Bölcsész természettudósok a XVIII. és a XIX. században

Radnai Gyula
ELTE Fizikai Intézet

A 375 éve alapított bölcsészeti karon kezdetben nem tanítottak természettudósok. Tudósok se nagyon, inkább csak jezsuita szerzetesek, akik a képzés három éve alatt felmenő rendszerben vezettek végig egy-egy évfolyamot, azután áthelyezték őket következő állomáshelyükre. Pázmány Péter számára a grazi jezsuita egyetem volt a példa, ahol az 1600-as években maga is tanított. Ugyanarra az 1599-ben kiadott Ratio Studiorumra alapozott tanulmányi rendszert honosított meg Nagyszombatban, mint ami Grazban is működött. Arisztotelesz filozófiai rendszerére építve az első éves hallgatók voltak a logicus-ok, a másodévesek a physicus-ok, a harmadévesek a metaphysicus-ok. (Ez a rendszer annyira beépült a köztudatba, hogy még több mint 250 évvel később is az egyik kolozsvári másodéves egyetemi hallgató így írta alá az Eötvös Lorándhoz címzett gratuláló iratot: Kacsoh Pongrácz physicus. Mint tudjuk, ő nem lett fizikus, bár - és ez már nem annyira közismert - fizikából doktorált később Kolozsváron.)

Az egyetem modernizálása Mária Terézia uralkodása idején indult meg. Az első európai hírű természettudós, akit Mária Terézia felkért a közreműködésre, Hell Miksa (1720-1792) volt.

Az ő tanácsára és iránymutatásával kezdődött meg a csillagászati obszervatórium építése Nagyszombatban. Az épület alsó traktusain külön helyiséget terveztek a fizikai-matematikai múzeumnak - ma úgy mondanánk: szertárnak. Különösen felgyorsult a modernizálódás 1769-70-től kezdve, amikor Mária Terézia "oltalma alá vette" az egyetemet és orvosi kart rendelt hozzá. 1773-ban XIV. Kelemen pápa "a keresztény világ békéjének s nyugalmának megszerzése, táplálása s megerősítése végett" feloszlatta a jezsuita rendet. Mária Terézia ekkor a nagyszombati jezsuita kollégium ingatlanait és tőkéjét az egyetemnek adományozta, majd 1777-ben a bölcsész és a jogi kart átköltöztette Budára, a volt királyi palotába. A bölcsészeti karon nyolc új tanszéket alapított, közte egy matematikai és egy kísérleti fizikai tanszéket. A királyi palota kupolájába került a csillagászati obszervatórium, amelyet újra Hell Miksa tanácsai alapján építettek meg.

1777-ben az egyetem Budára költöztetését Kempelen Farkas (1734-1804) szervezte meg. A bútorok, eszközök legnagyobb részét olyan hajókon úsztatták le a Vágon, majd a Dunán, amik felfelé sót szállítottak és üresen mentek volna vissza. (Kempelen Farkas már 25 éves korában a magyarországi sóbányák igazgatója volt.) 1777. november 3-án nyitották meg Budán az egyetemet, a teljes átköltözés azonban csak 1780-ra fejeződött be. A csillagászati műszereket először csak megosztották Nagyszombat és Buda között, hogy a nagyszombati obszervatóriumban is lehessen folytatni az észleléseket.

A budai bölcsészeti kar első igazgatója Makó Pál (1723-1793) lett, aki jezsuita polihisztor volt. 1758-ban lett a nagyszombati egyetem oktatója. Szakmai tankönyveket, emellett elégiákat írt latinul, neve hamar ismertté vált Bécsben. Gerard van Swieten báró (1700-1772) áthívta a Collegium Theresianumba, hogy a Mária Terézia alapította akadémián tanítson matematikát és kísérleti fizikát latinul, mechanikát pedig németül. Itt működött 1763-tól 1777-ig. A Collegium Theresianumban Makó Pál egyik leghíresebb tanítványa volt Festetics György (1755-1819), a keszthelyi Helikon későbbi alapítója.

