Jezsuiták és a természettudományok

A jezsuita rend működésének kezdete óta nagy figyelmet fordít a természettudományos kutatásokra, elsősorban a csillagászat, a földrajz és a biológiai tudományok terén értek el kimagasló eredményeket.

A Jézus Társaság alapítása, a XVI. században arra a korszakra esik, amikor Európában megkezdődik a természet, a környező világ beható megismerése, és nagy lendülettel kibontakozik a műszaki fejlődés. Bár a rend célkitűzései ezt nem írták elő, a jezsuiták kezdettől fogva tevékenyen részt vettek a természettudományok művelésében. Ezt a munkásságot nem csak ösztönözte, de alkalmanként megkívánta a jezsuita rend alapvető feladatainak két területe is: az oktatás, és a missziós tevékenység. Az elmélyült tanítás azoktól az oktatóktól várható, akik maguk is alapos ismerő - és ha ehhez adottságuk van, művelői - az új, egyre bővülő ismereteknek. Az európai emberek számára addig bejáratlan világok, Dél-Amerikában, a Távol-Keleten vagy Belső-Ázsiában, nem csak a természet korábban nem sejtett jelenségeivel, az emberi közösségek idegen szokásaival, de gyakorlati feladatokkal is elhalmozták az utazókat és térítőket. A missziós munka is megkívánta, hogy alaposan megismerjék az általuk bejárt területeket: Dél-Amerika, és Kína, majd Belső-Ázsia első hiteles térképeit, földrajzi leírásait az ott élő jezsuiták készítették el.

A jezsuiták első misszionáriusainak nagy érdeme volt, hogy nem a korábbi európai "hódítók" oktalan felsőbbségével néztek az ismeretlen vidékek lakosaira, hanem igyekeztek megérteni szokásaikat, elsajátítani ismereteiket, tapasztalataikat. Ennek köszönhetően sokat megtudtak a távoli földrészek növény- és állatvilágáról, a gyógyító vagy ártalmas tulajdonságokról, és ez úton is gyarapították az orvostudományt. Így pl. Dél-Amerikából hozta 1632-ben Barnaba Cobo jezsuita botanikus az egyik máig jelentős gyógyszert, a kinint.

A sokoldalú érdeklődésnek szinte megtestesítője a polihisztor Athanasius Kircher S. J. (1601-1680): a régészettől és a keleti nyelvektől kezdve, a bányászaton át az optikáig kora minden ismeretét gyűjtötte. Nevéhez fűződik a "laterna magica", az optikai leképező kamera ősének kidolgozása. Műveiben mai szemmel sok megmosolyogtató naivitás akad, de ezekkel a munkákkal felhívta a figyelmet számos, később megoldott kérdésre.

A XVIII. század egyik legkiemelkedőbb polihisztor jezsuita tudósa a horvát matematikus, földmérő és csillagász Roger Joseph Boscovich (Bocovic) S. J. (1711-1787), a római és páviai egyetemek tanára, a Collegio Romano csillagvizsgálójának korszerűsítője, a Párizsban a "Tengerészeti optika hivatalá"-nak igazgató volt. A gömbháromszögtanban Lagrangge-l együtt említik, a Föld hatalmas méreteinek, és a csillagok parányi szögeinek méréséhez jelentősen hozzájárult.

A Jézus-társaság matematikusai és csillagász-fizikusai már igen korán bekapcsolódtak a XVI-XVII. század legtöbbre értékelt tudományába, a csillagászat munkálataiba. A ma már egységesen, világszerte használatos naptár-rendszer, az 1582-ben (XIII Gergely) pápai bullában kihirdetett ún. "Gergely-naptár" végleges formában Christoph Clavius [Klau] S. J. (1537-1612), a római Jezsuita Kollégium - Collegio Romano - tanárának műve. (Clavius atya egyébként a fiatal Galileo Galilei egyik legbuzgóbb támogatója volt!) Fiatalabb kortársa, Christoph Scheiner S. J. (1579?-1650), a távcsöves csillagászati megfigyelések egyik úttörője, a "Nap kutatásának atyja". Nem csak a napfoltokat fedezte fel 1611-ben, de több évtizedes megfigyeléssel olyan alapos kutatómunkát végzett, amely után másfél évszázadon át nem sok újat adhattak a Nap ismeretéhez. Munkájával valósággal hagyományt teremtett, mert a következő háromszáz évben a Jézus-társaság csillagászai előszeretettel foglalkoztak a Nap fizikájával. Scheiner atya dolgozta ki a csillagászati távcsövek alaptípusait, és elsőként írta le - kísérletek alapján - a szem működését. Tanítványa, P. Johannes Baptista Cysatus (1586-1657) elsőként vizsgált üstököst távcsövön át, és felfedezte a Nagy Orion-ködként ismert csillagközi gáz-porfelhőt.

