazott, röntgendiffrakciót, késõbb a magmágneses rezonancia jelenségén alapuló módszert. Munkája során számos molekula szerkezetét határozta meg, leírásukra több elméletet is kidolgozott. Késõbb jelentõs eredményeket ért el a proteinek szerkezetének felderítésében is. 1976-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki "a boránok szerkezetének vizsgálatáért és kémiai kötésük természetének magyarázatáért". (Piriti János)

Építész
Hild János építész fia. A bécsi Mûvészeti Akadémián tanult, majd apja mellett szerzett gyakorlatot. Apja halála után Itáliai tanulmányutat tett, majd építõmester lett. Legjelentõsebb mûvei az 1838-as nagy pesti árvíz után épültek fel. 1854-tõl Pest város építészének nevezték ki. A klasszicista építészet egyik legjelentõsebb hazai képviselõje, Pest klasszicista arculatának egyik megteremtõje volt. Számos egyházi épületet tervezett, legfontosabb mûvei az esztergomi bazilika és az egri székesegyház. A pesti Belvárosban ma is áll számos, általa tervezett mûemlék lakóház, így a Nádor utcában, Október 6. utcában, Váci utcában. A Budakeszi úton több klasszicista villa, így a sajátmaga számára épített villa is õrzi emlékét. Az õ tervei szerint kezdték építeni a pesti Szent István bazilikát, amelyet azonban Hild halála után Ybl Miklós tervei alapján fejeztek be.

Mikológus, ornitológus
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán kezdte, majd jogot végzett a budapesti, késõbb a kolozsvári tudományegyetemen. Növény- és állattani ismereteit fõleg autodidakta módon szerezte. 1909-tõl Csík vármegyében dolgozott a közigazgatásban, 1920-tól a Madártani Intézetben szakelõadó. 1924-tõl 1938-ig a Földmûvelésügyi Minisztérium kísérletügyi osztályán dolgozott, 1938-1946 között, a Növényélettani és -kórtani Állomás gombászati osztályvezetõje. Ornitológiai kutatásaiban fõleg a ragadozó madarak életével foglalkozott. Fõ érdeklõdési köre a mikológia volt. Rendszeres gombaismertetõ tanfolyamokat szervezett.

Mikrobiológus, állatorvos
Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Budapesten. 1939-1940-ben a Phylaxia Szérumtermelõ Rt.-nél asszisztens. 1940-1944-ben a kolozsvári Állategészségügyi Intézet munkatársa, 1944-1950-ben az Országos Állategészségügyi Intézetben kutató. 1950-1967-ben az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, 1957-tõl tudományos osztályvezetõje. 1967-tõl haláláig az intézet igazgatója volt. Tudományos érdeklõdése úgyszólván valamennyi fertõzõ állatbetegségre kiterjedt. Több, nálunk addig ismeretlen baromfibetegséget állapított meg elsõként. Õ írta le elõször a libainfluenza kórképét, amelyet Derzsy-betegségnek is neveznek.

Angol matematikus, filozófus
Szegény családban született, matematikai ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. Tizenhat éves korában anyagi okokból abba kellett hagynia tanulmányait, tanító lett, több iskolában tanított. Több matematikai folyóiratban is publikált, ezért, bár nem volt egyetemi végzettsége, 1849-ben kinevezték a corki Queen's College matematikaprofesszorának. Alapvetõ fontosságú eredménye volt, hogy felismerte: a logikai állítások és következtetések algebrai mûveletekhez hasonlóan fogalmazhatók meg. Az általa megalkotott Boole-algebra igazi jelentõségét körülbelül hetven évvel Boole halála után Claude Shannon ismerte fel filozófiai tanulmányai során. Õ bebizonyította, hogy a Boole-algebra segítségével végezhetõ az elektromechanikus relék rendszerének a tervezése. A Boole-algebra Shannon közremûködésével az egész modern számítástechnikának, a digitális korszaknak elméleti alapjává vált.

Orosz matematikus, mechanikus
A moszkvai egyetem hallgatójaként ezüstérmet nyert az Egyenletek gyökeinek kiszámítása címû dolgozatával. Mielõtt befejezte volna egyetemi tanulmányait 1841-ben megvédte A valószínûségszámítás elemi analízisének kísérlete címû magiszteri disszertációját. A következõ évben Szentpétervárra költözött és az ottani egyetemen kezdett dolgozni. 1849-ben itt védte meg A kongruenciák elmélete címû doktori disszertációját. 1850-ben az egyetem professzora lett. Tanítványaiból alakult meg az orosz matematikai iskola (Ljapunov, Markov, Vinogradov). 1859-ben a Tudományos Akadémia rendes taggá választotta. Részt vett L. Euler mûveinek összegyûjtésében és sajtó alá rendezésében. Több mint 80 mûbõl álló tudományos hagyatéka nagy befolyással volt a matematika fejlõdésére, különösen a szentpétervári matematikai iskola kialakulására. Elsõsorban a prímszámok elméletével kapcsolatos munkásságáról ismert, de jelentõsek a számelméleti, valószínûségszámítási, valamint függvénytani (függvényapproximációkra vonatkozó) eredményei is. A számelméletben a Csebisev-tétel, a valószínûségszámításban az igen fontos Csebisev egyenlõtlenség õrzi a nevét.