1777-ben közreműködött a Ratio Educationis megfogalmazásában, neki köszönhetjük a latin fordítás gördülékeny szövegét. Kitűnő nyelvérzéke volt, a magyaron kívül németül, latinul, franciául, olaszul, görögül és héberül is beszélt. Széleskörűen tájékozott volt a természettudományokban, ismerte az akkori tudományos világ legjobb szerzőinek munkáit Franklintől Lomonoszovig. Miután a bölcsészeti kar igazgatója lett 1777-ben, az egyetem Budára áthozott nyomdájában újra kinyomatta saját legfontosabb tankönyveit és ismeretterjesztő munkáit. Matematikából felső szintű tankönyvet írt többek között az infinitezimális számításról, fizikából két kötetes kompendiumban foglalta össze korának legfontosabb ismereteit, legnépszerűbb munkája pedig a villámokról szólt. Ez utóbbi könyvét németül is kiadta, sőt, a piarista nyelvtudós, Révai Miklós (1750-1807) fordításában magyarul is, az alábbi, sokat sejtető címmel: "A mennykőnek mivoltáról, s eltávoztatásáról való böltselkedés". Makó Pál valóban bölcsész természettudós volt.

Ki tanította a fizikát Makó Pál idejében?

Ki volt az asztronómus?

Weiss Ferenc (1717-1785) jezsuita csillagász szintén Nagyszombatban végzett. 1752-től vezette itt a matematikai repetenciát (tanárképzést) és 1765-ben nevezték ki a vezetésével felépült obszervatórium igazgatójának. Az 1770-es tanügyi reformot követően ő lett a nagyszombati bölcsészkar első választott dékánja. A jezsuita rend eltörlése után királyi csillagásznak nevezték ki, 1774/75-ben az egyetem rektora volt. Ő vezette a budai csillagvizsgáló építését is, melyhez barátja, Hell Miksa adott hasznos tanácsokat. Sajnos a tervezésben nem kaptak szabad kezet: alkalmazkodniuk kellett a királyi palota tornyának négyszögletes jellegéhez. Weiss Ferenc halála után az egyetemi csillagászat ügye a XIX. század elején lendült fel újra egy rövid időre, amikor Pasquich János (1754-1829) került a csillagászati tanszékre. Neki sikerült elérnie, hogy 1815-re felépüljön a Gellért hegyen, a mai Citadella helyén egy új, egyetemi obszervatórium.

Pasquich kiváló nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, az ő idejében Európa tudósai számon tartották ezt az obszervatóriumot, amit az utódok már inkább csak itthon népszerűsítettek. A szép épület sem ért meg hosszú kort, az 1849-es ostrom során megsemmisült. Újabb obszervatórium építésére és berendezésére 1919-ig nem került sor. (Ekkor épült fel a svábhegyi csillagda, ide mentették át Ógyalláról Konkoly Thege Miklós (1842-1916) legfontosabb csillagászati műszereit.)

Kik folytatták az egyetem bölcsészkarán a Makó Pál által elkezdett, de igazgatói teendői miatt kényszerűen félbehagyott matematikai kutatásokat? Érdekes sorsokra bukkanunk, ha erre a kérdésre is megpróbálunk válaszolni.

Dugonics András (1740-1818) Szegeden született, itt lépett be a piarista rendbe. Középiskolai tanárkodás után, a jezsuita rend feloszlatását követően, pályázat útján nyerte el (Makó Pál támogatásával) Nagyszombatban a matematika tanszéket. 1777-ben az egyetemmel együtt költözött Budára, ahol az irodalmi életbe is bekapcsolódott, megismerkedett Kazinczyval, Csokonaival. 1801-ben Révai Miklóssal együtt pályázott az egyetem magyar irodalmi tanszékére, de sikertelenül. Nem a matematika tudománya, hanem a matematika mai magyar szókincse köszönhet viszonylag sokat Dugonics Andrásnak. Valószínűleg irodalmi működése révén lett 1779-ben és 1792-ben a bölcsészeti kar dékánja, az 1787/88-as tanévben pedig az egyetem rektora.