A távcső korai alkalmazói közé tartozik a nagyszombati Jezsuita Egyetem tanára, a luxemburgi születésű P. Johannes Misch (1613-1677), aki nem csak felfedezője az 1661. évi üstökösnek, hanem Magyarországon először végzett távcsöves észleléseket. Utóbb ugyancsak távcső-készítése révén vált híressé a Nagyszombatban Kéri Borgia Ferenc S. J. (1702-1768), az Egyetem csillagvizsgálójának alapítója. Kortársai szerint tükrös teleszkópjai - amelyeket gondos kísérletek alapján készített - vetekedtek a legjobb angol gyártmányokkal, és külföldre is eljutottak. Kéri atya egyébként a magyar szentek életrajzának tanulmányozásával, és a történelmi forráskutatással is behatóan foglalkozott.

A csillagászat és földmérés tudományában ma is ismeretes Giovanni Battista Riccioli (1598-1671) és Francesco Maria Grimaldi (1618-1663) atyák neve, az általuk szerkesztett nagy holdtérkép révén. A holdbeli hegyeknek mintegy harmad része ma is a tőlük javasolt elnevezést viseli (1651). Riccioli készítette el a XVII. század legrészletesebb csillagászati kézikönyvét ("Almagestum novum", 1651), amely Európa-szerte a legforgatottabb tudományos művek közé tartozott. Tőle származik az egyik első fölmérési és folyam-méréstani kézikönyv.

A földrajzi utazások, a Ó- és az Új-világ egyes, korábban feltáratlan vidékeit már a XVI-XVII. században tanulmányozták a jezsuita misszionáriusok. Kelet- és Közép-Afrikából Pedro Paez (1564-1662) és Apollinario de Almeida (1587-1638) közölt először leírást. Tibet népéről elsőként Antonio Andrade (1580-1634), a tibeti budhista hitről Hyppolite Desideri (1684-1733) irt, akinek fordítói munkáját csak egy évszázad múltán múlta felül Körösi Csoma Sándor. Térképe sokáig alapvető volt, a nagy Ázsia-utazó Sven Hedin "a legragyogóbb tehetségű utazó"-nak nevezte. Nepált az osztrák Johann Gruber (1623-1680) térképezte fel a XVII. században. Dél- és Közép-Amerika feltárása a XVII-XVIII. században - a ferences és pálos-rendi hittérítők úttörő tevékenységét elismerve - szinte a Jézus-társaság térítőinek szakterületévé vált. Az Amazonas vidékét Samuel Fritz S. J. (1654-1725), Peru földrajzát és az inkák történetét Joseph Acosta S. J. (1539-1600) ismertette meg az európai tudománnyal.

A dél-amerikai szervezésben és kutatásban jelentős szerepe volt több magyarországi jezsuitának. A paraguayi, majd brazíliai szervezők közt elsőnek Orosz László S. J. (1713-1773), a cordobai egyetem megalapítója tevékenykedett. Perui térképésze, földrajzi és néprajzi leírójaként világhírűvé vált Éder Xavér Ferenc (1769-1773), művét a perui Moxo-tartományról alapvető munkaként tartják számon. ("Descriptio provincae Moxitarum") Az egyik Dél-Amerikában dolgozó legjelentősebb csillagász-földmérő, akit a spanyol és a portugál tartományok határainak kitűzésére Portugália királya kért fel, a magyar Szentmártoni Ignác S. J. (1718-1793) volt. Fáradozását azzal hálálták meg, hogy a jezsuita hittérítők kiűzése után, bár nem misszionáriusként, hanem a király földmérőjének minőségben tartózkodott Brazíliában, 18 évig börtönben sínylődött.

