Behring, Emil (Adolf) von (szül. 1854. márc. 15. Hansdorf, Poroszország - megh. 1917. márc. 31. Marburg, Németország), bakteriológus, őt tekintik az immunológia megalapítójának; 1901-ben az első orvosi-élettani Nobel-díjat kapta a szérumterápia kidolgozásában, különösen a diftéria leküzdésében játszott szerepéért.

Előbb katonaorvosként szolgált, majd a berlini Robert Koch Intézetben lett asszisztens (1889). Itt a japán Kitasato Shibasaburóval együtt kimutatta, hogy passzív immunizálás érhető el egy állatban, ha abba a betegséggel fertőzött másik állat vérszérumát fecskendezik be. Behring később ezt a technikát alkalmazta a diftéria megelőzésére. A diftéria-antitoxin alkalmazása 1892-ben vált gyakorlati módszerré a betegség kezelésében.

Behring Halléban (1894) majd Marburgban (1895) tanított. Anyagi érdekeltséget szerzett a színezékgyártó Farbwerke Meister, Lucius und Brüning cégnél (Höchst), ahol a tuberkulózissal is kapcsolatos kutatásaihoz laboratóriumot kapott. Vakcinát dolgozott ki a szarvasmarha-tuberkulózis ellen. Főbb művei: Die praktischen Ziele der Blutserumtherapie (A szérumterápia gyakorlati céljai; 1892) és Ætiologie und ætiologische Therapie des Tetanus (A tetanusz kóroktana és etiológiai terápiája; 1904).



Január KFKI Home >  História - Tudósnaptár