Amerikai matematikus
Tanulmányait a San Diego State University-n kezdte el és a Berkeley egyetemen fejezte be. 1941-ben férjhez ment tanárához, Raphael Robinsonhoz. Mivel nem taníthatott ugyanabban az intézetben mint férje, a matematikai statisztikai laboratóriumban kapott oktatói állást. A Ph.D. fokozatot 1948-ban szerezte meg Alfred Tarski vezetése alatt. 1975-ben kapta meg a professzori címet a Berkeley egyetemen. Munkásságának legnagyobb részében David Hilbert a diofantoszi egyenletek megoldhatóságára vonatkozó 10. problémájával foglalkozott. Jelentõs eredményeket ért el annak megmutatásában, hogy nem található a problémában megfogalmazott kritériumnak megfelelõ algoritmus. Nevéhez fûzõdik a Robinson-hipotézis. Az Amerikai Matematikai Társaság elsõ nõi elnöke lett 1982-ben.

Skót matematikus
Matematikai és fizikai tanulmányait a Glasgow-i és a Cambridge-i egyetemen végezte. A 2. világháború alatt hadi célú kutatások során került kapcsoltba Nevill Mott-tal. A háború után továbbra is együtt dolgoztak a bristoli egyetemen a magfizika területén. 1951-tõl a North Staffordshire-i egyetem professzora, majd 1956-tól a Glasgow-i egyetem professzora volt 1985-ben történt nyugdíjbavonulásáig. A matematika alkalmazásainak számos területével foglalkozott, speciális függvényekkel, függvénytranszformációkkal, potenciálelmélettel. Legfontosabb eredményeit a rugalmasságtan területén érte el, kidolgozta a rugalmas közegben lévõ repedések környezetében kialakuló feszültségi, alakváltozási mezõ számítási módszerét. Számos egyetem választotta meg díszdoktorává.

Matematika- és fizikatanár, evangélikus teológus
Mint evangélikus teológust és gimnáziumi tanárt az ellenreformáció idején vallása miatt Magyarországról elüldözték. 1689-tõl a thorni (Lengyelország) gimnázium rektora, 1705-tõl a danzigi akadémiai gimnáziumi matematikaprofesszora. Fõként csillagászati tanulmányokkal foglalkozott. Írt a Holdon 1680-ban látott jelenségrõl, a meteorjelenségrõl, napfogyatkozásokról.

Földrajzi utazó, író, fényképész
Részt vett a szabadságharcban. A fegyverletétel után Münchenbe menekült, majd Párizsba költözött. Emigrációs éveiben természettudományokkal foglalkozott, megtanulta a fényképezést, majd elõzetes földrajzi és néprajzi tanulmányok után 1856-ban Amerikába utazott, hol Mexikót, Texast, Havannát és Közép-Amerika szigeteit járta be. 1859-ben hazatérve úti tapasztalatait illusztrált könyvben adta ki. Havannában, az Orinoco vidékén és Mexikóban tett utazása során készített fényképeit az OSZK könyvtára õrzi. 1861-tõl az MTA tagja.

Orvos, szülész-nõgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a budapesti és bécsi egyetemen végezte. 1874-tõl gyakornok a budapesti szülészeti klinikán. 1876-1878-ban tanársegéd Freiburgban Hegar professzor mellett. 1879-ben a budapesti szülészeti klinikán magántanára. 1881-1918-ban ny. r. tanár a budapesti II. sz. szülészeti-nõgyógyászati klinikán. Jelentõs érdemei vannak a korszerû szülészeti és nõgyógyászati mûtétek, a császármetszés, transvaginalis méhrákmûtét, a sugaras méhrákkezelés meghonosítása terén. Elsõnek végezte a sérült uréter varrását. Elsõnek végzett Magyarországon epehólyagmûtétet. Kiterjedt iskolát alapított, évtizedekig a vezetõ szülészek tanítványai voltak. Megreformálta a szülésznõképzést, kidolgozta a szülészeti rendtartást.

Francia mûszerkészítõ, távcsõtervezõ
18 éves korától az ismert mûszerépítõ Secrétan mûhelyében dolgozott, 1876-ban önálló céget alapított, majd társult az Eichens-mûhellyel. A modern franciaországi csillagvizsgálók mûszereinek jelentõs része mûhelyébõl került ki, emellett nyolc ország intézeteinek nagyobb távcsövei is innen kerültek ki (pl. Ausztria, Görögország, Argentina, Brazília nagy távcsövei). A Maurice Loewy (Lõwy Mór) által tervezett speciális ún. "könyök-távcsövek" (coudé-távcsõ), valamint az ég fotografikus térképezéséhez tervezett, 33 cm-es szabvány foto-távcsövek készítõje. Az 1900. évi párizsi Világkiállításra egy minden addiginál nagyobb refraktort épített 132 cm-es lencse-átmérõvel, ez azonban nem mûködött, a sikertelenség miatt a Gautier-céget tönkrement. Nevét az 5444.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Angol-amerikai csillagász
1919-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i egyetemre, ahol botanikát, fizikát és kémiát tanult. Eddington irányította figyelmét a csillagászat felé. Mivel ebben az idõben Cambridge-ben nõk nem szerezhettek Ph.D. fokozatot, Amerikában, a Harvard obszervatóriumban pályázott meg egy ösztöndíjat. Munkáját mindvégig a Harvard obszervatóriumában végezte. Az elsõ nõ volt, aki a Harvard egyetemen csillagászatból doktori fokozatot szerzett. Disszertációjában kimutatta, hogy az elemek közül a csillagokban a hidrogén fordul elõ a legnagyobb mennyiségben. 1934-ben összeházasodott Szergej Gaposkinnal, aki ugyancsak a Harvard obszervatóriumban dolgozott. Ettõl kezdve közösen publikáltak.