A kínai birodalom a másik nagy terület, ahol a Jézus-társaság tagjai a misszió mellet - sőt annak mélyreható megalapozására - kiterjedt tudományos munkát is végeztek. Adam Schall von Bell (1550-1610), Matteo Ricci, majd Ferdinand Verbiest (1623-1688) atyák nem csak az európai tudománnyal ismertették meg a kínai udvart, hanem maguk is sokat tettek a Központi Birodalom tanulmányozása érdekében. (Az útikönyvekben, népszerűsítő művekben bemutatott "ősi kínai mérőműszerek" valójában Verbies tervei szerint készült, akkor modern eszközök.) Augustin Hallerstein (1703-1774) megszervezte az első modern kínai népszámlálást, és földrajzi helymeghatározásokat végzett a mongol steppék addig ismeretlen pontjain.

A XVIII. század, Jézus Társaság feloszlatásáig (1773), a rend tudós tagjainak fénykora volt. A jezsuita iskolák tanárait gyakran helyezték a rendtartomány határain belül - de néha az ország-határokon túl is - egyik intézetből a másikba. Maguk a rendházak is összeköttetésben álltak egymással. Ez a széleskörű kapcsolat mutatta meg a tudósoknak is a nemzetközi összeköttetések, együttműködések jelentőségét. Nem véletlen, hogy a légkörtan tudományában a nemzetközi észlelő hálózat eszméjét először a mannheimi jezsuita alapítású csillagvizsgálóban vetették fel és (már a rend feloszlatása után ugyan) itt is valósították meg 1782-ben. A "Mannheimi Meteorológiai Szövetség" (Societas Meteorologicae Palatinae) állomáshálózata Észak-Amerikáig terjedt, egyik fontos észlelőhelye, pedig a budai "Csillagász-torony" volt. (Rendszeres meteorológiai méréseket korábban a nagyszombati Egyetemen is végeztek! Ez a magyarországi időjárás kutatás világviszonylatban is korai kezdete.)

A csillagászat, és a vele kapcsolatos földméréstan különösen kedvelt tárgya volt a Jézus-társaság tudós tagjainak. A rend működésének első szakasza alatt 27 csillagvizsgálót létesítettek. Közép- és Kelet-Európában, ahol a katonai és politikai körülmények visszavetették a tudományos fejlődést, a jezsuita főiskolákon sorra emelték az akkor nagyon modernnek számító csillagvizsgálókat. Bécs első modern obszervatóriumát 1733-ban a rendházon emelték (P. Joseph Lisganig), majd Johann Jakob Marinoni atya, a hadmérnöki Akadémia megalapítója saját lakásán rendezett be észlelőhelyet. Végül 1756-ban a bécsi Tudományegyetem új csillagvizsgálóját a magyar Hell Miksára bízták. Ugyan ebben az évben kezdte működését a nagyszombati Egyetem obszervatóriuma. A grazi, prágai, mannheimi, vilniuszi, poznani és kolozsvári csillagdák a Jézus-társaság alapításai.

Hallerstein páter is Bécsbe és Szentpétervárra küldte el földrajzi méréseit, utóbbi helyen a rend akkor már nemzetközi hírű csillagásza, Hell Miksa S. J. (1720-1792) értékelte ki, és tette közzé az adatokat. Hell Miksa Rudolf S. J., a bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló igazgatójaként 1757-ben megkezdte az egyes évekre szóló csillagászati évkönyvek kiadását (Ephemerides Astronomicae), amelyek rövidesen Európa-szerte elterjedtté váltak. Ez volt sorrendben a második korszerű csillagászati almanach, mert pl. a máig híres angol tengerészeti évkönyv kiadását csak egy évtizeddel később indították meg.

