CHOLNOKY JENŐ (Veszprém, 1870. júl. 23.-Budapest, 1950. júl. 5.)

Apja, Cholnoky László köztiszteletben álló ügyvéd volt Veszprémben. Anyja, Zombath Krisztina nyolc gyermeknek adott életet, közülük három fiatalon meghalt. László és Viktor íróként vált ismertté. Középiskoláit Veszprémben és Pápán végezte. Érdeklődése már ebben a korban a földrajzra irányult, gimnazista korában írta első "földrajzkönyveit". Apja azonban nem a Tudományegyetemre, hanem a Műegyetemre íratta be, mondván: a tanárok mind szegények.

A mérnöki diploma megszerzése után 1892-ben a Műegyetem vízépítési tanszékén kapott tanársegédi állást Klimm Mihály professzor mellett. Közben megismerkedett Lóczy Lajossal, az akkor már világhírű földrajztudóssal és Ázsia-kutatóval, aki 1894-ben meghívta őt maga mellé asszisztensnek a Tudományegyetem földrajzi tanszékére. Ez a "pályamódosítás" végleg meghatározta életútját, de a geográfiai kutatómunkában is kitűnően tudta hasznosítani mérnöki ismereteit és műszaki rajztudását.

Lóczy Lajos ajánlására 1896-ban szerény ösztöndíjjal Kínába ment tanulmányútra. Mestere azzal a feladattal bízta meg, hogy tanulmányozza a Kínai-alföld nagy folyóinak deltavidékét, derítse fel a Sárgafolyó és a Jangce mederváltozásainak okait, körülményeit. Utazása közel két évig tartott, ezalatt feldolgozta a deltavidékek hidrográfiáját, felfedezett egy nagy lávamezőt Mandzsúriában, és a néprajztudomány számára is értékes anyagot gyűjtött. Naplója 1235 rajzot tartalmaz, köztük sok vízépítmény és különféle épület mérnöki pontosságú ábrázolását.

Kínából való hazatérte után adjunktussá léptették elő. A mérnöki diplomája mellé 1903-ban megszerezte második doktori oklevelét, és nem sokkal később a leíró földrajz magántanárává habilitálták. Feleségül vette Barrois Petronellát. Három gyermekük született: Béla, Tibor és Ilona. Bélából a botanika híres tudósa, Tiborból Kossuth-díjas műegyetemi tanár lett.

1905-ben a kolozsvári Tudományegyetemre nyilvános rendes tanárnak nevezték ki, és megbízták a földrajzi tanszék vezetésével. 15 évet töltött Kolozsváron, magas színvonalra emelte az egyetemi oktatást, közben részletesen tanulmányozta és leírta Erdély természeti viszonyait. 1919-ben a románok bevonulása után menekülnie kellett Kolozsvárról. Budapesten földrajzi szakértőként beosztották a béketárgyalásokat előkészítő bizottságba. 1920-ban az MTA levelező tagjává választotta, a következő évben pedig kinevezték a budapesti Tudományegyetem tanszékvezető tanárává. Kifosztott, elhanyagolt tanszéket örökölt elődjétől, Czirbusz Gézától, de kitartó munkával újra nemzetközi színvonalra emelte a hazai földrajzoktatást. Tanítványai sorából olyan kiváló professzorok emelkedtek ki, mint Bulla Béla, Kéz Andor, Szabó Pál Zoltán, Kádár László. Hetvenéves volt, amikor 1940-ben nyugállományba vonult. Otthonában szakadatlanul dolgozott tovább, 80 éves korában bekövetkezett haláláig.

Ch. J. a magyar geográfia legnagyobb tudósainak egyike, Hunfalvy János és Lóczy Lajos munkásságának folytatója. Tudományos kutatási területe tág határok közt mozgott, a geográfián kívül maradandót alkotott a hidrológiában és a klimatológiában is. A természeti földrajzon belül elsősorban a felszínalaktant (geomorfológiát) művelte. Az amerikai W. M. Davis szemléletét tette magáévá és honosította meg hazánkban, miszerint a domborzati formák szakaszosan változó (ciklusos) lepusztulási folyamatok eredményeképpen jönnek létre. Ennek szemléltetésére nagyszerű tömbszelvényeket készített, melyek a fél évszázaddal későbbi tankönyvekben is helyet kaptak. Ch. J. utolérhetetlen sikereket ért el a földrajzi ismeretterjesztésben. Mintegy 50 kötet könyvet adott ki, továbbá 700 különféle tudományos dolgozata és népszerű cikke jelent meg. Lebilincselő előadó volt, egyetemi előadásain a tantermek zsúfolásig megteltek. Szerte az országban több ezer népszerű földrajzi előadást tartott. Ő vetített először színes diaképeket Magyarországon, amelyeket maga állított elő fekete-fehér diapozitívok átfestésével. A mérnöki pontosságú szakmai rajzokon kívül mesteri grafikákat készített és művészi tájképeket festett.

Főbb művei

A Balaton limnológiája. Bp., 1897.; A futóhomok mozgásának törvényei. Bp., 1902.; A levegő fizikai földrajza. Bp., 1903.; A Balaton jege. Bp., 1907.; A Balaton hidrográfiája. Bp., 1918.; Általános földrajz I-II. Pécs-Bp., 1923.; A földfelszín formáinak ismerete, Bp., 1926.; Magyarország földrajza. Bp., 1929.; A Föld és élete. Bp., 1936-37. (6 kötet, összesen 3618 oldal.)

Irodalom

LÁNG S.: A földrajzoktatás múltja az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Acta Geogr. Univ. Scient. Bud., Bp., 1970. (teljes bibliográfiával); BALÁZS D.: Ch. J. kínai útinaplója. Földr. Múz. Tan. 1., Érd, 1985.; BALÁZS D.: Ch. J. rajzai és festményei. Érd, 1986.

Balázs Dénes