Hadaly Károly (1743-1834) Dugonics András nyugalomba vonulása és jóval Makó Pál halála után lett és maradt 1831-ig az egyetemen az elemi matematika tanára. Előtte a győri, a pécsi és a pozsonyi akadémián tanított matematikát. (Az akadémiák főiskolai szintű oktatási intézmények voltak.) Ő már világi tanár volt, tankönyvei azonban ugyanúgy latin és német nyelven jelentek meg, mint elődeié. 1810-től kezdve két éven át volt dékán a bölcsészeti karon. Európa matematikusai előtt ismeretlen maradt a működése.

Hadaly Károlyt Wolfstein József (1773-1859) követte a tanszéken, aki a Páduai Egyetemen végezte matematikai tanulmányait. Gimnáziumi, majd akadémiai tanárkodás után 1832-ben a felsőbb mennyiségtan rendes tanára lett az egyetemen. Több mint tíz nyelven tudott, leginkább ezzel vívta ki kollegái elismerését. Ő is világi tanár volt. Az 1820-as években több alkalommal volt a bölcsészkar dékánja, 1838/39-ben még rektornak is megválasztották. Új, jelentős matematikai eredményei azonban neki se voltak.

Tény, hogy a Mária Teréziát követő Habsburg királyok kevesebb figyelmet fordítottak és sokkal kevesebb pénzt költöttek a magyar egyetemen folyó matematikai, fizikai, természettudományos kutatásra és képzésre, mint Mária Terézia. II. József átköltöztette az egyetemet Budáról Pestre és a német tanszéket pártolta, I. Ferenc pedig a francia és az olasz tanszéket. Ő is elköltöztette az egyetemet, egyik pesti helyéről a másikra, a Ferenciek teréről a Szerb utcába, a Központi Szeminárium épületébe. Komoly, új egyetemi épületek emelésére a kiegyezésig nem került sor. Igaz, a reformkorban egyébként is olyan volt az országban a légkör, hogy sokkal inkább kedvezett a politikai mozgalmaknak az egyetem falain kívül, mint a természettudományoknak a falakon belül.

Dugonics, Hadaly, Wolfstein neve tehát ismeretlen maradt a külföldi matematikusok előtt, és ugyanez elmondható a fizika tanszék betöltőiről is. Horváth Ker. Jánost Domin József (1754-1819), őt pedig Tomcsányi Ádám (1755-1831) követte a tanszéken. Domin József eredetileg jezsuita volt, Tomcsányi Ádám azonban világi. Amikor nyugdíjba ment, évekig nem találtak megfelelő embert a fizika tanszékre, míg végül 1839-ben hosszú huzavona után kineveztek a "természet- és erőműtan" tanszékre egy bencés szerzetest.

Jedlik Ányos (1800-1895) kinevezése tudományos szempontból és az egyetem működése szempontjából kiváló választás volt, azonban a hazai tudomány külföldi elismertségét Jedlik sem tudta elérni. Hiába találta fel a villanymotort, a szódavíz hazai előállítási módját, az áramfejlesztésnél nélkülözhetetlen dinamó elvet, egyedülálló optikai körrácsokat is előállítani tudó gépét, számos találmányát már csak az utókor tudta megfelelően értékelni. Szerencsétlenségére 1848-ban ő volt a bölcsészeti kar dékánja. Március 15-én bölcsészek és leendő mérnökök közösen vonultak ki a Szerb utcából a Kálvin térre, a Nemzeti Múzeum elé - őket kellett volna a dékánnak megállítania, maradásra bírnia... A szabadságharc idején katonai kiképző vívótermet rendeztek be a fizikaszertárban, Jedlik pedig népfelkelő felszerelést vásárolt magának és az egyetemi épület pincéjébe mentette a legfontosabb fizikai és csillagászati műszereket. A szabadságharc leverése után ugyanolyan igazolóbizottság elé állították, amilyen például unokaöccsét, Czuczor Gergelyt egy forradalmi verséért több évi, Kufsteinben letöltendő várfogságra ítélte. Jedlik megmenekült, visszatérhetett a tanszékre. Dékánságot többé nem vállalt, de akadémikussá választása után már nem tudott kitérni az 1863/64. évi rektorság elől.