Gépészmérnök, feltaláló
Az alatt a három évtized alatt, amíg õ volt a Ganz vezérigazgatója, az alig 400 munkást foglalkoztató gyárat 6000 fõs vállalatkomplexummá fejlesztette. Igazából Mechwart szakmai, vezetõi és üzletpolitikai tevékenysége nyomán vált a Ganz és Tsa Rt. világhírûvé. Ez a megállapítás cseppet se csökkenti Zipernovszky, Déri, Bláthy, Kandó érdemeit. Nélkülük a Ganz biztosan nem lett volna olyan sikeres. De valakinek fel kellett fedeznie és oda kellett hoznia õket, bizalmat, munkát, gyors elõmenetelt biztosítva számukra a gyárban. Mechwart András leghíresebb mûszaki találmánya a kéregöntésû hengerszék, amellyel a hazai malomipart virágoztatta fel. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyész, fõiskolai tanár
Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Akadémián fémkohászati szakon végzett 1894-ben. 1895-ben a körmöcbányai pénzverdében segédmérnök lett, majd a selmecbányai akadémia bányavegytani tanszékén adjunktus. 1909-ben c. rk., 1912-ben rk., 1914-ben ny. r. tanár lett. A fõiskolát áttelepülésekor Selmecbányáról Sopronba követte. 1925-1926-ban a kohómérnöki osztály dékánja volt. Fõ kutatási területe a szervetlen és elektrokémia volt. Bombatámadás áldozata lett.

Bencés mennyiségtan- és természettantanár
Szülõvárosának bencés gimnáziumában érettségizett, majd ide is tért vissza tanítani 1910-ben. Közben a pannonhalmi Szent Benedek rend felszentelt tagja lett, Budapesten megszerezte gimnáziumi tanári oklevelét, és 1905-ben matematikából doktorált. "A Descartes-féle koordináta transzformáció csoportok differenciál invariánsai" - volt doktori dolgozatának címe. Az 1920-as években a hazai vízi cserkészet egyik kezdeményezõjeként szervezte újjá az esztergomi cserkészéletet. 1924-ben a pannonhalmi fõapát megbízta az esztergomi bencés gimnázium igazgatásával és bencés házfõnökké nevezte ki. Az ezekkel járó teendõk ellátása mellett középiskolai matematikai és fizikai tankönyveket írt, ill. dolgozott át: Borosay Dávid és Gidró Bonifác tankönyveit aktualizálta. A cserkészek körében népszerû Zászlónk c. ifjúsági lapban jelentek meg tudománynépszerûsítõ írásai. 1931-ben a budapesti bencés gimnázium igazgatójává nevezték ki, amelyet négy évvel késõbb bekövetkezett tragikus haláláig vezetett. Esztergomban 1944 óta a gimnázium mellett elvezetõ út, Pannonhalmán 1978 óta a legjobb diákok számára alapított díj õrzi nevét. (Dr. Radnai Gyula)

fizikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Mint ötödéves egyetemi hallgató Eötvös Loránd meghívására részt vett a balatoni és erdélyi geofizikai kutatásokban. Az 1. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, megsebesült s tanulmányait csak hosszabb megszakítás után folytatta. 1918-ban doktorált, 1923-tól a budapesti egyetem magántanára, 1924-tõl a szegedi egyetem kísérleti fizikai tanszékén tanár, 1928-ban a szegedi új Kísérleti Fizikai Kutató Intézet megszervezésével bízták meg, s e célból állami kiküldetésben a német egyetemek fizikai intézeteit tanulmányozta. 1942-1943-ban az egyetem rektora volt. Klasszikus optikai kutatásai mellett a 20-as évek közepétõl érdeklõdése a kolloidfoszforok felé fordult, fõleg a zselatinfoszforok lumineszcenciáját vizsgálta. 1925-ben a baltimore-i és a chicagoi egyetemen folytatta ilyen irányú kutatását, melyekkel e szakterület legkiválóbbjai közé emelkedett. 1928-tól az MTA tagja.

Orvos, kémikus, iró, egyetemi tanár.
1942-1946 a Mûegyetemet végezte el, 1946-1952 a Pécsi Tudomány Egyetem orvosi fakultásának hallgatója volt. Ugyanezen idõ alatt az Egyetem Kémiai Intézetében volt egyetemi tanársegéd/oktató. 1952-töl 1968-ig az Egyetem Patológiai Intézetének volt munkatársa. 1968-1992 a Klinikai Központi Labor mai nevén Laboratoriumi Medicina Intézet igazgatója. Tudományosan a nukleinsavak kettõstörésének polarizációs optikai analysisét végezte el. Kellermayerral együtt írta le 1975-ben a cytoskeletont. 1982-ben az MTA levelezõ-, 1990-ben az MTA rendes tagja lett. 2015-ben az MTA arany érmét kapta meg. Kitüntetései: Pro Universitate érem, Széchenyi- és Genersich díj, Pécs város diszpolgára. Mint nyugdíjasnak írásai jelentek meg Jendrassik Lóránd-, Pándy Kálmán-, Somogyi Mihály- és Szász Gáborról. (Dr. Josef Makovitzky)

Német matematikus
Tanulmányait németországi egyetemeken végezte. 1905-ben doktorált Göttingenben Hilbert irányítása mellett. Több egyetemen oktatott, majd 1917-ben a berlini egyetem professzora lett 1952-ig. Jelentõs szerepet játszott az egyetem alkalmazott matematikai intézetének 1925-ben történt megalapításában. Számos funkciót töltött be az egyetemen. Fõ területe volt az integrálegyenletek és a Hilbert-terek elmélete. Nevéhez fûzõdik a Gram-Schmidt-féle ortogonalizációs eljárás. A topológia területén fontos eredménye a Jordan-féle görbetételre általa adott bizonyítás.

