BARTONIEK GÉZA (Szárazfalu, 1854. szept. 3. - Budapest, 1930. febr. 11.)

Középiskolai tanulmányait Nagyszombaton kezdte és a pozsonyi kir. katolikus gimnáziumban fejezte be. 1874-től a budapesti Tudományegyetemen tanult. Kezdetben csillagászatot és földrajzot hallgatott, majd Eötvös Loránd óráit látogatta rendszeresen. A fizika tanulmányozása során olyan eredményeket ért el, hogy 1879-ben Eötvös maga mellé vette tanársegédnek. Egészen 1886-ig dolgozott mellette.

A fiatal B. G. kiváló pedagógiai érzékkel is rendelkezett. 1886-tól 1895-ig a polgári iskolai tanítónőképzőben fizikát tanított. Ebben az időben jelentek meg, főként a hangtan és a fénytan kérdéseivel foglalkozó tudományos publikációi a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Természettudományi Közlönyben és a Mathematikai és Physikai Lapokban.

A kilencvenes években négy esztendőn át Rados Gusztávval közösen szerkesztette a Mathematikai és Physikai Lapokat. Czógler Alajossal együtt lefordította Guillemin „Mágnesség és elektromosságtan” című munkáját és részt vett Roiti „Kísérleti fizika” című műve magyarra fordításának ellenőrzésében is.

Életében fordulópontot jelentett: 1895-ben a párizsi École Normale Supérieure mintájára létrehozott Br. Eötvös József Collegium ideiglenes vezetésével bízták meg és 1897-ben annak igazgatója lett. A megbízás és a kinevezés is Eötvös Loránd kurátor indítványára történt. A kollégium vezetéséből eredő feladatok ugyan akadályozták további szaktudományos tevékenységét, de egyben lehetőséget is nyújtottak arra, hogy a magyar közoktatás kiemelkedő személyiségévé váljon. Több mint harminc esztendőn át szervezte, vezette azt az intézetet, amely tudósok és tudóstanárok egész sorát adta a magyar tudomány és a közoktatás számára. 1901-től az Országos Közoktatási Tanács tagja lett.

Kiemelkedő pedagógus volt. Határozott, puritán, az elvi kérdésekben megalkuvást nem ismerő, szinte zord életfelfogású egyéniség. Ugyanakkor azonban megértő és megbocsátani tudó ember, aki képes volt az emberi gyarlóságból fakadó hibákat mérlegelni és belátni. Töretlenül hitt a magyar ifjúság erkölcsi integritásában és intellektuális rátermettségében, belső érdeklődésből fakadó tudományszeretete a természettudományokon túl a humán tudományok egész területére kiterjedt.

Pedagógiai munkásságának elismeréseként 1913-ban megkapta a m. kir. udvari tanácsosi címet. A francia-magyar kultúrkapcsolatokban kifejtett tevékenységéért a Francia Köztársaság kormánya a Francia Becsületrend tisztjévé nevezte ki. A budapesti Tudományegyetem 1920-ban honoris causa doktorrá avatta, elismerve tudományos és pedagógiai tevékenységét. 1927-ben a II. osztályú Magyar Érdemkereszttel tüntették ki.

Széles látókörét nem utolsósorban több külföldi tanulmányútja fejlesztette. Járt Franciaországban, Olaszországban, Németországban és Ausztriában. A természet és a zene iránti olthatatlan szeretete, egyéniségét gazdagítva, végigkísérte egész életén.

Amikor 1921-ben a kormányzat nyugdíjba küldte, az akkori kurátornak, Teleki Pálnak volt jelentős szerepe abban, hogy továbbra is a kollégium igazgatója maradhatott, egészen 1927 őszén történt megbetegedéséig.

Irodalom

ECKHART Ferenc: B. G. Szövetségi Évkönyv, 9. 1929-30.; LUKCSICS Pál: B. G. élete. Uo.; B. G. irodalmi munkássága. Uo.; LACZKÓ Géza: Csillag u. 2. Valóság, 1978. 11.; TÓTH Gábor: B. G. és az Eötvös Kollégium, Köznevelés, 1979. okt. 12.; LIGETI Lajos: B. G. Eötvös-Füzetek. Új Folyam, 4. Bp., 1980.; TÓTH Gábor: B. G. emlékezete. Uo.

Tóth Gábor