Jedlik Ányos 1878-ban ment nyugdíjba, 39 évi sikeres egyetemi tanári működés után. Hasonlóan hosszú és itthon elismert pályafutást mondhatott magáénak a bölcsészeti karon Petzval Ottó (1809-1883) matematikus, Petzval József (1807-1891) bécsi egyetemi tanár öccse. A II. József által alapított Institutum Geometricum et Hydromechanicum hallgatójaként végezte el az egyetemet. Matematikai korrepetitorként maradhatott bent az intézetben, míg végül 1839-ben, amikor Jedliket az egyetem kísérleti fizika tanszékének tanárává, őt a felsőbb mennyiségtani tanszék tanárává nevezték ki. Egyetemi pályafutásuk a továbbiakban is párhuzamosan alakult, Jedliket közvetlenül megelőzően ő volt a bölcsészkar dékánja. Így 1848/49-ben nem kényszerült politikai szerepvállalásra, ezért 1858-ban, amikor a Magyar Tudományos Akadémia összes ülését a szabadságharc után először összehívták, Jedlikkel együtt őt is az Akadémia tagjai közé választhatták. 1872-től 1883-ban bekövetkezett haláláig az egyetem csillagászati tanszékét is betöltötte, helyettes tanári minőségben.

Az egyetem, s benne a bölcsészeti kar igazi fejlődése a kiegyezés után indult meg. 1867-ben 13 humán és 8 természettudományos, összesen tehát 21 tanszék működött a bölcsészkaron. Trefort Ágoston (1817-1888) miniszterségének végén a tanszékek száma 39, az első világháború kitörésekor pedig már 47 volt. A hallgatói létszám is gyorsan növekedett: 1867-ben még csak 212, 1913-ban pedig már 1457 beiratkozott bölcsészhallgatója volt az egyetemnek. Az első nőhallgató, Glücklich Vilma (1872-1927) 24 éves korában, 1896-ban iratkozhatott be a karra, matematika-fizika tanári szakra. 1913-ra a nőhallgatók száma 211-re nőtt.

A XIX. század végi, viharosan fejlődő korszakból válasszunk ki egyetlen egy évet, s nézzük meg, mely tudós tanárok, bölcs természettudósok vettek részt akkor a bölcsészeti kar vezetésében. Szentpétery Imre "A Bölcsészettudományi Kar története 1635-1935" című, ma már forrásértékű munkájában találhatunk egy jelenléti ívet, amelyen az 1886. szeptember 23-i "bölcsészetkari ülés" jegyzőkönyvének aláírásai szerepelnek. Induljunk ki ebből - már az aláírások kibetűzése is izgalmas szórakozást ígér - és tekintsük ezt pillanatfelvételnek a bölcsészkar akkori állapotáról. 1886 azért is nevezetes év, mert ekkor készült el a Múzeum körúti épületegyüttes két nevezetes épülete: a D épület a fizikusok számára és az A épület a földtudósok számára, benne a nevezetes ásványgyűjteménnyel. (Ez a terem, az ásványtár, ma a bölcsészkar tanácsterme, amely a 375 éves megemlékezésnek is helyet ad.) A Múzeum körúti műegyetemi főépület már három éve működött ekkor: a magas, levegős, világos tantermekben egymás mellett elhelyezett hatalmas rajzasztalokon dolgoztak tanáraikkal együtt az építészhallgatók, többek között itt készültek a századfordulós Budapest nevezetes épületeinek tervei.