Olasz származású szovjet mérnök, repülõgép-tervezõ
Fiumében született olasz származású nemesi családba. K. u. k. tartalékos tisztként 1916-ban az orosz frontra vezényelték, ahol júniusban fogságba esett. A háború után 1921-tõl 1922-ig Milánóban a repülõiskolán tanult. Itt tagja lett az Olasz Kommunista Pártnak. A fasiszta hatalomátvétel után 1923-ban a Szovjetunióba ment és repülõmérnökként dolgozott. 1928-ban kinevezték a szovjet kísérleti hidroplán-program vezetõjének. Õt sem kerülte el sztálini terror, 1938-1946 között bebörtönözték. Fogvatartottként dolgozott az NKVD felügyelete alatt mûködõ CKB-29 tervezõirodában, majd késõbb a Georgij Berijev vezette OKB-86-os tervezõirodában. 1952-ben Novoszibirszkbe került a Szibériai Repülési Kutatóintézethez (SzibNIA) és Sztálin halálát követõ enyhülés eredményeként 1956-ban rehabilitálták. Több publikációja is megjelent a repülõgépgyártásban használatos szerkezeti anyagok és technológiák, az aerodinamika, valamint az elméleti fizika tárgykörében. (Pintér Endre)

Amerikai fizikus
Nem is fizikusi, hanem vegyészmérnöki diplomát szerzett 1940-ben, miközben még fõszerkesztõi állást is vállalt egy helyi lapnál. A háború kitörésekor elõször vegyészi feladatokat látott el a katonaságnál, majd egy sugárzási laborban dolgozott Európában, míg végül a légierõnél szolgált. Hazatérése után, 1949-ben szerzett Ph.D. fokozatot fizikából az Egyesült Államokban, és Los Alamosban kapott állást. Itt ismerkedett meg a vele csaknem egyidõs Frederick Reines-szel, aki már kezdettõl fogva részt vett a Manhattan-programban. Közösen kezdték kutatni a Pauli által elméletileg feltételezett neutrinók kísérleti kimutatási lehetõségeit. Próbálkozásaikat végre 1956 nyarán koronázta siker, amikor már rendelkezésükre állt a Dél-Kaliforniai Aikenben a hidrogénbombához tríciumot elõállító nagyteljesítményû reaktor által kibocsátott jelentõs neutrinó fluxus. A tudományos közvélemény azonban csak nehezen ismerte el elért eredményüket. 1972-ben mindketten részt vettek és sikeresen szerepeltek a Marx György által szervezett elsõ balatonfüredi neutrinó konferencián. Sajnos Clyde Cowan két év múlva váratlanul elhunyt és már nem érhette meg 1995 decemberét, amikor Frederick Reines kettõjük nevében vehette át a neutrinók kísérleti kimutatásáért odaítélt Nobel-díjat. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyészmérnök, kémiatörténész
A kémia története elsõ hazai egyetemi doktora, a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára, a Magyar Kémikusok Egyesülete könyvtárosa, a Kis Akadémia vezetõje. A Mûegyetemen 1905-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát, ezt követõen Ilosvay Lajos tanszékén dolgozott tanársegédként, a szerves festékek kémiáját tanulmányozta. 1909-ben doktorált. Ezt követõen Badenben posztgraduális munkát folytatott a BASF gyárban. 1915-tõl a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára lett, ahol mintegy három évtizeden át kémiát, technológiát és áruismeretet tanított, megírta azok tankönyveit is. Az 1920-as években kezdett el foglalkozni kémiatörténettel, s ekkor kezdett szakkönyveket gyûjteni e témakörben, amelyek közül több mint 500 fennmaradt az utókor számára. Magánkönyvtára az 1950-es évek elején a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtárba került. A K. M. Természettudományi Társulat 1928-ban adta közre Magyar alkémisták címû alapvetõ monográfiáját, amely 1986-ban bõvített változatban ismét megjelent. Az 1930-as években az egykori magyarországi kémiai ipar különbözõ fejezeteit kezdte el kutatni, s írt tanulmányokat a salétromtermelés múltjáról, a sziksófõzésrõl, a timsófõzésrõl, a hamuzsírfõzésrõl, a kénsavgyártásról, az indigógyártásról és a mezõgazdasági iparokról. Foglalkozott Kitaibel Pál és Irinyi János életmûvével, az utóbbihoz kapcsolódóan 1935-ben önálló kötete is megjelent A gyufa története a XIX-ik század végéig címmel. 1940-ben a Mátyás király emlékkönyv számára tanulmányt írt Asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában címmel. Róla Szõkefalvi-Nagy Zoltán 1980-ban önálló kötetet adott ki, a Magyar Tudománytörténeti Intézet pedig 2003-ban jelentetett meg egy kötetnyit Szathmáry László kézirataiból. (Dr. Gazda István)

