GRANASZTÓI PÁL (Budapest, 1908. aug. 29. - Budapest, 1985. júl. 3.)

Apja, Rihmer Béla urológus, kórházi főorvos, anyja Wittchen Paula. Apai ágon a család pécsi, anyai ágon szepességi eredetű. Közéleti és szakmai tevékenységének javát a magyar urbanisztika megújításának szentelte, amelynek egyik legkiválóbb művelője volt. Szépirodalmi munkássága a kortárs irodalomban jelentős helyet biztosított neki.

G. P. középiskolai tanulmányait a budapesti Piaristáknál végezte, 1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934--45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezető beosztásokban.

A műszaki tudományok kandidátusa címet 1957-ben szerezte meg (A magyar városépítészet sajátosságai), a műszaki tudományok doktora címet 1967-ben nyerte el (Ember és látvány városépítészetünkben).

Tagja volt az MTA Településtudományi Bizottságának, valamint Építészetelméleti és Történeti, továbbá Művészettörténeti Bizottságának is. Sokáig dolgozott a Tudományos Minősítő Bizottság építési albizottságában.

Huzamosabb ideig tanított a mérnöktovábbképzőben, valamint a Magyar Építőművészek Szövetségének Mesteriskoláján. Utóbbinak két cikluson át tanulmányi vezetője is volt (1957, 1958). A Budapesti Műszaki Egyetemen címzetes egyetemi tanárként oktatott 1969 óta.

A Tér és Forma című folyóiratot Fischer Józseffel közösen szerkesztette 1942-45 között. Az Építés és Közlekedéstudományi Közlemények, a Magyar Építőművészet és a Budapest című folyóiratok szerkesztőbizottságának tagja volt.

Egyik előkészítője az építésügyi törvénynek. Kidolgozta annak városrendezési részét (1957-58). A továbbiakban szervezte és irányította az országos építésügyi szabályzat városrendezési részének elkészítését, melynek egyes fejezeteit szövegezte. Az 1960-as években megszervezte a VÁTI tudományos intézetét és részt vett az irányításában. Az MTA Településtudományi Bizottságának tagjaként 1957-től számos műemléki feladatot látott el, így szervezte az MTA építészettörténeti és műemlékvédelmi konferenciáját (1957), valamint az MTA műszaki osztálya keretében különféle vitaüléseket. Számos műemlékvédelmi előterjesztés és cikk szerzője.