Az 1886-os jegyzőkönyvön két, egymás melletti oszlopban szerepel összesen 29 név. A nevek sorrendje is érdekes, hiszen az egymás közelébe eső nevek aláírói egymás közelében ülhettek, közelebbről is ismerhették egymást. Mindenek előtt álljon itt a megfejtett névsor, az illető tanárok születési és halálozási évével kiegészítve.

Az 1886-os kari tanácson részt vevő tanárok létszámának mintegy harmadát tette ki a tíz természettudós, neveiket megvastagítottuk. Őket az alábbiakban néhány szóval, részletesebben is bemutatjuk. Életkoruk szerint három csoportot alkotnak: idősek, középkorúak és fiatalok.

Legidősebb a 70 éves Margó Tivadar, zoológus akadémikus. Bölcsészdoktori, majd orvosdoktori diplomáját a pesti egyetemen szerezte, utána Bécsben sebészi és szülészi szakképesítést szerzett. Az 1848/49-es szabadságharcban honvédorvosként vett részt. A Haynau korszak megtorlásait sikeresen elkerülte, a Bach korszak vége felé pedig már Bécsben folytathatott szövettani kutatásokat. 1862-től volt a pesti egyetemen az állattan és az összehasonlító bonctan tanára, 1865/66-ban a bölcsészkar dékánja. Az orvostudományi karon is igény tartottak rá, itt a fejlődéstan, majd az anatómia nyilvános rendes tanára lett. 1879/80-ban ő volt az egyetem rektora. Charles Darwint személyesen ismerte, nézeteit magáévá tette és terjesztette.

Hunfalvy János földrajztudós 66 éves volt. Kacskaringós úton jutott el az 1870-es kinevezésig, ő volt a földrajz első egyetemi tanára hazánkban. Itthoni jogi és teológiai tanulmányait német egyetemeken egészítette ki. Részt vett a szabadságharcban, ezért börtönbüntetésre ítélték. Utána lapot szerkesztett, majd a műegyetem elődjében tanította a földrajzot, a történelmet és a statisztikát. Egyik alapítója és haláláig elnöke volt a Magyar Földrajzi Társaságnak. Az Akadémián is elismerték érdemeit: 1858-ban levelező, 1865-ben rendes taggá választották. Az 1886-os ülést követő évben lett igazgatósági tag.

Szabó József geológus, mineralógus 64 éves volt ekkor. A selmecbányai bányászati akadémián szerzett bányamérnöki diplomát, a pesti egyetemen pedig bölcsészdoktori oklevelet. A szabadságharc idején a puskaporgyártásnál segédkezett, mint salétrom főfelügyelő. Szerencsésen megmenekült. 1862-ben már az egyetem ásvány-földtan tanszékének rendes tanára volt. Hunfalvyval együtt 1858-ban lett levelező tag az Akadémián, 1867-ben pedig rendes tag. A kiegyezés évében lett a bölcsészkar dékánja. A kőzetkutatás világhírű szaktekintélye volt, kiváló geológusok, mineralógusok egész nemzedékét nevelte fel, létrehozta az egyetemen az ásvány-kőzettani intézetet az értékes ásványgyűjteménnyel, s amint említettük, éppen az 1886-os kari ülés idején költözhettek be új épületükbe. Lehet, hogy ettől független, de tény, hogy 1883/84-ben ő volt az egyetem rektora.