Matematika- és fizikatanár, tudománytörténész
1932-ig a neve: Woyciechowsky. Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1912-ben. Budapesti gimnáziumokban tanított matematikát, fizikát és gyorsírást. A debreceni, majd a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta a (1938, ill. 1942), mindkét helyen a matematika történetét adta elõ. Számos tanulmányt írt a hazai matematika történetérõl. Különösen jelentõsek levéltári gyûjtésen alapuló munkái, melyekben kevéssé ismert vagy elfeledett magyar matematikusok tevékenységét dolgozta fel. Fõmûve Sipos Pál életrajza. Feltárt magyarországi csillagászat történetére vonatkozó levéltári adatokat. Kézirati hagyatékát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára õrzi.

Matematikus, tudománytörténész
Az Erdélyi-érchegységben született egy soknemzetiségû kisvárosban, az Aranynégyszög egyik sarkában (Brád). Középiskoláit Marosvásárhelyen végezte, matematika-fizika szakos tanári diplomát Bukarestben szerzett, ott doktorált. Értekezésének címe: Vektormezõk zárt differenciálható tereken. Ígéretes elméleti kutatások helyett visszatért Erdélybe; a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Pedagógiai Fõiskolán tanított matematikát. A hetvenes évektõl foglalkozott Bolyai-kutatással, és az egyik legjelentõsebb kutatóvá vált ezen a területen. Sok kitüntetésben részesült, például Beke Manó-emlékdíj, Arany János-életmûdíj, Magyar Érdemrend tisztikereszt. (Hujter Mihály)

Svájci orvos, anatómus, botanikus
A páduai egyetemen Aquapendentei Hieronymus Fabricius itáliai anatómus növendéke volt 1577-1578 között. Tudományos munkássága fõként a baseli egyetemhez kötõdik, ahol 1581-ben orvosdoktor lett, majd a görög nyelv, az anatómia, a botanika és az orvostudomány professzorává nevezték ki. Az elsõk között írta le a vékony- és vastagbél határán levõ ileocoecalis (Bauhin-) billentyût. A 16. századi itáliai botanikus, Andrea Cesalpino botanikai osztályozásának alapelveit továbbfejlesztve Bauhin volt az elsõ, aki világosan körülhatárolta a növényfajokat és nemzetségeket (fajcsoportokat). Hírneves munkája a Pinax theatri botanica (Növények képes bemutatása; 1623), amely a legsikeresebb korai kísérlet az összes ismert növényfaj elnevezésére és rendszerezésére. Kb. 6000 növényfajt sorol fel és ír le, bevezetve a nemzetség- és fajnév alkalmazásával történõ elnevezés gyakorlatát (binominális nómenklatúra), ami késõbb a neves botanikus John Ray és Linné munkásságával teljesedett ki.

Francia fizikus, matematikus
Az École politechnikum elvégzése után híd- és útépítészeti mérnök lett. 1804-ben a Lycée Bonaparte-on a matematika, majd az analízis tanára, 1816-1825-ig az École politechnikum tanára volt. 1843-ban a Bureau des longitudeson nyert állást. 1852-tõl szenátor is volt. Legnagyobb érdemei a mechanika terén vannak és mûködése a fizika ezen ágára nézve korszakalkotó. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Olasz elméleti fizikus
Édesapja Páduában, az egyetemen volt matematika professzor. Õ Rómában diplomázott, itt lett Enrico Fermi tanítványa, majd munkatársa. Sajnos Fermi római csoportja 1935-tõl kezdve fokozatosan feloszlott: Franco Rasetti Amerikába ment, Bruno Pontecorvo Frédéric Joliot-Curie munkatársául szegõdött Párizsban, Ettore Majorana máig se tisztázott módon eltûnt egy hajóúton, Emilio Segrè Szicíliába került a palermoi fizika tanszékre, majd innen az Egyesült Államokba, s végül 1938-ban, Nobel-díja átvétele után Fermi is az Egyesült Államokba emigrált feleségével. Edoardo Amaldi Rómában élte meg és élte túl a világháborút, majd innen újította fel együttmûködését az európai és amerikai fizikusokkal. Alapító tagja lett nemcsak az olasz magfizikai kutatóintézetnek, de a CERN-nek is. Az elméleti fizika számos területét mûvelte, egyetemi és középiskolai tankönyveket írt, tudománytörténettel foglalkozott. Két Solvay konferencián elnökölt: 1970-ben az atommag szimmetriáit kutató, s 1973-ban a gravitációs hullámokkal foglalkozó konferencián. Közmegbecsülésnek örvendett a gravitációt kutató fizikusok között, aminek egyik közvetett bizonyítéka, hogy több mint két évtizeddel a halála után róla nevezték el azt a mintegy húsz tonnás teherûrhajót, amelyet 2012-ben bocsátott fel az Európai Ûrügynökség a Nemzetközi Ûrállomásra. Nem kis megtiszteltetés ez: a 2013-ban fellõtt teherûrhajó már Albert Einstein nevét viselte.(Dr. Radnai Gyula)