Hell hírnevének köszönhető, hogy Dánia és Norvégia királya őt kérte fel, hogy 1769-ben a Vénusz bolygó napkorong előtti átvonulásának ritkajelenségét Észak-Norvégiában megfigyelje. Az északi expedíció Vardo szigetére (1768-70) azonban nem csak a Vénusz-átvonulás eredményét hozta, hanem Hell és útitársa a Skandináv-félsziget földrajzi és földmágneses felmérése terén is fontos szerepet játszott, és ekkor dolgozta ki a földrajzi szélesség mérésének máig is legpontosabb módszerét.

A norvég fizikusok ma is az északi-fény kutatás úttörőjét tisztelik Hellben. (E munkában társa volt a Bécsben és Budán tanító Makó Pál S. J.) Számunkra az expedíció legjelentősebb eredménye, pedig Sajnovics Nepomuki János S. J. (1733-1785) megállapítása a lapp nyelv hasonlóságáról, és a finnugor összehasonlító nyelvtudomány megteremtése volt.

Magyarországon a budai Palota 1781-ben berendezett csillagásztornya a nagyszombati jezsuita "hagyatékból" készült. Ugyancsak a Jézus-társaság kezdeményezése volt az egri és a gyulafehérvári obszervatórium. (Az előbbi ma csillagászati múzeum.)

A Jézus-társaság feloszlatása, 1773-ban súlyos csapás volt a rend tudós tagjai számára, bár a tanárok sok helyen továbbra is megtarthatták állásukat - ami jól mutatja munkásságuk megbecsülését. Ez volt a helyzet a nagyszombati obszervatórium vezetőjének, P. Weiss Xavér Ferencnek (1717-1785) esetében: a többi tanári poszttól eltérően ő továbbra is helyén marad, mint nemzetközileg elismert megfigyelő. A Rend 1814. évi helyreállításával azonban nem lehetett a munkásságot ott folytatni, ahol félbemaradt. A tudós jezsuiták tevékenységét az is nagymértékben gátolta, hogy a tudomány fejlődésével a kutatáshoz szükséges eszközök, laboratóriumok költsége nagy anyagi erőket igényelt. Az új adottságok nyomán elsősorban a missziós területeken végezhettek a természettudományok művelői jelentős munkát, ahol pl. a növénytani és állattani, ill. a földrajzi adatgyűjtés ezt szinte önként kínálta.

Európában P. Franz Thiessen (1747-1835) a dél-németországi botanika átfogó kutatójaként, Münchenben világhírű botanikus kertet létesített. Peter Heude (1735-1902) Kelet-Ázsia állatvilágának rendszerezőjeként, és a kagylók vizsgálatának megteremtőjeként vált ismertté. Az afrikai Zambézi Misszióban 1890-től a magyar jezsuita Menyhárt László (1849-1897) olyan sokrétű tevékenységet folytatott - a nagyszámú, súlyosan beteg bennszülött gyógyításától, a célszerű mezőgazdaság megteremtéséig -, amelyet a tudomány és a történetírás máig sem tudott kellően méltányolni. Sokrétű tevékenysége mellett igen alapos növénygyűjtése (amely több európai múzeumot gazdagított), és alapvető meteorológiai mérései máig is nagy jelentőségűek.

A 19. század közepétől a Jézus-társaság nagy figyelmet fordított ismét a csillagászat és a légkörtan felé. Az 1774-ben berendezett Collegio Romano obszervatórium, majd a Vatikánban felépült, ill. a Capitoliumban működő csillagvizsgálók (1827-1870) a Angelo Pietro Secchi (1818-1878) széleskörű munkássága révén világszerte tekintélyt szerzett. Secchi páter a klasszikus csillagászattól és felsőgeodéziától kezdve az akkor kialakuló modern csillag-fizikáig minden területtel eredményesen foglalkozott. Joggal nevezik őt az "asztrofizika atyjának". Legalapvetőbb munkája a csillagok színkép (hőmérséklet) szerinti osztályzási rendszere - minden modern osztályzási mód alapja -, és a Nap kutatása volt. Emellett új módszereket vezetett be a meteorológiába, és megindította a földkéregben folyó áramok vizsgálatát. Secchi munkássága alapján létesítette XIII. Leo pápa 1891-ben a modern Osservatorio Vaticanat, amely utóbb Castel-Gandolfóban kapott jobb helyet, és II. János Pál pápa támogatásával létrehozott, Claviusról elnevezett arizonai fiókállomással együtt a legkorszerűbb intézetek közé tartozik.