Kondor Gusztáv matematikus és csillagász sorolható még az idősebbek csoportjába, aki az ülés idején 61 éves volt. 1880-83 között ő volt a dékán, ezért az ülésen mint prodékán vett részt. Az ő élettörténete is bővelkedik romantikus fordulatokban. 22 évesen kezdte meg mérnöki tanulmányait a pesti egyetemen, egy év múlva kitört a forradalom. A szabadságharcban először honvéd, majd hadnagy, végül főhadnagy lett és számos ütközetben vett részt. A szabadságharc bukása Komáromban érte. Klapka menlevelével a börtöntől még megmenekült, a későbbi zaklatásoktól azonban már nem. Mégis sikerült folytatnia egyetemi tanulmányait, megszerezte mérnöki oklevelét. Csillagászati és matematikai érdeklődését Petzval Ottó keltette fel, két évet töltött csillagászati tanulmányokkal a bécsi egyetemen. Utána az 1854-ben alapított pesti főreálban, a mai Eötvös József gimnázium elődjében tanított matematikát 16 éven át. Közben 1861-ben az Akadémia levelező tagja, 1863-ban matematikából bölcsészdoktor lett. 1871-ben a bölcsészeti kar Elemi tiszta és alkalmazott mennyiségtan tanszékére kapott kinevezést. Petzval Ottó 1883-ban bekövetkezett halála után a csillagászati tanszék helyettes tanárává is kinevezték. Aktívan részt vett a középiskolai tanárképzésben.

A középkorúak csoportjába is négy tudóst sorolhatunk a természettudósok közül. Ők képezik a "derékhadat", leginkább rajtuk múlik, hogy hogyan működik és fejlődik-e az egyetem.

Than Károly volt a legidősebb köztük, 52 éves volt ekkor. Tizenöt éves korában beállt honvédnek, végigküzdötte a szabadságharcot Bem seregében, mint tűzmester. 19 évesen tett gyógyszerész vizsgát, utána a bécsi egyetemen lett orvostanhallgató, majd bölcsészhallgató. 24 évesen doktorált kémiából, utána Heidelbergben töltött egy évet Bunsen mellett. Még nem volt harminc éves, amikor kémia tanszéket kapott a pesti egyetemen. A bölcsészkar természettudományos épületei közül először az ő kémiai intézete épült fel 1872-ben, a volt füvészkertben (a mai Trefort kertben), ez viselte később a C épület elnevezést. Vezetése alatt az I. sz. Kémiai Intézet európai hírűvé vált. Tankönyvei nemcsak tudományos és didaktikai értékükkel tűntek ki, hanem jelentős szerepük volt a kémiai magyar műnyelv megteremtésében is. 1866/67-ben a bölcsészkar dékánja, 1875/76-ban az egyetem rektora volt és az MTA másodelnöke lett. Kezdettől fogva figyelemmel kísérte Eötvös Loránd pályafutását, segítette egyetemi pályaválasztását, majd itthoni elhelyezkedését.

Jurányi Lajos 49 éves volt. Megszállott botanikus, aki a növények élettanát és egyedfejlődését kutatta. Orvosi diplomát szerzett a pesti egyetemen, majd a bécsi és a jénai egyetemen végzett növénysejttani és növényszövettani kutatásokat. 1866 óta - akkor már húsz éve - oktatott a pesti egyetem bölcsészkarán, a növénytan tanszéken. Az ülést megelőző évben jelent meg Növénytan című nagy munkája. Tanárának tisztelte őt többek között Borbás Vince és Mágócsy-Dietz Sándor. 1871-től az MTA levelező, 1882-től rendes tagja volt.

Az akkor 42 éves id.Lengyel Béla dékánságának harmadik tanévét kezdte meg 1886 őszén a bölcsészkaron. Eredetileg vegyészmérnöknek készült, végül is Than Károly mellett nőtte ki magát. Két évet töltött Bunsen mellett Heidelbergben, itt doktorált 1870-ben. Pestre visszatérve közreműködött a Than épület felszerelésében, a gyógyszerkémiai előadások megindításában, míg végül 1877-ben az akkor szerveződő II. sz. Kémiai Intézet igazgatója lett. Hasznos tevékenységet fejtett ki a tudományos ismeretterjesztésben is a Kir. M. Természettudományi Társulat elnökségében. Dékáni teendői közben nem sok ideje maradt a kutatásra, utána azonban újult erővel fogott munkához. Hazánkban ő lett az első vegyész, aki radioaktív mérésekkel foglalkozott. Számos ásványvíz elemzését végezte el. 1876-ban lett levelező tag, 1894-ben pedig rendes tag az Akadémián. 1895/96-ban az egyetem rektora volt.