Lengyel születésû amerikai matematikus
1918-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált. Alabama állam egyetemén szerezte diplomáját 1930-ban, matematikai doktori dolgozatát Joseph Wedderburn irányításával a Princeton-i Egyetemen, 1934-ben védte meg. Egy-egy tanévben oktatott a Bryn Mawr College-ban és a Chicagói Egyetemen, majd 1937-tõl a Chapel Hill-i Egyetemen (North Carolina) kapott állást. A 2. világháború alatt pilótákat oktatott matematikára. 1943-ban a Johns Hopkins Egyetemen, végül 1947-tõl nyugdíjbavonulásáig a Yale Egyetemen dolgozott. Szakterülete az algebra volt, ezen belül a gyûrûelmélet és a nem-asszociatív algebrák. Számos kézikönyvet publikált. Tagja volt a Nemzeti Tudományos Akadémiának, valamint a Mûvészeti és Tudományos Akadémiának is. 1971-1973-ban elnöke volt az Amerikai Matematikai Társaságnak. 1972-1974 között alelnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek (International Mathematical Union). 1998-ban életmûvének elismeréseként az Amerikai Matematikai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Leroy P. Steele díjat kapta meg.

Zoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868-ban a pesti egyetem élettani tanszékén tanársegéd, 1873-tól a kolozsvári egyetem, 1889-tõl a budapesti mûegyetem állattani tanszékén, 1901-1914 a budapesti egyetem orvoskarának állattani és összehasonlító bonctani tanszékén tanár. 1894-96 között a mûegyetem rektora. Fõleg a véglényekkel foglalkozott és felfedezte az állatnövény szimbiózist. Sokat foglalkozott általános állattani kérdésekkel, különösen a mimikri jelentõségével. Az elsõk között ismertette Magyarországon Darwin A fajok eredete c. munkáját, de késõbb antidarwinista nézeteket képviselt.

Mennyiségtan- és természettantanár, pedagógiai író, tanítónõképzõ intézeti igazgató
Budapesten végezte a tanítónõképzõt és a polgári tanítónõképzõt mennyiségtan-természettudomány szakon. 1878-tól a kõszegi polgári iskolánál, 1880-tól a budapesti VI. ker. tanítónõképzõvel összekapcsolt gyakorló felsõ leányiskolánál mûködött. 1890-tõl a budapesti II. ker. tanítónõképzõ igazgatója. Több pedagógiai egyesület tagja. Tankönyveket írt felsõbb leányiskolák, polgári leányiskolák és képzõintézetek használatára. Cikkei jelentek meg a Nemzeti Nõnevelés c. folyóiratban. Kiváló gyakorlati pedagógus volt.

Német matematikus, csillagász
Kopernikusz egyetlen személyes tanítványa, a napközpontú világkép terjesztõje. Tanulmányait Wittenbergben fejezte be, ahol 1537-ben a matematika tanárává nevezték ki. 1538-ban Nürnbergbe ment a kozmográfus Johannes Schönerhez, majd több tudóst meglátogatva 1539 májusában Frauenburgban (ma: Frombork, Lengyelország) felkereste Nicolaus Kopernikuszt, és két évet töltött mellette. Kopernikusz tanainak terjesztése érdekében egy kisebb munkában foglalta össze a napközpontú rendszer leírását: Narratio prima (Elsõ beszámoló) 1539. 1541-ben közreadta Kopernikusz nagy mûvének gömbháromszögtani fejezetét. Nagy része volt abban, hogy Kopernikusz nagy mûve (De revolutionibus orbium coelestium = Az égitestek körforgásáról) Kopernikusz halála után nyomtatásban megjelent. A Kopernikusz-i rendszer ismertetése mellett jelentõs geometriai és matematikai tanulmányokat, valamint térképészeti feladatokat végzett. 1551-52-ben Prágában orvostudományt tanult, 1554-tõl Krakkóban tanított, 1574-ben orvosként hívta meg egy magyar nemes Kassára, ahol váratlanul elhunyt. (Bartha Lajos)

Angol filozófus, matematikus
1608-ban fejezi be a tanulmányait, ami fõleg a skolasztikus gondolkodók tanulmányozásából állt. 1636-ban egy Európában tett utazása során megismerkedett Firenzében Galilei-vel akinek hatására végleg elkötelezte magát a filozófiai pálya mellett. Hobbes a metafizikától mentes filozófiai rendszert akart kiépíteni a kor tudományos vívmányaira és a matematikára támaszkodva. 1651-ben jelent meg legismertebb mûve a Leviatán. az elméleti tudományoknak két nagy ágát különböztette meg. Az egyik, amely a természetes testek tulajdonságaival, illetve azok következményeivel foglalkozik: a természetfilozófia. A másik a politikai testek tulajdonságaival, illetve azok következményeivel foglalkozik: ez a politika vagy civil filozófia.

Angol matematikus
Lamb 1872-ben a cambridge-i Trinity College tagja és tanársegéde, három évvel késõbb Ausztráliában az Adelaide-i Egyetem matematikaprofesszora lett. Angliába 1885-ben tért vissza mint a Lancashire-i Victoria Egyetem matematikaprofesszora. Két fontos mûve a Mathematical Theory of the Motion of Fluids (A folyadékok mozgásának matematikai elmélete; 1878) és a Hydrodynamics (Hidrodinamika; 1895). Az utóbbi sok éven át a hidrodinamika alapkönyvének számított. Sok kisebb tanulmányt írt, fõként alkalmazott matematikai témákról; cikkeiben a hullámterjedéssel, az elektromos indukcióval, a földrengésekkel, az árapály és a hullámok elméletével foglalkozott. Lamb 1921 és 1927 között a Repülési Kutatási Bizottság számára végzett munkát, a repülõgép-felületek körüli légáramlást tanulmányozta. 1884-ben a londoni Royal Society tagja lett, 1931-ben lovaggá ütötték.