Secchi atya egyik legjelesebb tanítványa a német születésű Karl Braun S. J. (1831-1907), a kalocsai Haynald-alapítású csillagvizsgáló (1878) első igazgatója. Braun több modern mérőeszköz első megtervezője, a gravitációs gyorsulás (Eötvös Loránd méréséig) legpontosabb meghatározója, a kalocsai napkutató munka megindítója volt. Az ő tanítványa a Nap hatalmas "lángnyelveinek", a protuberanciáknak legjelesebb 19. századi megfigyelője Fényi Gyula S. J. (1845-1927). Fényi szinte utolérhetetlen pontossággal és hatalmas türelemmel mérte és rajzolta le 32 éven át ezeket a jelenségeket. A csillagászati fényképezés alkalmazásáig a rajzai egyedülállók, sőt az első fotográfiák finomságán is túltesznek. Fényi páter emellett a meteorológiában is úttörő munkát végzett: Menyhárt László boromai és saját kalocsai mérései alapján először határozta meg a légnyomás hullámzás bonyolult periódusait. Kifejlesztett egy ún. zivatarjelzőt a villámok érzékelésére, ezzel a rádióhullám-kutatás korai időszakának egyik munkásává vált. Ő rendezte be a kalocsai földrengésjelző állomást is.

A napkutatáshoz és a meteorológiához a két világháború közt jelentősen hozzájárult a kínai misszió Zo-Sében felszerelt obszervatóriuma. A folyamatos, sokoldalú napészlelések sorozatában hosszú időn át előkelő helyet foglalnak el az itt végzett korszerű vizsgálatok, amelyek kiegészítik az európai és amerikai munkák hiányait.

Nem zárhatjuk a múlt jelentős jezsuita tudósainak - sajnos csak hézagos - említését a kiváló magyar csillagász, Tibor Mátyás S. J. (1902-1995) említése nélkül. Legjelentősebb munkáját a Castelgandolfói obszervatóriumban végezte. A Tejútrendszer "csillagvárosának" stelárstatisztikai vizsgálatával a két világháború közti évek ígéretes tehetsége volt. Csillagászati tevékenységét a kalocsai Haynald-obszervatórium államosítása derékba törte.

A fenti felsorolás nem csak hiányos, hanem talán egyoldalú is (az összeállító ismeretkörének korlátai révén) Talán mégis kitűnik belőle, hogy a Jézus-társaság, és általánosságban a katolikus egyház nem vádolható a természettudományok "üldözésével" vagy visszaszorításával. A tudományos életben a jezsuiták nagyon tevékenyen részt vettek. (Hozzá kell tennünk, hogy ebbe más szerzetes-rend, főként a Szent Benedek rendje is bekapcsolódott.) Amikor a német J. C. Poggendorff a XIX. század derekán hozzáfogott, hogy összeállítsa az ókortól az 1860-as évekig terjedő két évezred tudósainak rövid életrajzát és irodalmi tevékenységét, összesen 8500 nevet sorolt fel. (J. C. Poggendorff: Biographis-literarisches Handwörtertbuch zur Geschichte der Exacten Naturwissenschaften, I-II. köt. 1863.) Ezek közül 379 személyről állapítható meg biztosan, hogy a Jézus Társaság tagja volt. (Az első kiegészítő kötet, 1883-ig újabb 3374 nevet csatol a biográfiához, mintegy 100 jezsuita említésével.) Ha figyelembe vesszük, hogy a Jézus Társaság 1540 óta áll fenn, és működésében négy évtizedes szakadás is van, talán nem túlzott az a vélemény, hogy a rend mindenkor méltóan kivette részét a természettudományok műveléséből.

Bartha Lajos, FRGS, MCsEtt.