Ugyancsak 42 éves volt 1886-ban Scholtz Ágoston matematikus. Német anyanyelvű cipszer családba született, egyetemre is Bécsben és Berlinben járt. Utána hazament Iglóra matematikát tanítani, majd 1871-ben eljött Pestre, és az akkor még a Sütő utcában működő evangélikus líceum tanára lett. 1875-ben már ő volt az iskola igazgatója. 1879-ben doktorált az egyetemen matematikából, s Petzval Ottó halála után került be az ő helyére a Felsőbb mennyiségtani analízis tanszékre. Egy év múlva már a matematikusok asztaltársaságának alapítói között találjuk, Szily Kálmánnal, Hunyady Jenővel, Kőnig Gyulával és Eötvös Loránddal együtt. Ebből az asztaltársaságból nőtt ki néhány év múlva a Mathematikai és Physikai Társulat, melynek szintén alapító tagja lett. Nagyon jól tudott együttműködni Eötvös Loránddal, kölcsönösen megbíztak egymásban. 65 évesen ment nyugdíjba, s adta át a helyét Fejér Lipótnak, aki akkor már évek óta legfőbb segítsége volt a tanszéken.

Akik még nem voltak 40 évesek, azokat a fiatalok közé számíthatjuk az egyetemen. Két ilyet találunk a bölcsész természettudósok között, mindkettő fizikus.

Eötvös Loránd 38 éves 1886-ban, amikor elkészül a D épület. A kor szokásának megfelelően lakást is alakítottak ki az épületben a Kísérleti Fizikai Intézet vezetője számára, s feleségével és két kislányával, a 8 éves Rolandával és az 5 éves Ilonkával át is költöztek ide a Kecskeméti utcából. Ezen a nyáron Eötvös Loránd rengeteget dolgozott, hogy jól működő, meggyőző demonstrációs kísérletekkel tudja majd meglepni az elsőéveseket az új épület impozáns előadótermében. Azután, nem sokkal az említett kari ülés után, fokozatosan érte a megszégyenítő kudarc: a hallgatók nem jártak be az előadásra. Ő, aki Heidelbergben járt egyetemre, ezt egyáltalán nem értette. Szomorúan konstatálta, hogy a németországi szabad bölcsész képzés rendszere nálunk mennyire nem működik. Egyre jobban pártolta a kötöttebb francia rendszert, ahol a tanárképzés az egyetemtől független, külön intézetben folyik, lehetőleg meghatározott tanterv szerint. De azért még tett egy kísérletet: 1887-ben nyílt levelet intézett nagybátyjához, a kultuszminiszter Trefort Ágostonhoz "Néhány szó az egyetemi tanítás kérdéséhez" címmel. Egy évre rá, 1888-ban váratlanul meghalt Trefort Ágoston, aki nemcsak kultuszminiszter, de az Akadémia elnöke is volt, akárcsak előtte Eötvös József. Ekkor Eötvös Loránd, aki már 24 évesen egyetemi tanár és 30 évesen a Kísérleti Fizikai Intézet vezetője volt, új, nagy ívű kutatásba fogott, a gravitáció kísérleti kutatásába. A következő évben, 1889-ben, 41 évesen választották meg a Magyar Tudományos Akadémia legfiatalabb elnökének. Ott, azon az 1886-os kari ülésen vajon gondolta volna ezt?