Német fizikus
1925-ban õ volt Hans Geigernek, aki akkor lett a Kiel-i egyetem professzora, az elsõ doktorandusa. 1928-ban részben az õ javaslatai alapján fejlesztették tovább a Geiger által az ionizáló sugárzás detektálására korábban feltalált berendezést, amelyet róluk Geiger-Müller-csõnek, vagy Geiger-Müller-számlálónak neveznek, amely a radioaktivitás kimutatásának ma is alapvetõ eszköze. Müller a késõbbiekben a tübingeni egyetem professzora volt. Ezután különbözõ német cégeknél az ipari kutatás-fejlesztésben dolgozott. 1951-tõl Ausztráliában a gazdasági minisztérium munkatársa volt. Itt egy céget is alapított Geiger-Müller számlálók gyártására. 1958-tól az Egyesült Államokban dolgozott különbözõ cégeknél.

Fizikus, mûfordító, gimnáziumi igazgató
Eperjesen jogot hallgatott. Részt vett a szabadságharcban, 1850-56-ban Bécsben a politechnikumban és az egyetemen fizikát tanult. Hazatérése után elõször özvegy Leiningen Károlyné házánál nevelõ, majd 1857-tõl a pesti evangélikus gimnázium tanára, ill. 1863-tól haláláig igazgatója. 1867-tõl a Kisfaludy Társaság tagja. A szakfolyóiratokban és önállóan több fizikai és filozófiai dolgozata, valamint fizikai tankönyve jelent meg. A szépirodalom terén is mûködött. Greguss Ágost öccse. 1864-tõl az MTA tagja.

Botanikus
A budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd magántanár lett az egyszikûek rendszertanából. 1896-1905-ig az Magyar Nemzeti Múzeum növénytárában, 1905-1919 között a Szõlészeti Kísérleti Állomáson, 1919-1923-ban pedig a Gombászati Kísérleti Állomás vezetõjeként dolgozott. Vegetációkutatással, növénytársulásokkal, növényanatómiával és -rendszertannal, késõbb gyakorlati növényvédelmi kérdésekkel és mikológiával foglalkozott. Jelentõs mezõgazdasági és tudománynépszerûsítõ is volt. Elsõként mutatta ki 1899-ben, hogy az Alföld nem eredendõen fátlan, sztyepp-klímájú terület, ezért propagálta annak fásítását.

Matematikus, tanár, pannonhalmi fõapát
1914-ben a budapesti egyetemen bölcseleti doktorátust szerzett; 1909-1929 között a pannonhalmi tanárképzõ fõiskolán matematikát adott elõ, a budapesti tudományegyetem magántanára, majd rk. tanára, a Szent István Akadémia tagja és alelnöke. 1929-tõl Pannonhalmán fõmonostori perjel. Mint matematikus differenciálegyenletekkel, differenciálgeometriával és a matematika történetével foglalkozott. Középiskolai matematikai tankönyveket is írt.

Bányamérnök, geofizikus, hidrogeológus
Mûszaki tanulmányait a selmecbányai Bánya- és Erdõmérnöki Fõiskolán végezte. Az 1. világháború idején az erdélyi földgázmezõkön végzett eredményes torziós ingaméréseket. 1920-tól a nagyalföldi és dunántúli kutatófúrásokat irányította, melyek a Nagykanizsa melletti lispei olajmezõ feltárására vezettek. Az 1920-as évek második felétõl fõleg ivó- és iparivízfeltárásokat végzett. 1924-ben Új-Guineában vezette az angol érdekeltségû földolajkutatásokat. 1926-ban japáni földolajterületeken folytatott tanulmányokat, késõbb az amerikai olajmezõkön. A 2. világháború idején saját üzemet létesített olajkutató és fúróeszközök és berendezések gyártására. 1938-tól a mélyfúrású kutak címû tárgy elõadója a budapesti mûegyetemen, utóbb a Bányászati Kutató Intézet olajosztályának vezetõje.

Építõmérnök, matematikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Mûegyetemen végezte 1959-ben. 1965-ben matematikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1959-65 között a Budapesti Mûszaki Egyetemen (akkori nevén Építõipari és Közlekedési Mûszaki Egyetem) volt tanársegéd, 1965-76 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének, majd az Országos Tervhivatal Számítóközpontjának munkatársa volt. 1979-1989-ig tanszékvezetõ volt a Miskolci Egyetemen, 1989-tõl a Budapesti Mûszaki Egyetem Építéskivitelezési tanszékének professzora volt. Kandidátusi értekezését 1974-ben védte meg geometriai programozás témában. Kutatási területe: alkalmazott matematika, hálózati modellek, építéstudományi optimalizálás, operációkutatás.