Az Eötvös Lorándnál is öt évvel fiatalabb másik fizikus az akkor 33 éves Fröhlich Izidor volt. Krisztusi kor, telve ambíciókkal és Eötvös Loránd iránti ragaszkodó tisztelettel. Eötvös Loránd számára annak idején jól jött, hogy Fröhlich a 70-es évek végétől kezdve levette válláról az elméleti fizikai előadások nyűgét, Fröhlich pedig hálás volt a lehetőségért, hogy ő tarthatja az elméleti előadásokat. Teljesen magáévá tette Eötvösnek a fizikáról vallott és hirdetett felfogását. Milyen előzményei voltak ennek? Fröhlich a budapesti egyetem elvégzése után állami ösztöndíjjal képezte tovább magát Berlinben, ahol Helmholtz és Kirchhoff előadásait hallgatta, ugyanazokét, akiktől Eötvös Loránd tanulta a fizikát Heidelbergben. 1875-ben doktorált, majd megkezdte a fizikát itthon kutatni és tanítani, ami azért nem ment könnyen. A kísérleti kutatáshoz ugyanis nem volt elég tehetsége, az elméletiben pedig túl alapos volt, nem tudott együtt szárnyalni a forradalmian új gondolatokkal. A késői utókor többek között azért értékelte olyan kevéssé Fröhlichet, mert nem volt hajlandó kritikátlanul elfogadni a modern elméleteket. De még a korabeli egyetem se sietett az elismeréssel: Fröhlich Izidor 1885-ben kapta meg rendes tanári kinevezését az elméleti fizikai tanszékre, amikor már öt éve az Akadémia levelező tagja volt. Akárhogy is, 1886-ban már kinevezett tanárként ülhetett le Eötvös Loránd mellé a kari ülésen. 33 évesen azért ez is valami. 1891-ben lett az MTA rendes tagja, 1897-től 1900-ig volt a bölcsészeti kar dékánja, 1911/12-ben pedig az egyetem rektora.

Ezzel le is zárult az 1886-os kari ülésen részt vevő tíz bölcsész természettudós bemutatása. Mellettük tizenkilenc humán szakos tanár neve szerepel az íven, akik egy vita utáni szavazáson valószínűleg leszavazhatták volna a természettudósokat. Mégis, ha csak azt nézzük, milyen új épületek épültek a bölcsészkar számára a XIX. század utolsó harmadában, az összehasonlítás a természettudományok számára lesz kedvező. Lehet, hogy ez első sorban Eötvös Józsefen, de még inkább Trefort Ágostonon múlt, nem pedig a bölcsészkar belső vezetésén, de kétségtelen, hogy Than Károly nélkül a C épület, Szabó József nélkül az A épület, Eötvös Loránd nélkül a D épület nem készülhetett volna el oly hamar és olyan minőségben. A XIX. századi bölcsész természettudósok ezzel is letették névjegyüket a bölcsészkar asztalára.

Huszadik századi bölcsész természettudósokról formálisan már csak a század első felében beszélhetünk. 1949-től ugyanis megszűnt a régi bölcsészet, és a természettudósokat a matematikusokkal együtt külön karba vezényelte az új hatalom. Természetesen a század első feléből még sok nevet lehetne említeni. A matematikus Fejér Lipót és Kerékjártó Béla, a fizikus Tangl Károly és Ortvay Rudolf, a csillagász Kövesligethy Radó és Wodetzky József, a vegyész Buchböck Gusztáv és Gróh Gyula, a biológus Szabó Zoltán és Dudich Endre, a geológus Papp Károly és Mauritz Béla, vagy a földrajztudós Cholnoky Jenő csak kiragadott példák a bölcsészkar jó hírét keltő, itthon és külföldön egyaránt elismert tudósokra. Két Nobel-díjas tudóst is megemlíthetnénk, Hevesy Györgyöt és Békésy Györgyöt, bár ők csak rövidebb ideig voltak egyetemünk tanárai. Ugyanakkor a XX. század második felében is sok olyan matematikus és természettudós volt, akiket érdeklődésük és irodalmi tevékenységük okán bölcsészeknek is tekinthetnénk, elég csak a matematikus Péter Rózsára, vagy a fizikus Marx Györgyre utalnunk. A huszadik századi tudósok pályájának felvillantása azonban már egy (vagy több) új előadást igényelne.