Amerikai matematikus, informatikus
1949-ben szerzett matematikából diplomát a Columbia Egyetemen, majd az IBM-nél helyezkedett el. Ebben az idõben a számítógépek programozása még alacsony szintû, ún. assembly nyelveken folyt. A számítógépi programok írása és tesztelése hosszadalmas volt, sok emberi energiát emésztett fel. Backus 1954-57 között egy csoport vezetõjeként kifejlesztette a numerikus számításokra, elsõsorban mérnöki és természettudományi feladatok megoldására alkalmas Fortran nyelvet. Ez volt az elsõ magas szintû programnyelv, amely széles körben elterjedt és nagy hatással volt a számítástechnika fejlõdésére. Az 50-es években Backus vezetõ tagja volt annak a bizottságnak, amely az ALGOL 58 és az ALGOL 60 programnyelv fejlesztését végezte. 1991-es visszavonulásáig az IBM-nél maradt. Kidolgozta az FP és FL funkcionális programnyelveket. Az õ nevéhez is fûzõdik a Backus-Naur Form (BNF), a formális nyelvek szintaxisának leírására szolgáló szabályrendszer. Érdemeit több díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

Orvos, balneológus, botanikus
1868-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben. 1868-1873-ban a Természettudományi Közlöny szerkesztõje, 1873-tól tátrafüredi fürdõorvos, elsõnek ismerte fel a Magas-Tátra klimatikus gyógyhatásait. 1876-ban megalapította az Új-Tátrafüredi Gyógyintézetet, amely egyúttal az elsõ hazai tüdõgyógyintézetnek számít. 1883-1885-ben szerkesztette a Tátravidék c. lapot, több turistakalauzt, népszerûsítõ tátrai munkát jelentetett meg. Kiadta a Tátra-monográfiát. Hegycsúcsot és tavat neveztek el róla. Turistavezetõ- és mentõképzést szervezett. Balneológiával, klimatológiával és földrajzi kutatásokkal foglalkozott.

Matematika- és természettantanár
Budapesten végezte az egyetemet. 1874-ben kinevezték asszisztensnek a fizikai tanszékre, ugyanez idõben a gyakorló-iskolánál is mûködött. 1872-ben tanárvizsgát tett; 1873-ban kinevezték a budai fõgimnázium helyettes tanárának. 1871 és 1875 között dolgozott Jedlik Ányos mellett az egyetemen. 1874-tõl a matematika és természettan rendes tanára a fõvárosi VIII., majd IV. ker. községi fõreáliskolában. Eberling annak ellenére, hogy alapvetõen elméleti beállítottságú tanár volt, Jedlik segítségével kiválóan felszerelte eszközökkel az 1874-ben átadott új épület fizikai szertárát.

Flamand geográfus, kozmográfus, térképész
Eredeti családi neve Gerhard Kremer volt, a Mercator név családnevének latinos formája. Louvainban tanult teológiát, majd Gemma Frisiustól asztronómiát és matematikát. Rézmetszõként tudományos mûszereket és földgömböket készített. 1537-ben készítette el elsõ térképét Palesztináról. 1552-ben Duisburgban térképészeti mûhelyt nyitott. Vilmos Clèves-i herceg udvari kozmográfusa volt. Elkészítette Európa és a világ térképét, valamint számos ország térképét is. Munkájával új alapokra helyezte a térképészetet is. Az általa megalkotott és róla elnevezett Mercator-féle szögtartó vetületet a mai napig is használják.

Német csillagász
Heidelbergben és Lipcsében tanult. 1881-tõl a gothai csillagvizsgáló, majd 1883-tól a München melletti bogenhauseni obszervatórium igazgatója, a müncheni egyetem professzora. Kutató munkásságának fõ területei az égi mechanika, a fotometria és a stellárstatisztika, melynek egyik megalapozója. Kidolgozta a bolygók fénymérésének elvét. Behatóan foglalkozott a csillagok térbeli elhelyezkedésének statisztikus kutatásával. Elsõként vázolt fel reális képet a Tejútrendszer szerkezetérõl és méreteirõl. Kitûnõ tanár, számos utóbb neves csillagász kiképzõje. Korának egyik legismertebb és legjelentõsebb csillagásza volt. Számos akadémia tiszteletbeli és levelezõ tagja, 1896-1921 között a német Astronomische Gesellschaft elnöke. Nevét egy holdkráter, és a 986.sz. kisbolygó (Seeligeria) õrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai geofizikus
1962-ben doktorált a Caltechen geofizikából és matematikából. 1967 és 1989 között a Caltech Szeizmológiai Laboratóriumának igazgatója volt. A földrengések detektálására az évtizedek alatt kialakított világméretû hálózat eredményei alapján lehetõség nyílt a Föld belsõ szerkezetének és dinamikájának egyre pontosabb leírására. Andersonnak úttörõ szerepe volt a szeizmológiai, geokémiai, szilárdtestfizikai adatok alkalmazásával a Föld, a Hold és a bolygók szerkezetének felderítésében. (Piriti János)

Orosz származású amerikai fizikus
A kozmikus sugárzás kutatásának egyik úttörõje. Princetonban doktorált 1931-ben, a Mt. Wilson Obszervatóriumban, a CalTech-en, majd 1941-tõl a New York Egyetemen dolgozott, 1945-tõl a fizika professzora volt. Kifejlesztette a proporcionális számlálók egyik fajtáját, amelyek a neutronok detektálásban játszanak fontos szerepet. A világ számos pontján végzett ballonos, rakétás, repülõs és magashegyi méréseket, melyek során kimutatta, hogy a felsõ légkörben a nagy energiájú kozmikus sugárzás hatására neutronok keletkeznek. Az eredménynek fontos szerepe volt a radiokarbon-kormeghatározás kalibrálásában, Libby Nobel-elõadásában hangsúlyozta is ebben Korff szerepét. (Piriti János)